HunKNB - Habakkuk

Chapter 1

1:1  A fenyegető jövendölés, melyet Habakuk próféta látott.

1:2  Meddig kiáltok még, Uram, és nem hallgatsz meg engem? Kiáltozom hozzád: »Erőszak!«, és te nem szabadítasz meg engem?

1:3  Miért engedsz látnom gonoszságot és nyomorúságot, miért kell fosztogatást és elnyomást látnom magam előtt? Folyik a per, és egyre nagyobb a civakodás.

1:4  Ezért sértik meg a törvényt, és nem ér célhoz a jog; hiszen a gonosz az igaz fölé kerekedik, és így hamis ítélet származik.

1:5  »Tekintsetek a nemzetek felé, és lássatok, csodálkozzatok és bámuljatok, mert olyan dolgot viszek véghez napjaitokban, melyet senki sem hinne el, ha elbeszélnék.

1:6  Mert íme, én felkeltem a káldeaiakat, a vad és gyors népet, mely széltében bejárja a földet, hogy elfoglaljon olyan hajlékokat, melyek nem az övéi.

1:7  Borzalmas és rettenetes nép az! Önmaga szabja meg törvényét és nagyságát.

1:8  Lovai gyorsabbak a párducnál, és vadabbak az esti farkasnál. Özönlenek lovasai: eljönnek ugyanis lovasai messziről, repülnek mint a zsákmányra siető saskeselyű,

1:9  zsákmányolni jön valamennyi. Arcuk olyan, mint a perzselő szél, és szedik a foglyokat, mint a fövenyt.

1:10  Kineveti a királyokat, és a fejedelmekből gúnyt űz; minden erődítésen csak nevet, töltést emel és elfoglalja őket.

1:11  Aztán megfordul, mint a szél, és továbbmegy. Bűnös, akinek az ereje az istene.«

1:12  Nemde te vagy, Uram, kezdettől fogva az én Istenem? Én Szentem, mi meg nem halhatunk. Uram, te hívtad őt az ítéletre, erőssé tetted, hogy büntessen.

1:13  A te szemed tiszta, s te nem nézheted a rosszat, a gonoszságot nem szemlélheted. Miért nézed tehát e gonosztevőket, és miért hallgatsz, amikor a gonosz elnyeli a nála igazabbat?

1:14  Olyanokká tetted az embereket, mint a tenger halait, és mint a csúszómászót, melynek nincsen gazdája.

1:15  Valamennyit kifogja horoggal, kihúzza hálóval és varsájába gyűjti; ezen örvend és ujjong.

1:16  Ezért mutat be áldozatot hálójának, és áldozik varsájának, mert általuk lett kövérré osztályrésze, és válogatottá eledele.

1:17  Nemde szüntelen kiveti hálóját, és nem szánja kíméletlenül öldökölni a nemzeteket?

Chapter 2

2:1  Kiállok őrhelyemre, megvetem lábamat a sáncon, és figyelek, hogy lássam: mit szól majd hozzám, és mit felel panaszomra.

2:2  És felelt nekem az Úr és mondta: »Írd fel e látomást, és vésd olvashatóan táblákra, hogy könnyen átfuthassa, aki olvassa.

2:3  Mert amit a látomás mond, meghatározott időre vonatkozik, s már teljesedéséhez közeledik, és meg nem hiúsul; ha késlekedik is, higgy benne, mert biztosan eljön és el nem marad.

2:4  Íme, abban, aki felfuvalkodott, nem igaz a lélek, az igaz azonban hite által élni fog.«

2:5  Bizony, a gazdagság rászedi a kevély embert, többé nem lesz nyugta. Kitátja a torkát, mint az alvilág, és telhetetlen, mint a halál: magához von minden nemzetet, magához gyűjt minden népet.

2:6  Vajon nem mondanak-e majd mindezek példázatot róla, és magvas mondásokat felőle, így szólva: »Jaj annak, aki halmozza azt, ami nem az övé! – ugyan meddig? – és zálogokkal terheli magát!«

2:7  Vajon nem támadnak-e majd hirtelenül mardosóid, és nem kelnek-e fel zaklatóid? És te zsákmányukká leszel!

2:8  Mivel oly sok nemzetet kifosztottál, kifosztanak majd téged a megmaradt népek, mivel embervért ontottál, és igazságtalanul elnyomtad a földet, a várost és minden lakóját.

2:9  Jaj annak, aki gonosz kapzsisággal gyűjt javakat házának, hogy a magasban legyen fészke, és azt hiszi, hogy megmenekül a veszedelemtől!

2:10  Saját házad számára tervezted a gyalázatot, amikor kiirtottál számos népet; önmagad ellen vétkeztél.

2:11  Bizony, még a fal köve is kiáltja, s a házak gerendázatának fája ráhagyja!

2:12  Jaj annak, aki vérontással épít várost, és gonoszsággal emel várost!

2:13  Vajon nem a Seregek Urától van-e az, hogy a tűznek dolgoznak a népek, és hiábavalóságért fáradnak a nemzetek?

2:14  Bizony, megtelik majd a föld az Úr dicsőségének ismeretével, mint ahogy a vizek elborítják a tengert.

2:15  Jaj annak, aki italt ad barátjának és belekeveri mérgét, és lerészegíti, hogy láthassa mezítelenségét!

2:16  Gyalázattal telsz el dicsőség helyett, iszol majd te is és elkábulsz, amikor körülvesz téged az Úr jobbjának kelyhe, és undok hányás jön dicsőségedre.

2:17  Bizony, visszaszáll majd rád a Libanon ellen elkövetett gonoszság, és megrémít majd titeket, hogy kipusztítottátok rajta a vadat, hogy embervért ontottatok, és igazságtalanok voltatok a föld, a város és minden lakója ellen.

2:18  Használ-e valamit a faragott bálvány, mert alkotója kifaragta? Az öntött bálvány és a csalárd kép, mert alkotója reménykedett alkotásában, s a néma bálványokat elkészítette?

2:19  Jaj annak, aki mondja a fának: »Ébredj fel!« a néma kőnek: »Kelj fel!« Vajon adhat-e az feleletet? Íme, arany és ezüst borítja, de semmiféle lélek sincsen benne.

2:20  Az Úr azonban szent templomában van, az egész föld némuljon el előtte!

Chapter 3

3:1  Habakuk próféta imádsága. A siralmak szerint.

3:2  Uram, eljutott hozzám a te híred, és én megrettentem tetteidtől. Keltsd életre művedet, Uram, a mi időnkben is, a közeli években tedd ismeretessé! De haragodban is gondolj az irgalomra!

3:3  Jön az Isten Témán felől, és a Szent a Párán hegye felől; dicsősége elborítja az egeket, és dicséretével telve van a föld.

3:4  Ragyogása olyan, mint a napfény: sugarak törnek elő kezéből, ott van elrejtve ereje.

3:5  Színe előtt halad a halál, s a dögvész jár lába előtt.

3:6  Megáll, és megrendíti a földet, tekintetével szétszórja a nemzeteket; és összetörnek az örök hegyek, meghajlanak az ősrégi halmok örökkévalóságának útjain.

3:7  Nyomorúságban látom Etiópia sátrait, reszketnek Mádián földjének sátorlapjai.

3:8  Vajon a folyókra haragszol-e, Uram, vagy a folyók ellen irányul-e bosszúd, vagy a tenger ellen haragod, hogy felszállsz lovaidra, és diadalmas szekereidre?

3:9  Feszítve megfeszíted íjadat, a tegzed tele van nyíllal. Folyókat hasítasz a földbe.

3:10  Látásodra megrendülnek a hegyek, kiáradnak az örvénylő vizek, hallatja hangját a mélység, magasra emeli kezét.

3:11  Nap és hold megállnak hajlékukban, nyilaid fényességében, villogó lándzsád ragyogásában letűnnek.

3:12  Bosszúságodban taposod a földet, haragodban megbénítod a nemzeteket.

3:13  Kivonulsz néped megszabadítására, felkentednek megszabadítására. Levered a gonosz házának tetejét, egészen a szikláig feltárod alapját.

3:14  Bárdaiddal átszegezed harcosainak vezérét, akik szélvészként törnek elő, hogy szétszórjanak engem; akik ujjonganak, hogy elnyelik rejtekhelyén a szegényt.

3:15  Utat készítesz lovaidnak a tengerben, a nagy vizek iszapjában.

3:16  Mikor ezt hallottam, megrendült a belsőm, e szóra megremegtek ajkaim. korhadás hatolt csontjaimba, megremegtek lépteim. Vajha én nyugton lehetnék a szorongatás napján, mely eljön a minket sanyargató népre!

3:17  Mert nem virágzik majd akkor a fügefa, és nem fakad rügy a szőlőkben; elpusztul az olajfa termése, s a szántóföldek nem hoznak élelmet; kivész az akolból a juh, és nem lesz marha a jászoloknál:

3:18  én azonban örvendezem az Úrban, és vigadozom szabadító Istenemben.

3:19  Az Isten, az Úr az én erősségem, és ő olyanná teszi lábamat, mint a szarvasét; és felvezet engem magaslataimra. Az énekmesternek: húros hangszerre.