Site uses cookies to provide basic functionality.

OK
MARK
Up
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16
Chapter 1
Mark HunRUF 1:1  Jézus Krisztus, az Isten Fia evangéliumának kezdete.
Mark HunRUF 1:2  Amint meg van írva Ézsaiás próféta könyvében: „Íme, elküldöm előtted követemet, aki elkészíti utadat;
Mark HunRUF 1:3  kiáltó szava hangzik a pusztában: Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit!”,
Mark HunRUF 1:4  megjelent Keresztelő János a pusztában, és hirdette a megtérés keresztségét a bűnök bocsánatára.
Mark HunRUF 1:5  Akkor kiment hozzá Júdea egész vidéke és a jeruzsálemiek is mind, és amikor megvallották bűneiket, megkeresztelte őket a Jordán folyóban.
Mark HunRUF 1:6  János teveszőr ruhába volt öltözve, derekán bőrövet viselt, sáskát evett és vadmézet.
Mark HunRUF 1:7  Ezt hirdette: Utánam jön az, aki erősebb nálam, és én arra sem vagyok méltó, hogy lehajolva saruja szíját megoldjam.
Mark HunRUF 1:8  Én vízzel kereszteltelek meg titeket, ő pedig Szentlélekkel fog megkeresztelni.
Mark HunRUF 1:9  Történt pedig azokban a napokban, hogy eljött Jézus a galileai Názáretből, és megkeresztelte őt János a Jordánban.
Mark HunRUF 1:10  És amikor jött ki a vízből, látta, hogy megnyílik a menny, és leszáll rá a Lélek, mint egy galamb;
Mark HunRUF 1:11  a mennyből pedig hang hallatszott: Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm.
Mark HunRUF 1:12  A Lélek pedig azonnal kivitte őt a pusztába.
Mark HunRUF 1:13  Negyven napig volt a pusztában, miközben kísértette a Sátán. Vadállatok között élt, és angyalok szolgáltak neki.
Mark HunRUF 1:14  Miután Jánost fogságba vetették, elment Jézus Galileába, és így hirdette az Isten evangéliumát:
Mark HunRUF 1:15  Beteljesedett az idő, és elközelített az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban!
Mark HunRUF 1:16  Amikor a Galileai-tenger partján járt, meglátta Simont és Andrást, Simon testvérét, amint hálót vetettek a tengerbe, mivel halászok voltak;
Mark HunRUF 1:17  és így szólt hozzájuk Jézus: Kövessetek engem, és én emberhalászokká teszlek titeket.
Mark HunRUF 1:18  Erre azok a hálókat otthagyva azonnal követték őt.
Mark HunRUF 1:19  Amikor egy kissé továbbment, meglátta Jakabot, Zebedeus fiát és Jánost, a testvérét, amint a hálóikat rendezgették a hajóban;
Mark HunRUF 1:20  és azonnal elhívta őket, azok pedig apjukat, Zebedeust a napszámosokkal együtt a hajóban hagyva, elmentek őutána.
Mark HunRUF 1:21  Ezután elmentek Kapernaumba. Szombaton pedig azonnal a zsinagógába ment, és tanított.
Mark HunRUF 1:22  Álmélkodtak a tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók.
Mark HunRUF 1:23  Éppen ott volt a zsinagógájukban egy tisztátalan lélektől megszállott ember, aki így kiáltott fel:
Mark HunRUF 1:24  Mi közünk hozzád, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom rólad, ki vagy: az Isten Szentje.
Mark HunRUF 1:25  Jézus ráparancsolt: Némulj el, és menj ki belőle!
Mark HunRUF 1:26  A tisztátalan lélek pedig megrázta azt az embert, és hangos kiáltással kiment belőle.
Mark HunRUF 1:27  Mindnyájan annyira megdöbbentek, hogy ezt kérdezgették egymástól: Milyen új tanítás ez? Hatalommal parancsol a tisztátalan lelkeknek, és azok engedelmeskednek neki.
Mark HunRUF 1:28  És gyorsan elterjedt a híre mindenfelé Galilea egész környékén.
Mark HunRUF 1:29  És azonnal, amint kijöttek a zsinagógából, elmentek Jakabbal és Jánossal együtt Simon és András házába.
Mark HunRUF 1:30  Simon anyósa lázasan feküdt, és azonnal szóltak felőle Jézusnak.
Mark HunRUF 1:31  Ő pedig odalépve megfogta a kezét, és talpra állította, úgyhogy az asszonyt elhagyta a láz, és szolgált nekik.
Mark HunRUF 1:32  Estefelé pedig, amikor lement a nap, hozzávittek minden beteget és megszállottat;
Mark HunRUF 1:33  és az egész város összegyűlt az ajtó előtt.
Mark HunRUF 1:34  Sokakat meggyógyított, akik különféle betegségekben sínylődtek, sok ördögöt is kiűzött, és nem engedte megszólalni az ördögöket, mivel azok ismerték őt.
Mark HunRUF 1:35  Nagyon korán, amikor még sötét volt, felkelt, és félrevonult egy lakatlan helyre, és ott imádkozott.
Mark HunRUF 1:37  és amikor megtalálták, így szóltak hozzá: Mindenki téged keres.
Mark HunRUF 1:38  Ő pedig ezt mondta nekik: Menjünk máshova, a szomszédos helységekbe, hogy ott is hirdessem az igét, mert ezért jöttem.
Mark HunRUF 1:39  És elment Galilea-szerte a zsinagógáikba, hirdette az igét, és kiűzte az ördögöket.
Mark HunRUF 1:40  Odament hozzá egy leprás, aki könyörögve és térdre borulva így szólt hozzá: Ha akarod, megtisztíthatsz.
Mark HunRUF 1:41  Jézus megszánta, kezét kinyújtva megérintette, és így szólt hozzá: Akarom, tisztulj meg!
Mark HunRUF 1:42  És a lepra azonnal eltűnt róla, és megtisztult.
Mark HunRUF 1:44  és ezt mondta neki: Vigyázz, senkinek ne mondj semmit, hanem menj el, mutasd meg magad a papnak, és ajánld fel tisztulásodért mindazt, amit Mózes rendelt, bizonyságul nekik!
Mark HunRUF 1:45  Az pedig elment, és elkezdte mindenfelé hirdetni és híresztelni az esetet, úgyhogy Jézus nem mehetett többé nyíltan egyetlen városba sem, hanem kint, lakatlan helyeken tartózkodott, és odamentek hozzá mindenfelől.
Chapter 2
Mark HunRUF 2:1  Néhány nap múlva ismét elment Kapernaumba, és elterjedt a híre, hogy otthon van.
Mark HunRUF 2:2  Erre olyan sokan gyűltek össze, hogy még az ajtó előtt sem volt hely; ő pedig hirdette nekik az igét.
Mark HunRUF 2:3  Oda akartak hozzá menni egy bénával, akit négyen vittek.
Mark HunRUF 2:4  De mivel a sokaság miatt nem vihették őt hozzá, megbontották a tetőt ott, ahol ő volt, és a résen át leeresztették az ágyat, amelyen a béna feküdt.
Mark HunRUF 2:5  Jézus pedig látva a hitüket, így szólt a bénához: Fiam, megbocsáttattak a te bűneid.
Mark HunRUF 2:6  Ott ültek néhányan az írástudók közül, és így tanakodtak szívükben:
Mark HunRUF 2:7  Hogyan beszélhet ez így? Istent káromolja! Ki bocsáthat meg bűnöket az egy Istenen kívül?
Mark HunRUF 2:8  Jézus lelkében azonnal felismerte, hogy így tanakodnak magukban, és ezt mondta nekik: Miért tanakodtok így szívetekben?
Mark HunRUF 2:9  Melyik a könnyebb? Azt mondani a bénának, hogy megbocsáttattak a te bűneid, vagy azt mondani, kelj fel, vedd az ágyadat és járj?
Mark HunRUF 2:10  Azért pedig, hogy megtudjátok, az Emberfiának van hatalma bűnöket megbocsátani a földön – így szólt a bénához:
Mark HunRUF 2:11  Neked mondom, kelj fel, vedd az ágyadat, és menj haza!
Mark HunRUF 2:12  Az pedig felkelt, azonnal felvette az ágyát, és kiment mindenki szeme láttára; úgyhogy ámulatba estek mind, dicsőítették Istent, és ezt mondták: Ilyet még sohasem láttunk!
Mark HunRUF 2:13  Azután ismét kiment a tenger mellé, az egész sokaság pedig odament hozzá, és tanította őket.
Mark HunRUF 2:14  Amikor továbbment, meglátta Lévit, Alfeus fiát, aki a vámszedőhelyen ült, és így szólt hozzá: Kövess engem! Az pedig felkelt, és követte őt.
Mark HunRUF 2:15  És történt, hogy mikor Lévi házában az asztalnál ült, sok vámszedő és bűnös is odatelepedett Jézus és a tanítványai mellé, mivel sokan voltak, és követték őt.
Mark HunRUF 2:16  Amint a farizeusok közül való írástudók látták, hogy bűnösökkel és vámszedőkkel eszik együtt, így szóltak a tanítványainak: Miért eszik együtt a vámszedőkkel és bűnösökkel?
Mark HunRUF 2:17  Amikor Jézus ezt meghallotta, így szólt hozzájuk: Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek; nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket.
Mark HunRUF 2:18  János tanítványai és a farizeusok tartották a böjtöt. Odamentek Jézushoz, és megkérdezték tőle: Miért böjtölnek János tanítványai és a farizeusok tanítványai, a te tanítványaid pedig miért nem böjtölnek?
Mark HunRUF 2:19  Jézus ezt mondta nekik: Vajon böjtölhet-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? Addig, amíg velük van a vőlegény, nem böjtölhetnek.
Mark HunRUF 2:20  De jönnek majd napok, amikor elvétetik tőlük a vőlegény, és akkor azon a napon böjtölni fognak.
Mark HunRUF 2:21  Senki sem varr foltot új posztóból régi ruhára, mert a toldás tovább szakítja, az új a régit, és még nagyobb lesz a szakadás.
Mark HunRUF 2:22  És senki sem tölt újbort régi tömlőbe, mert szétrepeszti a bor a tömlőt, és tönkremegy a bor is, a tömlő is; hanem az újbor új tömlőbe való.
Mark HunRUF 2:23  És történt, hogy Jézus szombaton gabonaföldeken ment át, és tanítványai útközben tépdesni kezdték a kalászokat.
Mark HunRUF 2:24  A farizeusok így szóltak hozzá: Nézd, miért tesznek szombaton olyat, amit nem szabad?
Mark HunRUF 2:25  Ő ezt kérdezte tőlük: Sohasem olvastátok, mit tett Dávid, amikor szükséget szenvedett, és megéhezett ő is meg azok is, akik vele voltak?
Mark HunRUF 2:26  Miként ment be az Isten házába Ebjátár főpap idején, és hogyan ette meg a szent kenyereket, amelyeket nem szabad megenni másnak, csak a papoknak, és azoknak is adott, akik vele voltak?
Mark HunRUF 2:27  Majd hozzátette Jézus: A szombat lett az emberért, nem az ember a szombatért;
Chapter 3
Mark HunRUF 3:1  Ezután ismét a zsinagógába ment. Volt ott egy sorvadt kezű ember.
Mark HunRUF 3:2  Figyelték Jézust: vajon meggyógyítja-e szombaton, hogy vádat emelhessenek ellene.
Mark HunRUF 3:3  Ekkor ezt mondta a sorvadt kezű embernek: Állj ki középre!
Mark HunRUF 3:4  Hozzájuk pedig így szólt: Szabad-e szombaton jót tenni, vagy rosszat tenni, életet menteni vagy kioltani? De azok hallgattak.
Mark HunRUF 3:5  Ekkor haragosan végignézett rajtuk, szomorkodva szívük keménysége miatt; majd így szólt ahhoz az emberhez: Nyújtsd ki a kezedet! Az kinyújtotta, és meggyógyult a keze.
Mark HunRUF 3:6  A farizeusok pedig kimenve, a Heródes-pártiakkal együtt azonnal arról tanácskoztak, hogyan végezzenek vele.
Mark HunRUF 3:7  Jézus pedig tanítványaival együtt visszavonult a tengerhez, ahová nagy sokaság követte Galileából, Júdeából
Mark HunRUF 3:8  és Jeruzsálemből, sőt Idumeából, a Jordánon túlról, Tírusz és Szidón környékéről is nagy sokaság ment hozzá, amikor hallottak arról, milyen nagy dolgokat tett.
Mark HunRUF 3:9  Jézus pedig szólt tanítványainak, legyen készen számára egy csónak a sokaság miatt, hogy ne tolongjanak körülötte.
Mark HunRUF 3:10  Mert sokakat meggyógyított, úgyhogy akiknek valami bajuk volt, hozzá tódultak, hogy megérinthessék.
Mark HunRUF 3:11  Amikor pedig meglátták őt a tisztátalan lelkek, leborultak előtte, és így kiáltoztak: Te vagy az Isten Fia!
Mark HunRUF 3:12  Ő azonban szigorúan rájuk parancsolt, hogy ne fedjék fel, kicsoda ő.
Mark HunRUF 3:13  Azután felment a hegyre, és magához hívta, akiket akart; ők pedig odamentek hozzá.
Mark HunRUF 3:14  Tizenkettőt pedig, akiket apostoloknak is nevezett, kiválasztott arra, hogy vele legyenek, és azután elküldje őket, hogy hirdessék az igét,
Mark HunRUF 3:15  és hogy a tőle kapott hatalommal kiűzzék az ördögöket.
Mark HunRUF 3:16  Kiválasztotta tehát a tizenkettőt: Simont, akinek a Péter nevet adta,
Mark HunRUF 3:17  Jakabot, Zebedeus fiát és Jánost, Jakab testvérét, akiknek a Boanérgesz nevet adta, ami azt jelenti, mennydörgés fiai;
Mark HunRUF 3:18  továbbá Andrást és Fülöpöt, Bertalant és Mátét, Tamást és Jakabot, Alfeus fiát, Taddeust és Simont, a Kananeust
Mark HunRUF 3:19  és Júdás Iskáriótest, aki el is árulta őt.
Mark HunRUF 3:20  Azután hazament, és ismét összegyűlt a sokaság, úgyhogy ők még enni sem tudtak emiatt.
Mark HunRUF 3:21  Amikor ezt meghallották a rokonai, odamentek, hogy megfogják őt, mivel azt mondták: megzavarodott.
Mark HunRUF 3:22  A Jeruzsálemből érkező írástudók pedig azt mondták, hogy Belzebub van benne, és hogy az ördögök fejedelmével űzi ki az ördögöket.
Mark HunRUF 3:23  Jézus odahívta őket, és példázatokban szólt hozzájuk: Hogyan űzheti ki a Sátán a Sátánt?
Mark HunRUF 3:24  Ha egy ország meghasonlik önmagával, nem maradhat fenn az az ország;
Mark HunRUF 3:25  és ha egy háznép meghasonlik önmagával, az a háznép sem maradhat fenn.
Mark HunRUF 3:26  Ha tehát a Sátán önmaga ellen támad, és meghasonlik, akkor szintén nem maradhat meg tovább, hanem vége van.
Mark HunRUF 3:27  Viszont az erős ember házába sem törhet be senki, és nem rabolhatja ki, hacsak előbb meg nem kötözi az erős embert, és akkor kirabolhatja a házát.
Mark HunRUF 3:28  Bizony mondom nektek, hogy az emberek minden bűne meg fog bocsáttatni, még a káromlások is, bármennyi káromlást is szóljanak,
Mark HunRUF 3:29  de aki a Szentlelket káromolja, az nem nyer bocsánatot soha, hanem vétkes marad bűne miatt örökké.
Mark HunRUF 3:30  Mert azt mondták róla, hogy tisztátalan lélek van benne.
Mark HunRUF 3:31  Ekkor megérkeztek anyja és testvérei; kint megállva beküldtek hozzá, és hívatták őt.
Mark HunRUF 3:32  Sok ember ült körülötte, és azok szóltak neki: Íme, anyád és a testvéreid odakint keresnek téged!
Mark HunRUF 3:33  De ő így válaszolt nekik: Ki az én anyám, és kik az én testvéreim?
Mark HunRUF 3:34  És végignézve a körülötte ülőkön, így szólt: Íme, az én anyám és az én testvéreim.
Mark HunRUF 3:35  Mert aki Isten akaratát cselekszi, az az én testvérem és az én anyám.
Chapter 4
Mark HunRUF 4:1  Ismét tanítani kezdett a tengerparton, és igen nagy sokaság gyülekezett hozzá, ezért hajóba szállva a tengeren maradt; az egész sokaság pedig a tengerparton volt.
Mark HunRUF 4:2  Sokat tanította őket példázatokban; és ezt mondta nekik tanítás közben:
Mark HunRUF 4:4  és történt vetés közben, hogy némely mag az útfélre esett, de jöttek a madarak, és felkapkodták.
Mark HunRUF 4:5  Némelyik pedig a köves helyre esett, ahol kevés volt a föld, és azonnal kihajtott, mert nem volt mélyen a földben;
Mark HunRUF 4:6  amikor pedig felkelt a nap, megperzselődött, és mivel nem volt gyökere, kiszáradt.
Mark HunRUF 4:7  Más része a tövisek közé esett, de a tövisek megnőttek, megfojtották, és így nem hozott termést.
Mark HunRUF 4:8  A többi pedig a jó földbe esett, és mikor kikelt, és szárba szökkent, termést hozott: egyik a harmincszorosát, másik a hatvanszorosát, sőt némelyik a százszorosát is.
Mark HunRUF 4:9  Majd hozzátette: Akinek van füle a hallásra, hallja!
Mark HunRUF 4:10  Amikor egyedül maradt, a körülötte lévők a tizenkettővel együtt megkérdezték őt a példázatokról.
Mark HunRUF 4:11  Jézus így szólt hozzájuk: Nektek megadatott az Isten országának titka, de a kívül valóknak minden példázatokban adatik,
Mark HunRUF 4:12  hogy látván lássanak, de ne ismerjenek, és hallván halljanak, de ne értsenek, hogy meg ne térjenek, és bűneik meg ne bocsáttassanak.
Mark HunRUF 4:13  Azután így szólt hozzájuk: Nem értitek ezt a példázatot? Akkor hogyan fogjátok megérteni a többit?
Mark HunRUF 4:15  Az útfélre esett mag: azok, akiknek hirdettetik az ige, de amikor hallgatják, azonnal jön a Sátán, és kiragadja a beléjük vetett igét.
Mark HunRUF 4:16  A köves helyre vetett mag: azok, akik amikor hallgatják az igét, azonnal örömmel fogadják azt,
Mark HunRUF 4:17  de nem gyökerezik meg bennük, ezért állhatatlanok, és ha nyomorúságot vagy üldözést kell szenvedniük az ige miatt, azonnal elbuknak.
Mark HunRUF 4:18  Megint más a tövisek közé vetett mag: ezek azok, akik meghallják az igét,
Mark HunRUF 4:19  de e világ gondja, a gazdagság csábítása vagy egyéb dolgok megkívánása benövi és megfojtja az igét, úgyhogy ez sem hoz termést.
Mark HunRUF 4:20  A jó földbe vetett mag: azok, akik hallgatják az igét, befogadják, és az egyik harmincannyi, a másik hatvanannyi, némelyik pedig százannyi termést hoz.
Mark HunRUF 4:21  Ezután megkérdezte tőlük: Vajon azért veszik elő a lámpást, hogy a véka alá tegyék vagy az ágy alá? Nem azért, hogy a lámpatartóba tegyék?
Mark HunRUF 4:22  Mert nincs semmi rejtett dolog, ami ki ne derülne, és semmi titok, ami napfényre ne jutna.
Mark HunRUF 4:24  Ezt is mondta nekik: Vigyázzatok arra, hogy mit hallotok! Amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek nektek, sőt ráadást is adnak.
Mark HunRUF 4:25  Mert akinek van, annak adatik, és akinek nincs, attól az is elvétetik, amije van.
Mark HunRUF 4:26  Jézus ezt is mondta: Úgy van az Isten országa, mint amikor az ember magot vet a földbe,
Mark HunRUF 4:27  azután alszik és felkel, éjjel és nappal: a mag sarjad és nő, az ember pedig nem tudja, hogyan.
Mark HunRUF 4:28  Magától terem a föld, először zöld sarjat, azután kalászt, azután érett magot a kalászban.
Mark HunRUF 4:29  Amikor pedig a termés engedi, azonnal nekiereszti a sarlót, mert elérkezett az aratás ideje.
Mark HunRUF 4:30  Majd így folytatta: Mihez hasonlítsuk az Isten országát, vagy milyen példázatba foglaljuk?
Mark HunRUF 4:31  Olyan, mint a mustármag: mikor elvetik a földbe, kisebb minden magnál a földön,
Mark HunRUF 4:32  miután pedig elvetették, megnő, és nagyobb lesz minden veteménynél, és olyan nagy ágakat hajt, hogy árnyékában fészket rakhatnak az égi madarak.
Mark HunRUF 4:33  Még sok hasonló példázatban hirdette nekik az igét úgy, amint megérthették.
Mark HunRUF 4:34  Példázat nélkül nem is szólt hozzájuk, maguk között azonban tanítványainak megmagyarázott mindent.
Mark HunRUF 4:35  Ugyanezen a napon, amikor este lett, így szólt hozzájuk: Menjünk át a túlsó partra!
Mark HunRUF 4:36  Ők pedig otthagyva a sokaságot, csatlakoztak hozzá, minthogy ő már a hajóban volt; de más hajók is követték őt.
Mark HunRUF 4:37  Ekkor nagy szélvihar támadt, és a hullámok becsaptak a hajóba, úgyhogy az már kezdett megtelni.
Mark HunRUF 4:38  Ő pedig a hajó hátsó részében a vánkoson aludt. Ekkor felébresztették, és így szóltak hozzá: Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk?
Mark HunRUF 4:39  Ő pedig felkelt, ráparancsolt a szélre, és azt mondta a tengernek: Hallgass el, némulj meg! És elült a vihar, és nagy csendesség lett.
Mark HunRUF 4:40  Akkor ezt mondta nekik: Miért féltek ennyire? Még mindig nincs hitetek?
Mark HunRUF 4:41  Nagy félelem fogta el őket, és így szóltak egymáshoz: Ki ez, hogy a szél is, a tenger is engedelmeskedik neki?
Chapter 5
Mark HunRUF 5:1  Azután elmentek a tenger túlsó partjára, a gadaraiak földjére.
Mark HunRUF 5:2  Amikor kiszállt a hajóból, egyszer csak szembejött vele a sírboltok közül egy tisztátalan lélektől megszállott ember,
Mark HunRUF 5:3  aki a sírboltokban lakott, és akit már lánccal sem tudott megkötözni senki,
Mark HunRUF 5:4  mert már sokszor meg volt kötözve bilincsekkel és láncokkal, de szétszaggatta a láncokat, a bilincseket pedig összetörte, úgyhogy senki sem tudta megfékezni.
Mark HunRUF 5:5  Éjjel-nappal mindig a sírokban és a hegyek között kiáltozott, és kővel vagdosta magát.
Mark HunRUF 5:6  Amikor távolról meglátta Jézust, odafutott, leborult előtte,
Mark HunRUF 5:7  és hangosan felkiáltott: Mi közöm hozzád, Jézus, a magasságos Isten Fia? Az Istenre kérlek, ne gyötörj engem!
Mark HunRUF 5:8  Jézus ugyanis ezt mondta neki: Menj ki, tisztátalan lélek, ebből az emberből!
Mark HunRUF 5:9  És megkérdezte tőle: Mi a neved? Az így felelt: Légió a nevem, mert sokan vagyunk.
Mark HunRUF 5:10  És nagyon kérte őt, hogy ne űzze el őket arról a vidékről.
Mark HunRUF 5:11  Ott a hegyoldalban egy nagy disznónyájat legeltettek,
Mark HunRUF 5:12  ezért a tisztátalan lelkek azt kérték tőle: Küldj minket a disznókba, hadd menjünk beléjük!
Mark HunRUF 5:13  Ő megengedte nekik, a tisztátalan lelkek pedig kijöttek, és belementek a disznókba; a nyáj, mintegy kétezer állat a meredekről a tengerbe rohant, és belefulladt a tengerbe.
Mark HunRUF 5:14  A legeltetők pedig elfutottak, és elvitték a hírt a városba és a környékre. Erre kijöttek az emberek, hogy lássák, mi történt.
Mark HunRUF 5:15  Amikor Jézus közelébe értek, és látták, hogy a megszállott, akiben a légió volt, felöltözve ül, és eszénél van, félelem fogta el őket.
Mark HunRUF 5:16  Akik pedig látták, elmondták nekik, hogy mi történt a megszállottal és a disznókkal.
Mark HunRUF 5:17  Ekkor kérlelni kezdték Jézust, hogy menjen el a határukból.
Mark HunRUF 5:18  Amikor azután beszállt a hajóba, kérte őt az előbb még megszállott ember, hogy vele maradhasson.
Mark HunRUF 5:19  Ő azonban nem engedte meg neki, hanem így szólt hozzá: Menj haza a tieidhez, és vidd hírül nekik, milyen nagy dolgot tett veled az Úr, és hogyan könyörült meg rajtad.
Mark HunRUF 5:20  Az pedig elment, és hirdetni kezdte a Tízvárosban, hogy milyen nagy dolgot tett vele Jézus, és mindenki csodálkozott.
Mark HunRUF 5:21  Amikor Jézus ismét átkelt hajón a túlsó partra, nagy sokaság sereglett köré, ő pedig a tenger partján maradt.
Mark HunRUF 5:22  Akkor jött egy zsinagógai elöljáró, név szerint Jairus, aki meglátva őt, lába elé borult,
Mark HunRUF 5:23  és esedezve kérte: A kislányom halálán van, jöjj, tedd rá a kezed, hogy meggyógyuljon, és életben maradjon.
Mark HunRUF 5:24  Jézus ekkor elindult vele. A nagy sokaság követte őt, és tolongott körülötte.
Mark HunRUF 5:25  Egy asszony pedig, aki tizenkét éve vérfolyásos volt,
Mark HunRUF 5:26  sok orvostól sokat szenvedett, és mindenét rájuk költötte ugyan, mégsem látta semmi hasznát, hanem még rosszabbul lett;
Mark HunRUF 5:27  amikor hallott Jézusról, eljött, és a sokaságban hátulról megérintette a ruháját,
Mark HunRUF 5:28  mert így gondolkodott: Ha megérintem akár csak a ruháját is, meggyógyulok.
Mark HunRUF 5:29  Azonnal elapadt a vérzés forrása, és érezte testében, hogy meggyógyult a bajából.
Mark HunRUF 5:30  Jézus azonnal észrevette, hogy erő áradt ki belőle, ezért a sokaságban megfordulva így szólt: Ki érintette meg a ruhámat?
Mark HunRUF 5:31  Tanítványai így feleltek: Látod, hogyan tolong körülötted a sokaság, és azt kérdezed: Ki érintett meg engem?
Mark HunRUF 5:32  Jézus körülnézett, hogy lássa, ki tette ezt.
Mark HunRUF 5:33  Az asszony pedig, mivel tudta, mi történt vele, félve és remegve jött elő; leborult előtte, és elmondta neki a teljes igazságot.
Mark HunRUF 5:34  Ő pedig ezt mondta neki: Leányom, a hited megtartott téged: menj el békességgel, és bajodtól megszabadulva légy egészséges!
Mark HunRUF 5:35  Még beszélt Jézus, amikor emberek érkeztek a zsinagógai elöljáró házától, és ezt mondták: Leányod meghalt. Miért fárasztod még a Mestert?
Mark HunRUF 5:36  Jézus is meghallotta, amit mondtak, és így szólt a zsinagógai elöljáróhoz: Ne félj, csak higgy!
Mark HunRUF 5:37  És senkinek sem engedte meg, hogy vele menjen, csak Péternek, Jakabnak és Jánosnak, Jakab testvérének.
Mark HunRUF 5:38  Amikor megérkeztek a zsinagógai elöljáró házához, látva a zűrzavart, a hangosan sírókat és jajgatókat,
Mark HunRUF 5:39  bement, és így szólt hozzájuk: Miért csináltok ilyen zűrzavart, és miért sírtok? A gyermek nem halt meg, csak alszik.
Mark HunRUF 5:40  Erre kinevették; de ő mindenkit kiküldve maga mellé vette a gyermek apját, anyját és a vele lévőket, és bement oda, ahol a gyermek feküdt.
Mark HunRUF 5:41  Majd megfogva a gyermek kezét, ezt mondta neki: Talitha kúmi!, ami azt jelenti: Leányka, neked mondom, kelj fel!
Mark HunRUF 5:42  A leányka pedig azonnal felkelt és járt, mert tizenkét éves volt már. Azok pedig azt sem tudták, hova legyenek a nagy ámulattól.
Mark HunRUF 5:43  Jézus azonban szigorúan meghagyta nekik, hogy ezt senki meg ne tudja; azután szólt, hogy adjanak enni a leánykának.
Chapter 6
Mark HunRUF 6:1  Jézus akkor elment onnan, a hazájába ment, és követték a tanítványai.
Mark HunRUF 6:2  Amikor azután eljött a szombat, tanítani kezdett a zsinagógában. Sokan hallgatták, és álmélkodva így szóltak: Honnan kapta ezeket, miféle bölcsesség az, amely neki adatott, és hogyan lehet, hogy ilyen csodák történnek általa?
Mark HunRUF 6:3  Vajon nem az ácsmester ő, Mária fia, Jakab, József, Júdás és Simon testvére? Nem itt élnek-e közöttünk húgai is? És megbotránkoztak benne.
Mark HunRUF 6:4  Jézus pedig így szólt hozzájuk: Nem vetik meg a prófétát másutt, csak a tulajdon hazájában, a rokonai között és a saját házában.
Mark HunRUF 6:5  Nem is tudott itt egyetlen csodát sem tenni azon kívül, hogy néhány beteget – kezét rájuk téve – meggyógyított.
Mark HunRUF 6:6  Csodálkozott is hitetlenségükön. Majd sorra járta a környező falvakat, és tanított.
Mark HunRUF 6:7  Ezek után magához hívta a tizenkettőt, és kiküldte őket kettesével. Hatalmat adott nekik a tisztátalan lelkek fölött,
Mark HunRUF 6:8  és megparancsolta nekik, hogy semmit se vigyenek az útra egyetlen boton kívül, se kenyeret, se tarisznyát, se pénzt az övükben;
Mark HunRUF 6:9  csak saru legyen rajtuk, de ne vigyenek magukkal második ruhát.
Mark HunRUF 6:10  Ezt is mondta nekik: Ha valahol bementek egy házba, maradjatok ott addig, amíg tovább nem mentek onnan.
Mark HunRUF 6:11  Ha egy helyen nem fogadnak be titeket, és nem hallgatnak rátok, akkor kimenve onnan, még a port is verjétek le lábatokról, bizonyságul ellenük.
Mark HunRUF 6:12  A tanítványok pedig elindultak, és hirdették az embereknek, hogy térjenek meg;
Mark HunRUF 6:13  sok ördögöt kiűztek, sok beteget megkentek olajjal, és meggyógyították őket.
Mark HunRUF 6:14  Hallott erről Heródes király, mert Jézus neve ismertté vált; és azt beszélték, hogy Keresztelő János támadt fel a halálból, és ezért vannak benne a csodatevő erők.
Mark HunRUF 6:15  Mások pedig azt mondták, hogy Illés ő, ismét mások azt beszélték, hogy olyan, mint valamelyik próféta.
Mark HunRUF 6:16  Amikor Heródes ezt meghallotta, így szólt: Az a János támadt fel, akit én lefejeztettem.
Mark HunRUF 6:17  Ez a Heródes fogatta el ugyanis Jánost, és záratta börtönbe a testvére, Fülöp feleségének, Heródiásnak a kedvéért, mivel feleségül vette őt.
Mark HunRUF 6:18  Mert János megmondta Heródesnek: Nem veheted el a testvéred feleségét!
Mark HunRUF 6:19  Heródiás ezért megharagudott rá, és meg akarta öletni. De nem tehette,
Mark HunRUF 6:20  mert Heródes félt Jánostól, akiről tudta, hogy igaz és szent ember, ezért védelmébe vette; bár hallgatva őt gyakran zavarba jött, mégis szívesen hallgatta.
Mark HunRUF 6:21  De eljött a kedvező alkalom, amikor Heródes a születésnapján lakomát adott főembereinek, vezéreinek és Galilea előkelőinek.
Mark HunRUF 6:22  Ekkor Heródiás leánya ment be táncolni. Ez kedvére volt Heródesnek és a vendégeknek. A király ezt mondta a leánynak: Kérj tőlem, amit csak akarsz, és megadom neked.
Mark HunRUF 6:23  Meg is esküdött neki: Bármit kérsz, megadom neked, akár országom felét is.
Mark HunRUF 6:24  A leány kiment, és megkérdezte anyjától: Mit kérjek? Az pedig ezt válaszolta: Keresztelő János fejét.
Mark HunRUF 6:25  A leány nagy sietve bement a királyhoz, és azt kérte: Szeretném, ha rögtön ideadnád nekem egy tálon Keresztelő János fejét.
Mark HunRUF 6:26  Ekkor a király nagyon elszomorodott, mert a vendégek előtt tett esküje miatt nem akarta őt elutasítani.
Mark HunRUF 6:27  Azonnal el is küldte a hóhért, és megparancsolta, hogy hozza el János fejét. Az elment, lefejezte Jánost a börtönben,
Mark HunRUF 6:28  elhozta a fejét egy tálon, és átadta a leánynak, a leány pedig odaadta azt az anyjának.
Mark HunRUF 6:29  Amikor ezt meghallották a tanítványai, eljöttek, elvitték a holttestét, és egy sírboltba helyezték.
Mark HunRUF 6:30  Az apostolok visszatértek Jézushoz, és elbeszélték neki mindazt, amit tettek és tanítottak.
Mark HunRUF 6:31  Ő pedig így szólt hozzájuk: Jöjjetek velem, csak ti magatok egy lakatlan helyre, és pihenjetek meg egy kissé! Mert olyan sokan mentek hozzá, hogy még enni sem volt idejük.
Mark HunRUF 6:32  Elhajóztak tehát egy lakatlan helyre magukban.
Mark HunRUF 6:33  De sokan meglátták és felismerték őt, amikor elindultak, ezért minden városból összefutottak oda, és megelőzték őket.
Mark HunRUF 6:34  Amikor Jézus kiszállt, és meglátta a nagy sokaságot, megszánta őket, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélkül való juhok, és kezdte őket sok mindenre tanítani.
Mark HunRUF 6:35  De amikor az idő már későre járt, odamentek hozzá a tanítványai, és ezt mondták neki: Lakatlan hely ez, és az idő már későre jár.
Mark HunRUF 6:36  Bocsásd el őket, hogy a környező tanyákra és falvakba menve ennivalót vegyenek maguknak.
Mark HunRUF 6:37  Ő azonban így válaszolt nekik: Ti adjatok nekik enni! De ők ezt mondták neki: Talán mi menjünk el, és vegyünk kétszáz dénárért kenyeret, hogy enni adhassunk nekik?
Mark HunRUF 6:38  Jézus megkérdezte tőlük: Hány kenyeretek van? Menjetek, nézzétek meg! Amikor megnézték, ezt mondták: Öt kenyerünk van meg két halunk.
Mark HunRUF 6:39  Ekkor megparancsolta nekik, hogy ültessenek le mindenkit csoportokban a zöld fűre.
Mark HunRUF 6:40  Le is ültek százas és ötvenes csoportokban.
Mark HunRUF 6:41  Jézus pedig vette az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre, megáldotta és megtörte a kenyereket, majd átadta a tanítványoknak, hogy tegyék eléjük; és a két halat is elosztotta mindnyájuknak.
Mark HunRUF 6:43  összeszedték a kenyérdarabokat tizenkét tele kosárral; és azt is, ami a halakból maradt.
Mark HunRUF 6:44  Akik pedig ettek a kenyerekből, ötezren voltak, csak férfiak.
Mark HunRUF 6:45  Jézus azonnal sürgetni kezdte tanítványait, hogy szálljanak hajóba, és menjenek át előre a túlsó partra, Bétsaida felé, amíg ő elbocsátja a sokaságot.
Mark HunRUF 6:46  Miután pedig elbocsátotta őket, felment a hegyre imádkozni.
Mark HunRUF 6:47  Amikor beesteledett, a hajó a tenger közepén volt, ő pedig a parton egyedül.
Mark HunRUF 6:48  Amikor látta, hogy mennyire küszködnek az evezéssel, mert szembefújt a szél, hajnaltájban elindult feléjük a tengeren járva, és el akart menni mellettük.
Mark HunRUF 6:49  Amikor meglátták őt, amint a tengeren jár, azt hitték, hogy kísértet, és felkiáltottak.
Mark HunRUF 6:50  Mert mindnyájan látták őt, és megrettentek. De ő azonnal megszólította őket, és ezt mondta nekik: Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!
Mark HunRUF 6:51  Beszállt hozzájuk a hajóba, és elült a szél, ők pedig szerfölött csodálkoztak magukban.
Mark HunRUF 6:52  Mert a kenyerekből még nem okultak, és a szívük kemény maradt.
Mark HunRUF 6:53  A túlsó partra átkelve megérkeztek Genezáretbe, és kikötöttek.
Mark HunRUF 6:54  Amikor kiszálltak a hajóból, az emberek azonnal felismerték őt,
Mark HunRUF 6:55  és körbefutották a hírrel az egész környéket; kezdték a betegeket oda hordani, ahol hallomásuk szerint éppen volt.
Mark HunRUF 6:56  Ahova csak bement, falvakba, városokba vagy tanyákra, letették a tereken a betegeket, és kérték őt, hogy azok legalább a ruhája szegélyét érinthessék; és akik csak megérintették, meggyógyultak.
Chapter 7
Mark HunRUF 7:1  Köré gyűltek a farizeusok és néhányan az írástudók közül, akik Jeruzsálemből jöttek,
Mark HunRUF 7:2  mert észrevették, hogy némelyik tanítványa tisztátalan, vagyis mosatlan kézzel eszik.
Mark HunRUF 7:3  A farizeusok és általában a zsidók ugyanis addig nem esznek, míg meg nem mosták a kezüket egy maréknyi vízzel, mert ragaszkodnak a vének hagyományához,
Mark HunRUF 7:4  és amikor hazamennek a piacról, addig nem esznek, míg meg nem mosakodtak. Sok egyéb más is van, amit hagyományként átvettek és őriznek, amilyen például a poharak, korsók, rézedények és fekhelyek megmosása.
Mark HunRUF 7:5  Megkérdezték tehát tőle a farizeusok és az írástudók: Miért nem élnek a te tanítványaid a vének hagyománya szerint, és miért esznek tisztátalan kézzel?
Mark HunRUF 7:6  Ő pedig ezt válaszolta nekik: Ti képmutatók, igazán illik rátok Ézsaiás próféta szava, amint meg van írva: „Ez a nép csak ajkával tisztel engem, de szíve távol van tőlem.
Mark HunRUF 7:7  Pedig hiába tisztelnek engem, ha emberi tanításokat és parancsolatokat tanítanak.”
Mark HunRUF 7:8  Az Isten parancsolatát elhagyva az emberek hagyományához ragaszkodtok.
Mark HunRUF 7:9  Ezt is mondta nekik: Szépen félreteszitek az Isten parancsolatát, hogy helyébe állíthassátok a magatok hagyományát.
Mark HunRUF 7:10  Mert Mózes ezt mondta: „Tiszteld apádat és anyádat”, és ezt: „Aki gyalázza apját vagy anyját, halállal bűnhődjék.”
Mark HunRUF 7:11  Ti pedig így beszéltek: Ha ezt mondja valaki apjának vagy anyjának: korbán, vagyis áldozati ajándék az, amivel kötelességem volna téged megsegíteni,
Mark HunRUF 7:12  akkor már nem engeditek, hogy bármit is tegyen apjáért vagy anyjáért;
Mark HunRUF 7:13  és így érvénytelenné teszitek az Isten igéjét a ti továbbadott hagyományotokkal. De sok más ehhez hasonlót is tesztek.
Mark HunRUF 7:14  Ismét odahívta a sokaságot, és így szólt hozzájuk: Hallgassatok rám mindnyájan, és értsétek meg!
Mark HunRUF 7:15  Nincs semmi, ami kívülről az emberbe jutva tisztátalanná tehetné őt; hanem ami kijön az emberből, az teszi tisztátalanná.
Mark HunRUF 7:17  Amikor azután a sokaságot elhagyva bement a házba, megkérdezték tanítványai a példázatról.
Mark HunRUF 7:18  Ő pedig ezt mondta nekik: Ti is ennyire értetlenek vagytok? Nem értitek, hogy ami kívülről megy be az emberbe, az nem teheti tisztátalanná,
Mark HunRUF 7:19  mert nem a szívébe megy, hanem a gyomrába, és az árnyékszékbe kerül? Jézus ezzel tisztának nyilvánított minden ételt,
Mark HunRUF 7:20  és hozzátette: Ami az emberből kijön, az teszi őt tisztátalanná.
Mark HunRUF 7:21  Mert belülről, az ember szívéből jönnek elő a gonosz gondolatok, paráznaság, lopás, gyilkosság,
Mark HunRUF 7:22  házasságtörés, kapzsiság, gonoszság, csalás, kicsapongás, irigység, rágalmazás, gőg, esztelenség.
Mark HunRUF 7:23  Ezek a gonoszságok mind belülről jönnek, és teszik tisztátalanná az embert.
Mark HunRUF 7:24  Onnan elindulva elment Tírusz vidékére. Bement egy házba, és nem akarta, hogy bárki is tudjon róla. De nem maradhatott titokban,
Mark HunRUF 7:25  mert azonnal tudomást szerzett róla egy asszony, akinek a leányában tisztátalan lélek volt, eljött hozzá, és a lába elé borult.
Mark HunRUF 7:26  Ez az asszony görög volt, sziroföníciai származású, és azt kérte, hogy űzze ki az ördögöt a leányából.
Mark HunRUF 7:27  Jézus ezt mondta az asszonynak: Hadd lakjanak jól először a gyermekek, mert nem jó elvenni a gyermekek kenyerét, és odadobni a kutyáknak.
Mark HunRUF 7:28  Az pedig így válaszolt neki: Uram, a kutyák is esznek az asztal alatt a gyermekek morzsáiból.
Mark HunRUF 7:29  Jézus ezt mondta neki: Ezért a szavadért, mondom, menj el, leányodból kiment az ördög.
Mark HunRUF 7:30  Amikor hazaért az asszony, látta, hogy gyermeke az ágyon fekszik, és az ördög már kiment belőle.
Mark HunRUF 7:31  Jézus ismét elhagyta Tírusz határát, és Szidónon át a Galileai-tengerhez ment a Tízváros vidékén keresztül.
Mark HunRUF 7:32  Ekkor egy süketnémát vittek hozzá, és kérték, hogy tegye rá a kezét.
Mark HunRUF 7:33  Jézus félrevonta őt a sokaságtól, ujját a süket fülébe dugta, majd ujjára köpve megérintette a nyelvét;
Mark HunRUF 7:34  azután az égre tekintve fohászkodott, és így szólt hozzá: Effata, azaz: Nyílj meg!
Mark HunRUF 7:35  És megnyílt a füle, nyelvének bilincse is azonnal megoldódott, úgyhogy rendesen tudott beszélni.
Mark HunRUF 7:36  Jézus megparancsolta nekik, hogy ezt senkinek se mondják el; de minél inkább tiltotta, annál inkább híresztelték,
Mark HunRUF 7:37  és szerfölött álmélkodtak, és ezt mondták: Milyen jó mindaz, amit tesz! Képes azt is megtenni, hogy a süketek halljanak, és a némák beszéljenek!
Chapter 8
Mark HunRUF 8:1  Azokban a napokban, amikor ismét nagy sokaság vette körül, és nem volt mit enniük, magához hívta tanítványait, és így szólt hozzájuk:
Mark HunRUF 8:2  Szánakozom a sokaságon, mert már három napja vannak velem, és nincs mit enniük;
Mark HunRUF 8:3  ha pedig éhesen bocsátom őket haza, kidőlnek az úton, mert némelyikük messziről jött.
Mark HunRUF 8:4  Tanítványai így feleltek: Hogyan tudná bárki is ezeket kenyérrel jóllakatni itt a pusztában?
Mark HunRUF 8:5  Megkérdezte tőlük: Hány kenyeretek van? Ők ezt válaszolták: Hét.
Mark HunRUF 8:6  Ekkor megparancsolta a sokaságnak, hogy telepedjenek le a földre, azután vette a hét kenyeret, hálát adott, megtörte, és tanítványainak adta, hogy tegyék eléjük. Ők pedig a sokaság elé tették.
Mark HunRUF 8:7  Volt néhány kis haluk is, és miután áldást mondott, szólt, hogy ezeket is tegyék eléjük.
Mark HunRUF 8:8  Ettek és jóllaktak, azután összeszedték a maradék darabokat hét kosárral,
Mark HunRUF 8:9  pedig mintegy négyezren voltak. Ezek után elbocsátotta őket,
Mark HunRUF 8:10  és azonnal hajóba szállva tanítványaival együtt elment Dalmanuta vidékére.
Mark HunRUF 8:11  Kimentek hozzá a farizeusok, és vitatkozni kezdtek vele, mennyei jelt követelve tőle, hogy kísértsék őt.
Mark HunRUF 8:12  Jézus pedig lelke mélyéről felsóhajtva így szólt: Miért kíván jelt ez a nemzedék? Bizony mondom nektek, nem adatik jel ennek a nemzedéknek.
Mark HunRUF 8:13  Ezzel otthagyta őket, ismét hajóba szállt, és elment a túlsó partra.
Mark HunRUF 8:14  De elfelejtettek kenyeret vinni, és csak egyetlen kenyér volt náluk a hajóban.
Mark HunRUF 8:15  Jézus figyelmeztette őket: Vigyázzatok, óvakodjatok a farizeusok kovászától és Heródes kovászától!
Mark HunRUF 8:16  Ők pedig tanakodni kezdtek egymás között, hogy nincs kenyerük.
Mark HunRUF 8:17  Amikor ezt Jézus észrevette, így szólt hozzájuk: Miért tanakodtok, hogy nincs kenyeretek? Még mindig nem veszitek észre és nem értitek? Még mindig keményszívűek vagytok?
Mark HunRUF 8:18  Van szemetek, mégsem láttok? Van fületek, mégsem hallotok? És nem emlékeztek,
Mark HunRUF 8:19  amikor az öt kenyeret megtörtem az ötezernek, hány kosarat szedtetek tele kenyérdarabokkal? Így feleltek: Tizenkettőt.
Mark HunRUF 8:20  És amikor a hét kenyeret megtörtem a négyezernek, hány kosarat szedtetek tele kenyérdarabokkal? Ezt mondták: Hetet.
Mark HunRUF 8:21  Ő pedig megkérdezte tőlük: Még mindig nem értitek?
Mark HunRUF 8:22  Amikor Bétsaidába érkeztek, egy vakot vittek hozzá, és kérték, hogy érintse meg.
Mark HunRUF 8:23  Ő pedig a vakot kézen fogva kivezette a faluból, azután szemére köpve rátette kezét, és megkérdezte: Látsz-e valamit?
Mark HunRUF 8:24  Az felnézett, és így szólt: Látom az embereket, amint jönnek-mennek, de mintha fákat látnék.
Mark HunRUF 8:25  Azután Jézus ismét rátette a kezét a szemére, ő pedig körülnézett, és meggyógyult, tisztán látott mindent.
Mark HunRUF 8:26  Jézus ekkor hazaküldte őt, és azt mondta: Még a faluba se menj be!
Mark HunRUF 8:27  Jézus pedig elindult tanítványaival együtt a Cézárea Filippi mellett levő falvakba. Útközben megkérdezte tanítványaitól: Kinek mondanak engem az emberek?
Mark HunRUF 8:28  Ők így feleltek: Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, ismét mások pedig egynek a próféták közül.
Mark HunRUF 8:29  Jézus tovább kérdezte őket: Ti kinek mondotok engem? Péter így válaszolt neki: Te vagy a Krisztus.
Mark HunRUF 8:30  Jézus pedig megparancsolta nekik, hogy senkinek se beszéljenek őróla.
Mark HunRUF 8:31  És tanítani kezdte őket, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie, és el kell vettetnie a vénektől, a főpapoktól és az írástudóktól, és meg kell öletnie, de harmadnapon fel kell támadnia.
Mark HunRUF 8:32  Jézus nyíltan beszélt erről. Péter ekkor félrevonva őt feddeni kezdte;
Mark HunRUF 8:33  ő azonban megfordulva tanítványaira tekintett, megfeddte Pétert, és ezt mondta: Távozz tőlem, Sátán, mert nem az Isten szerint gondolkozol, hanem az emberek szerint.
Mark HunRUF 8:34  Ekkor magához hívta a sokaságot tanítványaival együtt, és ezt mondta nekik: Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem!
Mark HunRUF 8:35  Mert aki meg akarja menteni az életét, az elveszti azt, aki pedig elveszti az életét énértem és az evangéliumért, megmenti azt.
Mark HunRUF 8:36  Mit használ ugyanis az embernek, ha az egész világot megnyeri, de élete veszendőbe megy?
Mark HunRUF 8:37  Mert mit is adhatna az ember váltságdíjul az életéért?
Mark HunRUF 8:38  Mert ha valaki szégyell engem és az én beszédeimet e parázna és bűnös nemzedék előtt, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor eljön Atyja dicsőségében a szent angyalokkal.
Chapter 9
Mark HunRUF 9:1  Azután így szólt hozzájuk: Bizony mondom nektek, hogy vannak az itt állók között némelyek, akik nem ízlelik meg a halált addig, amíg meg nem látják, hogy az Isten országa eljött hatalommal.
Mark HunRUF 9:2  Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, felvitte csak őket külön egy magas hegyre, és szemük láttára elváltozott.
Mark HunRUF 9:3  Ruhája olyan tündöklő fehér lett, amilyet a földön ruhafestő nem tud fehéríteni.
Mark HunRUF 9:4  És megjelent nekik Illés Mózessel együtt, és beszélgettek Jézussal.
Mark HunRUF 9:5  Péter megszólalt, és ezt mondta Jézusnak: Mester, jó nekünk itt lenni; hadd készítsünk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet.
Mark HunRUF 9:6  Nem tudta ugyanis, hogy mit beszél, mert nagy félelem fogta el őket.
Mark HunRUF 9:7  De felhő támadt, amely beárnyékolta őket, és hang hallatszott a felhőből: Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!
Mark HunRUF 9:8  És amint körülnéztek, már senki mást nem láttak maguk mellett, csak Jézust egyedül.
Mark HunRUF 9:9  Amikor jöttek lefelé a hegyről, megparancsolta nekik, hogy senkinek el ne mondják, amit láttak, csak amikor az Emberfia már feltámadt a halottak közül.
Mark HunRUF 9:10  Engedelmeskedtek a parancsnak, de azon tanakodtak egymás között, mit jelent a halottak közül való feltámadás.
Mark HunRUF 9:11  Ezért megkérdezték tőle: Miért mondják az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljönnie?
Mark HunRUF 9:12  Ő pedig így válaszolt: Illés valóban előbb jön el, hogy helyreállítson mindent. Akkor viszont miért van megírva az Emberfiáról, hogy sok szenvedésben és megvetésben lesz része?
Mark HunRUF 9:13  De mondom nektek, Illés már eljött, és azt tették vele, amit csak akartak, amint meg van írva róla.
Mark HunRUF 9:14  Amikor a tanítványok közelébe értek, nagy sokaságot láttak körülöttük, írástudókat is, akik vitatkoztak velük.
Mark HunRUF 9:15  Amint meglátták Jézust, az egész sokaság felbolydult, és eléje futott, hogy köszöntse őt.
Mark HunRUF 9:16  Ő pedig megkérdezte tőlük: Miről vitatkoztok velük?
Mark HunRUF 9:17  A sokaságból így felelt neki valaki: Mester, elhoztam hozzád a fiamat, akiben néma lélek van;
Mark HunRUF 9:18  és ahol hatalmába keríti, földhöz vágja őt, habzik a szája, és megmerevedik. Szóltam a tanítványaidnak, hogy űzzék ki, de nem tudták.
Mark HunRUF 9:19  Jézus így válaszolt nekik: Ó, hitetlen nemzedék, meddig leszek még veletek? Meddig szenvedlek még titeket? Hozzátok őt elém!
Mark HunRUF 9:20  Odavitték hozzá, és amikor meglátta Jézust a lélek, azonnal megrázta a fiút, úgyhogy az a földre esve fetrengett, és habzott a szája.
Mark HunRUF 9:21  Jézus megkérdezte a fiú apjától: Mióta gyötri ez a betegség? Ő pedig ezt válaszolta: Gyermekkora óta.
Mark HunRUF 9:22  Gyakran vetette tűzbe is meg vízbe is, hogy elpusztítsa. De ha valamit tehetsz, légy segítségünkre, könyörülj rajtunk!
Mark HunRUF 9:23  Jézus pedig ezt mondta neki: Ha tehetsz?! Minden lehetséges annak, aki hisz.
Mark HunRUF 9:24  A fiú apja azonnal felkiáltott: Hiszek! Segíts a hitetlenségemen!
Mark HunRUF 9:25  Amikor látta Jézus, hogy összefut a sokaság, ráparancsolt a tisztátalan lélekre ezt mondva neki: Te néma és süket lélek, én parancsolom neked: menj ki belőle, és ne menj bele többé!
Mark HunRUF 9:26  Az pedig felkiáltott, erősen megrázta őt, és kiment belőle. A gyermek olyan lett, mint a halott, úgyhogy sokan azt mondták: meghalt.
Mark HunRUF 9:27  Jézus azonban kezét megragadva felemelte, és az felkelt.
Mark HunRUF 9:28  Amikor azután Jézus bement egy házba, a tanítványai megkérdezték tőle maguk között: Mi miért nem tudtuk kiűzni?
Mark HunRUF 9:29  Ő pedig ezt mondta nekik: Ez a fajta semmivel sem űzhető ki, csak imádsággal.
Mark HunRUF 9:30  Onnan elindulva keresztülmentek Galileán, és nem akarta, hogy valaki megtudja,
Mark HunRUF 9:31  mert tanította a tanítványait, és ezt mondta nekik: Az Emberfia emberek kezébe adatik, és megölik őt, de miután megölték, a harmadik napon feltámad.
Mark HunRUF 9:32  Ők nem értették ezt a beszédet, de féltek megkérdezni őt.
Mark HunRUF 9:33  Megérkeztek Kapernaumba, és amikor már otthon volt, megkérdezte tőlük: Miről vitatkoztatok útközben?
Mark HunRUF 9:34  Ők azonban hallgattak, mert arról vitatkoztak egymás között az úton, hogy ki a legnagyobb.
Mark HunRUF 9:35  Jézus ekkor leült, odahívta a tizenkettőt, és így szólt hozzájuk: Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó és mindenki szolgája!
Mark HunRUF 9:36  És kézen fogva egy kisgyermeket, közéjük állította, átölelte, és ezt mondta nekik:
Mark HunRUF 9:37  Aki az ilyen kisgyermekek közül egyet is befogad az én nevemért, az engem fogad be; és aki engem befogad, az nem engem fogad be, hanem azt, aki engem elküldött.
Mark HunRUF 9:38  János ezt mondta neki: Mester, láttunk valakit, aki a te nevedben űzött ki ördögöket, és igyekeztünk megakadályozni ebben, mert nem követ minket.
Mark HunRUF 9:39  Jézus azonban ezt mondta: Ne akadályozzátok őt! Mert senki sem fog csodát tenni az én nevemben, hogy azután gyalázhasson engem,
Mark HunRUF 9:41  Aki inni ad nektek egy pohár vizet azért, mert Krisztuséi vagytok, bizony mondom nektek, hogy el nem marad a jutalma.
Mark HunRUF 9:42  Aki pedig egyet is megbotránkoztat e kicsinyek közül, akik hisznek bennem, jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakába, és a tengerbe vetik.
Mark HunRUF 9:43  Ha megbotránkoztat téged a kezed, vágd le azt, mert jobb, ha csonkán mégy be az életre, mint ha két kezeddel együtt jutsz a gyehennára, az olthatatlan tűzre,
Mark HunRUF 9:44  ahol férgük nem pusztul el, és a tűz nem alszik el.
Mark HunRUF 9:45  És ha a lábad megbotránkoztat téged, vágd le azt, mert jobb, ha sántán mégy be az életre, mint ha két lábaddal együtt vettetsz a gyehennára,
Mark HunRUF 9:46  ahol férgük nem pusztul el, és a tűz nem alszik el.
Mark HunRUF 9:47  És ha a szemed botránkoztat meg téged, vájd ki azt, mert jobb, ha fél szemmel mégy be az Isten országába, mint ha két szemeddel együtt vettetsz a gyehennára,
Mark HunRUF 9:48  ahol férgük nem pusztul el, és a tűz nem alszik el.
Mark HunRUF 9:50  Jó a só, de ha a só ízét veszti, hogyan adjátok vissza az ízét? Legyen bennetek só, és éljetek békességben egymással!
Chapter 10
Mark HunRUF 10:1  Onnan útra kelve elment Jézus Júdea vidékére és a Jordánon túlra; és megint nagy sokaság gyülekezett hozzá, ő pedig szokása szerint ismét tanította őket.
Mark HunRUF 10:2  Farizeusok is mentek hozzá, hogy megkísértsék őt, és megkérdezték tőle: Szabad-e a férjnek a feleségét elbocsátania?
Mark HunRUF 10:3  Ő azonban visszakérdezett: Mit parancsolt nektek Mózes?
Mark HunRUF 10:4  Azok ezt mondták: Mózes megengedte a válólevél írását és az elbocsátást.
Mark HunRUF 10:5  Jézus erre így szólt hozzájuk: Szívetek keménysége miatt írta nektek Mózes ezt a parancsolatot,
Mark HunRUF 10:6  mert a teremtés kezdete óta Isten férfivá és nővé teremtette az embert.
Mark HunRUF 10:7  Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez,
Mark HunRUF 10:8  és lesznek ketten egy testté, úgyhogy ők többé már nem két test, hanem egy.
Mark HunRUF 10:9  Amit tehát Isten egybekötött, ember el ne válassza!
Mark HunRUF 10:10  Otthon a tanítványai is megkérdezték őt erről.
Mark HunRUF 10:11  Ő pedig ezt mondta nekik: Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörést követ el feleségével szemben;
Mark HunRUF 10:12  és ha a feleség bocsátja el férjét, és máshoz megy férjhez, házasságtörést követ el.
Mark HunRUF 10:13  Kisgyermekeket vittek hozzá, hogy megérintse őket, a tanítványok azonban rájuk szóltak.
Mark HunRUF 10:14  Amikor ezt Jézus észrevette, megharagudott, és így szólt hozzájuk: Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa.
Mark HunRUF 10:15  Bizony mondom nektek: aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen sem megy be oda.
Mark HunRUF 10:16  Ekkor átölelte és kezét rájuk téve megáldotta őket.
Mark HunRUF 10:17  Amikor útnak indult, odafutott hozzá egy ember, és térdre borulva előtte azt kérdezte tőle: Jó Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?
Mark HunRUF 10:18  Jézus így szólt hozzá: Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó az egy Istenen kívül.
Mark HunRUF 10:19  Tudod a parancsolatokat: „Ne ölj, ne paráználkodj, ne lopj, ne tanúskodj hamisan, ne károsíts meg senkit, tiszteld apádat és anyádat.”
Mark HunRUF 10:20  Ő pedig ezt mondta neki: Mester, mindezeket megtartottam ifjúságomtól fogva.
Mark HunRUF 10:21  Jézus rátekintett, megkedvelte őt, és ezt mondta neki: Egy hiányosságod van még: menj, add el, amid van, és oszd szét a szegények között, akkor kincsed lesz a mennyben; azután jöjj, és kövess engem!
Mark HunRUF 10:22  A válasz miatt elborult az ember arca, és szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt.
Mark HunRUF 10:23  Jézus ekkor körülnézett, és így szólt tanítványaihoz: Milyen nehezen mennek be Isten országába a gazdagok!
Mark HunRUF 10:24  A tanítványok megdöbbentek szavain, Jézus azonban ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: Gyermekeim, milyen nehéz az Isten országába bejutni!
Mark HunRUF 10:25  Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak az Isten országába bejutni.
Mark HunRUF 10:26  Ők pedig még jobban megrökönyödtek, és ezt kérdezgették egymás között: Akkor ki üdvözülhet?
Mark HunRUF 10:27  Jézus rájuk tekintett, és ezt mondta: Az embereknek lehetetlen, de Istennek nem, mert Istennek minden lehetséges.
Mark HunRUF 10:28  Péter ezt mondta neki: Íme, mi elhagytunk mindent, és követtünk téged.
Mark HunRUF 10:29  Jézus így szólt: Bizony mondom nektek: mindaz, aki elhagyta házát vagy testvéreit, anyját vagy apját, gyermekeit vagy szántóföldjeit énértem és az evangéliumért,
Mark HunRUF 10:30  az százannyit kap: most ebben a világban házakat és testvéreket, anyát, gyermeket, és szántóföldeket üldöztetésekkel együtt, a jövendő világban pedig örök életet.
Mark HunRUF 10:31  De sok elsőből lesz utolsó, és utolsóból első.
Mark HunRUF 10:32  Mikor pedig a Jeruzsálembe vezető úton mentek, Jézus előttük haladt. Akik vele voltak, álmélkodtak, akik pedig követték, féltek. Ekkor újra maga mellé vette a tizenkettőt, és beszélni kezdett nekik arról, ami vele történni fog:
Mark HunRUF 10:33  Íme, felmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfia átadatik a főpapoknak és az írástudóknak, halálra ítélik őt, és átadják a pogányoknak,
Mark HunRUF 10:34  kigúnyolják és leköpik, megkorbácsolják és megölik, de a harmadik napon feltámad.
Mark HunRUF 10:35  Hozzálépett Jakab és János, Zebedeus két fia, és így szóltak hozzá: Mester, szeretnénk, ha megtennéd nekünk, amit kérünk.
Mark HunRUF 10:36  Jézus megkérdezte tőlük: Mit szeretnétek, mit tegyek meg nektek?
Mark HunRUF 10:37  Ők pedig ezt mondták neki: Add meg nekünk, hogy egyikünk a jobb, másikunk a bal kezed felől üljön majd a te dicsőségedben.
Mark HunRUF 10:38  Jézus így válaszolt: Nem tudjátok, mit kértek. Vajon ki tudjátok-e inni azt a poharat, amelyet én kiiszom, és meg tudtok-e keresztelkedni azzal a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem?
Mark HunRUF 10:39  Ők pedig így feleltek neki: Meg tudjuk tenni. Jézus ezt mondta nekik: Azt a poharat, amelyből én iszom, kiisszátok, és azzal a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem, megkeresztelkedtek,
Mark HunRUF 10:40  de hogy ki üljön jobb vagy bal kezem felől, azt nem az én dolgom megadni, hanem azoké lesz, akiknek elkészíttetett.
Mark HunRUF 10:41  Amikor ezt a többi tíz meghallotta, megharagudott Jakabra és Jánosra.
Mark HunRUF 10:42  De Jézus odahívta őket, és így szólt hozzájuk: Tudjátok, hogy azok, akik a népek fejedelmeinek számítanak, zsarnokoskodnak rajtuk, és nagyjaik hatalmaskodnak fölöttük.
Mark HunRUF 10:43  De nem így van közöttetek, hanem aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok;
Mark HunRUF 10:44  és aki közöttetek első akar lenni, az legyen mindenki rabszolgája!
Mark HunRUF 10:45  Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.
Mark HunRUF 10:46  Azután Jerikóba értek, és amikor Jézus tanítványaival és nagy sokasággal kifelé ment Jerikóból, egy vak koldus, Bartimeus, Timeus fia ült az út mellett.
Mark HunRUF 10:47  Amikor meghallotta, hogy a názáreti Jézus az, így kiáltott fel: Dávid Fia, Jézus, könyörülj rajtam!
Mark HunRUF 10:48  Többen is rászóltak, hogy hallgasson, ő azonban annál inkább kiáltozott: Dávid Fia, könyörülj rajtam!
Mark HunRUF 10:49  Jézus megállt, és ezt mondta: Hívjátok ide! Odahívták a vakot, és ezt mondták neki: Bízzál! Kelj fel! Hív téged!
Mark HunRUF 10:50  Ő pedig ledobta felsőruháját, felugrott, és odament Jézushoz.
Mark HunRUF 10:51  Jézus megkérdezte tőle: Mit akarsz, mit tegyek veled? A vak ezt mondta: Mester, hogy újra lássak.
Mark HunRUF 10:52  Jézus pedig így szólt hozzá: Menj el, a te hited megtartott téged. És azonnal visszanyerte látását, és követte őt az úton.
Chapter 11
Mark HunRUF 11:1  Amikor közeledtek Jeruzsálemhez, Bétfagéhoz és Betániához, az Olajfák hegyénél Jézus elküldött tanítványai közül kettőt,
Mark HunRUF 11:2  és így szólt hozzájuk: Menjetek be az előttetek lévő faluba, és amint beértek, találtok egy szamárcsikót megkötve, amelyen még nem ült soha senki: oldjátok el, és hozzátok ide!
Mark HunRUF 11:3  Ha pedig valaki szólna nektek: Miért teszitek ezt? – mondjátok, hogy az Úrnak van szüksége rá, de azonnal vissza is küldi.
Mark HunRUF 11:4  Azok elmentek, megtalálták a szamárcsikót az ajtó elé kötve kinn az utcán, és eloldották.
Mark HunRUF 11:5  Az ott álldogálók közül néhányan megkérdezték tőlük: Mit csináltok, miért oldjátok el a szamárcsikót?
Mark HunRUF 11:6  Ők pedig úgy válaszoltak, ahogyan Jézus mondta, és elengedték őket.
Mark HunRUF 11:7  Elvitték tehát Jézushoz a szamárcsikót, ráterítették felsőruhájukat, ő pedig felült rá.
Mark HunRUF 11:8  Sokan felsőruhájukat terítették az útra, mások a mezőn vágott lombos ágakat;
Mark HunRUF 11:9  az előtte haladók és az őt követők pedig ezt kiáltották: Hozsánna! Áldott, aki jön az Úr nevében!
Mark HunRUF 11:10  Áldott a mi atyánknak, Dávidnak eljövendő országa! Hozsánna a magasságban!
Mark HunRUF 11:11  Jézus bement Jeruzsálemben a templomba; mikor pedig már mindent megnézett, és mivel már későre járt az idő, kiment Betániába a tizenkettővel.
Mark HunRUF 11:12  Másnap pedig, amikor Betániából elindultak, megéhezett,
Mark HunRUF 11:13  és messziről meglátva egy zöldellő fügefát, odament, hátha talál rajta valamit. De amikor odaért, semmit sem talált rajta, csak levelet, mert nem volt fügeérés ideje.
Mark HunRUF 11:14  Megszólalt, és ezt mondta a fának: Senki ne egyen rólad gyümölcsöt soha többé! A tanítványai is hallották ezt.
Mark HunRUF 11:15  Azután Jeruzsálembe értek. Bement a templomba, és kezdte kiűzni azokat, akik a templomban adtak és vettek, felborította a pénzváltók asztalait és a galambárusok székeit,
Mark HunRUF 11:16  és nem engedte, hogy bármit is átvigyenek a templomon.
Mark HunRUF 11:17  Azután így tanította őket: Nincs-e megírva: „Az én házam imádság háza lesz minden nép számára”? Ti pedig rablók barlangjává tettétek.
Mark HunRUF 11:18  Meghallották ezt a főpapok és az írástudók, és keresték a módját, hogyan veszítsék el. Féltek ugyanis tőle, mert az egész sokaság álmélkodott a tanításán.
Mark HunRUF 11:19  És amikor beesteledett, Jézus és a tanítványai kimentek a városból.
Mark HunRUF 11:20  Korán reggel, amikor elmentek a fügefa mellett, észrevették, hogy az gyökerestől kiszáradt.
Mark HunRUF 11:21  Péter visszaemlékezve így szólt hozzá: Mester, nézd, a fügefa, amelyet megátkoztál, kiszáradt.
Mark HunRUF 11:22  Jézus így válaszolt nekik: Higgyetek Istenben!
Mark HunRUF 11:23  Bizony mondom nektek, hogy aki azt mondja ennek a hegynek: Emelkedjél fel, és vesd magad a tengerbe! – és nem kételkedik szívében, hanem hiszi, hogy amit mond, az megtörténik, annak megadatik az.
Mark HunRUF 11:24  Ezért mondom nektek: higgyétek, hogy mindazt, amit imádságotokban kértek, megkapjátok, és megadatik nektek.
Mark HunRUF 11:25  És amikor imádkoztok, bocsássatok meg annak, aki ellen valami panaszotok van, hogy mennyei Atyátok is megbocsássa nektek vétkeiteket.
Mark HunRUF 11:26  Ha pedig ti nem bocsátotok meg, a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg a vétkeiteket.
Mark HunRUF 11:27  Ismét bementek Jeruzsálembe. És amikor Jézus a templomban volt, odamentek a főpapok, az írástudók és a vének,
Mark HunRUF 11:28  és így szóltak hozzá: Milyen hatalommal cselekszed ezeket, és ki adta neked ezt a hatalmat, hogy ilyeneket tegyél?
Mark HunRUF 11:29  Jézus pedig így válaszolt nekik: Kérdezek tőletek valamit, feleljetek rá, és akkor megmondom nektek, milyen hatalommal cselekszem ezeket.
Mark HunRUF 11:30  Vajon János keresztsége mennyből való volt-e vagy emberektől? Válaszoljatok nekem!
Mark HunRUF 11:31  Azok pedig így tanakodtak egymás között: Ha azt mondjuk, a mennyből, azt fogja mondani, akkor miért nem hittetek neki?
Mark HunRUF 11:32  Vagy talán mondjuk azt: emberektől? De féltek a sokaságtól, mert Jánosról mindenki úgy gondolta, hogy valóban próféta volt.
Mark HunRUF 11:33  Ezért így feleltek Jézusnak: Nem tudjuk. Jézus pedig ezt mondta nekik: Én sem mondom meg nektek, milyen hatalommal cselekszem ezeket.
Chapter 12
Mark HunRUF 12:1  Jézus ekkor példázatokban kezdett szólni hozzájuk: Egy ember szőlőt ültetett, kerítéssel vette körül, borsajtót ásott, és őrtornyot épített. Azután bérbe adta szőlőmunkásoknak, és idegenbe távozott.
Mark HunRUF 12:2  Majd amikor eljött az ideje, elküldött a munkásokhoz egy szolgát, hogy megkapja tőlük a részét a szőlő terméséből.
Mark HunRUF 12:3  De azok megragadták a szolgát, megverték, és elküldték üres kézzel.
Mark HunRUF 12:4  Ismét elküldött hozzájuk egy másik szolgát, ezt pedig agyba-főbe verték, és megalázták.
Mark HunRUF 12:5  Újból küldött egy szolgát; ezt megölték, azután sok más szolgát is; némelyeket megvertek, másokat pedig megöltek.
Mark HunRUF 12:6  Volt még egy szeretett fia. Utoljára őt küldte el hozzájuk, mert azt gondolta: A fiamat meg fogják becsülni.
Mark HunRUF 12:7  A munkások azonban ezt mondták egymás között: Ez az örökös, gyertek, öljük meg, és mienk lesz az örökség!
Mark HunRUF 12:8  Megragadták, megölték őt, és kidobták a szőlőn kívülre.
Mark HunRUF 12:9  Mit tesz hát majd a szőlő ura? Eljön, és elpusztítja a munkásokat, azután másoknak adja a szőlőt.
Mark HunRUF 12:10  Vajon nem olvastátok a Szentírásban: „A kő, amelyet az építők megvetettek, az lett a sarokkő;
Mark HunRUF 12:11  az Úrtól lett ez, és csodálatos a mi szemünkben”?
Mark HunRUF 12:12  Ekkor el akarták őt fogni, de féltek a sokaságtól. Mert megértették, hogy róluk mondta a példázatot. Ezért otthagyták őt, és elmentek.
Mark HunRUF 12:13  Elküldtek hozzá a farizeusok és a Heródes-pártiak közül néhányat, hogy egy kérdéssel csalják tőrbe.
Mark HunRUF 12:14  Odamentek tehát, és így szóltak hozzá: Mester, tudjuk, hogy igaz ember vagy, és nem törődsz azzal, hogy ki mit mond, mert nem veszed figyelembe az emberek tekintélyét, hanem az igazsághoz ragaszkodva tanítod az Isten útját. Szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy sem? Fizessük-e vagy ne fizessük?
Mark HunRUF 12:15  Ő pedig ismerve képmutatásukat, ezt mondta nekik: Miért kísértetek engem? Hozzatok nekem egy dénárt, hadd lássam!
Mark HunRUF 12:16  Azok pedig hoztak egyet, és ő megkérdezte: Kié ez a kép és ez a felirat? Ők pedig így feleltek: A császáré.
Mark HunRUF 12:17  Jézus ezt mondta nekik: Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené. És igen elcsodálkoztak rajta.
Mark HunRUF 12:18  Szadduceusok is jöttek hozzá, akik azt mondják, hogy nincs feltámadás, és ezt kérdezték tőle:
Mark HunRUF 12:19  Mester, Mózes elrendelte nekünk, hogy ha valakinek a testvére meghal, és asszonyt hagy hátra, de nem marad gyermek utána, akkor a testvére vegye el az asszonyt, és támasszon utódot az ő testvérének.
Mark HunRUF 12:20  Volt hét testvér. Az első megnősült, de utód nélkül halt meg.
Mark HunRUF 12:21  A második is elvette az asszonyt, és meghalt úgy, hogy tőle sem maradt utód. Ugyanígy történt a harmadikkal is,
Mark HunRUF 12:22  és a hét testvér egyikétől sem maradt utód. Végül meghalt az asszony is.
Mark HunRUF 12:23  A feltámadáskor, amikor majd ezek feltámadnak, melyiknek lesz a felesége? Mert mind a hétnek a felesége volt.
Mark HunRUF 12:24  Jézus ezt mondta nekik: Vajon nem azért tévelyegtek-e, mert nem ismeritek az Írásokat, sem Isten hatalmát?
Mark HunRUF 12:25  Mert amikor majd az emberek feltámadnak a halálból, nem házasodnak, férjhez sem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyekben.
Mark HunRUF 12:26  Ami pedig a halottak feltámadását illeti, vajon nem olvastátok Mózes könyvében, a csipkebokorról szóló részben, hogy mit mondott neki Isten? „Én vagyok Ábrahám Istene és Izsák Istene és Jákób Istene.”
Mark HunRUF 12:27  Isten nem a holtak Istene, hanem az élőké. Ti tehát nagyon tévelyegtek.
Mark HunRUF 12:28  Ekkor odament az egyik írástudó, aki hallotta őket vitázni, és mivel tudta, hogy Jézus jól felelt nekik, megkérdezte tőle: Melyik a legfőbb az összes parancsolat közül?
Mark HunRUF 12:29  Jézus így válaszolt: A legfőbb ez: „Halld meg, Izráel: Az Úr a mi Istenünk, egyedül az Úr!”
Mark HunRUF 12:30  és: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből!”
Mark HunRUF 12:31  A második ez: „Szeresd felebarátodat, mint magadat!” Nincsen más, ezeknél nagyobb parancsolat.
Mark HunRUF 12:32  Az írástudó ezt mondta neki: Úgy van, Mester, helyesen mondtad, hogy egy Isten van, és rajta kívül nincsen más;
Mark HunRUF 12:33  és ha szeretjük őt teljes szívünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből, és ha szeretjük felebarátunkat, mint magunkat, sokkal több az minden égő- és véresáldozatnál.
Mark HunRUF 12:34  Jézus pedig látva, hogy okosan felelt, ezt mondta neki: Nem vagy messze Isten országától. És többé senki sem merte őt megkérdezni.
Mark HunRUF 12:35  Amikor Jézus a templomban tanított, ezt kérdezte: Hogyan mondhatják az írástudók, hogy a Krisztus Dávid Fia?
Mark HunRUF 12:36  Maga Dávid mondta a Szentlélek által: „Így szólt az Úr az én Uramhoz: Ülj az én jobb kezem felől, amíg lábad alá nem vetem ellenségeidet.”
Mark HunRUF 12:37  Ha maga Dávid mondja őt Urának, akkor hogyan lehet a Fia? A nagy sokaság szívesen hallgatta őt.
Mark HunRUF 12:38  Tanítás közben így szólt Jézus: Óvakodjatok az írástudóktól, akik szeretnek hosszú köntösben járni, és szeretik, ha köszöntik őket a tereken,
Mark HunRUF 12:39  szeretnek a főhelyeken ülni a zsinagógákban és az asztalfőn a lakomákon;
Mark HunRUF 12:40  felemésztik az özvegyek házát, és színlelésből hosszan imádkoznak: ezekre súlyosabb ítélet vár.
Mark HunRUF 12:41  Jézus pedig leült a templomi persellyel szemben, és nézte, hogyan dobja a pénzt a sokaság a perselybe. Sok gazdag sokat dobott bele,
Mark HunRUF 12:42  egy szegény özvegyasszony pedig odamenve beledobott két fillért, azaz a legkisebb pénzt.
Mark HunRUF 12:43  Jézus odahívta tanítványait, és ezt mondta nekik: Bizony mondom nektek, hogy ez a szegény özvegyasszony mindenkinél többet dobott a perselybe.
Mark HunRUF 12:44  Mert mindannyian a fölöslegükből dobtak, ő azonban szegénységéből mindent beledobott, amije csak volt, az egész vagyonát.
Chapter 13
Mark HunRUF 13:1  Amikor Jézus kiment a templomból, egyik tanítványa így szólt hozzá: Mester, nézd, mekkora kövek és mekkora épületek!
Mark HunRUF 13:2  Jézus ezt mondta neki: Látod ezeket a nagy épületeket? Nem marad itt kő kövön, amit le ne rombolnának.
Mark HunRUF 13:3  Amikor az Olajfák hegyén ült, a templommal átellenben, maguk között megkérdezte tőle Péter, Jakab, János és András:
Mark HunRUF 13:4  Mondd meg nekünk, mikor történnek meg ezek, és mi lesz annak a jele, hogy mindez beteljesedik?
Mark HunRUF 13:5  Jézus pedig így kezdett beszélni hozzájuk: Vigyázzatok, hogy senki meg ne tévesszen titeket!
Mark HunRUF 13:6  Sokan jönnek majd az én nevemben, és azt mondják: Én vagyok! – és sokakat megtévesztenek.
Mark HunRUF 13:7  Amikor pedig háborúkról és háborús hírekről hallotok, ne rémüljetek meg: ennek meg kell történnie, de ez még nem a vég.
Mark HunRUF 13:8  Mert nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad, mindenfelé földrengések és éhínségek lesznek: ez csak a vajúdás kínjainak kezdete.
Mark HunRUF 13:9  Ti pedig vigyázzatok magatokra: mert bíróságoknak adnak át titeket, zsinagógákban vernek meg, helytartók és királyok elé állítanak énértem, tanúbizonyságul nekik.
Mark HunRUF 13:10  Előbb azonban minden nép között hirdetni kell az evangéliumot.
Mark HunRUF 13:11  Amikor pedig elhurcolnak és átadnak titeket, ne aggódjatok előre, hogy mit mondjatok, hanem azt mondjátok, ami megadatik nektek abban az órában, mert nem ti vagytok, akik szóltok, hanem a Szentlélek.
Mark HunRUF 13:12  Akkor majd testvér a testvérét, apa a gyermekét adja halálra, gyermekek támadnak szüleik ellen, és megölik őket,
Mark HunRUF 13:13  és mindenki gyűlöl majd titeket az én nevemért; de aki mindvégig kitart, az üdvözül.
Mark HunRUF 13:14  Amikor pedig meglátjátok, hogy a „pusztító utálatosság” ott áll, ahol nem volna szabad – aki olvassa, értse meg! –, akkor azok, akik Júdeában lesznek, meneküljenek a hegyekbe,
Mark HunRUF 13:15  aki a ház tetején lesz, ne szálljon le, és ne menjen be, hogy kihozzon valamit a házából,
Mark HunRUF 13:16  és aki a mezőn lesz, ne térjen vissza, hogy elhozza felsőruháját!
Mark HunRUF 13:17  Jaj a terhes és a szoptatós anyáknak azokban a napokban!
Mark HunRUF 13:19  mert azokban a napokban olyan nyomorúság lesz, amilyen az Isten által teremtett világ kezdete óta egészen mostanáig nem volt, és nem is lesz soha.
Mark HunRUF 13:20  És ha az Úr nem rövidítette volna meg azokat a napokat, nem menekülne meg egyetlen halandó sem; a választottakért azonban, akiket magának kiválasztott, megrövidítette azokat a napokat.
Mark HunRUF 13:21  Ha valaki akkor ezt mondja nektek: Íme, itt a Krisztus! – vagy: Íme, ott van – ne higgyétek!
Mark HunRUF 13:22  Mert hamis krisztusok és hamis próféták támadnak majd, jeleket és csodákat tesznek, hogy így megtévesszék, ha lehet, a választottakat.
Mark HunRUF 13:23  Ti azonban vigyázzatok: előre megmondtam nektek mindent!
Mark HunRUF 13:24  Azokban a napokban pedig, ama nyomorúság után, a nap elsötétedik, és a hold nem fénylik,
Mark HunRUF 13:25  és a csillagok lehullanak az égről, és az egek tartóoszlopai megrendülnek.
Mark HunRUF 13:26  És akkor meglátják az Emberfiát eljönni a felhőkön, nagy hatalommal és dicsőséggel.
Mark HunRUF 13:27  És akkor elküldi az angyalokat, és összegyűjti választottait a négy égtáj felől, a föld szélétől az ég határáig.
Mark HunRUF 13:28  Tanuljatok a fügefa példájából: amikor már zsendül az ága, és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár.
Mark HunRUF 13:29  Így ti is, amikor meglátjátok, hogy ezek történnek, tudjátok meg, hogy közel van ő, az ajtó előtt!
Mark HunRUF 13:30  Bizony mondom nektek, hogy nem múlik el ez a nemzedék, amíg mindez meg nem történik.
Mark HunRUF 13:31  Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el.
Mark HunRUF 13:32  Azt a napot viszont vagy azt az órát senki nem tudja, sem az angyalok az égben, sem a Fiú, hanem csak az Atya.
Mark HunRUF 13:33  Vigyázzatok, virrasszatok! Mert nem tudjátok, mikor jön el az az idő.
Mark HunRUF 13:34  Amint az útra kelő ember is, amikor elhagyja házát, megbízza szolgáit, mindegyiket a maga feladatával, az ajtóőrnek is megparancsolja, hogy vigyázzon.
Mark HunRUF 13:35  Vigyázzatok tehát, mert nem tudjátok, mikor tér vissza a ház ura; este vagy éjfélkor, kakasszóra vagy reggel;
Mark HunRUF 13:36  ha váratlanul megérkezik, nehogy alva találjon titeket!
Mark HunRUF 13:37  Amit pedig nektek mondok, azt mindenkinek mondom: Vigyázzatok!
Chapter 14
Mark HunRUF 14:1  Két nap múlva volt a páska és a kovásztalan kenyerek ünnepe. A főpapok és az írástudók keresték a módját, hogy Jézust valamiképpen csellel elfogják és megöljék,
Mark HunRUF 14:2  mert ezt mondták: Ne az ünnepen, nehogy zavargás legyen a nép körében.
Mark HunRUF 14:3  Amikor Betániában a leprás Simon házában volt, és asztalhoz telepedett, odament egy asszony, akinél valódi és drága nárdusolaj volt egy alabástromtartóban, és az alabástromtartót feltörve, ráöntötte az olajat Jézus fejére.
Mark HunRUF 14:4  Némelyek pedig maguk között bosszankodtak: Mire való az olajnak ez a pazarlása?
Mark HunRUF 14:5  Hiszen el lehetett volna adni ezt az olajat több mint háromszáz dénárért, és a pénzt szétosztani a szegényeknek. És korholták az asszonyt,
Mark HunRUF 14:6  de Jézus ezt mondta: Hagyjátok őt! Miért bántjátok? Hiszen jót tett velem.
Mark HunRUF 14:7  Mert a szegények mindig veletek lesznek, és amikor csak akartok, jót tehettek velük, én azonban nem leszek mindig veletek.
Mark HunRUF 14:8  Azt tette, ami tőle telt: előre megkente a testemet a temetésemre.
Mark HunRUF 14:9  Bizony mondom nektek, hogy bárhol hirdetik majd az evangéliumot az egész világon, amit ez az asszony tett, azt is elmondják majd az ő emlékezetére.
Mark HunRUF 14:10  Ekkor Júdás Iskáriótes, egy a tizenkettő közül, elment a főpapokhoz, hogy elárulja őt nekik.
Mark HunRUF 14:11  Amikor azok ezt meghallották, megörültek, és megígérték, hogy pénzt adnak neki. Ő pedig várta a megfelelő alkalmat, hogy elárulhassa Jézust.
Mark HunRUF 14:12  A kovásztalan kenyerek első napján, amikor a páskabárányt szokták áldozni, így szóltak hozzá a tanítványai: Hol akarod megenni a páskavacsorát, hol készítsük el?
Mark HunRUF 14:13  Jézus elküldött tanítványai közül kettőt, és ezt mondta nekik: Menjetek a városba, és ott szembejön veletek egy ember, aki egy korsó vizet visz; kövessétek őt,
Mark HunRUF 14:14  és ahova bemegy, mondjátok meg a házigazdának, hogy a Mester ezt üzeni: Hol van a szállás, ahol tanítványaimmal együtt megehetem a páskavacsorát?
Mark HunRUF 14:15  Ő majd mutat nektek egy nagy emeleti termet berendezve, készen: ott készítsétek el nekünk a vacsorát.
Mark HunRUF 14:16  Elindultak a tanítványok, és bementek a városba. Mindent úgy találtak, ahogyan megmondta nekik, és elkészítették a páskavacsorát.
Mark HunRUF 14:18  Amikor asztalhoz telepedtek, és ettek, ezt mondta Jézus: Bizony mondom nektek, egy közületek elárul engem, aki együtt eszik velem.
Mark HunRUF 14:19  Elszomorodva egymás után kezdték kérdezgetni tőle: Csak nem én?
Mark HunRUF 14:20  Ő pedig ezt mondta nekik: Egy a tizenkettő közül, aki velem együtt mártogat a tálba.
Mark HunRUF 14:21  Mert az Emberfia elmegy ugyan, amint meg van írva róla, de jaj annak az embernek, aki az Emberfiát elárulja: jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem születik.
Mark HunRUF 14:22  És amikor ettek, vette a kenyeret, áldást mondott, és megtörte, odaadta nekik, és ezt mondta: Vegyétek, ez az én testem.
Mark HunRUF 14:23  Azután vette a poharat, hálát adott, odaadta nekik, és ittak belőle mindnyájan,
Mark HunRUF 14:24  és ezt mondta nekik: Ez az én vérem, a szövetség vére, amely sokakért kiontatik.
Mark HunRUF 14:25  Bizony mondom nektek, hogy nem iszom többé a szőlőtő terméséből ama napig, amelyen újat iszom az Isten országában.
Mark HunRUF 14:26  Miután elénekelték a zsoltárokat, kimentek az Olajfák hegyére.
Mark HunRUF 14:27  És akkor így szólt hozzájuk Jézus: Mindnyájan megbotránkoztok bennem, mert meg van írva: „Megverem a pásztort, és elszélednek a juhok.”
Mark HunRUF 14:28  De miután feltámadtam, előttetek megyek Galileába.
Mark HunRUF 14:29  Péter ezt mondta neki: Ha mindenki megbotránkozik is, én akkor sem.
Mark HunRUF 14:30  Jézus így szólt hozzá: Bizony mondom neked: te még ma, ezen az éjszakán, mielőtt másodszor megszólal a kakas, háromszor tagadsz meg engem.
Mark HunRUF 14:31  Ő azonban annál inkább mondta: Ha meg is kell halnom veled, akkor sem tagadlak meg. Ugyanígy beszéltek a többiek is.
Mark HunRUF 14:32  Ekkor arra a helyre értek, amelynek neve Gecsemáné, és így szólt tanítványaihoz: Üljetek le itt, amíg imádkozom!
Mark HunRUF 14:33  Maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, azután rettegni és gyötrődni kezdett,
Mark HunRUF 14:34  majd így szólt hozzájuk: Szomorú az én lelkem mindhalálig: maradjatok itt, és virrasszatok!
Mark HunRUF 14:35  Egy kissé távolabb ment, a földre borult és imádkozott, hogy ha lehetséges, múljék el tőle ez az óra.
Mark HunRUF 14:36  És így szólt: Abbá, Atyám! Minden lehetséges neked: vedd el tőlem ezt a poharat; mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te.
Mark HunRUF 14:37  Amikor visszament, alva találta őket, és így szólt Péterhez: Simon, alszol? Nem tudtál egy órát sem virrasztani?
Mark HunRUF 14:38  Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek: a lélek ugyan kész, de a test erőtlen.
Mark HunRUF 14:39  Újra elment, és ugyanazokkal a szavakkal imádkozott.
Mark HunRUF 14:40  Amikor visszatért, ismét alva találta őket, mert szemük elnehezült; és nem tudták, mit feleljenek neki.
Mark HunRUF 14:41  Harmadszor is visszatért, és így szólt hozzájuk: Aludjatok tovább, és pihenjetek! Elég! Eljött az óra! Íme, átadatik az Emberfia a bűnösök kezébe.
Mark HunRUF 14:42  Ébredjetek, menjünk! Íme, közel van, aki engem elárul.
Mark HunRUF 14:43  Még beszélt, amikor egyszer csak megjelent Júdás, egy a tizenkettő közül, és nagy sokaság jött vele a főpapoktól, az írástudóktól és a vénektől, kardokkal és botokkal a kezükben.
Mark HunRUF 14:44  Aki elárulta őt, ezt az ismertetőjelet adta meg nekik: Akit megcsókolok, az lesz ő: fogjátok el, és vigyétek el biztos kísérettel!
Mark HunRUF 14:45  Amikor odaért, azonnal hozzálépett, és így szólt: Mester! – és megcsókolta.
Mark HunRUF 14:47  Valaki az ott állók közül kirántotta a kardját, lesújtott a főpap szolgájára, és levágta a fülét.
Mark HunRUF 14:48  Ekkor megszólalt Jézus, és ezt mondta nekik: Úgy vonultatok ki ellenem, mint valami rabló ellen, kardokkal és botokkal, hogy elfogjatok.
Mark HunRUF 14:49  Veletek voltam mindennap a templomban, és tanítottam, és nem fogtatok el. Az Írásoknak azonban be kell teljesedniük.
Mark HunRUF 14:50  Ekkor mindnyájan elhagyták őt, és elfutottak.
Mark HunRUF 14:51  De követte őt egy ifjú, aki csak egy inget viselt mezítelen testén; őt is megragadták,
Mark HunRUF 14:52  de ő az ingét otthagyva mezítelenül elmenekült.
Mark HunRUF 14:53  Ekkor Jézust a főpaphoz vitték, és oda gyülekeztek a főpapok, a vének és az írástudók is mindannyian.
Mark HunRUF 14:54  Péter távolról követte őt, egészen a főpap palotájának udvaráig, és ott ült a szolgákkal, és melegedett a tűznél.
Mark HunRUF 14:55  A főpapok pedig az egész nagytanáccsal együtt bizonyítékot kerestek Jézus ellen, hogy halálra adhassák; de nem találtak.
Mark HunRUF 14:56  Mert sokan tettek hamis tanúvallomást ellene, de a vallomások nem egyeztek.
Mark HunRUF 14:57  Ekkor előálltak néhányan, és ezt a hamis vallomást tették ellene:
Mark HunRUF 14:58  Mi hallottuk, hogy ezt mondta: Én lerombolom az emberkéz alkotta templomot, és három nap alatt másikat építek, amelyet nem emberkéz alkotott.
Mark HunRUF 14:60  A főpap ekkor középre állt, és megkérdezte Jézustól: Semmit sem felelsz arra, amit ezek ellened vallanak?
Mark HunRUF 14:61  Ő azonban hallgatott, és nem válaszolt semmit. Ismét megkérdezte őt a főpap: Te vagy a Krisztus, az Áldottnak Fia?
Mark HunRUF 14:62  Jézus ezt mondta: Én vagyok, és meglátjátok az Emberfiát, amint a Hatalmas jobbján ül, és eljön az ég felhőin.
Mark HunRUF 14:63  A főpap megszaggatta a ruháját, és így szólt: Mi szükségünk van még tanúkra?
Mark HunRUF 14:64  Hallottátok az istenkáromlást. Mi a ti véleményetek erről? Azok pedig valamennyien kimondták az ítéletet, hogy méltó a halálra.
Mark HunRUF 14:65  Akkor némelyek leköpték őt, majd arcát letakarva ököllel ütötték őt, és ezt mondták neki: Most prófétálj! A szolgák is arcul verték őt.
Mark HunRUF 14:66  Amikor Péter lent volt az udvaron, arra ment a főpap egyik szolgálóleánya.
Mark HunRUF 14:67  Meglátta a tűznél melegedő Pétert, ránézett, és így szólt: Te is a názáreti Jézussal voltál.
Mark HunRUF 14:68  Ő azonban tagadta, és ezt mondta: Nem tudom, nem is értem, mit beszélsz. És kiment az előcsarnokba. A kakas pedig megszólalt.
Mark HunRUF 14:69  A szolgálóleány ismét meglátta őt, és újra mondta az ott állóknak: Ez közülük való.
Mark HunRUF 14:70  De ő ismét tagadta. Egy kis idő múlva viszont az ott állók mondták Péternek: Bizony közülük való vagy, hiszen Galileából való vagy te is.
Mark HunRUF 14:71  Ekkor ő átkozódni és esküdözni kezdett: Nem ismerem azt az embert, akiről beszéltek.
Mark HunRUF 14:72  És nyomban megszólalt a kakas másodszor is. Péternek ekkor eszébe jutott, amit Jézus mondott neki: Mielőtt a kakas másodszor megszólal, háromszor tagadsz meg engem. És sírásra fakadt.
Chapter 15
Mark HunRUF 15:1  Korán reggel azonnal határozatot hoztak a főpapok a vénekkel és az írástudókkal együtt, vagyis az egész nagytanács. Azután Jézust megkötözve elvitték, és átadták Pilátusnak.
Mark HunRUF 15:2  Pilátus pedig megkérdezte tőle: Te vagy a zsidók királya? Ő így válaszolt neki: Te mondod.
Mark HunRUF 15:4  Pilátus ismét megkérdezte tőle: Nem felelsz semmit? Nézd, mennyire vádolnak!
Mark HunRUF 15:5  Jézus pedig többé semmit sem válaszolt, ezért Pilátus elcsodálkozott.
Mark HunRUF 15:6  Ünnepenként pedig szabadon szokott bocsátani nekik egy foglyot, akit kértek.
Mark HunRUF 15:7  Volt akkor egy Barabbás nevű fogoly a lázadók között, akik a lázadás idején gyilkosságot követtek el.
Mark HunRUF 15:8  A sokaság tehát felmenve Pilátus elé kérte, hogy tegyen eleget a szokásnak.
Mark HunRUF 15:9  Pilátus pedig megkérdezte tőlük: Akarjátok, hogy elbocsássam nektek a zsidók királyát? –
Mark HunRUF 15:10  mert tudta, hogy irigységből szolgáltatták ki Jézust a főpapok.
Mark HunRUF 15:11  A főpapok azonban felbujtották a sokaságot, hogy inkább Barabbás elbocsátását követeljék.
Mark HunRUF 15:12  Pilátus ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: Mit tegyek akkor azzal, akit a zsidók királyának mondotok?
Mark HunRUF 15:14  Pilátus megkérdezte tőlük: De mi rosszat tett? Azok pedig még hangosabban kiáltották: Feszítsd meg!
Mark HunRUF 15:15  Pilátus pedig, minthogy a sokaság kedvére akart tenni, szabadon bocsátotta nekik Barabbást, Jézust pedig megostoroztatta, és átadta, hogy megfeszítsék.
Mark HunRUF 15:16  A katonák bevitték őt a palotába, azaz a helytartóságra, és összehívták az egész őrséget.
Mark HunRUF 15:17  Bíborszínű köpenyt adtak rá, és tövisből font koronát tettek a fejére,
Mark HunRUF 15:18  és elkezdték köszönteni: Üdvöz légy, zsidók királya!
Mark HunRUF 15:19  Nádszállal verték a fejét, leköpdösték, és térdhajtással hódoltak előtte.
Mark HunRUF 15:20  Miután kigúnyolták, levették róla a bíbor ruhát, és felöltöztették a saját ruhájába. Majd kivitték, hogy megfeszítsék őt.
Mark HunRUF 15:21  Kényszerítettek egy arra menő embert, a cirénei Simont, Alexandrosz és Rúfusz apját, aki a mezőről jött, hogy vigye Jézus keresztjét.
Mark HunRUF 15:22  Elvitték őt a Golgota nevű helyre, ami ezt jelenti: Koponya-hely,
Mark HunRUF 15:23  és mirhás bort adtak neki, de ő nem fogadta el.
Mark HunRUF 15:24  Keresztre feszítették, és megosztoztak a ruháin, sorsot vetve, hogy ki mit kapjon.
Mark HunRUF 15:26  Felirat is volt a kereszten az ellene szóló vádról, amely így szólt: A ZSIDÓK KIRÁLYA.
Mark HunRUF 15:27  Vele együtt feszítettek keresztre két rablót, egyet jobb, egyet pedig bal keze felől.
Mark HunRUF 15:28  És így teljesedett be az Írás, amely ezt mondja: „És a bűnösök közé sorolták.”
Mark HunRUF 15:29  Akik elmentek mellette, fejüket csóválva káromolták, és ezt mondták: Te, aki lerombolod a templomot, és felépíted három nap alatt,
Mark HunRUF 15:31  Hasonlóan a főpapok is gúnyolódva mondták maguk között az írástudókkal együtt: Másokat megmentett, magát nem tudja megmenteni.
Mark HunRUF 15:32  A Krisztus, Izráel királya szálljon le most a keresztről, hogy lássuk, és higgyünk! Azok is gyalázták, akik vele együtt voltak megfeszítve.
Mark HunRUF 15:33  Amikor tizenkét óra lett, sötétség támadt az egész földön három óráig.
Mark HunRUF 15:34  Három órakor Jézus hangosan felkiáltott: Elói, elói, lámá sabaktáni! – ami ezt jelenti: Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?
Mark HunRUF 15:35  Néhányan az ott állók közül, amikor ezt hallották, így szóltak: Íme, Illést hívja.
Mark HunRUF 15:36  Valaki elfutott, és ecettel megtöltve egy szivacsot, nádszálra tűzte azt, inni adott neki, és így szólt: Lássuk csak, eljön-e Illés, hogy levegye őt?
Mark HunRUF 15:37  Jézus pedig hangosan felkiáltva kilehelte a lelkét.
Mark HunRUF 15:38  Ekkor a templom kárpitja felülről az aljáig kettéhasadt.
Mark HunRUF 15:39  Amikor pedig a százados, aki ott állt vele szemben, látta, hogy így lehelte ki a lelkét, ezt mondta: Bizony, ez az ember Isten Fia volt!
Mark HunRUF 15:40  Voltak ott asszonyok is, akik távolról figyelték; köztük a magdalai Mária, továbbá Mária, a kis Jakab és József anyja, valamint Salómé,
Mark HunRUF 15:41  akik követték őt, és szolgáltak neki, amikor Galileában volt, és sok más asszony is, akik vele mentek fel Jeruzsálembe.
Mark HunRUF 15:42  Amikor beesteledett, mivel az előkészület napja, vagyis szombat előtti nap volt,
Mark HunRUF 15:43  eljött az arimátiai József, a nagytanács tekintélyes tagja, aki maga is várta az Isten országát; bátran bement Pilátushoz, és elkérte Jézus holttestét.
Mark HunRUF 15:44  Pilátus csodálkozott azon, hogy Jézus már meghalt, ezért hívatta a századost, és megkérdezte tőle, hogy meghalt-e már.
Mark HunRUF 15:45  Amikor ezt megtudta a századostól, kiadatta a holttestet Józsefnek.
Mark HunRUF 15:46  Ő pedig gyolcsot vásárolt, levette őt, begöngyölte a gyolcsba, elhelyezte egy sziklába vágott sírboltba, és követ hengerített a sírbolt bejárata elé.
Mark HunRUF 15:47  A magdalai Mária és Mária, József anyja pedig figyelte, hova helyezték őt.
Chapter 16
Mark HunRUF 16:1  Amikor elmúlt a szombat, a magdalai Mária és Mária, Jakab anyja, valamint Salómé illatos keneteket vásároltak, hogy elmenjenek, és megkenjék Jézus holttestét.
Mark HunRUF 16:2  A hét első napján, korán reggel, napkeltekor elmentek a sírbolthoz,
Mark HunRUF 16:3  és így beszélgettek egymás között: Ki hengeríti el nekünk a követ a sírbolt bejáratáról?
Mark HunRUF 16:4  Amint felnéztek, látták, hogy a kő el van hengerítve, pedig igen nagy volt.
Mark HunRUF 16:5  És amikor bementek a sírboltba, látták, hogy egy fehér ruhába öltözött ifjú ül jobb felől, és megrettentek.
Mark HunRUF 16:6  De az így szólt hozzájuk: Ne féljetek! A názáreti Jézust keresitek, akit megfeszítettek? Feltámadt, nincsen itt. Íme, ez az a hely, ahova őt tették.
Mark HunRUF 16:7  De menjetek el, mondjátok meg a tanítványainak és Péternek, hogy előttetek megy Galileába: ott meglátjátok őt, amint megmondta nektek.
Mark HunRUF 16:8  Kijöttek, és elfutottak a sírbolttól, mert remegés és rémület fogta el őket; és senkinek sem mondtak el semmit, mert féltek.
Mark HunRUF 16:9  Miután a hét első napjának reggelén feltámadt, először a magdalai Máriának jelent meg, akiből hét ördögöt űzött ki.
Mark HunRUF 16:10  Ő elment, és megvitte a hírt azoknak, akik ővele voltak, akik gyászoltak és sírtak.
Mark HunRUF 16:11  Amikor ezek meghallották, hogy ő él, és hogy Mária látta, nem hittek neki.
Mark HunRUF 16:12  Azután más alakban jelent meg közülük kettőnek útközben, amikor vidékre mentek.
Mark HunRUF 16:13  Ezek is elmentek, és megvitték a hírt a többieknek, de nekik sem hittek.
Mark HunRUF 16:14  Végül pedig megjelent magának a tizenegynek is, amikor asztalnál ültek, és szemükre vetette hitetlenségüket és keményszívűségüket, hogy nem hittek azoknak, akik látták őt, miután feltámadt.
Mark HunRUF 16:15  Ezután így szólt hozzájuk: Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!
Mark HunRUF 16:16  Aki hisz, és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik.
Mark HunRUF 16:17  Azokat pedig, akik hisznek, ezek a jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken szólnak,
Mark HunRUF 16:18  kígyókat vesznek a kezükbe, és ha valami halálosat isznak, nem árt nekik, betegekre teszik rá a kezüket, és azok meggyógyulnak.
Mark HunRUF 16:19  Az Úr Jézus pedig miután ezeket mondta nekik, felemeltetett a mennybe, és az Isten jobbjára ült.
Mark HunRUF 16:20  Azok pedig elmentek, hirdették az igét mindenütt, az Úr pedig együtt munkálkodott velük, megerősítette az igehirdetést a nyomában járó jelekkel.