HunIMIT - Job - 17

17:1  Szellemem meg van törve, napjaim elenyésztek, sírok várnak rám!

17:2  Bizony csúfolkodással illetnek engem, és zaklatásukon kell időznie szememnek.

17:3  Állj jót, kérlek: kezeskedjél értem tenmagadnál! Ki az, ki kezet csap velem?

17:4  Mert az ő szívöket elzártad az eszességtől, azért nem engeded felülkerekedniök.

17:5  Ki osztályrészért elárul barátot, fiainak szemei el fognak epedni.

17:6  Oda állított engem, hogy példálózzanak népek, s azzá lettem, hogy arczúl köpnek.

17:7  Elhomályosúlt bosszúságtól szemem, s tagjaim akár az árnyék mindannyi.

17:8  Eliszonyodnak e miatt az egyenesek, s az ártatlan fölgerjed az istentelen ellen;

17:9  és az igaz ragaszkodik útjához s a tiszta kezű gyarapodik szilárdságban.

17:10  Azonban ti mindannyian csak jöjjetek újra, de nem találok köztetek bölcset.

17:11  Napjaim elmúltak, gondolataim elszakadtak, szívemnek tulajdonai!

17:12  Az éjszakát nappallá teszik, a világosságot közelebbé a sötétségnél

17:13  Ha az alvilágot házamul reméltem, a sötétségben megterítette mágyamat,

17:14  a veremnek így szóltam: atyám vagy! anyám és testvérem! a féregnek:

17:15  hol van tehát reménységem, és reménységem – ki látja meg?

17:16  Az alvilág reteszeihez szállanak le, ha egyaránt porban lesz nyugalom.