HunUj - Job - 17

17:1  Lelkem összetört, napjaim kialvóban vannak: a temető vár énrám!

17:2  Bizony, gúnyolódásban van részem! Gáncsoskodásaik miatt virraszt szemem.

17:3  Tedd meg, vállalj értem kezességet! Ki más kezeskednék értem?

17:4  Mert szívükből eltávolítottad az értelmet, azért nem engeded fölülkerekedni őket.

17:5  Aki haszonért jelenti föl embertársait, annak a fiai hiába fognak sóvárogni.

17:6  Szóbeszéd tárgyává tett a népek előtt, olyan vagyok, mint akit arcul köptek.

17:7  Tekintetem elhomályosodott a bosszúság miatt, minden tagom olyan, mint az árnyék.

17:8  Elszörnyednek ezen a becsületes emberek, és az ártatlan felindul az elvetemült miatt.

17:9  De az igaz ragaszkodik a maga útjához, és a tiszta kezű ereje megnő.

17:10  De jöjjetek csak mindnyájan újra, úgysem találok bölcset köztetek!

17:11  Napjaim elmúltak, szétfoszlottak terveim, szívemnek vágyai.

17:12  Ők az éjszakát nappallá akarják változtatni, mintha a világosság közelebb lenne, mint a sötétség.

17:13  Ha abban kell reménykednem, hogy a holtak hazája a házam, a sötétségben vetettem meg az ágyam,

17:14  ha a sírgödröt kell atyámnak neveznem, a férgeket pedig anyámnak és nénémnek,

17:15  hol van akkor az én reménységem? Ki láthat itt reménysugárt?

17:16  Velem száll le a holtak hazájába, ha majd együtt a porba hanyatlunk.