Site uses cookies to provide basic functionality.

OK
I KINGS
Prev Up Next
Chapter 3
I Ki HunKNB 3:1  Amikor így megszilárdult a királyság Salamon kezében, rokonságra lépett a fáraóval, Egyiptom királyával; elvette ugyanis annak a lányát. Ezt addig, amíg be nem fejezte palotájának, az Úr házának, meg a Jeruzsálemet körülvevő falnak építését, a Dávid-városba vitte.
I Ki HunKNB 3:2  Ám a nép még a magaslatokon áldozott, mert mindazon napig még nem épült templom az Úr nevének.
I Ki HunKNB 3:3  Salamon szerette az Urat, s apjának, Dávidnak parancsai szerint járt, kivéve azt, hogy a magaslatokon áldozott, s gyújtott füstölőszert.
I Ki HunKNB 3:4  Elment tehát Gibeonba, hogy ott áldozzon – az volt ugyanis a legfőbb magaslat –, s ezer áldozati állatot mutatott be Salamon egészen elégő áldozatul azon az oltáron, Gibeonban.
I Ki HunKNB 3:5  Éjszaka aztán megjelent az Úr Salamonnak álmában és azt mondta: »Kérj, amit akarsz, s megadom neked.«
I Ki HunKNB 3:6  Azt mondta erre Salamon: »Te a te szolgáddal, apámmal, Dáviddal nagy irgalmasságot cselekedtél, minthogy hűséggel, igazsággal s irántad egyenes szívvel járt színed előtt: megőrizted iránta nagy irgalmasságodat, s fiút adtál neki, s az ma az ő trónján ül.
I Ki HunKNB 3:7  Nos tehát, Uram, Isten, te királlyá tetted szolgádat, apám, Dávid helyett: de én kicsiny gyermek vagyok, s nem tudok kimenni-bejönni,
I Ki HunKNB 3:8  s itt áll szolgád a nép között, amelyet kiválasztottál, e mérhetetlen nép között, amelyet sokasága miatt megszámlálni, s megolvasni sem lehet.
I Ki HunKNB 3:9  Adj tehát szolgádnak értelmes szívet, hogy ítélni tudja népedet, s megkülönböztethesse a jót és a rosszat, hisz ki tudná ítélni e népet, ezt a te hatalmas népedet?«
I Ki HunKNB 3:10  Tetszett e beszéd az Úrnak, hogy ilyesmit kért Salamon.
I Ki HunKNB 3:11  Azt mondta azért az Úr Salamonnak: »Mivel ezt kérted, s nem kértél magadnak sem hosszú életet, sem gazdagságot, s nem kérted ellenségeid életét, hanem bölcsességet kértél magadnak, hogy igazságot szolgáltathass:
I Ki HunKNB 3:12  íme, szavad szerint cselekszem veled, s olyan bölcs és értelmes szívet adok neked, hogy hozzád hasonló sem előtted nem volt, sem utánad nem lesz.
I Ki HunKNB 3:13  Sőt amit nem kértél, azt is adok neked: olyan gazdagságot tudniillik és dicsőséget, hogy hozzád hasonló még senki sem volt a királyok között sohasem.
I Ki HunKNB 3:14  Ha pedig útjaimon jársz úgy, amint apád járt, s megtartod parancsolataimat és rendeleteimet, akkor még hosszú életet is adok neked.«
I Ki HunKNB 3:15  Ekkor felébredt Salamon, s megértette, hogy álma volt. Amikor aztán Jeruzsálembe érkezett, az Úr szövetségének ládája elé állt, s egészen elégő áldozatokat mutatott be, s békeáldozatokat készített, s nagy lakomát rendezett minden szolgájának.
I Ki HunKNB 3:16  Akkor két parázna asszony jött a királyhoz. Eléje álltak,
I Ki HunKNB 3:17  s egyikük ezt mondta: »Kérlek, uram, én és ez az asszony egy házban laktunk, s én ott szültem nála, a hálószobában.
I Ki HunKNB 3:18  Harmadnapra szülésem után ő is szült; mi együtt voltunk, s kettőnkön kívül senki más sem volt velünk a házban.
I Ki HunKNB 3:19  Egy éjjel azonban meghalt ennek az asszonynak a fia, mert álmában agyonnyomta.
I Ki HunKNB 3:20  Erre ő felkelt az éjfél csendjében, elvette mellőlem fiamat, amikor én, szolgálód, aludtam, s a maga keblére helyezte, az ő fiát pedig, aki meghalt, az én keblemre tette.
I Ki HunKNB 3:21  Amikor aztán hajnalban felkeltem, hogy tejet adjak fiamnak, íme, halott volt. Amikor azonban fényes nappal jobban szemügyre vettem, rájöttem, hogy nem az én szülöttem.«
I Ki HunKNB 3:22  A másik asszony azt felelte: »Nem úgy van, ahogy mondod, hanem a te fiad halt meg, s az enyém él.« Amaz viszont azt mondta: »Hazudsz, mert az én fiam él, s a te fiad halt meg.« Ilyenképpen veszekedtek a király előtt.
I Ki HunKNB 3:23  Azt mondta ekkor a király: »Ez azt mondja: ‘az én fiam él, s a te fiad halt meg,’ az viszont azt mondja: ‘nem, hanem a te fiad halt meg, s az enyém él.’«
I Ki HunKNB 3:24  Azt mondta tehát a király: »Hozzatok elém egy kardot.« Amikor aztán odavitték a kardot a király elé,
I Ki HunKNB 3:25  ő így szólt: »Vágjátok kétfelé az élő gyermeket, s adjátok felét az egyiknek s felét a másiknak.«
I Ki HunKNB 3:26  Azt mondta erre az az asszony, akié az élő fiú volt (megindult ugyanis szíve a fián): »Kérlek, uram, adjátok inkább neki az élő gyermeket, de ne öljétek meg.« Az azonban azt mondta: »Se az enyém, se tied ne legyen: el kell csak felezni.«
I Ki HunKNB 3:27  A király erre azt mondta: »Adjátok oda annak az élő gyermeket, s ne öljétek meg, mert az az anyja.«
I Ki HunKNB 3:28  Meghallotta erre egész Izrael az ítéletet, amelyet a király hozott, s elfogta a félelem a király iránt, mert látta, hogy Isten bölcsessége vezeti az ítélkezésben.