Site uses cookies to provide basic functionality.

OK
II CORINTHIANS
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13
Prev Up Next
Chapter 5
II C HunKNB 5:1  Tudjuk ugyanis, hogy ha ez a mi földi sátrunk leomlik, Istentől kapunk hajlékot, nem kézzel alkotott, örök házat az égben.
II C HunKNB 5:2  Azért is sóhajtozunk ebben a testben, mert vágyakozunk felölteni rá égi hajlékunkat,
II C HunKNB 5:3  hogy ha le is kell vetkőznünk, mezítelennek ne bizonyuljunk.
II C HunKNB 5:4  Mert amíg ebben a sátorban vagyunk, roskadozva sóhajtozunk, mivel nem azt akarjuk, hogy levetkőztessenek, hanem hogy felöltöztessenek, s így azt, ami halandó, elnyelje az élet.
II C HunKNB 5:5  Aki pedig felkészített erre bennünket, Isten az, aki foglalóként a Lelket adta nekünk.
II C HunKNB 5:6  Ezért mindenkor bizakodunk, és tudjuk, hogy amíg a testben élünk, távol járunk az Úrtól,
II C HunKNB 5:8  De bizakodunk, s jobban szeretnénk kiköltözni a testből, és elérkezni az Úrhoz.
II C HunKNB 5:9  Ezért igyekszünk is neki tetszeni, akár nála vagyunk, akár távol élünk tőle.
II C HunKNB 5:10  Mert mindnyájunknak meg kell jelennünk Krisztus ítélőszéke előtt, hogy mindenki elvegye a bérét, aszerint, hogy jót vagy gonoszat cselekedett testében.
II C HunKNB 5:11  Mivel tehát ismerjük az Úr félelmét, az embereket igyekszünk meggyőzni, Isten előtt azonban nyíltan állunk. Remélem pedig, hogy a ti lelkiismeretetek előtt is nyíltan állunk.
II C HunKNB 5:12  Nem ajánljuk magunkat nektek újra, hanem alkalmat adunk nektek, hogy velünk dicsekedjetek azokkal szemben, akik a külső szerint dicsekszenek, és nem a szív szerint.
II C HunKNB 5:13  Mert ha magunkon kívül vagyunk, az az Istenért történik; ha eszünknél vagyunk, az pedig értetek van.
II C HunKNB 5:14  Krisztus szeretete ugyanis sürget minket. Mert azt gondoljuk, hogy ha egy meghalt mindenkiért, akkor valamennyien meghaltak;
II C HunKNB 5:15  és azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, már ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt.
II C HunKNB 5:16  Mi tehát mostantól fogva senkit sem ismerünk emberi módon. És ha Krisztust emberi módon ismertük is, most már nem úgy ismerjük.
II C HunKNB 5:17  Ezért aki Krisztusban van, új teremtmény; a régiek elmúltak, s íme, újak keletkeztek.
II C HunKNB 5:18  Mindez pedig Istentől van, aki Krisztus által megbékéltetett minket önmagával, és nekünk adta a megbékélés szolgálatát.
II C HunKNB 5:19  Mert Isten volt az, aki Krisztusban megbékéltette magával a világot, úgy, hogy nem számította be bűneinket, és ránk bízta a békéltetés igéjét.
II C HunKNB 5:20  Mi tehát Krisztus követségében járunk, s maga Isten buzdít általunk. Krisztusért kérünk tehát benneteket, béküljetek meg Istennel!
II C HunKNB 5:21  Ő azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazságossága legyünk őáltala.