HunIMIT - Lamentations

Chapter 1

1:1  Mint maradt magánosan a város, a népben bővelkedő! Olyan lett mint özvegy; aki nagy volt a nemzetek közt, úrnő az országok közt, robotolóvá lett!

1:2  Sírva sír az éjszakában s könnye az orczáján, nincs vigasztalója néki mind a szeretői közt, mind a barátai hűtelenek hozzá, lettek neki ellenségeivé.

1:3  Elbujdosott Jehúda az inség és nagy szolgaság miatt; leült a nemzetek közt, nyugalmat nem talált; mind az üldözői utólérték őt a szorosok közepette.

1:4  Czión útjai gyászosak, ünnepre érkezők hián, mind a kapui elpusztulva, papjai sóhajtanak, hajadonai bánkódók s ő – keserve van.

1:5  Szorongatói fejjé lettek, ellenségei boldogok, mert az Örökkévaló megbúsította sok bűntette miatt, kisdedei foglyul mentek a szorongató előtt.

1:6  Eltűnt Czión leányától minden ékessége; olyanok lettek nagyjai mint a szarvasok, melyek legelőt nem találtak, s mentek erőtlenül az üldöző előtt.

1:7  Megemlékezett Jeruzsálem nyomorúsága és hontalansága napjaiban mind a drágaságairól, melyek voltak a hajdan napjaitól fogva; midőn népe szorongatónak kezébe esett, s nem volt segítője, látták őt a szorongatók, nevettek elenyésztén.

1:8  Vétket vétett Jeruzsálem, azért lett fertőzetté; mind a tisztelői lekicsinyelték, mert látták meztelenségét, sóhajtott is ő és hátrafordult.

1:9  Tisztátalansága az uszályain, nem gondolt végére, csodálatosan hanyatlott, nincs neki vigasztalója: lásd, Örökkévaló, nyomorúságomat, mert fennhéjázott az ellenség!

1:10  Kezét vetette rá a szorongató mind a drágaságaira; bizony látott bemenni szentélyébe nemzeteket, melyekről parancsoltad: ne jussanak be a te gyülekezetedbe!

1:11  Mind az emberei sóhajtanak, kenyeret koldulnak, odaadták drágaságaikat ételért, hogy lelküket üdíthessék; lásd, Örökkévaló, és tekintsd, hogy lekicsinyelt vagyok!

1:12  Ne nektek, ti úton járók mind! Tekintsetek ide és lássátok: van-a fájdalom mint az én fájdalmam, mely nekem okoztatott, kit megbúsított az Örökkévaló, haragja föllobbanásának napján?

1:13  Magasból küldött tüzet csontjaimba és gyötörte őket; hálót terített lábaimnak, hátra vetett engem, tett engem pusztulttá, egész napon sínylővé.

1:14  Összerovatott keze által bűn tetteim járma, egybefonódnak, nyakamra szállnak, elgyengítette erőmet; odaadott engem az Úr olyannak kezeibe, ki előtt nem állhatok meg.

1:15  Elvette az Úr mind az erőseimet én bennem, hirdetett ellenem gyülekezést, hogy megtörje ifjaimat, prést tiprott az Úr Jehúda a szűz leányának.

1:16  Ezek miatt sirok én, szemem, víztől folyik szét, mert távol van tőlem vigasztaló, lelkemet üdítő; lettek fiaim pusztultakká, hogy győzelmeskedett az ellenség.

1:17  Kitárta Czión a kezeit, nincs neki vigasztalója, Jákóbra rendelte az Örökkévaló körülötte szorongatóit; lett Jeruzsálem fertőzetté közöttük.

1:18  Igazságos ő, az Örökkévaló, mert parancsa iránt engedetlen voltam; halljátok csak, oh népek mind és lássátok fájdalmamat: hajadonaim és ifjaim fogságba mentek.

1:19  Hívtam szeretőimet, ők megcsaltak engem, papjaim és véneim a városban múltak ki; mert ételt kerestek maguknak, hogy felüdíthessék lelköket.

1:20  Lásd, Örökkévaló, hogy megszorúltam, beleim megtüzesedtek, megfordult szívem én bennem, mert fölötte engedetlen voltam; kivülről öldös a kard, a házban mintha halál volna.

1:21  Hallották, hogy sóhajtok, nincs nekem vigasztalóm, ellenségeim mind hallották veszedelmemet, örvendeztek, hogy te cselekedted; ha majd elhoztad a napot, melyet hirdettél, olyanok lesznek mint én!

1:22  Jusson minden rosszaságuk te eléd, s bánj velök, amint velem bántál mind a bűntetteim miatt; mert sok a sóhajtásom és sínylő a szivem.

Chapter 2

2:1  Mint felhőzi be haragjával az Úr Czión leányát, az égből a földre vetette Izraél pompáját s nem emlékezett meg lábai zsámolyáról haragja napján!

2:2  Feldúlta az Úr s nem sajnálta mind a hajlékait Jákóbnak, lerombolta indulatában Jehúda leányának erősségeit, földre döntötte; megszentségtelenítette a királyságot és nagyjait.

2:3  Levágta föllobbant haragban Izraél minden szarvát, hátra vonta jobbját az ellenség elől; égette Jákóbot, mint lángoló tűz: emésztett köröskörül.

2:4  Feszítette íjját, mint ellenség, ott állva jobbjával mint szorongató, s megölte mind a szemnek drágaságait; Czión leánya sátrában tűz gyanánt ontotta ki hevét.

2:5  Olyan lett az Úr mint ellenség, feldúlta Izraélt, feldúlta mind a kastélyait, megrontotta erősségeit; szaporított Jehúda leányában jajgatást és jajdulást.

2:6  Szétdúlta, mint a kertet, sátorát, megrontotta gyülekező helyét; elfeledtetett az Örökkévaló Cziónban ünnepet és szombatot, elvetett mérges haragjában királyt és papot.

2:7  Megutálta az Úr az ő oltárát, megcsúfította szentélyét, ellenség kezébe szolgáltatta kastélyainak falait; zajt csaptak az Úr házában, akár ünnepnapján.

2:8  Eltökélte az Örökkévaló, hogy megrontja Czión leányának falát, mérőzsinórt feszített ki, nem vonta vissza kezét a dúlástól; gyászba döntött bástyát és falat; egyaránt elbusúltak.

2:9  Földbe sülyedtek kapui, elveszítette és eltörte reteszeit; királya és nagyjai a nemzetek közt, nincsen tan, prófétái sem nyernek látomást az Örökkévalótól.

2:10  Földön ülnek, hallgatnak Czión leányának vénei, port tettek föl fejökre, zsákokat kötöttek magukra, földre horgasztották fejöket Jeruzsálem hajadonai.

2:11  Könnyekben epedtek el szemeim, megtüzesedtek beleim, földre omlott májam népem leányának romlása miatt, midőn elalélt kisded és csecsemő a város terein.

2:12  Anyáiknak mondják: hol van gabona és bor? Midőn elaléltak sebzettként a város terein, midőn kiomlott lelkük anyáik ölébe.

2:13  Mit állítsak bizonyságul neked, mit hasonlitsak össze veled, Jeruzsálem leánya? Mit mondjak veled egyenlőnek, hogy megvigasztaljalak, Czión hajadon leánya? Mert nagy mint a tenger a romlásod, ki gyógyíthatna téged?

2:14  Prófétáid hamisat és izetlent láttak számodra. S nem tárták fel bűnödet, hogy visszahozzák foglyaidat; de láttak számodra hamis jóslatokat és elcsábítást.

2:15  Összecsapták fölötted kezüket, mind az úton járók, pisszegtek és csóválták fejöket Jeruzsálem leánya fölött. Ez e a város, melyről mondják: tökéletes szépségű, gyönyörűsége az egész földnek?

2:16  Szájukat nyitották rád mind az ellenségeid, pisszegtek és fogat vicsorítottak, mondták: feldúltuk! Bizony az a nap, melyet reméltünk, megértük, megláttuk!

2:17  Megtette az Örökkévaló, amit szándékolt, véghezvitte mondását, melyet elrendelt a hajdan napjai óta, rombolt és nem sajnált, örvendeztetett rajtad ellenséget, fölemelte szorongatóid szarvát.

2:18  Kiáltott az Úrhoz szivök. Czión leányának fala, folyass patakként könnyet nappal és éjjel, ne engedj szünetet magadnak, ne csendesedjék el szemgolyód!

2:19  Kelj föl, zokogj éjjel, az őrszakok elején, öntsd ki vízként szívedet az Úr színe előtt; emeld hozzá kezeidet kisdedeid lelkéért, kik éhségtől elaléltak minden utczának sarkán.

2:20  Lásd, Örökkévaló és tekintsd, kivel bántál így! Hát egyék a nők gyümölcsüket, beczézett kisdedeiket, hát ölessék meg az Úrnak szentélyében pap és próféta?

2:21  Földön fekszenek utczaszerte fiatal és vén, hajadonaim és ifjaim kard alatt hullottak el: öltél haragod napján, mészároltál, nem sajnáltál.

2:22  Összehívtad mint ünnepnapjára rémületeimet köröskörül s nem volt az Örökkévaló haragjának napján megmenekülő és megmaradó; akiket beczéztem és felnöveltem – ellenségem megsemmisítette.

Chapter 3

3:1  Én vagyok a férfi, ki látta a nyomort indulatának vesszéjével.

3:2  Engem hajtott és elvitt sötétségben és nem világosságban.

3:3  Bizony ellenem újra meg újra fordítja kezét egész nap.

3:4  Elenyésztette húsomat és bőrömet, összetörte csontjaimat.

3:5  Épített ellenem és közrefogott méreggel és fáradalommal.

3:6  Sötét helyeken lakoztatott, mint őskornak holtjait.

3:7  Körülfalazott engem, s nem mehetek ki, súlyosította bilincsemet.

3:8  Ha kiáltok is és fohászkodom, elrekeszti imámat.

3:9  Elfalazta útjaimat faragott kővel, elgörbítette ösvényeimet.

3:10  Leselkedő medve ő nekem, oroszlán a rejtekben.

3:11  Útjaimat eltérítette, szétvagdalt engem, pusztává tett.

3:12  Megfeszítette íjját s odaállított engem mint czélt a nyilnak.

3:13  Bevitte veséimbe tegzének fiait.

3:14  Nevetsége lettem egész népemnek, gúny daluk egész nap.

3:15  Jóllakatott engem keserűségekkel, megittasított ürömmel.

3:16  Megzúzta kaviccsal fogaimat, leszorított a hamuba.

3:17  Letett a békéről lelkem, elfelejtettem a jólétet.

3:18  S mondtam: Elveszett az életerőm és várakozásom az Örökkévalótól.

3:19  Gondolj nyomoromra éa hontalanságomra; üröm és méreg!

3:20  Gondolva gondol rá és meggörnyed bennem a lelkem.

3:21  Ezt veszem szivemre, azért várakozom.

3:22  Az Örökkévaló kegyei bizony nem fogytak el, bizony nem lett vége irgalmának.

3:23  Újak reggelenként, nagy a te hűséged!

3:24  Osztályrészem az Örökkévaló, mondta lelkem, azért várakozom reá.

3:25  Jóságos az Örökkévaló az őt remélőkhez, a lélekhez, mely őt keresi.

3:26  Jó, midőn hallgatagon várakozik az Örökké való segedelmére.

3:27  Jó a férfinak, midőn jármot visel, ifju korában!

3:28  Magánosan üljön és hallgasson, mert ő vetette rá.

3:29  Porba tegye száját – hátha van remény.

3:30  Odaadja orczáját az őt ütőnek, lakjék jól gyalázattal.

3:31  Mert nem vet el örökre az Úr.

3:32  Mert ha bút okozott, majd irgalmaz kegyei bősége szerint.

3:33  Mert nem szíve szerint sanyargatta és búsította az ember fiait,

3:34  hogy valaki lesújtja lábai alá mind az ország foglyait,

3:35  hogy elhajlítja a férfi jogát a legfelsőnek színe előtt;

3:36  hogy elgörbíti az embert pörében – nem látta volna az Úr?

3:37  Ki az, ki mondta, és lett, amit az Úr nem parancsolt volna?

3:38  A Legfelsőnek szájából nem származik-e a rossz és a jó?

3:39  Hát mit panaszkodik az ember, míg él, a férfi az ő vétkei mellett?

3:40  Kutassuk át utainkat s vizsgáljuk meg, bogy megtérjünk az Örökkévalóhoz!

3:41  Emeljük fel szivünket kezeinkkel együtt Istenhez az égben!

3:42  Mi el pártoltunk és engedetlenkedtünk, te nem bocsátottál meg.

3:43  Haragban elfödted magadat s üldöztél minket, öltél, nem sajnáltál.

3:44  Elfödted magadat felhővel; hogy át nem hatott imádság.

3:45  Szemétté és megvetéssé tettél minket a népek közt.

3:46  Szájukat nyitották reánk mind az ellenségeink.

3:47  Rettegés és örvény jutott nekünk, a pusztulás és romlás.

3:48  Vizpatakoktól folyik szét szemem népem leányának romlása miatt.

3:49  Szemem elomlott s nem csillapodott, szünet nélkül,

3:50  míg le nem tekint és nem látja az Örökkévaló az égből.

3:51  Szemem bút okozott lelkemnek városomnak mind a leányai miatt.

3:52  Vadászva vadásztak rám, mint madárra, ok nélkül való ellenségim.

3:53  Gödörbe szorították éltemet s követ hajítottak reám.

3:54  Vizek áradtak fejem fölé, azt mondtam: el vagyok veszve.

3:55  Szólítottam nevedet, Örökkévaló, mélységes gödörből.

3:56  Szavamat hallottad, ne rejtsd el füledet, szabadulásom kedvéért, fohászom elől!

3:57  Közel voltál, amely napon hívtalak, azt mondtad: ne félj!

3:58  Vitted, Uram, lelkem ügyeit, megváltottad éltemet.

3:59  Láttad, Örökkévaló, bántalmamat, szerezz jogot nekem!

3:60  Láttad minden boszúállásukat, mind az ő gondolataikat ellenem.

3:61  Hallottad gyalázásukat, Örökkévaló, mind az ő gondolataikat ellenem.

3:62  Támadóim ajkai és elmélkedésük ellenem vannak egész nap.

3:63  Ültöket és keltöket tekintsd, én vagyok gúnydaluk.

3:64  Viszonozd nekik tettüket, Örökkévaló, kezeik műve szerint!

3:65  Adjad nekik szívnek elborulását: átkodat nekik!

3:66  Üldözd haragban és semmisítsd meg őket az Örökkévaló egei alól!

Chapter 4

4:1  Én vagyok a férfi, ki látta a nyomort indulatának vesszéjével.

4:2  Engem hajtott és elvitt sötétségben és nem világosságban.

4:3  Bizony ellenem újra meg újra fordítja kezét egész nap.

4:4  Elenyésztette húsomat és bőrömet, összetörte csontjaimat.

4:5  Épített ellenem és közrefogott méreggel és fáradalommal.

4:6  Sötét helyeken lakoztatott, mint őskornak holtjait.

4:7  Körülfalazott engem, s nem mehetek ki, súlyosította bilincsemet.

4:8  Ha kiáltok is és fohászkodom, elrekeszti imámat.

4:9  Elfalazta útjaimat faragott kővel, elgörbítette ösvényeimet.

4:10  Leselkedő medve ő nekem, oroszlán a rejtekben.

4:11  Útjaimat eltérítette, szétvagdalt engem, pusztává tett.

4:12  Megfeszítette íjját s odaállított engem mint czélt a nyilnak.

4:13  Bevitte veséimbe tegzének fiait.

4:14  Nevetsége lettem egész népemnek, gúny daluk egész nap.

4:15  Jóllakatott engem keserűségekkel, megittasított ürömmel.

4:16  Megzúzta kaviccsal fogaimat, leszorított a hamuba.

4:17  Letett a békéről lelkem, elfelejtettem a jólétet.

4:18  S mondtam: Elveszett az életerőm és várakozásom az Örökkévalótól.

4:19  Gondolj nyomoromra éa hontalanságomra; üröm és méreg!

4:20  Gondolva gondol rá és meggörnyed bennem a lelkem.

4:21  Ezt veszem szivemre, azért várakozom.

4:22  Az Örökkévaló kegyei bizony nem fogytak el, bizony nem lett vége irgalmának. Újak reggelenként, nagy a te hűséged! Osztályrészem az Örökkévaló, mondta lelkem, azért várakozom reá. Jóságos az Örökkévaló az őt remélőkhez, a lélekhez, mely őt keresi. Jó, midőn hallgatagon várakozik az Örökké való segedelmére. Jó a férfinak, midőn jármot visel, ifju korában! Magánosan üljön és hallgasson, mert ő vetette rá. Porba tegye száját – hátha van remény. Odaadja orczáját az őt ütőnek, lakjék jól gyalázattal. Mert nem vet el örökre az Úr. Mert ha bút okozott, majd irgalmaz kegyei bősége szerint. Mert nem szíve szerint sanyargatta és búsította az ember fiait, hogy valaki lesújtja lábai alá mind az ország foglyait, hogy elhajlítja a férfi jogát a legfelsőnek színe előtt; hogy elgörbíti az embert pörében – nem látta volna az Úr? Ki az, ki mondta, és lett, amit az Úr nem parancsolt volna? A Legfelsőnek szájából nem származik-e a rossz és a jó? Hát mit panaszkodik az ember, míg él, a férfi az ő vétkei mellett? Kutassuk át utainkat s vizsgáljuk meg, bogy megtérjünk az Örökkévalóhoz! Emeljük fel szivünket kezeinkkel együtt Istenhez az égben! Mi el pártoltunk és engedetlenkedtünk, te nem bocsátottál meg. Haragban elfödted magadat s üldöztél minket, öltél, nem sajnáltál. Elfödted magadat felhővel; hogy át nem hatott imádság. Szemétté és megvetéssé tettél minket a népek közt. Szájukat nyitották reánk mind az ellenségeink. Rettegés és örvény jutott nekünk, a pusztulás és romlás. Vizpatakoktól folyik szét szemem népem leányának romlása miatt. Szemem elomlott s nem csillapodott, szünet nélkül, míg le nem tekint és nem látja az Örökkévaló az égből. Szemem bút okozott lelkemnek városomnak mind a leányai miatt. Vadászva vadásztak rám, mint madárra, ok nélkül való ellenségim. Gödörbe szorították éltemet s követ hajítottak reám. Vizek áradtak fejem fölé, azt mondtam: el vagyok veszve. Szólítottam nevedet, Örökkévaló, mélységes gödörből. Szavamat hallottad, ne rejtsd el füledet, szabadulásom kedvéért, fohászom elől! Közel voltál, amely napon hívtalak, azt mondtad: ne félj! Vitted, Uram, lelkem ügyeit, megváltottad éltemet. Láttad, Örökkévaló, bántalmamat, szerezz jogot nekem! Láttad minden boszúállásukat, mind az ő gondolataikat ellenem. Hallottad gyalázásukat, Örökkévaló, mind az ő gondolataikat ellenem. Támadóim ajkai és elmélkedésük ellenem vannak egész nap. Ültöket és keltöket tekintsd, én vagyok gúnydaluk. Viszonozd nekik tettüket, Örökkévaló, kezeik műve szerint! Adjad nekik szívnek elborulását: átkodat nekik! Üldözd haragban és semmisítsd meg őket az Örökkévaló egei alól.

Chapter 5

5:1  Emlékezzél meg, mi lett velünk, tekintsd és nézd gyalázatunkat!

5:2  Birtokunk átszállt idegenekre, házaink külföldiekre.

5:3  Árvák lettünk, apátlanok, anyáink mintegy özvegyek.

5:4  Vizünket pénzért ittuk, fát díjon szerzünk.

5:5  Nyakunkon üldöztek minket, elfáradtunk, nem adatott pihennünk.

5:6  Egyiptomnak adtunk kezet, Assúrnak, hogy jóllakjunk kenyérrel.

5:7  Atyáink vétkeztek és nincsenek, mi pedig bűneiket hordoztuk.

5:8  Szolgák uralkodnak rajtunk, nincs ki kezökből kiszabadítana.

5:9  Lelkünk árán szerezzük kenyerünket a pusztának kardja miatt.

5:10  Bőrünk megfeketélett mint a kemencze az éhség forrósága miatt.

5:11  Asszonyokat bántalmaztak Cziónban, hajadonokat Jehúda városaiban.

5:12  Vezérek akasztattak fel kezük által, vének arcza nem tiszteltetett.

5:13  Ifjak malmot hordtak és fiuk a fában botlottak meg.

5:14  Vének eltüntek a kapuból, ifjak az ő daluktól.

5:15  Eltünt szivünk vigalma, gyászra fordult körtánczunk.

5:16  Leesett fejünk koronája, oh jaj nekünk, hogy vétkeztünk.

5:17  Ezért lett sínylővé a szivünk, ezek miatt sötétültek el szemeink:

5:18  Czión hegyéért, hogy elpusztult, rókák kószálnak rajta.

5:19  Te, Örökkévaló, székelsz örökre, trónod nemzedékre meg nemzedékre.

5:20  Miért felejtesz el bennünket mindig, elhagysz minket hosszú időkre?

5:21  Téríts bennünket magadhoz, hogy megtérjünk, újítsd meg napjainkat mint hajdanta.

5:22  Avagy végkép elvetettél minket, olyannyira haragudtál ránk!