HunIMIT - Job - 41

41:1  Lám, az ember várakozása megcsalatkozott, hisz már láttára is leterül.

41:2  Nincs vakmerő, ki felingerelné: ki az tehát, ki én elémbe áll?

41:3  Ki előzött meg valamivel, hogy fizessek? Mi az egész ég alatt van, enyém az.

41:4  Nem hallgathatom el tagjait, sem hatalmának mivoltát, sem testalkatának kellemét.

41:5  Ki takarta fel ruhájának felszínét, páros fogsora közé ki hatol be?

41:6  Arczának ajtait ki nyitotta fel, fogai körül rettenet!

41:7  Büszkeség pajzsainak csatornái, szoros pecséttel lezárva;

41:8  egyik éri a másikat, s levegő sem jut közéjök;

41:9  egyik tapad a másikhoz, összefogódznak s nem válnak szét.

41:10  Tüsszentése fényt sugároztat és szemei olyanok mint a hajnal szempillái.

41:11  Szájából fáklyák csapnak ki, tüzes sziporkák szökkennek el.

41:12  Orrlyukaiból füst megy ki, mint forró üstből kákatörzsön.

41:13  Lehelete parazsat lobbant föl, és láng megy ki szájából.

41:14  Nyakán erő tanyázik, előtte szökik a csüggedés.

41:15  Húsának lafantyúi feszesek, szilárdak rajta, nem fityegnek.

41:16  Szíve szilárd mint a kő és szilárd mint az alsó malomkő.

41:17  Emelkedésétől hatalmasak félnek, megtöretésétől megzavarodnak.

41:18  Ha ki karddal éri, ez nem áll meg benne, sem dárda, kopja s nyílvas.

41:19  Szalmának tekinti a vasat, korhadt fának az érczet;

41:20  meg nem szalasztja az íjj fia, tarlóvá változnak át rajta parittyakövek.

41:21  Tarlónak tekinti a buzogányt, s nevet a lándzsának süvítésén.

41:22  Alul rajta kiélezett cserepek, cséplőszánt terít az iszapra.

41:23  Felforralja, mint a fazekat, a mélységet, olyanná teszi a tengert, mint keverő üstöt.

41:24  Mögötte világít egy ösvény, őszhajnak lehet gondolni az árt.

41:25  Nincs földön párja neki, mely alkotva van rettenthetetlennek.

41:26  Minden magast lenéz, király ő mind a büszke vadak fölött.