HunKNB - Lamentations

Chapter 1

1:1  Milyen magányosan ül a város, amely tele volt néppel! Olyan lett, mint az özvegy, pedig nagy volt a nemzetek között, úrnő a tartományok között, mégis robotmunkássá lett!

1:2  Sírva sír az éjszakában, és könnye csorog az arcán. Nincs senki, aki vigasztalja azok közül, akik szerették. Barátai mind cserbenhagyták, ellenségeivé lettek.

1:3  Fogságba ment Júda a nyomorúságból és a nagy szolgaságból. A nemzetek között lakik, de nem talált nyugalmat. Üldözői mind utolérték a szorongattatások közepette.

1:4  Sion útjai gyászolnak, mert nincs, aki ünnepre jönne. Kapui mind elpusztultak, papjai sóhajtoznak. Szüzei szomorúak, és ő is csupa keserűség.

1:5  Ellenségei fölékerekedtek, ellenfelei gondtalanul élnek; mert az Úr szomorította meg őt sok vétke miatt. Gyermekei fogságba mentek az ellenség előtt.

1:6  Eltávozott Sion leányától minden ékessége. Olyanok lettek fejedelmei, mint a szarvasok, amelyek nem találtak legelőt, és erőtlenül mentek az üldöző előtt.

1:7  Visszaemlékezett Jeruzsálem nyomorúságának s hontalanságának napjaiban minden drágaságára, mely övé volt az ősidő napjaitól. De amikor népe ellenség kezébe esett, és nem volt segítője, látták őt ellenségei, és nevettek pusztulásán.

1:8  Vétket követett el Jeruzsálem, ezért tisztátalanná lett. Tisztelői mind megvetették, mert látták szégyenét. Ő is sóhajtozott, és háttal fordult.

1:9  Szennyes a ruhája szegélye, nem gondolt rá, mi lesz a vége. Szörnyű mélyre süllyedt, nincs, aki megvigasztalja. »Lásd, Uram, nyomorúságomat, mert nagyra tört az ellenség!«

1:10  Ellenség nyújtotta ki kezét minden drágasága felé. Bizony, látta a nemzeteket, amint beléptek szentélyébe, akikről azt parancsoltad, hogy ne lépjenek be gyülekezetedbe.

1:11  Egész népe sóhajtozik, kenyér után kutatnak; odaadták drágaságaikat eledelért, hogy feléledjenek. »Lásd, Uram, és tekints ide, milyen megvetett lettem!

1:12  Ó, ti mindnyájan, akik az úton jártok, tekintsetek ide, és lássátok: van-e oly fájdalom, mint az én fájdalmam, amelyet nekem okoztak? Mert megszomorított az Úr izzó haragja napján.

1:13  A magasból tüzet küldött, és csontjaimba bocsátotta. Hálót feszített ki lábam elé, hátravetett engem. Elhagyatottá tett, beteggé egész nap.

1:14  Felkötözte vétkeim igáját, melyek összefonódnak kezében, és nyakamra települtek; megtántorította erőmet. Azok kezébe adott az Úr, akikkel szemben nem tudok megállni.

1:15  Elvetette az Úr összes hősömet, akik bennem voltak. Gyűlést hívott egybe ellenem, hogy összetörje ifjaimat. Sajtóban taposta össze az Úr Júda szűz leányát.

1:16  Ezért sírok én, szemem könnyet hullat, mert távol van tőlem a vigasztaló, aki feléleszthetne engem. Fiaim elpusztultak, mert diadalmaskodott az ellenség.«

1:17  Sion kitárta kezét, nincs, aki megvigasztalja. Odarendelte az Úr Jákob ellen körös-körül ellenségeit. Tisztátalanná lett közöttük Jeruzsálem.

1:18  »Igazságos az Úr, mert parancsa ellen lázadoztam. Halljátok hát mind, ti népek, és lássátok fájdalmamat! Szűzeim és ifjaim fogságba mentek.

1:19  Hívtam barátaimat, de ők cserbenhagytak. Papjaim és véneim a városban pusztultak el, amikor élelmet kerestek maguknak, hogy feléledjenek.

1:20  Lásd, Uram, mekkora a nyomorúságom! Bensőm háborog, vergődik a szívem bennem, mert nagyon lázadoztam. Kívül kard foszt meg gyermekeimtől, belül pedig a halál.

1:21  Hallották, hogy sóhajtozom, nincs, aki megvigasztaljon. Ellenségeim mind hallották bajomat, örültek, mert te cselekedtél. Hozd el a napot, melyet meghirdettél, hadd legyenek olyanok, mint én!

1:22  Jusson színed elé minden gonoszságuk, és bánj velük úgy, ahogy velem bántál minden vétkem miatt! Mert sokat sóhajtozom, és a szívem beteg.«

Chapter 2

2:1  Milyen sötétbe borította haragjában Sion leányát az Úr! Az égből a földre vetette Izrael ékességét, és nem emlékezett lába zsámolyára haragjának napján.

2:2  Elpusztította az Úr kíméletlenül Jákob minden lakóhelyét; lerombolta haragjában Júda leányának erődítményeit. Földre sújtotta, beszennyezte a királyságot és fejedelmeit.

2:3  Letörte izzó haragjában Izrael minden szarvát; visszavonta jobbját az ellenség előtt. Égett Jákobban, mint lángoló tűz, emésztette körös-körül.

2:4  Megfeszítette íját, mint ellenség, előállt, mint ellenfél, és jobbjával megölt mindent, ami drága a szemnek. Sion leányának a sátrában tűzként öntötte ki haragját.

2:5  Olyan volt az Úr, mint ellenség, elpusztította Izraelt; elpusztította minden palotáját, tönkretette erődítményeit. Megsokasította Júda leányában a szomorúságot és szomorkodást.

2:6  Szétrombolta sövényét, mint kertet, tönkretette ünnepi gyülekezőhelyét; elfeledtetett az Úr Sionban ünnepet és szombatot, s elvetett bosszús haragjában királyt és papot.

2:7  Eltaszította oltárát az Úr, meggyalázta szentélyét; ellenség kezébe adta palotáinak falait, s azok hangoskodtak az Úr házában, mint ünnepnapon.

2:8  Elhatározta az Úr, hogy elpusztítja Sion leányának várfalát; kifeszítette a mérőzsinórt, nem vonta vissza kezét a pusztítástól. Gyászba borított bástyát és falat, együtt hervadoznak.

2:9  A földbe süllyedtek kapui, elpusztította és összetörte zárait. Királya és fejedelmei a nemzetek közt vannak, nincs többé törvény, és prófétái sem kapnak látomást az Úrtól.

2:10  A földön ülnek némán Sion leányának vénei; port hintettek a fejükre, zsákruhába öltöztek. A földig hajtották fejüket Jeruzsálem szűzei.

2:11  Elgyengültek a könnyektől szemeim, háborog a bensőm; földre omlott a májam népem leányának romlása miatt; mert elalélt gyermek és csecsemő a város terein.

2:12  Azt mondják anyjuknak: »Hol van gabona és bor?«, amikor elalélnak, mint a sebesültek a város terein; amikor kilehelik lelküket anyjuk ölében.

2:13  Milyen példázatot mondjak rólad? Mivel vesselek össze, Jeruzsálem leánya? Mihez hasonlítsalak, hogy megvigasztaljalak, Sion szűz leánya? Mert nagy a te romlásod, mint a tenger, ki gyógyíthatna meg téged?

2:14  Amit prófétáid láttak számodra, az hamisság és színlelés; nem tárták fel bűnödet, hogy megfordítsák sorsodat, hanem amiket láttak számodra, hamis és félrevezető kijelentések.

2:15  Összecsapták kezüket miattad mind, akik az úton jártak, pisszegtek és fejüket csóválták Jeruzsálem leánya miatt: »Ez az a város, amelyről azt mondják: tökéletes szépség, az egész föld öröme?«

2:16  Kitátotta rád száját minden ellenséged, hörögtek és fogukat csikorgatták; azt mondták: »Elpusztítottuk! Igen, ez az a nap, amelyre vártunk, megértük, megláttuk!«

2:17  Megtette az Úr, amit eltervezett, beteljesítette szavát, amit elrendelt az ősidő napjai óta: rombolt, és nem kímélt; megörvendeztette fölötted az ellenséget, fölemelte ellenfeleid szarvát.

2:18  Szívük az Úrhoz kiáltott. Sion leányának várfala, folyjon könnyed, mint a patak, éjjel és nappal! Ne engedj magadnak pihenőt, ne csillapodjék szemed bogara!

2:19  Kelj föl, kiálts az éjszakában, az éjjeli őrségek kezdetén! Öntsd ki szívedet, mint a vizet, az Úr színe előtt! Emeld föl hozzá kezedet gyermekeid életéért, akik elaléltak az éhségtől minden utcasarkon!

2:20  »Lásd, Uram, és tekints arra, akivel így bántál! Hát egyék meg az asszonyok méhük gyümölcsét: a dédelgetett gyermekeket? Hát öljenek meg az Úr szentélyében papot és prófétát?

2:21  A földön hevernek az utcákon fiatalok és öregek; szüzeim és ifjaim elestek a kard által. Öldököltél haragod napján, mészároltál kíméletlenül.

2:22  Mint ünnepnapra, úgy hívtad össze mindenfelől azokat, akik rémítgetnek; és nem volt az Úr haragjának napján, aki megmenekült és megmaradt volna. Akiket dédelgettem és fölneveltem, azokkal ellenségem végzett.«

Chapter 3

3:1  Én vagyok az a férfi, aki nyomorúságot látott haragjának vesszeje miatt.

3:2  Engem hajtott és vezetett sötétségbe és nem világosságba.

3:3  Igen, ellenem fordítja kezét újra meg újra, egész nap.

3:4  Elsorvasztotta húsomat és bőrömet, összetörte csontjaimat.

3:5  Körülbástyázott és bekerített engem méreggel és gyötrelemmel.

3:6  Sötétségben adott nekem lakást, mint az örök halottaknak.

3:7  Falat emelt körém, és nem mehetek ki, súlyossá tette bilincsemet.

3:8  Ha kiáltok és könyörgök is, elnémítja imádságomat.

3:9  Elfalazta útjaimat faragott kővel, ösvényeimet görbévé tette.

3:10  Olyan hozzám, mint a leselkedő medve, mint oroszlán a rejtekben.

3:11  Útjaimat eltérítette, és széttépett, elpusztított engem.

3:12  Megfeszítette íját, és odaállított célpontul a nyílnak.

3:13  Veséimbe eresztette tegzének nyilait.

3:14  Nevetség tárgya lettem egész népemnek, gúnydaluk tárgya egész nap.

3:15  Jóltartott engem keserűséggel, megittasított ürömmel.

3:16  Kitörte kaviccsal fogaimat, lenyomott engem a hamuba.

3:17  Kitaszította a békességből lelkemet, elfelejtettem a jólétet.

3:18  Azt mondtam: »Elveszett dicsőségem és reménységem az Úrban.«

3:19  Emlékezz nyomorúságomra és hontalanságomra, az ürömre és a méregre!

3:20  Jól emlékszik és elcsügged bennem a lelkem.

3:21  De azt fontolgatom szívemben, azért reménykedem:

3:22  az Úr kegyelme, hogy nem vesztünk el, mert nem fogyott el irgalma:

3:23  megújul minden reggel. Nagy a te hűséged!

3:24  »Osztályrészem az Úr – mondja a lelkem –, azért remélek benne.«

3:25  Jó az Úr azokhoz, akik benne bíznak, a lélekhez, amely őt keresi.

3:26  Jó csendben várni az Úr szabadítására.

3:27  Jó a férfinak, ha igát hordoz már ifjúkorában.

3:28  Üljön egymagában, és hallgasson, mert ő tette rá azt!

3:29  Tegye a porba száját, talán van remény!

3:30  Tartsa oda arcát annak, aki üti, teljék el gyalázattal!

3:31  Mert nem taszít el örökre az Úr.

3:32  Ha megszomorított is, irgalmaz nagy kegyessége szerint.

3:33  Mert nem szívéből alázza meg és szomorítja el az emberek fiait.

3:34  Amikor lábbal tiporják az ország összes foglyát,

3:35  amikor elferdítik az ember jogát a Fölséges színe előtt,

3:36  amikor megcsalják az embert perében, az Úr ezt nem látja?

3:37  Ki az, aki csak szólt, és megtörtént? Nem az Úr parancsolta-e meg?

3:38  Nem a Fölséges szájából ered-e a rossz és a jó is?

3:39  Miért panaszkodik az élő ember, a férfi a vétkei miatt?

3:40  »Vizsgáljuk meg útjainkat, kutassuk át, és térjünk vissza az Úrhoz!

3:41  Emeljük fel szívünket kezünkkel együtt Istenhez, aki az égben van!

3:42  Mivel mi vétkeztünk és lázadoztunk, te nem bocsátottál meg.

3:43  Haragba burkolóztál, és üldöztél minket, öltél, s nem kíméltél.

3:44  Felhőbe burkolóztál, hogy ne hatoljon át az imádság.

3:45  Megvetett söpredékké tettél minket a népek között.

3:46  Kitátotta ránk a száját minden ellenségünk.

3:47  Rettegés és verem lett a részünk, pusztulás és romlás.«

3:48  Patakzik a könny szememből népem leányának romlása miatt.

3:49  Szemem könnyezik, és nem nyugszik, mert nincs pihenés,

3:50  míg le nem tekint, és meg nem látja az Úr az égből.

3:51  Szemem fájdalmat okozott lelkemnek, látva városom minden leányát.

3:52  Vadásztak rám, mint a madárra, ellenségeim ok nélkül.

3:53  A gödörbe taszították életemet, és követ hajigáltak rám.

3:54  Összecsapott a víz fejem fölött, azt mondtam: »Elvesztem!«

3:55  Segítségül hívtam nevedet, Uram, a gödör mélyéből.

3:56  Hangomat hallottad: »Ne fogd be füledet enyhületért való kiáltásom előtt!«

3:57  Közel jöttél aznap, amikor hívtalak, s azt mondtad: »Ne félj!«

3:58  Te folytattad, Uram, a pert lelkemért, s megváltottad életemet.

3:59  Láttad, Uram, sérelmemet, szolgáltass hát igazságot nekem!

3:60  Láttad összes bosszújukat, minden tervüket ellenem.

3:61  Hallottad gyalázkodásukat, Uram, minden tervüket ellenem.

3:62  Támadóim ajka és gondolata ellenem irányul egész nap.

3:63  Akár leülnek, akár felkelnek, nézd, én vagyok gúnydaluk tárgya.

3:64  Fizess meg nekik, Uram, kezük műve szerint!

3:65  Adj nekik megátalkodott szívet, átkod legyen rajtuk!

3:66  Üldözd haraggal, és pusztítsd el őket eged alól, Uram!

Chapter 4

4:1  Hogy elvesztette fényét az arany, elváltozott a szép színarany! Szétszórva hevernek a szentély kövei minden utcasarkon.

4:2  Sion drága fiait, melyek színarannyal értek fel, miként tekintették cserépkorsónak, fazekas keze művének!

4:3  Még a sakálok is tartják emlőiket, szoptatják kölykeiket; de népem leánya kegyetlen lett, mint a struccok a sivatagban.

4:4  A csecsemő nyelve ínyéhez tapadt a szomjúságtól; a gyermekek kenyeret kértek, de nincs, aki szegne nékik.

4:5  Akik ínyencségeket ettek, elpusztultak az utcákon; akik bíborban nevelkedtek, átkarolták a szemétdombot.

4:6  Nagyobb volt népem leányának bűne, mint Szodoma vétke, mely elpusztult egy szempillantás alatt, pedig kéz nem is nyúlt hozzá.

4:7  Nazírjai ragyogóbbak voltak a hónál, fehérebbek a tejnél; pirosabb volt testük a korallnál, zafír az alakjuk.

4:8  Sötétebb lett külsejük a koromnál, nem lehet megismerni őket az utcákon; összezsugorodott bőrük a csontjukon, elszáradt, olyan lett, mint a fa.

4:9  Jobb volt azoknak, akiket kard ölt meg, mint azoknak, akiket éhség öl meg; mert ők elepednek s halálra jutnak a mező terméketlensége miatt.

4:10  Gyengéd lelkű asszonyok saját kezükkel főzték meg gyermekeiket, s azok eledelükké lettek népem leányának romlásakor.

4:11  Kitöltötte bosszúságát az Úr, kiöntötte izzó haragját; tüzet gyújtott Sionban, s az megemésztette alapjait.

4:12  Nem hitték a föld királyai, s a földkerekség egyetlen lakója sem, hogy bejuthat az ellenfél és ellenség Jeruzsálem kapuin.

4:13  Prófétáinak vétkei és papjainak bűnei miatt, akik igazak vérét ontották benne.

4:14  Vakon támolyogtak az utcákon, vérrel beszennyezve, úgyhogy nem lehetett hozzáérni sem ruháikhoz.

4:15  »Térjetek ki! Tisztátalan!« – kiáltották nekik. »Térjetek ki, térjetek ki! Ne érintsetek!« Ha el is menekültek és elbujdostak, azt mondták róluk a nemzetek között: »Nem lehetnek itt tovább!«

4:16  Az Úr arca szórta szét őket, nem tekint többé rájuk. A papokra nem voltak tekintettel, a véneknek sem kegyelmeztek.

4:17  Még mindig epedve vár a szemünk a segítségre, de hiába! Őrhelyünkről figyeltünk, várva a nemzetre, mely nem szabadít meg.

4:18  Lesték lépteinket, úgyhogy nem járhattunk tereinken. »Elközelgett a végünk, beteltek napjaink, bizony, eljött a végünk!«

4:19  Gyorsabbak voltak üldözőink, mint a sasok az égen; a hegyeken űztek minket, a pusztában leselkedtek ránk.

4:20  Életünk lehelete, az Úr fölkentje foglyul esett vermeikben, akiről azt mondtuk: »Árnyékában élünk majd a nemzetek között.«

4:21  Örülj és vigadj csak, Edom leánya, aki Úz földjén laksz! Hozzád is eljut majd a kehely, megrészegülsz, és levetkőzöl.

4:22  Véget ért bűnhődésed, Sion leánya, nem visz többé fogságba téged. Meglátogatott bűnödért, Edom leánya, leleplezte vétkeidet.

Chapter 5

5:1  Emlékezz, Uram, mi történt velünk, tekints ránk és lásd gyalázatunkat!

5:2  Örökségünk jövevényekre szállt, házaink idegenekre.

5:3  Árvák lettünk, és apátlanok, anyáink olyanok, mint az özvegyek.

5:4  Vizünket pénzért isszuk, fánkat vételárért kapjuk.

5:5  Nyakunkon vannak üldözőink, elfáradtunk, és nincs nyugalmunk.

5:6  Egyiptomnak nyújtottunk kezet, s Asszíriának, hogy jóllakjunk kenyérrel.

5:7  Atyáink vétkeztek, és nincsenek többé, s mi hordozzuk bűneiket.

5:8  Szolgák uralkodnak rajtunk, nincs, aki kiragadjon kezükből.

5:9  Életünk kockáztatásával szerezzük kenyerünket kard elől a pusztában.

5:10  Bőrünk izzik, mint a kemence, a hevesen kínzó éhségtől.

5:11  Az asszonyokat meggyalázták Sionban, a szüzeket Júda városaiban.

5:12  A fejedelmeket felakasztották kezükkel, a vének személyét nem tisztelték.

5:13  Az ifjak malmot hajtanak, és a gyermekek fahordásban rogyadoznak.

5:14  A vének eltűntek a kapuból, az ifjak abbahagyták hárfajátékukat.

5:15  Eltűnt szívünk vidámsága, gyászra fordult a körtáncunk.

5:16  Leesett a koszorú a fejünkről; jaj nekünk, mert vétkeztünk!

5:17  Ezért lett szomorú a szívünk, ezért homályosult el a szemünk;

5:18  Sion hegye miatt, mely puszta lett, rókák járkálnak rajta.

5:19  De te, Uram, örökké megmaradsz, trónod nemzedékről nemzedékre.

5:20  Miért feledkezel meg rólunk örökre, miért hagysz el minket hosszú napokra?

5:21  Téríts magadhoz, Uram, és megtérünk, újítsd meg napjainkat, mint hajdan!

5:22  Vagy talán végképp elvetettél minket, oly nagyon megharagudtál miránk?