HunKNB - I Samuel

Chapter 1

1:1  Volt egy Ramátaim-Szófímból, Efraim hegységéből való ember, akit Elkánának hívtak. Jerohámnak volt a fia, aki Eliúnak volt a fia, aki Tóhunak volt a fia, aki az efraimi Szúfnak volt a fia.

1:2  Két felesége volt, az egyiket Annának, a másikat Fenennának hívták. Fenennának voltak gyermekei, Annának viszont nem voltak gyermekei.

1:3  Ez az ember minden évben felment városából Silóba, hogy imádkozzon, és áldozatot mutasson be a Seregek Urának. Ott Héli két fia, Ofni és Fineesz volt az Úr papja.

1:4  Egyszer aztán, amikor feljött a nap, Elkána leölte áldozatát, és adott belőle egy-egy részt Fenennának, a feleségének, és Fenenna valamennyi fiának és lányának.

1:5  Annának azonban szomorúan adta oda az egy részt, mert Annát szerette, de az ő méhét az Úr bezárta.

1:6  Ezért a vetélytársnője bosszantotta is sokat, és bántotta, sőt azt is a szemére vetette, hogy az Úr bezárta a méhét.

1:7  Ezt tette vele, és így ingerelte őt esztendőről-esztendőre, valahányszor eljött az idő, és felmentek az Úr templomába. Így ő csak sírt, és nem nyúlt az ételhez.

1:8  Elkána, a férje megkérdezte tőle: »Anna, miért sírsz, miért nem eszel, és miért kesereg szíved? Nem érek-e én neked tíz fiúnál többet?«

1:9  Miután ettek és ittak Silóban, Anna felkelt, és amíg Héli pap az Úr templomának ajtófélfájánál a székében üldögélt,

1:10  Anna keseredett szívvel imádkozott az Úrhoz, és nagyon sírt.

1:11  Fogadalmat is tett, és ezt mondta: »Seregeknek Ura, ha letekintesz és meglátod szolgálód nyomorúságát, ha megemlékezel rólam, nem feledkezel el szolgálódról, és fiúmagzatot adsz szolgálódnak, akkor az Úrnak adom őt élete valamennyi napján, és borotva nem éri a fejét.«

1:12  Történt pedig, hogy amíg ő imádkozott az Úr előtt sokáig, Héli egyre figyelte a száját.

1:13  Mivel Anna csak a szívében beszélt, és csak az ajka mozgott, a szava pedig egyáltalán nem hallatszott, Héli azt gondolta róla, hogy részeg.

1:14  Meg is kérdezte tőle: »Meddig leszel részeg? Menj, emészd meg egy kissé a bort, amitől elkábultál!«

1:15  Anna azt felelte: »Nem, uram! Nagyon szerencsétlen asszony vagyok én, sem bort, sem más részegítő italt nem ittam, csak a lelkemet öntöttem ki az Úr színe előtt.

1:16  Ne tartsd szolgálódat Béliál lányai közül valónak, mert bánatom és szomorúságom sokasága miatt szóltam mindeddig.«

1:17  Héli erre azt mondta neki: »Menj békével, és Izrael Istene teljesítse kérésedet, amelyet hozzá intéztél.«

1:18  Anna így válaszolt: »Bárcsak kegyelmet találna szolgálód a szemedben!« Azzal elment az asszony a maga útjára. Evett, és az arca többé bánatosra nem változott.

1:19  Reggel aztán felkeltek, imádkoztak az Úr előtt, aztán visszatértek, és elmentek házukba, Ramátába. Amikor aztán Elkána megismerte Annát, a feleségét, az Úr megemlékezett róla,

1:20  és történt napok múltával, hogy Anna fogant, majd fiút szült. Sámuelnek nevezte el, mert az Úrtól kérte őt.

1:21  Amikor aztán felment férje, Elkána és egész házanépe, hogy lerója ünnepi áldozatát és fogadalmát az Úrnak,

1:22  Anna nem ment fel. Azt mondta a férjének: »Nem megyek fel, amíg el nem választom a gyermeket. Akkor majd felviszem, hogy jelenjen meg az Úr színe előtt, és végleg ott is maradjon.«

1:23  Elkána, a férje azt felelte neki: »Tedd csak, amit jónak látsz! Maradj, amíg el nem választod! Csak azért könyörgök, hogy az Úr teljesítse szavát!« Otthon maradt tehát az asszony, és szoptatta fiát, míg el nem választotta.

1:24  Amikor aztán elválasztotta, felvitte magával, három fiatal bikával, három véka liszttel és egy korsó borral együtt, és elvitte az Úr házába, Silóba. A gyermek még kicsinyke volt.

1:25  Amikor levágták a fiatal bikát, odavitték a gyermeket Hélihez.

1:26  Anna ekkor így szólt: »Kérlek, uram! Életedre mondom, uram, hogy én vagyok az az asszony, aki előtted álltam, amikor itt az Úrhoz imádkoztam.

1:27  Ezért a gyermekért imádkoztam, és az Úr teljesítette kérésemet, amelyet hozzá intéztem.

1:28  Ezért én is kölcsönbe adom őt az Úrnak arra az egész időre, amely alatt kölcsönben kell lennie az Úrnál.« Ezután imádták ott az Urat.

Chapter 2

2:1  Anna is imádkozott, ezekkel a szavakkal: »Ujjongóvá vált az én szívem az Úrban, Istenem révén felemelkedett a szarvam. Tágra nyílt a szám ellenségeimmel szemben, mert örvendezem segítségeden.

2:2  Nincs olyan szent, mint az Úr, bizony nincsen más terajtad kívül, nincs oly erős, mint a mi Istenünk.

2:3  Ne beszéljetek annyit, kérkedve, kevélyen, távozzék a régi beszéd szátoktól, mert mindentudó Isten az Úr s eléje kerülnek szándékaitok.

2:4  Vereséget szenved az erősek íja, de erővel övezik fel magukat a gyengék,

2:5  elszegődnek kenyérért, akik azelőtt bővelkedtek, de jóllaknak, akik éheztek, s míg sokat szül, aki meddő volt, akinek sok fia volt, meddőségbe esik.

2:6  Az Úr tesz halottá és élővé, visz le az alvilágba, s hoz vissza onnét,

2:7  az Úr tesz szegénnyé s gazdaggá, megalázottá és felmagasztalttá.

2:8  Porból felemel szűkölködőt, sárból kihoz szegényt, hogy fejedelmek mellé üljön és elfoglalja a dicsőség székét. Mert az Úré a föld minden sarka, s ő helyezte rájuk a föld kerekségét.

2:9  Szentjeinek lábát megóvja, és sötétségben némulnak el az istentelenek, mert nem a maga ereje teszi erőssé az embert.

2:10  Félni fognak az Úrtól ellenségei, mennydörögni fog felettük az egekben, meg fogja ítélni az Úr a föld határait, s hatalmat ad királyának s felemeli felkentjének szarvát.«

2:11  Elkána ezután visszatért Ramátába, házába, a gyermek pedig Héli pap felügyelete alatt szolgálni kezdett az Úr színe előtt.

2:12  Ám Héli fiai Béliál fiai voltak, s nem törődtek az Úrral,

2:13  sem a papoknak a nép iránt való kötelességével, hanem ha valaki áldozatot vágott, amikor a húst főzték, odament a pap legénye, háromágú villával a kezében,

2:14  s azt beleszúrta a tűzhelybe, az üstbe, a fazékba vagy a tálba, s amit éppen a villával kihúzott, azt a pap elvette magának. Így cselekedtek a Silóba jövő egész Izraellel.

2:15  Sőt még a háj meggyújtása előtt is odament a pap legénye és azt mondta az áldozónak: »Adj nekem húst, hogy megfőzzem a papnak, mert főtt húst nem fogadok el tőled, csak nyerset.«

2:16  Ha erre az áldozó azt mondta neki: »Hadd gyújtsák meg először annak rendje s módja szerint a hájat, aztán végy magadnak, amennyit lelked kíván«, ő feleletül így szólt: »Semmiképpen sem! Csak adj azonnal, különben erőszakkal veszek!«

2:17  Igen nagy volt tehát az ifjak vétke az Úr előtt, mert elidegenítették az embereket az Úrnak való áldozattól.

2:18  Ott szolgált a gyermek Sámuel is az Úr színe előtt, gyolcs efóddal felövezve.

2:19  Anyja kicsiny felsőköntöst is szokott neki készíteni, s azt a megszabott napokon, amikor felment a férjével, hogy bemutassa az ünnepi áldozatot, felvitte neki.

2:20  Ilyenkor Héli megáldotta Elkánát és feleségét, s azt mondta nekik: »Adjon neked az Úr magzatot ettől az asszonytól azért a kölcsönért, amelyet kölcsönöztél az Úrnak.« Ők aztán visszatértek lakóhelyükre.

2:21  Az Úr meg is emlékezett Annáról, s az fogant, s három fiút és két lányt szült. A gyermek Sámuel pedig felnövekedett az Úrnál.

2:22  Héli ekkor már igen öreg volt. Amikor meghallotta mindazt, amit fiai egész Izraellel cselekedni szoktak, s hogy a sátor ajtajánál ügyelő asszonyokkal hálnak,

2:23  azt mondta nekik: »Miért cselekszitek azokat a dolgokat, azokat az igen rossz dolgokat, amelyeket az egész néptől hallok?

2:24  Ne fiaim, mert nem jó hír az, amelyet hallok: vétekre viszitek az Úr népét.

2:25  Ha ember ellen vétkezik az ember, Isten lehet a döntőbíró, de ha az Úr ellen vétkezik az ember, ki járhat közben érte?« Ám azok nem hallgattak apjuk szavára, mert az Úr meg akarta őket ölni.

2:26  A gyermek Sámuel ellenben egyre nagyobb és kedvesebb lett mind az Úr, mind az emberek előtt.

2:27  Egyszer aztán eljött Isten egyik embere Hélihez, s azt mondta neki: »Ezt üzeni az Úr: Nem nyilatkoztattam-e ki magamat világosan atyád házának, amikor Egyiptomban, a fáraó házában voltak?

2:28  Ki is választottam őt Izrael valamennyi törzse közül papomnak, hogy oltáromhoz járuljon, illatot gyújtson nekem, s efódot viseljen előttem: s atyád házának adtam Izrael fiainak minden tűzáldozatát.

2:29  Miért rugdaltátok lábbal véresáldozataimat s ételáldozataimat, amelyekről azt parancsoltam, hogy be kell mutatni a templomban és miért becsülted többre fiaidat, mint engem, azzal, hogy ti ettétek meg az én népem, Izrael minden áldozatának legjavát?

2:30  Ezért ezt üzeni az Úr, Izrael Istene: Azt mondtam, hogy házad s atyád háza szolgáljon színem előtt mindörökké. Most azonban azt mondja az Úr: Távol legyen ez tőlem: mert aki megdicsőít engem, azt megdicsőítem, de aki megvet engem, az megvetett lesz.

2:31  Íme, eljönnek majd a napok, amikor levágom karodat s atyád házának karját, úgyhogy nem lesz többé öreg ember házadban.

2:32  Miközben Izraelnek mindenben jó dolga lesz, te látni fogod vetélytársadat a templomban, s a te házadban nem lesz öreg ember az egész idő alatt.

2:33  Nem távolítom el ugyanis oltáromtól teljesen nemzetségedet, hogy elepedjen szemed, és elsorvadjon lelked, de házad nagy része meghal, ha férfikorba jut.

2:34  Az legyen számodra a jel, ami két fiadat, Ofnit és Fineeszt éri: egy napon fog meghalni mindkettő.

2:35  Én aztán majd hűséges papot támasztok magamnak, aki szívem és lelkem szerint fog cselekedni. Maradandó házat építek neki, és felkentem előtt fog járni minden időben.

2:36  Akkor aztán eljön majd az, aki megmarad házadból, leborul előtte egy ezüst pénzért s egy karéj kenyérért, és könyörög neki: ‘Kérlek, végy fel engem valamelyik papi rendbe, hogy egy falat kenyeret ehessek!’«

Chapter 3

3:1  Azokban a napokban, amikor a gyermek Sámuel Héli előtt az Úrnak szolgált, ritka volt az Úr szózata, s nem fordult elő gyakran látomás.

3:2  Történt azonban az egyik nap, amikor Héli, akinek szeme elhomályosodott már és látni sem tudott, a szokott helyén pihent,

3:3  Isten mécsesét pedig még nem oltották ki, és Sámuel az Úr templomában aludt, ahol az Isten ládája volt,

3:4  hogy szólította az Úr Sámuelt. Az felelt és így szólt: »Itt vagyok!«

3:5  Azután odafutott Hélihez és azt mondta: »Itt vagyok, hívtál!« Héli azt felelte: »Nem hívtalak, menj vissza és aludj!« Elment tehát és aludt.

3:6  Ám az Úr ismét szólította Sámuelt. Sámuel megint felkelt, Hélihez ment, s azt mondta: »Itt vagyok, hívtál!« Az ezt felelte: »Nem hívtalak, fiam, menj vissza és aludj!«

3:7  Sámuel ugyanis még nem ismerte az Urat, még nem nyilatkozott meg neki az Úr szózata.

3:8  Ám az Úr ismét, harmadszor is szólította Sámuelt. Ő megint felkelt, Hélihez ment,

3:9  és azt mondta neki: »Itt vagyok, hívtál!« Megértette erre Héli, hogy az Úr szólítja a gyermeket, ezért azt mondta Sámuelnek: »Menj és aludj, s ha megint szólít, mondd neki: ‘Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád!’« Elment tehát Sámuel, s aludt a helyén.

3:10  Ekkor eljött az Úr, odaállt és szólította, ahogy előbb is szólította: »Sámuel, Sámuel!« Sámuel erre azt felelte: »Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád!«

3:11  Azt mondta ekkor az Úr Sámuelnek: »Íme, olyan dolgot művelek Izraelben, hogy annak, aki meghallja, belecsendül mindkét füle.

3:12  Azon a napon végrehajtom Hélin mindazt, amit a háza felől mondtam: megkezdem és véghezviszem.

3:13  Megmondtam ugyanis neki, hogy elítélem házát mindörökre a gonoszság miatt, mert tudta, hogy méltatlanul cselekszenek fiai, s mégsem rótta meg őket.

3:14  Éppen azért íme, megesküszöm Héli házának, hogy nem törli el soha háza gonoszságát sem véresáldozat, sem ételáldozat!«

3:15  Sámuel aztán reggelig aludt, akkor kinyitotta az Úr házának kapuit, de a látomást nem merte elmondani Sámuel Hélinek.

3:16  Szólította azért Héli Sámuelt és azt mondta neki: »Sámuel fiam!« Ő felelt, s így szólt: »Itt vagyok!«

3:17  Erre megkérdezte tőle: »Mi az a szózat, amelyet az Úr hozzád intézett? Kérlek, ne titkold előttem. Büntessen téged az Isten most és mindenkor, ha bármit is eltitkolsz előlem mindabból, amit mondott neked!«

3:18  Elmondta erre neki Sámuel az egész dolgot, s nem titkolt el előle semmit sem. Ő azt felelte rá: »Ő az Úr, tegye azt, amit jónak lát szeme.«

3:19  Sámuel aztán felnövekedett, s az Úr vele volt, és ezekből a szavakból egy sem esett a földre.

3:20  Meg is tudta egész Izrael, Dántól Beersebáig, hogy Sámuel az Úr meghitt prófétája.

3:21  Az Úr aztán többször is megjelent Silóban, mert Silóban nyilatkoztatta ki magát az Úr Sámuelnek az Úr szava által. Sámuel beszéde pedig eljutott egész Izraelhez.

Chapter 4

4:1  Történt aztán azokban a napokban, hogy a filiszteusok harcra gyűltek egybe. Erre Izrael hadba vonult a filiszteusok ellen és a Segítség-kövénél ütött tábort, amíg a filiszteusok Áfekben gyűltek össze

4:2  és álltak csatarendbe Izrael ellen. Amikor aztán megkezdődött a harc, Izrael meghátrált a filiszteusok előtt, s azok megöltek e harcban, szanaszét a mezőn, mintegy négyezer embert.

4:3  Amikor aztán a nép visszatért a táborba, azt mondták Izrael vénei: »Miért vert meg minket ma az Úr a filiszteusok előtt? Hozzuk el magunkhoz Silóból az Úr szövetségének ládáját, jöjjön közénk, hogy megszabadítson ellenségeink kezéből.«

4:4  Elküldött tehát a nép Silóba és elhozták onnan a kerubok felett trónoló Seregek Urának szövetségládáját; Héli két fia, Ofni és Fineesz volt az Úr szövetségének ládájával.

4:5  Amikor aztán megérkezett az Úr szövetségének ládája a táborba, akkora örömrivalgásba tört ki egész Izrael, hogy a föld rengett belé.

4:6  Amint a filiszteusok meghallották a rivalgás hangját, azt mondták: »Micsoda nagy rivalgás hangja ez a héberek táborában?« Amikor megtudták, hogy az Úr ládája jött a táborba,

4:7  félelem szállta meg a filiszteusokat és azt mondták: »Isten jött a táborba!« Majd felsóhajtottak és azt mondták:

4:8  »Jaj nekünk, mert nem volt ekkora ujjongás sem tegnap, sem tegnapelőtt. Jaj nekünk! Ki szabadít meg minket ezeknek a felséges isteneknek a kezéből? Ezek azok az istenek, akik annyi csapással sújtották Egyiptomot a pusztában!

4:9  Legyetek erősek, legyetek férfiak, filiszteusok, hogy ne kelljen szolgálnotok a hébereknek, mint ahogy azok szolgáltak nektek, legyetek erősek, harcoljatok!«

4:10  Harcba is szálltak a filiszteusok, s úgy megverték Izraelt, hogy mindenki a sátrába menekült. A vereség igen nagy volt: harmincezer gyalogos esett el Izraelből.

4:11  Az Isten ládáját is elfogták, s Héli két fia, Ofni és Fineesz is meghalt.

4:12  Még ugyanazon a napon Silóba futott és érkezett egy Benjaminból való ember a harctérről, megszaggatott ruhával s porral hintett fővel.

4:13  Amikor odaért, Héli éppen a székében ült, s egyre az út felé nézett, mert szíve rettegett az Isten ládája miatt. Beérve, hírül vitte az az ember a dolgot a városnak, mire jajveszékelni kezdett az egész város.

4:14  Amikor Héli meghallotta a jajveszékelés hangját, azt mondta: »Micsoda zsivaj hangja ez?« Erre az sietve odament, hogy tudtára adja Hélinek.

4:15  Héli ekkor kilencvennyolc esztendős volt, s a szeme már úgy elhomályosodott, hogy nem látott.

4:16  Azt mondta azért Hélinek: »Én vagyok az, aki a harctérről idejöttem, én vagyok az, aki ma a harctérről idefutottam.« Erre ő azt mondta neki: »Mi történt, fiam?«

4:17  A hírhozó ezt felelte: »Megszaladt Izrael a filiszteusok elől, s nagy vereség érte a népet, sőt két fiad, Ofni és Fineesz is meghalt, s az Isten ládáját is elfogták.«

4:18  Amikor ő az Isten ládáját említette, Héli hátraesett a kapu mellett székéből és nyakát szegte és meghalt. Öreg ember volt ugyanis és élemedett korú. Negyven esztendeig bíráskodott Izraelen.

4:19  Menye, Fineesz felesége ekkor éppen várandós volt, s már közel volt a szüléshez. Amikor meghallotta a hírt, hogy az Isten ládáját elfogták, s apósa és férje meghalt, meggörbült és szült, mert hirtelen meglepték a fájdalmak.

4:20  Haldoklása közepette azt mondták neki a körülötte álló asszonyok: »Ne félj, mert fiút szültél.« Ám ő nem felelt nekik, s nem figyelt rájuk,

4:21  hanem az Isten ládájának elfogása meg apósa és férje miatt elnevezte a gyermeket Ikabódnak, mondva: »Oda van Izrael dicsősége!«

4:22  Majd így szólt: »Oda van Izrael dicsősége, mert elfogták az Isten ládáját!«

Chapter 5

5:1  A filiszteusok pedig fogták az Isten ládáját, s elvitték a Segítség-kövétől Asdódba.

5:2  Ott aztán vették a filiszteusok az Isten ládáját, s bevitték Dágon templomába, s odaállították Dágon mellé.

5:3  Amikor azonban másnap reggel az asdódiak felkeltek, íme, Dágon ott feküdt arccal a földön az Úr ládája előtt. Fogták erre Dágont, s visszaállították helyére.

5:4  Amikor másnap reggel felkeltek, Dágont ismét arccal a földön az Úr ládája előtt fekve találták: Dágon feje és két kézfeje levágva a küszöbön volt

5:5  és csak Dágon törzse maradt a helyén. Ezért nem lépnek Dágon papjai, s mindazok, akik az ő templomába mennek, Dágon küszöbére Asdódban mind a mai napig.

5:6  Ezenfelül ránehezedett az Úr keze az asdódiakra. Pusztította és daganatokkal sújtotta Asdódnak és környékének lakóit.

5:7  Amikor látták az asdódi emberek ezt a csapást, azt mondták: »Ne maradjon nálunk Izrael Istenének ládája, mert keze keményen sújt minket és Dágon istenünket.«

5:8  Elküldtek tehát és összegyűjtötték magukhoz a filiszteusok valamennyi fejedelmét, és megkérdezték: »Mit csináljunk Izrael Istenének ládájával?« Azok azt felelték: »Körül kell vinni Gátban Izrael Istenének ládáját.« Körül is vitték Izrael Istenének ládáját.

5:9  Ám amikor körülvitték, az Úr a városra emelte kezét, nagy félelmet keltve. Lesújtott a város férfiaira az aprajától a nagyjáig, úgyhogy daganatok támadtak rajtuk.

5:10  Erre elküldték az Isten ládáját Akkaronba. Amikor azonban az Isten ládája Akkaronba érkezett, az akkaroniak jajveszékelni kezdtek és azt mondták: »Hozzánk hozták Izrael Istenének ládáját, hogy megöljön minket és népünket!«

5:11  Éppen azért elküldtek és összegyűjtötték a filiszteusok minden fejedelmét. Azok azt mondták: »Küldjétek haza Izrael Istenének ládáját, hadd térjen vissza a helyére, hogy ne öljön meg minket népünkkel együtt.«

5:12  Halálos félelem volt ugyanis mindegyik városban, s az Úr keze nagyon nehéz volt. Azokon a férfiakon, akik nem haltak meg, daganatok támadtak, úgyhogy jajveszékelés szállt valamennyi városból az ég felé.

Chapter 6

6:1  Hét hónapig volt az Úr ládája a filiszteusok földjén.

6:2  Akkor a filiszteusok összehívták a papokat és jósokat és azt mondták: »Mi a tennivalónk az Úr ládájával? Közöljétek velünk, mi módon küldjük vissza a helyére?« Azok ezt válaszolták:

6:3  »Ha visszakülditek Izrael Istenének ládáját, ne küldjétek vissza üresen, hanem rójátok le Neki azt, amivel a vétekért tartoztok, s akkor meggyógyultok, s megtudjátok, miért nem távozik most rólatok keze.«

6:4  Erre megkérdezték: »Mi az, amit a vétekért le kell rónunk Neki?« Azok ezt felelték:

6:5  »Készítsetek a filiszteusok fejedelemségeinek számával megegyezően öt arany daganatot és öt arany egeret, mert ugyanaz a csapás ért titeket mindnyájatokat s fejedelmeiteket. Készítsetek tehát képmásokat daganataitokról és képmásokat azokról az egerekről, amelyek elpusztították földeteket, s adjátok meg a tisztességet Izrael Istenének: akkor talán elveszi kezét rólatok, isteneitekről és földetekről.

6:6  Miért keményítenétek meg szíveteket úgy, mint ahogy Egyiptom és a fáraó keményítette meg szívét? Nemde, amikor csapások érték, akkor az is elbocsátotta őket, s ők elmehettek.

6:7  Nos tehát, lássatok hozzá és készítsetek egy új szekeret, fogjatok a szekérbe két olyan szoptatós tehenet, amelyen még nem volt járom, és zárjátok el borjaikat odahaza.

6:8  Aztán vegyétek az Úr ládáját, s tegyétek rá a szekérre, azokat az aranytárgyakat pedig, amelyeket neki a vétekért leróttok, helyezzétek egy ládácskában melléje, és bocsássátok el, hadd menjen.

6:9  Aztán figyeljétek meg: ha az ő határa irányába, Bétsemes felé tart, akkor ő okozta nekünk ezt a nagy bajt, ha pedig nem, akkor tudni fogjuk, hogy nem az ő keze ért minket, hanem véletlen volt, ami történt.«

6:10  Úgy is cselekedtek: vettek két olyan tehenet, amelynek szopós borja volt, s befogták a szekérbe, s borjaikat elzárták odahaza.

6:11  Aztán rátették a szekérre az Isten ládáját s azt a ládácskát, amelyben az arany egerek és a daganatok képmásai voltak.

6:12  Erre a tehenek egyenesen a Bétsemes felé vivő útra tartottak, mindig csak azon az egy úton haladtak, s bár folytonosan bőgtek, nem tértek le se jobbra, se balra. A filiszteusok fejedelmei pedig követték őket egészen Bétsemes határáig.

6:13  A bétsemesiek éppen búzát arattak a völgyben, s amint felemelték szemüket, meglátták a ládát, s láttára megörültek.

6:14  Amikor aztán a szekér a bétsemesi Józsue mezejére jutott, ott megállapodott. Ott éppen egy nagy kő feküdt. Ekkor ők felvagdalták a szekér fáját, s azon bemutatták a teheneket egészen elégő áldozatul az Úrnak,

6:15  a leviták pedig leemelték az Isten ládáját s a mellette levő ládácskát, amelyben az aranytárgyak voltak, s rátették a nagy kőre. Aztán a bétsemesi emberek egészen elégő áldozatokat mutattak be és véresáldozatokat vágtak az Úrnak azon a napon.

6:16  Amikor ezt a filiszteusok öt fejedelme látta, még aznap visszatért Akkaronba.

6:17  A következő számú arany daganatot készítették a filiszteusok a vétekért az Úrnak: Asdód egyet, Gáza egyet, Askalon egyet, Gát egyet, Akkaron egyet,

6:18  s annyi arany egeret, ahány város volt a filiszteusok öt fejedelemségében a bekerített városoktól a be nem kerített falvakig. Az a kő, amelyre az Úr ládáját helyezték, a mai napig tanúja ennek a bétsemesi Józsue mezején.

6:19  Megverte azonban az Úr a bétsemesi emberek egy részét, mert megtekintették az Úr ládáját: hetven embert vert meg a népből és ötvenezret a tömegből. Gyászba borult erre a nép, hogy az Úr ekkora csapással sújtotta a népet,

6:20  és azt mondták a bétsemesi emberek: »Ki állhat meg az Úr, ezen szent Isten előtt? Kihez menjen tőlünk?«

6:21  Követeket küldtek tehát Kirját-Jearim lakóihoz ezen üzenettel: »Visszahozták a filiszteusok az Úr ládáját, jertek le, s vigyétek fel magatokhoz.«

Chapter 7

7:1  Erre a kirjátjearimi emberek odamentek, s felvitték az Úr ládáját magukhoz, s felvitték Abinádáb házába a dombra, Eleazárt, a fiát pedig felszentelték, hogy őrizze az Isten ládáját.

7:2  Amikor sok nap elmúlt már attól a naptól kezdve, hogy az Úr ládája Kirját-Jearimba került – már a huszadik esztendő volt –, az történt, hogy Izrael egész háza az Úrhoz kiáltott.

7:3  Ekkor Sámuel felszólította egész Izraelt: »Ha valóban teljes szívetekből akartok megtérni az Úrhoz, akkor távolítsátok el magatok közül az idegen isteneket, a Baálokat és az Astartéket, készítsétek el szíveteket az Úrnak és szolgáljatok egyedül neki, s akkor ő megszabadít titeket a filiszteusok kezéből.«

7:4  Erre Izrael fiai eltávolították a Baálokat és az Astartéket, s egyedül az Úrnak szolgáltak.

7:5  Ekkor azt mondta Sámuel: »Gyűjtsétek egybe egész Izraelt Micpába, hadd imádkozzam értetek az Úrhoz.«

7:6  Egybe is gyűltek Micpába, s ott vizet merítettek, s kiöntötték az Úr színe előtt, s aznap böjtöltek és azt mondták: »Vétkeztünk az Úr ellen.« Aztán átvette Sámuel a bíráskodást Izrael fiai felett Micpában.

7:7  Amikor azonban a filiszteusok meghallották, hogy Izrael fiai összegyűltek Micpában, a filiszteusok fejedelmei felvonultak Izrael ellen. Amikor ezt Izrael fiai meghallották, félelem fogta el őket a filiszteusoktól,

7:8  és azt mondták Sámuelnek: »Ne szűnj meg kiáltani értünk az Úrhoz, a mi Istenünkhöz, hogy szabadítson meg minket a filiszteusok kezéből.«

7:9  Sámuel vett is egy szopós bárányt, s azt egészben bemutatta egészen elégő áldozatul az Úrnak, s amikor Sámuel az Úrhoz kiáltott Izraelért, az Úr meghallgatta őt.

7:10  Történt ugyanis, hogy miközben Sámuel bemutatta az egészen elégő áldozatot, a filiszteusok harcolni kezdtek Izrael ellen. Ám az Úr nagy mennydörgést támasztott azon a napon a filiszteusok felett és megrémítette őket, s így ők vereséget szenvedtek Izrael színe előtt.

7:11  Erre kijöttek Izrael emberei Micpából és üldözőbe vették a filiszteusokat, s verték őket egészen addig a helyig, amely Betkár alatt volt.

7:12  Vett erre Sámuel egy követ és azt elhelyezte Micpa és Sen között és Abenézernek (azaz Segítség kövének) nevezte el azt a helyet, mondva: »Idáig segített minket az Úr!«

7:13  Erre a filiszteusok meghunyászkodtak és nem mentek többé Izrael területére, s az Úr keze a filiszteusokon volt Sámuel valamennyi napja alatt.

7:14  Így azok a városok, amelyeket a filiszteusok elvettek Izraeltől, Akkarontól Gátig, visszakerültek vidékükkel együtt Izraelhez, s Izrael felszabadította őket a filiszteusok keze alól. Izrael és az amoriták között ekkor béke volt.

7:15  Sámuel bíráskodott Izraelben élete valamennyi napján.

7:16  Esztendőnként elment és bejárta Bételt, Gilgált és Micpát, s bíráskodott Izraelen a nevezett helyeken.

7:17  Aztán visszatért Ramátába, mert ott volt a háza és ott bíráskodott Izraelen. Ott oltárt is épített az Úrnak.

Chapter 8

8:1  Történt pedig, hogy amikor Sámuel megöregedett, a fiait tette Izrael bíráivá.

8:2  Elsőszülött fiának a neve Joel, a másodiknak a neve Ábia volt; Beersebában bíráskodtak.

8:3  Ám fiai nem jártak az ő útjain, hanem kapzsiságra hajlottak, ajándékokat fogadtak el és elferdítették az igazságot.

8:4  Összegyűlt tehát Izrael minden vénje és elmentek Sámuelhez Ramátába

8:5  és azt mondták neki: »Íme, te megöregedtél, s fiaid nem járnak útjaidon: rendelj királyt fölénk, hogy az bíráskodjon felettünk, mint ahogy minden nemzetnél van.«

8:6  Nem tetszett Sámuel szemének a beszéd, hogy azt mondták: »Adj nekünk királyt, hogy az bíráskodjon felettünk.« Imádkozott tehát Sámuel az Úrhoz.

8:7  Ám az Úr azt mondta Sámuelnek: »Hallgass a nép szavára mindabban, amit neked mond, mert nem téged vetettek el, hanem engem, hogy ne én legyek a királyuk.

8:8  Egészen úgy cselekszenek, ahogy attól a naptól kezdve, hogy kihoztam őket Egyiptomból, egészen eddig a napig cselekedtek: ahogy engem elhagytak, s más isteneknek szolgáltak: úgy cselekszenek veled is.

8:9  Nos tehát hallgass csak szavukra, de figyelmeztesd őket, s fejtsd ki előttük, mihez lesz joga a királynak, aki uralkodni fog rajtuk.«

8:10  Elmondta erre Sámuel az Úr minden szavát a népnek, amely királyt kért tőle,

8:11  és azt mondta: »A következőkhöz lesz joga a királynak, aki uralkodni fog rajtatok: fiaitokat elveszi, szekereihez rendeli, lovasaivá teszi, s a szekerei előtt futtatja;

8:12  ezredeseivé és századosaivá teszi őket, velük szántatja meg mezőit, arattatja le vetéseit, készítteti el fegyvereit és szekereit.

8:13  Lányaitokat kenetkészítőivé, szakácsnőivé és kenyérsütőivé teszi.

8:14  Szántóföldjeiteket, szőlőiteket, legjobb olajfakertjeiteket elveszi és szolgáinak adja.

8:15  Vetéseiteket s szőlőitek termését megtizedeli, hogy azt odaadja udvari tisztjeinek s szolgáinak.

8:16  Rabszolgáitokat s rabszolgálóitokat, legjobb ifjaitokat s szamaraitokat elveszi, s a maga munkájára fogja.

8:17  Aprójószágaitokat is megtizedeli, ti pedig rabszolgáivá lesztek.

8:18  Akkor aztán majd jajveszékelni fogtok királyotok színe előtt, akit választottatok magatoknak, de akkor az Úr nem fog meghallgatni titeket, mert ti kértetek királyt magatoknak.«

8:19  Ám a nép nem akart hallgatni Sámuel szavára, hanem azt mondta: »Nem! Legyen csak király felettünk,

8:20  s legyünk mi is olyanok, mint minden nemzet: királyunk bíráskodjon felettünk, ő járjon élünkön, s ő vívja harcainkat értünk.«

8:21  Amikor Sámuel meghallotta a népnek ezen szavait, elmondta őket az Úr hallatára.

8:22  Erre az Úr azt mondta Sámuelnek: »Hallgass szavukra, s rendelj királyt föléjük.« Azt mondta azért Sámuel Izrael férfiainak: »Egyelőre menjen mindenki a maga városába.«

Chapter 9

9:1  Volt egy Benjaminból való erős és vitéz ember, akit Kísnek hívtak; ő Abielnek volt a fia, aki Szerórnak volt a fia, aki Bekorátnak volt a fia, aki Áfiának, egy benjaminita embernek volt a fia.

9:2  Kísnek volt egy Saul nevű jeles s derék fia, akinél derekabb ember nem akadt Izrael fiai között: válltól kimagaslott az egész nép közül.

9:3  Ekkor éppen elvesztek Kísnek, Saul apjának szamarai. Azt mondta azért Kís Saulnak, a fiának: »Vedd magad mellé az egyik legényt, indulj el, menj, és keresd meg a szamarakat!« Erre ők bejárták Efraim hegységét

9:4  és Sálisa földjét, de nem találták meg; majd bejárták Sálim földjét is, de ott sem kerültek elő, sőt Jemini földjét is, mégsem bukkantak rájuk.

9:5  Amikor aztán Szúf földjére értek, azt mondta Saul a vele levő legénynek: »Gyere, térjünk vissza, hátha apám már letett a szamarakról, s miattunk aggódik.«

9:6  Az erre így szólt: »Íme, ebben a városban van Isten egyik embere; igen híres ember: mindaz, amit mond, kétségtelenül bekövetkezik. Nos tehát menjünk oda, talán mond nekünk valamit utunkra vonatkozóan, ami miatt eljöttünk.«

9:7  Azt mondta erre Saul a legényének: »Íme, elmehetünk, de mit vigyünk Isten emberének? A kenyér kifogyott tarisznyánkból, és nincs sem ajándékunk, sem más egyebünk, amit az Isten emberének adhatnánk.«

9:8  Azt felelte erre a legény Saulnak: »Íme, van még nálam egy negyed sékel ezüst, adjuk azt oda az Isten emberének, hogy mutassa meg utunkat.«

9:9  – Régen ugyanis Izraelben mindenki, aki elment megkérdezni az Urat, azt mondta: »Gyertek, menjünk a látóhoz!« Akit ugyanis ma prófétának neveznek, azt régente látónak hívták. –

9:10  Azt mondta erre Saul a legényének: »Beszéded igen helyes, gyere, menjünk.« El is indultak abba a városba, amelyben az Isten embere volt.

9:11  Amikor a város felé vivő hegyoldalon felfelé tartottak, lányokkal találkoztak, akik vizet meríteni jöttek ki a városból. Megkérdezték őket: »Itt van-e a látó?«

9:12  Azok azt felelték nekik: »Itt van, íme, előtted. De azonnal siess hozzá, mert ma azért jött a városba, mert ma áldozata van a népnek a magaslaton.

9:13  Ha bementek a városba, még éppen megtaláljátok, mielőtt felmenne enni a magaslatra. A nép ugyanis nem eszik, amíg ő oda nem érkezik. Ő áldja meg ugyanis az áldozatot, és csak aztán esznek a meghívottak. Nos tehát csak menjetek fel, mert ma éppen megtaláljátok.«

9:14  Fel is mentek a városba. Amikor aztán a városban járkáltak, feltűnt Sámuel, aki velük szemben kifelé tartott, hogy felmenjen a magaslatra.

9:15  Saul jövetele előtt egy nappal azonban az Úr titkos kinyilatkoztatást adott Sámuelnek, s azt mondta:

9:16  »Holnap, ugyanabban az órában, amely most van, hozzád küldök egy Benjamin földjéről való embert. Kend fel őt népem, Izrael fejedelmévé, s ő majd megszabadítja népemet a filiszteusok kezéből. Megtekintettem ugyanis népemet, mivel eljutott hozzám kiáltása.«

9:17  Amikor pedig Sámuel meglátta Sault, azt mondta neki az Úr: »Íme, ez az az ember, akiről beszéltem neked; ez uralkodjon népemen.«

9:18  Ugyanekkor Saul odalépett a kapuban Sámuelhez és azt mondta: »Mondd meg, kérlek, nekem, hol van a látó háza?«

9:19  Sámuel azt felelte Saulnak: »Én vagyok a látó. Menj fel előttem a magaslatra, s egyetek ma velem. Reggel aztán elbocsátalak titeket, s tudtodra adok mindent, ami szívedben van.

9:20  A szamarak miatt pedig, amelyeket harmadnapja elvesztettél, ne aggódj, mert megkerültek. Különben is kié lesz Izraelnek minden java? Nemde tiéd, s apád egész házáé?«

9:21  Saul azt felelte: »Nem Jemini fia vagyok-e én, nem Izrael legkisebb törzséből származom-e, s nem a legutolsó-e nemzetségem Benjamin törzsének valamennyi nemzetsége közül? Miért mondasz tehát nekem ilyeneket?«

9:22  Sámuel azonban vette Sault és legényét, és bevezette őket az étkezőterembe, s helyet adott nekik a meghívottak élén, akik mintegy harmincan voltak.

9:23  Majd azt mondta Sámuel a szakácsnak: »Add ide azt a részt, amelyet odaadtam neked, s amelyről meghagytam, hogy tedd félre magadnál.«

9:24  Erre a szakács felhozta a combot és Saul elé tette, Sámuel pedig azt mondta: »Íme, ez téged várt, vedd magad elé és edd meg, mert szántszándékkal a te számodra tetettem el, amikor összehívtam a népet.« Saul tehát együtt evett Sámuellel azon a napon.

9:25  Azután lementek a magaslatról a városba és Sámuel beszélt Saullal a háztetőn és ágyat vetetett Saulnak a háztetőn, aki aludni tért.

9:26  Amikor aztán reggel felkeltek, s már kivilágosodott, Sámuel felszólt Saulnak a tetőre és azt mondta: »Készülj fel, hadd bocsássalak el.« Erre Saul felkészült, s kimentek az utcára mindketten, azaz ő és Sámuel.

9:27  Amikor aztán leértek a város végére, azt mondta Sámuel Saulnak: »Szólj a legénynek, hogy menjen előre és folytassa útját: te pedig állj meg egy kissé, hadd közöljem veled az Úr szavát.«

Chapter 10

10:1  Aztán vette Sámuel az olajos korsót, s ráöntötte Saul fejére, majd megcsókolta őt és azt mondta: »Íme, az Úr felkent téged fejedelemmé népe, Izrael felett. Te fogsz uralkodni fölötte, s te fogod megszabadítani őket ellenségeik kezéből, akik körülöttük vannak. Ez lesz a jele annak, hogy fölkent téged fejedelemmé öröksége felett:

10:2  amikor ma eltávozol tőlem, Ráhel sírja mellett, Benjamin határán, délen két emberrel fogsz találkozni, s ezek azt fogják mondani neked: ‘Megkerültek a szamarak, amelyeket elmentél megkeresni. Apád a szamarakról már le is tett, értetek aggódik, s azt mondja: Mit tegyek fiamért?’

10:3  Amikor aztán onnan elindulsz és továbbmégy, s a Tábor tölgyéhez jutsz, ott három emberrel fogsz találkozni, akik Istenhez mennek fel Bételbe; az egyik három gödölyét visz, a másik három cipó kenyeret, a harmadik egy korsó bort visz.

10:4  Ezek üdvözölni fognak téged és két kenyeret adnak neked, fogadd is el tőlük.

10:5  Aztán eljutsz az Isten halmához, ahol a filiszteusok előőrse van. Amikor ott bemégy a városba, egy sereg prófétával fogsz találkozni, akik éppen a magaslatról jönnek le; előttük hárfa, dob, fuvola és lant lesz, ők maguk pedig prófétálni fognak.

10:6  Ekkor téged is megszáll az Úr lelke és prófétálni fogsz velük, s más emberré változol.

10:7  Éppen azért, amikor teljesednek rajtad mindezek a jelek, tedd meg mindazt, ami a kezed alá kerül, mert az Úr veled van.

10:8  Te lemégy előttem Gilgálba. Én majd oda megyek le hozzád, hogy egészen elégő áldozatokat és békeáldozatokat mutassak be. Hét napig várj rám, amíg hozzád nem megyek, és meg nem mutatom néked, mit cselekedj.«

10:9  Amikor aztán Saul hátat fordított, hogy eltávozzon Sámueltől, Isten megváltoztatta szívét, s még aznap teljesedtek mindezek a jelek.

10:10  Eljutottak a fent említett halomhoz is, és ott, íme, egy sereg próféta jött vele szembe, és őt megszállta Isten lelke, s prófétált közöttük.

10:11  Amikor azok, akik őt tegnap is, tegnapelőtt is ismerték, látták, hogy ő a próféták közt van és prófétál, azt mondták egymásnak: »Mi történt Kís fiával? Hát Saul is a próféták közt van?«

10:12  De aztán azt kérdezte az egyik a másiktól: »Hát azoknak ki az apjuk?« Ezért lett közmondássá: »Hát Saul is a próféták közt van?«

10:13  Majd felhagyott a prófétálással és elment a magaslatra.

10:14  Ekkor Saul nagybátyja megkérdezte tőle és legényétől: »Hova mentetek?« Ők ezt felelték: »A szamarakat keresni, s amikor nem találtuk őket, Sámuelhez mentünk.«

10:15  Azt mondta erre neki nagybátyja: »Mondd meg nekem, mit mondott neked Sámuel?«

10:16  Azt mondta erre Saul a nagybátyjának: »Megmondta, hogy megkerültek a szamarak.« Sámuelnek a királyság ügyében hozzá intézett beszédét azonban nem mondta el neki.

10:17  Erre Sámuel összehívta a népet az Úrhoz Micpába

10:18  és azt mondta Izrael fiainak: »Ezt üzeni az Úr, Izrael Istene: Én kihoztam Izraelt Egyiptomból, kiszabadítottalak titeket az egyiptomiak kezéből s mindazoknak a királyoknak a kezéből, akik sanyargattak titeket.

10:19  Ti azonban ma elvetettétek Isteneteket, aki egyedül szabadított meg titeket minden bajotokból és nyomorúságtokból, és azt mondtátok: ‘Nem! Királyt rendelj fölénk.’ Nos tehát álljatok az Úr elé törzseitek s nemzetségeitek szerint.«

10:20  Erre Sámuel odaállította Izrael minden törzsét, s a sors Benjamin törzsére esett.

10:21  Erre odaállította Benjamin törzsét és nemzetségeit és a sors Metri nemzetségére esett, és benne Saulra, Kís fiára jutott. Keresték tehát őt, de nem találták.

10:22  Ekkor aztán megkérdezték az Urat, vajon eljön-e oda? Így felelt erre az Úr: »Íme, otthon elrejtőzött.«

10:23  Elfutottak tehát és elhozták onnan: és ő megállt a nép között, s vállal magasabb volt az egész népnél.

10:24  Azt mondta erre Sámuel az egész népnek: »Bizonyára látjátok azt, akit az Úr kiválasztott, mert nincs hozzá hasonló az egész népben.« Erre az egész nép felkiáltott és azt mondta: »Éljen a király!«

10:25  Sámuel aztán elmondta a népnek a királyság törvényét, s azt leírta egy könyvbe és odatette az Úr elé. Aztán Sámuel elbocsátotta a népet, mindenkit a maga házába.

10:26  Saul maga is elment házába, Gibeába és vele ment a seregnek az a része, amelynek szívét Isten megillette.

10:27  Béliál fiai azonban azt mondták: »Hogyan tudna ez majd megszabadítani minket?« És megvetették őt, s nem vittek ajándékot neki. Ő azonban úgy tett, mintha nem hallotta volna.

Chapter 11

11:1  Ezután körülbelül egy hónap múlva az történt, hogy az ammonita Naás felvonult és hadba szállt Jábes-Gileád ellen. Errea jábesi emberek valamennyien azt mondták Naásnak: »Fogadj el minket szövetségeseidnek, s szolgálni fogunk neked.«

11:2  Ám az ammonita Naás azt felelte nekik: »Csak úgy kötök szövetséget veletek, ha kivájathatom mindannyiatok jobb szemét, s így meggyalázhatlak titeket egész Izrael előtt.«

11:3  Azt mondták erre neki Jábes vénei: »Engedj nekünk hét napot, hogy követeket küldhessünk Izrael minden határába: s ha nem akad, aki megvéd minket, akkor kimegyünk hozzád.«

11:4  Elmentek tehát a követek Saul Gibeájába, s elmondták e szavakat a nép hallatára. Erre az egész nép hangos sírásra fakadt.

11:5  Íme, azonban éppen akkor jött meg Saul, aki marháit terelte haza a mezőről és azt mondta: »Mi baja van a népnek, hogy sír?« Erre elbeszélték neki a jábesi emberek szavait.

11:6  Amikor e szavakat hallotta, nagyon fellobbant haragja, az Úr lelke pedig megszállta Sault.

11:7  Erre ő vette mind a két marhát, darabokra vagdalta, s követekkel elküldte Izrael minden határába és azt mondta: »Aki nem vonul ki és nem követi Sault és Sámuelt, annak marháival ugyanígy fog történni.« Elfogta erre a népet az Úr félelme, és egy emberként kivonultak.

11:8  Ő meg is számlálta őket Bezekben, s Izrael fiai háromszázezren, Júda emberei pedig harmincezren voltak.

11:9  Azt mondták erre az odajött követeknek: »Ezt mondjátok a jábesgileádi embereknek: Holnap, mire az idő felmelegszik, megszabadultok.« Elmentek tehát a követek, s hírül vitték ezt a jábesi embereknek, s azok megörültek.

11:10  Ki is üzentek az ammonitáknak: »Holnap kimegyünk hozzátok, s tehettek velünk akármit, ami nektek tetszik.«

11:11  Amikor aztán a másnap elérkezett, az történt, hogy Saul három részre osztotta a népet, s a hajnali őrködés idején behatolt a táborba és mire az idő felmelegedett, megverte az ammonitákat; a megmaradtak is úgy szétszóródtak, hogy kettő sem maradt közülük együtt.

11:12  Ekkor a nép így szólt Sámuelhez: »Ki az, aki azt mondta: ‘Hát Saul fog uralkodni rajtunk?’ Adjátok ki azokat az embereket, s öljük meg őket.«

11:13  Ám Saul azt mondta: »Senkit sem szabad megölni ezen a napon, mert ma az Úr szabadulást szerzett Izraelnek.«

11:14  Azt mondta erre Sámuel a népnek: »Gyertek, menjünk Gilgálba, s újítsuk ott meg a királyságot.«

11:15  El is ment az egész nép Gilgálba, s ott királlyá tették Sault az Úr előtt Gilgálban, s békeáldozatokat vágtak ott az Úr előtt és nagyon örvendezett Saul s Izraelnek valamennyi embere.

Chapter 12

12:1  Azt mondta erre Sámuel egész Izraelnek: »Íme, meghallgattam szavatokat mindabban, amit mondtatok nekem, s királyt rendeltem fölétek,

12:2  s a király immár előttetek jár. Én azonban megöregedtem, s megőszültem, fiaim is közöttetek vannak. Íme, előttetek jártam ifjúságomtól kezdve mind a mai napig, itt vagyok,

12:3  nyilatkozzatok rólam az Úr előtt és felkentje előtt, elvettem-e valakinek a szamarát? Ha erőszakoskodtam valakivel vagy elnyomtam valakit, ha bárki kezéből ajándékot fogadtam el, hogy ügyében szemet hunyjak: visszaadom nektek.«

12:4  Ők erre azt mondták: »Nem erőszakoskodtál rajtunk, nem nyomtál el minket, s nem fogadtál el senki kezéből semmit sem.«

12:5  Erre ő azt mondta nekik: »Tanúm tehát az Úr veletek szemben és tanúm az ő felkentje ezen a napon, hogy semmit sem találtatok kezemben!« Ők azt mondták rá: »Tanúd!«

12:6  Majd azt mondta Sámuel a népnek: »Az Úr tehát a tanúm, aki Mózest és Áront rendelte és aki kihozta atyáinkat Egyiptom földjéről.

12:7  Nos tehát álljatok elő, hadd szálljak perbe veletek az Úr előtt, az Úr mindazon irgalmassága ügyében, amelyet veletek s atyáitokkal cselekedett.

12:8  Tudjátok miként ment be Jákob Egyiptomba, s miként kiáltottak az Úrhoz atyáitok. Akkor az Úr elküldte Mózest és Áront, s kihozta atyáitokat Egyiptomból és letelepítette őket ezen a helyen.

12:9  Ám ők megfeledkeztek az Úrról, Istenükről, s azért ő kiszolgáltatta őket Siserának, a hácori hadvezérnek a kezébe, a filiszteusoknak a kezébe, valamint Moáb királyának a kezébe, s azok hadakoztak ellenük.

12:10  Akkor aztán az Úrhoz kiáltottak, s azt mondták: Vétkeztünk, mert elhagytuk az Urat és a Baáloknak, s az Astartéknek szolgáltunk; most azonban szabadíts meg minket ellenségeink kezéből és szolgálunk neked.

12:11  El is küldte az Úr Jerobaált, Bádánt, Jeftét és Sámuelt, s kiszabadított titeket körös-körül ellenségeitek kezéből, s biztonságban laktatok.

12:12  Mindazonáltal, amikor láttátok, hogy Naás, Ammon fiainak királya ellenetek vonult, azt mondtátok nekem: ‘Nem! Király uralkodjék rajtunk’ – holott az Úr, a ti Istenetek uralkodott rajtatok.

12:13  Most tehát itt van királyotok, akit választottatok és kértetek, íme, az Úr királyt adott nektek!

12:14  Ha félitek az Urat, s szolgáltok neki, s hallgattok szavára, s nem szegültök ellen az Úr parancsának, akkor ti is, meg királyotok is, aki uralkodik rajtatok, követni fogjátok az Urat, a ti Isteneteket.

12:15  Ha azonban nem hallgattok az Úr szavára, hanem ellenszegültök szavának, akkor éppúgy rajtatok lesz az Úr keze, mint atyáitokon.

12:16  Most azonban csak álljatok meg és lássátok azt a nagy dolgot, amelyet az Úr szemetek láttára művelni fog.

12:17  Nemde, ma búzaaratás van? Segítségül fogom hívni az Urat, és ő mennydörgést és esőt támaszt, s így megtudjátok és meglátjátok, hogy nagy gonoszságot követtetek el az Úr színe előtt, amikor királyt kértetek magatoknak.«

12:18  Erre Sámuel az Úrhoz kiáltott és az Úr mennydörgést és esőt támasztott azon a napon.

12:19  Nagyon nagy félelem szállta meg erre az egész népet az Úr előtt és Sámuel előtt, és az egész nép azt mondta Sámuelnek: »Imádkozz szolgáidért az Úrhoz, a te Istenedhez, hogy meg ne haljunk, mert oly sok bűnünket azzal a gonoszsággal is tetéztük, hogy királyt kértünk magunknak.«

12:20  Azt mondta erre Sámuel a népnek: »Ne féljetek! Elkövettétek ugyan mindezt a gonoszságot, csak ne távozzatok az Úr nyomából, hanem szolgáljatok az Úrnak egész szívetekből,

12:21  s ne forduljatok a hiábavalóságok felé, amelyek nem használnak nektek, s nem szabadítanak meg titeket, mert hiábavalóságok.

12:22  Akkor az Úr, tekintettel az ő nagy nevére, nem hagyja el népét, hiszen megesküdött az Úr, hogy népévé tesz titeket.

12:23  Tőlem pedig távol legyen az a vétek az Úr ellen, hogy megszűnjek imádkozni értetek: sőt tanítani foglak titeket a jó és helyes útra.

12:24  Féljétek tehát az Urat, s szolgáljatok neki hűségesen egész szívetekből, hisz láttátok azokat a nagyszerű dolgokat, amelyeket közöttetek művelt.

12:25  Ha azonban a gonoszságban tartotok ki, akkor ti is és a királyotok is egyaránt elvesztek.«

Chapter 13

13:1  Amikor elmúlt egy esztendő attól kezdve, hogy Saul uralkodni kezdett és már második esztendeje uralkodott Izraelen,

13:2  választott magának Saul háromezer embert Izraelből. Ezek közül kétezren Saullal voltak Makmásban és Bétel hegyén, ezren pedig Jonatánnal a benjaminbeli Gibeában. A nép többi részét elbocsátotta, mindenkit a maga sátrába.

13:3  Jonatán azonban megverte a filiszteusoknak azt az előőrsét, amely Gibeában volt. Amikor ezt a filiszteusok meghallották, Saul megfúvatta a harsonát az egész országban és azt mondta: »Hallják meg a héberek!«

13:4  Így egész Izrael meghallotta a hírt: »Megverte Saul a filiszteusok előőrsét.« Erre Izrael felkelt a filiszteusok ellen és összehívta a népet Saul mögé Gilgálba.

13:5  Összegyűltek a filiszteusok is, hogy hadakozzanak Izrael ellen harmincezer szekérrel és hatezer lovassal, s oly sok egyéb néppel, mint a tenger partján levő föveny, majd felvonultak és tábort ütöttek Makmásnál, Bétáventől keletre.

13:6  Amikor Izrael emberei látták, hogy szorult helyzetbe jutottak (a filiszteusok ugyanis szorongatták a népet), elrejtőztek a barlangokba, a rejtekhelyekre, a sziklákba, az üregekbe meg a vermekbe,

13:7  sőt voltak héberek, akik átkeltek a Jordánon túlra, Gád és Gileád földjére. Saul ugyan kitartott Gilgálban, de a nép, amely követte, rettegett.

13:8  Így várakozott hét napig Sámuel meghagyása szerint, de Sámuel csak nem jött Gilgálba, a nép pedig lassanként elszéledt mellőle.

13:9  Erre Saul azt mondta: »Hozzátok ide az egészen elégő áldozatot és a békeáldozatokat« – és bemutatta az egészen elégő áldozatot.

13:10  Éppen mire elkészült az egészen elégő áldozat bemutatásával, íme, megérkezett Sámuel. Amikor Saul kiment eléje, hogy köszöntse,

13:11  azt mondta neki Sámuel: »Mit műveltél?!« Saul azt felelte: »Mivel láttam, hogy a nép kezd elszéledni mellőlem, te pedig nem jöttél meg a meghagyott időre, a filiszteusok meg már összegyűltek Makmásnál,

13:12  azt mondtam: Most majd lejönnek ellenem a filiszteusok Gilgálba és én még nem is esedeztem az Úr színe előtt. Így a szükség arra kényszerített, hogy bemutassam az egészen elégő áldozatot.«

13:13  Azt mondta erre Sámuel Saulnak: »Esztelenül cselekedtél: nem tartottad meg az Úrnak, Istenednek parancsát, amelyet meghagyott neked. Már pedig ha ezt nem tetted volna, most az Úr mindörökre megszilárdította volna királyságodat Izraelen.

13:14  Így azonban királyságod nem lesz maradandó. Keresett az Úr magának szíve szerint való embert, s azt rendelte népe fejedelmévé, mivel te nem tartottad meg, amit az Úr parancsolt.«

13:15  Azzal Sámuel felkerekedett és felment Gilgálból Benjamin-Gibeába. Erre a megmaradt nép felvonult Saul vezérlete alatt az ellene hadbaszállt nép elé és el is jutott Gilgálból a Benjamin halmán levő Gibeába. Ekkor Saul megszámlálta a vele levő népet, s az mintegy hatszáz emberből állt.

13:16  Saul és fia, Jonatán meg a velük levő nép Benjamin-Gibeában helyezkedett el, a filiszteusok pedig Makmásban táboroztak.

13:17  Ekkor kivonult a filiszteusok táborából három csapat zsákmányolni: az egyik csapat az Efrába vivő útra, Suál földje felé tartott,

13:18  a másik a Béthoronba vivő útra tért, a harmadik a határ felé vivő, a Ceboim völgy felett a pusztára húzódó útra fordult.

13:19  Ekkoriban Izrael egész földjén nem akadt kovács, mert a filiszteusok attól tartottak, hogy a héberek kardot vagy dárdát találnak készíteni,

13:20  s azért egész Izraelnek a filiszteusokhoz kellett lejárnia, hogy mindenki megélesíttethesse ekevasát, kapáját, fejszéjét és ásóját.

13:21  Így tehát az ekevasaknak, kapáknak, háromágú villáknak, fejszéknek és ösztökéknek az élesítése egy pímbe került.

13:22  Amikor aztán eljött a csata napja, a Saullal és Jonatánnal levő egész nép kezében nem akadt sem kard, sem dárda, csak Saulnál és fiánál, Jonatánnál.

13:23  Ekkor a filiszteusok előőrse kivonult, hogy Makmás elé kerüljön.

Chapter 14

14:1  Történt aztán az egyik napon, hogy Jonatán, Saul fia azt mondta fegyverhordozó legényének: »Gyere, menjünk át a filiszteusok előőrséhez, amely odaát van.« Apjának azonban ezt nem mondta meg.

14:2  Saul ekkor Gibea szélén, a Magronnál levő gránátalmafa alatt tartózkodott, s vele volt mintegy hatszáz emberből álló népe is,

14:3  valamint az efódot viselő Ahiás, annak az Ahitóbnak a fia, aki Ikabódnak a fivére, a Hélitől, az Úr silói papjától származó Fineesznek pedig a fia volt. De a nép sem tudta, hova ment Jonatán.

14:4  A szorosok között pedig, amelyeken Jonatán át akart menni a filiszteusok előőrséhez, egy-egy meredek szikla volt mind a két oldalon, s mint valami fog, egy-egy kőszirt meredezett innen is, onnan is: az egyiknek Bószesz volt a neve, a másiknak Szene:

14:5  az egyik szirt északon meredezett, Makmással szemben, a másik délen, Gibeával szemben.

14:6  Jonatán tehát ezt mondta fegyverhordozó legényének: »Gyere, menjünk át e körülmetéletlenek előőrséhez, hátha tesz értünk az Úr valamit, hiszen az Úrnak nem okoz nehézséget, hogy sok vagy kevés ember által szabadít-e meg.«

14:7  Azt mondta erre neki fegyverhordozója: »Tegyél egészen úgy, ahogy kedved tartja; menj, ahová szándékozol, s én veled leszek, ahol csak akarod.«

14:8  Azt mondta erre Jonatán: »Íme, átmegyünk azokhoz az emberekhez, megmutatjuk magunkat nekik,

14:9  s ha ők így szólnak hozzánk: ‘Maradjatok ott, amíg odamegyünk hozzátok,’ akkor álljunk meg helyünkön, s ne menjünk fel hozzájuk.

14:10  Ha azonban azt mondják: ‘Gyertek fel hozzánk,’ akkor menjünk fel, mert kezünkbe adta őket az Úr. Ez legyen a jel számunkra.«

14:11  Meg is mutatták magukat mindketten a filiszteusok előőrsének. Ekkor a filiszteusok azt mondták: »Íme, a héberek kijönnek a lyukakból, ahova rejtőztek.«

14:12  Majd szóltak az előőrs emberei Jonatánhoz és fegyverhordozójához és azt mondták: »Gyertek fel hozzánk, mutatunk nektek valamit.« Azt mondta erre Jonatán a fegyverhordozójának: »Menjünk fel, gyere utánam: mert az Úr Izrael kezébe adta őket.«

14:13  Fel is ment Jonatán, négykézláb mászva, s utána a fegyverhordozója, s így ki Jonatán előtt hullott el, kit meg fegyverhordozója ölt meg, aki őt követte.

14:14  Ezt az első vereséget, amelyben Jonatán és fegyverhordozója mintegy húsz embert ölt meg, egy fél holdnyi földön szenvedték el, akkora területen, amennyit egy iga ökör egy nap alatt szokott megszántani.

14:15  Erre óriási riadalom támadt a mezőn levő táborban, sőt a zsákmányolni kivonuló őrs egésze is megrémült. Zavar támadt a környéken, és szinte az Istentől származó csodálatos rémület következett be.

14:16  Ekkor odatekintettek Saul őrszemei, akik a Benjamin-Gibeában voltak, és íme, részben elhullott, részben szanaszét futkosó tömeget láttak.

14:17  Azt mondta erre Saul a vele levő népnek: »Vizsgáljátok meg, nézzétek meg, hogy ki távozott közülünk!« Amikor megvizsgálták, kiderült, hogy Jonatán, s fegyverhordozója nincs ott.

14:18  Azt mondta erre Saul Ahiásnak: »Hozd elő az Isten ládáját.« (Ott volt ugyanis akkor az Isten ládája Izrael fiainál.)

14:19  Amíg azonban Saul a pappal beszélt, nagy lárma keletkezett a filiszteusok táborában, amely mindinkább növekedett és hangosabb lett. Azt mondta tehát Saul a papnak: »Hagyd abba!«

14:20  Azzal Saul és az egész vele levő nép felkiáltott és elment a harctérre, s látta, hogy íme, azok egymás ellen fordították kardjukat, s nagyon nagy öldöklés folyik közöttük.

14:21  Hozzá azok a héberek, akik eddig a filiszteusokkal tartottak, s azokkal a táborba felvonultak, megfordultak, és a Saullal és Jonatánnal levő izraelitákhoz szegődtek.

14:22  Amikor aztán azok az izraeliták, akik Efraim hegységében elrejtőztek, meghallották, hogy a filiszteusok megfutamodtak, ők is valamennyien övéikhez csatlakoztak a harcban. Így Saullal mintegy tízezer ember volt,

14:23  s az Úr megsegítette Izraelt azon a napon. A harc egészen Bétávenig terjedt.

14:24  Amikor aztán Izrael emberei csoportosulni kezdtek azon a napon, Saul megeskette a népet e szavakkal: »Átkozott legyen az az ember, aki estig eledelt vesz magához, amíg bosszút nem állok ellenségeimen.« Nem is vett magához az egész nép semmiféle eledelt.

14:25  Sőt eljutott a föld egész népe egy erdőséghez, amelyben méz volt a föld színén

14:26  és bement a nép az erdőségbe, s látta, hogy folyik a méz, de senki sem emelte kezét szájához, mert félt a nép az eskü miatt.

14:27  Jonatán azonban nem hallotta, amikor apja megeskette a népet. Kinyújtotta tehát a kezében levő bot végét, belemártotta a lépesmézbe, a szájához emelte kezét, és felragyogott szeme.

14:28  Rászólt ekkor valaki a nép közül, és azt mondta: »Esküvel kötelezte apád a népet, mondván: ‘Átkozott legyen az az ember, aki ma eledelt vesz magához!’ A nép pedig nagyon kimerült.«

14:29  Jonatán azt felelte: »Apám ezzel csak megzavarta az országot; magatok láttátok, hogy felragyogott a szemem, mivel ízleltem egy keveset a mézből!

14:30  Ha a nép evett volna ellenségeinek zsákmányából, amelyet talált, nemde sokkal nagyobb lett volna a filiszteusok veresége?«

14:31  Mivel aznap a filiszteusokat Makmástól Ajjalonig verték, nagyon kimerült a nép.

14:32  Nekiesett tehát a zsákmánynak, juhot, marhát, borjút vett, levágta a földön, s a vérrel együtt ette meg a húst a nép.

14:33  Hírül vitték és megmondták azonban Saulnak, hogy vétkezik a nép az Úr ellen, mert vérrel együtt eszi a húst. Erre ő így szólt: »Hitszegésbe estetek! Tüstént hengerítsetek hozzám egy nagy követ.«

14:34  Aztán azt mondta Saul: »Széledjetek el a nép közé, s mondjátok meg nekik, hogy mindenki hozza ide hozzám a marháját s a kosát, s itt vágjátok le ezen a kövön, s úgy egyetek, hogy ne vétkezzetek az Úr ellen azáltal, hogy vérrel együtt eszitek a húst.« Oda is vitte aznap éjjel az egész nép közül mindenki a kezébe került marhát, s ott vágta le,

14:35  Saul pedig oltárt épített az Úrnak. Ekkor épített először oltárt az Úrnak.

14:36  Majd azt mondta Saul: »Üssünk ez éjjel a filiszteusokra, s pusztítsuk őket, amíg felvirrad a reggel, s ne hagyjunk meg közülük senkit sem.« Azt mondta erre a nép: »Tegyél egészen úgy, ahogy szemed jónak látja.« A pap azonban így szólt: »Járuljunk előbb ide Istenhez.«

14:37  Meg is kérdezte Saul az Urat: »Űzőbe vegyem-e a filiszteusokat? Izrael kezébe adod-e őket?« Ám Ő nem felelt neki azon a napon.

14:38  Azt mondta erre Saul: »Állítsátok ide a nép valamennyi főemberét, s tudjátok meg és lássátok, kitől eredt ez a mai bűnös állapot!

14:39  Az Úrnak, Izrael szabadítójának életére mondom, hogy még ha fiam, Jonatán idézte is elő, megmásíthatatlanul meg kell halnia.« Senki sem válaszolt neki erre a népből.

14:40  Majd azt mondta egész Izraelnek: »Álljatok ti külön az egyik oldalra, én meg fiammal, Jonatánnal a másik oldalra állok.« A nép erre azt felelte Saulnak: »Tedd azt, amit jónak lát szemed.«

14:41  Azt mondta ekkor Saul az Úrnak, Izrael Istenének: »Uram, Izrael Istene, adj jelt – mi az, hogy ma nem feleltél szolgádnak? Ha bennem vagy fiamban, Jonatánban van e vétek, nyilvánítsd jeledet, ha pedig népedben van e vétek, nyilvánítsd szentségedet.« Erre Jonatán és Saul bűnösnek nyilvánult, a nép pedig ártatlannak bizonyult.

14:42  Azt mondta erre Saul: »Vessetek sorsot közöttem és fiam, Jonatán között.« Ekkor Jonatán nyilvánult bűnösnek.

14:43  Azt mondta azért Saul Jonatánnak: »Beszéld el nekem, mit műveltél?« Jonatán el is beszélte neki: »Megízleltem a kezemben levő bot végével egy kis mézet: íme, kész vagyok a halálra.«

14:44  Erre Saul így szólt: »Úgy segéljen engem az Úr most és mindenkor, hogy halállal lakolsz Jonatán!«

14:45  A nép azonban azt mondta Saulnak: »Tehát meghaljon Jonatán, aki ezt a nagy győzelmet szerezte Izraelnek? Ennek nem szabad megtörténnie! Az Úr életére mondjuk, hogy haja szálának sem szabad lehullani a fejéről a földre, hiszen ő Isten segítségével szerezte meg a győzelmet a mai napon.« Éppen azért megváltotta a nép Jonatánt, hogy ne kelljen meghalnia.

14:46  Saul erre visszavonult és nem üldözte tovább a filiszteusokat, a filiszteusok pedig visszatértek lakóhelyükre.

14:47  Miután így Saul megszilárdította királyságát Izraelen, hadba szállt körös-körül annak valamennyi ellenségével: a moabitákkal, Ammon fiaival, az edomitákkal, Szóba királyaival s a filiszteusokkal, és mindenütt, ahova fordult, győzedelmeskedett.

14:48  Majd sereget gyűjtött és megverte az amalekitákat, s megmentette Izraelt fosztogatóinak kezétől.

14:49  Saul fiai Jonatán, Jessúj és Melkisua voltak; két lányának neve: az elsőszülöttnek a neve Merób, a fiatalabbiknak a neve Míkol.

14:50  Saul feleségének a neve: Ahinoám; ez Ahimaász lánya volt. Hadvezérének a neve: Ábner; ez Nérnek, Saul apai nagybátyjának volt a fia.

14:51  Kís, Saul apja ugyanis és Nér, Ábner apja Abiel fiai voltak.

14:52  A filiszteusok ellen Saul valamennyi napja alatt keményen folyt a harc, s azért, ha Saul egy-egy erős, hadravaló férfit látott, azt maga mellé vette.

Chapter 15

15:1  Azt mondta egyszer Sámuel Saulnak: »Engem küldött az Úr, hogy téged népének, Izraelnek királyává kenjelek: most azért halld az Úr szavát.

15:2  Ezt üzeni a Seregek Ura: Megemlékeztem mindarról, amit az amalekiták Izraelen elkövettek, hogy miképp álltak ellene az úton, amikor feljött Egyiptomból.

15:3  Most azért eredj, s verd meg az amalekitákat, s pusztítsd el mindenüket: ne kíméld őket, s meg ne kívánj holmijukból semmit sem, hanem ölj meg férfit s asszonyt, gyermeket és csecsemőt, szarvasmarhát, s aprójószágot, tevét és szamarat egyaránt.«

15:4  Erre Saul hadba szólította a népet, s megszámlálta őket, miként a bárányokat: kétszázezer gyalogosa és tízezer júdabeli embere volt.

15:5  Amikor aztán Saul az amalekiták városáig jutott, lesbe állt a völgyben.

15:6  Majd azt mondta Saul a kenitáknak: »Menjetek, távozzatok, s költözzetek ki az amalekiták közül, hogy pusztulásba ne találjalak sodorni titeket közöttük, noha ti irgalmasságot cselekedtetek Izrael valamennyi fiával, amikor feljöttek Egyiptomból.« Erre aztán eltávoztak a keniták az amalekiták közül.

15:7  Saul pedig megverte az amalekitákat Hevilától egészen addig, ahol az Egyiptommal szemben levő Súrhoz jut az ember.

15:8  Agágot, az amalekiták királyát elevenen elfogta, az egész népet pedig kardélre hányatta.

15:9  Ám Saul és a nép megkímélte Agágot meg az aprójószág és szarvasmarha legjavát, a juhokat és a kosokat, és mindazt, ami szép volt. Nem akarták elpusztítani, hanem csak azt pusztították el, ami silány és megvetendő volt.

15:10  Ekkor az Úr szózatot intézett Sámuelhez, mondva:

15:11  »Bánom, hogy királlyá tettem Sault, mert elhagyott engem, s nem hajtotta végre szavamat.« Elszomorodott erre Sámuel, s egész éjszaka kiáltott az Úrhoz.

15:12  Amikor aztán éjszaka felkelt Sámuel, hogy reggelre Saul elé menjen, hírül hozták Sámuelnek, hogy Saul Kármelbe ment, s diadalívet emelt magának, s aztán megfordult, tovább ment, s lement Gilgálba. Odament tehát Sámuel Saulhoz, miközben Saul éppen egészen elégő áldozatot mutatott be az Úrnak az amalekitáktól hozott zsákmány legjavából.

15:13  Amikor Sámuel odaért Saulhoz, azt mondta neki Saul: »Áldjon meg téged az Úr! Teljesítettem az Úr szavát!«

15:14  Ám Sámuel azt mondta: »Hát micsoda juhok bégetése az, amely a fülembe hatol, s miféle marhák bőgése az, amelyet hallok?«

15:15  Azt mondta erre Saul: »Az amalekitáktól hozták őket; a nép ugyanis megkímélte az aprójószág s a szarvasmarha legjavát, hogy feláldozza az Úrnak, a te Istenednek, a többit azonban megöltük.«

15:16  Azt mondta erre Sámuel Saulnak: »Engedd, hadd közöljem veled, mit mondott nekem az Úr ez éjszaka.« Ő így szólt: »Beszélj!«

15:17  Azt mondta erre Sámuel: »Nemde, noha kicsiny is voltál a magad szemében, Izrael törzseinek fejévé lettél, és az Úr Izrael királyává kent fel téged.

15:18  Aztán elküldött az Úr téged erre az útra és azt mondta: ‘Eredj, s pusztítsd el a vétkes amalekitákat, s hadakozz ellenük, amíg meg nem semmisülnek.’

15:19  Miért nem hallgattál tehát az Úr szavára? Miért estél neki a zsákmánynak, s miért cselekedted azt, ami gonosz az Úr előtt?«

15:20  Azt mondta erre Saul Sámuelnek: »Hiszen én hallgattam az Úr szavára, s elmentem arra az útra, amelyre az Úr küldött, s elhoztam Agágot, az amalekiták királyát, s megöltem az amalekitákat.

15:21  A nép pedig azért vett el a zsákmányból aprójószágot és marhát, hogy a megölt jószág zsengéjeként áldozatul mutassa be az Úrnak, Istenének Gilgálban.«

15:22  Azt mondta erre Sámuel: »Vajon egészen elégő áldozatokat s véresáldozatokat akar-e az Úr, s nem inkább azt, hogy engedelmeskedjenek az Úr szavának? Többet ér az engedelmesség, mint a véresáldozat, és a szófogadás többet, mint a kosok hájának bemutatása,

15:23  mert a varázslás bűnével ér fel az ellenszegülés, és a bálványimádás vétkével az engedelmesség megtagadása. Mivel tehát megvetetted az Úr szavát, azért az Úr is megvetett téged, hogy ne légy tovább király.«

15:24  Azt mondta erre Saul Sámuelnek: »Vétkeztem, mert megszegtem az Úr szavát s a te szavadat, de féltem a néptől, azért engedtem szavuknak.

15:25  Most azonban kérlek, vedd el bűnömet, s gyere vissza velem, hogy imádjam az Urat.«

15:26  Ám Sámuel azt mondta Saulnak: »Nem megyek vissza veled, mert megvetetted az Úr szavát, s azért az Úr is megvetett téged, hogy ne légy tovább Izrael királya.«

15:27  Azzal Sámuel megfordult, hogy távozzon: ő azonban megragadta palástja szélét, úgyhogy az elszakadt.

15:28  Azt mondta erre neki Sámuel: »Elszakította ma tőled az Úr Izrael királyságát, s odaadta másnak, aki különb, mint te.

15:29  Izrael Győzedelmese nem von vissza, s nem bán meg semmit, mert nem ember, hogy megbánjon valamit!«

15:30  Ám ő azt mondta: »Vétkeztem! Most azonban tisztelj meg engem népem vénei és Izrael előtt: gyere vissza velem, hogy imádjam az Urat, Istenedet.«

15:31  Megfordult tehát Sámuel és követte Sault és Saul imádta az Urat.

15:32  Majd azt mondta Sámuel: »Hozzátok elém Agágot, az amalekiták királyát.« Oda is vitték eléje a kövér, remegő Agágot. Azt mondta ekkor Agág: »Így szakít el a keserű halál?«

15:33  Azt mondta azonban Sámuel: »Amint kardod gyermektelenné tette az asszonyokat, úgy legyen gyermektelenné anyád is az asszonyok között.« Azzal darabokra szabdalta őt Sámuel az Úr előtt Gilgálban.

15:34  Sámuel azután elment Ramátába, Saul pedig felment Gibeába, házába.

15:35  Sámuel nem is kereste fel többé Sault halála napjáig. Sámuel azonban egyre bánkódott Saul miatt, mivel az Úr megbánta, hogy Izrael királyává tette.

Chapter 16

16:1  Azt mondta azért az Úr Sámuelnek: »Meddig bánkódsz még Saul miatt, noha én elvetettem őt, hogy ne uralkodjon Izraelen? Töltsd meg szarudat olajjal, s gyere, hadd küldjelek a betlehemi Izájhoz, mert annak a fiai közül szemeltem ki magamnak királyt.«

16:2  Azt mondta erre Sámuel: »Hogyan menjek? Hiszen meghallja Saul és megöl!« Azt mondta erre az Úr: »Vigyél magaddal egy borjút a csordából és mondd: Azért jöttem, hogy véresáldozatot mutassak be az Úrnak.

16:3  Izájt pedig hívd meg a véresáldozatra és én majd értésedre adom, hogy mit cselekedj, s kend fel azt, akit majd mutatok neked.«

16:4  Úgy is cselekedett Sámuel, ahogy az Úr azt mondta neki. Amikor megérkezett Betlehembe, elcsodálkoztak a város vénei és eléje mentek és megkérdezték: »Békés-e a jöveteled?«

16:5  Ő azt mondta: »Békés! Azért jöttem, hogy véresáldozatot mutassak be az Úrnak. Tartsatok megszentelődést és gyertek velem, hogy bemutassam a véresáldozatot.« Megszentelődést tartatott tehát Izájjal s fiaival, és meghívta őket a véresáldozatra.

16:6  Amikor aztán eljöttek, meglátta Eliábot és azt mondta magában: »Nemde máris az Úr előtt áll felkentje?«

16:7  Ám az Úr azt mondta Sámuelnek: »Ne nézd külsejét, se termete magasságát, mert én elvetettem őt! Én nem aszerint ítélek, amire az ember néz: az ember ugyanis azt nézi, ami látszik, az Úr azonban a szívet tekinti.«

16:8  Erre Izáj odahívta Abinádábot, és őt vezette Sámuel elé. Ám ő azt mondta: »Ezt sem választotta az Úr.«

16:9  Erre Izáj Simát vitte oda, de őróla is azt mondta: »Ezt sem választotta az Úr.«

16:10  Hét fiát vezette így oda Izáj Sámuel elé, de Sámuel azt mondta Izájnak: »Ezek közül nem választott az Úr!«

16:11  Majd azt mondta Sámuel Izájnak: »Ez az összes fiad?« Ő azt felelte: »Hátra van még a legkisebbik, az a juhokat legelteti.« Azt mondta erre Sámuel Izájnak: »Küldj érte, s hozasd el, mert addig nem telepszünk le, amíg ide nem jön.«

16:12  Érte küldött tehát, és elhozatta. Vörös volt, szép szemű és csinos külsejű. Azt mondta ekkor az Úr: »Kelj fel, kend fel, mert ő az!«

16:13  Erre Sámuel vette az olajos szarut, s felkente őt testvérei közepette, és ettől a naptól az Úr lelke Dávidra szállt. Sámuel aztán felkelt és elment Ramátába.

16:14  Miután Saultól eltávozott az Úr lelke, az Úr egy gonosz lelket bocsátott rá, s az igen gyötörte.

16:15  Azt mondták azért Saul szolgái uruknak: »Íme, Isten egyik gonosz lelke gyötör téged.

16:16  Adja ki tehát urunk a parancsot, és előtted levő szolgáid keresnek valakit, aki ért a lantpengetéshez, hogy amikor elfog téged az Úrnak az a gonosz lelke, ő pengesse kezével a lantot és megkönnyebbülj.«

16:17  Azt mondta erre Saul a szolgáinak: »Szerezzetek tehát nekem valakit, aki jól pengeti a lantot, s hozzátok ide hozzám.«

16:18  Megszólalt ekkor egyik legénye és azt mondta: »Íme, én láttam, hogy a betlehemi Izáj egyik fia jól tudja pengetni a lantot, hozzá nagy erejű vitéz, hadra termett ember, értelmes szavú, szép férfi, s az Úr is vele van.«

16:19  Erre Saul követeket küldött Izájhoz, ezzel az üzenettel: »Küldd hozzám Dávidot, azt a fiadat, aki a legelőn van.«

16:20  Erre Izáj vett egy szamarat, megrakta kenyérrel, meg egy korsó bort és egy kecskegödölyét és elküldte Dáviddal, a fiával Saulnak.

16:21  Dávid el is jutott Saulhoz és szolgálatába állt, aki őt nagyon megszerette és fegyverhordozójává tette.

16:22  Éppen azért Saul elküldött Izájhoz, s ezt üzente: »Hadd maradjon Dávid a szolgálatomban, mert kedvet talált szememben.«

16:23  Így aztán valahányszor elfogta Sault az Úrnak az a gonosz lelke, Dávid elővette a lantot, s pengette kezével és Saul felüdült és megkönnyebbedett, mert a gonosz lélek eltávozott tőle.

Chapter 17

17:1  Ám a filiszteusok ismét harcra gyűjtötték hadaikat. A júdabeli Szókóban gyűltek össze és Szókó és Azeka között, Dommím határában ütöttek tábort.

17:2  Erre összegyűltek Saul és Izrael fiai és elmentek a Terebint völgybe és csatasorba álltak, hogy hadakozzanak a filiszteusokkal.

17:3  A filiszteusok az egyik hegyoldalon álltak, Izrael pedig a másik hegyoldalon állt, úgyhogy a völgy közöttük volt.

17:4  Ekkor kijött a filiszteusok táborából egy harcos férfi, akit Góliátnak hívtak, s Gátból való volt. Hat könyöknyi és egy arasznyi volt a magassága,

17:5  rézsisak volt a fején, s pikkelyes páncélt viselt: páncéljának súlya ötezer rézsékel volt.

17:6  Lábszárán rézvért volt, s vállát rézpajzs fedte.

17:7  Dárdájának nyele olyan volt, mint a takácsok zugolyfája, dárdájának vasa hatszáz vassékel volt és fegyverhordozó járt előtte.

17:8  Megállt, átkiáltott Izrael csatasorainak, és azt mondta nekik: »Miért vonultatok fel, s miért készülődtök harcra? Hát nem vagyok-e én filiszteus, ti meg Saul szolgái? Válasszatok ki magatok közül valakit, s az jöjjön le hozzám páros viadalra.

17:9  Ha meg tud velem vívni és megver: szolgáitok leszünk; ha én kerekedek felül, s verem meg őt, ti lesztek szolgák, s ti fogtok szolgálni nekünk.«

17:10  Majd azt mondta a filiszteus: »Íme, én ma gyalázattal illettem Izrael hadait: adjatok elém valakit, hogy páros viadalra keljen velem.«

17:11  Amikor Saul és az izraeliták mindnyájan meghallották a filiszteusnak ezt a beszédét, meghökkentek és nagyon nagy félelem fogta el őket.

17:12  Dávid annak a júdabeli Betlehemből való efratai embernek volt a fia, akiről fentebb szóltunk. Ezt Izájnak hívták, s nyolc fia volt, de ő Saul napjaiban már öregember volt és az élemedett korú férfiak közé tartozott.

17:13  Három idősebb fia azonban elment Saullal a harcba; hadbavonult három fiának a neve: Eliáb, az elsőszülött, Abinádáb a második és Sámma a harmadik.

17:14  Dávid volt a legfiatalabb. Minthogy a három legidősebb fiú követte Sault,

17:15  Dávid vissza-visszatért Saul mellől, hogy legeltesse apja nyáját Betlehemben.

17:16  A filiszteus negyven napon át minden reggel és este előjött és kiállt.

17:17  Azt mondta egyszer Izáj Dávidnak, a fiának: »Fogd ezt az éfa árpadarát s ezt a tíz kenyeret a testvéreid számára, s fuss el vele a táborba testvéreidhez,

17:18  ezt a tíz darab sajtot pedig vidd el az ezredesnek, aztán nézd meg testvéreidet, jól vannak-e, s tudd meg, kikkel vannak egy sorban.«

17:19  Saul meg ők, és Izrael fiai mindnyájan ekkor éppen a Terebint völgyben hadakoztak a filiszteusokkal.

17:20  Erre Dávid kora reggel felkelt, rábízta a nyájat egy pásztorra, felrakodott és elment, amint Izáj parancsolta neki. El is jutott a Magála helyéhez és a sereghez, de az éppen kivonult a harcra és csatakiáltásba tört ki.

17:21  Izrael ugyanis csatarendben állt, de velük szemben a filiszteusok is harcra készülődtek.

17:22  Erre Dávid rábízta a hozott holmit a poggyászőr kezére, aztán elfutott a harctérre, és megkérdezte, rendben van-e minden a testvéreivel kapcsolatban.

17:23  Miközben beszélgetett velük, megjelent az a harcos férfi, a Góliát nevű, Gátból való filiszteus és kijött a filiszteusok táborából és megismételte szavait Dávid hallatára.

17:24  Amint az izraeliták meglátták azt az embert, valamennyien elfutottak színe elől, mert igen féltek tőle.

17:25  Valaki azonban azt mondta Izraelből: »Látjátok ezt az embert, aki előjött? Azért jött elő, hogy gyalázza Izraelt! Éppen azért azt az embert, aki őt megveri, nagy gazdagsággal ajándékozza meg a király, sőt neki adja lányát, és adómentessé teszi apai házát Izraelben!«

17:26  Odaszólt erre Dávid a körülötte álló embereknek: »Mit is adnak annak az embernek, aki megveri ezt a filiszteust, s elhárítja a gyalázatot Izraelről? Ugyan ki ez a körülmetéletlen filiszteus, hogy gyalázni meri az élő Isten hadsorait?«

17:27  Elmondta erre neki a nép a dolgot: »Ezt és ezt adják annak az embernek, aki őt megveri.«

17:28  Amikor Eliáb, legidősebb bátyja meghallotta, hogy erről beszél a többiekkel, haragra gerjedt Dávid ellen és azt mondta: »Miért jöttél ide, s miért hagytad azt a néhány juhot a pusztában? Ismerem nagyravágyásodat és szíved gonoszságát; azért jöttél le, hogy lásd a harcot!«

17:29  Azt mondta erre Dávid: »Mit követtem el? Nem beszélgetés-e ez csupán?«

17:30  Majd eltávozott tőle egy kevéssé és másfelé fordult, s ugyanazokat a szavakat mondta, s a nép is ugyanazokat a szavakat felelte neki, mint az előbb.

17:31  Híre ment azoknak a szavaknak, amelyeket Dávid mondott, s elbeszélték őket Saul színe előtt.

17:32  Amikor aztán eléje vitték, Dávid így szólt hozzá: »Senkinek se csüggedjen el a szíve e miatt; én, a te szolgád, elmegyek és megvívok a filiszteussal.«

17:33  Azt mondta erre Saul Dávidnak: »Nem bírsz te szembeszállni és megvívni ezzel a filiszteussal, mert te gyermek vagy, az meg harchoz szokott ember kora ifjúságától kezdve.«

17:34  Dávid azt felelte Saulnak: »Amikor szolgád legeltette az apja nyáját, ha oroszlán vagy medve jött, és elvitt egy kost a nyájból,

17:35  utánamentem és leütöttem, s kiszabadítottam szájából; ha rám támadt, megragadtam az állát, megfojtottam és megöltem.

17:36  Oroszlánt is, medvét is megöltem én, a te szolgád: úgy jár tehát majd ez a körülmetéletlen filiszteus is, mint azok. Nos, megyek és elhárítom népemről a gyalázatot, elvégre is ki ez a körülmetéletlen filiszteus, hogy gyalázni merte az élő Isten seregét.«

17:37  Majd azt mondta Dávid: »Az Úr, aki megszabadított az oroszlán mancsai meg a medve mancsai közül, Ő fog megszabadítani engem e filiszteus kezéből.« Azt mondta erre Saul Dávidnak: »Eredj, s az Úr legyen veled!«

17:38  Aztán Saul felöltöztette Dávidot a maga ruháiba, rézsisakot tett a fejére, s páncélt adott rá.

17:39  Ekkor Dávid felcsatolta kardját a ruhái fölé, s elkezdte próbálgatni, tud-e így felfegyverkezve járni, mert nem szokta meg. Azt mondta Dávid Saulnak: »Nem tudok így járni, mert nem szoktam meg.« Azzal lerakta ezeket,

17:40  s vette botját, amelyet mindig a kezében hordott, kiválasztott magának öt jó sima követ a patakból, s betette azokat pásztortáskájába, amely nála volt, s kezébe vette parittyáját, s kiment a filiszteus elé.

17:41  Erre a filiszteus, előtte haladó fegyverhordozójával együtt, ballagva és egyre jobban közeledve Dávid felé tartott.

17:42  Amikor aztán a filiszteus feltekintett és meglátta Dávidot, semmibe sem vette, hiszen egy vörös, szép külsejű ifjú volt előtte.

17:43  Erre a filiszteus így szólt Dávidhoz: »Hát kutya vagyok én, hogy bottal jössz ellenem?« Aztán a filiszteus megátkozta isteneivel Dávidot,

17:44  és azt mondta Dávidnak: »Gyere csak ide hozzám, hadd adjam húsodat az ég madarainak s a mező vadjainak!«

17:45  Dávid ekkor így szólt a filiszteushoz: »Te karddal, dárdával s pajzzsal jössz ellenem, én pedig a Seregek Urának, Izrael hadainak Istene nevével megyek ellened, amelyeket te gyalázattal illettél

17:46  a mai napon. Az Úr pedig a kezembe fog adni téged, megöllek, leveszem rólad a fejedet, és még ma az ég madarainak és a mező vadjainak adom a filiszteusok táborának hulláit, hadd tudja meg az egész föld, hogy van Izraelnek Istene!

17:47  Tudja meg ez az egész gyülekezet, hogy nem kell kard és dárda az Úrnak a győzelemhez, mert ő a harc ura, s ő a kezünkbe is fog adni titeket!«

17:48  Amikor aztán a filiszteus nekikészült, s elindult, s Dávid felé közelített, Dávid sietve a filiszteus elé futott, hogy megküzdjön vele,

17:49  és benyújtotta kezét táskájába, kivett belőle egy követ, azt parittyájával megforgatta, s elhajította, s homlokon sújtotta vele a filiszteust, úgyhogy a kő belefúródott homlokába, s az arcával a földre bukott.

17:50  Így győzte le Dávid a filiszteust parittyával és kővel, s miután leverte, meg is ölte a filiszteust. Mivel ugyanis kard nem volt Dávid kezében,

17:51  odaszaladt, megállt a filiszteus felett, megfogta kardját, kirántotta hüvelyéből, s megölte őt és levágta fejét. Amikor a filiszteusok látták, hogy hősük meghalt, megfutamodtak.

17:52  Erre Izrael és Júda emberei felkeltek és felkiáltottak és addig űzték a filiszteusokat, amíg a völgybe és Akkaron kapujához nem jutottak. Hullottak is a sebesültek a filiszteusok közül a Sáráim felé vivő úttól kezdve egészen Gátig és Akkaronig.

17:53  Amikor aztán megkergették a filiszteusokat, Izrael fiai visszatértek, s elfoglalták táborukat.

17:54  Dávid pedig fogta a filiszteus fejét, s elvitte Jeruzsálembe, fegyvereit pedig elhelyezte sátrában.

17:55  Amikor Saul látta, hogy Dávid kimegy a filiszteus elé, azt mondta Ábnernek, a sereg fővezérének: »Melyik nemzetségből származik ez az ifjú, Ábner?« Ábner azt felelte: »Életedre mondom, ó király, hogy nem tudom!«

17:56  Azt mondta erre a király: »Kérdezd meg, kinek a fia ez az ifjú!«

17:57  Ezért, amikor Dávid a filiszteus megölése után visszatért, kezében a filiszteus fejével, Ábner megfogta, s bevitte Saul elé.

17:58  Saul így szólt hozzá: »Melyik nemzetségből való vagy, ó ifjú?« Dávid azt mondta rá: »Szolgádnak, a betlehemi Izájnak vagyok a fia.«

Chapter 18

18:1  Amikor befejezte Saullal való beszédét, történt, hogy Jonatán lelke egybeforrt Dávid lelkével, és Jonatán úgy megszerette őt, mint a saját lelkét.

18:2  Saul azon a napon egészen maga mellé vette és nem engedte többé visszatérni apja házába,

18:3  Jonatán pedig szövetségre lépett Dáviddal, mert úgy szerette, mint a saját lelkét.

18:4  Éppen azért Jonatán levetette magáról azt a köntöst, amelyet viselt, s egyéb felszerelésével, kardjával, íjával és övével együtt Dávidnak adta.

18:5  Valahányszor aztán Dávid kivonult valamerre, ahová őt Saul küldte, mindig sikert aratott. Ezért Saul a harcosok fejévé tette, s ez tetszésre talált az egész nép szemében, sőt Saul szolgáinak színe előtt is.

18:6  Amikor azonban Dávid a filiszteus megverése után visszafelé tartott, kivonultak az asszonyok Izrael valamennyi városából Saul király elé, énekelve, körtáncot lejtve, ujjongó dobokkal és csörgőkkel,

18:7  s egyre csak ezt zengedezték a játszó asszonyok: »Megvert Saul ezret, Dávid pedig tízezret.«

18:8  Nagyon megharagudott erre Saul, nem tetszett neki ez a beszéd, és azt mondta: »Dávidnak tízezret adtak, nekem pedig ezret adtak: mi hiányzik még neki, mint a királyság?«

18:9  Ettől a naptól kezdve Saul nem nézett egyenes szemmel Dávidra.

18:10  Másnap aztán ismét elfogta Sault Isten egyik gonosz lelke, úgyhogy prófétált házában. Közben Dávid pengette kezével a lantot, mint minden nap. Saulnak ekkor éppen kezében volt a dárda,

18:11  s azt odahajította, azt gondolva, hogy a falhoz szegezheti Dávidot, ám Dávid két ízben is elhajolt előle.

18:12  Erre Saul félni kezdett Dávidtól, mert az Úr vele volt, tőle pedig eltávozott.

18:13  Éppen azért Saul eltávolította őt maga mellől, és egy ezred tisztjévé tette, s ő vonult ki és be a nép élén.

18:14  Dávid azonban sikerrel járt el minden útjában, mert az Úr vele volt.

18:15  Amikor Saul látta, hogy nagyon szerencsés, tartani kezdett tőle.

18:16  Egész Izrael és Júda azonban szerette Dávidot, mert ő vonult ki és be élükön.

18:17  Azt mondta azért Saul Dávidnak: »Íme, itt van idősebbik lányom, Merób; neked adom feleségül, csak légy bátor harcosom és harcold az Úr harcait.« Saul azonban azt gondolta és azt mondta magában: »Ne az én kezem bánjon el vele, bánjon el csak vele a filiszteusok keze.«

18:18  Dávid azt mondta rá Saulnak: »Ki vagyok én, s mi az én életem, s mi apám nemzetsége Izraelben, hogy én a király vejévé legyek?«

18:19  Mindazonáltal amikor eljött az idő, amikor oda kellett volna adni Meróbot, Saul lányát Dávidnak, a meholita Hadrielnek adták oda feleségül.

18:20  Míkol, Saul második lánya azonban megszerette Dávidot, s amikor ezt hírül vitték Saulnak, tetszett neki a dolog.

18:21  Azt mondta ugyanis magában Saul: »Neki adom, hadd legyen kelepcéjévé és hadd bánjon el vele a filiszteusok keze.« Üzent azért Saul Dávidnak: »Légy ma e második alkalommal a vőm.«

18:22  Majd meghagyta Saul a szolgáinak: »Beszéljetek titokban Dáviddal, és mondjátok neki: Íme, tetszel a királynak, s minden szolgája is szeret: légy tehát most a király veje.«

18:23  El is juttatták Saul szolgái mindezeket a szavakat Dávid fülébe. Ám Dávid azt mondta rá: »Csekélységnek látszik-e előttetek a király vejévé lenni? Hiszen én szegény és vagyontalan ember vagyok!«

18:24  Jelentették erre Saul szolgái, mondva: »Ezeket s ezeket a szavakat mondta Dávid.«

18:25  Azt mondta erre Saul: »Így szóljatok Dávidhoz: Nem kell a királynak semmi más jegyajándék, csak száz filiszteus előbőre, hogy meglakoljanak a király ellenségei.« Azt gondolta ugyanis Saul, hogy így a filiszteusok kezébe juttatja Dávidot.

18:26  Amikor szolgái elmondták Dávidnak azokat a szavakat, amelyeket Saul mondott, tetszett Dávidnak a dolog, hogy a király vejévé legyen.

18:27  Éppen azért néhány nap múlva felkerekedett Dávid, elment az alatta levő emberekkel, levágott kétszáz férfit a filiszteusok közül. Aztán elvitte és leszámlálta az előbőröket a királynak, hogy a vejévé lehessen. Erre Saul neki adta Míkolt, a lányát feleségül.

18:28  Amikor Saul látta és megértette, hogy az Úr Dáviddal van és Míkol, Saul lánya is szereti őt,

18:29  még inkább félni kezdett Saul Dávidtól és minden időre ellensége lett Saul Dávidnak.

18:30  S valahányszor a filiszteusok fejedelmei támadtak, Dávid mindjárt a támadásuk elején mindig nagyobb sikert aratott, mint Saul bármelyik szolgája, s így nagyon híressé lett neve.

Chapter 19

19:1  Szólt ezért Saul Jonatánnak, a fiának és minden szolgájának, hogy öljék meg Dávidot. Ám Jonatán, Saul fia nagyon szerette Dávidot.

19:2  Éppen azért értesítette Jonatán Dávidot, s megmondta neki: »Saul, az apám halálra keres téged: reggel tehát, kérlek, vigyázz magadra, s rejtőzködj el titokban.

19:3  Én aztán majd kimegyek, s azon a mezőn, ahol te leszel, apám elé állok, s beszélek rólad apámnak, s amit tapasztalni fogok, majd tudtodra adom.«

19:4  Jonatán erre jót szólt apjának, Saulnak Dávidról és azt mondta neki: »Ne vétkezz király, szolgád, Dávid ellen, hiszen ő nem vétkezett ellened, s cselekedetei nagyon hasznosak neked.

19:5  Kockára tette életét, és megverte a filiszteust. Az Úr nagy győzelmet juttatott általa egész Izraelnek: láttad és örültél! Miért vétkeznél tehát ártatlan vér ellen, s miért ölnéd meg Dávidot, aki semmit sem követett el?«

19:6  Amikor ezt Saul hallotta, Jonatán szavára megengesztelődött és megesküdött: »Az Úr életére mondom, hogy nem fogom megöletni.«

19:7  Erre Jonatán előhívatta Dávidot és elmondta neki mindezeket a szavakat. Aztán Jonatán bevitte Dávidot Saulhoz, s ő ismét olyan volt előtte, mint azelőtt.

19:8  Ám ismét megindult a harc és Dávid kivonult és hadakozott a filiszteusok ellen. Nagy csapást mért rájuk, és azok megfutamodtak színe elől.

19:9  Erre Sault ismét megszállta az Úr egyik gonosz lelke. Így üldögélt házában, kezében a dárdával, miközben Dávid pengette a lantot kezével.

19:10  Egyszer csak Saul ismét megkísérelte, hogy Dávidot a falhoz szegezze a dárdával, de Dávid elhajolt Saul színe elől, s a dárda, anélkül, hogy sebet ejtett volna, a falba fúródott. Erre Dávid elszaladt és még azon éjjel elmenekült.

19:11  Erre Saul elküldte csatlósait Dávid házához, hogy őrizzék és reggel megöljék. Ám Míkol, a felesége tudtára adta ezt Dávidnak: »Ha meg nem mented magadat ez éjjel, holnap meghalsz.«

19:12  Éppen azért lebocsátotta őt az ablakon, s ő elment, elfutott és megmenekült.

19:13  Míkol aztán vette a szobrot, rátette az ágyra, szőrös kecskebőrt tett a feje alá és ruhákkal betakarta.

19:14  Amikor aztán Saul poroszlókat küldött oda, hogy fogják meg Dávidot, azok azt a választ hozták, hogy beteg.

19:15  Erre Saul visszaküldte a követeket, hogy nézzék meg Dávidot és azt mondta: »Ágyastul is hozzátok elém, hogy megölethessem.«

19:16  Amikor azonban a követek odaértek, a szobrot találták az ágyban, kecskebőrrel a feje alatt.

19:17  Azt mondta erre Saul Míkolnak: »Miért játszottál így ki, s miért engedted ellenségemet elfutni?« Míkol azt felelte rá Saulnak: »Azért, mert ő azt mondta nekem: ‘Engedj el, különben megöllek.’«

19:18  Közben Dávid elfutott és megmenekült és eljutott Sámuelhez Ramátába, s elbeszélte neki mindazt, amit vele Saul művelt. Erre ő és Sámuel elmentek, s megtelepedtek Nájótban.

19:19  Hírül vitték azonban Saulnak, s elmondták neki: »Íme, Dávid a ramátai Nájótban van.«

19:20  Erre Saul poroszlókat küldött, hogy fogják meg Dávidot. Amikor azonban meglátták a jövendölő próféták seregét és vezetőjüket, Sámuelt, őket is betöltötte Isten lelke, s ők is prófétálni kezdtek.

19:21  Amikor ezt hírül vitték Saulnak, más követeket küldött, de azok is prófétálni kezdtek. Erre Saul harmadszor is követeket küldött, de azok is prófétálni kezdtek. Megharagudott erre Saul,

19:22  s maga is elment Ramátába; amikor a Szókóban levő nagy vízveremhez jutott, megkérdezte: »Hol van Sámuel és Dávid?« Azt mondták erre neki: »Íme, a ramátai Nájótban vannak.«

19:23  Elindult tehát a ramátai Nájótba, de őt is eltöltötte Isten lelke, s amint ment és haladt, egyre prófétálgatott, amíg a ramátai Nájótba nem jutott.

19:24  Ott ő is levetette ruháit és prófétált a többiekkel együtt Sámuel előtt, s ott feküdt azon egész nap és éjjel mezítelenül. Innen is származott a közmondás: »Hát Saul is a próféták közt van?«

Chapter 20

20:1  Dávid azonban elfutott a ramátai Nájótból, elment és szólt Jonatánnak: »Mit követtem el? Mi a vétkem, s mi a bűnöm apád ellen, hogy életemre tör?«

20:2  Ő azt mondta neki: »Dehogyis, nem fogsz meghalni, mert apám nem cselekszik sem nagy, sem kicsiny dolgot, mielőtt velem nem közli. Csak éppen ezt az egy dolgot titkolta volna el előttem? Nem fog az megtörténni!«

20:3  Meg is esküdött újra Dávidnak. Ám Dávid azt mondta: »Nyilván tudja apád, hogy én kegyelmet találtam szemedben, s azért azt fogja mondani magában: ‘Ne tudjon erről Jonatán, nehogy elszomorodjék!’ Én azonban az Úr életére és a te életedre mondom, hogy szinte csak egy lépés választ el engem a haláltól.«

20:4  Azt mondta erre Jonatán Dávidnak: »Bármit mondasz nekem, megteszem neked.«

20:5  Azt mondta erre Dávid Jonatánnak: »Íme, holnap újhold napja van, amikor a szokás szerint a király mellé kellene ülnöm, hogy egyem. Engedj azonban el, hadd rejtőzzem el a mezőn harmadnap estig.

20:6  Ha apád odanéz és keres engem, feleld neki: ‘Dávid megkért engem, hogy sietve Betlehem városába mehessen, mert ott most ünnepi áldozata van egész nemzetségének.’

20:7  Ha ő erre azt mondja: ‘Jól van’ – akkor békessége lesz szolgádnak; ha azonban haragra gerjed, akkor tudd meg, hogy gonoszsága teljes ellenem.

20:8  Cselekedj tehát irgalmasságot szolgáddal, hiszen szövetségre léptél velem, szolgáddal az Úr előtt. Ha azonban valami gonoszság van bennem, ölj meg te magad, s ne vígy apádhoz.«

20:9  Azt mondta erre Jonatán: »Távol legyen tőled! Mihelyt bizonyosan megtudom, hogy apám gonoszsága teljes ellened, lehetetlen, hogy tudtodra ne adjam.«

20:10  Erre Dávid megkérdezte Jonatánt: »Ki fog értesíteni engem, ha apád netán valami rosszat mond neked rólam?«

20:11  Azt mondta erre Jonatán Dávidnak: »Gyere, menjünk ki a mezőre.« Miután pedig mindketten kimentek a mezőre,

20:12  azt mondta Jonatán Dávidnak: »Uram, Izrael Istene, ha megtudom holnap vagy holnapután apám szándékát, s valami jót tudok meg Dávidról, és nem küldök azonnal hozzád, nem adom tudtodra,

20:13  akkor sújtsa az Úr Jonatánt most és mindenkor! Ha pedig fennáll apám gonoszsága ellened, akkor azt juttatom füledbe, és elbocsátalak, hogy menj békében, s az Úr legyen veled, miként apámmal volt.

20:14  De akkor, ha még élek, az Úr irgalmasságát gyakorold ám velem, ha pedig már meghaltam,

20:15  ne vond meg irgalmasságodat házamtól sohasem, akkor sem, amikor majd az Úr kiirtja Dávid minden ellenségét a földről. Vegye el az Úr Jonatánt házából, s álljon bosszút Dávid ellenségein!«

20:16  Így kötött szövetséget Jonatán Dávid házával, s az Úr így állt bosszút Dávid ellenségein.

20:17  Majd ismételten megesküdött Jonatán Dávidnak, mert szerette őt – mint a saját lelkét, úgy szerette.

20:18  Aztán azt mondta neki Jonatán: »Holnap újhold napja van, s keresni fognak téged.

20:19  Holnapután pedig menj el messzire, oda, ahol a tett napján elrejtőztél, és ülj le az Ezel nevű kő mellé.

20:20  Én aztán majd három nyilat lövök oda, mintha a céllövésben gyakorolnám magamat,

20:21  és értük küldöm a fiút, s azt mondom neki: ‘Eredj, s hozd vissza nekem a nyilakat.’

20:22  Ha azt mondom majd a fiúnak: ‘Íme, a nyilak rajtad innen vannak, szedd fel őket’ – akkor te csak jöjj hozzám, mert békességed van, s nincs baj, az Úr életére mondom! Ha azonban azt mondom majd a fiúnak: ‘Íme, a nyilak túl vannak rajtad’, akkor te menj el békével, mert az Úr elküldött téged.

20:23  Erre a dologra pedig, amelyet megbeszéltünk egymással, az Úr legyen a tanúnk mindörökké!«

20:24  Dávid tehát elrejtőzött a mezőn és eljött az újhold napja és a király lakomához ült.

20:25  Amikor a király, ahogy szokott, leült a fal mellett levő székére, Jonatán felállt. Ábner is leült Saul mellé, de Dávid helye üresen maradt.

20:26  Saul aznap nem szólt semmit, mert azt gondolta, hogy talán történt vele valami, amiért nem tiszta, s még nem tisztult meg.

20:27  Amikor eljött az újhold másodnapja, Dávid helye megint üresen maradt. Azt mondta erre Saul Jonatánnak, a fiának: »Miért nem jött el Izáj fia sem tegnap, sem ma a lakomára?«

20:28  Jonatán erre azt felelte Saulnak: »Igen kért engem, hadd mehessen Betlehembe.

20:29  Azt mondta: ‘Engedj el, mert most ünnepi áldozat van városomban, s egyik testvérem meghívott; ha tehát kegyelmet találtam szemedben, hadd menjek el most hamarosan, hogy megnézzem testvéreimet.’ Ezért nem jött el a király asztalához.«

20:30  Megharagudott erre Saul Jonatánra és azt mondta neki: »Te, férfit önként magához ragadó asszony fia! Talán bizony nem tudom, hogy szereted Izáj fiát a magad szégyenére és gyalázatos anyád szégyenére?

20:31  Pedig mindaddig, amíg Izáj fia a földön él, sem személyed, sem királyságod nem áll szilárdan! Most azért tüstént küldj el, s hozasd ide hozzám, mert halál fia!«

20:32  Jonatán erre azt felelte Saulnak, az apjának: »Miért haljon meg? Mit követett el?«

20:33  Erre Saul megragadta a dárdát, hogy keresztüldöfje. Megértette erre Jonatán, hogy apja elhatározta, hogy megöli Dávidot.

20:34  Éppen azért Jonatán dühödt haraggal felkelt az asztaltól és semmit sem evett az újhold másodnapján, mert bánkódott Dávid miatt, hogy apja gyalázattal illette.

20:35  Amikor aztán megvirradt a reggel, Jonatán a Dáviddal való megállapodás szerint kiment egy kis fiúval a mezőre.

20:36  Ott azt mondta a fiúnak: »Eredj, s hozd vissza nekem a nyilakat, amelyeket ellövök.« Amikor azonban a fiú elszaladt, ellövött egy másik nyilat a fiún túlra.

20:37  Amikor a fiú arra a helyre jutott, ahol az a nyíl volt, amelyet Jonatán először lőtt ki, utána kiáltott Jonatán a fiúnak: »Íme, ott, tovább, rajtad túl is van egy nyíl.«

20:38  Majd ismét a fiú után kiáltott: »Siess gyorsan, ne állj meg!« Felszedte tehát a fiú Jonatán nyilait, s visszavitte urához,

20:39  de hogy miről van szó, egyáltalán nem tudta, mert csak Jonatán és Dávid tudta a dolgot.

20:40  Ekkor Jonatán odaadta fegyvereit a fiúnak, s azt mondta: »Eredj, s vidd be a városba.«

20:41  Amikor aztán a fiú elment, Dávid felkelt dél felé néző helyéről, arcával a földre borult és háromszor meghajtotta magát, majd megcsókolták egymást és sírtak mindketten, de kivált Dávid.

20:42  Azt mondta aztán Jonatán Dávidnak: »Eredj békességgel. Amire megesküdtünk mindketten az Úr nevében, ezekkel a szavakkal: Az Úr legyen köztem és közötted s az én ivadékom s a te ivadékod között – az álljon mindörökké.«

Chapter 21

21:1  Felkerekedett erre Dávid és elment, Jonatán pedig visszament a városba.

21:2  Így Dávid Nóbba, Ahimelek paphoz jutott. Ahimelek azonban meghökkent, hogy Dávid odajött és azt mondta neki: »Miért vagy egyedül, s miért nincs senki sem veled?«

21:3  Azt mondta erre Dávid Ahimelek papnak: »Megbízott engem valamivel a király, de azt mondta: ‘Senki se tudja meg a dolgot, amiért elküldelek, s hogy milyen parancsokat adtam neked.’ Éppen azért a legényeket erre és erre a helyre rendeltem.

21:4  Nos tehát, ha van valami a kezednél, adj vagy öt kenyeret nekem, vagy valami mást, amit tudsz.«

21:5  A pap azt felelte Dávidnak: »Közönséges kenyér nincs a kezemnél, csak szent kenyér. Tiszták-e legényeid, főképpen asszonytól?«

21:6  Dávid erre azt mondta neki: »Igen; ami az asszonyt illeti, megtartóztattuk magunkat tegnaptól és tegnapelőttől, amikor elindultunk, s a legények teste is tiszta volt, s bár ez az út közönséges, a holmi szempontjából ma ez is szent lesz.«

21:7  Erre a pap szent kenyeret adott neki; nem volt ott ugyanis más kenyér, mint csak azok a kitett kenyerek, amelyeket elvettek az Úr színe elől, hogy meleg kenyereket tegyenek helyükbe.

21:8  Ott volt azonban azon a napon egy ember Saul szolgái közül, benn az Úr hajlékában: egy Dóeg nevű edomita, Saul pásztorainak felügyelője.

21:9  Azt mondta továbbá Dávid Ahimeleknek: »Van-e itt kezednél dárda vagy kard? Nem hoztam ugyanis magammal kardomat s fegyvereimet, mert a király ügye sürgős volt.«

21:10  Azt mondta erre a pap: »Íme, a filiszteus Góliát kardja, akit megvertél a Terebint völgyben, itt van, betakarva egy ruhába az efód mögött; ha azt el akarod vinni, vidd el, mert itt azon kívül más nincs.« Azt mondta erre Dávid: »Nincs több olyan, mint az, add csak ide!«

21:11  Dávid aztán felkerekedett, s még aznap elfutott Saul színe elől és Ákishoz, Gát királyához ment.

21:12  Dávid láttára azonban Ákis szolgái, azt mondták uruknak: »Vajon nem ez-e Dávid, annak a földnek a királya? Nem ennek énekelték-e körtáncban, mondva: ‘Megvert Saul ezret, Dávid pedig tízezret?’«

21:13  Dávid a szívére vette ezeket a szavakat, s nagyon megijedt Ákistól, Gát királyától.

21:14  Éppen azért elváltoztatta arcát előttük, dülöngött kezük között, nekiütközött a kapuajtóknak, s nyálát szakállára csurgatta.

21:15  Azt mondta erre Ákis a szolgáinak: »Látjátok, hogy ez az ember bolond: miért hoztátok hozzám?

21:16  Szűkölködünk-e bolondokban, hogy ezt behoztátok, hogy őrjöngjön előttem? Ez jöjjön be házamba?«

Chapter 22

22:1  Dávid aztán elment onnan és Adullám barlangjába menekült. Amikor ezt bátyjai s apjának egész házanépe meghallották, lementek oda hozzá.

22:2  Majd köréje sereglettek mindazok, akik szorongatott helyzetben voltak, s akiket adósság terhelt, meg akik szívükben elkeseredtek, s ő lett a vezérük; mintegy négyszáz ember volt vele.

22:3  Onnan aztán Dávid a moábi Micpába ment és azt mondta Moáb királyának: »Hadd maradjon, kérlek, apám és anyám nálatok, amíg megtudom, mit tesz velem Isten.«

22:4  Ott is hagyta őket Moáb királyának színe előtt, s azok nála maradtak mindaddig, amíg Dávid a várban tartózkodott.

22:5  Gád próféta ugyanis azt mondta Dávidnak: »Ne maradj tovább a várban, hanem indulj el és menj Júda földjére.« Erre Dávid elindult és a Háret erdőségbe ment.

22:6  Meghallotta azonban Saul, hogy Dávid s a vele levő emberek előkerültek. Erre Saul, aki ekkor Gibeában tartózkodott, és a tamariszkuszfa alatt üldögélt, miközben a dárdát tartotta kezében, s valamennyi szolgája körülötte állott,

22:7  így szólt a körülötte álló szolgáinak: »Halljátok Jemini fiai: Vajon Izáj fia fog-e adni mindnyájatoknak mezőket és szőlőket, és megtesz-e mindnyájatokat ezredesekké és századosokká,

22:8  mivel mindannyian összeesküdtetek ellenem, és nincs senki, aki értesítene engem a dolgokról, sőt még a fiam is szövetséget kötött Izáj fiával? Nincs senki, aki megszánná sorsomat közületek, s értesítene engem arról, hogy fiam fellázította ellenem szolgámat, s az leselkedik rám mindmáig!«

22:9  Azt felelte erre az edomita Dóeg, aki éppen ott állt és az első volt Saul szolgái között: »Én láttam Izáj fiát Nóbban, Ahimelek papnál, Ahitób fiánál,

22:10  aki tanácsot kért számára az Úrtól, eleséget adott neki, sőt a filiszteus Góliát kardját is odaadta neki.«

22:11  Erre elküldött a király, hogy hívják el Ahimelek papot, Ahitóbnak a fiát meg apja egész házanépét, a nóbi papokat, s azok mindannyian el is jöttek a királyhoz.

22:12  Azt mondta ekkor Saul Ahimeleknek: »Halld, Ahitób fia!« Az így felelt: »Itt vagyok, uram.«

22:13  Azt mondta erre neki Saul: »Miért esküdtetek össze ellenem, te és Izáj fia azzal, hogy kenyeret és kardot adtál neki, s tanácsot kértél számára Istentől, hogy így fellázadhasson ellenem, s leselkedhessék rám mindmáig?«

22:14  Ahimelek erre azt felelte a királynak: »Ki olyan megbízható valamennyi szolgád között, mint Dávid, aki veje a királynak, eljár parancsaidban, s tiszteletben áll házadban?

22:15  Vajon ma kértem először tanácsot számára Istentől? Távol legyen ez a dolog tőlem: ne gyanúsítsa a király ilyesmivel egyetlen szolgáját sem apám egész házában, mert nem tudott szolgád semmit sem erről a dologról, sem kicsit, sem nagyot.«

22:16  Ám a király azt mondta: »Halállal lakolsz, Ahimelek, te és apád egész házanépe.«

22:17  Azt mondta azért a király a körülötte álló futároknak: »Forduljatok meg, s öljétek meg az Úr papjait, mert kezük Dáviddal van: tudták, hogy szökik, s nem jelentették nekem.« Ám a király szolgái nem akarták kinyújtani kezüket az Úr papjaira.

22:18  Azt mondta erre a király Dóegnak: »Fordulj meg te, s ronts a papokra.« Megfordult erre az edomita Dóeg, s rárontott a papokra és nyolcvanöt gyolcs efódot viselő embert ölt meg azon a napon,

22:19  Nóbot pedig, a papok városát kardélre hányta, megölt férfit és asszonyt, gyermeket és csecsemőt, marhát, szamarat és juhot egyaránt.

22:20  Ahimeleknek, Ahitób fiának egyik fia azonban, akinek Abjatár volt a neve, megmenekült és Dávidhoz futott

22:21  és hírül vitte neki, hogy Saul megölette az Úr papjait.

22:22  Azt mondta erre Dávid Abjatárnak: »Tudtam én azt aznap, amikor az edomita Dóeg ott volt, hogy kétségkívül értesíti Sault: én okoztam apád háza minden emberének halálát!

22:23  Maradj nálam, ne félj: hiszen aki az én éltemre tör, az tör a tiedre is, de velem együtt életben maradsz te is.«

Chapter 23

23:1  Közben hírül vitték Dávidnak, s azt mondták: »Íme, a filiszteusok ostromolják Keilát, s fosztogatják a szérűket.«

23:2  Megkérdezte azért Dávid az Urat: »Elmenjek-e és leverjem-e ezeket a filiszteusokat?« Azt mondta erre az Úr Dávidnak: »Eredj, s verd le a filiszteusokat, s mentsd fel Keilát.«

23:3  Ám azok az emberek, akik Dáviddal voltak, azt mondták neki: »Íme, mi itt is félünk, mert Júdában állunk; mennyivel inkább fogunk, ha Keilába, a filiszteusok csatasorai elé megyünk!«

23:4  Erre Dávid ismét megkérdezte az Urat. Az Úr ezt felelte neki: »Kelj fel, s menj Keilába, mert kezedbe adom a filiszteusokat.«

23:5  Erre Dávid elment embereivel Keilába, s hadakozott a filiszteusok ellen, s elhajtotta barmaikat, s nagy vereséget mért rájuk. Így Dávid megszabadította Keila lakóit.

23:6  Abban az időben pedig, amikor Abjatár, Ahimelek fia Dávidhoz menekült Keilába, az efódot is levitte magával.

23:7  Hírül vitték azonban Saulnak, hogy Dávid Keilába ment. Azt mondta ekkor Saul: »Kezembe adta őt Isten, mert önmagát zárta be, amikor olyan városba ment, amelynek kapui és zárai vannak.«

23:8  Meg is parancsolta Saul az egész népnek, hogy menjen le hadakozni Keila ellen, s zárja körül Dávidot és embereit.

23:9  Amikor azonban Dávid megtudta, hogy Saul titokban gonoszat forral ellene, azt mondta Abjatár papnak: »Vedd fel az efódot.«

23:10  Aztán azt mondta Dávid: »Uram, Izrael Istene, azt a hírt hallotta szolgád, hogy Saul Keilába készül jönni, hogy feldúlja a várost miattam.

23:11  Vajon kezébe adnának-e engem Keila polgárai? Le akar-e jönni Saul, amint szolgád hallotta? Uram, Izrael Istene, mondd meg szolgádnak!« Azt mondta erre az Úr: »Le akar jönni.«

23:12  Ekkor Dávid így szólt: »Kezébe adnának-e Saulnak engem és a velem levő embereket Keila polgárai?« Azt mondta erre az Úr: »Kezébe adnának.«

23:13  Erre Dávid és mintegy hatszáz embere felkerekedett, s kivonult Keilából és céltalanul hol itt, hol ott kóborolt. Hírül vitték erre Saulnak, hogy Dávid Keilából elmenekült, s megmenekült, mire ő elállt attól, hogy oda vonuljon.

23:14  Dávid aztán a pusztában, védett helyeken húzódott meg. Zíf pusztájának hegységében, a Hóresa hegyen telepedett meg, s ámbár Saul mindennap kereste, Isten nem adta kezébe.

23:15  Ám Dávid aggódva látta, hogy Saul kivonult, hogy életére törjön. Miközben azonban Dávid Zíf pusztájában, az erdőben volt,

23:16  Jonatán, Saul fia felkerekedett és elment Dávidhoz az erdőbe, s megerősítette bizalmát Istenben és azt mondta neki:

23:17  »Ne félj, mert nem ér el téged Saulnak, apámnak keze, s te fogsz uralkodni Izraelen, s én leszek melletted méltóságban a második. Tudja azt Saul, az apám is!«

23:18  Aztán szövetséget kötöttek egymással az Úr előtt, s Dávid az erdőben maradt, Jonatán pedig visszatért házába.

23:19  Ám a zífbeliek felmentek Saulhoz Gibeába és azt mondták: »Íme, nem nálunk lappang-e Dávid, az erdő legbiztosabb helyein, a Hahila dombon, amely a sivatagtól jobbra van?

23:20  Nos tehát, ha lelked úgy kívánja, hogy lejöjj, jöjj le: a mi dolgunk lesz, hogy őt a király kezébe adjuk.«

23:21  Azt mondta erre Saul: »Áldjon meg az Úr titeket, hogy megszántátok sorsomat.

23:22  Menjetek tehát, kérlek és készítsétek elő szorgalmasabban a dolgot, legyetek szemfülesek és lessétek ki a helyet, merre jár a lába, s ki látta őt ott, mert sejti rólam, hogy ravaszul leselkedem utána.

23:23  Lessétek ki és nézzétek meg minden rejtekhelyét, ahol rejtőzik! Ha a dolog biztos, jöjjetek vissza hozzám, hogy elmenjek veletek. Még ha a földbe bújt is, felhajszolom Júda valamennyi ezrede közül!«

23:24  Azok fel is kerekedtek és elmentek Saul előtt Zífbe. Dávid és emberei ekkor Máon pusztájában, a Jesimontól jobbra eső mezőségen voltak.

23:25  Amikor azonban Saul és társai elindultak, hogy megkeressék, Dávid értesült a dologról, s tüstént lement a sziklához, s Máon pusztájában húzta meg magát. Amikor ezt Saul meghallotta, üldözőbe vette Dávidot, Máon pusztájában.

23:26  Saul a hegy egyik oldalán haladt, Dávid pedig és emberei a hegy másik oldalán voltak. Dávid már-már kezdte elveszíteni reményét, hogy megmenekülhet Saul színe elől, mert Saul és emberei koszorú módjára körülvették Dávidot és embereit, hogy elfogják őket.

23:27  Ekkor azonban követ érkezett Saulhoz és azt mondta: »Siess és jöjj, mert a filiszteusok betörtek az országba.«

23:28  Erre Saul megfordult és abbahagyta Dávid üldözését, s a filiszteusok ellen vonult. Ezért nevezték el azt a helyet Elválasztó-sziklának.

Chapter 24

24:1  Dávid aztán felment onnan, s Engedi legbiztonságosabb helyein telepedett meg.

24:2  Ám amikor Saul visszatért a filiszteusok üldözéséből, hírül vitték neki: »Íme, Dávid Engedi pusztájában van.«

24:3  Erre Saul kiválasztott háromezer embert egész Izraelből, maga mellé vette őket, s elment, hogy felkutassa Dávidot és embereit akár még azokon a meredek sziklákon is, amelyeken csak a vadkecskék járnak.

24:4  Így jutott el az út mentén fekvő juhaklokhoz. Saul bement az ott levő barlangba, hogy elvégezze szükségét. Dávid és emberei éppen e barlang belső részében lappangtak.

24:5  Mondták is Dávid szolgái uruknak: »Itt a nap, amelyről az Úr azt mondta neked: ‘Kezedbe adom ellenségedet, hogy úgy tehess vele, amint szemednek tetszik.’« Dávid erre felkelt, s titokban levágta Saul köntösének csücskét.

24:6  Utána azonban furdalta Dávidot lelkiismerete, hogy levágta Saul köntösének csücskét.

24:7  Azt mondta azért embereinek: »Legyen az Úr kegyelmes irántam, hogy meg ne tegyem azt a dolgot az én urammal, az Úr felkentjével, hogy felemeljem kezemet ellene, hiszen ő az Úr felkentje!«

24:8  Így Dávid megfékezte szavaival embereit és nem engedte meg nekik, hogy Saulra rontsanak. Saul aztán felkelt a barlangból, s folytatta megkezdett útját.

24:9  Utána Dávid is felkerekedett, s kiment a barlangból és utána kiáltott Saulnak: »Uram, király!« Amikor Saul hátratekintett, Dávid földig hajtotta arcát és leborult

24:10  és azt mondta Saulnak: »Miért hallgatsz azoknak az embereknek a szavára, akik azt mondják, hogy Dávid rosszat forral ellened?

24:11  Íme, ma saját szemed láthatja, hogy az Úr a kezembe adott a barlangban, s hogy eszembe jutott, hogy megöllek, ám szemem megkímélt téged, mert azt mondtam: Nem nyújtom ki kezemet uram ellen, hiszen az Úr felkentje ő.

24:12  Nézz csak ide, apám, lásd, köntösöd csücske itt van a kezemben! Mivel tehát, amikor levágtam köntösöd csücskét, nem akartam kinyújtani kezemet ellened, ismerd el és lásd be, hogy nincs kezemben gonoszság és hamisság és nem vétettem ellened: s te mégis az életemre leselkedsz, hogy elvedd.

24:13  Az Úr ítéljen köztem és közted, s az Úr álljon bosszút rajtad értem, de az én kezem ne emelkedjen fel ellened.

24:14  A régi közmondás is úgy tartja: ‘Gonoszoktól származik gonoszság’, az én kezem tehát ne emelkedjen fel ellened.

24:15  Kit kergetsz, Izrael királya, kit kergetsz? Holt ebet, bolhát kergetsz!

24:16  Legyen az Úr a bíránk, s ítéljen közöttem és közötted, lássa és ítélje meg ügyemet és szabadítson meg engem kezedből.«

24:17  Amikor Dávid befejezte e Saulhoz intézett szavakat, azt mondta Saul: »Nemde a te hangod ez, fiam Dávid?« Azzal Saul hangos sírásra fakadt

24:18  és azt mondta Dávidnak: »Te igazabb vagy, mint én, mert te jót tettél velem, én pedig rosszal fizettem neked.

24:19  Te ma bebizonyítottad, hogy jót cselekedtél velem: az Úr a kezedbe adott, s te nem öltél meg engem!

24:20  Pedig, ki bocsátja el ellenségét, ha ráakad, békében útjára? Fizessen is meg neked az Úr hasonló jóval azért, amit ma velem tettél.

24:21  Most pedig, mivel tudom, hogy biztosan uralkodni fogsz, s a te kezedben lesz Izrael királysága,

24:22  esküdj meg nekem az Úrra, hogy nem törlöd el utódaimat, s nem törlöd ki nevemet apám házából.«

24:23  Erre Dávid megesküdött Saulnak és Saul elment házába, Dávid pedig és emberei felvonultak a biztosabb helyekre.

Chapter 25

25:1  Ekkor meghalt Sámuel és összegyűlt egész Izrael és elsiratták és eltemették házában, Ramátában. Dávid aztán felkerekedett, s lement Párán pusztájába.

25:2  Volt pedig egy ember Máon pusztájában, akinek a jószága Kármelben volt. Ez az ember igen gazdag volt, háromezer juha s ezer kecskéje volt; ekkor éppen a nyáját nyírták Kármelben.

25:3  Ennek az embernek a neve Nábál, feleségének a neve pedig Abigail volt; az asszony igen okos és szép volt, férje azonban durva és igen rossz és gonosz indulatú; Káleb nemzetségéből származott.

25:4  Amikor Dávid a pusztában meghallotta, hogy Nábál a nyáját nyírja,

25:5  elküldött tíz legényt, s azt mondta nekik: »Menjetek fel Kármelbe, menjetek el Nábálhoz, és köszöntsétek őt a nevemben békességesen.

25:6  Azt mondjátok: Békesség testvéreimnek és neked, békesség házadnak, s békesség mindennek, amid van!

25:7  Hallottam, hogy nyírnak pásztoraid. Azok velünk voltak a pusztában, sohasem bántottuk őket, sohasem hiányzott semmijük sem a nyájból azon egész idő alatt, amíg velünk voltak Kármelben.

25:8  Kérdezd csak meg legényeidet, s majd megmondják neked. Nos hát, találjanak ezek az ifjak kegyelmet szemedben: jó napon jöttünk, adj tehát szolgáidnak s fiadnak, Dávidnak valamit, amit kezed tud.«

25:9  Amikor Dávid legényei odaértek, el is mondták Dávid nevében mindezeket a szavakat Nábálnak, s aztán várakoztak.

25:10  Nábál azonban feleletül így szólt Dávid legényeinek: »Ki az a Dávid, s ki az az Izáj fia? Manapság sok olyan rabszolga van, aki megszökik urától.

25:11  Vegyem-e kenyereimet, vizemet s juhaim húsát, amelyeket nyíróim számára vágtam, és odaadjam-e olyan embereknek, akikről azt sem tudom, honnan valók?«

25:12  Erre Dávid legényei visszafordultak útjukra. Visszatértek, elmentek, és jelentették neki mindazokat a szavakat, amelyeket mondott.

25:13  Ekkor Dávid azt mondta legényeinek: »Kösse fel mindenki a kardját.« Erre mindenki felkötötte kardját, s Dávid is felkötötte kardját, s mintegy négyszáz ember elindult Dávid után, míg kétszáz ottmaradt a holminál.

25:14  Ám Abigailnak, Nábál feleségének hírül vitte egyik legénye: »Íme, Dávid követeket küldött a pusztából, hogy köszöntsék urunkat, de ő elutasította őket.

25:15  Pedig azok az emberek igen jók voltak hozzánk, nem bántottak minket, s semmink sem veszett el sohasem azon egész idő alatt, amíg velük voltunk a pusztában:

25:16  védőfalul szolgáltak nekünk éjjel is, nappal is, azon egész idő alatt, amíg náluk legeltettük a nyájakat.

25:17  Éppen azért vedd fontolóra és gondold meg, mit teszel: mert kész a baj férjed és egész házad ellen, ő azonban Béliál fia, úgyhogy senki sem beszélhet vele.«

25:18  Erre Abigail sietve kétszáz kenyeret, két tömlő bort, öt megfőzött kost, öt véka árpadarát, száz köteg aszú szőlőt és kétszáz csomó fügét vett, s azt szamárra rakta

25:19  és azt mondta legényeinek: »Menjetek előttem, íme, én mögöttetek megyek.« Férjének, Nábálnak azonban nem mondta meg a dolgot.

25:20  Amikor aztán felszállott a szamárra, s lefelé tartott a hegy tövéhez, Dávid és emberei is éppen jöttek lefelé vele szemben, úgyhogy találkozott velük.

25:21  Dávid éppen azt mondta: »Bizony hiába őriztem mindazt, ami az övé volt a pusztában, úgyhogy semmi sem veszett el mindabból, ami az övé volt – rosszal fizetett nekem a jóért.

25:22  Segítse Isten Dávid ellenségeit most és mindenkor, ha akár csak egy férfit is meghagyok reggelig mindabból, ami az övé.«

25:23  Amikor Abigail Dávidot meglátta, sietve leszállt a szamárról, arcra esett Dávid előtt, földig hajtotta magát,

25:24  lába elé borult és azt mondta: »Rajtam legyen, uram, az a vétek, de kérlek, hadd szólhasson szolgálód füled előtt, s hallgasd meg szolgálód szavait.

25:25  Ne törődjön, kérlek, uram-királyom szíve azzal a gonosz emberrel, Nábállal, hiszen ő nevének megfelelően bolond, s bolondság van benne. Én pedig, szolgálód, nem láttam, uram, legényeidet, akiket küldtél.

25:26  Nos tehát, uram, az Úr életére s a te életedre mondom: Ő tartott vissza téged attól, hogy vérbűnbe ne essél, s ő mentette meg kezedet! Váljanak hát most olyanná, mint Nábál, azok, akik ellenségeid s akik rosszat akarnak uramnak.

25:27  Fogadd el tehát ezt az áldomást, amelyet szolgálód neked, uramnak hozott, s add a legényeknek, akik követnek téged, uramat.

25:28  Bocsásd meg szolgálód vétkét, hiszen neked, uramnak maradandó házat épít majd az Úr, hiszen te, uram, az Úr harcait harcolod: ne akadjon tehát benned gonoszság soha életedben.

25:29  Hiszen ha fel is kel valaha valaki ellened, hogy üldözzön és életedre törjön: uram élete megmarad az élők tarsolyában az Úrnál, a te Istenednél, ellenségeid élete azonban úgy elhajítódik, mintha sebesen forgó parittya hajítaná el.

25:30  Amikor tehát majd az Úr megadja neked, uramnak mindazt a jót, amelyet rólad mondott, s Izrael fejedelmévé rendel téged:

25:31  ne okozzon az zokogást és szívbéli szemrehányást uramnak, hogy ártatlan vért ontottál, vagy az, hogy magad álltál bosszút magadért. Ha majd jót tesz az Úr veled, az én urammal, meg fogsz emlékezni szolgálódról!«

25:32  Azt mondta erre Dávid Abigailnak: »Áldott legyen az Úr, Izrael Istene, aki ma elém küldött téged, s áldott legyen ékesszólásod,

25:33  s áldott te magad, aki ma megakadályoztál abban, hogy vérbűnbe keveredjem és a magam kezével álljak bosszút magamért.

25:34  Különben – az Úrnak, Izrael Istenének életére mondom, aki ma visszatartott attól, hogy gonoszul bánjak veled – ha nem siettél volna elém, virradatra nem maradt volna egy férfia sem Nábálnak.«

25:35  Aztán Dávid átvette az asszony kezéből mindazt, amit hozott neki, és azt mondta neki: »Eredj békével házadba, íme, meghallgattam szavadat, s tekintetbe vettem személyedet.«

25:36  Amikor aztán Abigail visszatért Nábálhoz, íme, fejedelmi lakoma volt házában, s Nábál szíve vigadozott, mert nagyon részeg volt. Erre ő nem mondott el neki egyáltalában semmit, egészen reggelig.

25:37  Reggel aztán, amikor Nábál a bort már megemésztette, felesége elmondta neki ezeket a dolgokat. Erre megszűnt a szíve dobogni, s ő olyan lett, mint a kő.

25:38  Tíz nap múlva aztán az Úr halállal sújtotta Nábált.

25:39  Amikor Dávid meghallotta, hogy Nábál meghalt, azt mondta: »Áldott legyen az Úr, aki megtorolta gyalázatomat Nábálon, s visszatartotta szolgáját a gonosztól! Így fordította vissza az Úr Nábál gonoszságát az ő fejére.« Dávid aztán elküldött és megüzente Abigailnak, hogy elvenné feleségül.

25:40  El is mentek Dávid legényei Abigailhoz Kármelbe, s szóltak neki: »Dávid küldött minket hozzád, hogy feleségül vegyen téged.«

25:41  Erre az felkelt, arccal a földre borult és azt mondta: »Íme, szolgálód rabszolganőd lesz, hogy moshassa uram szolgáinak lábát.«

25:42  Aztán Abigail sietve felkelt, szamárra ült – kíséretül öt leányzója is vele ment –, s követte Dávid küldötteit, s felesége lett.

25:43  A Jezreelből való Ahinoámot is elvette Dávid, s mind a kettő a felesége lett neki.

25:44  Saul pedig Míkolt, a lányát, Dávid feleségét, a Gallimból való Faltinak, Lais fiának adta feleségül.

Chapter 26

26:1  Ám a zífbeliek elmentek Saulhoz Gibeába és azt mondták: »Íme, Dávid a sivataggal szemben levő Hahila dombon rejtőzik.«

26:2  Felkerekedett erre Saul, s lement Zíf pusztájába, s vele háromezer ember Izrael válogatottjai közül, hogy felkutassa Dávidot Zíf pusztájában.

26:3  Saul az út mentén, a pusztával szemben levő Hahila Gibeán ütött tábort, Dávid pedig a pusztában tartózkodott. Amikor észrevette, hogy Saul utána jött a pusztába,

26:4  kémeket küldött ki, s megtudta, hogy valóban odajött.

26:5  Erre Dávid titokban felkerekedett, s elment arra a helyre, ahol Saul volt. Amikor aztán megnézte azt a helyet, ahol Saul és Ábner, Nér fia, a hadvezére aludt, és látta, hogy Saul a sátrában, a többi ember pedig körülötte alszik,

26:6  Dávid szólt a hetita Ahimelekhez meg Abisájhoz, Száruja fiához, Joáb fivéréhez, és megkérdezte: »Ki jön le velem Saulhoz a táborba?« Azt mondta erre Abisáj: »Én lemegyek veled.«

26:7  Éjjel Dávid és Abisáj el is jutottak a néphez, és Sault sátrában fekve és alva találták; dárdája a földbe szúrva a feje mellett volt, Ábner és a nép pedig aludt körülötte.

26:8  Azt mondta ekkor Abisáj Dávidnak: »Kezedbe adta ma Isten ellenségedet: nos hát, hadd szegezzem a dárdával a földhöz – csak egyszer, mert másodszor nem lesz szükséges.«

26:9  Ám Dávid azt mondta Abisájnak: »Meg ne öld, mert ki nyújthatná ki kezét az Úr felkentje ellen büntetlenül?«

26:10  Majd azt mondta Dávid: »Az Úr életére mondom: akár az Úr fogja agyonsújtani, akár el kell jönnie halála napjának, akár harcba kell mennie, s ott kell elvesznie,

26:11  én irántam legyen az Úr kegyelmes, hogy ki ne nyújtsam kezemet az Úr felkentje ellen! Nos hát vedd a dárdát, amely a feje mellett van meg a vizeskorsót, s menjünk.«

26:12  Dávid aztán magához vette a dárdát és a vizeskorsót, amely Saul feje mellett volt, és elmentek; nem volt senki, aki látta vagy észrevette volna, vagy aki felébredt volna, mert mindannyian aludtak, mivel az Úr mély álmot bocsátott rájuk.

26:13  Amikor aztán Dávid átért a túlsó oldalra, megállt a hegy tetején – jó messze, úgyhogy nagy távolság volt közöttük –,

26:14  és átkiáltott Dávid a néphez és Ábnerhez, Nér fiához: »Nem felelsz, Ábner?« Ábner erre megkérdezte: »Ki vagy te, aki kiabálsz és zavarod a királyt?«

26:15  Azt mondta erre Dávid Ábnernek: »Nemde, te férfi vagy és nincs más hozzád hasonló Izraelben? Miért nem vigyáztál tehát uradra, a királyra? Behatolt ugyanis valaki a néptömegből hozzá, hogy megölje a királyt, uradat.

26:16  Nem jó dolog, amit cselekedtél: az Úr életére mondom, hogy halálra vagytok méltók, mert nem vigyáztatok uratokra, az Úr felkentjére. Nos, nézz csak utána, hol a király dárdája, s hol a vizeskorsó, amely a fejénél volt!«

26:17  Ekkor Saul megismerte Dávid hangját és azt mondta: »Nem a te hangod-e ez, fiam, Dávid?« Azt mondta erre Dávid: »Az én hangom ez, uram király.«

26:18  Majd azt mondta: »Miért üldözi uram a szolgáját? Mit követtem el, vagy mi gonoszság van kezemben?

26:19  Nos hát kérlek, uram király, hallgasd meg szolgád szavát: Ha az Úr ingerel téged ellenem, akkor engeszteld meg Őt áldozati illattal, ha azonban emberek fiai ingerelnek, akkor átkozottak legyenek az Úr színe előtt, mert ezennel elűznek engem, hogy ne lakjam tovább az Úr örökségén, s azt mondják: ‘Eredj, szolgálj más isteneknek!’

26:20  Ne is hulljon tehát most vérem az Úr előtt levő földre, mert Izrael királya kivonult, hogy úgy üldözzön egy bolhát, mint ahogy a fogolymadarat szokták hajszolni a hegyekben.«

26:21  Saul ekkor így szólt: »Vétkeztem, térj vissza, fiam, Dávid, nem bántalak többé, mivel életem ma becses volt szemedben. Nyilvánvaló, hogy esztelenül cselekedtem, s igen sok mindent nem tudtam!«

26:22  Ám Dávid így felelt: »Íme, a király dárdája: jöjjön át valaki a király legényei közül, s vegye át.

26:23  Az Úr pedig majd megfizet kinek-kinek az Ő igazsága és hűsége szerint: azért is, hogy az Úr a kezembe adott ma téged, s én nem akartam kinyújtani kezemet az Úr felkentje ellen.

26:24  Amilyen nagyrabecsült volt életed ma az én szemem előtt, olyan nagyrabecsült lesz az én életem is az Úr szeme előtt, s Ő meg fog szabadítani engem minden szorongatásból.«

26:25  Azt mondta erre Saul Dávidnak: »Áldott leszel, fiam, Dávid, mert cselekedni fogsz és győzni!« Erre Dávid elment a maga útjára, Saul pedig visszatért a maga helyére.

Chapter 27

27:1  Dávid ekkor így szólt magában: »Egy nap mégiscsak Saul kezébe fogok esni; nem jobb-e, ha elfutok, s a filiszteusok földjére menekülök, hogy Saul reménységét veszítse, s megszűnjön keresni engem Izraelnek egész területén. Elfutok tehát keze elől.«

27:2  Fel is kerekedett Dávid és elment hatszáz emberével együtt Ákishoz, Máok fiához, Gát királyához.

27:3  Dávid Ákisnál Gátban telepedett le embereivel együtt; ott volt mindenki a maga házanépével s Dávid a két feleségével, a jezreeli Ahinoámmal és Abigaillal, a kármeli Nábál volt feleségével.

27:4  Amikor Saulnak hírül vitték, hogy Dávid Gátba menekült, felhagyott üldözésével.

27:5  Majd azt mondta Dávid Ákisnak: »Ha kegyelmet találtam szemedben, hadd kapjak inkább valamely vidéki városban helyet, hogy ott lakjam! Miért is tartózkodnék szolgád veled a királyi városban?«

27:6  Neki adta tehát Ákis azon a napon Szikeleget; ezért tartozik Szikeleg Júda királyaihoz mind a mai napig.

27:7  Azoknak a napoknak a száma, amelyek alatt Dávid a filiszteusok földjén lakott, négy hónap volt.

27:8  Közben Dávid és emberei feljárogattak és portyázgattak a gessúriták, a girgasiták és az amalekiták földjén; ezeket a vidékeket lakták ugyanis ősidőktől kezdve azon a földön egészen Súrig, Egyiptom földjéig.

27:9  Dávid meg-megverte az egész földet, nem hagyott elevenen sem férfit, sem asszonyt, elvett juhot, marhát, szamarat, tevét és ruhát, s aztán visszatért és elment Ákishoz.

27:10  Ha Ákis azt mondta neki: »Kire rontottál ma?« – Dávid azt felelgette: »Júda Délvidékére, Jerameél Délvidékére, Keni Délvidékére.«

27:11  Férfit és asszonyt nem hagyott elevenen Dávid, s nem vitt be Gátba, mert azt mondta: »Hátha azt találják mondani ellenünk: Ezt és ezt tette Dávid.« – Így járt el az egész idő alatt, amíg a filiszteusok földjén tartózkodott.

27:12  Ákis ezért megbízott Dávidban, s azt mondta: »Sok rosszat követett el népe, Izrael ellen, s azért az én szolgám lesz örökre.«

Chapter 28

28:1  Történt pedig azokban a napokban, hogy a filiszteusok egybegyűjtötték seregeiket, hogy hadba szálljanak Izrael ellen. Azt mondta ekkor Ákis Dávidnak: »Vedd tudomásul, hogy embereiddel együtt velem kell jönnöd a táborba.«

28:2  Azt mondta erre Dávid Ákisnak: »Most majd megtudod, mit fog művelni szolgád.« Azt mondta erre Ákis Dávidnak: »Fejem őrévé teszlek ezért mindenkorra.«

28:3  Sámuel ekkor meghalt már. El is siratta egész Izrael, és Ramátában, a városában el is temették. Saul pedig eltávolította már a halottidézőket s a jósokat az országból.

28:4  Összegyűltek tehát a filiszteusok, elindultak, és Sunámban ütöttek tábort. Erre Saul is összegyűjtötte egész Izraelt és elment a Gilboára.

28:5  Amikor Saul meglátta a filiszteusok táborát, félelem fogta el és szíve igen megrémült.

28:6  Tanácsot kért tehát az Úrtól, de az nem felelt neki sem álmok, sem a papok, sem a próféták által.

28:7  Ezért Saul így szólt szolgáihoz: »Keressetek nekem egy halottidézéshez értő asszonyt, s elmegyek hozzá és kérdezősködöm nála.« Azt mondták erre neki szolgái: »Endorban van egy halottidézéshez értő asszony.«

28:8  Erre ő megváltoztatta külsejét, más ruhákat öltött és két emberével elindult. Éjjel el is jutottak az asszonyhoz. Azt mondta tehát neki: »Jósolj nekem halottidézés által, s idézd fel nekem azt, akit mondok neked.«

28:9  Ám az asszony azt mondta neki: »Íme, tudod, mit művelt Saul, hogyan irtotta ki a halottidézőket és jósokat az országból. Miért vetsz tehát csapdát életemnek, hogy megöljenek?«

28:10  Erre Saul megesküdött neki az Úrra, ezekkel a szavakkal: »Az Úr életére mondom, hogy semmi baj sem ér téged e dolog miatt.«

28:11  Az asszony erre megkérdezte: »Kit idézzek fel neked?« Ő azt felelte: »Sámuelt idézd fel nekem.«

28:12  Amint az asszony meglátta Sámuelt, nagy hangon felkiáltott, s azt mondta Saulnak: »Miért szedtél rá engem? Hiszen te magad vagy Saul!«

28:13  A király azonban azt mondta neki: »Ne félj! Mit látsz?« Azt mondta erre az asszony Saulnak: »Isteni alakot látok feljönni a földből.«

28:14  Ő erre azt mondta neki: »Milyen az alakja?« Az azt mondta: »Öreg ember jön fel, s palást van rajta.« Erre Saul megértette, hogy Sámuel az. Arcát a földre hajtotta, és leborult.

28:15  Azt mondta ekkor Sámuel Saulnak: »Miért háborgattál engem azzal, hogy felidéztettél?« Azt mondta erre Saul: »Nagy bajban vagyok, mert a filiszteusok hadakoznak ellenem, s Isten eltávozott tőlem, s nem akart meghallgatni sem próféták, sem álmok által: téged hívattalak tehát, hogy mutasd meg, mit cselekedjem.«

28:16  Azt mondta erre Sámuel: »Mit kérdezel engem, ha az Úr eltávozott tőled, s vetélytársad pártjára állott?

28:17  Úgy cselekszik ugyanis az Úr veled, ahogy általam szólt: kiszakítja királyságodat kezedből, s társadnak, Dávidnak adja,

28:18  mert nem engedelmeskedtél az Úr szavának, s nem hajtottad végre haragjának bosszúját az amalekitákon. Ezért cselekedte ma veled az Úr azt, amit szenvedsz.

28:19  Sőt, veled együtt Izraelt is a filiszteusok kezébe adja az Úr, s holnap te és fiaid velem lesztek. Igen, Izrael táborát is a filiszteusok kezébe adja az Úr!«

28:20  Saul erre hirtelen egész hosszában a földre esett, mert megrémült Sámuel szavaitól, és ereje sem volt, mivel egész nap semmit sem evett.

28:21  Erre odament az asszony Saulhoz, és mivel látta, hogy nagyon megrémült, azt mondta neki: »Íme, szolgálód engedelmeskedett szavadnak: életemet is kockára vetettem, s hallgattam beszédedre, amelyet hozzám intéztél.

28:22  Most azért te is hallgass szolgálód szavára: hadd tegyek eléd egy falat kenyeret, s egyél, hogy erőre tégy szert, s megtehesd az utat.«

28:23  Ő azonban vonakodott és azt mondta: »Nem eszem!« Ám szolgái és az asszony addig unszolták, míg végre is hallgatott szavukra, felkelt a földről, s leült az ágyra.

28:24  Az asszonynak éppen volt egy hízott borjúja a háznál, azt sietve levágta, majd lisztet vett elő, meggyúrta és kovásztalan kenyeret sütött,

28:25  és Saul és szolgái elé tette. Miután ettek, felkerekedtek és még az éjjel elmentek.

Chapter 29

29:1  Összegyűlt tehát a filiszteusok valamennyi serege Áfeknél, és Izrael is tábort ütött a Jezreel mellett levő forrásnál.

29:2  Felvonultak a filiszteusok fejedelmei századaikkal és ezredeikkel és Dávid és emberei is felvonultak az utolsó csapatban Ákissal.

29:3  Azt mondták ekkor a filiszteusok fejedelmei Ákisnak: »Mit keresnek itt ezek a héberek?« Azt mondta erre Ákis a filiszteusok fejedelmeinek: »Hát nem ismeritek Dávidot, Saulnak, Izrael királyának volt szolgáját? Sok nap vagy esztendő óta van már nálam, s nem találtam benne semmi rosszat sem attól a naptól kezdve, hogy hozzám átszökött, mind a mai napig.« –

29:4  Erre a filiszteusok fejedelmei megharagudtak rá és azt mondták neki: »Térjen vissza az az ember, s üljön a helyén, ahova rendelted, de ne jöjjön le velünk a harcba, hogy ellenségünkké ne legyen, amikor harcolni kezdünk: hiszen mi másképp engesztelhetné meg urát, mint a mi fejünkkel?

29:5  Nem ez az a Dávid, akinek a körtáncban ezt énekelték: ‘Megverte Saul a maga ezerét. Dávid pedig a maga tízezerét?’«

29:6  Hívatta tehát Ákis Dávidot és azt mondta neki: »Az Úr életére mondom, hogy derék és jó ember vagy színem előtt, s kedvemre van, hogy velem jársz-kelsz a táborban, mert nem találtam benned semmi rosszat attól a naptól kezdve, hogy hozzám jöttél mind a mai napig. Ám a fejedelmeknek nem tetszel.

29:7  Térj vissza tehát, s menj el békességben, hogy ne sértsd a filiszteusok fejedelmeinek szemét.«

29:8  Azt mondta erre Dávid Ákisnak: »De hát mit követtem el, s mi rosszat találtál bennem, szolgádban attól a naptól kezdve, hogy színed elé jutottam mind a mai napig, hogy nem vonulhatok és nem harcolhatok uram, királyom ellenségei ellen?«

29:9  Ákis erre azt felelte Dávidnak: »Tudom, hogy olyan jó vagy szememben, mint az Isten angyala, de hát a filiszteusok fejedelmei azt mondták: ‘Ne jöjjön fel velünk a harcba.’

29:10  Éppen azért kelj fel kora reggel urad azon szolgáival együtt, akik veled jöttek, s hajnalban, mihelyt felkeltek és virradni kezd, menjetek el.«

29:11  Erre Dávid és emberei hajnalban felkeltek, hogy kora reggel útra keljenek és visszatérjenek a filiszteusok földjére, a filiszteusok pedig felmentek Jezreelbe.

Chapter 30

30:1  Mire harmadnapra Dávid és emberei Szikelegbe jutottak, az amalekiták betörtek a Délvidékről Szikelegbe, feldúlták és lángba borították Szikeleget,

30:2  fogságba hurcolták belőle az aprajától a nagyjáig a nőket – nem öltek meg senkit, hanem csak elvitték őket magukkal –, s útjukra mentek.

30:3  Amikor Dávid és emberei a városhoz jutottak, s látták, hogy felgyújtották, feleségeiket, fiaikat s lányaikat pedig fogságba hurcolták,

30:4  zokogni kezdett Dávid és a nép, amely vele volt, és addig sírtak, amíg el nem apadtak könnyeik.

30:5  Dávid két feleségét ugyanis, a jezreeli Ahinoámot és Abigailt, a kármeli Nábál volt feleségét szintén fogságba hurcolták.

30:6  Dávid nagyon elszomorodott, mert a nép meg akarta kövezni, mivel kinek-kinek elkeseredett a lelke a fiaiért s a lányaiért. Ám Dávid erőt nyert az Úrtól, az ő Istenétől,

30:7  és azt mondta Abjatár papnak, Ahimelek fiának: »Hozd ide hozzám az efódot!« Abjatár oda is vitte Dávidhoz az efódot,

30:8  s Dávid megkérdezte az Urat: »Üldözzem-e ezeket a rablókat, elérem-e őket vagy sem?« Az Úr azt felelte neki: »Üldözd őket, mert biztosan eléred őket, és visszaszerzed a zsákmányt.«

30:9  El is indult Dávid s az a hatszáz ember, aki vele volt. Amikor a Beszór patakhoz jutottak, azok, akik elfáradtak, megálltak.

30:10  Dávid azonban négyszáz emberrel tovább folytatta az üldözést; kétszázan álltak meg ugyanis, mert úgy elfáradtak, hogy nem kelhettek át a Beszór patakon.

30:11  A mezőn aztán egy egyiptomi emberre akadtak, s azt elvitték Dávidhoz, s adtak neki kenyeret, hogy egyen és vizet, hogy igyon,

30:12  sőt egy csomó száraz fügét és két füzér aszúszőlőt is. Amikor megette, magához tért, s felüdült – három nap és három éjjel nem evett ugyanis kenyeret és nem ivott vizet.

30:13  Dávid megkérdezte tőle: »Kié vagy, honnan való vagy, és hova mégy?« Az azt felelte: »Egyiptomi legény vagyok, egy amalekita embernek a rabszolgája, de a gazdám elhagyott, mert harmadnapja megbetegedtem.

30:14  Betörtünk ugyanis a keretiek Délvidékére, továbbá Júdába és Káleb Délvidékére, és lángba borítottuk Szikeleget.«

30:15  Azt mondta erre neki Dávid: »El tudsz-e vezetni engem ahhoz a csapathoz?« Az azt mondta: »Ha megesküszöl nekem Istenre, hogy nem ölsz meg, s nem adsz a gazdám kezébe, akkor elvezetlek ahhoz a csapathoz.« Dávid megesküdött neki.

30:16  Erre ő odavezette, s íme, azok éppen szanaszét hevertek az egész vidéken, ettek és ittak, és szinte ünnepet ültek amiatt a sok préda és zsákmány miatt, amelyet a filiszteusok földjén és Júda földjén szereztek.

30:17  Dávid másnap reggeltől estig úgy megverte őket, hogy senki sem menekült meg közülük, csak négyszáz fiatal ember, aki tevére ugrott és elmenekült.

30:18  Így Dávid visszaszerezte mindazt, amit az amalekiták elvittek, visszaszerezte két feleségét is,

30:19  úgyhogy nem hiányzott semmi sem, sem kicsiny, sem nagy, sem a fiúk, sem a lányok közül, sem a zsákmányból. Aztán mindazt, amit elraboltak, visszavitte Dávid,

30:20  sőt vett valamennyi nyájat és csordát és maga előtt hazatereltette, miközben az emberek azt mondták: »Ez Dávid zsákmánya.«

30:21  Amikor aztán eljutott Dávid ahhoz a kétszáz emberhez, akik elfáradva megálltak, s nem tudták követni Dávidot, s akiknek megparancsolta, hogy maradjanak a Beszór pataknál, azok kimentek Dávid s a vele lévő nép elé. Amikor Dávid odaért e néphez, köszöntötte őket békességgel.

30:22  Megszólalt azonban ekkor minden gaz és gonosz ember azok közül az emberek közül, akik elmentek Dáviddal. Ezt mondták »Mivel ezek nem jöttek velünk, ne adjunk nekik semmit sem a zsákmányból, amelyet visszaszereztünk, hanem elégedjék meg mindegyikük a feleségével s a gyermekeivel, s ha azokat megkapták, távozzanak.«

30:23  Ám Dávid azt felelte: »Ne járjatok el így, testvéreim, azzal, amit az Úr adott nekünk, mert ő oltalmazott minket, s ő adta kezünkbe azokat a rablókat, akik ránk törtek.

30:24  Senki sem fog rátok hallgatni ebben a dologban, mert egyenlő rész jár annak, aki lement a harcba és annak, aki a holminál maradt: egyformán kell az osztozkodást megejteni.«

30:25  Ettől a naptól kezdve ez rendelet, szabály és törvény lett Izraelben mind a mai napig.

30:26  Amikor aztán Dávid eljutott Szikelegbe, ajándékokat küldött a zsákmányból Júda hozzá közel álló véneinek ezzel az üzenettel: »Fogadjátok el ezt az áldomást az Úr ellenségeinek zsákmányából.«

30:27  Küldött a bételieknek, a délvidéki rámótiaknak, a jeterieknek,

30:28  az ároerieknek, a szefámótiaknak, az estemóiaknak,

30:29  a rakáliaknak, a Jerameél városaiban levőknek, a Keni városaiban levőknek,

30:30  az arámaiaknak, az Ásán tónál levőknek, az atákiaknak,

30:31  a hebroniaknak, és a többieknek, akik azokon a helyeken laktak, ahol Dávid és emberei megfordultak.

Chapter 31

31:1  A filiszteusok pedig megütköztek Izraellel és Izrael emberei megfutamodtak a filiszteusok színe elől, s elhullottak sebeikben a Gilboa hegyén.

31:2  Erre a filiszteusok megrohanták Sault és fiait, és megölték Jonatánt, Abinádábot és Melkisuát, Saul fiait.

31:3  Aztán a harc egész súlya Saulra fordult, s az íjászemberek üldözőbe vették, s az íjászok nagyon megsebesítették.

31:4  Ekkor Saul azt mondta fegyverhordozójának: »Vond ki kardodat, s ölj meg, hogy ide ne találjanak jönni ezek a körülmetéletlenek, s meg ne öljenek engem, s csúfot ne űzzenek belőlem.« Fegyverhordozója azonban nem akarta ezt megtenni, mert igen félt. Erre Saul megragadta a kardot, s beléje dőlt.

31:5  Amikor ezt fegyverhordozója látta, azt tudniillik, hogy Saul meghalt, maga is kardjába dőlt, s meghalt vele.

31:6  Így halt meg Saul és három fia, meg a fegyverhordozója, s valamennyi embere azon a napon egyszerre.

31:7  Amikor látták Izraelnek azok az emberei, akik a völgyön túl és a Jordánon túl voltak, hogy az izraelita emberek megfutamodtak, s hogy Saul és fiai meghaltak, elhagyták városaikat és megfutamodtak. Erre a filiszteusok odamentek, s ott is megtelepedtek.

31:8  Másnap aztán elmentek a filiszteusok, hogy kifosszák a megölteket, s megtalálták Sault és három fiát, elterülve a Gilboa hegyén.

31:9  Erre levágták Saul fejét, leszedték fegyvereit és elküldték a filiszteusok földjére, körös-körül mindenfelé, hogy így közöljék a hírt a bálványok templomával és a néppel.

31:10  Aztán elhelyezték fegyvereit az Astarték templomában, tetemét pedig feltűzték Bétsán falára.

31:11  Amikor Jábes-Gileád lakói meghallották mindazt, amit a filiszteusok Saullal cselekedtek,

31:12  vitézlő embereik valamennyien felkerekedtek, egész éjszaka meneteltek, s levették Saul tetemét s fiainak tetemét Bétsán faláról, aztán visszamentek Jábes-Gileádba, és ott elégették.

31:13  Végül vették csontjaikat és eltemették őket Jábes berkében, majd hétnapos böjtöt tartottak.