HunUj - Job - 16

16:1  Akkor megszólalt Jób, és ezt mondta:

16:2  Ilyesmit eleget hallottam. Nyomorúságos vigasztalók vagytok mindnyájan!

16:3  Vége lesz-e már az üres beszédnek? Vagy mi bajod van, hogy így válaszolsz?

16:4  Én is tudnék úgy beszélni, mint ti, csak volnátok ti az én helyemben! Tudnék én is szép szavakat mondani nektek, rázhatnám gúnyosan a fejemet.

16:5  Szájjal erősíthetnélek titeket, ajkaim részvétével enyhíthetnélek.

16:6  Ha beszélek, nem enyhül fájdalmam. Ha abbahagyom, akkor sem múlik el.

16:7  Kimerített már engem. Elpusztítottad egész családomat.

16:8  Megragadtál! Tanúvá lett, ellenem támadt, engem vádol elesett állapotom.

16:9  Haragja marcangolt, és üldözött engem. Fogait csikorgatja ellenem, villogó szemmel néz rám ellenségem.

16:10  Feltátották ellenem szájukat, gyalázkodva arcul vertek, együtt vonulnak ellenem.

16:11  Isten kiszolgáltat engem az álnokoknak, és a bűnösök kezébe juttat.

16:12  Nyugton voltam, de összetört. Nyakon ragadott és szétzúzott, céltáblájául tett ki engem.

16:13  Körülvettek engem íjászai, felhasítja veséimet kíméletlenül, epémet kiontja a földre.

16:14  Rést rés után tör rajtam, és rám rohan, mint valami hős.

16:15  Zsákruhát varrtam bőrömre, és porba hajtottam büszkeségemet.

16:16  Arcom a sírástól kivörösödött, szempilláimon a halál árnyéka van.

16:17  Pedig nem tapad kezemhez erőszak, és imádságom tiszta.

16:18  Föld, ne takard el véremet, ne némuljon el segélykiáltásom!

16:19  Most is van tanúm a mennyben, aki mellettem bizonyít a magasságban.

16:20  Saját barátaim csúfolnak! Álmatlanul tekintek Istenre,

16:21  hogy igazolja a férfiút Istennél, s az embert embertársával szemben.

16:22  Mert ez a néhány esztendő eltelik, és én nem térek vissza az ösvényről, amelyen elmegyek.