HunKar - Job - 39

39:1  Vadászol-é prédát a nőstény oroszlánnak, és az oroszlánkölykök éhségét kielégíted-é;

39:2  Mikor meglapulnak tanyáikon, és a bokrok közt lesben vesztegelnek?

39:3  Ki szerez a hollónak eledelt, mikor a fiai Istenhez kiáltoznak; kóvályognak, mert nincs mit enniök?

39:4  Tudod-é a kőszáli zergék ellésének idejét; megvigyáztad-é a szarvasok fajzását?

39:5  Megszámláltad-é a hónapokat, a meddig vemhesek; tudod-é az ellésök idejét?

39:6  Csak összegörnyednek, elszülik magzataikat, vajudásaiktól megszabadulnak.

39:7  Fiaik meggyarapodnak, a legelőn nagyranőnek, elszélednek és nem térnek vissza hozzájok.

39:8  Ki bocsátotta szabadon a vadszamarat, ki oldozta el e szamárnak kötelét,

39:9  A melynek házául a pusztát rendelém, és lakóhelyéül a sósföldet?

39:10  Kineveti a városbeli sokadalmat, nem hallja a hajtsár kiáltozását.

39:11  A hegyeken szedeget, az ő legelőjén mindenféle zöld gazt felkeres.

39:12  Akar-é szolgálni néked a bölény? Avagy meghál-é a te jászolodnál?

39:13  Oda kötheted a bölényt a barázdához kötelénél fogva? Vajjon boronálja-é a völgyeket utánad?

39:14  Bízhatol-é benne, mivelhogy nagy az ereje, és munkádat hagyhatod-é reá?

39:15  Hiszed-é róla, hogy vetésedet behordja, és szérűdre betakarítja?

39:16  Vígan leng a struczmadár szárnya: vajjon az eszterág szárnya és tollazata-é az?

39:17  Hiszen a földön hagyja tojásait, és a porral költeti ki!

39:18  És elfeledi, hogy a láb eltiporhatja, és a mezei vad eltaposhatja azokat.

39:19  Fiaival oly keményen bánik, mintha nem is övéi volnának; ha fáradsága kárba vész, nem bánja;

39:20  Mert Isten a bölcseséget elfeledtette vele, értelmet pedig nem adott néki.

39:21  De hogyha néki ereszkedik, kineveti a lovat és lovagját.

39:22  Te adsz-é erőt a lónak, avagy a nyakát sörénynyel te ruházod-é fel?

39:23  Felugraszthatod-é, mint a sáskát? Tüsszögése dicső, félelmetes!

39:24  Lábai vermet ásnak, örvend erejének, a fegyver elé rohan.

39:25  Neveti a félelmet; nem remeg, nem fordul meg a fegyver elől;

39:26  Csörög rajta a tegez, ragyog a kopja és a dárda:

39:27  Tombolva, nyihogva kapálja a földet, és nem áll veszteg, ha trombita zeng.

39:28  A trombitaszóra nyerítéssel felel; messziről megneszeli az ütközetet, a vezérek lármáját és a csatazajt.

39:29  A te értelmed miatt van-é, hogy az ölyv repül, és kiterjeszti szárnyait dél felé?

39:30  A te rendelésedre száll-é fent a sas, és rakja-é fészkét a magasban?

39:31  A kősziklán lakik és tanyázik, a sziklák párkányain és bércztetőkön.

39:32  Onnét kémlel enni való után, messzire ellátnak szemei.

39:33  Fiai vért szívnak, és a hol dög van, mindjárt ott terem.

39:34  Szóla továbbá az Úr Jóbnak, és monda:

39:35  A ki pert kezd a Mindenhatóval, czáfolja meg, és a ki az Istennel feddődik, feleljen néki!

39:36  És szóla Jób az Úrnak, és monda:

39:37  Ímé, én parányi vagyok, mit feleljek néked? Kezemet a szájamra teszem.

39:38  Egyszer szóltam, de már nem szólok, avagy kétszer, de nem teszem többé!