HunRUF - Deuteronomy - 32

32:1  Figyeljetek, egek, hadd szóljak, a föld is hallja meg számnak mondásait!

32:2  Esőként szitáljon tanításom, harmatként hulljon mondásom, mint permet a zsenge fűre, záporeső a pázsitra.

32:3  Bizony az Úr nevét hirdetem, magasztaljátok Istenünket!

32:4  Kőszikla ő, tetteiben tökéletes, mert igazságos minden útja. Hű az Isten, nem hitszegő, igaz és egyenes ő.

32:5  Megromlottak, nem fiai már, hitványak; fonák és hamis ez a nemzedék.

32:6  Ez a hála az Úr iránt, bolond és esztelen nemzet?! Hisz atyád ő, aki megteremtett, ő alkotott és tett erőssé téged.

32:7  Emlékezz az ősidőkre, gondold csak át az előző nemzedékek éveit! Kérdezd meg atyádat, ő majd elbeszéli, a közötted élő véneket, ők majd igazolják:

32:8  Mikor a Felséges kiosztotta a népek örökségét, népekre osztva az emberek fiait, mikor kijelölte a nemzetek hazáját, kik annyian vannak, mint Izráel fiai,

32:9  akkor az ő népe maradt az Úr része, Jákób lett az ő kimért öröksége.

32:10  Puszta földön talált reá, kietlen, vad sivatagban. Körülvette, gondja volt rá, óvta, mint a szeme fényét,

32:11  ahogy a sas, röptetve a fészekalját, fiókái fölött repdes, úgy vette őt kiterjesztett szárnyaira, evezőtollán hordozva őt.

32:12  Az Úr vezette egymaga, nem volt vele idegen isten.

32:13  A föld magaslatain hordozta, a mező termésével etette. Mézzel táplálta a sziklából, olajjal a kősziklából.

32:14  A tehenek vaját, juhok tejét bárányok kövérjével, a básáni kosokat és bakokat a búzaliszt legjavával etted, és a szőlő vérét, a színbort ittad.

32:15  Meghízott Jesúrún, kirúgott a hámból – elhíztál, kövér vagy, hájat eresztettél! –, és elvetette Istent, alkotóját, elhagyta szabadító kőszikláját.

32:16  Idegen istenekkel tették féltékennyé, utálatosságokkal bosszantották őt.

32:17  Szellemeknek áldoztak, nem Istennek; isteneknek, akiket nem ismertek, újaknak, akik nemrég jöttek, akiket még nem féltek atyáitok.

32:18  Kőszikláddal, aki nemzett, nem törődtél; elfeledted Istent, aki világra hozott!

32:19  Látta ezt az Úr, s haragjában megutálta fiait és lányait,

32:20  és ezt mondta: Elrejtem az arcomat előlük, meglátom, mi lesz a végük! Állhatatlan nemzedék ez, fiak, akikben nincsen hűség.

32:21  Semmit érő istenekkel tettek féltékennyé, haszontalan bálványokkal bosszantottak engem. Semmit érő néppel teszem én is féltékennyé, bolond nemzettel bosszantom majd őket.

32:22  Mert tűz lobban fel haragomtól, perzselve lecsap a holtak hazájáig; megemészti a földet és ami azon termett, felgyújtja a hegyek alapjait.

32:23  Elhalmozom őket bajokkal, valamennyi nyilamat kilövöm reájuk,

32:24  az éhségtől elgyengülnek, láz emészti őket és keserű halál; vérengző vadakat eresztek rájuk és porban csúszó mérges kígyókat.

32:25  Kint fegyver gyilkol, bent meg a rémület: ifjat és szüzet, csecsemőt és vénembert egyaránt.

32:26  Szétzúzom őket, gondoltam, emléküket is kitörlöm a halandók közül,

32:27  de tartok az ellenség gúnyolódásától, hogy félreértik ellenfeleik, és majd azt mondják: A mi hatalmas kezünk, s nem az Úr művelte ezt.

32:28  Milyen tanácstalan ez a nemzet, és milyen értelmetlen!

32:29  Ha bölcsek lennének, felismernék, s megértenék, mi lesz a végük.

32:30  Hogyan kergethet ezret egy, és hogyan űzhet kettő tízezret? Csak úgy, hogy Kősziklájuk kezükbe adta, az Úr kiszolgáltatta őket.

32:31  Mert sziklájuk nem ér fel a mi Kősziklánkkal, ezt ellenségeiknek is el kell ismerniük.

32:32  Szőlőjük Sodoma szőlőjéből való és Gomora szőlőhegyéről; szőlőfürtjeik mérgező fürtök, keserűek a szemei.

32:33  Kígyóméreg az ő boruk, viperák kegyetlen mérge.

32:34  De el van ez rejtve nálam, lepecsételve kincstáramban.

32:35  Enyém a bosszú és a megtorlás, amikor megtántorodik lábuk, mert közel van a vesztük napja, és siet már a végzetük.

32:36  Bizony, igazságot szolgáltat népének az Úr, és megkönyörül szolgáin, ha látja, hogy ernyedt a kéz, és végét járja apraja-nagyja.

32:37  Hol vannak isteneik – mondja – és a szikla, akiben bíztak?

32:38  Akik ették áldozataik kövérjét, itták italáldozataik borát, nosza rajta, segítsenek, rejtsenek el benneteket!

32:39  Lássátok be, hogy csak én vagyok, nincsen Isten rajtam kívül! Én adok halált, és én adok életet, összezúzok és gyógyítok, nincs, aki kezemből kimentsen.

32:40  Kezem az égre emelem, és megesküszöm önmagamra, az örökké élőre:

32:41  ha villogó kardom megélesítem, és ítéletre nyújtom ki kezem, bosszút állok ellenfeleimen, és megfizetek gyűlölőimnek.

32:42  Nyilaim vérrel részegítem, és kardom hússal lakik jól: elesettek és foglyok vérével, az ellenség vezéreinek fejével.

32:43  Dicsérjétek, ti nemzetek, annak a népét, aki megtorolja szolgái vérét, bosszúval fizet ellenfeleinek, de engesztelést szerez népének földjéért!

32:44  Mózes pedig odament, és elmondta ezt az éneket az utolsó szóig a nép füle hallatára, Józsuéval, Nún fiával együtt.

32:45  Miután Mózes elmondta mindezeket egész Izráel előtt,

32:46  így szólt hozzájuk: Szívleljétek meg mindazokat az igéket, amelyekkel ma intelek titeket: fiaitoknak pedig parancsoljátok meg, hogy tartsák meg és teljesítsék ennek a törvénynek valamennyi igéjét!

32:47  Mert nem üres beszéd ez a számotokra, hanem ez jelenti számotokra az életet: általa élhettek hosszú ideig azon a földön, amelyre most átkeltek a Jordánon, hogy birtokba vegyétek.

32:48  Ugyanezen a napon így beszélt Mózeshez az Úr:

32:49  Menj föl ide, az Abárím-hegységbe, a Nebó-hegyre, amely Móáb földjén, Jerikóval szemben van. Tekintsd meg Kánaán földjét, amelyet Izráel fiainak a birtokába adok!

32:50  Azután meghalsz azon a hegyen, amelyre fölmégy, és elődeid mellé kerülsz, ahogyan a testvéred, Áron is meghalt a Hór-hegyen, és elődei mellé került.

32:51  Mert Izráel fiaival együtt ti is hűtlenek voltatok hozzám a Kádés melletti Meríbá vizénél, a Cin-pusztában, és nem mutattátok fel szentségemet Izráel fiai között.

32:52  Megláthatod ugyan közelről azt a földet, de nem mehetsz be arra a földre, amelyet Izráel fiainak adok.