HunIMIT - Job - 30

30:1  És most kaczagnak rajtam, kik korra fiatalabbak nálam, kiknek atyáit megvetettem, hogy nyájam ebei mellé sem helyeztem volna el.

30:2  Kezeik ereje is minek nekem? Rájok nézve elveszett erejük telje,

30:3  szűkölködés és éhezés által kiaszva. A kik bekószálják a sivatagot, a puszta és a pusztaság éjjelét;

30:4  a kik leszakítanak sós füvet a bokor mellett s rekettye gyökere az ő kenyerük.

30:5  Az emberek köréből kiűzetnek, riadnak rájuk mint a tolvajra.

30:6  Rettenetes szakadékokban kell lakniok, földi lyukakban és sziklákon.

30:7  Bokrok között ordítanak, csalánok alatt verődnek össze.

30:8  Alávalónak fiai, meg név nélkül valónak a fiai, kiverettek az országból.

30:9  De most gúnydaluk vagyok, lettem nekik szóbeszédül.

30:10  Megutáltak, eltávoztak tőlem, s arczomat nem kímélték a köpéstől.

30:11  Mert inamat megoldotta és elsanyarodott, neki eresztették előttem a gyeplőt.

30:12  Jobbról kél a fajzat, lábaimat ellökték, és feltöltötték ellenem veszedelmes ösvényeiket.

30:13  Lerontották utamat, elősegítik balsorsomat, ők, kiknek nincsen segítőjük.

30:14  Mint széles résen át jönnek, rom matt hömpölyögnek tova.

30:15  Rémség fordult rám, üldözi, mint a szél, nemes voltomat, s eltűnt, mint a felhő, segítségem.

30:16  És most elomlik bennem a lelkem, elfogtak engem a nyomorúság napjai.

30:17  Az éjszaka levájta rólam csontjaimat, és idegeim nem pihennek.

30:18  Nagy erő által elváltozott öltözékem, mint köntösöm nyílása szorít engem.

30:19  Lecsapott a sárba, hogy hasonlóvá lettem porhoz, hamuhoz.

30:20  Fohászkodom hozzád, de nem hallgatsz meg, megálltam és te rám meredtél;

30:21  kegyetlenre változol irántam, kezed hatalmával gyűlölsz engemet.

30:22  Felkapsz a szélre, hajtatsz engem és elcsüggesztesz engem üdvösségtől.

30:23  Mert tudom, halál felé viszel, s minden élőnek találkozó házába.

30:24  Csak rom ellen ne nyújtson ki kezet, ha ugyan dőltében van győzelme!

30:25  Avagy nem sírtam-e a nehéz sorsún, nem bánkódott-e lelkem a szűkölködőn?

30:26  Mert jót reméltem és rossz jött, fényre várakoztam és homály jött.

30:27  Beleim forrnak s nem csillapodnak, elém törtek a nyomor napjai.

30:28  Elkomorodva járok, napfény nélkül, felállok a gyűlésben – könyörgök.

30:29  Testvére lettem a sakáloknak és társa a struczmadaraknak.

30:30  Bőröm lefeketéllett rólam, és csontom ég a hévtől.

30:31  Így lett gyásszá a hárfám és lantom síróknak hangjává.