HunRUF - Lamentations

Chapter 1

1:1  Jaj, de magára maradt az egykor oly népes város! Olyanná lett, mint az özvegy. Nagy volt a népek között, úrnő a tartományok között, de kényszermunkássá lett!

1:2  Sírva sír az éjszakában, könny áztatja arcát. Senki sem vigasztalja azok közül, akik szerették, barátai mind hűtlenné lettek, ellenségeivé váltak.

1:3  A nyomorúság és terhes szolgálat után fogságba került Júda. Ott lakik a népek között, de nem talál magának nyugalmat: üldözői mind utolérik nyomorúságában.

1:4  Gyászolnak a Sion útjai, nincs, aki ünnepekre járjon. Kapui mind elpusztultak, papjai sóhajtoznak. Szüzei szomorkodnak, ő maga csupa keserűség!

1:5  Elnyomói fölülkerekedtek, ellenségei jólétben élnek. Az Úr szomorította meg sok vétke miatt. Gyermekei fogságba mentek elnyomóik előtt.

1:6  Odalett Sion leányának minden ékessége. Vezérei olyanok lettek, mint a szarvasok, amelyek nem találnak legelőt: erőtlenül menekültek üldözőik előtt.

1:7  Visszagondol Jeruzsálem nyomorúsága és hontalansága idején arra, hogy milyen jó dolga volt az elmúlt időkben. De népét ellenség kerítette hatalmába, és nem volt segítője, csak nézték ellenségei, és nevettek romlásán.

1:8  Sokat vétkezett Jeruzsálem, beszennyezte magát. Korábbi tisztelői mind lenézik, mert látták gyalázatát. Ő maga is sóhajtozott, és elfordult.

1:9  Ruhája szegélye piszkos; nem gondolt a jövendőre. Szörnyű mélyre süllyedt, nincs vigasztalója. Nézd, Uram, milyen nyomorult vagyok, ellenségem pedig milyen fölfuvalkodott!

1:10  Rátette kezét az ellenség Sion valamennyi kincsére. Végig kellett néznie, amint bementek szentélyébe azok a népek, akikről megparancsoltad, hogy nem tartozhatnak a te gyülekezetedhez!

1:11  Az egész nép sóhajtozik, kenyeret keresgélnek, odaadják értékeiket ennivalóért, hogy erőre kapjanak. Nézd, Uram, és lásd meg, mennyire lenéznek minket!

1:12  Mindnyájan, akik erre jártok, nézzetek ide, és lássátok: Van-e oly fájdalom, mint az én fájdalmam, amelyet nekem okoztak, amellyel megszomorított engem az Úr izzó haragjának napján?!

1:13  A magasból tüzet bocsátott csontjaimba, és eltiport engem. Hálót terített a lábam elé, és a földre döntött. Elhagyottá tett, beteggé egész nap.

1:14  Vétkeim igáját hordozom, köteleit az ő keze fonta. Mióta felkerült nyakamra, megtört az erőm. Olyanok kezébe adott az Úr, akikkel nem tudok szembeszállni.

1:15  Félredobta mellőlem az Úr hőseimet mind. Gyűlést hívott össze ellenem, hogy összetörje ifjaimat; sajtóban taposta össze az Úr Júda szűz leányát.

1:16  Ezek miatt sírok én, szemem könnybe lábadt, mert messze van vigasztalóm, aki erőt önthetne belém. Fiaim odalettek, oly erős volt az ellenség.

1:17  Sion kinyújtja a kezét, de nincs vigasztalója. Elnyomókat rendelt az Úr Jákób ellen körös-körül: tisztátalan lett közöttük Jeruzsálem.

1:18  Igazságos velem az Úr, mert szembeszálltam parancsával. Halljátok meg mind, ti, népek, és lássátok fájdalmamat: szüzeim és ifjaim fogságba mentek.

1:19  Hívtam azokat, akik szerettek, de ők cserbenhagytak. Papjaim és véneim elpusztultak a városban, miközben ennivalót keresgéltek, hogy erőre kapjanak.

1:20  Nézd, Uram, milyen nyomorult vagyok! Háborog a bensőm, vergődik bennem a szívem, mert nagyon engedetlen voltam. Ott kint a fegyver öli gyermekeimet, otthon a halál.

1:21  Hallották, hogy sóhajtozom, de nem volt vigasztalóm. Minden ellenségem hallott a bajomról, és örvendezett, hogy így cselekedtél! Majd ha elhozod a napot, amelyet kitűztél, úgy fognak járni, ahogyan én!

1:22  Jusson eléd minden gonoszságuk, és bánj velük úgy, ahogyan velem bántál minden vétkem miatt! Bizony, sokat sóhajtozom, és beteg a szívem!

Chapter 2

2:1  Jaj, de sötét az a felhő, amelyet az Úr haragjában Sion leányára borított! Az égből a földre dobta Izráel ékességét, nem törődött lábai zsámolyával haragja napján.

2:2  Elpusztította az Úr kíméletlenül Jákób összes hajlékát, ledöntötte haragjában Júda leányának erődítményeit; földre terítette, meggyalázta az országot és vezéreit.

2:3  Izzó haragjában megfosztotta Izráelt minden hatalmától, visszavonta segítő jobbját, amikor jött az ellenség. Lángoló tűzként perzselte Jákóbot, emésztette körös-körül.

2:4  Fölvonta íját, mintha ellenség volna, ráemelte jobb kezét, akár egy támadó, és megölt mindent, ami a szemnek kívánatos, Sion leányának a sátrában tűzként öntötte ki haragját.

2:5  Olyan volt az Úr, mint az ellenség: pusztította Izráelt. Elpusztította minden palotáját, lerombolta erődítményeit, megsokasította Júda leányának búját és keservét.

2:6  Földúlta hajlékát, akár egy kertet, lerombolta ünnepeinek helyét. Feledésre juttatott az Úr a Sionon ünnepet, szombatot, bosszús haragjában megutált királyt és papot.

2:7  Elvetette oltárát az Úr, elhagyta szentélyét. Ellenség kezére juttatta falakkal körülvett palotáit; úgy hangoskodtak az Úr házában, mint egy ünnepnapon.

2:8  Az Úr akarta, hogy lerombolják Sion leánya várfalát: mérőzsinórt feszített, nem hagyta abba keze a pusztítást. Gyászol az erőd és a várfal, együtt omladoznak.

2:9  Földbe süllyedtek kapui, elpusztították, összetörték zárait. Királya és vezérei a népek közt vannak, ahol nincsen kijelentés, prófétái sem kapnak látomást az Úrtól.

2:10  Némán ülnek a földön Sion leányának vénei, port hintettek a fejükre, zsákruhába öltöztek; lehorgasztják fejüket Jeruzsálem szüzei.

2:11  Szemem könnybe borult, bensőm háborog, a földre roskadtam népem leányának romlása miatt, mert elalélt csecsemő és kisded a város terein.

2:12  Azt kérdik anyjuktól: Hol van kenyér, hol van bor? Elalélnak, mint a halálra sebzettek a város terein, kilehelik lelküket anyjuk kebelén.

2:13  Kihez mérjelek, kihez hasonlítsalak, Jeruzsálem leánya? Kinek a példájával vigasztaljalak, Sion szűz leánya? Romlásod nagy, mint a tenger, ki gyógyíthatna meg?

2:14  Prófétáid hiábavaló látomásokkal ámítottak téged! Nem leplezték le bűnödet, hogy fordítsanak sorsodon, hanem hiábavaló látomásokkal félrevezettek téged.

2:15  Összecsapják kezüket miattad, akik arra járnak. Fölszisszennek, és fejüket csóválják Jeruzsálem leánya miatt: Erről a városról mondták, hogy szépsége tökéletes, és az egész föld öröme?

2:16  Föltátotta rád a száját minden ellenséged. Fölszisszentek, fogukat csikorgatták, és ezt mondták: Elpusztítottuk! Erre a napra vártunk, megértük, megláttuk!

2:17  Véghezvitte az Úr, amit eltervezett, valóra váltotta, amit megmondott, amit régóta elrendelt: rombolt, és nem kímélt; örömöt szerzett ellenségeidnek, ő növelte meg támadód hatalmát.

2:18  Szívük az Úrhoz kiáltott Sion leányának várfala miatt. Patakként áradjon a könnyed éjjel és nappal! Ne csillapodj, ne hagyj a szemednek nyugalmat!

2:19  Kelj föl, jajgass az éjszakában, az őrködés kezdetén! Öntsd ki szívedet, mint a vizet, az Úr színe előtt! Emeld föl hozzá kezeidet gyermekeid életéért, akik elaléltak az éhségtől minden utcasarkon.

2:20  Nézd, Uram, és lásd meg azt, akivel így bántál! Miért kell az asszonyoknak megenniük gyermekeiket, dédelgetett csecsemőiket? Miért gyilkolják az Úr szentélyében a papot és a prófétát?

2:21  Az utcákon gyermekek és vének hevernek a földön, szüzeim és ifjaim fegyvertől estek el. Gyilkoltál haragod napján, mészároltál kíméletlenül.

2:22  Mintha ünnepnap lett volna, összehívtad mindenünnen azokat, akiktől iszonyodtam. Nem tudott az Úr haragja napján megmenekülni, megszökni senki sem! Akiket dédelgettem és fölneveltem, azokkal ellenségem végzett.

Chapter 3

3:1  Én vagyok az a férfi, aki nyomorúságot látott az Úr haragjának botja miatt.

3:2  Sötétben űzött, hajtott, ahol nincs világosság.

3:3  Bizony, ellenem fordítja kezét újra meg újra, egész nap.

3:4  Elsorvasztotta húsom és bőröm, összetörte csontjaimat.

3:5  Falat húzott körém, méreggel és fáradsággal kerített be engem.

3:6  Vaksötétbe helyezett engem, mint a régen meghaltakat.

3:7  Falat emelt körém, nem juthatok ki, súlyos bilincsbe vert.

3:8  Ha segítségért kiáltok is, elzárkózik imádságom elől.

3:9  Faragott kövekkel zárta el utamat, járhatatlanná tette ösvényemet.

3:10  Olyan hozzám, mint a leselkedő medve, mint a rejtekhelyen lapuló oroszlán.

3:11  Lekergetett utamról, összetépett, elpusztított engem.

3:12  Felvonta íját, és nyilai céltáblájává tett engem.

3:13  Veséimbe eresztette tegzének nyilait.

3:14  Nevetséges lettem minden nép előtt, és gúnydalt énekelnek rólam egész nap.

3:15  Keserűséggel lakatott jól, bánattal itatott.

3:16  Kavicsot rágatott velem, hamuba kényszerített engem.

3:17  Elvette békességemet, elfeledtem, mi a jólét.

3:18  Már azt gondoltam: Nem lehet reménykednem és bizakodnom az Úrban!

3:19  Üröm és méreg nyomorúságomra és hontalanságomra gondolnom;

3:20  mindig erre gondol, és elcsügged a lelkem.

3:21  De ha újra meggondolom, reménykedni kezdek:

3:22  Szeret az Úr, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma:

3:23  minden reggel megújul. Nagy a te hűséged!

3:24  Az Úr az én osztályrészem – mondom magamban –, ezért benne bízom.

3:25  Jó az Úr azokhoz, akik benne reménykednek, akik hozzá folyamodnak.

3:26  Jó csendben várni az Úr szabadítására.

3:27  Jó, ha a férfi már ifjúkorában igát hordoz.

3:28  Üljön hát magányosan, és maradjon néma, amikor ráteszik!

3:29  Hajtsa porba fejét, talán van reménysége!

3:30  Tartsa oda arcát, ha ütik, tűrje el, ha gyalázzák!

3:31  Mert nem vet el örökre az Úr.

3:32  Még ha megszomorít is, irgalmaz, mert nagyon szeret.

3:33  Mert nem szíve szerint alázza és szomorítja meg az embereket.

3:34  Amikor lábbal tiporják e gy ország foglyait,

3:35  amikor az embert kiforgatják jogából, a Felséges szemei előtt zajlik ez;

3:36  amikor az ember nem jut a perben igazához, azt nem nézi el az Úr!

3:37  Ha bekövetkezik, amit valaki megmond, nem az Úr parancsából van-e az?

3:38  Nem a Felséges szavától függ a rossz is meg a jó is?

3:39  Miért siránkozik az élő ember, a férfi, ha vétkezett?

3:40  Inkább kutassuk, vizsgáljuk meg útjainkat, és térjünk meg az Úrhoz!

3:41  Emeljük föl szívünket és kezünket Istenhez, aki a mennyekben van:

3:42  Mi voltunk a vétkesek és engedetlenek, ezért nem bocsátottál meg.

3:43  Elzárkóztál haragodban, és üldöztél, kíméletlenül gyilkoltál bennünket.

3:44  Elzárkóztál felhőid mögé, nem jutott el hozzád az imádság.

3:45  Megvetett söpredékké tettél bennünket a többi nép között.

3:46  Föltátotta ránk a száját minden ellenségünk.

3:47  Rettegés és csapda lett a részünk, pusztulás és összeomlás.

3:48  Könny patakzik szememből népem összeomlása miatt.

3:49  Szemem szüntelen könnyezik, megállás nélkül,

3:50  míg le nem tekint, és meg nem látja a mennyekből az Úr.

3:51  Fáj a lelkem, ha látom városom lakóinak sorsát.

3:52  Vadásztak rám, mint a madárra, ellenségeim ok nélkül.

3:53  Verembe taszítottak engem, és köveket dobtak rám.

3:54  Összecsapott a víz a fejem fölött, már azt mondtam: Elvesztem!

3:55  Segítségül hívtam nevedet, Uram, a verem mélyéről.

3:56  Meghallottad szavamat: Ne fogd be a füled sóhajtásom és kiáltásom előtt!

3:57  Mellém léptél, mikor kiáltottam hozzád, ezt mondtad: Ne félj!

3:58  Te perelted, Uram, peremet, és megváltottad életemet.

3:59  Láttad, Uram, hogy csaltak a perlőim: ítéld meg igazságomat!

3:60  Láttad, milyen bosszúvágyók, mi mindent terveztek ellenem.

3:61  Hallottad, Uram, hogyan gyalázkodtak, mi mindent terveztek ellenem.

3:62  Engem rágalmaz egész nap támadóim szája.

3:63  Akár ülnek, akár állnak, nézd: rajtam gúnyolódnak!

3:64  Fizess meg nekik, Uram, azért, amit elkövettek!

3:65  Adj nekik elborult elmét, ez legyen átkod rajtuk!

3:66  Üldözze haragod őket, pusztítsd ki őket az Úr ege alól!

Chapter 4

4:1  Jaj, de megfeketedett az arany, elváltozott a színarany! Szétszórták a drágaköveket minden utcasarkon!

4:2  Sionnak színaranyat érő drága fiait, jaj, csak cserépedénynek tekintették, fazekas keze munkájának!

4:3  Még a sakálok is odatartják emlőiket kölykeiknek, és szoptatják őket, de népem leányai oly kegyetlenek lettek, mint a struccok a pusztában.

4:4  A csecsemő nyelve ínyéhez tapadt a szomjúság miatt, a gyermekek kenyeret kértek, de senki sem tört nekik.

4:5  Akik csemegéket szoktak enni, éhen pusztultak az utcákon, akiket bíborban neveltek, a szemétdombon turkáltak.

4:6  Nagyobb volt népem bűne, mint Sodoma vétke, amely egy pillanat alatt elpusztult, kezét sem mozdíthatta benne senki.

4:7  Előkelői tisztábbak voltak, mint a hó, fehérebbek, mint a tej, testük pirosabb volt, mint a korall, mintha zafírból metszették volna őket.

4:8  Testük feketébb lett, mint a korom, nem ismerni rájuk az utcákon, bőrük a csontjukhoz tapadt, elszáradtak, mint a fa.

4:9  Jobban jártak azok, akiket fegyver ölt meg, mint akik éhen haltak; azok átdöfve múltak ki, ezek pedig azért, mert elfogyott a föld termése.

4:10  A gyöngéd lelkű asszonyok saját kezükkel főzték meg gyermekeiket, hogy legyen táplálékuk népem összeomlása idején.

4:11  Szabad folyást engedett haragjának az Úr, kiöntötte izzó haragját. Lángba borította a Siont, megemésztette még az alapját is.

4:12  Nem hitték a föld királyai, sem az egész világ lakói, hogy be tud hatolni az ostromló ellenség Jeruzsálem kapuin.

4:13  Prófétáinak vétkei miatt, papjainak bűnei miatt történt ez, akik igazak vérét ontották benne.

4:14  Vakon botorkáltak az utcákon, vértől beszennyezve; érinteni sem lehetett az öltözetüket.

4:15  Félre az útból, tisztátalan – kiáltoztak feléjük –, félre, félre az útból, meg ne érintsétek! Ha botladozva eljutottak is a népek közé, azok azt mondták: Nem maradhatnak itt tovább!

4:16  Maga az Úr szolgáltatta ki őket, nem tekint rájuk többé. A papok személyét nem tisztelték, a véneknek sem kegyelmeztek.

4:17  Már a szemünk is belefáradt, vártuk a segítséget, de hiába; őrhelyünkről lestük a népet, amely nem hozott szabadulást.

4:18  Minden lépésünket figyelték, az utcára se mertünk kilépni. Elközeledett a vég, letelt az időnk, eljött a vég!

4:19  Gyorsabbak voltak üldözőink, mint sasok az égen. A hegyeken hajszoltak bennünket, a pusztában leselkedtek ránk.

4:20  Az Úr fölkentje, éltető leheletünk, foglyul esett vermükben, pedig azt gondoltuk, hogy oltalma alatt élhetünk a népek között.

4:21  Örülj, örvendezz, Edóm leánya, aki Úc földjén laksz! Hozzád is odakerül még a pohár, te is lerészegedsz, és pőrére vetkőzöl.

4:22  Véget ért büntetésed, Sion leánya, nem maradsz tovább a fogságban! De a te bűnödet, Edóm leánya, számon kéri az Úr, és leleplezi vétkeidet.

Chapter 5

5:1  Emlékezz, Uram, mi történt velünk! Tekints ránk, és lásd meg gyalázatunkat!

5:2  Örökségünk bitorlókra szállt, házunk idegenekre.

5:3  Apátlan árvák lettünk, anyáink özvegyek.

5:4  Vizünket pénzért isszuk, a saját fánkért is fizetni kell.

5:5  Nyakunkon vannak elnyomóink, fáradozunk pihenés nélkül.

5:6  Egyiptomnak adtunk kezet, meg Asszíriának, hogy legyen elég kenyerünk.

5:7  Atyáink, akik vétkeztek, már nem élnek: nekünk kell hordoznunk bűneik terhét.

5:8  Szolgák uralkodnak rajtunk, nincs, aki kiragadjon kezükből.

5:9  Életünk kockáztatásával hordjuk be élelmünket, a pusztalakók fegyverétől veszélyeztetve.

5:10  Bőrünk tüzel, mint a kemence, a kínzó éhségtől.

5:11  Meggyalázták az asszonyokat a Sionon, a szüzeket Júda városaiban.

5:12  A vezéreket felakasztották, a véneket sem becsülték.

5:13  Az ifjaknak kell a malomkövet forgatniuk, a gyermekek a fahordásban botladoznak.

5:14  Nincsenek már vének a kapuban, nem muzsikálnak az ifjak.

5:15  Odavan szívünk vidámsága, örömtánc helyett gyászolunk.

5:16  Leesett fejünkről a koszorú, jaj nekünk, mert vétkeztünk!

5:17  Ezért lett beteg a szívünk, emiatt lett homályos a szemünk,

5:18  mert pusztaság lett a Sion hegye, rókák szaladgálnak rajta.

5:19  De te, Uram, trónodon ülsz örökké, királyi széked megmarad nemzedékről nemzedékre.

5:20  Miért feledkezel meg rólunk ilyen sokáig, miért hagysz el minket oly hosszú időn át?

5:21  Téríts magadhoz, Uram, és mi megtérünk, tedd újra olyanokká napjainkat, mint régen voltak!

5:22  Vagy talán végképp elvetettél minket, annyira megharagudtál volna ránk?