HunUj - Job - 6

6:1  Ekkor megszólalt Jób, és ezt mondta:

6:2  Bárcsak igazán mérnék meg elkeseredésemet, szenvedésemmel együtt tennék mérlegre!

6:3  Bizony, súlyosabb a tenger homokjánál, ezért voltak balgák szavaim.

6:4  Mert a Mindenható nyilai vannak bennem, mérgüket issza lelkem, és Isten rettentései sorban elérnek engem.

6:5  Ordít-e a vadszamár a fűben, bőg-e az ökör a takarmány mellett?

6:6  Megeszik-e az ízetlen ételt sótlanul, vagy van-e íze a nyers tojásnak?

6:7  Érintésétől is iszonyodom: olyan az, mint a romlott étel.

6:8  Bárcsak teljesülne kívánságom, és beteljesítené Isten reménységemet!

6:9  Bárcsak úgy döntene Isten, hogy összezúz, kinyújtaná kezét, hogy elvágja életem fonalát!

6:10  Akkor még lenne vigaszom, tudnék örülni a kíméletlen fájdalomban is, hogy nem tagadtam meg a szent Isten beszédét.

6:11  Honnan vegyek erőt a várakozásra? Mi lesz a végem, ha meghosszabbodik is életem?

6:12  Nem vagyok olyan erős, mint a kő, nem ércből van a testem.

6:13  Hát nem kapok segítséget? El van zárva tőlem a szabadulás?

6:14  Baráti szeretetre van szüksége a szenvedőnek, ha elhagyta is a Mindenható félelmét.

6:15  Atyámfiai hűtlenek, mint a patak, ahogyan a patakok vize eltűnik,

6:16  amikor zavarosak a jégtől, ha olvadó hó rejtőzik bennük.

6:17  De idővel visszahúzódnak, elapadnak, a hőségben fenékig kiszikkadnak.

6:18  Letérnek útjukról a karavánok, de kietlen helyre jutnak, és elpusztulnak.

6:19  Nézelődnek Téma karavánjai, a sébai vándorok bennük reménykednek.

6:20  De megszégyenülnek, amiért bennük bizakodtak, csalódnak, amikor odaérnek.

6:21  Így lettetek nekem semmit érővé: látjátok a borzalmat, és féltek.

6:22  Mondtam-e, hogy adjatok valamit, vagy javaitokból vesztegessetek meg valakit érdekemben,

6:23  hogy mentsetek meg az ellenség kezéből, váltsatok ki a zsarnokok kezéből?

6:24  Tanítsatok, és elhallgatok, értessétek meg velem, miben tévedtem!

6:25  Milyen fájdalmas az őszinte beszéd! De mire való örökös feddésetek?

6:26  Szavakért akartok megfeddeni? Hiszen a szélnek szól a kétségbeesett ember!

6:27  Ti még az árvára is sorsot vettek, barátaitokra is alkudoztok!

6:28  Tekintsetek rám végre, szemetekbe csak nem hazudok!

6:29  Hagyjátok abba, ne legyen álnokság! Hagyjátok abba, még mindig igazam van!

6:30  Szólt-e nyelvem álnokságot? Nem érezné-e ínyem a romlást?