HunKar - Lamentations

Chapter 1

1:1  Jaj! de árván ül a nagy népű város! Olyanná lőn, mint az özvegyasszony! Nagy volt a nemzetek között, a tartományok közt fejedelemasszony: robotossá lőn!

1:2  Sírván sír éjjelente, s könny borítja az orczáját! Senki sincs, ki vígasztalná, azok közül, kik szerették; mind megcsalták barátai, ellenségeivé lőnek.

1:3  Számkivetésbe méne Júda a nyomorúság és a szolgálat sokasága miatt! Ott ül ő a pogányok közt; nem talál nyugodalmat; valamennyi üldözője utólérte a szorultságában.

1:4  Sionnak útai gyászolnak; nincsen, a ki ünnepnapra járjon; kapuja mind elpusztult; papjai sóhajtoznak, szűzei nyögnek, csak keserűsége van néki.

1:5  Elnyomói főkké lettek; ellenségei boldogok! Bizony az Úr verte meg őt az ő sok bűne miatt; gyermekei rabságra mentek az elnyomó előtt.

1:6  És elhagyta Sion leányát minden ő ékessége; fejedelmei olyanok lettek, mint a szarvasok, a melyek nem találnak eledelt, és erőtelenül futnak az üldöző előtt.

1:7  Emlékezik Jeruzsálem az ő nyomorúságának és eltiportatásának napjain minden ő gyönyörűségéről, a melyek voltak eleitől fogva; mert az ő népe ellenség kezébe esett és nem volt segítsége. Látták őt az ellenségek; nevettek megsemmisülésén.

1:8  Vétkezvén vétkezett Jeruzsálem, azért lett csúfsággá, minden tisztelője megvetette, mert látták az ő mezítelenségét, ő maga pedig sóhajtoz és elfordul.

1:9  Szennye a ruhája szélén; nem gondolt a jövőjére; csudálatosan alásülyedt, nincs vígasztalója. Lásd meg Uram, az én nyomorúságomat, mert ellenség vett erőt rajtam!

1:10  Szorongató nyújtja kezét minden kincse után, sőt látta, hogy pogányok mentek be az ő szent helyébe, a kikről azt parancsoltad, hogy be ne menjenek a te községedbe.

1:11  Egész népe sóhajtoz, futkosnak a kenyér után, odaadják drágaságaikat az ételért, hogy megéledjenek. Lásd meg Uram és tekintsd meg, mily útálatossá lettem!

1:12  Mindnyájatokat kérlek, ti járókelők: tekintsétek meg és lássátok meg, ha van-é oly bánat, mint az én bánatom, a mely engem ért, a melylyel engem sujtott az Úr az ő búsult haragjának napján!

1:13  A magasságból tüzet bocsátott csontjaimba, és az hatalmaskodik bennök; hálót vetett lábaimnak; hátra vetett, pusztává tett engem; egész napon beteg vagyok.

1:14  Saját kezével rótta össze az én vétkeim igáját; ráfonódtak nyakamra; megrendítette erőmet; oda adott engem az Úr azok kezébe, a kik előtt meg nem állhatok.

1:15  Rakásra hányta az Úr minden vitézemet én bennem; gyűlést hívott össze ellenem, hogy összetörje ifjaimat; sajtóba taposta az Úr Júda szűz leányát.

1:16  Ezekért sírok én; szememből, szememből víz folyik alá, mert messze távozott tőlem a vígasztaló, a ki megélesszen engem; fiaim elvesztek, mert győzött az ellenség.

1:17  Terjesztgeti kezeit Sion: nincs vígasztalója; szorongatókat rendelt az Úr Jákób ellen köröskörül; Jeruzsálem csúfsággá lett közöttök.

1:18  Igaz ő, az Úr, mert az ő szava ellen rugódoztam! Halljátok meg kérlek, mind ti népek, és lássátok meg az én bánatomat: szűzeim és ifjaim fogságba menének!

1:19  Kiáltottam azoknak, a kik szerettek engem de ők megcsaltak engem; papjaim és véneim a városban multak ki, a mikor étel után futkostak, hogy megéledjenek.

1:20  Lásd meg Uram, hogy szorongattatom, belső részeim megháborodtak; elfordult bennem az én szívem, mert bizony pártot ütöttem; künn fegyver pusztít, benn minden olyan, mint a halál!

1:21  Hallották, hogy sóhajtozom és nincs vígasztalóm; minden ellenségem hallotta veszedelmemet; örültek, hogy te ezt cselekedted. Hozd el a napot, a melyet hirdettél, hogy olyanok legyenek, mint én!

1:22  Jusson elődbe minden gonoszságuk, és úgy bánj velök, a miképen én velem bántál az én minden bűnömért; mert sok az én sóhajtozásom, és beteg a szívem.

Chapter 2

2:1  Jaj; de sűrű felhőt borított haragjában az Úr Sionnak leányára! az égből a földre veté Izráel ékességét, és nem emlékezett meg lábainak zsámolyáról az ő haragja napján.

2:2  Elnyelte az Úr, nem kimélte Jákóbnak minden hajlékát, letörte haragjában Júda leányának erősségeit, a földre terítette; megfertőzteté az országot és fejedelmeit.

2:3  Felgerjedt haragjában letördelé Izráelnek minden szarvát; hátravoná jobbkezét az ellenség elől, Jákób ellen pedig mint lángoló tűz emésztett köröskörül.

2:4  Feszítette kézívét, mint valami ellenség, kinyújtá jobbkezét, mint támadó, és megölt mindent, a mi a szemnek kivánatos; Sion leányának sátorában, mint a tüzet önté ki búsulását.

2:5  Olyan volt az Úr, mint valami ellenség; elnyelte Izráelt, elnyelte minden palotáját, elrontá erősségeit, és megsokasította Júda leányának a búját, baját.

2:6  És eltapodta sátorát, mint valami kertet, lerombolta gyülekezése helyét; elfeledtete az Úr a Sionon ünnepet és szombatot, és megútált haragja hevében királyt és papot.

2:7  Megvetette az Úr az ő oltárát, megútálta szent helyét; ellenség kezébe adá palotáinak kőfalait; zajt ütöttek az Úr házában, mint ünnepnapon.

2:8  Gondolá az Úr, hogy lerontja Sion leányának kőfalát; kiterjeszté a mérőkötelet, nem vonta vissza kezét a pusztítástól, és siralomra jutott a bástya és a kőfal, együtt búslakodnak!

2:9  Kapui besülyedtek a földbe, elveszté és összetöré annak zárait; királya és fejedelmei a pogányok közt vannak. Nincsen törvény, sőt prófétái sem nyernek kijelentést az Úrtól.

2:10  A földön ülnek, elnémultak Sion leányának vénei, port szórtak a fejökre; zsákba öltöztek, földre csüggesztették fejöket Jeruzsálemnek szűzei.

2:11  Elsenyvedtek szemeim a könyhullatástól, belső részeim háborognak, májam a földre omlik az én népem leányának romlása miatt, mikor elalélt a kis gyermek és a csecsszopó a város utczáin.

2:12  Azt mondták anyjoknak: Hol a kenyér, meg a bor? mikor elaléltak, mint a sebesültek a város utczáin, mikor kilehelték lelköket anyjoknak kebelén.

2:13  Mivel bizonyítsak melletted, mihez hasonlítsalak, Jeruzsálem leánya, mivel mérjelek össze téged, hogy megvígasztaljalak, Sionnak szűz leánya?! Bizony nagy a te romlásod, mint a tenger: kicsoda gyógyít meg téged?!

2:14  A te prófétáid hazugságot és bolondságot hirdettek néked, és nem fedték fel a te álnokságodat, hogy elfordították volna fogságodat; hanem láttak tenéked hazug és megtévelyítő prófétálásokat.

2:15  Összecsapják feletted kezöket minden járó-kelők; süvöltenek és csóválják fejöket Jeruzsálem leánya felett: Ez-é az a város, a melyről azt mondták: tökéletes szépség, az egész földnek öröme?

2:16  Feltátották ellened szájokat minden ellenségeid; süvöltenek és csikorgatják fogukat, mondván: Nyeljük el őt! Bizony ez a nap az, a melyet vártunk; megértük, látjuk!

2:17  Megcselekedte az Úr, a miket gondolt; beváltotta szavát, a melyet szólt eleitől fogva; rombolt és nem kimélt, és megvidámította rajtad az ellenséget, felemelte szarvát a te szorongatóidnak.

2:18  Kiáltott az ő szívök az Úrhoz: Oh Sion leányának kőfala! Folyjon alá könnyed mint a patak, éjjel és nappal; ne szakadjon félbe, síró szemed meg se pihenjen.

2:19  Kelj fel, riadj éjjel, az őrjárások kezdetén; öntsd ki, mint a vizet a te szívedet az Úr szine előtt; emeld fel hozzá kezeidet a te kisdedeidnek életéért, a kik elaléltak az éhség miatt minden utczának szegletén.

2:20  Lásd meg Uram és tekintsd meg, kivel cselekedtél így! Avagy megegyék-é az asszonyok az ő méhöknek gyümölcsét, dédelgetett kisdedeiket; avagy megölettessék-é az Úrnak szent helyén pap és próféta?

2:21  Az utczákon a földön fekszik gyermek és vén; szűzeim és ifjaim fegyver miatt hullottak el; öldököltél haragod napján, mészároltál, nem kiméltél.

2:22  Egybehívtad mint valami ünnepnapra az én rettegtetőimet mindenfelől, és nem volt az Úr haragjának napján, a ki elmenekült és megszabadult volna. A kiket dédelgettem és felneveltem, ellenségem emésztette meg őket!

Chapter 3

3:1  Én vagyok az az ember, a ki nyomorúságot látott az ő haragjának vesszeje miatt.

3:2  Engem vezérlett és járatott sötétségben és nem világosságban.

3:3  Bizony ellenem fordult, ellenem fordítja kezét minden nap.

3:4  Megfonnyasztotta testemet és bőrömet, összeroncsolta csontjaimat.

3:5  Erősséget épített ellenem és körülvett méreggel és fáradsággal.

3:6  Sötét helyekre ültetett engem, mint az örökre meghaltakat.

3:7  Körülkerített, hogy ki ne mehessek, nehézzé tette lánczomat.

3:8  Sőt ha kiáltok és segítségül hívom is, nem hallja meg imádságomat.

3:9  Elkerítette az én útaimat terméskővel, ösvényeimet elforgatta.

3:10  Ólálkodó medve ő nékem és lesben álló oroszlán.

3:11  Útaimat elterelte, és darabokra vagdalt és elpusztított engem!

3:12  Kifeszítette kézívét, és a nyíl elé czélul állított engem!

3:13  Veséimbe bocsátotta tegzének fiait.

3:14  Egész népemnek csúfjává lettem, és gúnydalukká napestig.

3:15  Eltöltött engem keserűséggel, megrészegített engem ürömmel.

3:16  És kova-kővel tördelte ki fogaimat; porba tiprott engem.

3:17  És kizártad lelkem a békességből; elfeledkeztem a jóról.

3:18  És mondám: Elveszett az én erőm és az én reménységem az Úrban.

3:19  Emlékezzél meg az én nyomorúságomról és eltapodtatásomról, az ürömről és a méregről!

3:20  Vissza-visszaemlékezik, és megalázódik bennem az én lelkem.

3:21  Ezt veszem szívemre, azért bízom.

3:22  Az Úr kegyelmessége az, hogy még nincsen végünk; mivel nem fogyatkozik el az ő irgalmassága!

3:23  Minden reggel meg-megújul; nagy a te hűséged!

3:24  Az Úr az én örökségem, mondja az én lelkem, azért benne bízom.

3:25  Jó az Úr azoknak, a kik várják őt; a léleknek, a mely keresi őt.

3:26  Jó várni és megadással lenni az Úr szabadításáig.

3:27  Jó a férfiúnak, ha igát visel ifjúságában.

3:28  Egyedül ül és hallgat, mert felvette magára.

3:29  Porba teszi száját, mondván: Talán van még reménység?

3:30  Orczáját tartja az őt verőnek, megelégszik gyalázattal.

3:31  Mert nem zár ki örökre az Úr.

3:32  Sőt, ha megszomorít, meg is vígasztal az ő kegyelmességének gazdagsága szerint.

3:33  Mert nem szíve szerint veri és szomorítja meg az embernek fiát.

3:34  Hogy lábai alá tiporja valaki a föld minden foglyát;

3:35  Hogy elfordíttassék az ember ítélete a Magasságosnak színe előtt;

3:36  Hogy elnyomassék az ember az ő peres dolgában: ezt az Úr nem nézi el.

3:37  Kicsoda az, a ki szól és meglesz, ha nem parancsolja az Úr?

3:38  A Magasságosnak szájából nem jő ki a gonosz és a jó.

3:39  Mit zúgolódik az élő ember? Ki-ki a maga bűneiért bűnhődik.

3:40  Tudakozzuk a mi útainkat és vizsgáljuk meg, és térjünk az Úrhoz.

3:41  Emeljük fel szíveinket kezeinkkel egyetemben Istenhez az égben.

3:42  Mi voltunk gonoszok és pártütők, azért nem bocsátottál meg.

3:43  Felöltötted a haragot és üldöztél minket, öldököltél, nem kiméltél.

3:44  Felöltötted a felhőt, hogy hozzád ne jusson az imádság.

3:45  Sepredékké és útálattá tettél minket a népek között.

3:46  Feltátotta száját ellenünk minden ellenségünk.

3:47  Rettegés és tőr van mi rajtunk, pusztulás és romlás.

3:48  Víz-patakok folynak alá az én szememből népem leányának romlása miatt.

3:49  Szemem csörgedez és nem szünik meg, nincs pihenése,

3:50  Míg ránk nem tekint és meg nem lát az Úr az égből.

3:51  Szemem bánatba ejté lelkemet városomnak minden leányáért.

3:52  Vadászva vadásztak reám, mint valami madárra, ellenségeim ok nélkül.

3:53  Veremben fojtották meg életemet, és követ hánytak rám.

3:54  Felüláradtak a vizek az én fejem felett; mondám: Kivágattam!

3:55  Segítségül hívtam a te nevedet, oh Uram, a legalsó veremből.

3:56  Hallottad az én szómat; ne rejtsd el füledet sóhajtásom és kiáltásom elől.

3:57  Közelegj hozzám, mikor segítségül hívlak téged; mondd: Ne félj!

3:58  Pereld meg Uram lelkemnek perét; váltsd meg életemet.

3:59  Láttad, oh Uram, az én bántalmaztatásomat; ítéld meg ügyemet.

3:60  Láttad minden bosszúállásukat, minden ellenem való gondolatjokat.

3:61  Hallottad Uram az ő szidalmazásukat, minden ellenem való gondolatjokat;

3:62  Az ellenem támadóknak ajkait, és ellenem való mindennapi szándékukat.

3:63  Tekintsd meg leülésöket és felkelésöket; én vagyok az ő gúnydaluk.

3:64  Fizess meg nékik, Uram, az ő kezeiknek munkája szerint.

3:65  Adj nékik szívbeli konokságot; átkodul reájok.

3:66  Üldözd haragodban, és veszesd el őket az Úr ege alól!

Chapter 4

4:1  Jaj! de meghomályosodott az arany, elváltozott a szép színarany, kiszórattak a szent hely kövei minden utcza szegletére.

4:2  Sionnak drága fiait, a kik becsesebbek valának mint a színarany, cserépedénynek tekintették, a fazekas munkájának.

4:3  Még a sárkányok is oda nyujtják emlőiket, szoptatják fiaikat; az én népem leánya pedig kegyetlen, mint a struczmadarak a pusztában.

4:4  A csecsemő nyelve az ínyéhez tapadt a szomjúság miatt; a kisdedek kenyeret kértek, és nem volt, a ki nyujtott volna nékik.

4:5  Kik pompás ételeket evének, elpusztulának az utczákon; a kik bíborban neveltetének, a szemétdombot ölelgetik.

4:6  Bizony nagyobb az én népem leányának bűnhődése Sodoma bűnhődésénél, a mely elsülyedt egy pillanat alatt, noha kézzel sem ütöttek felé.

4:7  Az ő názireusai tisztábbak valának a hónál, fehérebbek a tejnél, testök pirosabb vala, mint a korál, termetök mint a zafir.

4:8  De most feketébb az ő ábrázatjok a koromnál, nem ismerik meg őket az utczákon; bőrük csontjaikhoz ragadt, elszáradt, mint a fa.

4:9  Jobban jártak, a kik fegyverrel ölettek meg, mint a kik éhen vesztek el; mert azok átveretve multak ki, ezek pedig a mező termésének hiánya miatt.

4:10  Irgalmas anyák kezei megfőzték gyermekeiket, hogy azok eledeleik legyenek az én népem leányának romlásakor.

4:11  Megteljesíté az Úr az ő búsulását, kiöntötte az ő felgerjedt haragját, és tüzet gyújtott a Sionban, és megemésztette annak fundamentomait.

4:12  Nem hitték a föld királyai, sem a föld kerekségének lakosai, hogy szorongató és ellenség vonuljon be Jeruzsálemnek kapuin.

4:13  Az ő prófétáinak bűne, az ő papjainak vétke miatt van ez, a kik az igazaknak vérét ontották abban.

4:14  Tántorogtak, mint vakok az utczákon, vérrel bemocskolva, annyira, hogy ruháikat sem érinthették.

4:15  Távozzatok! tisztátalan! kiáltották azoknak; távozzatok, távozzatok, ne illessetek! Bizony elfutottak, bujdostak is; a pogányok közt ezt mondták: Nem lakhatnak itt sokáig!

4:16  Az Úr haragja oszlatta el őket; többé nem tekint reájok, mivelhogy a papok orczáját nem tisztelték, a véneken nem könyörültek.

4:17  Még mikor meg voltunk, elepedve néztek szemeink a hiábavaló segedelem után; esengve várakoztunk olyan népre, a mely nem szabadított meg.

4:18  Vadásztak lépéseinkre úgy, hogy nem járhattunk a mi utczáinkon; elközelgetett a mi végünk, beteltek a mi napjaink, bizony eljött a mi végünk!

4:19  Gyorsabbak valának a mi üldözőink az égnek saskeselyűinél; a hegyeken kergettek minket, a pusztában ólálkodtak utánunk.

4:20  Orrunk lehellete, az Úr felkentje megfogattaték az ő vermeikben, a kiről azt mondottuk: az ő árnyékában élünk a pogányok között.

4:21  Örülj és vígadozz, Edom leánya, a ki Uz földjén lakozol, mert még te rád is rád kerül a pohár, megrészegedel és meztelenkedel.

4:22  Eltörültetik a te álnokságod, oh Sion leánya, nem fog téged száműzni többé; meglátogatja a te álnokságodat, Edom leánya fölfedi a te bűneidet.

Chapter 5

5:1  Emlékezzél meg Uram, mi esett meg rajtunk; tekintsd meg és lásd meg gyalázatunkat!

5:2  A mi örökségünk idegenekre szállt; házaink a jövevényekéi.

5:3  Apátlan árvák lettünk; anyáink, mint az özvegyek.

5:4  Vizünket pénzért iszszuk, tűzifánkat áron kapjuk.

5:5  Nyakunknál fogva hajtatunk; elfáradtunk, nincsen nyugtunk.

5:6  Égyiptomnak adtunk kezet, az assziroknak, hogy jóllakjunk kenyérrel.

5:7  Apáink vétkeztek; nincsenek; mi hordozzuk vétkeiket.

5:8  Szolgák uralkodnak rajtunk; nincs a ki megszabadítson kezökből.

5:9  Életünk veszélyeztetésével szerezzük kenyerünket a pusztában levő fegyver miatt.

5:10  Bőrünk, mint a kemencze, megfeketedett az éhség lázától.

5:11  Az asszonyokat meggyalázták Sionban, a szűzeket Júda városaiban.

5:12  A fejedelmeket kezökkel akasztották fel; a vének orczáit nem becsülik.

5:13  Az ifjak a kézi malmot hordozzák, és a gyermekek a fahordásban botlanak el.

5:14  A vének eltüntek a kapuból, megszüntek az ifjak énekelni.

5:15  Oda van a mi szívünk öröme, gyászra fordult a mi körtánczunk.

5:16  Elesett a mi fejünknek koronája, jaj most nékünk mert vétkeztünk!

5:17  Ezért lett beteg a mi szívünk, ezekért homályosodtak meg a mi szemeink;

5:18  A Sion hegyéért, hogy elpusztult; rókák futkosnak azon!

5:19  Te Uram örökké megmaradsz; a te királyi széked nemzedékről nemzedékre!

5:20  Miért feledkezel el örökre mi rólunk? miért hagysz el minket hosszú időre?

5:21  Téríts vissza Uram magadhoz és visszatérünk; újítsd meg a mi napjainkat, mint régen.

5:22  Mert bizony-bizony megvetettél minket; megharagudtál ránk felettébb!