HunRUF - Job - 14

14:1  Az asszonytól született ember élete rövid, tele nyugtalansággal.

14:2  Kihajt, mint a virág, majd elfonnyad, árnyékként tűnik el, nem marad meg.

14:3  És te még így is rossz szemmel nézed, őt is a törvény elé idézed?!

14:4  Van-e tiszta ember, tisztátalanság nélküli? Nincs egyetlenegy sem.

14:5  Ha meg vannak határozva napjai, ha számon tartod hónapjait, ha határt szabtál neki, amelyet nem léphet át,

14:6  akkor légy hozzá elnéző, hogy nyugalma lehessen, míg eljön a várt pihenőnapja, mint a napszámosnak!

14:7  Még a fának is van reménysége: ha kivágják, újból kihajt, és nem fogynak el hajtásai.

14:8  Ha elöregszik is gyökere a földben, ha elhal is a porban a csonkja,

14:9  a víz illatától kihajt, ágakat hoz, mint a facsemete.

14:10  De ha a férfi meghal, oda van egészen, ha kimúlik az ember, hová lesz?

14:11  Kifogyhat a víz a tóból, a folyó kiapadhat, sőt ki is száradhat,

14:12  de az ember nem kel föl, ha egyszer lefeküdt: az egek elmúltáig sem ébrednek föl, nem serkennek föl alvásukból.

14:13  Bárcsak elrejtenél a holtak hazájában, ott rejtegetnél haragod elmúltáig! Kiszabnád időmet, azután újra gondolnál rám.

14:14  Ha meghal a férfiú, életre kelhet-e? Akkor egész küzdelmes életemen át is tudnék várni, míg csak a fordulat be nem következik.

14:15  Szólnál hozzám, és én válaszolnék, kívánkoznál kezed alkotása után.

14:16  Akkor még lépteimre is vigyáznál, de nem tartanád számon vétkemet.

14:17  Lepecsételt zsákban volna minden vétkem, bűneimet pedig eltörölnéd.

14:18  De még a hegy is ledől, és szétomlik, a kőszikla is elmozdul helyéről;

14:19  a köveket a víz lecsiszolja, árjai elsodorják a föld porát: így teszed semmivé a halandó reményét.

14:20  Hatalmaskodol rajta szüntelen, és el kell mennie. Eltorzítod arcát, és úgy bocsátod el.

14:21  Ha tisztességre jutnak fiai, ő nem tudja; ha semmibe veszik őket, nem veszi észre.

14:22  Teste csak saját fájdalmait érzi, lelke csak önmagát gyászolja.