HunUj - Job - 14

14:1  Az asszonytól született ember rövid életű, tele nyugtalansággal.

14:2  Kihajt, mint a virág, majd elfonnyad, árnyékként tűnik el, nem marad meg.

14:3  Még az ilyen embert is rossz szemmel nézed, engem is törvénybe idézel?!

14:4  Van-e tiszta ember, tisztátalanság nélküli? Nincs egyetlen egy sem.

14:5  Ha meg vannak határozva napjai, ha számon tartod hónapjait, ha határt szabtál neki, amit nem léphet át,

14:6  akkor légy hozzá elnéző, hogy békén lehessen, és legyen annyi öröme, mint egy napszámosnak!

14:7  Még a fának is van reménysége: ha kivágják, újból kihajt, és nem fogynak el hajtásai.

14:8  Még ha elvénül is a földben gyökere, ha elhal is a porban csonkja,

14:9  a víz illatától kihajt, ágakat hoz, mint a csemete.

14:10  De ha a férfi meghal, lehanyatlik, ha az ember kimúlik, hova lesz?

14:11  Elfogyhat a víz a tengerből, a folyó kiszikkadhat, kiszáradhat,

14:12  de az ember nem kel föl, ha egyszer lefeküdt: az egek elmúltáig sem ébrednek föl, nem serkennek föl alvásukból.

14:13  Bárcsak elrejtenél a holtak hazájában, ott rejtegetnél haragod elmúltáig! Kiszabnád időmet, azután újra gondolnál rám.

14:14  Ha meghal a férfiú, életre tud-e kelni? Akkor egész küzdelmes életemen át is tudnék várni, míg csak be nem következik a fordulat.

14:15  Szólnál hozzám, és én válaszolnék, kívánkoznál kezed alkotása után.

14:16  Akkor még lépteimet is megszámlálnád, de nem tartanád számon vétkemet.

14:17  Zacskóban volna lepecsételve minden vétkem, és eltörölnéd bűneimet.

14:18  Még a hegy is szétomlik, ha ledől, és a kőszikla is elmozdul helyéről.

14:19  A köveket is lekoptatja a víz, a föld porát is elsodorja az ár. Így pusztítod el a halandó reménységét.

14:20  Hatalmaskodol rajta szüntelen, s el kell mennie. Eltorzítod arcát, és úgy bocsátod el.

14:21  Ha tisztességre jutnak fiai, ő nem tudja. Ha semmibe veszik őket, nem veszi észre.

14:22  Teste csak saját fájdalmát érzi, lelke csak magát gyászolja.