HunIMIT - Jonah

Chapter 1

1:1  Lett az Örökkévaló igéje Jónához, Amittáj fiához, mondván:

1:2  Kelj föl, menj Ninivébe, a nagy városba és hirdess felőle; mert gonoszságuk fölszállt elém.

1:3  Erre fölkelt Jóna, hogy megszökjék Tarsísba az Örökkévaló elől lement Jáfóba, talált egy Tarsísba menő hajót, megadta a díját és beléje szállt, hogy oda menjen velük Tarsísba az Örökkévaló elől.

1:4  De az Örökkévaló nagy szelet vetett a tengerre, úgy hogy nagy vihar lett a tengeren, s már azt gondolták, hogy a hajótörést szenved.

1:5  Megfélemlettek a hajósok, kiáltottak kiki a maga istenéhez, és bevetették a hajón levő tárgyakat a tengerbe, hogy könnyítsenek magukon; Jóna pedig lement a hajó hátuljába, lefeküdt és mélyen aludt.

1:6  Ekkor közeledett hozzá a kormányos mester és mondá neki: mi van veled, hogy mélyen alszol? Kelj föl, szólítsd föl Istenedet, hátha ügyet vet ránk az Isten és nem veszünk el.

1:7  Erre szóltak egyik a másikához: Jertek, vessünk sorsokat, hogy megtudjuk, kinek dolgáért ér minket a veszedelem. Sorsokat vetettek és reá esett a sors Jónára.

1:8  És szóltak hozzá: Mondd meg, kérlek, nekünk, kinek dolgáén ért minket a veszedelem? Mi a mesterséged és honnan jössz, mi az országod és miféle nép közül való vagy?

1:9  Szólt hozzájuk: Heber vagyok s az Örökkévalót, az egek Istenét félem, a ki teremtette a tengert és a szárazföldet.

1:10  És féltek az emberek nagy félelemmel és szóltak hozzája: Ugyan mit is tettél? Mert tudták az emberek, hogy az Örökkévaló elől akar megszökni, mert megmondta nekik.

1:11  És szóltak hozzá: Mit tegyünk veled, hogy elcsendesedjék a tenger körülöttünk? Mert a tenger egyre jobban viharzott.

1:12  Szólt hozzájuk: Fogjatok engem és vessetek a tengerbe, s majd elcsendesedik a tenger körülöttetek; mert tudom, hogy az én dolgomért jött reátok: a nagy vihar.

1:13  És erőlködtek az emberek, hogy visszafordítsák a szárazföldre, de nem bírták; mert a tenger egyre jobban viharzott körülöttük.

1:14  Ekkor szólították az Örökkévalót és mondták: Oh Örökkévaló, ne vesszünk el, kérlek, ez ember lelkéért, s ne háríts reánk ártatlan vért; mert te, Örökkévaló, ahogy akartad, úgy cselekedtél!

1:15  Erre fogták Jónát s bevetették a tengerbe; s elállt a tenger háborgásától.

1:16  És félték az emberek nagy félelemmel az Örökkévalót s áldoztak áldozatot az Örökkévalónak, és fogadásokat tettek.

Chapter 2

2:1  De az Örökkévaló nagy halat rendelt, hogy elnyelje Jónát; és volt Jóna a halnak beleiben három napig és három éjjelig.

2:2  És imádkozott Jóna az Örökkévalóhoz, az ő Istenéhez, a halnak beleiből.

2:3  Mondta: Szólítottam szorultságomból az Örökkévalót és meghallgatott engem; az alvilág méhéből fohászkodtam, hallottad szavamat.

2:4  Bedobtál engem mélységbe, a tengerek szívébe, s folyam vett körül engem; mind a habjaid és hullámaid átvonultak rajtam!

2:5  Én azt mondtam volt: elűzettem a to szemeid elől; ugyan megpillanthatom-e még szent templomodat?

2:6  Vizek körülfogtak engem lelkemig, ár vett engem körül; nád fonódik a fejemhez.

2:7  Hegyek fenekéig szálltam alá, a földnek reteszei elzártak engem örökre, de felhoztad a veremből életemet, Örökkévaló, én Istenem!

2:8  Mikor bágyadozott bennem a lelkem, az Örökkévalóra gondoltam – és eljutott hozzád imádságom, a te szent templomodhoz.

2:9  Akik őrizgetnek hamis hiábavalóságokat, szeretetüket hagyják el.

2:10  Én pedig a hála szavával áldozni akarok neked, a mit fogadtam, meg akarom fizetni – a segítség az Örökkévalóé!

2:11  És szólt az Örökkévaló a halnak, és kiköpte Jónát a szárazföldre.

Chapter 3

3:1  És lett az Örökkévaló igéje Jónához másodszor, mondván:

3:2  Kelj föl, menj Ninivébe, a nagy városba, és hirdesd neki a hirdetést, melyet majd elmondok neked.

3:3  Fölkelt Jóna és elment Ninivébe, az Örökkévaló igéje szerint. Ninivé pedig nagy város volt Isten előtt, három napnyi járás.

3:4  S kezdett Jóna bemenni a városba, egy napnyi járást; és hirdetett és mondta: Még negyven nap, és Ninivé feldúlatik!

3:5  És hittek Ninivé emberei Istenben, és hirdettek böjtöt, és zsákokat öltöttek nagyjától aprajáig.

3:6  Eljutott a dolog Ninivé királyához, fölkelt trónjáról, levette magáról köpenyét, betakarta magát zsákkal és a hamuba ült.

3:7  És kikiáltatta Ninivében és mondta: A királynak és nagyjainak határozatából mondatik: az ember és a barom, a marha meg az aprójószág ne ízleljenek semmit, ne legeljenek s vizet ne igyanak;

3:8  S takarják magukat zsákokkal, az ember és a barom, és szólítsák az Istent erővel és térjenek meg, kiki a gonosz útjáról, meg az erőszaktól, mely tenyereikben van!

3:9  Ki tudja, hátha fordul és meggondolja az Isten, és megtér föllobbant haragjától, hogy ne vesszünk el.

3:10  Látta az Isten tetteiket, hogy megtértek gonosz útjokról és meggondolta az Isten a veszedelmet, melyet szándékozott tenni velök, és nem tette.

Chapter 4

4:1  És rosszul esett Jónának, nagyon rosszul, és bosszantotta őt.

4:2  És imádkozott az Örökkévalóhoz és mondta: Oh Örökkévaló, nemde ez volt a szavam, ameddig a földemen voltam! Azért elejét vettem megszökve Tarsísba; mert tudtam, hogy te kegyelmes és irgalmas Isten vagy, hosszantűrő és bőséges a szeretetben, s aki meggondolja a veszedelmet.

4:3  Most tehát Örökkévaló, vedd el, kérlek, tőlem lelkemet, mert jobb a halálom mint az életem!

4:4  Mondta az Örökkévaló: Hát méltán bosszant-e az téged?

4:5  Erre kiment Jóna a városból és letelepedett a várostól keletre és készített ott magának kunyhót, és leült alatta árnyékban, míg meg nem látja, mi lesz a várossal?

4:6  És rendelt az Örökkévaló az Isten egy kíkájónt, az felnőtt Jóna fölébe, hogy árnyék legyen a feje felett, hogy megmentse őt az ő bajától; és örült Jóna a kíkájón fölött nagy örömmel.

4:7  De az Isten rendelt egy férget, midőn fölkelt a hajnal másnapira, az megverte a kíkájónt, hogy elszáradt.

4:8  És volt, a mint kisütött a nap, rendelt Isten tikkasztó keleti szelet és megverte a nap Jónát a fején és ájuldozott, és halálra kívánta a lelkét és mondta Jobb a halálom, mint az életem!

4:9  Ekkor szólt az Isten Jónához: Hát méltán bosszant-e téged a kíkájón dolga? Mondta: Méltán bosszant engem mind halálig.

4:10  És mondta az Örökkévaló: Te sajnálod a Kíkájónt, a mellyel nem bajlódtál, s melyet föl nem neveltél, a mely egy éj alatt lett és egy éj alatt elveszett.

4:11  És én ne sajnáljam Ninivét, a nagyvárost, a melyben tizenkétszer tízezer embernél több van, a ki nem tud különbséget jobbja és balja között, meg sok barom!