HunKNB - Job - 17

17:1  A lelkem megtört, napjaim végüket járják, már csak a sír vár rám!

17:2  Nem vétettem, mégis keserűségeken időzik szemem.

17:3  Szabadíts meg, Uram, és végy magad mellé, akkor bárki keze küzdhet ellenem!

17:4  Szívüket elzártad a belátástól, ezért nem kerekedhetnek felül!

17:5  Az ilyen prédát ígér barátainak, mialatt gyermekei szeme eleped.

17:6  Példabeszéddé tett engem a népnél, s elrettentő példa vagyok előttük.

17:7  Szemem homályba borult a bánkódástól, és tagjaim olyanok lettek, mint az árnyék.

17:8  Szörnyülködnek ezen az igazak, s a tiszta felháborodik a képmutató ellen;

17:9  az igaz kitart a maga útján, s a tisztakezű erőben gyarapszik.

17:10  De gyertek csak ismét, valahányan vagytok, bár egy bölcsre sem akadok közöttetek!

17:11  Napjaim elmúltak, terveim meghiúsultak, amelyek szívemet gyötörték,

17:12  s az éjjelt nappallá változtatták, úgy, hogy sötétség után újra világosságot várok.

17:13  Remélhetek-e valamit? Az alvilág a lakásom, s a sötétségben vetem meg ágyamat;

17:14  a rothadásnak mondom: Atyám vagy! S a férgeknek, hogy: Anyám! és: Nővérem!

17:15  Hol van tehát a reménységem? S amit várok, ki látja meg azt?

17:16  Mind, amim van, leszáll az alvilág fenekére; vajon ott legalább lesz-e nyugodalmam?«