HunKar - Job - 41

41:1  Kihúzhatod-é a leviáthánt horoggal, leszoríthatod-é a nyelvét kötéllel?

41:2  Húzhatsz-é gúzst az orrába, az állát szigonynyal átfurhatod-é?

41:3  Vajjon járul-é elődbe sok könyörgéssel, avagy szól-é hozzád sima beszédekkel?

41:4  Vajjon frigyet köt-é veled, hogy fogadd őt örökös szolgádul?

41:5  Játszhatol-é vele, miként egy madárral; gyermekeid kedvéért megkötözheted-é?

41:6  Alkudozhatnak-é felette a társak, vagy a kalmárok közt feloszthatják-é azt?

41:7  Tele rakhatod-é nyársakkal a bőrét, avagy szigonynyal a fejét?

41:8  Vesd rá a kezedet, de megemlékezzél, hogy a harczot nem ismételed.

41:9  Ímé, az ő reménykedése csalárd; puszta látása is halálra ijeszt!

41:10  Nincs oly merész, a ki őt felverje. Ki hát az, a ki velem szállna szembe?

41:11  Ki adott nékem elébb, hogy azt visszafizessem? A mi az ég alatt van, mind enyém!

41:12  Nem hallgathatom el testének részeit, erejének mivoltát, alkotásának szépségét.

41:13  Ki takarhatja fel ruhája felszínét; két sor foga közé kicsoda hatol be?

41:14  Ki nyitotta fel orczájának ajtait? Fogainak sorai körül rémület lakik!

41:15  Büszkesége a csatornás pajzsok, összetartva mintegy szorító pecséttel.

41:16  Egyik szorosan a másikhoz lapul, hogy közéje levegő se megy.

41:17  Egyik a másikhoz tapad, egymást tartják, egymástól elszakadhatatlanok.

41:18  Tüsszentése fényt sugároz ki, és szemei, mint a hajnal szempillái.

41:19  A szájából szövétnekek jőnek ki, és tüzes szikrák omlanak ki.

41:20  Orrlyukaiból gőz lövel elő, mint a forró fazékból és üstből.

41:21  Lehellete meggyujtja a holt szenet, és a szájából láng lövel elő.

41:22  Nyakszirtjén az erő tanyáz, előtte félelem ugrándozik.

41:23  Testének részei egymáshoz tapadtak; kemény önmagában és nem izeg-mozog.

41:24  Szíve kemény, mint a kő, oly kemény, mint az alsó malomkő.

41:25  Hogyha felkél, hősök is remegnek; ijedtökben veszteg állnak. Ha éri is a fegyver, nem áll meg benne, legyen bár dárda, kopja vagy kelevéz. Annyiba veszi a vasat, mint a pozdorját, az aczélt, mint a korhadt fát. A nyíl vesszője el nem űzi őt, a parittyakövek pozdorjává változnak rajta. Pozdorjának tartja a buzogányütést is, és kineveti a bárd suhogását. Alatta éles cserepek vannak; mint szeges borona hentereg az iszap felett. Felkavarja a mély vizet, mint a fazekat, a tengert olyanná teszi, mint a festékedény. Maga után világos ösvényt hagy, azt hinné valaki, a tenger megőszült. Nincs e földön hozzá hasonló, a mely úgy teremtetett, hogy ne rettegjen. Lenéz minden nagy állatot, ő a király minden ragadozó felett.