HunKNB - I Samuel - 2

2:1  Anna is imádkozott, ezekkel a szavakkal: »Ujjongóvá vált az én szívem az Úrban, Istenem révén felemelkedett a szarvam. Tágra nyílt a szám ellenségeimmel szemben, mert örvendezem segítségeden.

2:2  Nincs olyan szent, mint az Úr, bizony nincsen más terajtad kívül, nincs oly erős, mint a mi Istenünk.

2:3  Ne beszéljetek annyit, kérkedve, kevélyen, távozzék a régi beszéd szátoktól, mert mindentudó Isten az Úr s eléje kerülnek szándékaitok.

2:4  Vereséget szenved az erősek íja, de erővel övezik fel magukat a gyengék,

2:5  elszegődnek kenyérért, akik azelőtt bővelkedtek, de jóllaknak, akik éheztek, s míg sokat szül, aki meddő volt, akinek sok fia volt, meddőségbe esik.

2:6  Az Úr tesz halottá és élővé, visz le az alvilágba, s hoz vissza onnét,

2:7  az Úr tesz szegénnyé s gazdaggá, megalázottá és felmagasztalttá.

2:8  Porból felemel szűkölködőt, sárból kihoz szegényt, hogy fejedelmek mellé üljön és elfoglalja a dicsőség székét. Mert az Úré a föld minden sarka, s ő helyezte rájuk a föld kerekségét.

2:9  Szentjeinek lábát megóvja, és sötétségben némulnak el az istentelenek, mert nem a maga ereje teszi erőssé az embert.

2:10  Félni fognak az Úrtól ellenségei, mennydörögni fog felettük az egekben, meg fogja ítélni az Úr a föld határait, s hatalmat ad királyának s felemeli felkentjének szarvát.«

2:11  Elkána ezután visszatért Ramátába, házába, a gyermek pedig Héli pap felügyelete alatt szolgálni kezdett az Úr színe előtt.

2:12  Ám Héli fiai Béliál fiai voltak, s nem törődtek az Úrral,

2:13  sem a papoknak a nép iránt való kötelességével, hanem ha valaki áldozatot vágott, amikor a húst főzték, odament a pap legénye, háromágú villával a kezében,

2:14  s azt beleszúrta a tűzhelybe, az üstbe, a fazékba vagy a tálba, s amit éppen a villával kihúzott, azt a pap elvette magának. Így cselekedtek a Silóba jövő egész Izraellel.

2:15  Sőt még a háj meggyújtása előtt is odament a pap legénye és azt mondta az áldozónak: »Adj nekem húst, hogy megfőzzem a papnak, mert főtt húst nem fogadok el tőled, csak nyerset.«

2:16  Ha erre az áldozó azt mondta neki: »Hadd gyújtsák meg először annak rendje s módja szerint a hájat, aztán végy magadnak, amennyit lelked kíván«, ő feleletül így szólt: »Semmiképpen sem! Csak adj azonnal, különben erőszakkal veszek!«

2:17  Igen nagy volt tehát az ifjak vétke az Úr előtt, mert elidegenítették az embereket az Úrnak való áldozattól.

2:18  Ott szolgált a gyermek Sámuel is az Úr színe előtt, gyolcs efóddal felövezve.

2:19  Anyja kicsiny felsőköntöst is szokott neki készíteni, s azt a megszabott napokon, amikor felment a férjével, hogy bemutassa az ünnepi áldozatot, felvitte neki.

2:20  Ilyenkor Héli megáldotta Elkánát és feleségét, s azt mondta nekik: »Adjon neked az Úr magzatot ettől az asszonytól azért a kölcsönért, amelyet kölcsönöztél az Úrnak.« Ők aztán visszatértek lakóhelyükre.

2:21  Az Úr meg is emlékezett Annáról, s az fogant, s három fiút és két lányt szült. A gyermek Sámuel pedig felnövekedett az Úrnál.

2:22  Héli ekkor már igen öreg volt. Amikor meghallotta mindazt, amit fiai egész Izraellel cselekedni szoktak, s hogy a sátor ajtajánál ügyelő asszonyokkal hálnak,

2:23  azt mondta nekik: »Miért cselekszitek azokat a dolgokat, azokat az igen rossz dolgokat, amelyeket az egész néptől hallok?

2:24  Ne fiaim, mert nem jó hír az, amelyet hallok: vétekre viszitek az Úr népét.

2:25  Ha ember ellen vétkezik az ember, Isten lehet a döntőbíró, de ha az Úr ellen vétkezik az ember, ki járhat közben érte?« Ám azok nem hallgattak apjuk szavára, mert az Úr meg akarta őket ölni.

2:26  A gyermek Sámuel ellenben egyre nagyobb és kedvesebb lett mind az Úr, mind az emberek előtt.

2:27  Egyszer aztán eljött Isten egyik embere Hélihez, s azt mondta neki: »Ezt üzeni az Úr: Nem nyilatkoztattam-e ki magamat világosan atyád házának, amikor Egyiptomban, a fáraó házában voltak?

2:28  Ki is választottam őt Izrael valamennyi törzse közül papomnak, hogy oltáromhoz járuljon, illatot gyújtson nekem, s efódot viseljen előttem: s atyád házának adtam Izrael fiainak minden tűzáldozatát.

2:29  Miért rugdaltátok lábbal véresáldozataimat s ételáldozataimat, amelyekről azt parancsoltam, hogy be kell mutatni a templomban és miért becsülted többre fiaidat, mint engem, azzal, hogy ti ettétek meg az én népem, Izrael minden áldozatának legjavát?

2:30  Ezért ezt üzeni az Úr, Izrael Istene: Azt mondtam, hogy házad s atyád háza szolgáljon színem előtt mindörökké. Most azonban azt mondja az Úr: Távol legyen ez tőlem: mert aki megdicsőít engem, azt megdicsőítem, de aki megvet engem, az megvetett lesz.

2:31  Íme, eljönnek majd a napok, amikor levágom karodat s atyád házának karját, úgyhogy nem lesz többé öreg ember házadban.

2:32  Miközben Izraelnek mindenben jó dolga lesz, te látni fogod vetélytársadat a templomban, s a te házadban nem lesz öreg ember az egész idő alatt.

2:33  Nem távolítom el ugyanis oltáromtól teljesen nemzetségedet, hogy elepedjen szemed, és elsorvadjon lelked, de házad nagy része meghal, ha férfikorba jut.

2:34  Az legyen számodra a jel, ami két fiadat, Ofnit és Fineeszt éri: egy napon fog meghalni mindkettő.

2:35  Én aztán majd hűséges papot támasztok magamnak, aki szívem és lelkem szerint fog cselekedni. Maradandó házat építek neki, és felkentem előtt fog járni minden időben.

2:36  Akkor aztán eljön majd az, aki megmarad házadból, leborul előtte egy ezüst pénzért s egy karéj kenyérért, és könyörög neki: ‘Kérlek, végy fel engem valamelyik papi rendbe, hogy egy falat kenyeret ehessek!’«