Site uses cookies to provide basic functionality.

OK
II TIMOTHY
1 2 3 4
Prev Up Next
Chapter 2
II T HunKNB 2:1  Fiam, légy tehát erős a Jézus Krisztusban levő kegyelem által,
II T HunKNB 2:2  és amit tőlem számos tanú által megerősítve hallottál, bízd azt hűséges, mások tanítására is alkalmas emberekre.
II T HunKNB 2:4  Aki Istenért harcol, nem bocsátkozik világi dolgokba, mert annak akar tetszeni, akihez szegődött.
II T HunKNB 2:5  A versenyző is csak akkor nyer koszorút, ha szabályszerűen versenyez.
II T HunKNB 2:6  A termésből elsősorban a fáradozó földművest illeti a részesedés.
II T HunKNB 2:7  Értsd meg, amit mondok: az Úr megadja majd neked, hogy mindent megérts!
II T HunKNB 2:8  Gondolj Jézus Krisztusra, Dávid sarjára, aki feltámadt a halottak közül, mint ahogy hirdeti az én evangéliumom,
II T HunKNB 2:9  amelyért a bilincseket is beleértve úgy szenvedek, mint egy gonosztevő. De Isten igéje nincs megbilincselve.
II T HunKNB 2:10  Mindent elviselek tehát a választottakért, hogy ők is elnyerjék a Krisztus Jézusban levő üdvösséget, az örök dicsőséggel együtt.
II T HunKNB 2:11  Igaz beszéd ez: ha vele együtt meghalunk, vele együtt élni is fogunk;
II T HunKNB 2:12  ha vele együtt szenvedünk, vele együtt uralkodni is fogunk. Ha megtagadjuk őt, ő is megtagad minket,
II T HunKNB 2:13  de ha hűtlenek leszünk, ő hű marad, mert önmagát meg nem tagadhatja.
II T HunKNB 2:14  Erre figyelmeztess, kérve kérj mindenkit Istenre. Szóvitát ne folytass; nem jó az semmire, csak a hallgatóság romlására.
II T HunKNB 2:15  Azon légy tehát, hogy derék embernek bizonyulj az Úr előtt, olyan munkásnak, aki meg nem szégyenül, s aki helyesen munkálja az igazság igéjét.
II T HunKNB 2:16  A gonosz, üres fecsegéseket viszont kerüld, mert azok jobbára istentelenséghez vezetnek.
II T HunKNB 2:17  Az ilyen emberek fecsegése úgy terjed, mint a rákfene. Ezek közül való Himéneosz és Filétosz is,
II T HunKNB 2:18  akik eltévelyedtek az igazságtól, azt állítva, hogy a feltámadás már megtörtént – és jó néhány ember hitét feldúlják.
II T HunKNB 2:19  De a szilárd alap, amelyet Isten lefektetett, rendületlenül áll, és ez a pecsétje: »Ismeri az Úr az övéit« , továbbá: »Hagyjon fel a gonoszsággal mindaz, aki az Úr nevét hívja segítségül!«
II T HunKNB 2:20  De egy nagy házban nemcsak arany- és ezüstedények vannak, hanem fából és agyagból valók is; az előbbiek tisztességes, az utóbbiak pedig közönséges célokra.
II T HunKNB 2:21  Aki magát az utóbbiaktól tisztán tartja, az tisztességes célra való, szent, az Úr számára hasznos, minden jó dologra alkalmas edény lesz.
II T HunKNB 2:22  Kerüld az ifjúkor vágyait! Igazságosságra, hitre, szeretetre és békességre törekedj azokkal, akik tiszta szívvel hívják segítségül az Urat.
II T HunKNB 2:23  Az oktalan és zabolátlan vitákat kerüld, tudva, hogy viszályokat szülnek.
II T HunKNB 2:24  Márpedig az Úr szolgájának nem veszekednie kell, hanem mindenkihez jóságosnak, tanításra alkalmasnak és béketűrőnek kell lennie.
II T HunKNB 2:25  Azokat pedig, akik ellenszegülnek neki, szelídséggel meg kell feddenie, hátha egyszer töredelmet ad nekik is Isten az igazság megismerésére,
II T HunKNB 2:26  és magukhoz térnek az ördög kelepcéjéből, aki fogva tartja őket a maga kedvére.