HunKNB - Job - 2

2:1  Történt pedig, amikor egyik napon eljöttek az Isten fiai és jelentkeztek az Úr előtt, a sátán is eljött közöttük és a színe elé állt;

2:2  az Úr pedig megkérdezte a sátánt: »Honnan jössz?« Az ezt válaszolta: »Szerte bolyongtam a földön és bejártam azt.«

2:3  És mondta az Úr a sátánnak: »Észrevetted-e szolgámat, Jóbot? Nincs a földön hozzá hasonló férfi: feddhetetlen és igaz, istenfélő és a gonosztól tartózkodó! Mindezideig ragaszkodik a jámborsághoz, holott ellene ingereltél, hogy ok nélkül sújtsam!«

2:4  A sátán pedig ezt válaszolta neki: »Bőrért csak bőrt, életéért azonban mindent odaad az ember, amije csak van;

2:5  bocsásd csak rá kezedet és verd meg a csontját és a húsát, akkor majd meglátod, hogy szemtől-szembe áld ő téged.«

2:6  Az Úr erre azt mondta a sátánnak: »Nos, kezedbe adom őt, de kíméld az életét!«

2:7  Eltávozott tehát a sátán az Úr színe elől és Jóbot undok keléssel sújtotta tetőtől talpig.

2:8  Jób a szemétdombon ülve, cseréppel kapargatta sebeit.

2:9  A felesége megkérdezte: »Mégis megmaradsz jámborságodban? Áldd az Istent és halj meg!«

2:10  Ő erre azt felelte neki: »Balga nő módjára beszélsz! Ha a jót elvesszük Isten kezéből, a rosszat miért ne vennénk?« Mindezekben sem vétkezett Jób az ajkával.

2:11  Jób három barátja pedig értesült mindarról a szerencsétlenségről, amely őt érte, s eljöttek hozzá, mindegyik a maga lakóhelyéről: a temáni Elifáz, a súhi Bildád és a naámai Szófár; megegyeztek ugyanis, hogy együtt elmennek, felkeresik és megvigasztalják.

2:12  Amikor pedig még távolról felemelték szemüket, meg sem ismerték, mire fennhangon sírni kezdtek, megszaggatták ruhájukat és port hintettek fejük fölött az ég felé.

2:13  Azután hét napon és hét éjjelen át a földön ültek vele és egyikük sem szólt hozzá egy szót sem, mert látták, hogy igen nagy a fájdalma.