HunKNB - Ecclesiastes - 12

12:1  Gondolj Teremtődre ifjúságod napjain, mielőtt elkövetkeznek a nyomorúságos napok, s eljönnek az esztendők, amelyekről azt mondod: »Ezek nincsenek kedvem szerint!«

12:2  Mielőtt elsötétül a nap, a világosság, a hold és a csillagok, amikor a felhők eső után újra megjönnek;

12:3  amikor a háznak őrei reszketnek, s az erőteljes férfiak meginognak; az őrlő leányzók, ha kevesen vannak, felhagynak dolgukkal, s az ablakon leskelődők homályba borulnak;

12:4  amikor bezárulnak az utcára nyíló ajtók, s a malom zaja elcsendesül; amikor madárfüttyre felkelnek, s az énekes leányzók mindannyian elhalkulnak;

12:5  amikor a magas helyektől is félnek s az úton ijedeznek; amikor virágzik a mandulafa, mikor a sáska nehezen vánszorog, és a fűszer mit sem ér, mert az ember elmegy örök hajlékába, és siratók járnak körül az utcán;

12:6  amíg el nem szakad az ezüstfonál, és el nem reped az aranyedény, amíg össze nem zúzódik a korsó a forrásnál, és el nem törik a kerék a kútnál:

12:7  visszatér a por a földbe, ahonnan vétetett, s az éltető lehelet visszatér Istenhez, aki adta.

12:8  Csupa hiúság!– mondja a Prédikátor – minden csak hiúság!

12:9  A Prédikátor egyébként igen bölcs ember volt, a népet tudásra tanította, elbeszélte, amit cselekedett, és vizsgálódva sok mondást szerzett.

12:10  Hasznos igéket keresett, és le is írta azt, ami helyes: igaz igéket.

12:11  A bölcsek szavai olyanok, mint az ösztöke; mint a mélyen bevert szegek, amelyeket egy pásztor ad a tanítók tanácsa által. Ennél több után ne kutass, fiam!

12:12  A sok könyvcsinálásnak nincs sem hossza, sem vége, s a gyakori töprengés a test sanyarúsága!

12:13  Halljuk mindnyájan a beszédnek végét: Féld az Istent, és tartsd meg parancsait, mert ez az egész ember,

12:14  mivel Isten minden tettet ítéletre bocsát, minden rejtett dolgot, legyen az jó vagy gonosz!