Site uses cookies to provide basic functionality.

OK
LEVITICUS
Up
Chapter 1
Levi HunUj 1:1  Szólította Mózest az Úr, és így beszélt hozzá a kijelentés sátrából:
Levi HunUj 1:2  Beszélj Izráel fiaival, és mondd meg nekik: Ha egy ember közületek áldozatot akar bemutatni az Úrnak, valamilyen állatot, marhát vagy juhfélét, így mutassátok be az áldozatot:
Levi HunUj 1:3  Ha valaki marhát akar áldozni égőáldozatul, csak hibátlan hímet mutasson be. Vigye azt a kijelentés sátrának a bejáratához, hogy kedvesen fogadja tőle az Úr.
Levi HunUj 1:4  Tegye kezét az égőáldozat fejére, hogy az kedves legyen és engesztelést szerezzen.
Levi HunUj 1:5  Majd vágja le a marhát az Úr színe előtt. Áron fiai, a papok pedig mutassák be áldozatul a vért úgy, hogy hintsék a vért körös-körül az oltárra, amely a kijelentés sátrának a bejáratánál van.
Levi HunUj 1:6  Azután nyúzza meg az égőáldozatot, és darabolja szét darabjaira.
Levi HunUj 1:7  Áron pap fiai pedig gyújtsanak tüzet az oltáron, és rakjanak fát a tűzre.
Levi HunUj 1:8  Azután Áron fiai, a papok, rakják oda sorjában a darabokat, a fejet és a hájat a fára, amely az oltár tüzén van.
Levi HunUj 1:9  A belét és lábszárait azonban mossák meg vízben, és úgy füstölögtesse el a pap az egészet az oltáron. Égőáldozat ez, kedves illatú tűzáldozat az Úrnak.
Levi HunUj 1:10  Ha valaki juhfélét, bárányt vagy kecskét akar adni égőáldozatul, csak hibátlan hímet mutasson be.
Levi HunUj 1:11  Vágja le az oltár északi oldalánál az Úr színe előtt, Áron fiai, a papok pedig hintsék a vért körös-körül az oltárra.
Levi HunUj 1:12  Azután darabolja szét darabjaira, és a fejével meg a hájával együtt rakja azokat a pap sorjában a fára, amely az oltár tüzén van.
Levi HunUj 1:13  A belet és a lábszárakat azonban mossák meg vízben, a pap pedig mutassa be áldozatul az egészet, és füstölögtesse el az oltáron. Égőáldozat ez, kedves illatú tűzáldozat az Úrnak.
Levi HunUj 1:14  Ha pedig valaki madarat akar égőáldozatul bemutatni az Úrnak, akkor gerlicét vagy galambfiókát mutasson be áldozatul.
Levi HunUj 1:15  Vigye oda a pap az oltárhoz, és miután a nyakát kitekerte, füstölögtesse el az oltáron, a vérét pedig nyomja ki az oltár peremére.
Levi HunUj 1:16  A begyét tartalmával együtt távolítsa el, és dobja az oltár keleti oldalára, a hamu gyűjtőhelyére.
Levi HunUj 1:17  Hasítsa be a szárnyait, de ne szakítsa le, és füstölögtesse el azt a pap az oltáron, a tűzre rakott fán. Égőáldozat ez, kedves illatú tűzáldozat az Úrnak.
Chapter 2
Levi HunUj 2:1  Ha valaki ételáldozatot akar bemutatni az Úrnak, finomliszt legyen az áldozata, öntsön rá olajat és tegyen rá tömjént.
Levi HunUj 2:2  Vigye el azt Áron fiaihoz, a papokhoz, a pap pedig vegyen ki abból egy tele marok finomlisztet és olajat, meg az összes tömjént, és füstölögtesse el a pap az oltáron az áldozat emlékeztető részét: kedves illatú tűzáldozat ez az Úrnak.
Levi HunUj 2:3  Ami megmarad az ételáldozatból, az legyen Ároné és a fiaié. Az Úr legszentebb tűzáldozatai közé tartozik ez.
Levi HunUj 2:4  Ha kemencében sült ételáldozatot akarsz bemutatni, finomlisztből készült, olajjal gyúrt kovásztalan lepények vagy olajjal megkent kovásztalan lángosok legyenek azok.
Levi HunUj 2:5  Ha áldozatod sütőlapon sült ételáldozat, finomlisztből olajjal gyúrt, kovásztalan legyen.
Levi HunUj 2:6  Tördeld darabokra, és önts rá olajat. Ételáldozat ez.
Levi HunUj 2:7  Ha pedig áldozatod edényben készült ételáldozat, finomlisztből olajjal készüljön.
Levi HunUj 2:8  Az ezekből készült ételáldozatot vidd el az Úrnak. Vidd oda a paphoz, az pedig járuljon vele az oltárhoz.
Levi HunUj 2:9  Vegye ki a pap az ételáldozatból az áldozat emlékeztető részét, és füstölögtesse el az oltáron. Kedves illatú tűzáldozat ez az Úrnak.
Levi HunUj 2:10  Ami pedig megmarad az ételáldozatból, az legyen Ároné és a fiaié. Az Úr legszentebb tűzáldozatai közé tartozik ez.
Levi HunUj 2:11  Minden ételáldozat, amit bemutattok az Úrnak, kovász nélkül készüljön. Semmit, ami kovásszal és mézzel készült, nem szabad elfüstölögtetni tűzáldozatul az Úrnak.
Levi HunUj 2:12  Az első termés áldozataként bemutathatjátok azokat az Úrnak, de az oltárra nem kerülhetnek kedves illatul.
Levi HunUj 2:13  Minden ételáldozatodat sózd meg. Ne maradjon el ételáldozatodról Istened szövetségének a sója. Minden áldozatodat sóval mutasd be.
Levi HunUj 2:14  Ha az első termésből mutatsz be ételáldozatot az Úrnak, tűzön pörkölt kalászt és gabonadarát mutass be első termésed ételáldozataként.
Levi HunUj 2:15  Adj hozzá olajat és tégy rá tömjént. Ételáldozat ez.
Levi HunUj 2:16  A pap pedig füstölögtesse el annak a darájából és olajából az áldozat emlékeztető részét, meg az összes tömjént. Tűzáldozat ez az Úrnak.
Chapter 3
Levi HunUj 3:1  Ha valakinek az áldozata békeáldozat, és marhát akar áldozatul bemutatni, akár hímet, akár nőstényt, csak hibátlant áldozzon az Úr előtt.
Levi HunUj 3:2  Tegye kezét áldozatának a fejére, és vágja le a kijelentés sátrának a bejáratánál. Áron fiai, a papok pedig hintsék a vért körös-körül az oltárra.
Levi HunUj 3:3  Azután a békeáldozatból mutassa be az Úrnak tűzáldozatul a kövérjét, amely a beleket takarja, és mindazt a kövérjét, amely a beleken van.
Levi HunUj 3:4  Fejtse le a két vesét a rajtuk levő kövérjével együtt, amely a vékonyánál van, meg a májon levő hártyát is a vesékkel együtt.
Levi HunUj 3:5  Füstölögtessék el ezt Áron fiai az oltáron, rátéve az égőáldozatra, amely a tűzre rakott fán van. Kedves illatú tűzáldozat ez az Úrnak.
Levi HunUj 3:6  Ha valaki juhfélét akar békeáldozatul bemutatni az Úrnak, akár hímet, akár nőstényt, csak hibátlant áldozzon.
Levi HunUj 3:7  Ha bárányt akar áldozatul bemutatni, vigye oda az Úr elé.
Levi HunUj 3:8  Tegye kezét áldozatának a fejére, és vágja le a kijelentés sátra előtt. Áron fiai pedig hintsék a vért körös-körül az oltárra.
Levi HunUj 3:9  Azután a békeáldozatból mutassa be az Úrnak tűzáldozatul a kövérjét, az egész farkát, amelyet a farkcsigolyánál válasszon le, meg azt a kövérjét, amely a beleket takarja és az összes kövérjét, ami a beleken van.
Levi HunUj 3:10  Fejtse le a két vesét is a rajtuk levő kövérjével együtt, amely a vékonyánál van, meg a májon levő hártyát is a vesékkel együtt.
Levi HunUj 3:11  Füstölögtesse el ezt a pap az oltáron. Az Úr tűzáldozatának eledele ez.
Levi HunUj 3:12  Ha valaki kecskét akar áldozni, vigye oda az Úr elé.
Levi HunUj 3:13  Tegye kezét annak a fejére, és vágja le a kijelentés sátra előtt. Áron fiai pedig hintsék a vért körös-körül az oltárra.
Levi HunUj 3:14  Azután mutasson be abból áldozatot tűzáldozatul az Úrnak: a kövérjét, amely a beleket takarja és az összes kövérjét, ami a beleken van.
Levi HunUj 3:15  Fejtse le a két vesét is a rajtuk levő kövérjével együtt, amely a vékonyánál van, meg a májon levő hártyát is a vesékkel együtt.
Levi HunUj 3:16  A pap pedig füstölögtesse el azokat az oltáron. Tűzáldozat eledele ez kedves illatul. A kövérje mind az Úré.
Levi HunUj 3:17  Örök rendelkezés legyen ez nemzedékről nemzedékre minden lakóhelyeteken: se kövérjét, se vért ne egyetek!
Chapter 4
Levi HunUj 4:2  Mondd el Izráel fiainak, hogy mi történjék akkor, ha valaki nem szándékosan vétkezik az Úrnak valamelyik tilalma ellen, és azok közül csak egyet is áthág.
Levi HunUj 4:3  Ha a fölkent pap vétkezik, és a nép vétkessé vált miatta, akkor elkövetett vétkéért mutasson be egy hibátlan bikaborjút vétekáldozatul az Úrnak.
Levi HunUj 4:4  Vezesse a bikát a kijelentés sátrának a bejáratához, az Úr elé, tegye kezét a bika fejére, és vágja le a bikát az Úr előtt.
Levi HunUj 4:5  Azután vegyen a fölkent pap a bika véréből, és vigye be azt a kijelentés sátrába.
Levi HunUj 4:6  Mártsa a pap az ujját a vérbe, és hintsen a vérből hétszer a szentély kárpitjára, az Úr színe előtt.
Levi HunUj 4:7  Azután kenje meg a pap a vérrel az Úr színe előtt az illatszerfüstölő oltár szarvait a kijelentés sátrában, a bika vérét pedig mind öntse az égőáldozati oltár aljára, a kijelentés sátrának a bejáratánál.
Levi HunUj 4:8  Vegye ki a vétekáldozati bikából az összes kövérjét, azt a kövérjét, amely a beleket takarja és az összes kövérjét, ami a beleken van.
Levi HunUj 4:9  Fejtse le a két vesét is a rajtuk levő kövérjével együtt, amely a vékonyánál van, meg a májon levő hártyát is a vesékkel együtt,
Levi HunUj 4:10  ahogyan azt a békeáldozati marhából szokták kivenni. Füstölögtesse el azokat a pap az égőáldozati oltáron.
Levi HunUj 4:11  De a bika bőrét és az egész húsát, a fejével és lábszáraival együtt, meg a beleit és a ganéját,
Levi HunUj 4:12  tehát az egész bikát vigye ki a táboron kívül egy tiszta helyre, ahová a hamut öntik, és égesse azt el farakáson, tűzben. Ott égessék el, ahova a hamut öntik.
Levi HunUj 4:13  Ha Izráel egész közössége megtéved, és áthágnak csak egyet is az Úr tilalmai közül és vétkessé válnak miatta, de úgy, hogy a gyülekezet előtt rejtve volt a dolog,
Levi HunUj 4:14  később azonban kitudódik a vétek, amely miatt vétkesekké váltak, akkor mutasson be a gyülekezet egy bikaborjút vétekáldozatul. Vezessék azt a kijelentés sátra elé.
Levi HunUj 4:15  A közösség vénei tegyék kezüket a bika fejére az Úr színe előtt, azután vágják le a bikát az Úr színe előtt.
Levi HunUj 4:16  A fölkent pap vigyen be a bika véréből a kijelentés sátrába.
Levi HunUj 4:17  Mártsa a pap az ujját a vérbe, és hintsen abból hétszer a kárpitra, az Úr színe előtt.
Levi HunUj 4:18  Kenjen vért annak az oltárnak a szarvaira is, amely a kijelentés sátrában van, az Úr színe előtt, a vért pedig mind öntse az égőáldozati oltár aljára, a kijelentés sátrának a bejárata előtt.
Levi HunUj 4:19  Vegye ki belőle az összes kövérjét, és füstölögtesse el az oltáron.
Levi HunUj 4:20  Ugyanazt tegye ezzel a bikával, amit a vétekáldozati bikával szokott tenni, úgy cselekedjék vele. Ha a pap elvégezte értük az engesztelést, akkor bocsánatot nyernek.
Levi HunUj 4:21  Azután vigye ki a bikát a táboron kívülre, és ugyanúgy égesse el, ahogyan az előző bikát elégette. A gyülekezet vétekáldozata ez.
Levi HunUj 4:22  Ha egy vezető ember nem szándékosan vétkezik, és áthág csak egyet is az Úrnak, Istenének a tilalmai közül, és vétkessé válik miatta,
Levi HunUj 4:23  vagy tudtára adják vétkét, amiben vétkes, akkor hozzon áldozatul egy hibátlan kecskebakot.
Levi HunUj 4:24  Tegye kezét a bak fejére, és vágja le azon a helyen, ahol az égőáldozatot szokták levágni, az Úr színe előtt. Vétekáldozat ez.
Levi HunUj 4:25  A pap pedig vegyen ujjával a vétekáldozat véréből és kenje meg az égőáldozati oltár szarvait, a többi vért pedig öntse az égőáldozati oltár aljára.
Levi HunUj 4:26  Az egész kövérjét füstölögtesse el az oltáron, ahogyan a békeáldozat kövérjét szokták. Ha így a pap elvégzi az engesztelést annak a vétkéért, akkor bocsánatot nyer.
Levi HunUj 4:27  Ha egy ember a köznépből nem szándékosan vétkezik, és áthág csak egyet is az Úr tilalmai közül, és vétkessé válik miatta,
Levi HunUj 4:28  vagy tudtára adják vétkét, amiben vétkes, akkor hozzon áldozatul egy hibátlan nőstény kecskét a vétkéért, amiben vétkes.
Levi HunUj 4:29  Tegye kezét a vétekáldozat fejére, és vágja le a vétekáldozatot az égőáldozat helyén.
Levi HunUj 4:30  A pap pedig vegyen ujjával a vérből, és kenje meg az égőáldozati oltár szarvait, a többi vért pedig öntse az oltár aljára.
Levi HunUj 4:31  Fejtse le az egész kövérjét úgy, ahogy a békeáldozat kövérjét szokták lefejteni, a pap pedig füstölögtesse el az oltáron kedves illatul az Úrnak. Ha így a pap elvégzi érte az engesztelést, bocsánatot nyer.
Levi HunUj 4:32  Ha bárányt hoz vétekáldozatul, hibátlan nőstényt hozzon.
Levi HunUj 4:33  Tegye kezét a vétekáldozat fejére, és vágja le vétekáldozatul azon a helyen, ahol az égőáldozatot szokták levágni.
Levi HunUj 4:34  A pap pedig vegyen ujjával a vétekáldozat véréből, és kenje meg az égőáldozati oltár szarvait, a többi vért pedig öntse az oltár aljára.
Levi HunUj 4:35  Fejtse le az egész kövérjét úgy, ahogy a békeáldozati bárány kövérjét szokták lefejteni, a pap pedig füstölögtesse el az oltáron, az Úr tűzáldozataira téve. Ha így a pap elvégzi érte az engesztelést, vétkéért, amiben vétkes, bocsánatot nyer.
Chapter 5
Levi HunUj 5:1  Ha azzal vétkezik valaki, hogy átkozódást hallott, és bár tanúja volt, akár látta, akár megtudta a dolgot, de nem jelenti, bűnrészessé válik.
Levi HunUj 5:2  Vagy ha valaki hozzáér bármely tisztátalan dologhoz, akár tisztátalan vadnak, akár tisztátalan baromnak, akár tisztátalan féregnek a teteméhez, még ha nem is vette észre, tisztátalanná lett, és vétkessé vált.
Levi HunUj 5:3  Vagy ha valaki hozzáér emberi tisztátalansághoz, bármilyen tisztátalansághoz, amitől tisztátalanná lesz, még ha nem is vette észre, de aztán megtudta, vétkessé vált.
Levi HunUj 5:4  Vagy ha valaki meggondolatlanul vesz esküt az ajkára, akár jóra, akár rosszra, bármire, amire csak meggondolatlanul esküdhetik az ember, ha nem is vette észre, de aztán megtudta, vétkessé vált az ilyen miatt.
Levi HunUj 5:5  Ha tehát vétkessé válik az ilyen miatt, vallja meg, hogy miben vétkezett,
Levi HunUj 5:6  azután vigye el jóvátételi áldozatát az Úrnak, vétkéért, amiben vétkes: egy nőstény bárányt vagy kecskét a nyájból vétekáldozatul. A pap pedig szerezzen számára engesztelést vétkéért.
Levi HunUj 5:7  Ha azonban nem telik neki bárányra, akkor vigyen vétkéért jóvátételi áldozatul két gerlicét vagy két galambfiókát az Úrnak: egyet vétekáldozatul, egyet égőáldozatul.
Levi HunUj 5:8  Vigye el azokat a paphoz, az pedig mutassa be először a vétekáldozatra valót úgy, hogy szakassza meg nyakát a nyakszirtjénél, de le ne szakítsa.
Levi HunUj 5:9  Hintsen a vétekáldozat véréből az oltár peremére, a maradék vért pedig nyomja ki az oltár aljára. Vétekáldozat ez.
Levi HunUj 5:10  A másikat készítse el égőáldozatul a rendtartás szerint. Ha így a pap elvégzi az engesztelést vétkéért, amiben vétkes, bocsánatot nyer.
Levi HunUj 5:11  Ha nem telik neki két gerlicére vagy galambfiókára sem, akkor ezt vigye áldozatul vétkéért: egytized véka finomlisztet vétekáldozatul, de ne tegyen rá olajat és ne adjon hozzá tömjént, mert ez vétekáldozat.
Levi HunUj 5:12  Vigye el azt a paphoz, a pap pedig vegye ki abból egy tele marokkal az áldozat emlékeztető részét, és füstölögtesse el az oltáron, az Úr tűzáldozataira téve. Vétekáldozat ez.
Levi HunUj 5:13  Ha így a pap elvégzi érte az engesztelést bármelyik vétkéért, amelyet ezek közül elkövetett, bocsánatot nyer. A pap része ugyanaz legyen, mint az ételáldozatból.
Levi HunUj 5:15  Ha valaki hűtlenül bánik az Úr szent dolgaival, de nem szándékosan vétkezik, vigye el jóvátételi áldozatát az Úrnak: egy hibátlan kost a nyájból, amelyet a szent pénzegység szerint ezüstpénzben fölbecsültek, jóvátételi áldozatul.
Levi HunUj 5:16  Amit vétkesen elvett a szent dolgokból, fizesse vissza, tegye hozzá annak ötödrészét, és adja oda a papnak. Ha így a pap elvégzi érte az engesztelést a jóvátételi áldozat kosával, bocsánatot nyer.
Levi HunUj 5:17  Ha valaki úgy vétkezik, hogy csak egyet is áthág az Úr tilalmai közül, bár nem tudta, mégis vétkessé válik, és bűn terheli.
Levi HunUj 5:18  Ezért vigyen a paphoz jóvátételi áldozatul a nyájból egy hibátlan kost, fölbecsültetve. Ha így a pap elvégzi érte az engesztelést, a tévedésért, amelybe tudtán kívül esett, akkor bocsánatot nyer.
Levi HunUj 5:19  Jóvátételi áldozat ez, mert jóvátétellel tartozott az Úrnak.
Levi HunUj 5:21  Ha vétkezik valaki, és hűtlenséget követ el az Úr ellen azzal, hogy eltagadja honfitársának a rábízott, vagy kezébe adott, vagy attól elrabolt holmiját, vagy zsarolja honfitársát,
Levi HunUj 5:22  vagy ha elveszett holmit talált, és eltagadja azt, sőt hamisan esküszik csak egyre is mindezek közül, amelyeknek az elkövetésével vétkezik az ember,
Levi HunUj 5:23  ez történjék: Mivel vétkezett és adóssá lett, térítse meg a rablott holmit, amit elrabolt, vagy a zsarolt összeget, amit kizsarolt, vagy a rábízottat, amit rábíztak, vagy az elveszett holmit, amit talált,
Levi HunUj 5:24  vagy amire nézve hamisan esküdött, mindazt fizesse meg teljes értéke szerint, de tegye hozzá az ötödrészét, és adja oda annak, akit megillet, a jóvátételi áldozat napján.
Levi HunUj 5:25  Jóvátételi áldozatul pedig vigyen az Úrnak a nyájból egy hibátlan kost, fölbecsültetve, jóvátételi áldozatul a paphoz.
Levi HunUj 5:26  Ha így a pap elvégzi érte az engesztelést az Úr előtt, akkor bocsánatot nyer, bármit cselekedett is, amiben vétkessé vált.
Chapter 6
Levi HunUj 6:2  Parancsold meg Áronnak és fiainak: ez az égőáldozat törvénye: Az égőáldozat maradjon az oltár tűzhelyén egész éjszaka reggelig, és az oltár tüzét tartsák égve.
Levi HunUj 6:3  A pap öltse föl gyolcsruháját, és gyolcsnadrágot öltsön magára. Így szedje ki a hamut, amivé a tűz az égőáldozatot az oltáron égette, és tegye azt az oltár mellé.
Levi HunUj 6:4  Azután vesse le a ruháját, és öltözzék másik ruhába, úgy vigye ki a hamut a táboron kívül egy tiszta helyre.
Levi HunUj 6:5  Az oltáron levő tüzet azonban tartsák égve, ne aludjék ki. Égessen rajta fát a pap minden reggel, rakja fel rá sorjában az égőáldozatot, és füstölögtesse el rajta a békeáldozat kövérjét.
Levi HunUj 6:6  A tüzet állandóan tartsák égve az oltáron, ne aludjék ki.
Levi HunUj 6:7  Ez az ételáldozat törvénye: Áron fiai mutassák be azt az Úr színe előtt az oltárnál.
Levi HunUj 6:8  Vegyenek le egy marokkal az ételáldozat finomlisztjéből és olajából, az ételáldozaton levő összes tömjénnel együtt, és füstölögtessék el az oltáron mint az áldozat emlékeztető részét, kedves illatul az Úrnak.
Levi HunUj 6:9  Ami megmarad belőle, azt egyék meg Áron és fiai. Kovásztalanul egyék meg, szent helyen: a kijelentés sátrának az udvarában egyék meg.
Levi HunUj 6:10  Ne süssék kovásszal. Az ő részük ez, nekik adtam tűzáldozataimból. Igen szent ez is éppúgy, mint a vétekáldozat és a jóvátételi áldozat.
Levi HunUj 6:11  Áron fiai közül a férfiak mind ehetik azt. Örök rendelkezés legyen ez nektek nemzedékről nemzedékre az Úr tűzáldozatairól. Csak az érintheti azokat, aki föl van szentelve.
Levi HunUj 6:13  Ez Áronnak és fiainak az áldozata, amelyet akkor kell bemutatniuk az Úrnak, amikor fölkenik őket: egytized véka finomliszt mint mindennapi ételáldozat, fele reggelre, fele estére.
Levi HunUj 6:14  Olajjal meggyúrva sütőlapon készüljön, úgy vidd be azt. Az ételáldozati süteményeket darabokra tördelve mutasd be kedves illatul az Úrnak.
Levi HunUj 6:15  Az a pap is így készítse el, akit majd őutána kennek föl a fiai közül. Az Úr örök rendelkezése ez: teljesen füstölögtessék el.
Levi HunUj 6:16  A papnak minden ételáldozata teljes áldozat legyen: nem szabad megenni.
Levi HunUj 6:18  Mondd meg Áronnak és fiainak, hogy ez a vétekáldozat törvénye: azon a helyen, ahol az égőáldozatot szokták levágni, vágják le a vétekáldozatot is az Úr színe előtt. Igen szent ez is.
Levi HunUj 6:19  Az a pap egye meg, aki a vétekáldozatot bemutatja. Szent helyen kell megenni, a kijelentés sátrának az udvarában.
Levi HunUj 6:20  Csak az érintheti a húsát, aki föl van szentelve. Ha pedig a vére ráfröccsen a ruhára, akkor szent helyen kell kimosni, amire a vér fröccsent.
Levi HunUj 6:21  Törjék össze a cserépedényt, amelyben főzték, ha pedig rézedényben főzték, súrolják ki, és öblítsék ki vízzel.
Levi HunUj 6:22  A papok közül mindenki ehet belőle. Igen szent ez is.
Levi HunUj 6:23  De az olyan vétekáldozatot nem szabad megenni, amelynek a véréből bevisznek a kijelentés sátrába, hogy a szentélyben engesztelést végezzenek. Tűzben kell azt elégetni.
Chapter 7
Levi HunUj 7:1  Ez a jóvátételi áldozat törvénye - igen szent ez is -:
Levi HunUj 7:2  Azon a helyen, ahol az égőáldozatot szokták levágni, ott vágják le a jóvátételi áldozatot is. A vért öntsék körös-körül az oltárra.
Levi HunUj 7:3  Az egész kövérjét pedig mutassák be áldozatul, a farkát is, meg azt a kövérjét is, amely a beleket takarja.
Levi HunUj 7:4  A két veséjét is a rajtuk levő kövérjével együtt, amely a vékonyánál van. Fejtsék le a májon levő hártyát is a vesékkel együtt.
Levi HunUj 7:5  A pap füstölögtesse el azokat az oltáron tűzáldozatul az Úrnak. Jóvátételi áldozat ez.
Levi HunUj 7:6  A papok közül mindenki ehet belőle. Szent helyen egyék meg. Igen szent ez is.
Levi HunUj 7:7  A vétekáldozatnak is, a jóvátételi áldozatnak is ugyanaz a törvénye: azé a papé legyen, aki végzi vele az engesztelést.
Levi HunUj 7:8  Ha egy pap égőáldozatot mutat be valakiért, a bemutatott égőáldozatnak a bőre azé a papé legyen.
Levi HunUj 7:9  Minden ételáldozat, amelyet kemencében sütnek, és mindaz, ami edényben vagy sütőlapon készül, azé a papé legyen, aki bemutatta.
Levi HunUj 7:10  De minden olajjal gyúrt és száraz ételáldozat Áron összes fiáé legyen, egyiké úgy, mint a másiké.
Levi HunUj 7:11  Ez az Úrnak bemutatott békeáldozat törvénye:
Levi HunUj 7:12  Ha valaki hálaadásként mutatja be, akkor a hálaadó véresáldozaton kívül még mutasson be olajjal gyúrt kovásztalan lepényeket és olajjal megkent kovásztalan lángosokat meg finomlisztből olajjal gyúrt lepényeket.
Levi HunUj 7:13  A lepényeken kívül kovászos kenyeret is mutasson be áldozatul, hálaadási békeáldozatán kívül.
Levi HunUj 7:14  Mutasson be minden áldozatból egyet szent ajándékként az Úrnak. A többi legyen a békeáldozat vérét hintő papé.
Levi HunUj 7:15  A hálaadó békeáldozat húsát még az áldozat napján egyék meg, ne hagyjanak belőle reggelre.
Levi HunUj 7:16  Ha valakinek a véresáldozata fogadalmi vagy önkéntes áldozat, azt is azon a napon egyék meg, amelyen az áldozatot bemutatták, de ha marad belőle, azt másnap is megehetik.
Levi HunUj 7:17  Ha azonban még marad a véresáldozat húsából, azt harmadnap el kell égetni.
Levi HunUj 7:18  Mert ha mégis eszik valaki harmadnap a békeáldozat húsából, nem kap kegyelmet, nem válik javára annak, aki bemutatta. Romlott hús az, és aki eszik belőle, azt bűn terheli.
Levi HunUj 7:19  Nem szabad megenni azt a húst, amely hozzáér bármilyen tisztátalan dologhoz; el kell azt égetni. Ami különben a húst illeti, húst mindenki ehet, aki tiszta.
Levi HunUj 7:20  De ki kell irtani népe közül azt az embert, aki tisztátalan létére eszik a békeáldozat húsából, amely pedig az Úré.
Levi HunUj 7:21  Ha valaki hozzáér bármely tisztátalan dologhoz, emberi tisztátalansághoz vagy tisztátalan állathoz vagy bármi tisztátalan utálatossághoz, és mégis eszik a békeáldozat húsából, amely az Úré, azt az embert ki kell irtani népe közül.
Levi HunUj 7:23  Mondd meg Izráel fiainak, hogy a marhának, a báránynak és a kecskének a kövérjéből semmit se egyenek meg.
Levi HunUj 7:24  Az elhullott vagy széttépett állat kövérje bármire felhasználható, csak megenni nem szabad.
Levi HunUj 7:25  Ki kell irtani népe közül mindenkit, aki eszik annak az állatnak a kövérjéből, amelyből tűzáldozatot mutatnak be az Úrnak, mivel evett belőle.
Levi HunUj 7:26  Vért egyáltalában ne egyetek lakóhelyeiteken sehol, se madárét, se állatét.
Levi HunUj 7:27  Ki kell irtani népe közül az olyan embert, aki bármilyen vért eszik.
Levi HunUj 7:29  Mondd meg Izráel fiainak, hogy aki békeáldozatot mutat be az Úrnak, az vigyen békeáldozatából áldozati ajándékot az Úrnak.
Levi HunUj 7:30  Saját kezével vigye el az Úr tűzáldozatait, a kövérjét a szegyével együtt vigye el; a szegyét azért, hogy felmutassák felmutatott áldozatul az Úr színe előtt.
Levi HunUj 7:31  A pap füstölögtesse el a kövérjét az oltáron, a szegye pedig legyen Ároné és a fiaié.
Levi HunUj 7:32  A jobb combot is a papnak adjátok szent ajándékul a békeáldozatokból.
Levi HunUj 7:33  Annak a része legyen a jobb comb, aki Áron fiai közül bemutatja a békeáldozat vérét és kövérjét.
Levi HunUj 7:34  Mert a szegyet mint felmutatott áldozatot és a combot mint szent ajándékot elvettem Izráel fiaitól a békeáldozatokból, és Áron papnak és fiainak adtam örök rendelkezéssel, nem Izráel fiainak.
Levi HunUj 7:35  Ez Áronnak és fiainak a részesedése az Úr tűzáldozataiból, attól a naptól fogva, hogy az Úr papjaivá tették őket.
Levi HunUj 7:36  Megparancsolta az Úr, hogy ezt adják nekik Izráel fiai, fölkenésük napjától kezdve. Örök rendelkezés legyen ez nemzedékről nemzedékre.
Levi HunUj 7:37  Ez az égőáldozatnak, az ételáldozatnak és a vétekáldozatnak, a jóvátételi áldozatnak, a fölavatási áldozatnak és a békeáldozatnak a törvénye.
Levi HunUj 7:38  Így parancsolta az Úr Mózesnek a Sínai-hegyen akkor, amikor megparancsolta Izráel fiainak, hogy mutassák be áldozataikat az Úrnak a Sínai-pusztában.
Chapter 8
Levi HunUj 8:2  Fogd Áront a fiaival együtt, meg a ruhákat és a fölkenéshez való olajat, továbbá a vétekáldozati bikát, a két kost és egy kosár kovásztalan kenyeret.
Levi HunUj 8:3  A nép egész közösségét pedig gyűjtsd a kijelentés sátrának a bejáratához.
Levi HunUj 8:4  Mózes úgy cselekedett, ahogyan parancsolta neki az Úr. A közösség is odagyűlt a kijelentés sátrának a bejáratához.
Levi HunUj 8:5  Akkor Mózes elmondta a közösségnek, hogy mit kell tenni az Úr parancsa szerint:
Levi HunUj 8:6  Mózes odavezette Áront és fiait, és megmosta őket vízzel.
Levi HunUj 8:7  Ráadta Áronra a köntöst, és felövezte övvel, azután felöltöztette palástba, és ráadta az éfódot, felövezte az éfód övével, és megerősítette azt rajta.
Levi HunUj 8:8  Föltette rá a hósent is, a hósenbe pedig beletette az úrímot és a tummímot.
Levi HunUj 8:9  A fejére föltette a süveget, a süvegre pedig elől odatette az arany homlokdíszt, a szent fejdíszt, ahogyan megparancsolta Mózesnek az Úr.
Levi HunUj 8:10  Azután fogta Mózes a fölkenésre való olajat, és megkente vele a hajlékot és ami csak benne volt. Így szentelte föl azokat.
Levi HunUj 8:11  Hintett belőle az oltárra is hétszer, majd megkente az oltárt és minden fölszerelését, a medencét is az állványával együtt, hogy fölszentelje azokat.
Levi HunUj 8:12  Azután öntött a fölkenésre való olajból Áron fejére, és fölkente, hogy fölszentelje őt.
Levi HunUj 8:13  Odavezette Mózes Áron fiait is, felöltöztette őket köntöseikbe, és felövezte őket övvel, azután felkötötte rájuk a papi süveget, ahogyan megparancsolta Mózesnek az Úr.
Levi HunUj 8:14  Azután odahozatta a vétekáldozati bikát, Áron és fiai pedig rátették kezüket a vétekáldozati bika fejére.
Levi HunUj 8:15  Miután levágták, vette Mózes a vért, és megkente ujjával az oltár szarvait körös-körül. Így mutatott be vétekáldozatot az oltárért. A többi vért pedig odaöntötte az oltár aljára. Így szentelte föl, engesztelést végezvén érte.
Levi HunUj 8:16  Majd vette az egész kövérjét, ami a beleken volt, meg a májon levő hártyát és a két vesét a rajtuk levő kövérjével, és elfüstölögtette Mózes az oltáron.
Levi HunUj 8:17  A bikát a bőrével, húsával és ganéjával együtt elégette a táboron kívül, ahogyan megparancsolta Mózesnek az Úr.
Levi HunUj 8:18  Azután odahozatta az égőáldozati kost, Áron és fiai pedig rátették kezüket a kos fejére.
Levi HunUj 8:19  Miután levágták, Mózes körös-körül az oltárra hintette a vért.
Levi HunUj 8:20  Földarabolta a kost darabjaira és elfüstölögtette Mózes a fejet, a darabokat és a hájat.
Levi HunUj 8:21  A belet és a lábszárakat megmosta vízben, és elfüstölögtette Mózes az egész kost az oltáron. Égőáldozat volt ez kedves illatul, tűzáldozat az Úrnak, ahogyan megparancsolta Mózesnek az Úr.
Levi HunUj 8:22  Azután odahozatta a másik kost, a felavatási kost, Áron és fiai pedig rátették kezüket a kos fejére.
Levi HunUj 8:23  Miután levágták, vett Mózes a vérből és megkente Áron jobb fülének a cimpáját, a jobb keze hüvelykujját és a jobb lába nagyujját.
Levi HunUj 8:24  Odahozatta Áron fiait is, és megkente Mózes a vérrel a jobb fülük cimpáját, a jobb kezük hüvelykujját és a jobb lábuk nagyujját. A többi vért ráhintette Mózes körös-körül az oltárra.
Levi HunUj 8:25  Akkor vette a kövérjét, a farkat és mindazt a kövérjét, ami a beleken van, meg a májon levő hártyát és a két vesét a rajtuk levő kövérjével, végül a jobb combot.
Levi HunUj 8:26  A kovásztalan kenyerek kosarából pedig, amely az Úr előtt volt, kivett egy kovásztalan lepényt, egy olajos lepényforma kenyeret, meg egy lángost, és rárakta a kövérjére meg a jobb combra.
Levi HunUj 8:27  Mindezeket Áronnak és fiainak kezébe adta, s ők felmutatták azokat felmutatott áldozatként az Úr színe előtt.
Levi HunUj 8:28  Majd kivette a kezükből és elfüstölögtette az oltáron, az égőáldozatra téve. Fölavatási áldozat volt ez kedves illatul, tűzáldozat az Úrnak.
Levi HunUj 8:29  Akkor fogta Mózes a szegyet és felmutatta azt felmutatott áldozatként az Úr színe előtt. A fölavatási áldozati kosból Mózes része lett ez, ahogyan megparancsolta Mózesnek az Úr.
Levi HunUj 8:30  Azután vett Mózes a fölkenésre való olajból, meg a vérből, amely az oltáron volt, és ráhintette Áronra és ruháira, meg a fiaira és fiainak a ruháira is. Így szentelte meg Áront és ruháit, meg a fiait és fiainak a ruháit is.
Levi HunUj 8:31  Azután ezt mondta Mózes Áronnak és fiainak: Főzzétek meg a húst a kijelentés sátrának a bejáratánál, és ott egyétek meg azt a fölavatási áldozat kosarában levő kenyérrel együtt, ahogy megparancsoltam: Áron és fiai egyék meg azt.
Levi HunUj 8:32  Ami pedig megmarad a húsból és kenyérből, azt égessétek el.
Levi HunUj 8:33  Ne távozzatok el a kijelentés sátrának a bejáratától hét napig, addig a napig, amelyen befejeződnek fölavatásotok napjai. Mert hét napig tart a fölavatásotok.
Levi HunUj 8:34  Azt parancsolta az Úr, hogy továbbra is úgy történjék az engesztelés értetek, ahogyan ezen a napon történt.
Levi HunUj 8:35  Maradjatok a kijelentés sátrának a bejáratánál éjjel-nappal hét napig, és teljesítsetek szolgálatot az Úr előtt, hogy meg ne haljatok, mert ezt a parancsot kaptam.
Levi HunUj 8:36  Áron és fiai megtették mindazt, amit az Úr parancsolt Mózes által.
Chapter 9
Levi HunUj 9:1  A nyolcadik napon szólította Mózes Áront és fiait, meg Izráel véneit.
Levi HunUj 9:2  Ezt mondta Áronnak: Végy egy borjút a vétekáldozathoz, egy kost pedig az égőáldozathoz; hibátlanok legyenek. Azután áldozd fel őket az Úr előtt.
Levi HunUj 9:3  Izráel fiaihoz pedig így szólj: Fogjatok egy kecskebakot a vétekáldozathoz, meg egy borjút és egy bárányt az égőáldozathoz, egyévesek és hibátlanok legyenek;
Levi HunUj 9:4  továbbá egy marhát, meg egy kost a békeáldozathoz, hogy levágjátok az Úr előtt; végül olajjal gyúrt ételáldozatot, mert ma megjelenik előttetek az Úr.
Levi HunUj 9:5  Odavitték tehát a kijelentés sátra elé, amiket Mózes parancsolt. Az egész közösség is odajárult, és megállt az Úr színe előtt.
Levi HunUj 9:6  Ekkor azt mondta Mózes: Ezt a dolgot kell cselekednetek az Úr parancsa szerint, amikor majd megjelenik előttetek az Úr dicsősége.
Levi HunUj 9:7  Áronnak pedig ezt mondta Mózes: Járulj oda az oltárhoz, és készítsd el vétekáldozatodat és égőáldozatodat, és végezz engesztelést magadért, meg a népért. Azután készítsd el a nép áldozatát, és végezz engesztelést értük az Úr parancsa szerint.
Levi HunUj 9:8  Akkor odajárult Áron az oltárhoz, és levágta a maga vétekáldozatára szánt borjút.
Levi HunUj 9:9  Áron fiai odavitték hozzá a vért, ő belemártotta ujját a vérbe, és megkente az oltár szarvait, a többi vért pedig odaöntötte az oltár aljára.
Levi HunUj 9:10  A vétekáldozat kövérjét, a veséket, meg a májon levő hártyát elfüstölögtette az oltáron, ahogyan megparancsolta Mózesnek az Úr.
Levi HunUj 9:11  A húst és a bőrt pedig elégette a táboron kívül.
Levi HunUj 9:12  Azután levágta az égőáldozatot. Áron fiai odanyújtották neki a vért, ő pedig körös-körül az oltárra hintette azt.
Levi HunUj 9:13  Az égőáldozatot is odanyújtották neki darabonként,a fejével együtt, ő pedig elfüstölögtette az oltáron.
Levi HunUj 9:14  A beleket és a lábszárakat megmosta, és úgy füstölögtette el az oltáron, az égőáldozatra téve.
Levi HunUj 9:15  Bemutatta a nép áldozatát is. Fogta a nép vétekáldozatára szánt bakot, levágta és bemutatta vétekáldozatul, mint az előbb.
Levi HunUj 9:16  Az égőáldozatot is bemutatta, a rendtartás szerint végezte azt.
Levi HunUj 9:17  Majd bemutatta az ételáldozatot, vett belőle egy tele marokkal, és elfüstölögtette az oltáron. A reggeli égőáldozaton kívül volt ez.
Levi HunUj 9:18  Akkor levágta a nép békeáldozatára szánt marhát és kost, Áron fiai odanyújtották neki a vért, ő pedig körös-körül az oltárra hintette azt.
Levi HunUj 9:19  A marha kövér részeit, meg a kosét is, a farkát és ami a veséket borítja, meg a májon levő hártyát,
Levi HunUj 9:20  ezeket a kövér részeket rárakták a szegyekre. A kövér részeket elfüstölögtette az oltáron,
Levi HunUj 9:21  a szegyeket meg a jobb combot pedig felmutatta Áron felmutatott áldozatként az Úr színe előtt, Mózes parancsa szerint.
Levi HunUj 9:22  Akkor fölemelte kezét Áron a nép felé, és megáldotta őket, majd lejött, miután elkészítette a vétekáldozatot, az égőáldozatot és a békeáldozatot.
Levi HunUj 9:23  Mózes és Áron bement a kijelentés sátrába, azután kijöttek, és megáldották a népet. Ekkor megjelent az Úr dicsősége az egész nép előtt.
Levi HunUj 9:24  Tűz jött ki az Úr színe elől, és megemésztette az oltáron levő égőáldozatot és kövér részeket. Amikor látta ezt az egész nép, felujjongott, és arcra borult.
Chapter 10
Levi HunUj 10:1  Nádáb és Abíhú, Áron fiai, fogták a maguk szenesserpenyőjét, tüzet tettek bele, füstölőszert raktak rá, és idegen tűzzel áldoztak az Úr előtt, amilyet Ő nem parancsolt nekik.
Levi HunUj 10:2  Ekkor tűz csapott ki az Úr színe elől, és megemésztette őket; meghaltak az Úr színe előtt.
Levi HunUj 10:3  Mózes így szólt Áronhoz: Erről beszélt az Úr, amikor azt mondta: A hozzám közelállókon mutatom meg, hogy szent vagyok, és az egész nép előtt, hogy dicsőséges vagyok! Áron némán hallgatott.
Levi HunUj 10:4  Azután odahívta Mózes Mísáélt és Elcáfánt, Áron nagybátyjának, Uzzíélnek a fiait, és ezt mondta nekik: Járuljatok ide, és vigyétek el atyátokfiait a szentély elől, a táboron kívülre!
Levi HunUj 10:5  Oda is járultak, és elvitték azokat ruhástul a táboron kívülre, ahogyan Mózes intézkedett.
Levi HunUj 10:6  Azután ezt mondta Mózes Áronnak meg a fiainak, Eleázárnak és Ítámárnak: Fejeteket gondozatlanul ne hagyjátok, ruhátokat meg ne szaggassátok, hogy meg ne haljatok, és az Úr meg ne haragudjék az egész közösségre! Atyátokfiai, Izráel egész háza pedig sírjon amiatt, hogy ilyen égető tűzzel égetett az Úr!
Levi HunUj 10:7  A kijelentés sátrának a bejáratától se távozzatok el, különben meghaltok, mert az Úr felkenő olaja van rajtatok! Ők tehát Mózes beszéde szerint cselekedtek.
Levi HunUj 10:9  Bort és részegítő italt ne igyatok, te se, meg a fiaid se, amikor bementek a kijelentés sátrába, hogy meg ne haljatok! Örök rendelkezés legyen ez nektek nemzedékről nemzedékre.
Levi HunUj 10:10  Így tudtok különbséget tenni a szent és a közönséges közt, a tisztátalan és a tiszta közt,
Levi HunUj 10:11  és így tudjátok tanítani Izráel fiait mindazokra a rendelkezésekre, amelyeket kijelentett számukra az Úr Mózes által.
Levi HunUj 10:12  Mózes így szólt Áronhoz és megmaradt fiaihoz, Eleázárhoz és Ítámárhoz: Fogjátok az ételáldozatot, amely megmaradt az Úr tűzáldozataiból, és egyétek meg azt kovásztalanul az oltár mellett, mert igen szent az.
Levi HunUj 10:13  Szent helyen egyétek meg, mert neked és a fiaidnak rendelt rész ez az Úr tűzáldozataiból. Ezt a parancsot kaptam.
Levi HunUj 10:14  A felmutatott áldozati szegyet és a szent ajándékul adott combot is tiszta helyen egyétek meg, te és a fiaid meg a lányaid, mert neked és gyermekeidnek rendelt részül adják azt békeáldozataikból Izráel fiai.
Levi HunUj 10:15  A szent ajándékul adott combot és a felmutatott áldozati szegyet a kövér részek tűzáldozatával együtt vigyék be, hogy felmutassák az Úr színe előtt felmutatott áldozatként, azután a tied lesz és a fiaidé örök rendelkezésként, az Úr parancsa szerint.
Levi HunUj 10:16  Amikor Mózes igen kereste a vétekáldozati bakot, kiderült, hogy elégett. Megharagudott ezért Áronnak a megmaradt fiaira, Eleázárra és Ítámárra, és ezt mondta:
Levi HunUj 10:17  Miért nem ettétek meg a vétekáldozatot a szent helyen? Hiszen igen szent az, és az Úr nektek adta, hogy hordozzátok a közösség bűnét, és engesztelést szerezzen értük az Úr előtt.
Levi HunUj 10:18  Mégsem vittétek be a vérét a szentély belsejébe. Meg kellett volna ennetek a szent helyen az áldozati húst, ahogy megparancsoltam.
Levi HunUj 10:19  De Áron így szólt Mózeshez: Nézd, ma mutatták be vétekáldozatukat és égőáldozatukat az Úr előtt, engem pedig ilyen dolgok értek! Ha én ma vétekáldozatot eszem, jónak látta volna-e az Úr?
Chapter 11
Levi HunUj 11:1  Ismét beszélt az Úr Mózeshez és Áronhoz, és ezt mondta nekik:
Levi HunUj 11:2  Így szóljatok Izráel fiaihoz: Ezek azok az élőlények, amelyeket megehettek a különféle földi állatok közül:
Levi HunUj 11:3  megehettek minden kérődző állatot, amely hasított körmű, mégpedig egészen kettéhasadt körmű.
Levi HunUj 11:4  De nem ehetitek meg a kérődzők és a hasított körműek közül ezeket: a tevét, mert kérődző ugyan, de nem hasított körmű, ezért nektek tisztátalan.
Levi HunUj 11:5  A hörcsög kérődző ugyan, de nem hasított körmű: tisztátalan.
Levi HunUj 11:6  A nyúl kérődző ugyan, de nem hasított a körme: tisztátalan.
Levi HunUj 11:7  A disznó hasított körmű ugyan, mégpedig egészen kettéhasadt körmű, de nem kérődzik: tisztátalan.
Levi HunUj 11:8  Ne egyetek a húsukból, sőt még a tetemüket se érintsétek! Ezek nektek tisztátalanok.
Levi HunUj 11:9  Mindabból, ami a vízben él, ezeket ehetitek meg: megehetitek a vízben, a tengerekben és a folyókban élők közül mindazt, aminek uszonya és pikkelye van.
Levi HunUj 11:10  De legyen utálatos a tengerekben és folyókban mindaz, aminek nincs uszonya és pikkelye, akármilyen vízben nyüzsgő és akármilyen vízben élő lény is az.
Levi HunUj 11:11  Utálatosak ezek, ne egyetek a húsukból, még a tetemüket is tartsátok utálatosnak!
Levi HunUj 11:12  Utálatos legyen minden olyan vízben élő, amelynek nincs uszonya és pikkelye.
Levi HunUj 11:13  A madarak közül ezeket tartsátok utálatosnak, és meg ne egyétek, mert utálatosak: a sas, a keselyű és a halászsas,
Levi HunUj 11:16  a strucc, a bagoly, a sirály és a karvalyfélék,
Levi HunUj 11:19  a gólya és a szarkafélék, a búbos banka és a denevér.
Levi HunUj 11:20  Utálatos legyen minden négy lábon járó szárnyas rovar.
Levi HunUj 11:21  Csak azt ehetitek meg az összes négylábú szárnyas rovar közül, amelyiknek a lábain felül lábszárai is vannak, hogy szökdécselhessen velük a földön.
Levi HunUj 11:22  Ezeket ehetitek meg közülük: a vándorsáskafajtát, a kövisáskafajtát, a szöcskeféléket és a marokkói sáskafajtát.
Levi HunUj 11:23  Minden egyéb négylábú szárnyas rovar utálatos.
Levi HunUj 11:24  Ezekkel tisztátalanná teszitek magatokat. Mindaz, aki a tetemüket érinti, tisztátalan lesz estig.
Levi HunUj 11:25  Mindaz, aki fölveszi a tetemüket, mossa ki a ruháját, de tisztátalan lesz estig.
Levi HunUj 11:26  Minden állat, amelynek a körme hasított, de nem egészen kettéhasadt és nem kérődzik, tisztátalan. Mindenki tisztátalan lesz, aki érinti őket.
Levi HunUj 11:27  A négy lábon járók közül is tisztátalan minden olyan élőlény, amely a talpán jár. Aki csak a tetemüket is érinti, tisztátalan lesz estig.
Levi HunUj 11:28  Aki fölveszi tetemüket, mossa ki a ruháját, de tisztátalan lesz estig. Tisztátalanok ezek.
Levi HunUj 11:29  A földön csúszó és mászó állatok közül ezek a tisztátalanok: a menyét, az egér és a gyíkfélék;
Levi HunUj 11:30  a gekkó, a kaméleon, a tarkagyík, a csiga és a vakondok.
Levi HunUj 11:31  Ezek tisztátalanok a csúszómászó állatok közül. Tisztátalan lesz estig, aki a hullájukat érinti.
Levi HunUj 11:32  Tisztátalan lesz minden, amire ezek közül bármelyik döglötten ráesik: bármilyen faeszköz vagy ruha, bőr vagy zsák, bármilyen eszköz, amellyel dolgozni szoktak. Vízbe kell tenni, és legyen tisztátalan estig, azután már tiszta.
Levi HunUj 11:33  Ha bármely cserépedénybe valami beleesik ezekből, tisztátalan legyen minden, ami benne van, az edényt pedig törjék össze.
Levi HunUj 11:34  Ha az ilyen edényből víz kerül bármilyen ehető ételre, tisztátalan lesz, és minden ilyen edényben tisztátalan lesz bármilyen megiható ital.
Levi HunUj 11:35  Tisztátalan lesz mindaz, amire ezeknek a teteme ráesik. Le kell bontani a kemencét és a tűzhelyet is, ha tisztátalanná vált; tisztátalannak tartsátok.
Levi HunUj 11:36  De a forrás és a vízgyűjtő kút tiszta. Csak ami a tisztátalan csúszómászók teteméhez ér, az válik tisztátalanná.
Levi HunUj 11:37  Ha ilyeneknek a teteme bármilyen vetőmagra esik, amelyet el akarnak vetni, az tiszta marad.
Levi HunUj 11:38  De ha vizet öntenek a magra, és úgy esik rá valamelyiknek a teteme, azt tisztátalannak tartsátok!
Levi HunUj 11:39  Ha megdöglik egy olyan állat, amely különben megehető, és valaki megérinti annak a tetemét, tisztátalan lesz estig.
Levi HunUj 11:40  Aki eszik a teteméből, mossa ki ruháit, és tisztátalan marad estig, aki pedig fölvette a tetemét, az is mossa ki ruháit, de tisztátalan marad estig.
Levi HunUj 11:41  A földön csúszó és mászó állatok is mind utálatosak, nem szabad azokat megenni.
Levi HunUj 11:42  Ne egyetek meg semmit, ami a hasán csúszik, sem olyant, ami négy vagy több lábon jár a földön csúszó és mászó állatok közül, mert utálatosak.
Levi HunUj 11:43  Ne tegyétek magatokat utálatossá semmiféle csúszómászó állattal, ne tegyétek magatokat tisztátalanná velük, mert tisztátalanok lesztek tőlük.
Levi HunUj 11:44  Mert én, az Úr, vagyok a ti Istenetek, mutassátok hát meg, hogy szentek vagytok! Legyetek szentek, mert én szent vagyok! Ne tegyétek magatokat tisztátalanná semmiféle csúszómászó állattal, amely a földön mászik.
Levi HunUj 11:45  Mert én vagyok az Úr, aki fölhoztalak benneteket Egyiptom országából, hogy a ti Istenetek legyek. Legyetek azért szentek, mert én szent vagyok!
Levi HunUj 11:46  Ez az állatokról, madarakról, a vizekben nyüzsgő mindenféle élőlényről és a földön csúszómászó mindenféle állatról szóló törvény.
Levi HunUj 11:47  E szerint kell különbséget tenni a tisztátalan és tiszta közt, a megehető állatok és a meg nem ehető állatok közt.
Chapter 12
Levi HunUj 12:2  Így szólj Izráel fiaihoz: Ha egy asszony fogan, és fiút szül, tisztátalan lesz hét napig, ugyanolyan tisztátalan, mint a havi tisztulás idején.
Levi HunUj 12:3  A nyolcadik napon metéljék körül a fiú szeméremteste bőrét.
Levi HunUj 12:4  Még harminchárom napig maradjon otthon az anya, míg megtisztul a vértől. Semmiféle szent dolgot nem érinthet, a szent helyre sem mehet be, míg el nem telnek tisztulásának a napjai.
Levi HunUj 12:5  Ha pedig leányt szül, két hétig lesz olyan tisztátalan, mint a havi tisztuláskor, és hatvanhat napig kell otthon maradnia, míg megtisztul a vértől.
Levi HunUj 12:6  Amikor eltelnek a fiú vagy leány miatti tisztulásának napjai, akkor vigyen el egy esztendős bárányt égőáldozatul, egy galambfiókát vagy egy gerlicét pedig vétekáldozatul a kijelentés sátrának a bejárata elé, a paphoz.
Levi HunUj 12:7  Az pedig mutassa be az Úr színe előtt, és végezzen engesztelést az asszonyért, akkor tisztává lesz a vérfolyás után. Ez a törvény vonatkozik a fiút vagy leányt szülő asszonyra.
Levi HunUj 12:8  De ha nem telik neki bárányra, akkor fogjon két gerlicét vagy két galambfiókát: egyet égőáldozatul, egyet vétekáldozatul. A pap pedig végezze el az engesztelést az asszonyért, és az tiszta lesz.
Chapter 13
Levi HunUj 13:1  Azután így beszélt az Úr Mózeshez és Áronhoz:
Levi HunUj 13:2  Ha egy embernek a bőrén daganat, var, vagy fehér folt támad, és poklos kiütés lesz belőle a bőrén, akkor vigyék el Áron paphoz vagy a fiai közül valamelyik paphoz.
Levi HunUj 13:3  Nézze meg a pap a bőrén levő kiütést, és ha a szőr a kiütésben fehérré változott, és a kiütés felülete bemélyed a bőrébe, akkor poklos kiütés az. Ha ezt látja a pap, mondja ki, hogy tisztátalan.
Levi HunUj 13:4  Ha fehér folt van a bőrén, de a felülete nem mélyed bele a bőrébe, és a szőre sem változik fehérré, akkor különítse el a pap a kiütéses embert hét napig.
Levi HunUj 13:5  A hetedik napon nézze meg a pap, és ha szerinte a kiütés megállapodott, és nem terjedt tovább a kiütés a bőrön, akkor különítse el a pap másodszor is hét napig.
Levi HunUj 13:6  A hetedik napon nézze meg a pap másodszor is, és ha a kiütés elhalványodott, és nem terjedt tovább a kiütés a bőrön, akkor mondja ki a pap, hogy tiszta; csak varasodás az. Mossa ki a ruháit, és tiszta lesz.
Levi HunUj 13:7  De ha a varasodás nyilvánvalóan tovább terjed a bőrön, miután megmutatta magát a papnak azért, hogy tisztának mondják, akkor mutassa meg magát újból a papnak.
Levi HunUj 13:8  Ha a pap úgy látja, hogy a varasodás tovább terjedt a bőrön, akkor mondja ki a pap, hogy tisztátalan: poklosság az.
Levi HunUj 13:9  Ha poklos kiütés támad egy emberen, vigyék el a paphoz.
Levi HunUj 13:10  Ha a pap úgy látja, hogy fehér daganat van a bőrön, és az a szőrt fehérré változtatta, a daganatban pedig vadhús van,
Levi HunUj 13:11  akkor idült poklosság az a bőrén, mondja ki tehát a pap, hogy tisztátalan. Ne is különítse el, mert tisztátalan.
Levi HunUj 13:12  De ha annyira fejlődik a poklosság a bőrön, hogy egészen elborítja a poklosság a kiütésesnek a bőrét, tetőtől talpig, bárhol nézi is a pap,
Levi HunUj 13:13  ha tehát úgy látja a pap, hogy egészen elborította a poklosság annak a testét, akkor mondja ki, hogy tiszta az a kiütéses. Tiszta, mert egészen fehérré változott.
Levi HunUj 13:14  Csak amikor vadhús mutatkozik rajta, akkor tisztátalan.
Levi HunUj 13:15  Ha meglátja a pap a vadhúst, akkor mondja ki, hogy tisztátalan. A vadhús tisztátalan: poklosság az.
Levi HunUj 13:16  De ha a vadhús eltűnik, és fehérré változik, menjen el a paphoz,
Levi HunUj 13:17  és ha a pap úgy látja, hogy a kiütés fehérré változott, mondja ki a pap, hogy a kiütéses tiszta lett; akkor tiszta ő.
Levi HunUj 13:18  Ha valakinek a bőrén fekély volt, de begyógyult,
Levi HunUj 13:19  és a fekély helyén fehér daganat, vagy rózsaszínű folt támad, mutassa meg magát a papnak.
Levi HunUj 13:20  Ha úgy látja a pap, hogy a felülete mélyebben van a bőrnél, a szőre pedig fehérré változott, akkor mondja ki a pap, hogy tisztátalan. Poklos kiütés az, amely a fekélyből fejlődött ki.
Levi HunUj 13:21  De ha a pap úgy látja, hogy nincs benne fehér szőr, és nincs mélyebben a bőrnél, sőt meghalványodott, akkor különítse el a pap hét napig.
Levi HunUj 13:22  De ha nyilvánvalóan tovább terjedt a bőrén, mondja ki róla a pap, hogy tisztátalan: kiütés az.
Levi HunUj 13:23  Ha viszont megmaradt a fehér folt a helyén, és nem terjedt tovább, akkor gyógyuló fekély az. Mondja ki róla a pap, hogy tiszta.
Levi HunUj 13:24  Ha pedig valakinek a bőrén égési seb támad, és a seb vadhúsa rózsaszínű vagy fehér folttá lesz,
Levi HunUj 13:25  nézze meg a pap. És ha a fehér foltban a szőr fehérré változott, felülete pedig belemélyed a bőrbe, akkor a sebből fejlődött poklosság az. Mondja ki a pap, hogy tisztátalan, mert poklos kiütés az.
Levi HunUj 13:26  De ha úgy látja a pap, hogy nincs a fehér foltban fehér szőr, és nincs mélyebben a bőrnél, sőt meghalványodott, akkor különítse el a pap hét napig.
Levi HunUj 13:27  A hetedik napon nézze meg a pap, és ha a folt nyilvánvalóan tovább terjedt a bőrön, akkor mondja ki róla a pap, hogy tisztátalan. Poklos kiütés az.
Levi HunUj 13:28  Ha viszont megmaradt a helyén a fehér folt, nem terjedt tovább a bőrön, sőt meghalványodott, akkor csak az égési seb daganata az. Mondja ki róla a pap, hogy tiszta, mert gyógyuló égési seb az.
Levi HunUj 13:29  Ha egy férfinak vagy asszonynak kiütés támad a fején vagy a szakállában,
Levi HunUj 13:30  nézze meg a pap a kiütést. Ha a felülete belemélyed a bőrbe, és a szőr sárgás és vékony, akkor mondja ki róla a pap, hogy tisztátalan. Ótvar az, a fejnek vagy a szakállnak a poklossága.
Levi HunUj 13:31  De ha úgy látja a pap, hogy az ótvaros kiütés felülete nem mélyed bele a bőrbe, és nincs benne fekete szőr, akkor különítse el a pap hét napig azt, akinek ótvaros kiütése van.
Levi HunUj 13:32  A hetedik napon nézze meg a pap a kiütést, és ha nem terjedt tovább az ótvar, nincs benne sárgás szőr, és az ótvar felülete nem mélyed bele a bőrbe,
Levi HunUj 13:33  akkor borotválkozzék meg, de az ótvart ne borotválja le, a pap pedig másodszor is különítse el hét napig az ótvaros embert.
Levi HunUj 13:34  A hetedik napon nézze meg a pap az ótvaros embert. Ha az ótvar nem terjedt tovább a bőrön, és a felülete sem mélyed bele a bőrbe, akkor mondja ki róla a pap, hogy tiszta. Az pedig mossa ki a ruháját, és tiszta lesz.
Levi HunUj 13:35  De ha az ótvar nyilvánvalóan tovább terjed a bőrön azután, hogy tisztának mondták őt,
Levi HunUj 13:36  akkor nézze meg a pap, és ha csakugyan terjedt az ótvar a bőrön, akkor nem is kell a papnak a sárgás szőrt kutatnia: tisztátalan az.
Levi HunUj 13:37  Ha viszont szerinte megállapodott az ótvar, és fekete szőr sarjadt benne, akkor meggyógyult az ótvar, tiszta ő, mondja ki róla a pap, hogy tiszta.
Levi HunUj 13:38  Ha egy férfinak vagy asszonynak a bőrén foltok támadnak, fehér foltok,
Levi HunUj 13:39  akkor nézze meg a pap, és ha a bőrükön a foltok halvány fehérek, a bőrön fakadt sömör az, tiszta az.
Levi HunUj 13:40  Ha valakinek kihullik a haja, kopasz az, tiszta.
Levi HunUj 13:41  Ha elöl hullik ki a haja, a homlokán kopasz, de tiszta.
Levi HunUj 13:42  De ha az egészen kopasz, vagy a homlokán kopasz fejen rózsaszínű kiütés támad, kiütéses poklosság az, az egészen kopasz, vagy a homlokán kopasz fejen.
Levi HunUj 13:43  Ha úgy látja a pap, hogy a kiütéses daganat rózsaszínű a kopasz fejen vagy a felkopaszodott homlokon, amilyen a test bőrének a poklos felülete,
Levi HunUj 13:44  poklos az is, tisztátalan. Okvetlenül mondja ki róla a pap, hogy tisztátalan, a fején levő kiütés miatt.
Levi HunUj 13:45  A poklos embernek pedig, akin kiütés van, legyen a ruhája tépett, a haja gondozatlan, takarja el a bajuszát, és ezt kiáltsa: tisztátalan, tisztátalan!
Levi HunUj 13:46  Tisztátalan mindaddig, amíg rajta van a kiütés, tisztátalan ő. Egyedül lakjék, a táboron kívül legyen a lakása.
Levi HunUj 13:47  Ha valamilyen ruhán támad poklos kiütés: gyapjúruhán vagy lenruhán,
Levi HunUj 13:48  lenvásznon vagy gyapjúszöveten, és bőrön vagy akármilyen bőrkészítményen,
Levi HunUj 13:49  ha az a kiütés zöldes vagy pirosas a ruhán, bőrön, vásznon, szöveten vagy bármilyen bőrholmin, poklos kiütés az, mutassák meg a papnak.
Levi HunUj 13:50  Nézze meg a pap a kiütést, és különítse el a kiütéses holmit hét napig.
Levi HunUj 13:51  A hetedik napon nézze meg a kiütéses holmit, és ha terjed a kiütés a ruhán, vásznon, szöveten vagy bőrön, bárminek dolgozták is fel azt a bőrt: rosszindulatú poklosság az a kiütés, tisztátalan.
Levi HunUj 13:52  El kell égetni azt a ruhát vagy vásznat, a gyapjú- vagy lenszövetet és minden bőrholmit, amelyen a kiütés van, mert rosszindulatú poklosság az. Tüzeljék el!
Levi HunUj 13:53  De ha úgy látja a pap, hogy nem terjedt tovább a kiütés a ruhán, vásznon, szöveten és bármilyen bőrholmin,
Levi HunUj 13:54  akkor parancsolja meg a pap, hogy mossák ki a kiütéses holmit, és különítse el újabb hét napig.
Levi HunUj 13:55  Ha kimosták a kiütéses holmit, és a pap úgy látja, hogy a kiütés nem változtatta meg a színét, még ha nem terjedt is tovább a kiütés: tisztátalan az. El kell tüzelni. Foltosodás az, akár a visszáján van, akár a színén.
Levi HunUj 13:56  De ha a pap úgy látja, hogy meghalványodott a kiütés a mosás után, akkor vágja ki azt a ruhából, bőrből, vászonból vagy szövetből.
Levi HunUj 13:57  Ha pedig még mindig mutatkozik a ruhán, vásznon, szöveten vagy bármilyen bőrholmin ilyesmi, akkor kiújuló poklosság az. El kell égetni, amin ilyen kiütés van.
Levi HunUj 13:58  Az olyan kimosott ruhát, vásznat, szövetet vagy bármilyen bőrholmit, amelyről eltűnt a kiütés, újból ki kell mosni, és akkor tiszta lesz.
Levi HunUj 13:59  Ez a gyapjú- vagy lenruhán, vásznon, szöveten vagy bármilyen bőrholmin levő poklos kiütés törvénye. Ennek az alapján mondják tisztának vagy tisztátalannak.
Chapter 14
Levi HunUj 14:2  Ez a poklos emberre vonatkozó törvény, amikor megtisztulva a pap elé kerül:
Levi HunUj 14:3  menjen ki a pap a táboron kívülre, és ha úgy látja a pap, hogy meggyógyult a poklos ember a poklos kiütésből,
Levi HunUj 14:4  akkor hozzanak a pap parancsára a megtisztulni akaróért két élő tiszta madarat, cédrusfát, bíborfonalat és izsópot.
Levi HunUj 14:5  Azután vágják le a pap parancsára az egyik madarat cserépedény fölött, forrásvíz mellett.
Levi HunUj 14:6  Fogja a pap az élő madarat, a cédrusfát, a bíborfonalat és az izsópot, és mártsa bele azokat az élő madárral együtt a forrásvíz mellett levágott madár vérébe.
Levi HunUj 14:7  Azután hintse meg a poklosságból megtisztulni akarót hétszer, és mondja ki, hogy tiszta. Az élő madarat pedig eressze szabadon a mezőn.
Levi HunUj 14:8  A megtisztulni akaró mossa ki ruháját, borotválja le mindenütt a szőrét, mosakodjék meg vízben, és tiszta lesz. Azután bemehet a táborba, de hét napig maradjon a sátoron kívül.
Levi HunUj 14:9  A hetedik napon borotválja le mindenütt a szőrét, a haját, szakállát, szemöldökét, és borotválja le mindenütt a szőrét. Mossa ki a ruháját, és mossa meg a testét vízben, akkor tiszta lesz.
Levi HunUj 14:10  A nyolcadik napon hozzon két hibátlan bárányt meg egy esztendős hibátlan nőstény bárányt. Ételáldozatul pedig háromtized véka finomlisztet olajjal gyúrva, meg fél liternyi olajat.
Levi HunUj 14:11  Állítsa oda a tisztítást végző pap a megtisztulni akarót ezekkel együtt az Úr elé, a kijelentés sátrának a bejáratához.
Levi HunUj 14:12  Azután fogja a pap az egyik bárányt, mutassa be jóvátételi áldozatul a fél liternyi olajjal együtt: mutassa fel azokat felmutatási áldozatként az Úr színe előtt.
Levi HunUj 14:13  A bárányt azon a helyen vágja le, ahol a vétekáldozatot és az égőáldozatot szokták levágni, vagyis a szent helyen, mert a vétekáldozathoz hasonlóan ez a jóvátételi áldozat is a papé. Igen szentséges az.
Levi HunUj 14:14  Vegyen a pap a jóvátételi áldozat véréből, és kenje meg azzal a pap a megtisztulni akarónak a jobb füle cimpáját, a jobb keze hüvelykujját és a jobb lába nagyujját.
Levi HunUj 14:15  Vegyen a pap a fél liternyi olajból is, és öntsön a pap a bal tenyerébe,
Levi HunUj 14:16  majd mártsa bele a pap jobb kezének az ujját a bal tenyerében levő olajba, és hintsen ujjával az olajból hétszer az Úr színe elé.
Levi HunUj 14:17  A tenyerén maradt olajjal kenje meg a pap a megtisztulni akarónak a jobb füle cimpáját, a jobb keze hüvelykujját és a jobb lába nagyujját, a jóvátételi áldozat vére helyén.
Levi HunUj 14:18  A tenyerében maradt olajat pedig kenje a pap a megtisztulni akarónak a fejére. Így végezze el érte a pap az engesztelést az Úr színe előtt.
Levi HunUj 14:19  Azután készítse el a pap a vétekáldozatot, és végezzen engesztelést a tisztátalanságból megtisztulni akaróért. Majd vágja le az égőáldozatot.
Levi HunUj 14:20  Vigye fel a pap az égőáldozatot meg az ételáldozatot az oltárra. Így végezzen érte engesztelést a pap, és akkor tiszta lesz.
Levi HunUj 14:21  De aki szegény ember, és nem telik neki enynyire, az hozzon egy bárányt jóvátételi áldozatul, felmutatásra, hogy engesztelést végezzenek érte: ételáldozatul meg egytized véka olajjal gyúrt finomlisztet és fél liternyi olajat.
Levi HunUj 14:22  Hozzon két gerlicét vagy két galambfiókát is, ahogyan telik neki, az egyiket vétekáldozatra, a másikat égőáldozatra.
Levi HunUj 14:23  Vigye el azokat tisztulásának nyolcadik napján a paphoz, a kijelentés sátrának a bejáratához az Úr színe elé.
Levi HunUj 14:24  Fogja a pap a jóvátételi áldozatra való bárányt és a fél liternyi olajat, és mutassa fel azokat a pap felmutatott áldozatként az Úr színe előtt.
Levi HunUj 14:25  Azután vágja le a jóvátételi áldozatra való bárányt. Vegyen a pap a jóvátételi áldozat véréből, és kenje meg a megtisztulni akaró jobb füle cimpáját, a jobb keze hüvelykujját és a jobb lába nagyujját.
Levi HunUj 14:26  Öntsön a pap az olajból a maga bal tenyerébe,
Levi HunUj 14:27  és a bal tenyerében levő olajból hintsen a pap jobb kezének az ujjával hétszer az Úr színe elé.
Levi HunUj 14:28  Azután kenje meg a pap a tenyerében levő olajból a megtisztulni akaró jobb füle cimpáját, a jobb keze hüvelykujját és a jobb lába nagyujját, a jóvátételi áldozat vérének a helyén.
Levi HunUj 14:29  A tenyerében maradt olajat pedig kenje a pap a megtisztulni akarónak a fejére. Így végezze el érte az engesztelést az Úr színe előtt.
Levi HunUj 14:30  Azután készítse el az egyik gerlicét vagy galambfiókát, amire tellett neki.
Levi HunUj 14:31  Abból, amire tellett neki, készítse el az egyiket vétekáldozatul, a másikat égőáldozatul, az ételáldozattal együtt. Így végezzen a pap engesztelést a megtisztulni akaróért az Úr színe előtt.
Levi HunUj 14:32  Ez a törvény vonatkozik arra, akin poklos kiütés volt, de nem telik neki többre, amikor meg akar tisztulni.
Levi HunUj 14:33  Azután így beszélt az Úr Mózeshez és Áronhoz:
Levi HunUj 14:34  Ha majd bementek Kánaán földjére, amelyet én adok nektek birtokul, és ha poklos kiütést bocsátok valamelyik házra a birtokotokban levő földön,
Levi HunUj 14:35  akkor menjen el a ház tulajdonosa, és jelentse a papnak: Valami kiütésféle látszik a házamon.
Levi HunUj 14:36  Parancsolja meg a pap, hogy ürítsék ki a házat, mielőtt a pap odamegy a kiütés megnézésére, hogy semmi se legyen tisztátalan a házban. Ezután menjen el a pap megnézni a házat.
Levi HunUj 14:37  Nézze meg a kiütést, és ha a ház falain zöldes vagy vöröses gödröcskék vannak, és felületük mélyebben van a falnál,
Levi HunUj 14:38  akkor menjen ki a pap a házból a ház bejárata elé, és zárja be a házat hét napra.
Levi HunUj 14:39  A hetedik napon nézze meg újból a pap, és ha terjed a kiütés a ház falain,
Levi HunUj 14:40  akkor parancsolja meg a pap, hogy szedjék ki a kiütéses köveket, és dobják ki azokat a városon kívülre, tisztátalan helyre.
Levi HunUj 14:41  A házat pedig kapartassa le belül körös-körül és a lekapart vakolatot öntsék a városon kívül levő tisztátalan helyre.
Levi HunUj 14:42  Azután vegyenek más köveket, illesszék be az előbbi kövek helyére; vakolatot is mást vegyenek, és azzal tapasszák be a házat.
Levi HunUj 14:43  De ha újból kiütés támad a házon azután, hogy kiszedték a köveket, lekaparták, és újra tapasztották a házat,
Levi HunUj 14:44  akkor menjen el a pap, és ha úgy látja, hogy tovább terjedt a kiütés a házon, az rosszindulatú poklosság a házon, tisztátalan.
Levi HunUj 14:45  Bontsák le azt a házat, és a ház köveit, faanyagát és összes vakolatát vigyék ki a városon kívül levő tisztátalan helyre.
Levi HunUj 14:46  Aki bemegy bármikor a zárlat alatt levő házba, tisztátalan legyen estig.
Levi HunUj 14:47  Aki feküdt abban a házban, mossa ki a ruháját, és aki evett abban a házban, az is mossa ki a ruháját.
Levi HunUj 14:48  Abban az esetben, ha a pap elmegy, és úgy látja, hogy nem terjedt tovább a kiütés a házon, miután kitapasztották a házat, mondja ki a pap, hogy tiszta a ház, mert megszűnt a kiütés.
Levi HunUj 14:49  A ház megtisztítása végett vegyen két madarat, cédrusfát, bíborfonalat és izsópot.
Levi HunUj 14:50  Vágja le az egyik madarat forrásvízzel telt cserépedény fölött.
Levi HunUj 14:51  Azután fogja a cédrusfát, az izsópot, a bíborfonalat és az élő madarat, mártsa bele ezeket a levágott madár vérébe és a forrásvízbe, és hintse meg a házat hétszer.
Levi HunUj 14:52  Így tisztítsa meg a házat a vétektől a madár vérével és a forrásvízzel, az élő madárral és a cédrusfával, az izsóppal és a bíborfonállal.
Levi HunUj 14:53  Az élő madarat pedig eressze szabadon a városon kívül, a mezőn. Így végezzen engesztelést a házért, és azután tiszta lesz.
Levi HunUj 14:54  Ez a törvény vonatkozik mindenféle poklos kiütésre és ótvarra,
Levi HunUj 14:57  útmutatásul arra, hogy mikor tiszta és mikor tisztátalan valami. Ez a poklosságra vonatkozó törvény.
Chapter 15
Levi HunUj 15:1  Azután így beszélt az Úr Mózeshez és Áronhoz:
Levi HunUj 15:2  Szóljatok Izráel fiaihoz, és mondjátok el ezt nekik: Ha egy férfinak folyása támad a testéből, a folyása tisztátalan.
Levi HunUj 15:3  Ez a teendő tisztátalanságával, ha folyása van: akár állandó testének a folyása, akár lappang testében a folyás, tisztátalanság az.
Levi HunUj 15:4  Ezért tisztátalan minden fekvőhely, amelyen a folyásos fekszik, és tisztátalan minden holmi, amelyre ráül.
Levi HunUj 15:5  Aki a fekhelyét érinti, mossa ki a ruháját, és mosakodjék meg vízben, de tisztátalan legyen estig.
Levi HunUj 15:6  Aki pedig olyan holmira ül, amelyen a folyásos ült, mossa ki a ruháját, és mosakodjék meg vízben, de tisztátalan legyen estig.
Levi HunUj 15:7  Aki érinti a folyásosnak a testét, az is mossa ki a ruháját, és mosakodjék meg vízben, de tisztátalan legyen estig.
Levi HunUj 15:8  És ha leköpi a folyásos a tiszta embert, ez mossa ki a ruháját, mosakodjék meg vízben, de tisztátalan legyen estig.
Levi HunUj 15:9  Tisztátalan minden nyereg is, amelyen a folyásos ült.
Levi HunUj 15:10  Tisztátalan legyen estig mindenki, aki bármit érint, ami alatta volt; és aki fölemeli azokat, mossa ki a ruháját, mosakodjék meg vízben, de tisztátalan legyen estig.
Levi HunUj 15:11  Mindenki, akit a folyásos megérintett anélkül, hogy a kezét leöblítette volna vízzel, mossa ki a ruháját, és mosakodjék meg vízben, de tisztátalan legyen estig.
Levi HunUj 15:12  Össze kell törni azt a cserépedényt, amelyet a folyásos érintett; minden ilyen faedényt pedig vízzel kell kiöblíteni.
Levi HunUj 15:13  Amikor megtisztul a folyásos a folyásából, számoljon hét napot a tisztulásától kezdve. Akkor mossa ki a ruháját, és testét is mossa meg forrásvízben, és tiszta lesz.
Levi HunUj 15:14  A nyolcadik napon vegyen két gerlicét vagy két galambfiókát, menjen el az Úr színe elé, a kijelentés sátrának a bejáratához, és adja oda azokat a papnak.
Levi HunUj 15:15  A pap pedig készítse el az egyiket vétekáldozatul, a másikat égőáldozatul, és végezzen érte a pap engesztelést az Úr színe előtt, folyása miatt.
Levi HunUj 15:16  Ha egy férfinak magömlése van, mossa meg egész testét vízben, és legyen tisztátalan estig.
Levi HunUj 15:17  Mossanak ki vízben minden ruhát és mindenféle bőrt, amelyre a magömlés került, és legyen az tisztátalan estig.
Levi HunUj 15:18  És ha egy asszonnyal magömléses férfi hált, mosakodjanak meg vízben, és legyenek tisztátalanok estig.
Levi HunUj 15:19  Ha egy asszonynak folyása van, vérfolyás a testében, hét napig számít havi tisztulásban levőnek, és mindenki tisztátalan legyen estig, aki érinti őt.
Levi HunUj 15:20  Tisztátalan mindaz, amin fekszik havi tisztulása idején, és tisztátalan, amin ül.
Levi HunUj 15:21  Ha valaki a fekvőhelyéhez ér, mossa ki a ruháját, mosakodjék meg vízben, és legyen tisztátalan estig.
Levi HunUj 15:22  És aki olyan holmit érint, amelyen az ilyen asszony ült, mossa ki a ruháját, mosakodjék meg vízben, és legyen tisztátalan estig.
Levi HunUj 15:23  Ha valaki megérint valamit abból, ami a fekvőhelyén volt vagy amin ülni szokott, legyen tisztátalan estig.
Levi HunUj 15:24  Ha pedig vele hál egy férfi, akkor az asszony havi tisztulása miatt legyen a férfi is tisztátalan hét napig, és legyen tisztátalan mindenestül az a fekvőhely is, amelyen feküdni szokott.
Levi HunUj 15:25  Ha több napig tart az asszony vérfolyása, a havi tisztulása idején kívül is, vagy ha a folyás a havi tisztulás idejénél tovább tart, akkor tisztátalan legyen folyásának egész idején, éppoly tisztátalan, mint havi tisztulásának idején.
Levi HunUj 15:26  A fekvőhelye, amelyen folyásának egész ideje alatt fekszik, mindenestül olyan legyen, mint amilyen a fekvőhelye a havi tisztulásakor. Minden holmija, amelyre ráül, tisztátalan legyen, mint amilyen tisztátalan a havi tisztulásakor.
Levi HunUj 15:27  Bárki ér hozzá azokhoz, tisztátalan legyen, mossa ki azért a ruháját, mosakodjék meg vízben, és legyen tisztátalan estig.
Levi HunUj 15:28  Ha az asszony megtisztul folyásától, számoljon még hét napot, és azután már tiszta.
Levi HunUj 15:29  A nyolcadik napon vegyen két gerlicét vagy két galambfiókát, és vigye el azokat a paphoz, a kijelentés sátrának a bejáratához.
Levi HunUj 15:30  A pap pedig készítse el az egyiket vétekáldozatul, a másikat égőáldozatul, és így végezzen érte a pap engesztelést az Úr színe előtt, tisztátalan folyása miatt.
Levi HunUj 15:31  Így óvjátok Izráel fiait a tisztátalanságtól, hogy meg ne haljanak tisztátalanságuk miatt, tisztátalanná téve hajlékomat, amely közöttük van.
Levi HunUj 15:32  Ez a törvény vonatkozik a folyásosokra: arra, akinek magömlése van, amely által tisztátalanná lesz,
Levi HunUj 15:33  meg arra, aki havi tisztulásban szenved; arra, akinek folyása van, akár férfi, akár asszony; végül arra a férfira, aki tisztátalan asszonnyal hál.
Chapter 16
Levi HunUj 16:1  Beszélt az Úr Mózeshez Áron két fiának a halála után, akik meghaltak, mert az Úr elé mertek lépni.
Levi HunUj 16:2  Ezt mondta az Úr Mózesnek: Mondd meg a testvérednek, Áronnak, hogy ne menjen be akármikor a szentélybe a kárpiton belül, a ládán levő födél elé, hogy meg ne haljon, mert a födél fölött jelenek meg felhőben.
Levi HunUj 16:3  Úgy menjen be Áron a szentélybe, hogy vigyen egy bikát vétekáldozatul és egy kost égőáldozatul.
Levi HunUj 16:4  Öltözzék gyolcsból készült szent köntösbe, gyolcsnadrág legyen rajta, gyolcsövvel övezze magát körül, gyolcssüveget tegyen a fejére. Szent ruhák ezek, mosakodjék meg azért vízben, és úgy öltse fel ezeket.
Levi HunUj 16:5  Izráel fiainak a közösségétől pedig vegyen két kecskebakot vétekáldozatul és egy kost égőáldozatul.
Levi HunUj 16:6  Mutassa be Áron a bikát mint a maga vétekáldozatát, és szerezzen engesztelést magáért és háza népéért.
Levi HunUj 16:7  Azután fogja a két kecskebakot, állítsa azokat az Úr elé a kijelentés sátrának a bejáratánál,
Levi HunUj 16:8  és vessen sorsot Áron a két bakra, az egyiket sorsolja ki az Úrnak, a másikat Azázélnak.
Levi HunUj 16:9  Vezesse oda Áron azt a bakot, amely a sorsvetésben az Úrnak jutott, és készítse azt el vétekáldozatul.
Levi HunUj 16:10  Azt a bakot pedig, amely a sorsvetésben Azázélnak jutott, állítsák élve az Úr elé, hogy engesztelést végezzen vele, és elküldje Azázélnak a pusztába.
Levi HunUj 16:11  Áron tehát mutassa be a bikát mint a maga vétekáldozatát, és szerezzen engesztelést magáért és háza népéért. Vágja le Áron a bikát mint a maga vétekáldozatát.
Levi HunUj 16:12  Rakja tele a szenes-serpenyőt tüzes parázzsal az Úr előtt levő oltárról, és két tele marok porrá tört illatos fűszerfélével együtt vigye be a kárpiton belülre.
Levi HunUj 16:13  Tegye rá az illatáldozatot a tűzre az Úr színe előtt, hogy beborítsa az illatáldozat felhője a födelet, amely a bizonyság fölött van, és akkor nem hal meg.
Levi HunUj 16:14  Azután vegyen a bika véréből, és hintse ujjával a födél felé, kelet felé. A födél elé pedig hétszer hintsen ujjával a vérből.
Levi HunUj 16:15  Ezután vágja le a bakot mint a nép vétekáldozatát, vigye be a vérét a kárpiton belülre, és úgy cselekedjék ezzel a vérrel, ahogyan a bika vérével cselekedett: hintse a födélre és a födél elé.
Levi HunUj 16:16  Így végezzen engesztelést a szentélyért, Izráel fiainak a tisztátalansága miatt és minden vétkes hitszegése miatt. Így cselekedjék a kijelentés sátráért is, amely köztük, tisztátalanok között van.
Levi HunUj 16:17  Amikor bemegy a szentélybe engesztelést végezni, egy ember se legyen a kijelentés sátrában, egészen a kijöveteléig. Így végezze el az engesztelést magáért, háza népéért és Izráel egész gyülekezetéért.
Levi HunUj 16:18  Azután jöjjön ki az oltárhoz, amely az Úr színe előtt van, és végezzen azért is engesztelést: vegyen a bika véréből meg a bak véréből, és kenje meg körös-körül az oltár szarvait.
Levi HunUj 16:19  És hintsen arra ujjával hétszer a vérből. Így tisztítsa és szentelje meg azt, Izráel fiainak a tisztátalansága miatt.
Levi HunUj 16:20  Ha elvégezte az engesztelést a szentélyért, a kijelentés sátráért és az oltárért, vezesse oda az élő bakot.
Levi HunUj 16:21  Tegye rá Áron mindkét kezét az élő bak fejére, és vallja meg fölötte Izráel fiainak minden bűnét és minden vétkes hitszegését. Helyezze azokat a bak fejére, azután küldje el egy odarendelt emberrel a pusztába,
Levi HunUj 16:22  hadd vigye magával a bak minden bűnüket egy távol eső földre. Így küldje el a bakot a pusztába.
Levi HunUj 16:23  Azután menjen be Áron a kijelentés sátrába, és vesse le a gyolcsruhákat, amelyeket magára öltött, amikor bement a szentélybe, és rakja le ott azokat.
Levi HunUj 16:24  Mosakodjék meg vízben, szent helyen, és öltözzék fel a ruháiba, úgy menjen ki, és készítse el a maga égőáldozatát meg a nép égőáldozatát, és végezzen engesztelést magáért és a népért.
Levi HunUj 16:25  A vétekáldozat kövérjét is füstölögtesse el az oltáron.
Levi HunUj 16:26  Aki pedig elvitte az Azázélnak szánt bakot, mossa ki ruháját, mosakodjék meg vízben, azután bemehet a táborba.
Levi HunUj 16:27  A vétekáldozati bikát és a vétekáldozati kost, amelyeknek a vérét a szentélybe vitték engesztelés végett, vigyék ki a táboron kívülre, és égessék el a bőrüket, húsukat és ganéjukat.
Levi HunUj 16:28  Aki elégeti ezeket, mossa ki ruháját, mosakodjék meg vízben, és utána bemehet a táborba.
Levi HunUj 16:29  Örök rendelkezés legyen ez nálatok: a hetedik hónap tizedikén tartóztassátok meg magatokat, ne végezzetek semmiféle munkát, sem a bennszülött, sem a köztetek tartózkodó jövevény.
Levi HunUj 16:30  Mert ezen a napon végeznek engesztelést értetek, hogy megtisztítsanak benneteket, és megtisztultok minden vétketektől az Úr színe előtt.
Levi HunUj 16:31  A teljes nyugalom napja legyen ez nálatok, tartóztassátok meg azért magatokat. Örök rendelkezés ez.
Levi HunUj 16:32  Így végezzen engesztelést az a pap is, akit majd apja után kennek fel, és avatnak fel pappá. Gyolcsruhába öltözzék, a szentélyben levő ruhákba.
Levi HunUj 16:33  Végezzen engesztelést a szent helyért, a kijelentés sátráért, és az oltárért is végezzen engesztelést. A papokért és a gyülekezet egész népéért is végezzen engesztelést.
Levi HunUj 16:34  Örök rendelkezés legyen ez nálatok, hogy évenként egyszer engesztelést végezzenek Izráel fiaiért, minden vétkük miatt. És úgy cselekedtek, ahogyan megparancsolta az Úr Mózesnek.
Chapter 17
Levi HunUj 17:2  Szólj Áronnak és fiainak meg Izráel összes fiainak, és mondd meg nekik, hogy ezt a dolgot parancsolta az Úr:
Levi HunUj 17:3  Ha Izráel házából valaki marhát, bárányt vagy kecskét vág le a táborban, vagy ha valaki a táboron kívül vágja le,
Levi HunUj 17:4  és nem viszi oda a kijelentés sátrának a bejáratához, hogy áldozatként bemutassa az Úrnak az Úr hajléka előtt, akkor úgy tekintsék azt az embert, mint vérengzőt: vért ontott, tehát ki kell irtani azt az embert népe közül.
Levi HunUj 17:5  Vigyék el azért Izráel fiai véres áldozataikat, amelyeket eddig a mezőn áldoztak, vigyék el az Úrnak a kijelentés sátrának a bejáratához, a paphoz, és ott vágják le azokat békeáldozatokként az Úrnak.
Levi HunUj 17:6  A vért hintse a pap az Úr oltárára a kijelentés sátrának a bejáratánál, a kövérjét pedig füstölögtesse el kedves illatul az Úrnak.
Levi HunUj 17:7  Ne áldozzák ezután véres áldozataikat a gonosz szellemeknek, akikkel paráználkodnak. Örök rendelkezés legyen ez náluk nemzedékről nemzedékre.
Levi HunUj 17:8  Mondd meg nekik: Ha Izráel házából, vagy a köztük tartózkodó jövevények közül valaki égőáldozatot, vagy véresáldozatot akar áldozni,
Levi HunUj 17:9  és nem viszi oda a kijelentés sátrának a bejáratához, hogy az Úrnak készítsék el, az ilyen embert ki kell irtani népe közül.
Levi HunUj 17:10  Ha Izráel házából vagy a köztük tartózkodó jövevények közül valaki bármilyen vért eszik, ellene fordulok annak az embernek, aki vért evett, és kiirtom népe közül.
Levi HunUj 17:11  Mert a test lelke a vérben van, és én az oltárra adtam azt nektek, hogy engesztelést szerezzen értetek. Mert a vér a benne levő lélek által szerez engesztelést.
Levi HunUj 17:12  Ezért mondtam Izráel fiainak: Senki se egyék vért közületek; a köztetek lakó idegen se egyék vért.
Levi HunUj 17:13  Ha valaki Izráel fiai közül vagy a köztük tartózkodó jövevények közül vadászat közben vadat vagy madarat fog, amelyet meg szabad enni, folyassa ki a vérét, és takarja be azt porral.
Levi HunUj 17:14  Mert minden test lelke a vére a lélekkel együtt. Ezért mondtam Izráel fiainak: Semmiféle testnek a vérét ne egyétek meg, mert minden testnek a lelke a vére. Ki kell irtani mindenkit, aki megeszi.
Levi HunUj 17:15  Ha pedig valaki elhullott vagy széttépett állatot eszik, akár bennszülött, akár jövevény, mossa ki ruháját, mosakodjék meg vízben, és legyen tisztátalan estig; azután tiszta lesz.
Levi HunUj 17:16  De ha nem mossa ki, és nem mosakszik meg, akkor bűnhődie kell.
Chapter 18
Levi HunUj 18:2  Szólj Izráel fiaihoz, és ezt mondd nekik: Én, az Úr, vagyok a ti Istenetek.
Levi HunUj 18:3  Ne cselekedjetek úgy, ahogyan Egyiptomban szokás, ahol laktatok. És ne cselekedjetek úgy, ahogyan Kánaán földjén szokás, ahova beviszlek benneteket. Ne kövessétek szokásaikat!
Levi HunUj 18:4  Az én döntéseim szerint cselekedjetek, az én rendelkezéseimet őrizzétek meg, és azokat kövessétek. Én, az Úr, vagyok a ti Istenetek.
Levi HunUj 18:5  Őrizzétek meg rendelkezéseimet, döntéseimet, mert aki megcselekszi azokat, él általuk. Én vagyok az Úr!
Levi HunUj 18:6  Senki se közeledjék egy vér szerinti rokonához sem azért, hogy fölfedje annak szemérmét. Én vagyok az Úr.
Levi HunUj 18:7  Apád szemérmét és anyád szemérmét föl ne fedd; anyád ő, ne fedd föl a szemérmét.
Levi HunUj 18:8  Apád feleségének a szemérmét föl ne fedd, apádé az a szemérem.
Levi HunUj 18:9  Nővérednek, apád leányának, vagy anyád leányának a szemérmét föl ne fedd, akár otthon született, akár máshol született.
Levi HunUj 18:10  Fiad leányának vagy lányod leányának a szemérmét föl ne fedd, mert a te szemérmed az.
Levi HunUj 18:11  Apád felesége leányának a szemérmét föl ne fedd, mert apádnak a szülöttje, a te nővéred ő.
Levi HunUj 18:12  Apád nővérének a szemérmét föl ne fedd: apád vérrokona ő.
Levi HunUj 18:13  Anyád nővérének a szemérmét föl ne fedd, mert anyád vérrokona ő.
Levi HunUj 18:14  Apád testvérének a szemérmét föl ne fedd, feleségéhez se közeledj: nagynénéd ő.
Levi HunUj 18:15  Menyednek a szemérmét föl ne fedd; fiadnak a felesége ő, föl ne fedd a szemérmét.
Levi HunUj 18:16  Testvéred feleségének a szemérmét föl ne fedd, testvéredé az a szemérem.
Levi HunUj 18:17  Egy asszonynak és leányának a szemérmét föl ne fedd. Fiának a leányát és lányának a leányát el ne vedd, fölfedvén szemérmüket, mert vérrokonok ők. Fajtalanság ez.
Levi HunUj 18:18  Ne végy feleségül egy nőt a nővére mellé, hogy vetélkedés ne támadjon, ha még életében fölfeded mellette a másiknak a szemérmét.
Levi HunUj 18:19  Ne közeledj nőhöz havi tisztátalansága idején, hogy fölfedd a szemérmét.
Levi HunUj 18:20  Honfitársad feleségével ne közösülj, mert tisztátalanná teszed magad vele.
Levi HunUj 18:21  Magzatodat ne add oda, hogy elégessék a Moloknak. Meg ne gyalázd Istened nevét. Én vagyok az Úr!
Levi HunUj 18:22  Férfival ne hálj úgy, ahogyan asszonnyal hálnak. Utálatosság az.
Levi HunUj 18:23  Semmiféle állattal ne közösülj, mert tisztátalanná teszed magad vele. És asszony se álljon meg állat előtt, hogy párosodjék vele. Förtelem az.
Levi HunUj 18:24  Ne tegyétek magatokat tisztátalanná mindezekkel, mert azok a népek tették magukat mindezekkel tisztátalanná, amelyeket kiűzök előletek.
Levi HunUj 18:25  Mert tisztátalanná vált az a föld, ezért számon kérem rajta a bűnét, és kihányja az a föld a lakosait.
Levi HunUj 18:26  De ti őrizzétek meg rendelkezéseimet és döntéseimet. Ne kövessétek el ezeket az utálatos dolgokat, se a bennszülött, se a köztetek tartózkodó jövevény.
Levi HunUj 18:27  Mert mindezeket az utálatos dolgokat az előttetek fekvő földnek a lakosai követték el, és tisztátalanná lett az a föld.
Levi HunUj 18:28  Ne hányjon ki titeket is az a föld, ha tisztátalanná teszitek, ahogyan kihányta az előttetek levő népeket.
Levi HunUj 18:29  Mert aki csak egyet is elkövet ezek közül az utálatosságok közül, azt mind ki kell irtani népe közül, ha ilyet követ el.
Levi HunUj 18:30  Őrizzétek meg, amiket elrendeltem, és semmit ne kövessetek el azok közül az utálatos szokások közül, amelyeket előttetek elkövettek, és ne tegyétek magatokat tisztátalanná azokkal. Én, az Úr, vagyok a ti Istenetek!
Chapter 19
Levi HunUj 19:2  Szólj Izráel fiainak egész közösségéhez, és ezt mondd nekik: Szentek legyetek, mert én, az Úr, a ti Istenetek, szent vagyok.
Levi HunUj 19:3  Anyját és apját mindenki tisztelje. Tartsátok meg nyugalomnapjaimat. Én, az Úr, vagyok a ti Istenetek.
Levi HunUj 19:4  Ne forduljatok a bálványokhoz, és ne készítsetek magatoknak öntött istenszobrokat. Én, az Úr, vagyok a ti Istenetek!
Levi HunUj 19:5  Ha békeáldozatot áldoztok az Úrnak, úgy áldozzatok, hogy ő kedvesen fogadja tőletek.
Levi HunUj 19:6  Az áldozás napján és másnap egyétek meg, ha pedig harmadnapra marad, azt égessétek el!
Levi HunUj 19:7  Ha mégis eszik belőle valaki a harmadik napon, az romlott húst eszik, nem kaphat kegyelmet.
Levi HunUj 19:8  Megbűnhődik, aki abból eszik, mert meggyalázta az Úr szentségét. Ki kell irtani az ilyen embert népe közül.
Levi HunUj 19:9  Amikor földetek termését learatjátok, ne arassátok le egészen a mező széléig, és az aratás közben elhullottat ne szedjétek föl.
Levi HunUj 19:10  Szőlődet se böngészd végig, és a szőlődben lehullott szemeket ne szedd föl. Hagyd ott azokat a nyomorultaknak és a jövevényeknek. Én, az Úr, vagyok a ti Istenetek!
Levi HunUj 19:11  Ne lopjatok, ne hazudjatok, és senki se csalja meg honfitársát!
Levi HunUj 19:12  Ne esküdjetek hamisan nevemre, mert meggyalázzátok Istenetek nevét. Én vagyok az Úr!
Levi HunUj 19:13  Felebarátodat ne zsákmányold ki, és ne rabold ki. A napszámos bére ne maradjon nálad másnap reggelig!
Levi HunUj 19:14  A süketet ne ócsárold, a vak elé gáncsot ne vess! Félj Istenedtől! Én vagyok az Úr!
Levi HunUj 19:15  Ne kövessetek el jogtalanságot az ítélkezésben! Ne nézd, hogy valaki nincstelen; és ne kedvezz a hatalmasnak! Igaz ítéletet hozz honfitársad ügyében!
Levi HunUj 19:16  Ne terjessz rágalmakat néped között! Ne törj felebarátod életére. Én vagyok az Úr!
Levi HunUj 19:17  Ne gyűlöld szívedben atyádfiát! Fedd meg bátran honfitársadat, hogy ne légy részes a vétkében.
Levi HunUj 19:18  Ne légy bosszúálló, se haragtartó a népedhez tartozókkal szemben. Szeresd felebarátodat, mint magadat! Én vagyok az Úr!
Levi HunUj 19:19  Tartsátok meg rendelkezéseimet! Állatodat más fajtával ne párosítsd! Ne vesd be meződet kétféle maggal! Ne végy magadra kétféle anyagból szőtt ruhát!
Levi HunUj 19:20  Ha egy férfi egy nővel hál, vele közösül, és az a nő egy másik férfi tulajdonában levő szolgáló, akit nem váltottak ki, se szabadon nem bocsátottak, akkor büntessék meg őket, de meg ne haljanak, mert nem volt szabad a nő.
Levi HunUj 19:21  A férfi vigye el jóvátételi áldozatát az Úrnak, a kijelentés sátrának a bejáratához: egy jóvátételi áldozatra szánt kost.
Levi HunUj 19:22  Végezzen érte engesztelést a pap a jóvátételi áldozatra szánt kossal az Úr színe előtt, vétkéért, amelyet elkövetett, és így bocsánatot nyer vétkéért, amelyet elkövetett.
Levi HunUj 19:23  Ha majd bementek arra a földre, és ültettek mindenféle gyümölcsfát, tartsátok a gyümölcsét körülmetéletlennek, három esztendeig legyen körülmetéletlen: ne egyétek!
Levi HunUj 19:24  A negyedik esztendőben pedig szenteljétek minden gyümölcsét ünnepi ajándékként az Úrnak!
Levi HunUj 19:25  Az ötödik esztendőben már megehetitek a gyümölcsét. Így bőven fog teremni nektek. Én, az Úr, vagyok a ti Istenetek!
Levi HunUj 19:26  Ne egyetek semmit a vérével! Varázslást ne űzzetek, és ne jövendölgessetek!
Levi HunUj 19:27  Ne nyírjátok le halántékotokról a hajat! Szakállad végét ne csúfítsd el!
Levi HunUj 19:28  Ne vagdaljátok be testeteket halottért, és ne végezzetek magatokon tetoválást. Én vagyok az Úr!
Levi HunUj 19:29  Ne gyalázd meg leányodat azzal, hogy paráznaságra adod. Ne legyen paráznává a föld, és ne legyen tele a föld fajtalankodással!
Levi HunUj 19:30  Tartsátok meg szombatjaimat, tiszteljétek szent helyemet! Én vagyok az Úr!
Levi HunUj 19:31  Ne forduljatok halottidézőkhöz, és ne tudakozódjatok jövendőmondóknál, mert tisztátalanokká teszitek magatokat velük. Én, az Úr, vagyok a ti Istenetek!
Levi HunUj 19:32  Az ősz ember előtt kelj fel, és becsüld meg az öreg embert. És félj a te Istenedtől! Én vagyok az Úr!
Levi HunUj 19:33  Ha jövevény tartózkodik nálatok az országban, ne legyetek hozzá kegyetlenek!
Levi HunUj 19:34  Olyan legyen a köztetek tartózkodó jövevény, mint a közületek való bennszülött! Szeressétek, mint magatokat, mert jövevények voltatok Egyiptomban. Én, az Úr, vagyok a ti Istenetek!
Levi HunUj 19:35  Ne kövessetek el jogtalanságot az ítélkezésben, sem a hosszmértékek, súlymértékek és űrmértékek használatában.
Levi HunUj 19:36  Igaz mérlegetek, igaz súlyotok, igaz vékátok és igaz mérőedényetek legyen. Én, az Úr, vagyok a ti Istenetek, aki kihoztalak benneteket Egyiptom földjéről!
Levi HunUj 19:37  Őrizzétek meg azért minden rendelkezésemet, minden döntésemet, és teljesítsétek azokat! Én vagyok az Úr!
Chapter 20
Levi HunUj 20:2  Mondd meg Izráel fiainak: Ha Izráel fiai közül vagy az Izráelben tartózkodó jövevények közül valaki odaadja gyermekét a Moloknak, halállal lakoljon: kövezze meg az ország népe.
Levi HunUj 20:3  Én is ellene fordulok az ilyen embernek, és kiirtom népe közül, mivel a Moloknak adta gyermekét, és ezzel tisztátalanná tette szent helyemet, és meggyalázta szent nevemet.
Levi HunUj 20:4  Ha pedig az ország népe mégis szemet huny fölötte, és nem öli meg azt az embert, aki odaadja gyermekét a Moloknak,
Levi HunUj 20:5  akkor én fordulok az ellen az ember ellen és a nemzetsége ellen, és kiirtom a nép közül őt és mindazokat, akik követik a paráznaságban, paráználkodva a Molokkal.
Levi HunUj 20:6  Ha valaki halottidézőhöz és jövendőmondóhoz fordul, és követi őket a paráznaságban, ellene fordulok az ilyen embernek, és kiirtom népe közül.
Levi HunUj 20:7  Szenteljétek oda magatokat, és legyetek szentek, mert én, az Úr, vagyok a ti Istenetek.
Levi HunUj 20:8  Tartsátok meg rendelkezéseimet, és teljesítsétek azokat! Én, az Úr, szentellek meg titeket.
Levi HunUj 20:9  Ha valaki ócsárolja apját vagy anyját, halállal lakoljon! Apját és anyját ócsárolta: vére rajta.
Levi HunUj 20:10  Ha valaki férjes asszonnyal paráználkodik, a felebarátja feleségével paráználkodik, halállal lakoljon a parázna férfi és a parázna nő.
Levi HunUj 20:11  Ha valaki apjának a feleségével hál, apjának a szemérmét fedte föl, halállal lakoljanak mindketten, vérük rajtuk.
Levi HunUj 20:12  Ha valaki a menyével hál, halállal lakoljanak mindketten. Förtelmességet követtek el, vérük rajtuk.
Levi HunUj 20:13  Ha valaki férfival hál úgy, ahogyan asszonnyal szoktak hálni, mivel utálatosságot követtek el mindketten, halállal lakoljanak, vérük rajtuk.
Levi HunUj 20:14  Ha valaki feleségül vesz egy nőt az anyjával együtt, fajtalanság az. Égessék meg a férfit az asszonyokkal együtt. Ne legyen ilyen fajtalanság köztetek!
Levi HunUj 20:15  Ha valaki állattal közösül, halállal lakoljon, és az állatot is öljétek meg!
Levi HunUj 20:16  Ha egy asszony bármiféle állathoz megy, hogy párosodjék vele, öld meg az asszonyt is meg az állatot is! Halállal lakoljanak, vérük rajtuk.
Levi HunUj 20:17  Ha valaki feleségül veszi a nővérét, apjának a lányát, vagy anyjának a lányát, és meglátja annak szemérmét, és az is meglátja az ő szemérmét: gyalázat az. Ki kell irtani őket népük szeme láttára. Mivel nővérének a szemérmét fedte föl, bűnhődnie kell.
Levi HunUj 20:18  Ha valaki havibajos asszonnyal hál és fölfedi annak a szemérmét, föltakarja a forrását,és az asszony is fölfedi vérének forrását, mindkettőjüket ki kell irtani népük közül.
Levi HunUj 20:19  Anyád nővérének vagy apád nővérének a szemérmét föl ne fedd! Ha valaki a vérrokonát takarja így fel, együtt kell bűnhődniük.
Levi HunUj 20:20  Aki nagynénjével hál, az a nagybátyja szemérmét fedte föl. Bűnhődni fognak vétkükért, gyermektelenül halnak meg.
Levi HunUj 20:21  Aki elveszi testvérének a feleségét, vérfertőzést követ el. Testvérének a szemérmét fedte föl, gyermektelenek lesznek.
Levi HunUj 20:22  Tartsátok meg minden rendelkezésemet, minden döntésemet, és teljesítsétek azokat, hogy ki ne hányjon benneteket az a föld, ahova beviszlek titeket, hogy ott lakjatok.
Levi HunUj 20:23  Ne kövessétek annak a népnek a szokásait, amelyet kiűzök előletek. Megutáltam őket, mert mindezeket cselekedték.
Levi HunUj 20:24  Nektek viszont megmondtam, hogy ti fogjátok örökölni földjüket, mert én adom azt nektek örökségül, a tejjel-mézzel folyó földet. Én, az Úr, vagyok a ti Istenetek, aki elkülönítettelek a népektől.
Levi HunUj 20:25  Tegyetek azért különbséget a tiszta és tisztátalan állatok között, a tisztátalan és tiszta madarak között, és ne tegyétek magatokat utálatossá állattal, madárral vagy bármiféle földi csúszómászóval, mert azokat különválasztottam, mint tisztátalanokat.
Levi HunUj 20:26  Legyetek előttem szentek, mert én, az Úr, szent vagyok, és elkülönítettelek benneteket a népektől, hogy az enyéim legyetek.
Levi HunUj 20:27  Ha egy férfiból vagy asszonyból halottidéző vagy jövendőmondó szól, halállal lakoljon. Kövezzék meg őket: vérük rajtuk.
Chapter 21
Levi HunUj 21:1  Ezt mondta az Úr Mózesnek: Mondd meg Áron fiainak, a papoknak, mondd meg nekik, hogy ne tegyék magukat tisztátalanná népük közül való halottal.
Levi HunUj 21:2  De ha a legközelebbi rokona halt meg valamelyiknek: anyja, apja, fia, leánya, testvére
Levi HunUj 21:3  vagy a legközelebbi hajadon nővére, aki nem ment férjhez, ezekkel tisztátalanná teheti magát.
Levi HunUj 21:4  Mint férj se tegye tisztátalanná magát népe között, ne veszítse el szent voltát.
Levi HunUj 21:5  Ne nyírják kopaszra a fejüket, szakálluk szélét ne borotválják le, és a testüket ne vagdossák be.
Levi HunUj 21:6  Szentek legyenek Istenük előtt, és ne hozzanak gyalázatot Istenük nevére. Mert ők mutatják be az Úr tűzáldozatait, Istenük kenyerét, azért szentek legyenek.
Levi HunUj 21:7  Parázna és meggyalázott nőt ne vegyenek el. Olyan nőt se vegyenek el, akit a férje elbocsátott, mert Istenüknek vannak odaszentelve.
Levi HunUj 21:8  Szentnek tekintsd a papot, mert Istened kenyerét ő mutatja be. Szent legyen előtted, mert én, az Úr, aki szent vagyok, szenteltem meg őket.
Levi HunUj 21:9  Ha valamelyik pap leánya gyalázatos lesz, és paráználkodik, meg kell égetni, mert az apját gyalázta meg.
Levi HunUj 21:10  Aki főpap lett testvérei között azzal, hogy fejére öntötték a fölkenő olajat és felavatták, amikor a szent ruhákba öltöztették, ne hagyja gondozatlanul a haját, ne tépje meg a ruháját,
Levi HunUj 21:11  és ne menjen be semmiféle holttesthez. Még az apjáéval, vagy az anyjáéval se tegye tisztátalanná magát.
Levi HunUj 21:12  Ne menjen ki a szent helyről, és ne hozzon így gyalázatot Istenének a szent helyére, mert fejdísz, Istenének a fölkenő olaja van rajta. Én vagyok az Úr.
Levi HunUj 21:14  Özvegyet, elbocsátottat, meggyalázottat, paráznát, ilyeneket nem vehet el. Csak a maga népéből való hajadont vehet feleségül,
Levi HunUj 21:15  hogy gyalázatot ne hozzon utódaira népe között. Én, az Úr, szenteltem fel őt.
Levi HunUj 21:17  Így szólj Áronhoz: Ha lesz valaki utódaid közül a későbbi nemzedékekben, akinek testi fogyatkozása lesz, az ne mutassa be áldozatul Istenének a kenyerét.
Levi HunUj 21:18  Nem mutathatja be az, akinek testi fogyatkozása van, tehát aki vak, sánta, nyúlszájú, vagy törött végtagú;
Levi HunUj 21:20  vagy aki púpos vagy vézna, vagy hályogos szemű, viszketeges vagy sömörös vagy sérves.
Levi HunUj 21:21  Áron pap utódai közül az, akinek testi fogyatkozása van, nem mehet oda tűzáldozatot bemutatni az Úrnak. Mivel testi fogyatkozása van, nem mehet oda, hogy bemutassa Istenének a kenyerét.
Levi HunUj 21:22  Istenének a kenyeréből, az igen szentből és a szentből egyaránt ehet.
Levi HunUj 21:23  De a kárpithoz nem mehet be, és az oltárhoz nem közeledhet, mert testi fogyatkozása van. Ne gyalázza meg szent helyemet. Én, az Úr, vagyok a megszentelőjük.
Levi HunUj 21:24  Így beszélt Mózes Áronhoz és fiaihoz, meg Izráel fiaihoz.
Chapter 22
Levi HunUj 22:2  Mondd meg Áronnak és fiainak, hogy vigyázva bánjanak Izráel fiainak szent dolgaival. Meg ne gyalázzák szent nevemet azokkal, amiket ők nekem szentelnek. Én vagyok az Úr.
Levi HunUj 22:3  Mondd nekik: ha bárki a ti utódaitok közül, bármely nemzedéketekből akkor közelít a szent dolgokhoz, amelyeket Izráel fiai az Úrnak szentelnek, amikor éppen tisztátalan, azt az embert ki kell irtani előlem. Én vagyok az Úr.
Levi HunUj 22:4  Ha egy Áron utódai közül való ember poklos vagy folyásos, nem ehet a szent dolgokból, amíg meg nem tisztul. Ha pedig valaki megérint egy halott által tisztátalanná lett dolgot, vagy ha valakinek magömlése van,
Levi HunUj 22:5  vagy megérint valamilyen csúszómászót, és tisztátalanná lesz, vagy bármilyen tisztátalanságban levő embert, és úgy lesz tisztátalanná,
Levi HunUj 22:6  az az ember, aki effélét érint, tisztátalan legyen estig. Csak azután ehet a szent dolgokból, ha megmosakodott vízben.
Levi HunUj 22:7  Naplemente után tiszta lesz, és azután ehet a szent dolgokból, mert az ő eledele az.
Levi HunUj 22:8  Döglött vagy széttépett állatot nem ehetik, mert tisztátalan lesz általa. Én vagyok az Úr.
Levi HunUj 22:9  Így őrizzék meg, amiket elrendeltem, hogy vétekkel ne terheljék magukat, és meg ne haljanak amiatt, hogy meggyalázzák azokat. Én, az Úr, vagyok a megszentelőjük.
Levi HunUj 22:10  Egy idegen ember sem ehet szent ételt, a papnál levő zsellér vagy napszámos sem ehet szent ételt.
Levi HunUj 22:11  De ha a pap pénzen vásárol meg valakit tulajdonául, az ehet belőle. A házánál született szolgák is ehetnek eledeléből.
Levi HunUj 22:12  Ha a pap leánya idegen férfi felesége lesz, nem ehet a szent áldozati ajándékokból.
Levi HunUj 22:13  De ha a pap leánya özvegyen maradt, vagy elbocsátották, gyermeke pedig nincs, és visszatér apja házába, akkor éppúgy ehet az apja eledeléből, mint leány korában. Csak idegen nem ehet belőle.
Levi HunUj 22:14  Ha valaki nem szándékosan eszik szent ételt, az adja meg a papnak a szent ételt, de ötödrészével többet.
Levi HunUj 22:15  Ne gyalázzák meg Izráel fiainak a szent dolgait, amelyeket szent ajándékul adnak az Úrnak,
Levi HunUj 22:16  és ne terheljék meg őket bűnös adóssággal az által, hogy esznek szent dolgaikból. Mert én, az Úr, vagyok a megszentelőjük.
Levi HunUj 22:18  Szólj Áronhoz és fiaihoz, meg Izráel fiaihoz, és ezt mondd nekik: Ha valaki Izráel házából és az Izráelben lakó jövevények közül áldozatot akar bemutatni, akár fogadalmi, akár önkéntes áldozatként, amit csak égőáldozatul szoktak bemutatni az Úrnak,
Levi HunUj 22:19  azért, hogy ő kedvesen fogadja tőletek, hibátlan hím marhát, bárányt vagy kecskét vigyetek.
Levi HunUj 22:20  Ne mutassatok be olyat, amiben fogyatkozás van, mert akkor nem fogadja kedvesen tőletek.
Levi HunUj 22:21  Ha valaki békeáldozatot mutat be az Úrnak fogadalma teljesítéséül, vagy önkéntes áldozatul, marhát vagy juhot, hibátlan legyen az, semmiféle fogyatkozása ne legyen, akkor fogadja ő kedvesen.
Levi HunUj 22:22  Ne mutassatok be az Úrnak vakot, tört csontút, sérültet, szemölcsöset, viszketegest vagy sömöröset. Ilyenekből tűzáldozatot se adjatok az Úr oltárára.
Levi HunUj 22:23  Torz és csenevész marhát és bárányt önkéntes áldozatul lehet vinni, de mint fogadalmi áldozat nem szerez kegyelmet.
Levi HunUj 22:24  Összenyomott, zúzott, megszakadt vagy kimetszett heréjűt ne mutassatok be az Úrnak. Ne tegyétek ezt országotokban.
Levi HunUj 22:25  Ha idegen ember kezéből való bármi efféle, akkor sem mutathatjátok be mint Istenetek eledelét. Mivel csonkák és fogyatkozásuk van, nem szereznek kegyelmet nektek.
Levi HunUj 22:27  A borjú, a bárány és a kecske ellés után legyen az anyja mellett hét napig. A nyolcadik naptól fogva már kegyelmet szerez feláldozásuk, az Úrnak szóló tűzáldozatként.
Levi HunUj 22:28  Marhát vagy juhot fiastul ne vágjatok le ugyanazon a napon.
Levi HunUj 22:29  Ha hálaáldozatot áldoztok az Úrnak, úgy áldozzátok, hogy ő kedvesen fogadja tőletek.
Levi HunUj 22:30  Még aznap egyétek meg, ne hagyjatok belőle reggelre. Én vagyok az Úr!
Levi HunUj 22:31  Tartsátok meg parancsolataimat és éljetek azok szerint. Én vagyok az Úr.
Levi HunUj 22:32  Ne gyalázzátok meg szent nevemet, hogy megszentelt legyek Izráel fiai között. Én, az Úr, vagyok a megszentelőtök,
Levi HunUj 22:33  aki kihoztalak benneteket Egyiptom földjéről, hogy a ti Istenetek legyek. Én vagyok az Úr.
Chapter 23
Levi HunUj 23:2  Szólj Izráel fiaihoz, és mondd el nekik, hogy melyek az Úr ünnepei, amelyeket ki kell hirdetnetek, szent ünnepre való hívással. Ezek az én ünnepeim:
Levi HunUj 23:3  Hat napon át végezhetitek munkátokat, de a hetedik napon teljes nyugalom legyen szent összegyülekezéssel. Semmi munkát ne végezzetek; az Úrtól rendelt pihenőnap legyen az mindenütt, ahol laktok.
Levi HunUj 23:4  Ezek az Úr ünnepei, a szent összegyülekezések, amelyeket ki kell hirdetnetek meghatározott idejükben:
Levi HunUj 23:5  Az első hónapban, a hónap tizennegyedikén estefelé van az Úr páskája.
Levi HunUj 23:6  Ennek a hónapnak a tizenötödik napja pedig az Úr kovásztalan kenyereinek ünnepe. Hét napig kovásztalan kenyeret egyetek.
Levi HunUj 23:7  Az első napon szent összegyülekezésetek legyen. Ne végezzetek semmilyen foglalkozáshoz tartozó munkát.
Levi HunUj 23:8  Hét napon át mutassatok be tűzáldozatot az Úrnak. A hetedik napon szent összegyülekezésetek legyen, ne végezzetek semmilyen foglalkozáshoz tartozó munkát.
Levi HunUj 23:10  Szólj Izráel fiaihoz, és ezt mondd nekik: Ha bementek arra a földre, amelyet én adok nektek, és aratjátok annak termését, vigyétek el aratásotok első kévéjét a paphoz.
Levi HunUj 23:11  Az mutassa fel a kévét az Úr előtt azért, hogy ő kedvesen fogadja tőletek. A szombat után következő napon mutassa fel azt a pap.
Levi HunUj 23:12  A kéve felmutatásának a napján készítsetek egy hibátlan, esztendős bárányt égőáldozatul az Úrnak.
Levi HunUj 23:13  Amellé ételáldozatul kéttized véka finomlisztet olajjal. Kedves illatú tűzáldozat ez az Úrnak. Italáldozatul pedig egynegyed hín bort adjatok.
Levi HunUj 23:14  Kenyeret, pörkölt vagy zsenge gabonaszemeket ne egyetek egészen addig a napig, amíg el nem viszitek Isteneteknek az őt megillető áldozatot. Örök rendelkezés ez nektek nemzedékről nemzedékre minden lakóhelyeteken.
Levi HunUj 23:15  Számoljatok a szombatra következő naptól, tehát attól a naptól, amelyen elviszitek a felmutatásra szánt kévét, hét teljes hetet.
Levi HunUj 23:16  Ötven napot számoljatok a hetedik szombat utáni napig és akkor mutassatok be új ételáldozatot az Úrnak.
Levi HunUj 23:17  Hozzatok lakóhelyetekről két kenyeret felmutatási áldozatul; kéttized véka finomlisztből készüljenek, kovásszal sütve, az első termésből való áldozatul az Úrnak.
Levi HunUj 23:18  A kenyéren kívül mutassatok be hét hibátlan, esztendős bárányt, egy bikaborjút meg két kost. Legyenek ezek az Úr égőáldozatai, a hozzájuk tartozó étel- és italáldozattal együtt. Kedves illatú tűzáldozat ez az Úrnak.
Levi HunUj 23:19  Készítsetek el egy kecskebakot is vétekáldozatul, két egyéves bárányt pedig békeáldozatul.
Levi HunUj 23:20  A pap mutassa fel azokat az első termésből készült kenyér fölött felmutatott áldozatként az Úr színe előtt a két báránnyal együtt. Az Úrnak szenteltek ezek, a papéi legyenek.
Levi HunUj 23:21  És hirdessétek ki, hogy ugyanezen a napon szent összegyülekezés lesz, ne végezzetek semmilyen foglalkozáshoz tartozó munkát. Örök rendelkezés legyen ez minden lakóhelyeteken nemzedékről nemzedékre.
Levi HunUj 23:22  Amikor földetek termését learatjátok, ne arassátok le egészen a mező széléig, és az aratás közben elhullottat ne szedjétek föl. Hagyd ott azokat a nyomorultnak és a jövevénynek. Én, az Úr, vagyok a ti Istenetek!
Levi HunUj 23:24  Mondd meg ezt Izráel fiainak: A hetedik hónapban, a hónap elsején pihenőnapotok legyen, szent összegyülekezés emlékeztető kürtöléssel.
Levi HunUj 23:25  Ne végezzetek semmilyen foglalkozáshoz tartozó munkát, hanem mutassatok be tűzáldozatot az Úrnak.
Levi HunUj 23:27  Ugyanennek a hetedik hónapnak a tizedike az engesztelés napja. Szent összegyülekezésetek legyen, tartóztassátok meg magatokat, és mutassatok be tűzáldozatot az Úrnak.
Levi HunUj 23:28  Ne végezzetek ezen a napon semmiféle munkát, mert az engesztelés napja ez, hogy engesztelést végezzenek értetek Isteneteknek, az Úrnak színe előtt.
Levi HunUj 23:29  Ha pedig valaki nem tartóztatja meg magát ezen a napon, azt ki kell irtani népe közül.
Levi HunUj 23:30  És ha valaki akármilyen munkát végez ezen a napon, azt az embert kipusztítom népe közül.
Levi HunUj 23:31  Ne végezzetek semmiféle munkát akkor. Örök rendelkezés legyen ez nemzedékről nemzedékre minden lakóhelyeteken.
Levi HunUj 23:32  A teljes nyugalom napja legyen ez nektek, tartóztassátok meg magatokat. A hónap kilencedikének estéjén, estétől estéig pihenjetek nyugalmatok napján.
Levi HunUj 23:34  Mondd meg Izráel fiainak: Ugyanennek a hetedik hónapnak a tizenötödik napján hét napig tartó sátoros ünnep kezdődjék az Úrnak.
Levi HunUj 23:35  Az első napon szent összegyülekezés legyen, ne végezzetek semmilyen foglalkozáshoz tartozó munkát.
Levi HunUj 23:36  Hét napon át mutassatok be tűzáldozatot az Úrnak. A nyolcadik napon szent összegyülekezésetek legyen, és mutassatok be tűzáldozatot az Úrnak. Ünnepnap ez, ne végezzetek semmilyen foglalkozáshoz tartozó munkát.
Levi HunUj 23:37  Ezek az Úr meghatározott ünnepei, amelyeket ki kell hirdetnetek, mint a szent összegyülekezés alkalmait. Mutassatok be tűzáldozatot az Úrnak: égőáldozatot, ételáldozatot, véresáldozatot és italáldozatot, mindegyik napon annak rendje szerint,
Levi HunUj 23:38  az Úr nyugalomnapjain kívül, az ajándékokon, minden fogadalmon és minden önkéntes áldozaton kívül, amelyeket adtok az Úrnak.
Levi HunUj 23:39  De még a hetedik hónap tizenötödik napjától kezdve is, amikor begyűjtitek a föld termését, hét napon át ünnepeljétek az Úr ünnepét. Az első napon is legyen pihenőnap, és a nyolcadik napon is legyen pihenőnap.
Levi HunUj 23:40  Vegyetek magatoknak az első napon nemes fákról való gyümölcsöt, pálmaágakat, sűrű lombú faágakat és fűzfagallyakat, és örvendezzetek hét napon át Istenetek, az Úr előtt.
Levi HunUj 23:41  Így ünnepeljétek meg ezt az Úr ünnepeként minden esztendőben hét napon át. Örök rendelkezés legyen ez nemzedékről nemzedékre. A hetedik hónapban ünnepeljétek ezt.
Levi HunUj 23:42  Sátrakban lakjatok hét napig, sátrakban lakjék Izráelben minden bennszülött.
Levi HunUj 23:43  Hadd tudják meg nemzedékeitek, hogy sátrakban adtam lakást Izráel fiainak, amikor kihoztam őket Egyiptomból. Én, az Úr, vagyok a ti Istenetek!
Levi HunUj 23:44  Így mondta el Mózes az Úr meghatározott ünnepeit Izráel fiainak.
Chapter 24
Levi HunUj 24:2  Parancsold meg Izráel fiainak, hogy hozzanak neked olajbogyóból ütött tiszta olajat a mécstartóhoz, hogy mindig tehessenek rá égő mécsest.
Levi HunUj 24:3  A kijelentés sátrában, a bizonyság kárpitján kívül úgy rendezze el ezeket Áron, hogy estétől reggelig állandóan az Úr előtt legyenek. Örök rendelkezés legyen ez nektek nemzedékről nemzedékre.
Levi HunUj 24:4  A színarany lámpatartóra rakja fel a mécseseket, hogy állandóan az Úr előtt legyenek.
Levi HunUj 24:5  Végy finomlisztet, és süss abból tizenkét lepényt. Kéttized vékából készüljön egy lepény.
Levi HunUj 24:6  Helyezd el azokat két sorban, soronként hatot, a színarannyal bevont asztalra az Úr elé.
Levi HunUj 24:7  Tégy a sorok mellé tiszta tömjént, ez legyen a kenyérnél az áldozat emlékeztető része mint tűzáldozat az Úrnak.
Levi HunUj 24:8  Szombatról-szombatra oda kell rakni az Úr elé állandóan. Örök szövetség kötelezi erre Izráel fiait.
Levi HunUj 24:9  Azután Ároné és fiaié legyen. Szent helyen egyék meg, mert az Úr legszentebb tűzáldozatai közé tartozik. Örök rendelkezés ez.
Levi HunUj 24:10  Egy izráeli asszonynak a fia, akinek az apja egyiptomi volt, Izráel fiaival együtt jött ki, és ennek az izráeli asszonynak a fia meg egy izráeli férfi összeveszett a táborban.
Levi HunUj 24:11  Az izráeli asszonynak a fia káromolta az Úr nevét, és átkozódott. Ezért odavitték Mózeshez. Anyjának a neve Selómit volt, Dibri leánya, a Dán törzséből.
Levi HunUj 24:12  És őrizetbe vették azt, amíg útmutatást nem kapnak az Úrtól.
Levi HunUj 24:14  Vidd ki az átkozódót a táboron kívülre, és tegyék fejére a kezüket mindazok, akik hallották, azután kövezze meg az egész közösség.
Levi HunUj 24:15  Izráel fiaihoz pedig így beszélj: Ha valaki átkozza Istenét, annak bűnhődnie kell vétkéért.
Levi HunUj 24:16  Aki az Úr nevét káromolja, az halállal lakoljon, irgalom nélkül kövezze meg az egész közösség. Akár jövevény, akár bennszülött, meg kell halnia, ha káromolja az Úr nevét.
Levi HunUj 24:17  Ha valaki agyonüt egy embert, bárkit is, halállal lakoljon.
Levi HunUj 24:18  Aki pedig egy állatot üt agyon, az fizessen az állatért állattal.
Levi HunUj 24:19  Ha valaki testi sértést követ el honfitársán, azzal úgy bánjanak, ahogyan ő cselekedett:
Levi HunUj 24:20  törést törésért, szemet szemért, fogat fogért. Amilyen testi sértést követett el, olyat kövessenek el rajta is.
Levi HunUj 24:21  Aki állatot üt agyon, fizesse meg azt, de aki embert üt agyon, annak meg kell halnia.
Levi HunUj 24:22  Ugyanaz a törvény legyen nálatok érvényes mind a jövevényre, mind a bennszülöttre, mert én, az Úr, vagyok a ti Istenetek!
Levi HunUj 24:23  Így beszélt Mózes Izráel fiaihoz, azok pedig kivitték az átkozódót a táboron kívülre, és megkövezték. Úgy cselekedtek Izráel fiai, ahogyan megparancsolta Mózesnek az Úr.
Chapter 25
Levi HunUj 25:1  Azután így beszélt az Úr Mózeshez a Sínai-hegyen:
Levi HunUj 25:2  Szólj Izráel fiaihoz, és ezt mondd nekik: Amikor bementek arra a földre, amelyet én adok nektek, legyen nyugalma a földnek is az Úr nyugalomnapjához hasonlóan.
Levi HunUj 25:3  Hat éven át vesd be meződet, és hat éven át mesd meg szőlődet, és takarítsd be termését.
Levi HunUj 25:4  De a hetedik esztendőben legyen teljes nyugalma a földnek, az Úr nyugalomnapjához hasonlóan. Meződet ne vesd be, és szőlődet ne mesd meg.
Levi HunUj 25:5  Ami az aratás után kihajtott, azt ne arasd le, és metszetlen szőlőd fürtjeit ne szedd le. A nyugalom esztendeje legyen ez a föld számára.
Levi HunUj 25:6  De amit a föld a nyugalma idején terem, táplálékul lesz neked, szolgádnak és szolgálódnak, a nálad tartózkodó napszámosnak és idegennek,
Levi HunUj 25:7  meg jószágodnak és a földeden élő állatoknak. Ez a termés lesz az eledeletek.
Levi HunUj 25:8  Számolj azután hét nyugalomévet, azaz hétszer hét esztendőt, úgyhogy a hét nyugalomév ideje negyvenkilenc esztendő legyen.
Levi HunUj 25:9  Akkor fúvasd meg a harsogó kürtöt a hetedik hónap tizedikén, az engesztelés napján fúvasd meg a kürtöt országszerte.
Levi HunUj 25:10  Szenteljétek meg az ötvenedik esztendőt, és hirdessetek fölszabadulást az ország minden lakosának. Legyen az nektek örömünnep: hadd jusson hozzá újra mindenki a birtokához, és hadd térjen vissza mindenki a nemzetségéhez.
Levi HunUj 25:11  Örömünnep legyen az ötvenedik esztendő. Ne vessetek és ne arrassátok le, ami az aratás után kihajtott; a meg nem metszett szőlőt ne szüreteljétek le.
Levi HunUj 25:12  Mert örömünnep az, tartsátok szentnek. A mezőről egyétek annak termését.
Levi HunUj 25:13  Az örömnek ebben az esztendejében jusson hozzá újra mindenki a birtokához.
Levi HunUj 25:14  Ha valaki elad honfitársának valami eladnivalót, vagy vásárol valamit honfitársától, ne csalja meg egyik ember a másikat.
Levi HunUj 25:15  Az örömünnep évét követő esztendők száma szerint vásárolj honfitársadtól, az pedig a termő esztendők száma szerint adjon el neked.
Levi HunUj 25:16  Az évek nagyobb számához képest szabd magasabbra az árát annak, amit vásárolsz, és az évek kisebb számához képest szabd alacsonyabbra az árát annak, amit vásárolsz, hiszen a termést az évek számának megfelelően adja el neked.
Levi HunUj 25:17  Ne csalja meg senki a honfitársát. Féld Istenedet. Én, az Úr, vagyok a ti Istenetek!
Levi HunUj 25:18  Hajtsátok végre rendelkezéseimet, tartsátok meg végzéseimet. Hajtsátok végre azokat, akkor biztonságban lakhattok azon a földön.
Levi HunUj 25:19  Megadja gyümölcsét a föld, ehettek jóllakásig, és biztonságban lakhattok rajta.
Levi HunUj 25:20  Ha pedig ezt mondjátok: Mit eszünk a hetedik esztendőben, ha nem vetünk, és a termésünket nem takarítjuk be? -
Levi HunUj 25:21  én majd rátok árasztom áldásomat a hatodik esztendőben, és három esztendőre való fog teremni.
Levi HunUj 25:22  Amikor a nyolcadik esztendőben vetni fogtok, még a régi termésből esztek; egészen a kilencedik évig, amíg beérik annak a termése, a régiből esztek.
Levi HunUj 25:23  A földet senki se adja el véglegesen, mert enyém a föld, ti csak jövevények és zsellérek vagytok nálam.
Levi HunUj 25:24  Ezért a birtokotokban levő egész földön tegyétek visszaválthatóvá a földet.
Levi HunUj 25:25  Ha atyádfia elszegényedik, és elad a birtokából, akkor álljon elő a visszaváltója, a legközelebbi rokona, és váltsa meg magának, amit atyjafia eladott.
Levi HunUj 25:26  Ha pedig valakinek nincs kiváltója, de ő maga szert tesz annyira, amennyi elegendő a visszaváltáshoz,
Levi HunUj 25:27  vegye számba az eladás óta eltelt esztendőket, a fennmaradó értéket pedig térítse meg annak, akinek eladta, és térjen vissza a birtokára.
Levi HunUj 25:28  De ha nincs annyija, amennyit meg kellene térítenie, akkor maradjon az eladott föld a megvásárlójánál az örömünnep évéig. Az örömünnepen azonban váljék szabaddá, és az eladó térjen vissza birtokára.
Levi HunUj 25:29  Ha valaki lakóházat ad el egy fallal körülvett városban, legyen az visszaváltható az eladás évének az elteltéig. Egy esztendőn belül válthassa vissza.
Levi HunUj 25:30  De ha nem váltják vissza annak az évnek a teljes elteltéig, akkor a kőfallal körülvett városban levő ház véglegesen a vevőé lesz, nemzedékről nemzedékre, nem válik szabaddá az örömünnepen sem.
Levi HunUj 25:31  A kőfallal körül nem vett falvak házait a mezei földekhez kell számítani, legyenek visszaválthatók, és váljanak szabaddá az örömünnepen.
Levi HunUj 25:32  A léviták városaiban, az ő birtokukban levő városok házai mindenkor legyenek visszaválthatók a léviták által.
Levi HunUj 25:33  Ha a léviták közül váltja meg magának valaki, akkor is váljék szabaddá az eladott ház az örömünnepen az ő birtokát képező városban. Mert a léviták városaiban levő házak az ő birtokuk Izráel fiai között.
Levi HunUj 25:34  A városaikhoz tartozó mezőket nem adhatják el, mert örökös birtokuk az.
Levi HunUj 25:35  Ha atyádfia elszegényedik, és tönkremegy melletted, segítsd őt, hogy mint jövevény vagy zsellér élhessen melletted.
Levi HunUj 25:36  Ne végy tőle kamatot vagy uzsorát. Légy istenfélő, és engedd, hogy éljen melletted atyádfia.
Levi HunUj 25:37  Pénzedet ne kamatra add neki, és ne uzsorára adj élelmet.
Levi HunUj 25:38  Én, az Úr, vagyok a ti Istenetek, aki kihoztalak benneteket Egyiptomból, hogy nektek adjam Kánaán földjét és Istenetek legyek.
Levi HunUj 25:39  Ha atyádfia elszegényedik melletted, és eladja magát neked, ne végeztess vele rabszolgamunkát.
Levi HunUj 25:40  Napszámosként vagy zsellérként legyen nálad, az örömünnep évéig szolgáljon nálad.
Levi HunUj 25:41  Azután távozzék el tőled gyermekeivel együtt, és térjen vissza nemzetségéhez. Ősei örökségébe térjen vissza.
Levi HunUj 25:42  Mert az én szolgáim ők, akiket Egyiptomból hoztam ki, ne adják hát el őket rabszolgák módjára.
Levi HunUj 25:43  Ne uralkodj az ilyenen kegyetlenül, légy istenfélő!
Levi HunUj 25:44  Rabszolgáid és szolgálóid a körülötted lakó népek közül valók legyenek, azok közül vásárolj rabszolgát és szolgálót.
Levi HunUj 25:45  A közöttetek tartózkodó zsellérek fiai közül is vásárolhattok, meg a köztetek lakó nemzetségekből is, akik országotokban születtek, ezek legyenek a ti tulajdonotok.
Levi HunUj 25:46  Örökségül hagyjátok ezeket magatok után fiaitokra, hadd örököljék mint tulajdonukat, dolgoztassák őket örökké. De testvéreiteken, Izráel fiain, egymáson ne uralkodjatok kegyetlenül.
Levi HunUj 25:47  Ha a jövevény vagy zsellér vagyont szerez melletted, atyádfia viszont elszegényedik mellette, és eladja magát a melletted levő jövevénynek vagy zsellérnek vagy egy jövevény nemzetségéből származónak,
Levi HunUj 25:48  bár eladta magát, legyen visszaváltható; bármelyik rokona viszszaválthatja őt.
Levi HunUj 25:49  Akár a nagybátyja, akár nagybátyjának a fia visszaválthatja, akár nemzetségéből származó vérrokona visszaválthatja, vagy ha módja van hozzá, saját magát is viszszaválthatja.
Levi HunUj 25:50  Számoljon el azzal, aki őt megvette, attól az évtől kezdve, amikor eladta magát neki, az örömünnep évéig. Eladási ára az évek száma szerint veendő, mintha napszámosként lenne nála.
Levi HunUj 25:51  Ha még sok esztendő volna hátra, akkor ahhoz képest térítse meg váltságdíját a vételárából.
Levi HunUj 25:52  Ha pedig kevés esztendő volna hátra az örömünnep évéig, akkor is számoljon el vele, és az éveknek megfelelően térítse meg váltságdíját.
Levi HunUj 25:53  Mint évszámra elszegődött napszámos legyen nála. Ne uralkodjék rajta kegyetlenül a szemed láttára.
Levi HunUj 25:54  Ha pedig ilyen módon nem volt visszaváltható, az örömünnep évében váljék szabaddá gyermekeivel együtt.
Levi HunUj 25:55  Mert az én szolgáim Izráel fiai, az én szolgáim ők, akiket Egyiptomból hoztam ki. Én, az Úr, vagyok a ti Istenetek!
Chapter 26
Levi HunUj 26:1  Ne csináljatok magatoknak bálványisteneket. Se faragott képet, se szent oszlopot ne állítsatok magatoknak, kőszobrokat se helyezzetek el országotokban, hogy leboruljatok azok előtt. Mert én, az Úr, vagyok a ti Istenetek.
Levi HunUj 26:2  Nyugalomnapjaimat tartsátok meg, és szentélyemet tiszteljétek! Én vagyok az Úr!
Levi HunUj 26:3  Ha rendelkezéseim szerint éltek, és parancsaimat megtartjátok, és végrehajtjátok azokat,
Levi HunUj 26:4  akkor esőt adok a szokott időben, a föld megadja termését, és a mező fája is megtermi gyümölcsét.
Levi HunUj 26:5  Cséplésetek szüretig tart, és a szüret a vetésig tart. Jóllakásig ehetitek kenyereteket, és biztonságban lakhattok az országban.
Levi HunUj 26:6  Békességet adok az országban; ha lefeküsztök, senki sem riaszt föl benneteket. Kipusztítom a vadállatokat az országból, és fegyverrel sem hatolnak be országotokba.
Levi HunUj 26:7  Sőt, ti üldözitek majd ellenségeiteket, és elhullanak fegyvereitek által.
Levi HunUj 26:8  Közületek öten százat üldöznek, és százan tízezret üldöznek, és elhullanak ellenségeitek fegyvereitek által.
Levi HunUj 26:9  Hozzátok fordulok, megszaporítalak és megsokasítalak benneteket, és fenntartom szövetségemet veletek.
Levi HunUj 26:10  Régit, tavalyi gabonát esztek, és a régit kihordjátok az új elől.
Levi HunUj 26:11  Hajlékomat közétek helyezem, és nem utállak meg benneteket.
Levi HunUj 26:12  Köztetek járok, és Istenetek leszek, ti pedig az én népem lesztek.
Levi HunUj 26:13  Én, az Úr, vagyok a ti Istenetek, aki kihoztalak benneteket Egyiptomból, hogy ne legyetek többé azoknak a szolgái. Összetörtem jármotok fáját, és fölegyenesítve vezettelek benneteket.
Levi HunUj 26:14  De ha nem hallgattok rám, és nem hajtjátok végre mindezeket a parancsolatokat,
Levi HunUj 26:15  és ha megvetitek rendelkezéseimet, és megutáljátok döntéseimet, ha nem hajtjátok végre minden parancsomat, hanem megszegitek szövetségemet,
Levi HunUj 26:16  akkor én így bánok veletek: Meglátogatlak benneteket szörnyűségekkel: szemet elhomályosító és lelket gyötrő sorvadással és lázzal. Hiába vetitek el a magot, ellenségeitek eszik meg a termését.
Levi HunUj 26:17  Szembefordulok veletek: megvernek ellenségeitek, és uralkodni fognak rajtatok gyűlölőitek; akkor is menekültök, ha senki sem üldöz titeket.
Levi HunUj 26:18  Ha pedig ezek után sem hallgattok rám, akkor hétszeresen megfenyítelek benneteket vétkeitekért.
Levi HunUj 26:19  Összetöröm gőgös hatalmatokat. Olyanná teszem fölöttetek az eget, mint a vas, földeteket pedig olyanná, mint az érc.
Levi HunUj 26:20  Hiába dolgoztok teljes erővel, nem ad a földetek termést, és a föld fái nem teremnek gyümölcsöt.
Levi HunUj 26:21  Ha mégis szembeszálltok velem, és nem akartok rám hallgatni, akkor hétszeresen verlek meg benneteket vétkeitek miatt.
Levi HunUj 26:22  Rátok küldöm a mezei vadakat, és elragadják gyermekeiteket, kiirtják állataitokat, és megritkítanak benneteket, útjaitok kihaltak lesznek.
Levi HunUj 26:23  És ha még ezek a fenyítések sem fognak rajtatok, hanem szembeszálltok velem,
Levi HunUj 26:24  akkor én is szembeszállok veletek, és hétszeresen megverlek benneteket vétkeitek miatt.
Levi HunUj 26:25  Fegyvert hozok rátok, hogy bosszút álljon a szövetségszegésért. Ha városaitokba veszitek be magatokat, akkor dögvészt bocsátok rátok, és az ellenség kezébe adlak benneteket.
Levi HunUj 26:26  Amikor eltöröm nálatok a kenyér botját, tíz asszony egy kemencében süti majd a kenyereteket, és kimérve adják oda kenyereteket, úgyhogy esztek ugyan, de nem laktok jól.
Levi HunUj 26:27  És ha még azután sem hallgattok rám, hanem szembeszálltok velem,
Levi HunUj 26:28  akkor haragomban én is szembeszállok veletek, és bizony, hétszeresen fenyítelek meg benneteket vétkeitek miatt.
Levi HunUj 26:29  Fiaitok húsát fogjátok enni, és leányaitok húsát eszitek majd.
Levi HunUj 26:30  Elpusztítom áldozó halmaitokat, kiirtom tömjénező oltáraitokat, és hulláitokat holt bálványaitok mellé szórom, mert megutállak benneteket.
Levi HunUj 26:31  Városaitokat rommá teszem, és szent helyeiteket elpusztítom, mert nem kedvelem illatáldozataitokat.
Levi HunUj 26:32  Úgy elpusztítom én az országot, hogy még azok az ellenségeitek is megborzadnak tőle, akik ott fognak lakni.
Levi HunUj 26:33  Titeket pedig szétszórlak a nemzetek közé, és kirántott karddal üldözlek benneteket. Országotok pusztasággá lesz, városaitok pedig romhalmazzá.
Levi HunUj 26:34  Akkor majd élvezni fogja nyugalmát a föld a pusztulás egész idején, ti pedig ellenségeitek földjén lesztek. Akkor majd megnyugszik a föld, és élvezni fogja nyugalmát.
Levi HunUj 26:35  A pusztulás egész ideje alatt nyugodni fog, mivel nem nyugodhatott a nyugalomra rendelt időben, amikor még rajta laktatok.
Levi HunUj 26:36  Akik pedig megmaradnak közületek, azoknak a szívében gyávaságot keltek ellenségeik földjén, úgyhogy üldözni fogja őket még egy szél-űzte falevél zizzenése is; menekülnek, mintha fegyver elől menekülnének, és elesnek, pedig senki sem üldözi őket.
Levi HunUj 26:37  Elbotlanak egymásban, mintha fegyverrel űznék őket, pedig senki nem üldözi őket, és nem tudtok ellenállni ellenségeiteknek.
Levi HunUj 26:38  El fogtok veszni a nemzetek között, és megemészt benneteket ellenségeitek földje.
Levi HunUj 26:39  Akik pedig megmaradnak közületek, megrothadnak bűneik miatt ellenségeik földjén, sőt atyáik bűnei miatt is megrothadnak.
Levi HunUj 26:40  De ha megvallják bűnüket és atyáik bűnét, azt hogy hűtlenül ellenem szegültek, meg azt is, hogy szembeszálltak velem,
Levi HunUj 26:41  ami miatt én is szembeszálltam velük, és elvittem őket ellenségeik földjére, ha majd megalázkodik körülmetéletlen szívük, és békével hordozzák büntetésüket,
Levi HunUj 26:42  akkor visszaemlékezem a Jákóbbal kötött szövetségemre, az Izsákkal kötött szövetségemre, meg az Ábrahámmal kötött szövetségemre, és gondom lesz az országra is.
Levi HunUj 26:43  El kell ugyan hagyniuk földjüket, hadd élvezze nyugalmát, amíg pusztán hever nélkülük, nekik pedig békével kell hordozniuk büntetésüket, mivel újra meg újra megvetették döntéseimet, és megutálták rendelkezéseimet.
Levi HunUj 26:44  De akkor sem vetem meg őket, amikor ellenségeik földjén lesznek, és nem utálom meg őket annyira, hogy véget vessek nekik, megszegvén velük kötött szövetségemet, mert én, az Úr, az ő Istenük maradok.
Levi HunUj 26:45  És visszaemlékezem az elődeikkel kötött szövetségre, akiket kihoztam Egyiptom földjéről a nemzetek szeme láttára, hogy Istenük legyek, én, az Úr.
Levi HunUj 26:46  Ezek azok a rendelkezések, döntések és törvények, amelyeket az Úr szerzett maga és Izráel fiai között a Sínai-hegynél, Mózes által.
Chapter 27
Levi HunUj 27:2  Szólj Izráel fiaihoz, és mondd meg nekik: Ha valaki különleges fogadalmat tesz, föl kell becsülni az Úrnak szánt személyeket.
Levi HunUj 27:3  Ha férfit kell fölbecsülni, húszévestől hatvanévesig ötven ezüstsekelre becsüld, a szent sekel szerint.
Levi HunUj 27:4  Ha pedig asszony az, akkor harminc sekelre becsüld.
Levi HunUj 27:5  Ha ötévestől húszévesig való, a fiút húsz sekelre becsüld, a leányt tíz sekelre.
Levi HunUj 27:6  Ha egyhónapostól ötévesig való, akkor a fiút öt ezüstsekelre becsüld, a leányt pedig három ezüstsekelre becsüld.
Levi HunUj 27:7  Ha hatvanéves, vagy annál idősebb, akkor a férfit tizenöt sekelre becsüld, az asszonyt pedig tíz sekelre.
Levi HunUj 27:8  Ha azonban szegényebb, mint amennyire becsülted, akkor állítsák a pap elé, és a pap becsülje meg őt. Aszerint becsülje meg a pap, amilyen módja van a fogadalmat tevőnek.
Levi HunUj 27:9  Ha olyan állatról van szó, amilyet áldozatul szoktak bemutatni az Úrnak, minden olyan, amilyet az Úrnak szoktak adni, szent.
Levi HunUj 27:10  Ne adjanak helyette mást, ne cseréljék ki, se a jót rosszabbra, se a rosszat jobbra, mert ha mégis kicserélnék az állatot egy másik állatra, akkor az is, meg a csereállat is szent lesz.
Levi HunUj 27:11  Ha pedig valamilyen tisztátalan állatról van szó, amilyet nem szoktak áldozatul bemutatni az Úrnak, akkor állítsák oda az állatot a pap elé.
Levi HunUj 27:12  Becsülje meg azt a pap, hogy jó-e vagy rossz-e, és ahogyan a pap megbecsülte, úgy legyen.
Levi HunUj 27:13  De ha mindenképpen meg akarja azt váltani, akkor tegye hozzá a becsértékének még egy ötödét.
Levi HunUj 27:14  Ha valaki a házát szenteli oda szent ajándékul az Úrnak, akkor a pap becsülje meg, hogy jó-e vagy rossz-e, és a pap által megállapított becsértéket kell számítani.
Levi HunUj 27:15  Ha pedig az, aki odaszentelte, meg akarja váltani a házát, akkor tegye hozzá a becsértékének még egy ötödét, és úgy maradjon az övé.
Levi HunUj 27:16  Ha valaki ősi birtokából szentel oda valamit az Úrnak, akkor a vetőmagja szerint kell megbecsülni; egy hómer árpa vetőmag ötven ezüstsekelt ér.
Levi HunUj 27:17  Ha az örömünnep évétől fogva szenteli oda valaki a mezejét, akkor a teljes becsértéket kell számítani.
Levi HunUj 27:18  De ha az örömünnep után szenteli oda valaki a mezejét, akkor számítsa ki a pap a következő örömünnepig még hátra levő évek számának megfelelő pénzt, és azt vonják le a becsértékből.
Levi HunUj 27:19  De ha mindenképpen meg akarja váltani a mezejét az, aki odaszentelte, akkor tegye hozzá becsárának még egy ötödét, és úgy maradjon az övé.
Levi HunUj 27:20  Ha pedig nem váltja meg a mezőt, hanem eladja azt a mezőt más valakinek, akkor nem váltható meg többé.
Levi HunUj 27:21  Ha az örömünnepen felszabadul a mező, legyen az Úr szent tulajdona, mint esküvel odaszentelt mező: a pap birtoka legyen.
Levi HunUj 27:22  Ha pedig valaki vásárolt mezőt szentel oda az Úrnak, amely nem ősi birtoka,
Levi HunUj 27:23  akkor számítsa ki a pap a becsérték összegét az örömünnep évéig, és a becsértéket még azon a napon oda kell adni az Úrnak szent ajándékul.
Levi HunUj 27:24  Az örömünnep évében visszaszáll a mező arra, akitől vették, akinek ősi birtoka volt az a föld.
Levi HunUj 27:25  Mindent a szent sekel szerint becsüljetek fel! Húsz géra ez a pénzegység.
Levi HunUj 27:26  Az állat elsőszülöttjét nem kell senkinek sem odaszentelni, mert az mint elsőszülött úgyis az Úré, akár szarvasmarha, akár juh, az Úré az.
Levi HunUj 27:27  Ha azonban áldozatra alkalmatlan az az állat, akkor meg kell váltani becsértéke szerint, hozzáadva még annak egy ötödét. Ha pedig nem váltják meg, akkor adják el becsára szerint.
Levi HunUj 27:28  De amit esküvel szentelt valaki tulajdonából az Úrnak, akár ember, akár állat, akár ősi birtok az, azt nem adhatja el, és nem válthatja meg. Minden esküvel odaszentelt dolog igen szent tulajdona az Úrnak.
Levi HunUj 27:29  Nem lehet megváltani az olyan embert, aki átok miatt került az esküvel odaszenteltek közé, annak meg kell halnia.
Levi HunUj 27:30  A föld minden tizede az Úré, a földnek a szemes terméséből és a fa gyümölcséből; az Úr szent tulajdona az.
Levi HunUj 27:31  De ha valaki mindenképpen meg akar valamit váltani a tizedéből, tegye még hozzá egyötödét.
Levi HunUj 27:32  A marháknak és juhoknak a tizede is, minden tizedik, amely átmegy a pásztorbot alatt, az Úr szent tulajdona legyen.
Levi HunUj 27:33  Nem szabad válogatni a jó és a rossz között, sem kicserélni azt. Ha valaki mégis kicseréli, akkor az is, meg a csereállat is szent lesz, nem váltható meg.
Levi HunUj 27:34  Ezek azok a parancsolatok, amelyeket az Úr parancsolt Mózes által Izráel fiainak a Sínai-hegyen.