HunKar - Job - 17

17:1  Még mindig csúfot űznek belőlem! Szemem az ő patvarkodásuk között virraszt.

17:2  Kezest magadnál rendelj, kérlek, nékem; különben ki csap velem kezet?

17:3  Minthogy az ő szívöket elzártad az értelem elől, azért nem is magasztalhatod fel őket.

17:4  A ki prédává juttatja barátait, annak fiainak szemei elfogyatkoznak.

17:5  Példabeszéddé tőn engem a népek előtt, és ijesztővé lettem előttök.

17:6  A bosszúság miatt szemem elhomályosodik, és minden tagom olyan, mint az árnyék.

17:7  Elálmélkodnak ezen a becsületesek, és az ártatlan a képmutató ellen támad.

17:8  Ám az igaz kitart az ő útján, és a tiszta kezű ember még erősebbé lesz.

17:9  Nosza hát, térjetek ide mindnyájan; jőjjetek, kérlek, úgy sem találok bölcset köztetek.

17:10  Napjaim elmulának, szívemnek kincsei: terveim meghiusulának.

17:11  Az éjszakát nappallá változtatják, és a világosság csakhamar sötétséggé lesz.

17:12  Ha reménykedem is, a sír már az én házam, a sötétségben vetettem az én ágyamat.

17:13  A sírnak mondom: Te vagy az én atyám; a férgeknek pedig: Ti vagytok az én anyám és néném.

17:14  Hol tehát az én reménységem, ki törődik az én reménységemmel?

17:15  Leszáll az majd a sír üregébe, velem együtt nyugoszik a porban.