HunKNB - II Samuel

Chapter 1

1:1  Miután Saul meghalt, Dávid pedig az amalekiták megverése után visszatért, és már két napot Szikelegben töltött, történt, hogy

1:2  a harmadik napon megszaggatott ruhában és porral behintett fővel megjelent egy ember, aki Saul táborából jött. Amikor Dávidhoz ért, meghajtotta magát, és arcra borult.

1:3  Dávid megkérdezte tőle: »Honnan jössz?« Az ember azt felelte: »Izrael táborából menekültem.«

1:4  Dávid tovább kérdezte: »Mi történt hát? Mondd el nekem!« Az ember azt válaszolta: »Megfutamodott a nép a harcban, és sokan elestek és meghaltak a népből, sőt maga Saul és Jonatán, a fia is meghalt!«

1:5  Dávid erre ismét megkérdezte az ifjút, aki ezt a hírt hozta neki: »Honnan tudod, hogy meghalt Saul és Jonatán, a fia?«

1:6  Az ifjú, aki a hírt hozta neki, azt felelte: »Gilboa hegyére tévedtem, amikor Saul a dárdájára támaszkodva állt, s a harci szekerek és a lovasok már közeledtek hozzá.

1:7  Ekkor hátrafordult, meglátott és odahívott. Amikor azt feleltem neki: Itt vagyok,

1:8  megkérdezte tőlem: ‘Ki vagy te?’ Azt mondtam neki: Amalekita vagyok.

1:9  Erre ő így szólt hozzám: ‘Állj fölém, és ölj meg, mert nagyon szenvedek, de életerőm még teljesen bennem van.’

1:10  Föléje is álltam és megöltem, mert tudtam, hogy nem éli túl a bukását. Aztán levettem a koronát a fejéről, az aranykarikát a karjáról, és elhoztam ide, hozzád, uramhoz.«

1:11  Erre Dávid, és mindazok az emberek, akik vele voltak, megragadták és megszaggatták ruháikat.

1:12  Napestig jajveszékeltek, sírtak és böjtöltek Saul és a fia, Jonatán, valamint az Úr népe és Izrael háza miatt, hogy a kard által elestek.

1:13  Dávid ezután megkérdezte az ifjútól, aki a hírt hozta neki: »Honnan való vagy?« Az ezt felelte: »Egy jövevény amalekita embernek vagyok a fia.«

1:14  Dávid erre így szólt: »Hát nem féltél kinyújtani kezedet, hogy megöld az Úr felkentjét?«

1:15  Azzal Dávid odahívta egyik legényét, és azt mondta: »Gyere, támadj rá!« Az halálra is sújtotta.

1:16  Azután így szólt Dávid: »A te fejedet terhelje a véred, hiszen saját szád vallott ellened, amikor azt mondtad: ‘Én öltem meg az Úr felkentjét.’«

1:17  Akkor Dávid rázendített Saul és Jonatán, a fia miatt erre a gyászdalra,

1:18  és meghagyta, hogy tanítsák meg Júda fiait erre az Íjászdalra, amint meg van írva az Igazak könyvében. Így szólt: »Emlékezzél meg Izrael azokról, akik meghaltak halmaidon sebükben.

1:19  Izrael, megölték a dicsőket hegyeiden! Miként estek el a hősök!

1:20  Ne hirdessétek Gátban, ne hirdessétek Askalon utcáin, hogy ne örüljenek a filiszteusok lányai, ne ujjongjanak a körülmetéletlenek lányai.

1:21  Gilboa hegyei! Se harmat, se eső ne hulljon rátok, ne hozzanak rajtatok zsengéket a földek, mert ott érte gyalázat a hősök pajzsát, Saul pajzsát, mintha fel sem kenték volna olajjal.

1:22  Megöltek vére nélkül, hősök zsírja nélkül, Jonatán íja sohasem tért vissza, Saul kardja sem jött vissza eredménytelenül.

1:23  Saul és Jonatán, akik életükben úgy szerették, becsülték egymást, holtukban sem váltak el egymástól. Sasoknál gyorsabbak, oroszlánoknál vitézebbek voltak!

1:24  Izrael lányai, sirassátok Sault, aki bíborral titeket gyönyörűn ruházott és ruhátokra arany ékszereket rakott.

1:25  Mint estek el a hősök a harcban! Jonatánt megölték halmaidon!

1:26  Fájlallak, testvérem, Jonatán, oly kedves voltál nekem, szeretetem nagyobb volt irántad, mint szerelmem feleségeim iránt. Mint az anya szereti egyetlen fiát, úgy szerettelek én téged.

1:27  Mint estek el a hősök, és vesztek el a harci fegyverek!«

Chapter 2

2:1  Ezek után Dávid megkérdezte az Urat: »Felmenjek-e Júda valamelyik városába?« Az Úr azt mondta neki: »Menj fel.« Azt mondta erre Dávid: »Hova menjek fel?« Ő azt felelte neki: »Hebronba.«

2:2  Felment tehát Dávid két feleségével, a jezreeli Ahinoámmal és a kármeli Nábál volt feleségével, Abigaillal együtt.

2:3  Azokat az embereket, akik vele voltak, szintén felvitte Dávid, mindenkit a maga házanépével együtt, s azok Hebron városaiban telepedtek meg.

2:4  Erre eljöttek Júda férfiai és felkenték ott Dávidot Júda házának királyává. Aztán hírül vitték Dávidnak, hogy a jábesgileádi emberek eltemették Sault.

2:5  Erre Dávid követeket küldött a jábesgileádi emberekhez és ezt üzente nekik: Áldjon meg az Úr titeket, amiért azt az irgalmasságot cselekedtétek uratokkal, Saullal, hogy eltemettétek.

2:6  Nos, az Úr ugyan majd megfizet nektek irgalmassággal és hűséggel, de én is meg akarom hálálni, hogy ezt cselekedtétek.

2:7  Legyen csak kezetek erős és legyetek csak bátor emberek, noha uratok, Saul meghalt, mert Júda háza máris felkent engem királyává.

2:8  Ámde Ábner, Nér fia, Saul hadvezére, fogta Isbaált, Saul fiát, körülhordozta a Mahanaimban,

2:9  és megtette Gileád, Gessúri, Jezreel, Efraim, Benjamin és egész Izrael királyává.

2:10  Negyven esztendős volt Isbaál, Saul fia, amikor uralkodni kezdett Izraelen és két esztendeig uralkodott. Dávidot csak Júda háza követte.

2:11  Azoknak a napoknak az összege, amelyek alatt Dávid Hebronban tartózkodott és csak Júda házán uralkodott, hét esztendő és hat hónap volt.

2:12  Majd kivonult Ábner, Nér fia, Isbaálnak, Saul fiának a legényeivel a Mahanaimból Gibeonba.

2:13  Erre Joáb, Száruja fia és Dávid legényei is kivonultak, és Gibeon tavánál találkoztak. Miután így összekerültek, egymással szemben telepedtek le: ezek a tónak ezen az oldalán, azok pedig a túlsón.

2:14  Ekkor Ábner azt üzente Joábnak: »Keljen fel néhány legény, s rendezzen harci játékot előttünk.« Joáb azt felelte erre: »Jó, keljen fel.«

2:15  Fel is keltek, és kiálltak szám szerint: tizenketten Benjaminból, Isbaálnak, Saul fiának a részéről, és tizenketten Dávid legényei közül.

2:16  Mindenki megragadta azonban párja fejét, s beledöfte kardját ellenfele oldalába, s így valamennyien elestek. Ezért nevezték el Gibeonnak azt a helyét Hősök mezejének.

2:17  Erre nagyon kemény harc támadt azon a napon, ám Dávid legényei megszalasztották Ábnert és Izrael embereit.

2:18  Ott volt Száruja három fia is: Joáb, Abisáj és Aszaél. Aszaél olyan gyors futó volt, mint az erdei vadkecske.

2:19  Aszaél már most üldözőbe vette Ábnert, s nem tért el sem jobbra, sem balra, s nem hagyott fel Ábner üldözésével.

2:20  Hátratekintett azért Ábner és azt mondta: »Te vagy-e az, Aszaél?« Ő azt felelte: »Én vagyok.«

2:21  Azt mondta erre neki Ábner: »Térj jobbra vagy balra, s fogd meg valamelyik legényt, s vedd el a holmiját.« Aszaél azonban csak nem akart felhagyni kergetésével.

2:22  Ismét szólt tehát Ábner Aszaélnek: »Térj vissza, ne kergess, hogy ne legyek kénytelen téged a földre szegezni, mert akkor nem emelhetném fel arcomat Joáb, a fivéred előtt.«

2:23  Ám ő semmibe sem vette szavát és nem akart letérni. Ábner erre dárdája végével úgy lágyékon sújtotta, hogy a dárda keresztülhatolt rajta, s ő ott helyben meghalt. Mindazok, akik azon a helyen mentek keresztül, ahol Aszaél elesett és meghalt, megálltak.

2:24  Joáb és Abisáj azonban tovább űzték a menekülő Ábnert. Közben leszállt a nap, s ők eljutottak a Vízvezeték halmához, amely a Völggyel szemben, a gibeoni puszta felé vivő úton van.

2:25  Ekkor Benjamin fiai összegyűltek Ábner körül és zárt csoportba verődve kiálltak az egyik halom tetejére.

2:26  Ábner azonban kiáltott Joábnak és azt mondta: »Hát végpusztulásig fog dühöngeni kardod? Nem tudod-e, hogy veszedelmes a kétségbeesés? Meddig nem szólsz még a népnek, hogy hagyjon fel testvérei üldözésével?«

2:27  Azt mondta erre Joáb: »Az Úr életére mondom, hogy ha szóltál volna, már reggel visszatért volna a nép, amely most testvéreit kergeti.«

2:28  Aztán Joáb megfúvatta a harsonát, s megállt az egész sereg, s nem üldözték tovább Izraelt, s nem bocsátkoztak vele harcba.

2:29  Erre Ábner és emberei elvonultak, egész éjszaka meneteltek az Arabán. Átkeltek a Jordánon, megjárták egész Béthoront, s eljutottak a Mahanaimba.

2:30  Joáb is visszavonult, hagyta Ábnert, és egybegyűjtötte az egész népet. Dávid legényei közül. Aszaélen kívül tizenkilenc ember hiányzott,

2:31  Dávid szolgái pedig Benjaminból, s azon emberek közül, akik Ábnerrel voltak, háromszázhatvanat sújtottak halálra.

2:32  Majd felvették Aszaélt és eltemették apja sírboltjába Betlehemben. Aztán Joáb és azok az emberek, akik vele voltak, egész éjszaka meneteltek, s virradatkor meg is érkeztek Hebronba.

Chapter 3

3:1  Hosszú háborúság lett aztán Saul háza és Dávid háza között, de Dávid egyre gyarapodott és erősödött, Saul háza pedig napról-napra gyengült.

3:2  Dávidnak a következő fiai születtek Hebronban: elsőszülötte Ámnon volt, a jezreeli Ahinoámtól;

3:3  utána Keleáb, Abigailtól, a kármeli Nábál volt feleségétől; a harmadik Absalom, Maákának, Talmáj, gessúri király lányának fia;

3:4  a negyedik Adoniás, Haggit fia; az ötödik Safárja, Abitál fia;

3:5  a hatodik Jetraám, Eglától, Dávid feleségétől. Ezek születtek Dávidnak Hebronban.

3:6  Tehát, amíg folyt a harc Saul háza és Dávid háza között, Ábner, Nér fia vezette Saul házát.

3:7  Volt azonban Saulnak egy mellékfelesége, név szerint Reszfa, Ája lánya. Azt mondta egyszer Isbaál Ábnernek:

3:8  »Miért mentél be apám mellékfeleségéhez?« Erre ő nagyon megharagudott Isbaál szavaiért, és azt mondta: »Hát Júda felé fordult kutyafej vagyok-e én ma, én, aki irgalmasságot cselekedtem apád, Saul házával, testvéreivel és hozzátartozóival, s nem adtalak Dávid kezébe? S te ma belém kötsz, s megdorgálsz azért az asszonyért?

3:9  Büntesse Isten Ábnert most és mindenkor, ha úgy nem teszek Dáviddal, amint az Úr megesküdött Dávidnak:

3:10  ‘Elveszem a királyságot Saul házától, s Dávid trónját állítom Izrael és Júda fölé, Dántól Beersebáig.’«

3:11  Ő erre semmit sem mert felelni neki, mivel félt tőle.

3:12  Ábner csakugyan követeket küldött maga helyett Dávidhoz, hogy mondják: »kié ez az ország«, és hogy mondják: »köss velem barátságot, s veled lesz a kezem, s hozzád térítem egész Izraelt.«

3:13  Ő azt mondta: »Jó, barátságot kötök veled, de egy dolgot megkövetelek tőled; azt mondom: Ne kerülj a színem elé, amíg el nem hozod Míkolt, Saul lányát: úgy jöjj, és úgy kerülj elém.«

3:14  Majd követeket küldött Dávid Isbaálhoz, Saul fiához is, és ezt üzente: »Add vissza feleségemet, Míkolt, akit száz filiszteus előbőre árán jegyeztem el magamnak.«

3:15  Isbaál el is küldött érte, és elvetette őt a férjétől, Fáltieltől, Lais fiától.

3:16  Férje ugyan siránkozva követte őt egész Bahurimig, de Ábner rászólt: »Eredj, térj vissza«, s akkor visszatért.

3:17  Ábner aztán beszédet intézett Izrael véneihez, s ezeket mondta: »Tegnap is, tegnapelőtt is azt kívántátok, hogy Dávid uralkodjék rajtatok.

3:18  Most tehát cselekedjetek, mert az Úr így szólt Dávidhoz: ‘Szolgámnak, Dávidnak a keze által mentem meg népemet, Izraelt, a filiszteusok és minden ellensége kezéből.’«

3:19  Ugyanígy szólt Ábner a benjaminitákhoz is. Aztán elment, hogy közölje Hebronban Dáviddal mindazt, amit Izrael s egész Benjamin határozott.

3:20  El is jutott Dávidhoz Hebronba húsz emberrel, s Dávid lakomát szerzett Ábnernek s embereinek, akik vele jöttek.

3:21  Aztán azt mondta Ábner Dávidnak: »Hadd menjek el, hogy egybegyűjtsem eléd, uram-királyom elé, egész Izraelt és szövetséget kössek veled, s uralkodj mindeneken, miként lelked kívánja.« Amikor aztán Dávid elkísérte Ábnert, s az békességgel elment,

3:22  legott megjöttek Joábbal Dávid legényei, akik megverték a portyázókat, s igen nagy zsákmányt hoztak. Ábner ekkor már nem volt Dávidnál Hebronban, mert az elbocsátotta, és ő békében elment.

3:23  Joáb és az egész sereg, amely vele volt, csak azután érkezett. Elbeszélték azonban Joábnak: »Eljött Ábner, Nér fia a királyhoz. Az elbocsátotta, és ő békében elment.«

3:24  Bement erre Joáb a királyhoz és azt mondta: »Mit műveltél? Íme, Ábner idejött hozzád, miért engedted tehát elmenni és távozni?

3:25  Nem ismered-e Ábnert, Nér fiát? Hiszen csak azért jött hozzád, hogy megcsaljon, s tudja, mit teszel-veszel, s tudomása legyen mindenről, amit cselekszel.«

3:26  Amikor aztán Joáb kiment Dávidtól, követeket küldött Ábner után, s visszahozatta őt Szír vízvermétől, anélkül azonban, hogy Dávid tudta volna.

3:27  Amikor aztán Ábner visszatért Hebronba, Joáb álnokul félrevitte őt a kapuközbe, mintha beszélni akarna vele: s ott, bosszúból Aszaélnek, a fivérének a véréért, úgy lágyékon sújtotta, hogy meghalt.

3:28  Amikor Dávid a már megtörtént dolgot meghallotta, azt mondta: »Ártatlan vagyok én és országom az Úr előtt mindörökké Ábnernek, Nér fiának vérétől.

3:29  Szálljon az Joáb fejére és apja egész házára, s ne fogyjon ki Joáb házából a folyásban szenvedő, a leprás, a mankóval járó, a kard alatt elhulló, a kenyérben szűkölködő!«

3:30  Így ölte meg Joáb és Abisáj, a fivére, Ábnert, azért, mert megölte Aszaélt, a fivérüket Gibeonban, a harcban.

3:31  Majd azt mondta Dávid Joábnak és az egész vele levő népnek: »Szaggassátok meg ruháitokat, övezzétek fel magatokat zsákkal és jajveszékeljetek Ábner temetési menetének élén.« Dávid király maga a halotti kerevet után haladt,

3:32  s amikor eltemették Ábnert Hebronban, Dávid király hangos sírásra fakadt Ábner sírja felett és sírt az egész nép is.

3:33  Majd gyászdalra zendített a király, és gyászolva Ábnert, azt mondta: »Nem úgy halt meg Ábner, mint a gyávák szoktak halni,

3:34  kezedet nem kötötték össze, lábadat béklyó nem terhelte, hanem miként álnok emberek által szoktak elesni, úgy estél el te!« Felzokogott erre az egész nép és még inkább siratta.

3:35  Mindazonáltal még fényes nappal eljött az egész sokaság, hogy eledelt vegyen magához Dáviddal. Ám Dávid megesküdött, és azt mondta: »Büntessen engem az Úr most és mindenkor, ha naplemente előtt kenyeret vagy valami mást ízlelek.«

3:36  Tudomásul vette ezt az egész nép, és tetszett nekik mindaz, amit a király az egész nép előtt cselekedett,

3:37  és meggyőződött az egész nép és egész Izrael azon a napon, hogy nem a király intézkedésére ölték meg Ábnert, Nér fiát.

3:38  Sőt, a király azt mondta szolgáinak: »Nem tudjátok-e, hogy vezér és nagy ember esett el ma Izraelben?

3:39  Én azonban még gyenge vagyok, csak most kentek királlyá, azok az emberek pedig, azaz Száruja fiai hatalmasabbak nálam. Ezért az Úr fizessen meg a gonosztevőnek gonoszsága szerint.«

Chapter 4

4:1  Amikor Isbaál, Saul fia meghallotta, hogy Ábner elesett Hebronban, elvesztette bátorságát, s egész Izrael is megrémült.

4:2  Volt már most Saul fiának két, portyázókat vezérlő embere. Az egyiknek a neve Baána, a másiknak a neve Rekáb volt. Benjamin fiai közül való beróti Rimmonnak voltak a fiai. Berót ugyanis szintén Benjaminnak jutott osztályrészül,

4:3  de a berótiak elmenekültek Getaimba, és ott laknak mint jövevények mind ez ideig.

4:4  Jonatánnak, Saul fiának pedig csak egy béna lábú fia volt. Ötesztendős volt akkor, amikor Saul és Jonatán felől Jezreelből a hír megérkezett, akkor dajkája felvette és elmenekült vele, minthogy azonban sietve menekült, a gyermek leesett és megsántult; Meribbaál volt a neve.

4:5  A beróti Rimmonnak ezek a fiai tehát, vagyis Rekáb és Baána elmentek, és a nap legforróbb szakán behatoltak Isbaál házába, aki éppen déli álmát aludta fekhelyén. Minthogy az ajtónálló asszonyt is elnyomta búzatisztítás közben az álom,

4:6  Rekáb és Baána, a fivére belopóztak a házba, mintha búzát hoztak volna, s lágyékon sújtották Isbaált és elmenekültek.

4:7  Amikor ugyanis bementek a házba, az éppen aludt az ágyán hálószobájában, s így ők ütésükkel megölték. Aztán vették a fejét és egész éjjel meneteltek az Araba útján.

4:8  Isbaál fejét elvitték Dávidhoz, Hebronba, és azt mondták a királynak: »Íme, Isbaálnak, Saul fiának, ellenségednek a feje, aki életedre tört. Így állt bosszút ma az Úr Saulon és ivadékán uramért, a királyért.«

4:9  Dávid erre azt felelte Rekábnak és Baánának, a fivérének, a beróti Remmon fiainak: »Az Úr életére, mondom, aki megszabadította életemet minden szorongatásból,

4:10  hogy ha azt, aki hírül hozta és azt mondta nekem: ‘Meghalt Saul’ – s úgy hitte, hogy jó hírt hozott, megfogattam és megölettem Szikelegben, hogy megadjam neki a hírért járó jutalmat,

4:11  akkor most, amikor istentelen emberek ártatlan embert öltek meg saját házában és ágyában, hogyne kérném sokkal inkább számon vérét kezetektől, s hogyne veszítenélek el titeket a földről?«

4:12  Azzal Dávid parancsolt legényeinek, s azok megölték őket, s levágták kezüket és lábukat, s felakasztották őket a hebroni tó mellett, Isbaál fejét pedig vették és eltemették Hebronban Ábner sírjába.

Chapter 5

5:1  Elment erre Izrael valamennyi törzse Dávidhoz Hebronba, hogy mondja: »Íme, mi a te csontod, s a te húsod vagyunk.

5:2  Tegnap is, tegnapelőtt is, amikor Saul volt a királyunk, te vezetted ki és be Izraelt, s az Úr azt mondta neked: ‘Te legeltesd népemet, Izraelt, s te légy Izrael fejedelme.’«

5:3  Elmentek tehát Izrael vénei a királyhoz Hebronba, s Dávid király szövetséget kötött velük Hebronban az Úr előtt, ők pedig felkenték Dávidot Izrael királyává.

5:4  Harmincesztendős volt Dávid, amikor uralkodni kezdett, és negyven esztendeig uralkodott.

5:5  Hebronban, Júda felett, hét esztendeig és hat hónapig uralkodott, Jeruzsálemben pedig, egész Izrael és Júda felett, harminchárom esztendeig uralkodott.

5:6  Felvonult ugyanis a király s mindazok az emberek, akik vele voltak, Jeruzsálembe, a jebuziták, azon föld lakói ellen. Erre azok azt üzenték Dávidnak: »Ide ugyan be nem jutsz, hacsak el nem távolítod a vakokat és sántákat, akik azt mondják: ‘Ide ugyan be nem jut Dávid.’«

5:7  Dávid mindazonáltal bevette Sion várát, azaz a Dávid-várost.

5:8  Jutalmat ígért ugyanis Dávid azon a napon annak, aki megveri a jebuzitákat, s eléri a tetőcsatornákat, s eltávolítja a vakokat és sántákat, Dávid lelkének gyűlölőit. Ezért mondja a közmondás: »Vak és sánta nem jut vissza a templomba!«

5:9  Dávid aztán megtelepedett a várban és elnevezte azt Dávid-városnak, s kiépítette a Millótól körös-körül és befelé,

5:10  és mindinkább gyarapodott és növekedett, mert az Úr, a Seregek Istene vele volt.

5:11  Erre Hírám, Tírusz királya követeket, majd cédrusfát, ácsokat és kőműveseket küldött Dávidhoz, és azok palotát építettek Dávidnak.

5:12  Ekkor Dávid megértette, hogy az Úr megerősítette őt Izrael királyául, s hogy felmagasztalta népén, Izraelen való királyságát.

5:13  Jeruzsálemben, miután Hebronból odaköltözött, Dávid még vett magának mellékfeleségeket és feleségeket, s így még születtek Dávidnak fiai és lányai.

5:14  Azoknak a neve, akik Jeruzsálemben születtek neki, a következő volt: Sámua, Sobáb, Nátán, Salamon,

5:15  Jibhár, Elisua, Nefeg,

5:16  Jáfia, Elisáma, Eljóda és Elifálet.

5:17  Amikor a filiszteusok meghallották, hogy Dávidot Izrael királyává kenték, valamennyien felvonultak, hogy halálra keressék Dávidot. Amint ezt Dávid meghallotta, levonult a várba.

5:18  Amikor aztán a filiszteusok megérkeztek, és ellepték a Refaim völgyet,

5:19  Dávid megkérdezte az Urat: »Felvonuljak-e a filiszteusok ellen? Kezembe adod-e őket?« Azt mondta erre az Úr Dávidnak: »Vonulj fel, mert kezedbe adom a filiszteusokat.«

5:20  Erre Dávid elment Baál Fáraszimba, s ott megverte őket, és azt mondta: »Eloszlatta az Úr ellenségeimet előttem, mint ahogy eloszlik a víz.« Ezért nevezte el azt a helyet Baál Fáraszimnak.

5:21  A filiszteusok otthagyták bálványaikat is, és Dávid és emberei felszedték azokat.

5:22  Ám a filiszteusok ismét felvonultak, s ellepték a Refaim völgyet.

5:23  Erre Dávid megkérdezte az Urat: »Felvonuljak-e a filiszteusok ellen, s kezembe adod-e őket?« Ő azt felelte: »Ne vonulj fel ellenük, hanem kerülj a hátuk mögé, s a körtefák felől közelítsd meg őket,

5:24  s ha majd lépések neszét hallod a körtefák teteje felől, akkor indulj hadba, mert akkor vonul ki színed előtt az Úr, hogy megverje a filiszteusok táborát.«

5:25  Úgy tett tehát Dávid, ahogy az Úr parancsolta neki, s verte a filiszteusokat Gibeától egészen Gézer bejáratáig.

Chapter 6

6:1  Dávid aztán ismét egybegyűjtötte Izraelnek valamennyi, harmincezer válogatottját.

6:2  Majd felkerekedett Dávid, s a Júda emberei közül vele tartó egész néppel együtt elment, hogy elhozza az Isten ládáját, amely a kerubok közt rajta ülő Seregek Urának nevéről kapta nevét.

6:3  Fel is tették az Isten ládáját egy új szekérre, s elhozták a gibeai Abinádáb házából. Óza és Ahió, Abinádáb fiai vezették az új szekeret.

6:4  Miközben hozták a gibeai Abinádáb házából, Ahió, őrizve az Isten ládáját, a láda előtt haladt,

6:5  Dávid pedig s egész Izrael játszott az Úr előtt mindenféle fahangszeren, lanton, hárfán, dobon, csörgőn és cintányéron.

6:6  Amikor azonban Nákon szérűjéhez értek, Óza kinyújtotta kezét az Isten ládájára és elkapta, mert a marhák kirúgtak, és csaknem lefordították.

6:7  Erre az Úr haragra gerjedt Óza ellen, s megverte őt vakmerőségéért, úgyhogy ott halt meg az Isten ládája mellett.

6:8  Erre Dávid elszomorodott, hogy az Úr megverte Ózát, és elnevezte azt a helyet Óza megverésének. Úgy is hívják mind a mai napig.

6:9  Majd megijedt Dávid az Úrtól azon napon, és azt mondta: »Hogyan jöjjön az Úr ládája hozzám?«

6:10  Éppen azért nem akarta magához, a Dávid-városba vinni az Isten ládáját, hanem a geti Obededom házába vitte.

6:11  Így a geti Obededom házában maradt az Úr ládája három hónapig, s az Úr megáldotta érte Obededomot és egész házát.

6:12  Hírül vitték erre Dávid királynak, hogy az Úr megáldotta Obededomot és mindenét az Isten ládájáért. Erre Dávid elment, s vigasság közepette átvitte az Isten ládáját Obededom házából a Dávid-városba. Dávid hét énekkart és áldozati borjút is vitt magával.

6:13  Amikor aztán az Úr ládájának hordozói hat lépést haladtak, bemutatott egy marhát és egy kost.

6:14  Dávid teljes erejéből táncolt az Úr előtt; közben Dávidot gyolcs efód övezte.

6:15  Így vitte Dávid és Izrael egész háza az Úr bizonyságának ládáját ujjongás és harsonaszó közepett.

6:16  Amikor azonban az Úr ládája Dávid városába jutott, Míkol, Saul lánya, aki az ablakon kinézett, meglátta az Úr előtt ugráló és táncoló Dávid királyt, és megvetette őt szívében.

6:17  Az Úr ládáját aztán bevitték, s elhelyezték a helyére, annak a sátornak a közepére, amelyet Dávid állíttatott neki, majd egészen elégő áldozatokat s békeáldozatokat mutatott be Dávid az Úr előtt.

6:18  Amikor aztán befejezte az egészen elégő áldozatok s a békeáldozatok bemutatását, megáldotta a népet a seregek Urának nevében

6:19  és juttatott Izrael egész sokaságának, férfinak, asszonynak egyaránt egy-egy cipó kenyeret, egy-egy darab sült marhahúst, meg egy-egy olajjal gyúrt kalácsot. Aztán elment az egész nép, mindenki a maga házába.

6:20  Visszatért Dávid is, hogy megáldja a maga házát. Ekkor Míkol, Saul lánya kiment Dávid elé, és azt mondta: »Milyen dicső volt ma Izrael királya, amikor felfedte magát szolgáinak szolgálói előtt, s olyan mezítelenül jelent meg, mint amilyen mezítelenül jelenik meg valami bohóc.«

6:21  Azt mondta erre Dávid Míkolnak: »Az Úr előtt, aki inkább engem választott, mint apádat s egész házát, s aki engem rendelt az Úr népének, Izraelnek fejedelmévé,

6:22  igenis játszom, s akár még alábbvaló leszek, mint voltam, akár még inkább megalázom magamat önmagam előtt, akár még ‘dicsőbb’-nek mutatkozom a szolgálók előtt, akikről beszéltél.« –

6:23  Ezért Míkolnak, Saul lányának nem született gyermeke halála napjáig.

Chapter 7

7:1  Történt pedig, hogy amikor a király már a palotájában lakott, s az Úr már nyugodalmat szerzett neki mindenfelől valamennyi ellenségétől,

7:2  így szólt a király Nátán prófétához: »Nem látod-e, hogy én cédruspalotában lakom, az Isten ládája pedig bőrök között van?«

7:3  Azt mondta erre Nátán a királynak: »Eredj, tedd meg mindazt, ami szándékodban van, mert az Úr veled van.«

7:4  Íme, azonban még az éjjel szózatot intézett az Úr Nátánhoz, ezekkel a szavakkal:

7:5  »Eredj, s mondd szolgámnak, Dávidnak: Ezt üzeni az Úr: Hát te házat akarsz építeni nekem lakásul?

7:6  Hiszen nem laktam én házban attól a naptól kezdve, hogy kihoztam Izrael fiait Egyiptom földjéről mind a mai napig, hanem sátorhajlékban jártam.

7:7  Szóltam-e valahol, ahol Izrael fiaival jártam, Izrael valamelyik törzsének, amelyet népemnek, Izraelnek legeltetésével megbíztam, s mondtam-e nekik: Miért nem építettetek nekem cédrusházat?

7:8  Most azonban ezt mondd szolgámnak, Dávidnak: Ezt üzeni a seregek Ura: Én elhoztalak téged a legelőről, a juhok mögül, hogy népem, Izrael fejedelme légy,

7:9  s veled voltam mindenütt, ahol csak jártál, s kipusztítottam minden ellenségedet színed elől, s olyan nagy nevet szereztem neked, mint a föld nagyjainak neve.

7:10  Nos, én népemnek, Izraelnek helyet szerzek, s elültetem, hogy ott lakjon, s ne háborgassák többé, s a gonoszság fiai ne nyomorgassák többé, mint azelőtt,

7:11  attól a naptól kezdve, hogy bírákat rendeltem népem, Izrael fölé. Nyugodalmat adok tehát neked minden ellenségedtől, s íme, előre megmondja neked az Úr, hogy házat alkot neked az Úr.

7:12  Amikor ugyanis letelnek napjaid, s aludni térsz atyáidhoz, felemelem utánad ivadékodat, aki ágyékodból származik, s megszilárdítom királyságát.

7:13  Ő fog házat építeni nevemnek, s én megszilárdítom királysága trónját mindörökre.

7:14  Atyja leszek neki, s ő fiam lesz nekem: ha valami gonoszat cselekszik, megfenyítem őt az emberek vesszejével, s az emberek fiainak csapásaival.

7:15  De irgalmasságomat meg nem vonom tőle, mint ahogy megvontam Saultól, akit eltávolítottam színem elől,

7:16  hanem állandó lesz házad és királyságod mindörökké színem előtt, és szilárd lesz trónod mindenkor.«

7:17  Így, egészen e szavak szerint, s egészen e látomás szerint mondta el Nátán mindezt Dávidnak.

7:18  Bement erre Dávid király az Úr elé, leült, és így szólt: »Ki vagyok én, Uram Isten, s mi az én házam, hogy engem ennyire felemeltél?

7:19  Sőt még ez is kevésnek tűnt színed előtt, Uram, Isten, s a messze időre vonatkozólag is szóltál szolgád házáról, mert ez a törvénye az embernek, Uram, Isten!

7:20  Mit is tudna még mondani Dávid neked? Hiszen te, Uram Isten, ismered szolgádat!

7:21  Szavad dicsőségére és szíved jóságának bizonyságára cselekedted, és adtad tudtára szolgádnak mindezeket a nagy dolgokat.

7:22  Nagynak bizonyultál általa, Uram, Isten, bizony nincs hasonló hozzád, s nincs Isten rajtad kívül – egészen úgy, mint ahogy hallottuk fülünkkel.

7:23  Van-e olyan nemzet a földön, mint a te néped, Izrael, amelyért elment volna Isten, hogy népévé váltsa, s általa hírnevet szerezzen magának, és olyan nagy és rettenetes dolgokat cselekedjen érte a földön, mint az a te néped színe előtt történt, amelyet kiváltottál magadnak Egyiptomból, annak nemzetétől s istenétől?

7:24  Örökre népeddé tetted ugyanis népedet, Izraelt, s te, Uram Isten, lettél az Istenük.

7:25  Most tehát, Uram Isten, tartsd fenn szavadat, amelyet szóltál szolgádról s házáról, mindörökké, s tégy, ahogy szóltál,

7:26  hogy magasztalják nevedet mindörökké és mondják: ‘A seregek Ura az Istene Izraelnek’ – s akkor szolgádnak, Dávidnak a háza állandó lesz az Úr előtt.

7:27  Seregek Ura, Izrael Istene, mivel te nyilatkoztattad ki szolgád hallatára a szót: ‘Házat építek neked’, azért merített szolgád bátorságot arra, hogy ezzel az imádsággal forduljon hozzád.

7:28  Most tehát, Uram Isten, te Isten vagy és szavad igaz lesz, mert te mondtad szolgádnak e jókat!

7:29  Méltóztasd tehát megáldani szolgád házát, hogy fennmaradjon előtted örökké, hiszen, Uram Isten, te mondtad és áldásod meg is fogja áldani szolgád házát mindörökké.«

Chapter 8

8:1  Ezek után az történt, hogy Dávid megverte és leigázta a filiszteusokat, s így Dávid kiragadta a kormány gyeplőjét a filiszteusok kezéből.

8:2  Megverte továbbá a moabitákat, s lefektette őket a földre, s kötéllel végigmérte soraikat: mindig két kötélnyit mért le, az egyiket megölette, a másikat életben hagyta. Így lettek a moabiták Dávid adófizető szolgáivá.

8:3  Megverte továbbá Dávid Adarézert, Rohób fiát, Szóba királyát, amikor az elindult, hogy helyreállítsa uralmát az Eufrátesz folyó mellett.

8:4  Dávid ezerhétszáz lovast és húszezer gyalogost ejtett foglyul seregéből, de valamennyi szekeres ló inát elvágatta, és csak száz fogatot hagyott meg belőlük.

8:5  Ekkor eljöttek a damaszkuszi szírek, hogy segítséget nyújtsanak Adarézernek, Szóba királyának, de Dávid megvert a szírek közül huszonkétezer embert.

8:6  Aztán Dávid őrséget helyezett a damaszkuszi Szíriába, s a szírek Dávid adófizető szolgái lettek, mert az Úr mindenütt megoltalmazta Dávidot, bármerre tartott.

8:7  Ugyanakkor Dávid elvette azokat az arany fegyvereket, amelyek Adarézer szolgáin voltak, és elvitte Jeruzsálembe.

8:8  Tébából és Berótból, Adarézer városaiból pedig igen sok rézre tett szert Dávid király.

8:9  Ekkor Tóu, Hamat királya meghallotta, hogy Dávid megverte Adarézer egész haderejét.

8:10  Erre Tóu elküldte a fiát, Jórámot Dávid királyhoz, hogy köszöntse és üdvözölje, s megköszönje, hogy Adarézerrel megvívott és azt megverte – Adarézer ugyanis ellensége volt Tóunak –, és aranytárgyakat, ezüsttárgyakat és réztárgyakat vigyen neki.

8:11  Dávid király ezeket is az Úrnak szentelte, azzal az arannyal és ezüsttel együtt, amelyet a különböző meghódított nemzetektől szentelt Neki:

8:12  a szírektől, a moabitáktól, Ammon fiaitól, a filiszteusoktól, az amalekitáktól, továbbá Adarézernek, Szóba királyának, Rohób fiának zsákmányából.

8:13  Akkor is hírnevet szerzett magának Dávid, amikor visszatért Edom leverése után, mert a Sós-völgyben megvert tizennyolcezer embert,

8:14  és Edomba őröket helyezett, s őrséget rendelt. Így egész Edom Dávid szolgája lett, mert az Úr mindenütt megoltalmazta Dávidot, bárhova tartott.

8:15  Dávid egész Izraelen uralkodott, ítéletet és igazságot szolgáltatott egész népének.

8:16  Joáb, Száruja fia volt a sereg fővezére, Jozafát, Áhiud fia volt a jegyző,

8:17  Szádok, Ahitób fia és Ahimelek, Abjatár fia voltak a papok, Szeraja, az íródeák,

8:18  Benája, Jojáda fia a keretiek és feletiek vezetője, Dávid fiai pedig papok voltak.

Chapter 9

9:1  Majd azt mondta Dávid: »Van-e még valaki életben Saul házából, hogy irgalmasságot cselekedhetnék vele Jonatánért?«

9:2  Volt pedig Saul házában egy rabszolga, akit Szíbának hívtak. Ezt magához hívatta a király, és megkérdezte tőle: »Te vagy-e az a Szíba?« Ő azt felelte: »Én vagyok az, a te szolgád.«

9:3  Azt mondta erre a király: »Van-e még valaki életben Saul házából, hogy Isten irgalmát cselekedhetném vele?« Szíba azt felelte a királynak: »Jonatán béna lábú fia még életben van.«

9:4  A király megkérdezte: »Hol van?« Szíba azt felelte a királynak: »Íme, Mákirnak, Ammiel fiának a házában, Lodabárban van.«

9:5  Elküldött tehát Dávid király, s elhozatta Mákirnak, Ammiel fiának házából, Lodabárból.

9:6  Amikor aztán Meribbaál, Jonatánnak, Saul fiának a fia Dávidhoz érkezett, arcra vetette és meghajtotta magát. Dávid megszólította: »Meribbaál!« Ő azt felelte: »Itt vagyok, én, a te szolgád.«

9:7  Azt mondta ekkor neki Dávid: »Ne félj, mert irgalmasságot cselekszem veled Jonatánért, az apádért. Visszaadom neked atyádnak, Saulnak minden földjét, és asztalomnál fogsz étkezni mindenkor.«

9:8  Erre ő meghajtotta magát előtte és azt mondta: »Ki vagyok én, szolgád, hogy a magamfajta holt ebre tekintettél?«

9:9  Odaszólította erre a király Szíbát, Saul legényét, és azt mondta neki: »Mindazt, ami Saulé volt, egész házát, urad fiának adtam.

9:10  Műveld meg tehát neki fiaiddal és szolgáiddal a földet, s takarítsd be urad fiának az eleséget, hogy ellátása legyen, maga Meribbaál, urad fia azonban mindenkor asztalomnál étkezzen!« – Tizenöt fia és húsz szolgája volt Szíbának. –

9:11  Azt mondta erre Szíba a királynak: »Úgy fog cselekedni szolgád, uram király, ahogy szolgádnak megparancsoltad!« Meribbaál tehát az asztalánál evett, mint a király fiainak egyike.

9:12  Meribbaálnak volt egy kisfia, akit Míkának hívtak, ettől kezdve Szíba házának egész közössége Meribbaálnak szolgált.

9:13  Meribbaál Jeruzsálemben lakott, mert állandóan a király asztalánál étkezett. Mindkét lábára sánta volt.

Chapter 10

10:1  Történt pedig ezek után, hogy meghalt Ammon fiainak királya, s Hánon, a fia lett a király helyette.

10:2  Azt mondta ekkor Dávid: »Irgalmasságot cselekszem Hánonnal, Naás fiával, mint ahogy az apja irgalmasságot cselekedett velem.« Éppen azért elküldött Dávid, hogy megvigasztalja őt szolgái által apja halála miatt. Amikor azonban Dávid szolgái Ammon fiainak földjére jutottak,

10:3  Ammon fiainak fejedelmei azt mondták Hánonnak, az uruknak: »Azt hiszed, hogy apád iránt való tiszteletből küldött hozzád Dávid vigasztalókat, s nem azért küldte el Dávid a szolgáit hozzád, hogy megvizsgálja és kikémlelje a várost, s aztán feldúlja?«

10:4  Erre Hánon elfogatta Dávid szolgáit, és lenyíratta szakálluk felét és levágatta ruhájuk felét egészen az ágyékukig, s aztán elbocsátotta őket.

10:5  Amikor ezt hírül vitték Dávidnak, eléjük küldött, mert igen rútul megcsúfították embereit, és azt üzente nekik Dávid: »Maradjatok Jerikóban, amíg ki nem nő szakállatok, s csak akkor térjetek vissza.«

10:6  Amikor Ammon fiai észrevették, hogy megbántották Dávidot, elküldtek, s felbéreltek a rohóbi szírek s a szóbai szírek közül húszezer gyalogost, továbbá Maáka királyától ezer embert és Istóbból tizenkétezer embert.

10:7  Amikor ezt Dávid meghallotta, odaküldte Joábot s a vitézek egész seregét.

10:8  Erre kivonultak Ammon fiai, s csatasorba álltak a kapu bejárata előtt, amíg a szóbai szírek meg a rohóbiak meg az istóbiak és a maákaiak külön, a mezőn helyezkedtek el.

10:9  Amikor Joáb látta, hogy elölről is, hátulról is harc készül ellene, kiválasztotta Izrael valamennyi válogatottjának javát, s a szírek ellen állt csatasorba,

10:10  a nép többi részét pedig Abizájra, a fivérére bízta, aki Ammon fiai ellen állt csatasorba.

10:11  Azt mondta Joáb: »Ha fölém kerekednek a szírek, légy segítségemre; ha meg Ammon fiai föléd kerekednek, én segítek neked.

10:12  Légy erős férfi, s hadakozzunk népünkért s Istenünk városáért, s az Úr majd megteszi azt, ami jó az ő színe előtt.«

10:13  Erre Joáb megtámadta a vele levő néppel a szíreket, s azok tüstént megfutamodtak színe elől.

10:14  Amikor aztán Ammon fiai látták, hogy a szírek megfutamodtak, ők is megfutamodtak Abizáj színe elől, s visszavonultak a városba. Erre Joáb visszatért Ammon fiaitól és visszament Jeruzsálembe.

10:15  Amikor azonban a szírek látták, hogy vereséget szenvedtek Izrael előtt, valamennyien összegyűltek,

10:16  sőt Adarézer elküldte, s kirendelte azokat a szíreket is, akik a folyón túl laktak, s elhozatta seregüket; Sobák, Adarézer hadvezére volt a vezérük.

10:17  Amikor ezt hírül vitték Dávidnak, az összevonta egész Izraelt, átkelt a Jordánon és Helámba ment. Erre a szírek csatasorba álltak Dáviddal szemben és harcba bocsátkoztak vele.

10:18  Ám a szírek megfutamodtak Izrael színe elől, és Dávid hétszáz szekérharcost és negyvenezer lovast ölt meg a szírek közül. Sobákot, a hadvezérüket is leütötte, úgyhogy az tüstént meghalt.

10:19  Amikor aztán látták mindazok a királyok, akik Adarézer fennhatósága alatt voltak, hogy Izrael legyőzte őket, megrémültek és ötvennyolcezer emberükkel együtt megfutamodtak Izrael elől. Aztán békét kötöttek Izraellel és szolgáltak neki, s többé a szírek nem mertek segítséget nyújtani Ammon fiainak.

Chapter 11

11:1  Történt pedig esztendő fordultán, abban az időben, amikor a királyok hadba szoktak vonulni, hogy Dávid elküldte Joábot és vele szolgáit és egész Izraelt, hogy dúlják fel Ammon fiainak földjét, s vegyék ostrom alá Rabbát. Dávid azonban Jeruzsálemben maradt.

11:2  Amíg ez folyt, történt, hogy Dávid egyik délután felkelt fekvőhelyéről és a királyi palota tetején sétált és a tetőről meglátott egy asszonyt, aki ott szemben fürdött. Az asszony igen szép volt.

11:3  Erre elküldött a király, tudakozódott, hogy ki az az asszony. Azt jelentették neki, hogy Batseba, Eliám lánya, a hetita Uriás felesége.

11:4  Erre Dávid követeket küldött érte, elhozatta, és amikor eljött hozzá, vele aludt. Az éppen akkor tisztult meg tisztátalanságából.

11:5  Az asszony fogant, és visszatért a házába. Aztán elküldött, és megüzente Dávidnak: »Fogantam.«

11:6  Dávid erre Joábhoz küldött ezzel az üzenettel: »Küldd el hozzám a hetita Uriást!« Joáb el is küldte Uriást Dávidhoz.

11:7  Amikor Uriás megérkezett Dávidhoz, Dávid megkérdezte, jól van-e Joáb és a nép, s hogy megy a harc.

11:8  Majd azt mondta Dávid Uriásnak: »Eredj házadba, s mosd meg lábadat.« Erre Uriás kiment a király palotájából és királyi ételt vittek utána.

11:9  Ám Uriás a királyi palota kapuja előtt, urának többi szolgája között tért aludni, s nem ment le házába.

11:10  Jelentették erre Dávidnak, s azt mondták neki: »Nem ment a házába Uriás.« Azt mondta erre Dávid Uriásnak: »Nemde, útról jöttél, miért nem mentél hát le házadba?«

11:11  Azt mondta erre Uriás Dávidnak: »Az Isten ládája és Izrael meg Júda sátrakban laknak, uram, Joáb és uram szolgái a puszta földön hálnak, én pedig menjek a házamba, egyek, igyak, és a feleségemmel aludjak? Életedre, lelked életére mondom: nem cselekszem ilyet!«

11:12  Azt mondta erre Dávid Uriásnak: »Maradj itt mára, holnap majd elbocsátlak.« Jeruzsálemben maradt tehát Uriás aznap és másnap.

11:13  Dávid meghívta, hogy egyen és igyon nála, lerészegítette, de az, amikor este kiment, a szokott fekvőhelyén, urának szolgái között tért aludni, s nem ment be házába.

11:14  Ezért reggel Dávid levelet írt Joábnak, s azt elküldte Uriással.

11:15  Ezt írta a levélben: »Állítsátok Uriást az ütközet élére, ahol leghevesebb a harc, s hagyjátok magára, hogy megöljék és elvesszen.«

11:16  Amikor tehát Joáb ostrom alá vette a várost, arra a helyre állította Uriást, ahol tudta, hogy igen erős emberek vannak.

11:17  Ki is jöttek a városból az emberek, megütköztek Joábbal, és néhányan el is estek Dávid szolgáinak népéből. Meghalt a hetita Uriás is.

11:18  Elküldött erre Joáb és értesítette Dávidot az ütközet minden eseményéről,

11:19  és megparancsolta a követnek: »Ha elmondtad a harc minden eseményét a királynak,

11:20  s látod, hogy haragra gerjed, s azt mondja: ‘Miért mentetek a falak alá harcolni? Nem tudtátok-e, hogy sok nyilat lőnek le a kőfalról?

11:21  Ki ölte meg Abimeleket, Jerobaál fiát? Nemde a kőfalról dobott rá egy asszony malomkődarabot, úgy ölte meg Tebeszben? Miért mentetek a falak alá?’ – csak azt mondd: Szolgád, a hetita Uriás is elesett.«

11:22  Elment tehát a követ, s amikor megérkezett, elbeszélte Dávidnak mindazt, amit Joáb neki parancsolt.

11:23  Azt mondta ugyanis a követ Dávidnak: »Erőt vettek rajtunk azok az emberek, kijöttek hozzánk a mezőre, mi azonban rájuk rontottunk, és visszaűztük őket egészen a város kapujáig.

11:24  A kőfalról azonban nyilakat lövöldöztek le az íjászok szolgáidra, s néhányan meghaltak a király szolgái közül, sőt szolgád, a hetita Uriás is meghalt.«

11:25  Azt mondta erre Dávid a követnek: »Ezt mondd Joábnak: Ne törjön meg téged e dolog, hiszen különféle a harc eshetősége, hol ezt, hol azt emészti meg a kard. Bátorítsd csak harcosaidat a város ellen, s rontsd le; biztasd csak őket!«

11:26  Amikor Uriás felesége meghallotta, hogy Uriás, a férje meghalt, elsiratta.

11:27  Amikor azonban elmúlt a gyász, Dávid érte küldött és bevitte házába, s ő felesége lett, s fiút szült neki. Ám az Úrnak nem tetszett az a dolog, amelyet Dávid elkövetett.

Chapter 12

12:1  Elküldte tehát az Úr Nátánt Dávidhoz. Amikor odaért hozzá, azt mondta neki: »Két ember volt egy városban: az egyik gazdag, a másik szegény.

12:2  A gazdagnak igen sok juha és marhája volt,

12:3  a szegénynek azonban nem volt semmije sem, csak egy kis nőstény báránykája, amelyet ő vásárolt és táplált, s amely nála, fiaival együtt nőtt fel, a kenyeréből evett, a poharából ivott, az ölében aludt, s olyan volt neki, mintha a lánya lett volna.

12:4  Amikor aztán egyszer vendég érkezett a gazdaghoz, az nem akart a maga juhaiból s marháiból venni, hogy lakomát szerezzen a hozzá érkezett utasnak, hanem fogta a szegény ember bárányát, s azt készítette el eledelül a hozzá érkezett embernek.«

12:5  Igen nagy haragra gerjedt erre Dávid az ellen az ember ellen, s azt mondta Nátánnak: »Az Úr életére mondom, hogy halál fia az az ember, aki ezt cselekedte.

12:6  Négyszeresen térítse vissza a bárányt, mivelhogy ezt cselekedte és könyörtelenül járt el.«

12:7  Azt mondta erre Nátán Dávidnak: »Te vagy az az ember! Ezt üzeni az Úr, Izrael Istene: Én felkentelek Izrael királyává, megszabadítottalak Saul kezéből,

12:8  neked adtam urad házát, öledbe adtam urad feleségeit, neked adtam Izrael és Júda házát, s ha ez még kevés volt, sokkal többet is adtam volna neked.

12:9  Miért vetted hát semmibe az Úr szavát, olyasmit cselekedve, ami gonosz az én színem előtt?! A hetita Uriást megöletted karddal, feleségét feleségül vetted, Ammon fiainak kardja által ölted meg őt!

12:10  Ne távozzék tehát a kard sohasem házadtól, mivel semmibe sem vettél engem, s elvetted a hetita Uriás feleségét, hogy a te feleséged legyen.

12:11  Ezt üzeni ezért az Úr: Íme, saját házadból támasztok bajt ellened, szemed előtt veszem el feleségeidet, és adom oda vetélytársadnak. Az feleségeiddel fog hálni a nap színe alatt.

12:12  Te ugyanis titokban cselekedtél, én azonban egész Izrael színe előtt s a nap színe alatt váltom valóra ezt a dolgot.«

12:13  Azt mondta ekkor Dávid Nátánnak: »Vétkeztem az Úr ellen!« Azt mondta erre Nátán Dávidnak: »Az Úr meg is bocsátotta bűnödet: nem lakolsz halállal;

12:14  mindazonáltal, mivel e dolog által alkalmat adtál az Úr ellenségeinek a káromlásra, fiad, aki született neked, meghal.«

12:15  Nátán erre visszatért házába. Meg is verte az Úr azt a gyermeket, akit Uriás felesége szült Dávidnak, úgyhogy lemondtak róla.

12:16  Erre Dávid könyörgött Istenhez a gyermekért, majd böjtöt tartott Dávid, félrevonult, és lefeküdt a földre.

12:17  Erre odamentek hozzá házának vénei, és unszolták, hogy keljen fel a földről. Ő azonban nem akart, s eledelt sem vett magához velük.

12:18  Hetednapon aztán az történt, hogy meghalt a gyermek. Dávid szolgái azonban nem merték jelenteni neki, hogy meghalt a gyermek, mert azt mondták: »Íme, amikor a gyermek még élt, szóltunk neki, s nem hallgatott szavunkra: mennyivel inkább fogja sanyargatni magát, ha azt mondjuk: Meghalt a gyermek.«

12:19  Ám amikor Dávid látta, hogy szolgái sugdolóznak, megértette, hogy meghalt a gyermek, s azt mondta szolgáinak: »Ugye meghalt a gyermek?« Ők azt felelték neki: »Meghalt.«

12:20  Erre Dávid felkelt a földről, megfürdött, megkente magát, ruhát váltott és bement az Úr házába és imádkozott, majd házába tért, s kérte, hogy tegyenek ennivalót eléje és evett.

12:21  Azt mondták erre neki szolgái: »Mi dolog ez, amit műveltél? Amikor még élt, böjtöltél és sírtál a gyermekért, amikor pedig meghalt a gyermek, felkeltél és étkeztél?«

12:22  Ő azt mondta: »Amikor még élt, böjtöltem és sírtam a gyermekért, mert azt mondtam: Ki tudja, hátha nekem ajándékozza őt az Úr, s életben marad a gyermek.

12:23  Most azonban, hogy meghalt, miért böjtöljek? Visszahívhatom-e még? Sőt, én elmegyek majd hozzá, de ő nem tér vissza hozzám.«

12:24  Aztán Dávid megvigasztalta Batsebát, a feleségét, s bement hozzá és hált vele, s az fiút szült, s elnevezte Salamonnak. Az Úr szerette őt,

12:25  és elküldte Nátán prófétát, hogy nevezze el az Úr miatt Jedidjának (azaz az Úr kedveltjének).

12:26  Joáb ezalatt hadakozott Ammon fiainak Rabbátja ellen, s be is vette a királyi várost.

12:27  Követeket küldött erre Joáb Dávidhoz, s ezt üzente: »Hadakoztam Rabbát ellen, de a Vizivárost még be kell venni.

12:28  Nos tehát gyűjtsd egybe a nép többi részét, s vedd ostrom alá a várost, s vedd be, hogy ne az én nevemnek tulajdonítsák a győzelmet, ha én dúlom fel a várost.«

12:29  Erre Dávid egybegyűjtötte az egész népet, s elindult Rabbát ellen, s hadakozott ellene és bevette.

12:30  A koronát is levette királyuk fejéről – egy talentum arany volt a súlya, s drágakövek voltak rajta –, s azt Dávid a maga fejére tétette. Nagyon sok zsákmányt is hozott a városból,

12:31  s elhozta népét is, és a kőfűrészek, vasékek és fejszék mellé állította és a téglaégetőkben dolgoztatta őket. Így cselekedett Ammon fiainak valamennyi városával. Aztán Dávid visszatért egész seregével együtt Jeruzsálembe.

Chapter 13

13:1  Ezek után az történt, hogy Ámnon, Dávid fia, megszerette Absalomnak, Dávid fiának Támár nevű, igen szép nővérét.

13:2  Annyira gyötrődött utána, hogy beteg lett szerelméért, hisz mivel az szűz volt, lehetetlennek tűnt előtte, hogy vele valami illetlenséget elkövethessen.

13:3  Volt azonban Ámnonnak egy barátja, név szerint Jonadáb, Semmaának, Dávid fivérének fia, aki igen eszes ember volt.

13:4  Ez megkérdezte tőle: »Miért fogysz így napról-napra, királyfi? Miért nem közlöd velem?« Azt mondta erre neki Ámnon: »Szeretem Támárt, fivéremnek, Absalomnak nővérét.«

13:5  Jonadáb azt felelte neki: »Feküdj ágyadba és színlelj betegséget, s ha apád eljön, hogy meglátogasson, mondd neki: Hadd jöjjön el, kérlek, Támár, a nővérem, hogy enni adjon nekem. De itt készítse el az étket, hogy az ő kezéből egyem.«

13:6  Ámnon le is feküdt és betegnek tetette magát. Amikor aztán eljött a király, hogy meglátogassa, azt mondta Ámnon a királynak: »Hadd jöjjön el, kérlek, Támár, a nővérem, hogy a szemem előtt süteményt süssön, és az ő kezéből egyek!«

13:7  Erre Dávid elküldött Támár házához ezzel az üzenettel: »Menj el Ámnonnak, a fivérednek a házába, s készíts ennivalót neki.«

13:8  Támár el is ment Ámnonnak, a fivérének a házába, ahol az feküdt. Fogta a lisztet, bekeverte, kiszaggatta a szeme előtt, és megsütötte az ételt.

13:9  Aztán vette, amit sütött, kiszedte, és eléje tette. Ámnon azonban nem akart enni és azt mondta: »Küldjetek ki mindenkit előlem.« Amikor aztán mindenkit eltávolítottak,

13:10  azt mondta Ámnon Támárnak: »Hozd be az ételt a hálókamrába, hogy a te kezedből egyem.« Erre vette Támár a süteményt, amelyet készített, s bevitte Ámnonhoz, a fivéréhez a hálókamrába.

13:11  Amikor azonban odavitte neki az ételt, az megragadta őt, s azt mondta: »Gyere, aludj velem, nővérem.«

13:12  Ő azonban így felelt neki: »Ne, testvér, ne kövess el erőszakot rajtam! Nem szabad ilyet tenni Izraelben, ne tégy ilyen butaságot.

13:13  Hisz én nem tudnám elviselni szégyenemet, te meg olyan lennél Izraelben, mint valami bolond. Szólj csak inkább a királynak, s ő nem fog megtagadni tőled.«

13:14  Ám ő nem hajlott könyörgésére, hanem erősebb lévén, legyűrte és hált vele.

13:15  Utána azonban Ámnon nagyon nagy gyűlöletre gerjedt iránta, úgyhogy nagyobb volt a gyűlölet, amellyel gyűlölte, mint a szeretet, amellyel azelőtt szerette. Azt mondta azért neki Ámnon: »Kelj fel, s eredj!«

13:16  Ő azt felelte neki: »Nagyobb ez a gonoszság, amelyet most követsz el rajtam, amikor kiűzöl, mint az, amelyet az imént cselekedtél.« Ám ő nem akart rá hallgatni,

13:17  hanem beszólította azt a legényt, aki szolgált neki és azt mondta: »Kergesd ki ezt előlem és zárd be mögötte az ajtót!« –

13:18  A lány bokáig érő köntöst viselt, mert ilyen ruhát hordtak a király szűz lányai. – A legény ki is kergette és bezárta mögötte az ajtót.

13:19  Ekkor Támár hamut hintett fejére, megszaggatta bokáig érő köntösét, fejére tette kezét, és járt-kelt jajgatva.

13:20  A fivére, Absalom megkérdezte tőle: »Talán Ámnon, a fivéred veled aludt? Most azonban, testvérem, hallgass: a fivéred ő, ne gyötrődjék szíved e dolog miatt!« – Így aztán Támár megszégyenülten Absalomnak, a fivérének házában maradt.

13:21  Amikor aztán Dávid király meghallotta ezt a dolgot, nagyon elszomorodott, de nem akarta megszomorítani Ámnonnak, fiának lelkét, mert szerette őt, mivel elsőszülötte volt.

13:22  Absalom azonban nem beszélt Ámnonnal sem rosszat, sem jót, mert gyűlölte Absalom Ámnont, azért, hogy meggyalázta Támárt, a nővérét.

13:23  Történt azonban két esztendő múlva, hogy Absalom juhnyírást tartott Baálhácorban, amely Efraim mellett van. Erre Absalom meghívta a király valamennyi fiát.

13:24  Elment ugyanis a királyhoz és azt mondta neki: »Íme, szolgád juhnyírást tart, kérlek, jöjjön el a király a szolgáival együtt szolgájához.«

13:25  Azt mondta erre a király Absalomnak: »Ne, fiam, ne kívánd, hogy mindnyájan elmenjünk és terhedre legyünk.« Unszolására sem akart elmenni, hanem megáldotta őt.

13:26  Azt mondta ekkor Absalom: »Hát ha te nem akarsz eljönni, hadd jöjjön el, kérlek, velünk legalább Ámnon, a fivérem.« Azt mondta erre neki a király: »Nem szükséges, hogy veled menjen.«

13:27  De Absalom unszolta, s így ő elbocsátotta vele Ámnont, s a király valamennyi fiát. Lakomát szerzett erre Absalom, olyat, mint a király lakomája.

13:28  Legényeinek azonban megparancsolta Absalom: »Vigyázzatok! Ha Ámnon ittas lesz a bortól, s én azt mondom nektek: Üssétek le, akkor öljétek meg. Ne féljetek, hiszen én parancsolom nektek, legyetek bátrak és vitéz emberek!«

13:29  Absalom legényei úgy is cselekedtek Ámnonnal, ahogy Absalom parancsolta nekik. Erre a király fiai valamennyien felkeltek, mindegyikük öszvérére ült és elmenekült.

13:30  Amikor még úton voltak, ez a hír érkezett Dávidhoz: »Mind megölte Absalom a király fiait, egyetlenegy sem maradt meg közülük.«

13:31  Erre a király felkelt, megszaggatta ruháit, levetette magát a földre és körülötte álló szolgái is mindnyájan megszaggatták ruháikat.

13:32  Megszólalt azonban Jonadáb, Semmaának, Dávid fivérének fia, és azt mondta: »Ne gondolja azt az én uram, a király, hogy mind megölték a király fiait: csak Ámnon halt meg, mert ő Absalom begyében volt attól a naptól kezdve, hogy erőszakot követett el Támáron, a nővérén.

13:33  Nos tehát ne vegye szívére uram, a király azt a szóbeszédet és ne mondja: Mind megölték a király fiait – mert csak Ámnon halt meg.«

13:34  Közben Absalom elmenekült. Az őrálló legény pedig felemelte szemét, széttekintett és jelentette, hogy íme, sok nép jön a mellékúton, a hegyoldal felől.

13:35  Azt mondta erre Jonadáb a királynak: »Lám, itt vannak a király fiai: úgy történt, ahogy szolgád mondta.«

13:36  Amikor megszűnt szólni, meg is jelentek a király fiai és bementek és hangos sírásra fakadtak. Maga a király és minden szolgája is sírt nagyon nagy jajgatással.

13:37  Absalom azonban elmenekült, s Talmajhoz, Ammiúd fiához, Gessúr királyához ment, és Dávid minden nap gyászolta fiát.

13:38  Miután Absalom elmenekült és Gessúrba jutott, ott volt három esztendeig.

13:39  Dávid király végül felhagyott Absalom üldözésével, mert megvigasztalódott Ámnon halálán.

Chapter 14

14:1  Amikor aztán Joáb, Száruja fia észrevette, hogy a király szíve ismét Absalom felé fordult,

14:2  elküldött Tekoába, s hozatott onnan egy eszes asszonyt, s azt mondta neki: »Színlelj gyászt, s ölts gyászruhát, s ne kend meg magadat olajjal, hogy olyan légy, mint a már hosszú ideje halottat gyászoló asszony,

14:3  s menj be a királyhoz, s mondd neki ezt és ezt.« Azzal szájába adta Joáb a szavakat.

14:4  A tekoai asszony be is ment a királyhoz, földre borult előtte és meghajtotta magát és azt mondta: »Segíts rajtam, király!«

14:5  Azt mondta erre neki a király: »Mi bajod?« Az így felelt: »Jaj! Özvegyasszony vagyok én, mert meghalt a férjem.

14:6  Volt szolgálódnak két fia, de azok összevesztek a mezőn, s nem volt senki sem, aki megfékezhette volna őket, így az egyik leütötte és megölte a másikat.

14:7  Most íme, felkelt az egész rokonság szolgálód ellen, s azt mondja: ‘Add ki a testvérgyilkost, hogy megölhessük meggyilkolt testvére életéért, s így eltörölhessük az örököst.’ Így akarják eloltani megmaradt szikrácskámat, hogy ne maradjon férjemnek se neve, se maradéka a földön.«

14:8  Azt mondta erre a király az asszonynak: »Eredj házadba, majd intézkedem ügyedben!«

14:9  Azt mondta erre a tekoai asszony a királynak: »Rajtam, uram király, rajtam és apám házán legyen a vétek, a király és trónja mentes legyen tőle!«

14:10  Azt mondta erre a király: »Aki ellened szól, hozd csak elém, s többé nem nyúl hozzád!«

14:11  Ám ő azt mondta: »Emlékezzék meg a király az Úrról, Istenéről, hogy ne folytathassák a vérrokonok a bosszút és semmiképp se ölhessék meg fiamat.« Ő tehát azt mondta: »Az Úr életére mondom, hogy fiad haja szála sem esik a földre!«

14:12  Azt mondta ekkor az asszony: »Hadd szóljon szolgálód még egy szót uramhoz, a királyhoz.« Ő azt mondta: »Szólj!«

14:13  Azt mondta erre az asszony: »Miért gondoltál te ehhez hasonló dolgot Isten népe ellen, s miért határozta a király azt, hogy vétkezik és nem hozatja vissza azt, akit eltaszított?

14:14  Mindnyájan meghalunk, s olyanok vagyunk, mint a víz, amely befolyik a földbe, s vissza nem tér, s Isten nem akarja senkinek a vesztét, hanem az a gondolata, hogy ne vesszen el egészen az eltaszított sem.

14:15  Nos, tehát azért jöttem ide, hogy ezt elmondjam uramnak, a királynak a nép jelenlétében. Azt mondta ugyanis magában szolgálód: Szólok a királynak, hátha megteszi szolgálója szavát. –

14:16  A király meg is hallgatott és megszabadította szolgálóját mindazoknak a kezéből, akik el akarnak törölni engem, s velem fiamat az Isten örökségéből.

14:17  Hadd kérje tehát szolgálód, hogy úgy hasson uramnak, a királynak szava, mint az áldozat, hiszen az én uram, a király olyan, mint az Isten angyala, mivel nem ingatja meg sem az áldás, sem az átok, s azért az Úr, a te Istened, veled van.«

14:18  A király azt felelte erre az asszonynak: »Ne titkold el előlem azt, amit kérdezek.« Azt mondta erre neki az asszony: »Szólj, uram király!«

14:19  Azt mondta erre a király: »Nem Joáb keze van-e veled mindebben?« Az asszony ezt válaszolta: »Életed üdvösségére mondom, uram király, hogy sem balra, sem jobbra nem tér el az igazságtól semmi sem, amit uram, a király mondott, mert valóban szolgád, Joáb parancsolta ezt nekem, s ő adta szolgálód szájába mindezeket a szavakat.

14:20  Hogy e képes beszédre térjek, szolgád, Joáb parancsolta, te azonban, uram király, olyan bölcs vagy, mint amilyen bölcs Isten angyala, s így mindent megértesz a földön.«

14:21  Azt mondta erre a király Joábnak: »Íme, megengesztelődöm, s megteszem szavadat: eredj tehát, s hívd vissza az ifjút, Absalomot.«

14:22  Joáb erre arcával a földre borult, meghajtotta magát, s áldotta a királyt. Aztán azt mondta Joáb: »Ma ismerte meg szolgád, hogy kegyelmet találtam szemedben, uram király, mert megtetted szolgád szavát.«

14:23  Joáb fel is kerekedett és elment Gessúrba és elhozta Absalomot Jeruzsálembe.

14:24  Ám a király azt mondta: »Térjen vissza házába, de az én színem elé ne kerüljön.« Absalom tehát visszatért házába, s nem kerülhetett a király színe elé.

14:25  Egész Izraelben nem volt olyan szép és csinos ember, mint Absalom: tetőtől talpig nem volt benne semmi hiba.

14:26  Amikor levágatta haját (esztendőnként megnyiratkozott ugyanis, mert nehéz volt a haja), fejének haja kétszáz sékelt nyomott, a közönséges súlyegység szerint.

14:27  Absalomnak három fia és egy Támár nevű, szép termetű lánya született.

14:28  Két esztendőt töltött Absalom Jeruzsálemben, de csak nem kerülhetett a király színe elé.

14:29  Elküldött tehát Joábhoz, hogy azt a királyhoz küldje, de az nem akart eljönni hozzá. Amikor másodszor is elküldött, s akkor sem akart eljönni hozzá,

14:30  azt mondta szolgáinak: »Tudjátok, hogy Joáb szántója az én szántóm mellett van, s árpavetés van rajta. Nos menjetek és borítsátok lángba.« Erre Absalom szolgái lángba borították Joáb vetését. Erre Joáb szolgái megszaggatták ruháikat, s elmentek urukhoz és azt mondták: »Absalom szolgái lángba borították a szántó egyik részét.«

14:31  Joáb erre felkerekedett, s elment Absalomhoz a házába, és azt mondta: »Miért borították lángba szolgáid vetésemet?«

14:32  Absalom erre azt felelte Joábnak: »Küldtem hozzád és kértelek, hogy jöjj hozzám, hadd küldjelek el a királyhoz, hogy mondd neki: ‘Miért jöttem vissza Gessúrból? Jobb volt nekem ott lennem!’ Azt kérem tehát, hadd kerüljek a király színe elé, ha pedig eszében tartja vétkemet, ölessen meg.«

14:33  Joáb be is ment a királyhoz és elmondott neki mindent. Erre ő elhívatta Absalomot. Az bement a királyhoz, leborult előtte a földre, s a király megcsókolta Absalomot.

Chapter 15

15:1  Ezek után pedig szerzett magának Absalom szekereket, lovasokat s ötven embert fullajtárnak.

15:2  Reggelenként aztán felkelt Absalom, odaállt a kapu bejáratához, s minden embert, akinek valami ügye volt, s ítéletért a királyhoz tartott, magához hívott Absalom és azt mondta: »Melyik városból való vagy?« Ha az feleletül azt mondta: »Izrael egyik törzséből való vagyok, én, a te szolgád,«

15:3  akkor Absalom azt felelte neki: »Úgy látom, hogy ügyed jó és igaz, de a király nem rendelt senkit sem, aki meghallgatna téged.« Majd azt mondta Absalom:

15:4  »Bárcsak engem tenne valaki bíróvá e földön, hogy hozzám jönnének mindazok, akiknek ügyük van, én majd igazságosan ítélnék.«

15:5  Sőt, amikor valaki odament hozzá, hogy leborulva köszöntse, ő kinyújtotta kezét, megfogta és megcsókolta.

15:6  Így járt el egész Izraellel, amikor valaki ítélet végett kihallgatásra jött a királyhoz, s így bujtogatta Izrael embereinek szívét.

15:7  Négy esztendő múltával aztán azt mondta Absalom a királynak, Dávidnak: »Hadd menjek el, hogy teljesítsem Hebronban az Úrnak tett fogadalmamat.

15:8  Ezt a fogadalmat tette ugyanis szolgád, amikor a szíriai Gessúrban volt: Ha visszavisz engem az Úr Jeruzsálembe, akkor áldozatot mutatok be az Úrnak.«

15:9  Azt mondta erre neki a király, Dávid: »Eredj békességben.« Fel is kelt és elment Hebronba.

15:10  Ugyanakkor titkos követeket küldött Absalom Izrael valamennyi törzséhez, ezzel az üzenettel: »Mihelyt meghalljátok a harsona szavát, mondjátok: ‘Király lett Absalom Hebronban!’«

15:11  Kétszáz ember ment el Absalommal Jeruzsálemből. Ezeket meghívta, s ők jóhiszeműen mentek és semmit sem tudtak az ügyről.

15:12  A gílói Ahitófelt, Dávid tanácsosát is elhívatta Absalom Gílóból, a városából. Amikor aztán bemutatta az áldozatokat, igen nagy lett az összeesküvés, s a nép egyre gyülekezett és növekedett Absalom mellett.

15:13  Hírmondó jött ekkor Dávidhoz és azt mondta: »Teljes szívvel követi Absalomot egész Izrael.«

15:14  Azt mondta erre Dávid a szolgáinak, akik vele voltak Jeruzsálemben: »Keljetek fel, meneküljünk, mert nem lesz menekvésünk Absalom színe elől; szaporán menjetek, hogy ha megérkezik, itt ne lepjen minket, s romlást ne zúdítson ránk, s kardélre ne hányja a várost.«

15:15  Azt mondták erre a király szolgái neki: »Mindazt, amit urunk, a király parancsol, készséggel megtesszük, mi, szolgáid.«

15:16  Ki is vonult a király és nyomában egész házanépe. Csak tíz mellékfeleségét hagyta hátra a király, hogy őrizzék a házat.

15:17  Amikor aztán a király s nyomában egész Izrael kivonult, a háztól messze megállapodott,

15:18  s valamennyi szolgája odament melléje, a keretiek és feletiek serege pedig, valamint az a hatszáz erős, harcos geti ember, aki Gátból követte nyomdokait, mind elvonult a király előtt.

15:19  Azt mondta ekkor a király geti Ittajnak: »Miért jössz velünk? Térj csak vissza, s maradj a királynál, hiszen te idegen vagy, s csak úgy költöztél ki lakóhelyedről.

15:20  Tegnap jöttél, s már ma kénytelen lennél velünk jönni? Én megyek, ahova mennem kell, te térj vissza, s vidd vissza testvéreidet magaddal és cselekedjen az Úr irgalmasságot és hűséget veled, amiért jóindulatot és hűséget tanúsítottál.«

15:21  Ittaj azt felelte a királynak: »Az Úr életére s a te életedre mondom, uram király, hogy bárhol leszel, uram király, akár a halálban, akár az életben, ott lesz szolgád is.«

15:22  Azt mondta erre Dávid Ittajnak: »Jöjj tehát, s vonulj át.« Át is vonult a geti Ittaj s minden vele levő embere, valamint az egész sokaság.

15:23  Mindenki hangosan sírt, s átvonult az egész nép, s a király is átment a Kedron patakon, s az egész nép arra az útra tartott, amely a pusztára visz.

15:24  Eljött Szádok pap is, s vele a leviták mind, s elhozták az Isten szövetségének ládáját, s letették az Isten ládáját – Abjatár is felment –, amíg az egész nép teljesen ki nem vonult a városból.

15:25  Ám a király azt mondta Szádoknak: »Vidd vissza az Isten ládáját a városba: ha kegyelmet találok az Úr szemében, majd visszavisz engem, s ismét megmutatja nekem azt és hajlékát;

15:26  ha pedig azt mondja nekem: ‘Nem tetszel,’ itt vagyok, tegye azt, ami jó előtte.«

15:27  Majd azt mondta a király Szádok papnak: »Ó látó, térj vissza a városba békességgel, s két fiatok, Ahimaász, a te fiad és Jonatán, Abjatár fia is legyen veletek.

15:28  Íme, én a puszta mezőin fogok lappangani, amíg hír nem jön tőletek értesítésül.«

15:29  Erre Szádok és Abjatár visszavitték az Isten ládáját Jeruzsálembe, s ott maradtak.

15:30  Dávid pedig felment az Olajfák hegyére, sírva ment, mezítelen lábbal s beburkolt fejjel haladt, s az egész vele levő nép is beburkolt fővel, sírva tartott felfelé.

15:31  Hírül hozták közben Dávidnak, hogy Ahitófel is az összeesküvők között, Absalom mellett van. Azt mondta akkor Dávid: »Kérlek, Uram, hiúsítsd meg Ahitófel tanácsát.«

15:32  Amikor aztán Dávid feljutott a hegy tetejére, ahol imádni akarta az Urat, íme, eléje jött az aráki Húszáj, megszaggatott ruhával s földdel beszórt fővel.

15:33  Azt mondta ekkor neki Dávid: »Ha velem jössz, csak terhemre leszel,

15:34  ha azonban visszamégy a városba, s azt mondod Absalomnak: ‘Szolgád vagyok, király, amint apád szolgája voltam, úgy leszek a te szolgád’: akkor megsemmisítheted Ahitófel tanácsát.

15:35  Ott lesznek veled Szádok és Abjatár, a papok, s te majd jelents mindent, amit hallasz a király házából, Szádoknak és Abjatárnak, a papoknak.

15:36  Azokkal pedig ott van két fiúk: Ahimaász, Szádok fia és Jonatán, Abjatár fia. Ezek által aztán üzenjetek meg nekem mindent, amit hallotok.«

15:37  Elment tehát Húszáj, Dávid barátja a városba, és Absalom is bevonult Jeruzsálembe.

Chapter 16

16:1  Amikor aztán Dávid egy kissé túljutott a hegy tetején, eléje került Szíba, Meribbaál legénye két szamárral, amelyet kétszáz kenyér, száz kötés aszú szőlő, száz csomó füge és egy tömlő bor terhelt.

16:2  Azt mondta ekkor a király Szíbának: »Mire valók ezek?« Szíba erre azt felelte: »A szamarak a király háznépe számára, hogy rájuk üljenek, a kenyér és a füge legényeid számára, hogy megegyék, a bor pedig, hogy igyék, aki kimerül a pusztában.«

16:3  Azt mondta erre a király: »Hol van urad fia?« Szíba erre azt felelte a királynak: »Ő Jeruzsálemben maradt, mert azt mondja: ‘Ma adja vissza nekem Izrael háza apám királyságát.’«

16:4  Ekkor a király azt mondta Szíbának: »Legyen a tied mindaz, ami eddig Meribbaálé volt.« Szíba erre így szólt: »Kérlek, hadd találjak kegyelmet előtted, uram király!«

16:5  Amikor aztán Dávid király Bahurimig jutott, íme, kijött onnan egy ember, aki Saul házának nemzetségéből való volt, név szerint Szemei, Gera fia, s amint kijött, jártában egyre átkozta,

16:6  s kövekkel hajigálta Dávidot s Dávid király minden szolgáját, pedig az egész nép és valamennyi harcos ott haladt a király jobbján és balján.

16:7  Így szólt Szemei, amikor a királyt átkozta: »Eredj, eredj te vérszopó ember, Béliál fia!

16:8  Megtorolta rajtad az Úr Saul házának minden vérét, hogy elfoglaltad királyságát és Absalomnak, a fiadnak a kezébe adta az Úr a királyságot, s téged, íme, szorongatnak bajaid, mert vérszopó ember vagy.«

16:9  Azt mondta ekkor Abizáj, Száruja fia a királynak: »Mit átkozza ez a holt eb uramat, a királyt? Elmegyek, s fejét veszem.«

16:10  Ám a király azt mondta: »Mi közöm hozzátok, Száruja fiai? Hagyjátok, hadd átkozzon, hiszen az Úr parancsolta neki, hogy átkozza Dávidot, s azért ki merné kérdezni, hogy ‘miért cselekszik így.’«

16:11  Majd azt mondta a király Abizájnak s minden szolgájának: »Íme, saját fiam, aki az én ágyékomból származott, tör életemre: mennyivel inkább tehát Jemini fia? Hagyjátok, hadd átkozzon az Úr parancsa szerint,

16:12  hátha megtekinti az Úr nyomorúságomat, s jóval fizet nekem az Úr e mai átokért.«

16:13  Tovább ment tehát Dávid, s vele társai az úton, Szemei pedig a hegygerinc oldalán, vele szemben haladt, s közben átkozódott, köveket hajigált és földet hányt feléje.

16:14  Így érkezett meg a király, és vele az egész nép, fáradtan, s ott megpihentek.

16:15  Közben Absalom és egész népe bevonult Jeruzsálembe és Ahitófel is vele.

16:16  Amikor aztán az aráki Húszáj, Dávid barátja bement Absalomhoz, így szólt hozzá: »Üdvözlégy király, üdvözlégy király!«

16:17  Absalom erre megkérdezte tőle: »Hát ez a szereteted barátod iránt? Miért nem mentél el barátoddal?«

16:18  Húszáj erre azt felelte Absalomnak: »Hogyne! Én azé leszek, akit az Úr, s ez az egész nép és egész Izrael választott, s azzal maradok.

16:19  De meg hogy erről is beszéljek, hát kinek fogok szolgálni? Nem a király fiának-e? Amint apádnak engedelmeskedtem, úgy fogok engedelmeskedni neked is.«

16:20  Azt mondta aztán Absalom Ahitófelnek: »Tartsatok tanácsot, mit cselekedjünk.«

16:21  Azt mondta erre Ahitófel Absalomnak: »Menj be apád mellékfeleségeihez, akiket itt hagyott a ház őrzésére, hogy ha meghallja egész Izrael, hogy meggyaláztad apádat, megerősödjék melletted keze.«

16:22  Sátrat ütöttek tehát Absalomnak a tetőn, s ő bement apja mellékfeleségeihez egész Izrael láttára.

16:23  Ahitófel tanácsát ugyanis, amelyet azokban a napokban adott, annyira becsülték, mintha Istentől kértek volna tanácsot. Így becsülték Ahitófel minden tanácsát, akkor is, amikor Dáviddal tartott, akkor is, amikor Absalommal volt.

Chapter 17

17:1  Majd azt mondta Ahitófel Absalomnak: »Kiválasztok magamnak tizenkétezer embert és felkerekedem és még ez éjjel üldözőbe veszem Dávidot,

17:2  és rárontok (ő bizonnyal fáradt s erőtlen kezű), s megverem, s ha megfutamodott az egész nép, amely vele van, megölöm a magára maradt királyt,

17:3  s úgy visszatérítem az egész népet, mint ahogy egy ember szokott visszatérni – hiszen te csak egy embert üldözöl –, s akkor az egész nép békességben lesz.«

17:4  Beszéde tetszett is Absalomnak s Izrael valamennyi vénének.

17:5  Ekkor Absalom azt mondta: »Hívjátok ide az aráki Húszájt, őt is hallgassuk meg, mit mond!«

17:6  Amikor aztán Húszáj eljött Absalomhoz, azt mondta neki Absalom: »Ezt és ezt mondta Ahitófel. Megtegyük-e vagy sem, mit tanácsolsz?«

17:7  Azt mondta erre Húszáj: »Nem jó tanács az, amelyet Ahitófel ezúttal adott.«

17:8  Majd folytatta Húszáj: »Te tudod, hogy apád s a vele levő emberek igen vitézek, s olyan elkeseredett szívűek, mint a nőstény medve, amikor kölykei elrablása miatt dühöng az erdőn. Apád azonban harcban jártas ember, s nem fog vesztegelni a néppel.

17:9  Hátha éppen a barlangokban lappang, vagy valamely más helyen, ahol éppen akar, s ha mindjárt kezdetben elesnek egy páran embereink közül, meghallja, aki meghallja, s azt fogja mondani: ‘Vereség érte azt a népet, amely Absalomot követte,’

17:10  s akkor a félelem csüggedtté teszi még a legvitézebb embert is, akinek szíve olyan, mint az oroszláné: mert Izrael egész népe tudja, hogy apád vitéz és bátrak mindazok, akik vele vannak.

17:11  Én azért ezt tartom helyes tanácsnak: Gyűljön hozzád egész Izrael, Dántól Beersebáig, olyan nagy számban, mint a tenger fövenye és te magad állj közéjük.

17:12  Aztán üssünk rajta azon a helyen, ahol éppen található lesz, és lepjük el, mint ahogy a harmat szokta ellepni a földet, s ne hagyjunk meg azokból az emberekből, akik vele vannak, egyetlenegyet se.

17:13  Ha pedig valamely városba húzódik, akkor vegye körül egész Izrael azt a várost kötelekkel, s húzzuk be a patakba, úgy hogy még egy kavicsot se lehessen találni belőle.«

17:14  Azt mondta erre Absalom és Izrael valamennyi embere: »Jobb az aráki Húszáj tanácsa Ahitófel tanácsánál!« – Ahitófel hasznos tanácsa azonban az Úr rendeléséből hiúsult meg, hogy így az Úr bajt hozzon Absalomra.

17:15  Azt mondta ekkor Húszáj Szádoknak és Abjatárnak, a papoknak: »Ezt és ezt tanácsolta Ahitófel Absalomnak és Izrael véneinek, én pedig ezt és ezt a tanácsot adtam.

17:16  Most tehát küldjetek el hamar, s értesítsétek Dávidot, s mondjátok: ‘Ne vesztegelj ezen az éjszakán a puszta mezején, hanem kelj át késedelem nélkül a Jordánon, hogy el ne nyelje a veszedelem a királyt s az egész népet, amely vele van.’«

17:17  Jonatán és Ahimaász a Rógel forrásnál álltak. Odament tehát a szolgáló, s elmondta nekik a dolgot, s ők elindultak, hogy közöljék a hírt Dávid királlyal. Ők ugyanis nem mutatkozhattak, s nem mehettek be a városba.

17:18  Ám egy legény meglátta őket, s értesítette Absalomot. Erre ők meggyorsították járásukat, s Bahurimban bementek egy ember házába. Ennek volt az udvarán egy kútja, s ők abba leszálltak,

17:19  az asszony pedig vett egy takarót, s ráterítette a kút szájára, mintha darált árpát szárítana, s így nem lehetett észrevenni semmit sem.

17:20  Amikor aztán Absalom szolgái bementek a házba, s azt mondták az asszonynak: »Hol van Ahimaász és Jonatán?« Az asszony azt felelte: »Sietve átkeltek, éppen csak egy kis vizet ittak.« Erre azok, akik keresték őket, mivel nem találták, visszatértek Jeruzsálembe.

17:21  Amikor aztán elmentek, ők feljöttek a kútból. Elmentek, és jelentették Dávid királynak: »Induljatok el és keljetek át gyorsan a folyón, mert ezt és ezt tanácsolta ellenetek Ahitófel.«

17:22  Felkerekedett erre Dávid s az egész vele levő nép, s mire megvirradt, átkeltek a Jordánon, és senki sem maradt, aki át nem kelt volna a folyón.

17:23  Amikor aztán Ahitófel látta, hogy nem hajtották végre tanácsát, megnyergelte szamarát, felkerekedett, hazament városába, intézkedett háza felől és felakasztotta magát. Meg is halt és eltemették apja sírjába.

17:24  Dávid Mahanaimba ment. Erre Absalom s vele Izraelnek minden embere is átkelt a Jordánon.

17:25  Absalom Amászát tette meg Joáb helyett a sereg vezérévé. Amásza egy jezreeli Jetra nevű embernek volt a fia, aki Abigailhoz, Naás lányához, Szárujának, Joáb anyjának a nővéréhez ment be.

17:26  Izrael Absalommal Gileád földjén ütött tábort.

17:27  Amikor aztán Dávid Mahanaimba jutott, Sóbi, az Ammon fiainak Rabbátjából való Naás fia, továbbá Mákir, a Lodabárból való Ammiel fia, meg a Rógelimből való gileádi Barzilláj

17:28  hoztak neki ágyneműt, szőnyeget, cserépedényt, búzát, árpát, lisztet, árpadarát, babot, lencsét, pörkölt borsót,

17:29  mézet, vajat, juhot és hízott marhát és odaadták Dávidnak s a vele levő népnek eleségül, mert gyanították, hogy éhség és szomjúság gyötri a népet a pusztában.

Chapter 18

18:1  Ekkor Dávid szemlét tartott népén, s ezredeseket és századosokat rendelt föléjük,

18:2  s a nép egyharmadát Joáb keze alá, egyharmadát Abizájnak, Száruja fiának, Joáb fivérének keze alá, egyharmadát a Gátból való Ittaj keze alá vetette. Majd azt mondta a király a népnek: »Én is kivonulok veletek.«

18:3  A nép azonban ezt felelte: »Ne jöjj ki, mert ha mi megfutamodunk is, velünk nem nagyon törődnek, s ha a fele közülünk elesik is, nem sokat gondolnak vele, te magad azonban tízezernek számítasz, jobb tehát, ha a városból oltalmunkra leszel.«

18:4  Azt mondta erre a király nekik: »Amit ti jónak láttok, azt teszem.« Megállt tehát a király a kapunál, a nép pedig kivonult százas és ezres csapatokban.

18:5  A király ekkor megparancsolta Joábnak, Abizájnak és Ittajnak: »Életben hagyjátok ám nekem azt a gyermeket, Absalomot!« Hallotta az egész nép is, amikor a király minden vezérnek parancsot adott Absalom felől.

18:6  Kivonult tehát a nép a mezőre Izrael ellen, s Efraim erdejében megtörtént az ütközet.

18:7  Ott Dávid serege megverte Izrael népét, s annak nagy lett a vesztesége azon a napon: húszezer ember.

18:8  Majd kiterjedt a harc annak az egész földnek a színére és sokkal többen voltak azok, akiket az erdő emésztett meg a népből, mint azok, akiket a kard emésztett meg azon a napon.

18:9  Történetesen Absalom is Dávid szolgái elé került. Öszvéren nyargalt ugyanis, s amikor az öszvér egy sűrű és nagy cserfa alá jutott, Absalom fennakadt fejénél fogva a cserfán, s amíg ő függött ég és föld között, az öszvér, amelyen ült, továbbhaladt.

18:10  Meglátta mármost ezt valaki és jelentette Joábnak: »Láttam Absalomot, amint egy cserfán függött.«

18:11  Azt mondta erre Joáb annak az embernek, aki a hírt hozta neki: »Ha láttad, miért nem szegezted a földhöz, s én tíz sékel ezüstöt meg egy övet adtam volna neked.«

18:12  Azt mondta az Joábnak: »Ha ezer sékel ezüstöt mérnél is kezembe, akkor sem nyújtanám ki kezemet a király fiára, mert fülünk hallatára parancsolta a király neked, Abizájnak és Ittajnak: ‘Vigyázzatok ám nekem a gyermekre, Absalomra!’

18:13  De meg ha vakmerően kockáztattam volna is életemet, a dolog semmiképpen sem maradhatott volna titokban a király előtt, s vajon akkor te mellettem állnál-e vele szemben?«

18:14  Azt mondta erre Joáb: »Nem teszek úgy, ahogy te akarod, hanem megtámadom előtted.« Kezébe vett tehát három dárdát, és beledöfte Absalom szívébe. Mivel még vonaglott a cserfán függve,

18:15  odafutott Joáb tíz fegyverhordozó legénye, leütötték és megölték.

18:16  Ekkor Joáb megfúvatta a harsonát, s visszatartotta a népet, hogy ne üldözze a menekülő Izraelt, mert kímélni akarta a sokaságot.

18:17  Absalomot aztán levették, s az erdőben egy nagy gödörbe vetették, s igen nagy rakás követ hordtak föléje, egész Izrael pedig sátraiba menekült.

18:18  Absalom, amikor még élt, emlékoszlopot állíttatott magának, amely a Király-völgyben van; azt mondta ugyanis: »Fiam nincs, ez legyen tehát nevem emléke.« Éppen azért az emlékoszlopot a maga nevéről nevezte el: »Absalom kezének« hívják azt mind a mai napig.

18:19  Ahimaász, Szádok fia ekkor azt mondta: »Elfutok, s hírül viszem a királynak, hogy az Úr kiszabadította ellenségei kezéből.«

18:20  Joáb azonban azt mondta neki: »Te ma ne légy hírmondó, hanem máskor vidd a hírt. Nem akarom, hogy ma te vidd a hírt, mivelhogy meghalt a király fia.«

18:21  Majd azt mondta Joáb Kúsinak: »Eredj, s jelentsd a királynak, amit láttál!« Kúsi meghajtotta magát Joáb előtt és elfutott.

18:22  Erre Ahimaász, Szádok fia ismét szólt Joábnak: »Mit árt, ha én is elfutok Kúsi után?« Azt mondta erre neki Joáb: »Miért futnál, fiam? Nem leszel jó hír vivője!«

18:23  Ám az ezt felelte: »Hátha mégis elfutok?« Erre ő azt mondta: »Fuss hát!« Elfutott tehát Ahimaász, a rövidebb úton, s megelőzte Kúsit.

18:24  Dávid éppen a két kapu között üldögélt. Ekkor az őr, aki a kapu tetején, a kőfalon volt, felemelte szemét, s látta, hogy egy magányos ember fut feléje.

18:25  Lekiáltott tehát és jelentette a királynak. Azt mondta erre a király: »Ha egyedül van, jó hír van szájában.« Mialatt pedig az igyekezett és mind közelebb jutott,

18:26  látta az őr, hogy másik ember is fut feléje. Lekiáltott tehát a tetőről, s azt mondta: »Feltűnt egy másik ember is, az is egyedül fut.« Azt mondta erre a király: »Az is jó hírt hoz.«

18:27  Majd azt mondta az őr: »Úgy látom, az elsőnek a futása olyan, mint Ahimaásznak, Szádok fiának a futása.« Azt mondta erre a király: »Jó ember az, s jó hírrel jön.«

18:28  Kiáltott ekkor Ahimaász és azt mondta a királynak: »Üdvözlégy, király!« Majd arccal a földre borult a király előtt és azt mondta: »Áldott legyen az Úr, a te Istened, aki kiszolgáltatta azokat az embereket, akik felemelték kezüket az én uram, a király ellen!«

18:29  Azt mondta ekkor a király: »Békén van-e a gyermek, Absalom?« Azt mondta erre Ahimaász: »Nagy csődületet láttam, amikor Joáb, a szolgád elküldött engem, a szolgádat, ó király, de egyebet nem tudok.«

18:30  Azt mondta neki a király: »Fordulj meg, s állj ide.« Amikor erre az megfordult és félreállt,

18:31  megjelent Kúsi is, s amikor megérkezett, azt mondta: »Jó hírt hozok, uram király, mert az Úr kiszabadított ma téged mindazoknak a kezéből, akik felkeltek ellened.«

18:32  Azt mondta erre a király Kúsinak: »Békén van-e a gyermek, Absalom?« Kúsi azt felelte: »Úgy járjanak, mint e gyermek, az én uramnak, a királynak ellenségei, s mindazok, akik vesztére törnek.«

Chapter 19

19:1  Elszomorodott erre a király, felment a kapu felett levő terembe és sírt, s ezt mondogatta járva-kelve: »Én fiam, Absalom! Absalom, én fiam, bárcsak én haltam volna meg helyetted, Absalom, én fiam, én fiam Absalom!«

19:2  Hírül vitték erre Joábnak, hogy a király siratja és gyászolja fiát.

19:3  Gyászra fordult erre a győzelem azon a napon az egész nép számára, mert hallotta a nép azon a napon, hogy beszélik: »Bánkódik a király a fián.« –

19:4  Úgy lopakodott be a nép azon a napon a városba, mint ahogy a harcból meghátráló s megfutamodó nép szokott belopakodni.

19:5  A király pedig beburkolta fejét, s fennszóval egyre azt kiáltotta: »Én fiam, Absalom, Absalom, én fiam, én fiam!«

19:6  Bement erre Joáb a királyhoz a házba és azt mondta: »Megszégyenítetted ma mindazoknak a szolgáidnak az arcát, akik megszabadították a te életedet, s fiaid s lányaid életét és feleségeidnek s mellékfeleségeidnek életét.

19:7  Szeretetet tanúsítasz azok iránt, akik gyűlölnek téged, s gyűlölettel illeted azokat, akik szeretnek téged, s ma megmutattad, hogy nem törődsz vezéreiddel s szolgáiddal, s most valóban látom, hogy az tetszene neked, ha Absalom élne, s mi mindnyájan meghaltunk volna.

19:8  De most aztán kelj fel és jöjj ki és szólj szolgáidnak és szolgáltass elégtételt nekik, mert esküszöm neked az Úrra, hogyha ki nem jössz, senki sem marad ez éjjel veled, s ez rosszabb lesz számodra, mint mindaz a baj, amely ifjúságodtól kezdve mostanig ért téged.«

19:9  Felkelt tehát a király, s leült a kapuba, s hírül adták az egész népnek, hogy a király a kapuban ül, s elvonult az egész sokaság a király előtt. Miután Izrael a sátraiba futott,

19:10  versengett a nép Izrael valamennyi törzsében, s azt mondta: »A király szabadított meg minket ellenségeink kezéből, ő szabadított meg minket a filiszteusok kezéből, s most elmenekült e földről Absalom miatt.

19:11  Absalom pedig, akit felkentünk magunk fölé, meghalt a hadban. Meddig vesztegeltek, s meddig nem hozzátok vissza a királyt?«

19:12  Dávid király pedig elküldött Szádokhoz és Abjatárhoz, a papokhoz, s ezt üzente: »Szóljatok Júda véneihez, s mondjátok: Miért jönnétek utolsóknak visszahozni a királyt a házába? – Egész Izrael beszéde eljutott ugyanis a király házába. –

19:13  Ti az én testvéreim, ti az én csontom s húsom vagytok, miért hoznátok vissza ti utolsóknak a királyt?

19:14  Amászának pedig mondjátok: Nemdeaz én csontom s az én húsom vagy? Büntessen engem az Úr most és mindenkor, ha nem te leszel a sereg fővezére előttem minden időben Joáb helyett.«

19:15  Ezzel úgy megnyerte Júda valamennyi emberének szívét, mint egy emberét. El is küldtek a királyhoz és üzenték: »Térj vissza valamennyi szolgáddal együtt!«

19:16  Visszatért tehát a király, s eljutott a Jordánhoz. Közben egész Júda Gilgálba érkezett, hogy a király elé menjen, és áthozza őt a Jordánon.

19:17  Júda embereivel Szemei, a Bahurimból való Gerának, Jemini fiának a fia is sietve lement Dávid király elé

19:18  ezer Benjaminból való emberrel. Szíba, Saul házának legénye s annak tizenöt fia és húsz szolgája is vele volt. Mindezek berohantak a Jordánba és szemben a királlyal

19:19  átkeltek a gázlón, hogy áthozzák a király házanépét és rendelkezésére bocsássák magukat. Amikor aztán ő már átkelt a Jordánon, Szemei, Gera fia, leborult a király előtt

19:20  és azt mondta neki: »Ne ródd fel nekem, uram, gonoszságomat, s ne emlékezz meg arról, hogy szolgád vétkezett ellened azon a napon, amelyen te, uram király, Jeruzsálemből kijöttél, s ne vedd azt, ó király, szívedre.

19:21  Elismerem ugyanis én, a te szolgád, vétkemet, s éppen azért jelentem meg és jöttem le ma elsőnek József egész házából az én uram, a király elé.«

19:22  Megszólalt erre Abizáj, Száruja fia és azt mondta: »Vajon e szavak fejében most már nem fogják megölni Szemeit azért, hogy megátkozta az Úr felkentjét?«

19:23  Azt mondta erre Dávid: »Mi közöm hozzátok, Száruja fiai! Mit sátánkodtok ma ellenem? Hát ma öljenek meg valakit Izraelben? Avagy nem tudom-e, hogy ma lettem Izrael királya?«

19:24  Majd azt mondta a király Szemeinek: »Nem halsz meg« – és megesküdött neki.

19:25  Meribbaál, Saul fia is lement a király elé. Lábát nem mosta meg, szakállát nem nyírta meg, ruháját nem mosta ki attól a naptól kezdve, hogy a király eltávozott, mindaddig a napig, amíg békességben vissza nem tért.

19:26  Amikor aztán Jeruzsálem a király elé járult, azt mondta neki a király: »Miért nem jöttél velem, Meribbaál?«

19:27  Ő felelt és azt mondta: »Uram király, szolgám cserbenhagyott engem. Én, szolgád, azt mondtam neki, hogy nyergelje meg nekem a szamarat, s felülök és elmegyek a királlyal, mert hogy sánta vagyok, én, a te szolgád.

19:28  Sőt be is vádolt engem, szolgádat nálad, uramnál, a királynál, de te, uram, olyan vagy, mint az Isten angyala: tégy, ami neked tetszik.

19:29  Hiszen apám háza nem volt másra méltó, mint a halálra az én uram a király előtt, s te mégis asztalod vendégei közé helyeztél engem, szolgádat. Mi igazságos panaszom lehetne tehát, s mi jajszót intézhetnék még a királyhoz?«

19:30  Azt mondta erre a király: »Mit beszélnél tovább! Áll, amit mondok: Te és Szíba osztozzatok meg a birtokon.«

19:31  Meribbaál erre azt felelte a királynak: »Elveheti akár az egészet, csakhogy békességben visszatért uram, a király a házába!«

19:32  Lejött a gileádi Barzilláj is Rógelimből, s átkelt a Jordánon a királlyal, s kész volt a folyón túl is követni őt.

19:33  A gileádi Barzilláj igen öreg ember, vagyis nyolcvanesztendős volt, és ő látta el a királyt élelemmel, amikor Mahanaimban tartózkodott; nagyon gazdag ember volt ugyanis.

19:34  Azt mondta tehát a király Barzillájnak: »Jöjj velem, hogy gondtalanul pihenj nálam Jeruzsálemben.«

19:35  Azt mondta erre Barzilláj a királynak: »Mennyi az én életem esztendeinek napja, hogy felmenjek a királlyal Jeruzsálembe?

19:36  Nyolcvan esztendős vagyok ma: meg tudják-e még különböztetni érzékeim az édeset s a keserűt, gyönyörűséget szerezhet-e még szolgádnak az étel és az ital, hallgathatom-e még az énekesek s az énekesnők szavát? Miért legyen szolgád uramnak, a királynak terhére?

19:37  Csak egy kicsit megyek majd még veled én, a te szolgád tovább a Jordántól: azt nem kell nekem így viszonoznod!

19:38  Hadd térjek csak, kérlek, vissza én, a te szolgád, s hadd haljak meg a magam városában, s hadd temessenek apám s anyám sírja mellé. Itt van azonban szolgád, Kámaám, ő menjen el veled, uram király, s tégy vele, amit jónak látsz.«

19:39  Azt mondta erre neki a király: »Jöjjön el tehát velem Kámaám, s én azt teszem vele, ami neked tetszik, s te mindazt, amit kívánsz tőlem, megnyered.«

19:40  Amikor aztán átkelt az egész nép s a király a Jordánon, megcsókolta a király Barzillájt, megáldotta, s az visszatért lakóhelyére.

19:41  Majd átvonult a király s vele Kámaám Gilgálba. A királyt Júda egész népe hozta át, Izrael népének azonban csak a fele volt ott.

19:42  Felsereglettek ezért Izrael emberei mindnyájan a királyhoz, s azt mondták neki: »Miért loptak el téged testvéreink, Júda emberei, s miért hozták át ők a királyt és házanépét s vele Dávid minden emberét a Jordánon?«

19:43  Erre Júda valamennyi embere azt felelte Izrael embereinek: »Mert hozzánk közelebb áll a király! Miért haragszol ezért? Ettünk-e érte valamit a királyéból, vagy kaptunk-e érte ajándékot?«

19:44  Így feleltek erre Izrael emberei Júda embereinek: »Tíz résszel nagyobb vagyok én a király előtt, s inkább hozzám tartozik Dávid, mint tehozzád: miért követted el rajtam ezt a méltatlanságot? Miért nem nekem üzentek először, hogy hozzam vissza királyomat?« Júda emberei erre még keményebben feleltek Izrael embereinél.

Chapter 20

20:1  Történetesen ott volt Béliálnak egyik embere, név szerint Seba, Bokri fia, egy jeminita férfi. Ez megfújta a harsonát, s azt mondta: »Nincs részünk Dávidban, s nincs örökségünk Izáj fiában: térj vissza sátraidba, Izrael!«

20:2  Erre egész Izrael elpártolt Dávidtól és Sebát, Bokri fiát követte. Júda emberei azonban kitartottak királyuk mellett a Jordántól egészen Jeruzsálemig.

20:3  Amikor aztán a király hazaért Jeruzsálembe, vette azt a tíz mellékfeleségét, akit a ház őrzésére hátrahagyott, s őrizet alá helyezte őket. Élelemmel ellátta őket, de nem ment be hozzájuk, hanem zár alatt voltak haláluk napjáig, s özvegységben éltek.

20:4  Majd azt mondta a király Amászának: »Hívd egybe nekem harmadnapra Júda valamennyi emberét, s jelenj meg magad is.«

20:5  Elment tehát Amásza, hogy összehívja Júdát, de tovább maradt el annál az időnél, amelyet a király megszabott neki.

20:6  Azt mondta ezért Dávid Abizájnak: »Most még majd jobban megsanyargat minket Seba, Bokri fia, mint Absalom! Vedd tehát urad szolgáit, s nyomulj utána, hogy erős városokra ne találjon, s el ne meneküljön előlünk.«

20:7  Kivonultak tehát vele Joáb emberei meg a keretiek és a feletiek s a vitézek is mind kivonultak Jeruzsálemből, hogy üldözőbe vegyék Sebát, Bokri fiát.

20:8  Amikor aztán annál a nagy kőnél voltak, amely Gibeonban van, Amásza, aki éppen odaért, találkozott velük. Joábot ekkor szoros, testhez álló ruha fedte, fölötte ágyékig csüngő, hüvelybe dugott kard övezte, amely azonban olyan volt, hogy egy kis mozdulattal döfésre készen ki lehetett rántani.

20:9  Azt mondta ekkor Joáb Amászának: »Üdvözlégy, testvérem!« – és megfogta jobb kezével Amásza állát, mintha meg akarta volna csókolni.

20:10  Amásza nem vette észre a kardot, amelyet Joáb készen tartott, s Joáb oldalba döfte és kiontotta belét a földre. Második sebet nem is ejtett rajta, mert halott volt. Joáb és Abizáj, a fivére azután üldözőbe vették Sebát, Bokri fiát.

20:11  Eközben néhány ember Joáb társai közül megállt Amásza holtteste mellett és azt mondta: »Íme, aki Joáb helyett Dávid kísérője akart lenni.«

20:12  Amásza ugyanis vérbe borítva ott feküdt az út közepén. Amikor az egyik ember látta, hogy az egész nép megáll és nézi, kivitte Amászát az útról a mezőre, s letakarta egy ruhával, hogy ne álljanak meg miatta az arra menők.

20:13  Amikor aztán kivitték az útról, minden ember tovább ment, s követte Joábot, Sebának, Bokri fiának üldözésében.

20:14  Ő ezalatt keresztülvonult Izraelnek valamennyi törzsén egészen Abeláig, vagyis Bétmaakáig, s ott összegyűlt körülötte minden válogatott ember.

20:15  Ők tehát odamentek, s ostrom alá vették Abelában, vagyis Bétmaakában. Körülvették a várost töltésekkel, s ostromolni kezdték a várost, s a Joábbal levő egész nép nekilátott a falak lerombolásának.

20:16  Ekkor kikiáltott egy eszes asszony a városból: »Halljátok, halljátok! Mondjátok meg Joábnak: ‘Jöjj közelebb, hadd beszéljek veled.’«

20:17  Amikor ő odament hozzá, azt mondta neki: »Te vagy, Joáb?« Ő erre azt felelte: »Én.« Ekkor az így szólt hozzá: »Hallgasd meg szolgálód szavát.« Ő azt felelte: »Meghallgatom.«

20:18  Azt mondta erre az asszony: »Így hangzik a régi közmondás: ‘Akik kérdezősködni akarnak, Abelában kérdezősködjenek. Így célt is értek.’

20:19  Nem én vagyok-e az, aki igazat felelek Izraelben, s te fel akarod dúlni a várost, s el akarsz pusztítani egy anyát Izraelben? Miért rontasz az Úr örökségére?«

20:20  Joáb erre azt felelte: »Távol legyen, távol legyen az tőlem, hogy rárontsak és leromboljam.

20:21  Nem úgy van a dolog, hanem úgy, hogy egy Efraim hegységéből való ember, név szerint Seba, Bokri fia felemelte kezét Dávid király ellen. Csak őt szolgáltassátok ki, s akkor elvonulunk a város alól.« Azt mondta erre az asszony Joábnak: »Íme, majd kihajítjuk hozzád a fejét a kőfalon.«

20:22  Bement erre az egész néphez, s bölcsen szólt nekik, s azok levágatták Sebának, Bokri fiának fejét, s kihajították Joábnak. Erre ő megfúvatta a harsonát, s mindenki elvonult a város alól sátrába, Joáb pedig visszatért Jeruzsálembe a királyhoz.

20:23  Ekkor Joáb volt Izrael egész seregének fővezére, Benája, Jojáda fia a keretiek és a feletiek vezére,

20:24  Adurám a robotügyek vezetője, Jozafát, Áhilud fia a jegyző,

20:25  Síva az íródeák, Szádok és Abjatár a papok,

20:26  a jaíri Ira pedig Dávid papja.

Chapter 21

21:1  Éhínség is volt Dávid napjaiban három álló esztendőn keresztül. Dávid ekkor az Úrhoz fordult tanácsért, s az Úr azt mondta: »Saul és vérszopó háza miatt van ez, mivelhogy megölte a gibeonitákat.«

21:2  Maga elé hívatta tehát a király a gibeonitákat és beszélt velük. (A gibeaiak ugyanis nem voltak Izrael fiai közül valók, hanem az amoriták maradékai. Izrael fiai ugyan megesküdtek nekik, de Saul, mintegy buzgólkodva Izrael és Júda fiaiért, ki akarta őket irtani.)

21:3  Azt mondta Dávid a gibeonitáknak: »Mit tegyek nektek, s mivel engeszteljelek meg titeket, hogy áldjátok az Úr örökségét?«

21:4  Azt mondták erre neki a gibeoniták: »Nem ezüstért s aranyért perelünk, hanem Saul és házanépe ellen, de mi nem ölhetünk meg senkit sem Izraelben.« Azt mondta nekik a király: »Mit akartok tehát, hogy cselekedjem nektek?«

21:5  Erre azok azt mondták a királynak: »Azt az embert, aki minket felőrölt és igaztalanul elnyomott, úgy el kell törölnünk, hogy senki se maradjon nemzetségéből Izrael egész határában.

21:6  Adj ki nekünk hét embert a fiai közül, hogy felakaszthassuk őket az Úr előtt, Saulnak, az Úr egykori választottjának Gibeájában.« Azt mondta erre a király: »Kiadok.«

21:7  Meribbaált, Jonatánnak, Saul fiának fiát azonban megkímélte a király az Úrra tett eskü miatt, amely Dávid és Jonatán, Saul fia között volt.

21:8  Éppen azért vette a király Reszfának, Ája lányának két fiát, akiket az Saulnak szült, Armónit és Meribbaált, meg Míkolnak, Saul lányának öt fiát, akiket az Hadriélnek, a Molátiból való Barzilláj fiának szült,

21:9  s kiszolgáltatta őket a gibeaiak kezébe, s azok fel is akasztották őket a hegyen, az Úr előtt, s így mind a heten egyszerre elpusztultak. Az aratás első napjaiban, az árpaaratás kezdetén ölték meg őket.

21:10  Erre Reszfa, Ája lánya, fogott egy szőrzsákot, maga alá terítette a sziklán, és ott volt az aratás kezdetétől mindaddig, amíg víz nem hullott rájuk az égből, és nem engedte, hogy megszaggassák őket nappal a madarak vagy éjszaka a vadak.

21:11  Hírül vitték erre Dávidnak, amit Reszfa, Ája lánya, Saul mellékfelesége cselekedett.

21:12  Elment erre Dávid és átvette Saul csontjait és Jonatánnak, a fiának csontjait a jábesgileádi emberektől, akik ellopták azokat Bétsán utcájáról, ahová a filiszteusok feltűzték őket, amikor Sault a Gilboán megölték

21:13  és elhozta onnan Saul csontjait, s Jonatánnak, a fiának csontjait. Aztán összeszedték a felakasztottak csontjait is

21:14  és eltemették Saulnak és Jonatánnak, a fiának csontjaival együtt Benjamin földjén, a hegyoldalban, Kísnek, az ő apjának a sírjában és megtették mindazt, amit a király parancsolt. Erre aztán megengesztelődött az Úr az ország iránt.

21:15  Amikor pedig egyszer a filiszteusok ismét háborút kezdtek Izrael ellen, lement Dávid s vele szolgái, s hadakoztak a filiszteusokkal. Amikor aztán Dávid kifáradt,

21:16  Jesbibenób, aki Aráfa nemzetségéből való volt, s akinek dárdavasa háromszáz sékelt nyomott, s akit új kard övezett, meg akarta ölni Dávidot.

21:17  Ám Abizáj, Száruja fia, segítséget nyújtott neki, s leütötte és megölte a filiszteust. Ekkor Dávid emberei megesküdtek, s azt mondták: »Többé nem jössz ki velünk a hadba, hogy el ne oltsd Izrael szövétnekét.«

21:18  Egy második háború is volt a filiszteusokkal Góbban: ekkor a husáti Sobokáj leütötte az Aráfa nemzetségéből, az óriások törzséből való Száfot.

21:19  Egy harmadik háború is volt a filiszteusokkal, Góbban. Ebben Elhanán, Járe fia, a betlehemi szövőmester leütötte a gáti Góliátot, akinek dárdanyele olyan volt, mint a takácsok zugolyfája.

21:20  Egy negyedik háború Gátban volt. Volt ott egy hatalmas ember, akinek kezén-lábán hat-hat ujja volt, összesen tehát huszonnégy, s aki Áráfától származott.

21:21  Szitkokkal illette Izraelt, mire Jonatán, Sámaának, Dávid fivérének fia leütötte.

21:22  Ők négyen születtek Gátban Áráfától és estek el Dávidnak és szolgáinak keze által.

Chapter 22

22:1  Dávid azon a napon, amelyen az Úr megszabadította minden ellensége kezéből és Saul kezéből, a következő éneknek az igéit intézte az Úrhoz,

22:2  s ezt zengte: »Uram, én kősziklám, erőm, szabadítóm,

22:3  Én erős Istenem, akiben én bízom, pajzsom és szabadulásom szarva, felemelőm és oltalmam, megmentőm: te megszabadítasz az erőszaktól.

22:4  Csak segítségül hívom az Urat, a dicséretre méltót, és megszabadulok ellenségeimtől.

22:5  Már körülvettek a halál gyötrelmei, rettentgettek Béliál örvényei,

22:6  körülfogtak az alvilág kötelei, elém álltak a halál tőrei,

22:7  szorultságomban az Urat segítségül hívtam, Istenemhez kiáltottam, s ő meghallgatta templomából szavamat, kiáltásom a füléhez jutott.

22:8  A föld megindult és megreszketett, alapjukban megrázkódtak a hegyek, s reszkettek, mert ő ellenük haragra gerjedt.

22:9  Füst szállt fel orrából, emésztő tűz a szájából, égő parazsat lövellt magából.

22:10  Lehajtotta az eget és leszállott, lába alatt ködhomály volt,

22:11  haladt a kerubokon, s repült, a szél szárnyain siklott.

22:12  Sátrat vont maga köré sötét fellegekből és vizet szitált az ég felhőiből.

22:13  A színe előtt levő fényességből tüzes parazsakat lövellt,

22:14  dörgött az Úr az égből, hallatta hangját a Fölséges,

22:15  ellőtte nyilait, és szétszórta őket, villámait, és elemésztette ellenségeimet.

22:16  Láthatóvá lettek a tenger forrásai, feltárultak a világ alapjai, az Úr dübörgő szavától, haragja leheletének fúvásától.

22:17  Lenyúlt a magasból, megfogott, nagy vizekből kihúzott,

22:18  megszabadított hatalmas ellenségeimtől, fölém kerekedett gyűlölőimtől.

22:19  Elém jött nyomorúságom napján és erős támaszom lett az Úr,

22:20  kivezetett a szabad térre engem, megszabadított, mert kedvét lelte bennem.

22:21  Megfizetett nekem az Úr igaz voltom szerint, megjutalmazott kezem tisztasága szerint,

22:22  mert az Úr útjait megőriztem, Istenemtől gonoszul el nem tértem;

22:23  mert minden rendeletét szem előtt tartottam, parancsait magamtól el nem távolítottam,

22:24  mert feddhetetlen voltam előtte s őrizkedtem, hogy vétkem ne legyen.

22:25  Megfizetett nekem az Úr igaz voltom szerint, kezemnek előtte ismeretes tisztasága szerint.

22:26  A szenthez szent vagy, a kitartóhoz kitartó,

22:27  a választotthoz választott vagy, az ellenállóhoz ellenálló.

22:28  A szegény népet megmented de megalázod szemeddel a kevélyeket.

22:29  Bizony, te vagy, Uram, az én szövétnekem, te teszed, Uram, világossá sötétségem.

22:30  Bizony, általad futok, ha járom a hadat, Istenem által ugrom át a falat.

22:31  Isten – szeplőtelen az ő útja, salaktalan az Úr szava, pajzsa ő minden benne bízónak.

22:32  Ki Isten az Úron kívül, ki erős a mi Istenünkön kívül?

22:33  Ő az Isten, aki erővel övezett fel engem, és simává tette utamat teljesen,

22:34  lábamat szarvaséhoz hasonlóvá tette, s magaslataimra állított fel engem,

22:35  kezemet harcra tanította s karomat, mint ércíjat, felajzotta.

22:36  Mentő pajzsodat nyújtottad nekem s kegyességed naggyá tett engem.

22:37  Kiszélesítetted alattam lépteimet s bokáim nem hagytak cserben.

22:38  Űzőbe vettem ellenségeimet, s eltiportam, nem tértem vissza, amíg el nem pusztítottam,

22:39  elpusztítottam, s összetörtem, fel nem kelhetnek, a lábam alá estek.

22:40  Engem erővel öveztél fel a harcra, az ellenem állókat alám hajlítottad,

22:41  megszalasztottad ellenségeimet, gyűlölőimet, s elpusztítottam őket.

22:42  Kiáltottak, s nem volt, aki őket megmentse, kiáltottak az Úrhoz, s figyelembe őket nem vette.

22:43  Eltöröltem őket, mint a föld porát, széttiportam, széttapostam, mint az utca sarát.

22:44  Népem ellenmondásaitól engem megmentettél, nemzetek fejéül engem megőriztél. Népek, amelyeket nem ismertem, szolgáimmá lettek.

22:45  Idegen fiak, ha szembe is szálltak velem, mihelyt fülük hallott rólam, engedelmeskedtek nekem.

22:46  Mert elcsüggedtek az idegen fiak, s félelmükben összehúzódzkodtak.

22:47  Él az Úr, áldott légy Istenem, magasztaltassál erős Isten, aki megmentettél engem,

22:48  Isten, aki bosszút engedtél állnom, és népeket vetettél alám,

22:49  aki ellenségeim közül kiragadtál, az ellenem állók fölé juttattál s az erőszak emberétől megszabadítottál.

22:50  Dicsérlek érte, Uram, a nemzetek között és dicséretet zengek nevednek,

22:51  ó, segítséget királyának bőséggel adó, felkentjével, Dáviddal és ivadékával mindörökké irgalmasságot gyakorló!«

Chapter 23

23:1  Dávid utolsó szózata ez volt: »Szól Dávid, Izáj fia, szól az a férfi, aki ígéretet kapott Jákob Istenének fölkentjéről, Izrael jeles zsoltárosa.

23:2  Az Úr lelke szól belőlem, az ő szózata van nyelvemen,

23:3  azt mondta nekem Izrael Istene, így szólt Izrael Erőse: ‘Úgy eljön az emberek Uralkodója, aki istenfélelemben, igazsággal uralkodik,

23:4  miként a hajnal fénye napkeltekor, felhőtlen reggelen felpiroslik, s miként az esőre fű sarjad a földből.’

23:5  Nem oly nagy bár házam Isten előtt, mégis örök szövetségre lépett velem, s az szilárd és biztos teljesen, mert mindabból, ami üdvösségem, s mindabból, ami kívánságom, semmi sincs, ami meg ne valósuljon.

23:6  A hitszegők azonban mind olyanok lesznek, mint a kitépett tövis: nem fogják meg azt kézzel,

23:7  ha valaki hozzá akar nyúlni, vassal és hegyes rúddal fegyverzi fel magát s meggyújtja tűzzel és semmivé égeti.«

23:8  Dávid vitézeinek neve a következő volt: Jesbaám, Hakámoninak a fia, aki a három között a legfőbb volt. Ő egyszer felemelte dárdáját és nyolcszázat ölt meg egy ütközetben.

23:9  Utána következett az áhohita Eleazár, az ő apai nagybátyjának a fia, annak a három vitéznek az egyike, akik Dáviddal voltak, amikor a filiszteusokat megcsúfolták, s ott összegyűltek a harcra.

23:10  Amikor aztán Izrael emberei visszavonultak, ő megállt, s addig vágta a filiszteusokat, amíg keze el nem fáradt, s oda nem tapadt a kardhoz. Aznap az Úr nagy győzelmet szerzett, s a megfutamodott nép visszatért, hogy kifossza a megölteket.

23:11  Utána következett Semma, az Áráriból való Áge fia. Amikor a filiszteusok összegyűltek állomásukra, ahol egy lencsével teli mező volt, s amikor a nép megfutamodott a filiszteusok színe elől,

23:12  ő megállt a mező közepén, s megvédte a mezőt, s megverte a filiszteusokat, s az Úr nagy győzelmet szerzett.

23:13  Ezt megelőzően, egyszer aratás idején, hárman a harminc legfőbb közül elindultak és lementek Dávidhoz, az adullámi barlangba, pedig a filiszteusok tábora az Óriások völgyében állt.

23:14  Dávid akkor a sziklavárban tartózkodott, s a filiszteusok előőrse Betlehemnél volt.

23:15  Dávid vágyakozva azt mondta: »Ó, ha adna nekem valaki egy ital vizet abból a vízveremből, amely Betlehem kapujánál van!«

23:16  Erre a három vitéz betört a filiszteusok táborába, s vizet merített abból a vízveremből, amely Betlehem kapujánál van, s elvitte Dávidnak. Ő azonban nem akarta meginni, hanem az Úrnak áldozta,

23:17  s ezt mondta: »Legyen az Úr kegyelmes irántam, hogy ezt meg ne cselekedjem. Vajon megigyam-e azoknak az embereknek a vérét, akik éltük kockáztatásával mentek el érte?!« Ezért nem akarta meginni. – Ilyeneket művelt a három vitéz.

23:18  Abizáj, Joáb fivére, Száruja fia is legfőbb volt a harminc között. Ő volt az, aki felemelte dárdáját háromszáz ellen, s azokat meg is ölte. Neve volt a három között,

23:19  s a legjelesebb volt a harminc között, a vezérük is volt, de az első harmincat nem érte utol.

23:20  Utána következett a nagy tetteket cselekvő Benája, Jojádának, egy vitéz embernek a fia, aki Kabszeélből való volt. Ő ütötte le a két moábi oroszlánt, s ő ment le, s ütötte agyon az oroszlánt a veremben, a hóesés napjaiban.

23:21  Ugyancsak ő ütötte le azt az egyiptomi embert, aki nagyságával keltett méltó bámulatot. Ennek dárda volt a kezében, s ő csak egy bottal ment le hozzá, de nagy erővel kicsavarta a dárdát az egyiptomi kezéből, s megölte őt tulajdon dárdájával.

23:22  Ilyeneket művelt Benája, Jojáda fia.

23:23  Neki is neve volt azon három vitéz között, aki a harminc között a legjelesebb volt, de azt a hármat nem érte utol. Dávid őt titkos tanácsosává tette.

23:24  A harminc között voltak: Aszaél, Joáb fivére; Elehanán, az ő betlehemi nagybátyjának fia;

23:25  a Háródiból való Semma; a Háródiból való Elika;

23:26  a Fáltiból való Helesz; Híra, a Tekoából való Ákkes fia;

23:27  az Anatótból való Abiézer; a Husátiból való Mobonnáj;

23:28  az áhohita Szelmon; a Netofátiból való Mahráj;

23:29  a szintén Netofátiból való Heled, Baána fia; Itáj, a Benjamin fiainak Gibeájából való Ribáj fia;

23:30  a Fárátonból való Benája; a Gaás völgyéből való Heddáj;

23:31  az Arbábtól való Abiálbon; a Beroimból való Azmávet;

23:32  a Saláboniból való Eliába; Jássen fiai; Jonatán;

23:33  az Ororiból való Semma; az Ároriból való Ajám, Sárár fia;

23:34  Elifelet, egy Makáriból való ember fiának, Ahaszbájnak a fia; a Gelóból való Eliám, Ahitófel fia;

23:35  a Kármelből való Heszráj; az Arábból való Fáráj;

23:36  Jígal, a Szóbából való Nátán fia; a Gáddiból való Bonni;

23:37  az ammonita Szelek; a Berótból való Nahráj, Joábnak, Száruja fiának fegyverhordozója;

23:38  a Jetriből való Ira; a szintén Jetriből való Gáreb;

23:39  a hetita Uriás. Összesen harmincheten voltak.

Chapter 24

24:1  Majd ismét felgerjedt az Úr haragja Izrael ellen, s azért arra ingerelte közöttük Dávidot, hogy adja ki a parancsot: »Eredj, számláld meg Izraelt és Júdát.«

24:2  Meg is hagyta a király Joábnak, serege vezérének: »Járd be Izrael valamennyi törzsét, Dántól Beersebáig és számláljátok meg a népet, hogy tudjam a számát.«

24:3  Azt mondta erre Joáb a királynak: »Sokasítsa meg az Úr, a te Istened népedet, bármekkora is most, s tegye meg százannyivá uram, a király színe előtt, de mit akar uram, a király, ezzel a dologgal?«

24:4  Ám a király szava erőt vett Joábnak s a sereg vezéreinek szaván, s Joáb és a hadvezérek kimentek a király színe elől, hogy megszámlálják Izrael népét.

24:5  Miután átkeltek a Jordánon, elmentek Ároerbe, a Gád völgyében fekvő város jobb oldalára,

24:6  majd Jázeren keresztül átmentek Gileádba és Hodsi alföldjére, aztán elmentek Erdős-Dánba, majd bejárták Szidon környékét,

24:7  aztán átmentek Tírusz bástyáinak vidékére, majd a hivviták és a kánaániak minden földjére, végül elmentek Júda Délvidékére, Beersebába

24:8  és miután bejárták az egész országot, kilenc hó és húsz nap múlva visszaérkeztek Jeruzsálembe.

24:9  Erre Joáb átadta a királynak a nép összeírásának eredményét, amely szerint Izraelben nyolcszázezer kardforgató, erős férfi, Júdában meg ötszázezer harcos akadt.

24:10  Ám a nép megszámlálása után bántotta Dávidot lelkiismerete, s azért Dávid azt mondta az Úrnak: »Nagyon vétkeztem e tettel, de kérlek, Uram, bocsásd meg szolgád vétkét, mert igen esztelenül cselekedtem.«

24:11  Mire Dávid reggel felkelt, az Úr a következő szózatot intézte Gád prófétához, Dávid látnokához:

24:12  »Eredj és szólj Dávidhoz: Ezt üzeni az Úr: Három dolog közül választhatsz: válassz közülük egyet tetszésed szerint, s én azt cselekszem meg veled.«

24:13  Gád el is ment Dávidhoz és jelentette neki: »Vagy hét esztendeig éhínségnek kell jönnie országodra, vagy három hónapig menekülnöd kell ellenségeid elől, s azoknak üldözniük kell téged, vagy pedig három napig döghalálnak kell lennie földeden. Nos, gondolkodj, s határozz, milyen választ vigyek annak, aki engem küldött.«

24:14  Azt mondta erre Dávid Gádnak: »Nagyon szorongok, de jobb az Úr kezébe esnem (mert nagy az ő irgalmassága), mint az emberekébe.«

24:15  Döghalált bocsátott tehát az Úr Izraelre attól a reggeltől kezdve a megszabott ideig, s meghalt a népből Dántól Beersebáig hetvenezer ember.

24:16  Amikor azonban az Úr angyala Jeruzsálemre nyújtotta ki kezét, hogy azt is elpusztítsa, megkönyörült az Úr a nyomorúságon és azt mondta a nép öldöklő angyalának: »Elég, vond vissza immár kezedet.« Amikor ugyanis az Úr angyala a jebuzita Arauna szérűje mellett volt,

24:17  így szólt Dávid az Úrhoz, amint meglátta a nép öldöklő angyalát: »Én vagyok az, aki vétkeztem, s aki gonoszul cselekedtem; de ők, a juhok, mit követtek el? Kérlek, forduljon tehát kezed én ellenem s az én apámnak háza ellen!«

24:18  Erre Gád még aznap elment Dávidhoz és azt mondta neki: »Menj fel és állíts oltárt az Úrnak a jebuzita Arauna szérűjén.«

24:19  Dávid fel is ment Gád beszéde szerint, ahogy az Úr parancsolta neki.

24:20  Amint Arauna kitekintett, s észrevette, hogy a király és szolgái feléje tartanak,

24:21  kiment, földig hajtotta arcát a király előtt és azt mondta: »Mi végett jön szolgájához uram, a király?« Azt mondta neki Dávid: »Hogy megvegyem tőled a szérűt s oltárt építsek rajta az Úrnak, hogy megszűnjék az a vész, amely a nép között dúl.«

24:22  Azt mondta erre Arauna Dávidnak: »Fogadja el, s áldozzon rajta uram, a király, amint neki tetszik. Itt vannak a marhák egészen elégő áldozatnak, a cséplőszánok meg a marhajármok tüzelőfának.

24:23  Mindezt odaadja, ó király, Arauna a királynak.« Majd azt mondta Arauna a királynak: »Fogadja kegyesen az Úr fogadalmadat.«

24:24  Így felelt azonban neki a király: »Nem fogadom el úgy, ahogy akarod, hanem megveszem tőled az áráért, mert nem áldozok az Úrnak, az én Istenemnek ingyen szerzett egészen elégő áldozatot.« Dávid meg is vette a szérűt meg a marhákat ötven sékel ezüstön,

24:25  s ott oltárt épített Dávid az Úrnak, s egészen elégő áldozatokat és békeáldozatokat mutatott be. Erre az Úr megengesztelődött az ország iránt és megszűnt a csapás Izraelben.