HunKar - Job - 14

14:1  Az asszonytól született ember rövid életű és háborúságokkal bővelkedő.

14:2  Mint a virág, kinyílik és elhervad, és eltünik, mint az árnyék és nem állandó.

14:3  Még az ilyen ellen is felnyitod-é szemeidet, tennen magaddal törvénybe állítasz-é engem?

14:4  Ki adhat tisztát a tisztátalanból? Senki.

14:5  Nincsenek-é meghatározva napjai? Az ő hónapjainak számát te tudod; határt vetettél néki, a melyet nem hághat át.

14:6  Fordulj el azért tőle, hogy nyugodalma legyen, hogy legyen napjában annyi öröme, mint egy béresnek.

14:7  Mert a fának van reménysége; ha levágják, ismét kihajt, és az ő hajtásai el nem fogynak.

14:8  Még ha megaggodik is a földben a gyökere, és ha elhal is a porban törzsöke:

14:9  A víznek illatától kifakad, ágakat hajt, mint a csemete.

14:10  De ha a férfi meghal és elterül; ha az ember kimúlik, hol van ő?

14:11  Mint a víz kiapad a tóból, a patak elapad, kiszárad:

14:12  Úgy fekszik le az ember és nem kél fel; az egek elmúlásáig sem ébrednek, nem költetnek föl az ő álmukból.

14:13  Vajha engem a holtak országában tartanál; rejtegetnél engemet addig, a míg elmúlik a te haragod; határt vetnél nékem, azután megemlékeznél rólam!

14:14  Ha meghal az ember, vajjon feltámad-é? Akkor az én hadakozásom minden idejében reménylenék, míglen elkövetkeznék az én elváltozásom.

14:15  Szólítanál és én felelnék néked, kivánkoznál a te kezednek alkotása után.

14:16  De most számlálgatod az én lépéseimet, és nem nézed el az én vétkeimet!

14:17  Gonoszságom egy csomóba van lepecsételve, és hozzáadod bűneimhez.

14:18  Még a hegy is szétomlik, ha eldől; a szikla is elmozdul helyéről;

14:19  A köveket lekoptatja a víz, a földet elsodorja annak árja: az ember reménységét is úgy teszed semmivé.

14:20  Hatalmaskodol rajta szüntelen és ő elmegy; megváltoztatván az arczát, úgy bocsátod el őt.

14:21  Ha tisztesség éri is fiait, nem tudja; ha megszégyenülnek, nem törődik velök.

14:22  Csak őmagáért fáj még a teste, és a lelke is őmagáért kesereg.