HunKNB - Job - 7

7:1  Katonasor az ember élete a földön, és napjai olyanok, mint a napszámos napjai:

7:2  kívánkozik árnyék után, mint a szolga, és várja munkája végét, mint a napszámos.

7:3  Nekem is kárba veszett hónapok jutottak részemül, és keserves éjjeleket számlálok magamnak.

7:4  Ha lefekszem, kérdem: Mikor kelek újra? Majd várom az estét, és mire beáll a szürkület, jóllakom kínnal.

7:5  Rothadásba, por szennyébe öltözik a testem, bőröm elszárad és összezsugorodik.

7:6  Napjaim gyorsabban szaladnak, mint a takács vetélője, és remény nélkül eltűnnek.

7:7  Emlékezzél meg, hogy életem már csak lehelet, és szemem nem lát többé boldogságot.

7:8  Nem lát engem többé ember szeme; mire rám veted szemedet, már nem vagyok.

7:9  Amint a felhő elenyészik, elmegy, úgy nem jön fel többé, aki alászállt az alvilágba;

7:10  nem tér már vissza házába, és otthona nem látja többé viszont.

7:11  Ezért én sem türtőztetem számat, szólok lelkem gyötrelmében, panaszkodom lelkem keservében:

7:12  óceán vagyok-e vagy szörnyeteg, hogy börtönbe vetsz engem?

7:13  Ha gondolom: Majd megvigasztal fekvőhelyem, könnyebbségem lesz, ha elmerengek ágyamon,

7:14  akkor álmokkal rettegtetsz és rémlátással rémítesz,

7:15  úgyhogy inkább megfulladást áhít a lelkem, és halál után epednek csontjaim.

7:16  Undorodom! Nem kívánok tovább élni! Kímélj meg, hisz merő semmi az életem!

7:17  Mi is az ember, hogy nagyra tartod, és érdemesnek látod vele törődni,

7:18  minden reggel meglátogatod, és minduntalan próbára teszed?

7:19  Még meddig tart, hogy nem kímélsz, és nem engeded, hogy nyugodtan nyelhessem le nyálamat?

7:20  Vétkeztem? Mit tettem ezzel neked, óh emberek Őre! Miért tettél céltábládnak, hogy terhe lettem önmagamnak?

7:21  Miért nem törlöd el a vétkemet, és miért nem veszed el a bűnömet? Lám – most a porba térek megnyugodni, és ha holnap keresel, már nem leszek!«