Site uses cookies to provide basic functionality.

OK
II CHRONICLES
Prev Up Next
Chapter 4
II C HunRUF 4:1  Készíttetett egy rézoltárt, melynek a hosszúsága húsz könyök, szélessége húsz könyök, magassága pedig tíz könyök volt.
II C HunRUF 4:2  Azután elkészíttette az öntött medencét, amelynek egyik pereme a másik peremétől tízkönyöknyire volt, kör alakú és öt könyök magas volt, és harminc könyök hosszú zsinór érte körül.
II C HunRUF 4:3  Alatta körös-körül bikaalakok voltak, könyökönként tíz-tíz, ezek vették körül a medencét. Két sorban helyezkedtek el a bikaalakok, amelyeket az öntvénnyel együtt öntöttek.
II C HunRUF 4:4  A medencét tizenkét bika tartotta: három északra, három nyugatra, három délre, három pedig keletre nézett; mindegyik a hátsó részével fordult befelé, és ezeken volt a medence.
II C HunRUF 4:5  Egy tenyér volt a vastagsága, a pereme pedig kifelé hajlott, ahogy a poharak pereme, mint a liliomvirág. Háromezer bat víz fért bele.
II C HunRUF 4:6  Azután készíttetett tíz mosófazekat. Ötöt helyezett el jobb felől, ötöt pedig bal felől, hogy azokban mossák és öblítsék le azt, amit az égőáldozathoz előkészítettek. A medencében pedig a papok mosakodtak.
II C HunRUF 4:7  Készíttetett tíz arany lámpatartót is a megadott minta szerint, és elhelyezte azokat a templomban: ötöt jobb felől, ötöt pedig bal felől.
II C HunRUF 4:8  Készíttetett tíz asztalt is, és elhelyezte azokat a templomban: ötöt jobb felől, ötöt pedig bal felől. Készíttetett száz arany hintőedényt is.
II C HunRUF 4:9  Elkészíttette a papok udvarát, és egy nagy bekerített helyet. Ajtókat is csináltatott a bekerített helynek, és az ajtókat rézzel boríttatta be,
II C HunRUF 4:10  a medencét pedig jobb felől, délkeletre helyezte el.
II C HunRUF 4:11  Készített Hírám fazekakat, lapátokat és hintőedényeket. Ezzel befejezte Hírám azt a munkát, amelyet az Isten házában kellett készítenie Salamon király megbízásából:
II C HunRUF 4:12  a két oszlopot és a két kerek oszlopfőt, amelyek az oszlopok tetején voltak, a két hálót az oszlopok tetején levő két kerek oszlopfő beborítására,
II C HunRUF 4:13  meg négyszáz gránátalmát a két hálóra, két sor gránátalmát egy-egy hálóra, az oszlopokon levő két kerek oszlopfő beborítására.
II C HunRUF 4:14  Elkészítette az állványokat és az állványokra a mosófazekakat,
II C HunRUF 4:16  továbbá fazekakat, lapátokat és villákat. Mindezt a fölszerelést tiszta rézből kellett elkészítenie Hírám mesternek az Úr háza számára Salamon király megbízásából.
II C HunRUF 4:17  A Jordán környékén öntette ezeket a király az agyagos földben, Szukkót és Cerédá között.
II C HunRUF 4:18  Mindezt a fölszerelést nagy mennyiségben csináltatta Salamon, a réz roppant bősége miatt.
II C HunRUF 4:19  Elkészíttette Salamon a többi fölszerelést is az Isten házához: az aranyoltárt, az asztalokat, amelyeken a szent kenyerek voltak;
II C HunRUF 4:20  a lámpatartókat és azok mécseseit színaranyból, hogy ott égjenek rendeltetésük szerint a szentek szentje előtt;
II C HunRUF 4:21  a virágokat, a mécseseket és a koppantókat is aranyból, mégpedig színaranyból;
II C HunRUF 4:22  azután a késeket, hintőedényeket, kanalakat és szenesserpenyőket színaranyból, valamint a templom bejáratát, a szentek szentjébe nyíló ajtót és a templom szentélyébe vezető ajtót is aranyból.