Site uses cookies to provide basic functionality.

OK
GENESIS
Prev Up Next
Chapter 18
Gene HunUj 18:1  Azután megjelent neki az Úr Mamré tölgyesében, amikor a nappali hőség elől a sátor bejáratába húzódott.
Gene HunUj 18:2  Fölemelte tekintetét, és látta, hogy három férfi áll előtte. Amint meglátta őket, eléjük futott a sátor bejáratától, földre borult,
Gene HunUj 18:3  és így szólt: Uram, ha megnyertem jóindulatodat, kérlek, ne kerüld el szolgádat!
Gene HunUj 18:4  Mindjárt hozatok egy kis vizet, mossátok meg a lábatokat, és dőljetek le a fa alá!
Gene HunUj 18:5  Én meg hozok egy falat kenyeret, hogy felüdüljetek, és úgy menjetek tovább, ha szolgátok mellett mentek el! Ők azt felelték: Tedd azt, amit mondtál!
Gene HunUj 18:6  Ábrahám besietett Sárához a sátorba, és azt mondta: Siess, dagassz meg három mérték finomlisztet, és süss lángost!
Gene HunUj 18:7  Kiszaladt Ábrahám a csordához is, fogott egy szép szopós borjút, és odaadta a legényének, az pedig gyorsan elkészítette.
Gene HunUj 18:8  Azután vett vajat, tejet, meg vette a borjút, amelyet elkészíttetett, és eléjük tette. Ő maga pedig ott állt mellettük a fa alatt, amíg ettek.
Gene HunUj 18:9  Azután ezt kérdezték tőle: Hol van Sára, a feleséged? Ő így felelt: Itt a sátorban.
Gene HunUj 18:10  Egyikük azt mondta: Egy esztendő múlva visszatérek hozzád, és akkor már a feleségednek, Sárának fia lesz! Sára meg ott hallgatódzott a háta mögött a sátor bejáratánál.
Gene HunUj 18:11  Ábrahám és Sára élemedett korú öregek voltak, és Sáránál már megszűnt a női életfolyamat.
Gene HunUj 18:12  Sára nevetett magában, és azt gondolta: Miután megvénültem, lehet-e gyönyörűségem? Meg az uram is öreg!
Gene HunUj 18:13  De az Úr megkérdezte Ábrahámot: Miért nevetett Sára, és miért mondta: Ugyan, hogy szülhetnék öreg létemre?
Gene HunUj 18:14  Van-e valami lehetetlen az Úr számára? Egy esztendő múlva visszatérek hozzád, és fia lesz Sárának.
Gene HunUj 18:15  Sára azonban tagadott, mert félt. Azt mondta, hogy nem nevetett. Az Úr azonban így szólt: De bizony nevettél!
Gene HunUj 18:16  Amikor a férfiak elindultak, és Sodoma felé tartottak, Ábrahám is velük ment, hogy elkísérje őket.
Gene HunUj 18:17  Az Úr ezt mondta: Eltitkoljam-e Ábrahám elől, amit tenni akarok?
Gene HunUj 18:18  Hiszen Ábrahámtól nagy és hatalmas nép fog származni, és általa nyer áldást a föld minden népe.
Gene HunUj 18:19  Mert őt választottam ki arra, hogy megparancsolja fiainak és háza népének is, hogy őrizzék meg az Úr útját, cselekedjenek az igazságnak és jognak megfelelően, hogy az Úr is beteljesítse, amit megígért Ábrahámnak.
Gene HunUj 18:20  Azért ezt mondta az Úr: Mivel már igen sok a jajkiáltás Sodoma és Gomora miatt, és vétkük igen súlyossá vált,
Gene HunUj 18:21  lemegyek, hogy megnézzem: vajon csakugyan a hozzám fölhatolt jajkiáltás szerint cselekedtek-e, vagy sem. Tudni akarom.
Gene HunUj 18:22  Amikor a férfiak megfordultak, és elindultak Sodoma felé, Ábrahám még ott állt az Úr előtt.
Gene HunUj 18:23  Hozzálépett Ábrahám, és ezt kérdezte: Vajon elpusztítod-e az igazat is a bűnössel együtt?
Gene HunUj 18:24  Hátha van ötven igaz ember abban a városban? Akkor is elpusztítod, és nem bocsátasz meg annak a helynek azért az ötven igazért, akik ott laknak?
Gene HunUj 18:25  Távol legyen tőled, hogy ilyet tégy, hogy megöld az igazat a bűnössel együtt, és úgy járjon az igaz is, mint a bűnös. Távol legyen tőled! Vajon az egész föld bírája nem tenne-e igaz ítéletet?
Gene HunUj 18:26  Az Úr így felelt: Ha találok Sodoma városában ötven igazat, megkegyelmezek értük az egész helynek.
Gene HunUj 18:27  Ábrahám újból megszólalt: Tudom, merész dolog, hogy szólok az én Uramnak, bár én csak por és hamu vagyok.
Gene HunUj 18:28  De ha az ötven igaznak öt híja lesz, elpusztítod-e az öt miatt az egész várost? Ő ezt felelte: Nem pusztítom el, ha találok ott negyvenötöt.
Gene HunUj 18:29  Ismét szólt hozzá, és ezt kérdezte: Hátha negyven található ott? Az Úr így felelt: Nem teszem meg a negyvenért.
Gene HunUj 18:30  Ne induljon föl az én Uram, hogy beszélek - szólt Ábrahám -, de hátha csak harminc található ott? Ő így felelt: Nem teszem meg, ha találok ott harmincat.
Gene HunUj 18:31  Ábrahám ezt mondta: Tudom, merész dolog, hogy szólok az én Uramnak: hátha húsz található ott? Ő így felelt: Nem pusztítom el a húszért.
Gene HunUj 18:32  Ábrahám ezt mondta: Ne induljon föl az én Uram, hogy még egyszer szólok: de hátha csak tíz található ott? Ő így felelt: Nem pusztítom el a tízért.
Gene HunUj 18:33  Amint az Úr bevégezte beszélgetését Ábrahámmal, eltávozott, Ábrahám pedig visszatért lakóhelyére.