HunUj - John - 12

12:1  Jézus tehát hat nappal húsvét előtt elment Betániába, ahol Lázár élt, akit feltámasztott a halottak közül.

12:2  Vacsorát készítettek ott neki, s Márta szolgált fel, Lázár pedig a Jézussal együtt ülők között volt.

12:3  Mária ekkor elővett egy font drága valódi nárduskenetet, megkente Jézus lábát, és hajával törölte meg; a ház pedig megtelt a kenet illatával.

12:4  Tanítványai közül az egyik, Júdás Iskáriótes, aki el akarta őt árulni, így szólt:

12:5  „Miért nem adták el inkább ezt a kenetet háromszáz dénárért, és miért nem juttatták az árát a szegényeknek?”

12:6  De nem azért mondta ezt, mintha a szegényekre lett volna gondja, hanem azért, mert tolvaj volt, és a nála levő erszényből elszedegette, amit beletettek.

12:7  Jézus erre így szólt: „Hagyd, hiszen temetésem napjára szánta;

12:8  mert a szegények mindig veletek lesznek, de én nem leszek mindig veletek!”

12:9  Nagyon sokan megtudták a zsidók közül, hogy ő ott van, és odamentek; nemcsak Jézus miatt, hanem azért is, hogy lássák Lázárt, akit feltámasztott a halottak közül.

12:10  A főpapok pedig elhatározták, hogy Lázárt is megölik,

12:11  mert a zsidók közül sokan miatta mentek oda, és hittek Jézusban.

12:12  Másnap, amikor az ünnepre érkező nagy sokaság meghallotta, hogy Jézus Jeruzsálembe jön,

12:13  pálmaágakat fogtak, kivonultak a fogadására, és így kiáltottak: „Hozsánna! Áldott, aki az Úr nevében jön, az Izráel Királya!”

12:14  Jézus pedig egy szamárcsikóra találva, felült rá, ahogyan meg van írva:

12:15  „Ne félj, Sion leánya, íme, királyod jön, szamárcsikón ülve.”

12:16  Tanítványai először nem értették mindezt, de miután Jézus megdicsőült, visszaemlékeztek arra, hogy az történt vele, ami meg volt írva róla.

12:17  A sokaság, amely vele volt, amikor Lázárt kihívta a sírból, és feltámasztotta a halálból, most bizonyságot tett mellette.

12:18  Elébe is azért vonult ki a sokaság, mert hallották, hogy ezt a jelt tette.

12:19  A farizeusok pedig így szóltak egymáshoz: „Látjátok, hogy semmit sem tudtok elérni: íme, a világ őt követi!”

12:20  Néhány görög is volt azok között, akik felmentek az ünnepre, hogy imádják az Istent.

12:21  Ezek odamentek Fülöphöz, aki a galileai Bétsaidából való volt, és ezzel a kéréssel fordultak hozzá: „Uram, Jézust szeretnénk látni.”

12:22  Fülöp elment, és szólt Andrásnak, András és Fülöp elment, és szólt Jézusnak.

12:23  Jézus így válaszolt nekik: „Eljött az óra, hogy megdicsőíttessék az Emberfia.

12:24  Bizony, bizony, mondom néktek: ha a búzaszem nem esik a földbe, és nem hal meg, egymaga marad; de ha meghal, sokszoros termést hoz.

12:25  Aki szereti az életét, elveszti; aki pedig gyűlöli az életét e világon, örök életre őrzi meg azt.

12:26  Ha valaki nekem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is; és ha valaki nekem szolgál, azt megbecsüli az Atya.

12:27  Most megrendült az én lelkem. Kérjem azt: Atyám, ments meg ettől az órától engem? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem!

12:28  Atyám, dicsőítsd meg a te nevedet!” Erre hang hallatszott az égből: „Már megdicsőítettem, és ismét megdicsőítem.”

12:29  A sokaság pedig, amely ott állt, és hallotta, azt mondta, hogy mennydörgés volt; mások azonban így szóltak: „Angyal beszélt vele.”

12:30  Jézus megszólalt: „Nem énértem hallatszott ez a hang, hanem tiértetek.

12:31  Most megy végbe az ítélet e világ felett, most vettetik ki e világ fejedelme.

12:32  Én pedig, ha felemeltetem a földről, magamhoz vonzok mindeneket.”

12:33  Ezt azért mondta, hogy jelezze, milyen halállal fog meghalni.

12:34  A sokaság megkérdezte tőle: „Mi azt hallottuk a törvényből, hogy a Krisztus örökre megmarad: akkor hogyan mondhatod, hogy fel kell emeltetnie az Emberfiának? Ki ez az Emberfia?”

12:35  Jézus ezt mondta nekik: „Még egy kis ideig közöttetek van a világosság. Addig járjatok a világosságban, amíg nálatok van, hogy a sötétség hatalmába ne kerítsen titeket; mert aki a sötétségben jár, nem tudja, hová megy.

12:36  Amíg nálatok van a világosság, higgyetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek!” Ezeket mondta Jézus, majd eltávozott és elrejtőzött előlük.

12:37  Noha ennyi jelt tett előttük, mégsem hittek benne,

12:38  hogy beteljesedjék Ézsaiás próféta szava, amely így hangzik: „Uram, ki hitt a mi beszédünknek, és az Úr karjának ereje ki előtt lett nyilvánvalóvá?”

12:39  Azért nem tudtak hinni, mert Ézsaiás ezt is mondta:

12:40  „Megvakította a szemüket, és megkeményítette a szívüket, hogy szemükkel ne lássanak és szívükkel ne értsenek, hogy meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket.”

12:41  Ezeket mondta Ézsaiás, mert látta az ő dicsőségét, és őróla szólt.

12:42  Mindazáltal a vezetők közül is sokan hittek benne, mégsem vallottak színt a farizeusok miatt, nehogy kizárják őket a zsinagógából;

12:43  mert többre becsülték az emberektől nyert dicsőséget, mint az Isten dicsőségét.

12:44  Jézus felememelve a hangját ezt mondta: „Aki hisz énbennem, az nem énbennem hisz, hanem abban, aki elküldött engem;

12:45  és aki lát engem, az azt látja, aki elküldött engem.

12:46  Én világosságul jöttem a világba, hogy aki hisz énbennem, ne maradjon a sötétségben.

12:47  Ha valaki hallja az én beszédeimet, és nem tartja meg azokat, én nem ítélem el azt; mert nem azért jöttem, hogy elítéljem a világot, hanem azért, hogy megmentsem.

12:48  Aki elvet engem, és nem fogadja el az én beszédeimet, annak van ítélő bírája: az az ige, amelyet szóltam, az ítéli el őt az utolsó napon.

12:49  Mert én nem magamtól szóltam, hanem aki elküldött engem, maga az Atya parancsolta meg nekem, hogy mit mondjak, és mit beszéljek.

12:50  Én pedig tudom, hogy az ő parancsolata örök élet. Amit tehát én mondok, úgy hirdetem, ahogyan az Atya mondta nekem.”