HunIMIT - Psalms - 139

139:1  A karmesternek. Zsoltár Dávidtól. Örökkévaló, átkutattál engem és megismertél.

139:2  Te ismered ültemet és keltemet, érted gondolatomat messziről.

139:3  Jártamat és fektemet meghánytad, s mind az útjaimat kitapasztaltad,

139:4  mert nincs szó nyelvemen; immár Örökkévaló, ismered azt egészen.

139:5  Hátul és elől körülzártál engem és reám tetted kezedet.

139:6  Csodálatos nekem a megismerése, túlmagas, nem birom meg.

139:7  Hová menjek szellemedtől, s hová szökjem színed elől?

139:8  Ha felszállok az égbe, te ott vagy, s ha ágyat terítenék az alvilágban, ímhol vagy.

139:9  Venném hajnalnak szárnyait, laknám tengernek végén:

139:10  ott is kezed vezet engem, és megragad a te jobbod.

139:11  Ha mondom: bizony, sötétség borit el engem és éjjellé válik a világosság körülöttem:

139:12  a sötétség sem sötét neked, s az éjjel világít mint a nappal, akár sötétség akár világosság!

139:13  Mert te szerzetted veséimet, szöttél engem anyám testében.

139:14  Magasztallak azért, hogy félelmetesen csodás lettem; csodásak a műveid és lelkem tudja nagyon.

139:15  Nem volt rejtve előtted csontozatom, a hogy alkottattam titokban, himeztettem földnek aljaiban.

139:16  Idomtalan testemet látták szemeid; a könyvedben mind be vannak irva-e a napok, melyek alkotandók, midőn egy sem volt még közülök.

139:17  Nekem pedig mi drágák a gondolataid, oh Isten, mi tetemesek az összegeik!

139:18  Megolvasnám – számosabbak a fövenynél; fölébredek és még veled vagyok.

139:19  Vajha megölnéd, oh Isten, a gonoszt! És vérontás emberei ti, távozzatok tölem!

139:20  Kik téged megemlítenek fondorlatnál, hamisan ejtették ki nevedet ellenségeid.

139:21  Nemde gyűlölőidet, oh Örökkévaló, gyülölöm és az ellened támadóktól elundorodom.

139:22  Teljes gyűlölettel gyűlölöm őket, ellenségeimmé lettek nekem!

139:23  Kutass át engem, Isten s ismerd meg szivemet; vizsgálj meg, s ismerd meg tépelődésemet!

139:24  S lásd, van-e bennem bosszantásnak útja, s vezess engem az örök útra!