HunKNB - Psalms - 102

102:1  A szegény imádsága, amikor bajban volt, és panaszát az Úr előtt kiöntötte.

102:2  Uram, hallgasd meg imádságomat, és kiáltásom jusson eléd.

102:3  Ne fordítsd el tőlem arcodat soha, amikor engem szorongatás ér; Hajtsd hozzám füledet, amikor csak segítségül hívlak, sietve hallgass meg.

102:4  Mert füstként enyésznek el napjaim, és csontjaim szárazak, mint a forgács.

102:5  A szívem, mint a lekaszált, kiszáradt széna, még azt is elfelejtettem, hogy kenyeremet megegyem.

102:6  Annyit jajveszékel szavam, hogy a bőr már a csontomra szárad.

102:7  A puszta pelikánjához hasonlítok, olyan lettem, mint a bagoly a romok között.

102:8  Virrasztok és olyan vagyok, mint a magános veréb a háztetőn.

102:9  Ellenségeim szüntelenül gyaláznak, gyűlölőim összeesküdtek ellenem.

102:10  Bizony kenyér gyanánt hamut eszem és könnyel vegyítem italomat

102:11  haragod és bosszúságod miatt, mert felemeltél s a földre sújtottál engem.

102:12  Napjaim hanyatlanak mint az árnyék, magam pedig mint a széna száradok.

102:13  De te, Uram, megmaradsz örökre, és emlékezeted nemzedékről nemzedékre.

102:14  Te majd felkelsz és megkönyörülsz Sionon, mert itt az ideje, hogy megkönyörülj rajta, valóban itt az ideje!

102:15  Hisz szolgáid szeretik köveit, és romjait fájdalommal látják.

102:16  De félik majd nevedet a nemzetek, Uram, s a föld minden királya fölségedet.

102:17  Mert felépíti az Úr Siont, és megnyilvánul dicsőségében.

102:18  Figyelembe veszi a nyomorultak imádságát, és nem veti meg könyörgésüket.

102:19  Jegyezzék fel ezt a jövendő nemzedéknek, hadd áldja az Urat az a nép, amelyet majd teremt.

102:20  Mert letekint szent magasságából, lenéz az Úr a mennyből a földre,

102:21  hogy meghallja a foglyok jajgatását, és megmentse azokat, akiket halálra szántak;

102:22  Hogy hirdessék Sionon az Úr nevét és az ő dicséretét Jeruzsálemben,

102:23  amikor majd egybegyűlnek a népek és az országok, hogy az Úrnak szolgáljanak.

102:24  Megtörte erőmet az úton, rövidre szabta életemet. Így szóltam:

102:25  »Istenem, ne ragadj el engem életem közepén, hiszen a te éveid nemzedékről nemzedékre nyúlnak.

102:26  Kezdetben megteremtetted a földet, s a te kezed művei az egek.

102:27  Azok elmúlnak, de te megmaradsz; Mint a ruha, mind elavulnak, váltod őket, mint az öltözetet és elváltoznak.

102:28  Te azonban ugyanaz maradsz és éveid nem fogynak el.

102:29  Szolgáid fiainak mindenkor lesz lakásuk, és utódjuk megerősödik majd színed előtt.«