Site uses cookies to provide basic functionality.

OK
ACTS
Up
Chapter 1
Acts HunUj 1:1  Az első könyvet arról írtam, Teofilusom, amit Jézus tett és tanított kezdettől
Acts HunUj 1:2  egészen addig a napig, amelyen felvitetett, miután a Szentlélek által megbízást adott az apostoloknak, akiket kiválasztott.
Acts HunUj 1:3  Szenvedése után sok bizonyítékkal meg is mutatta ezeknek, hogy ő él, amikor negyven napon át megjelent előttük, és beszélt az Isten országa dolgairól.
Acts HunUj 1:4  Amikor együtt volt velük, megparancsolta nekik: „Ne távozzatok el Jeruzsálemből, hanem várjátok meg az Atya ígéretét, amelyről hallottátok tőlem,
Acts HunUj 1:5  hogy János vízzel keresztelt, ti pedig nemsokára Szentlélekkel kereszteltettek meg.”
Acts HunUj 1:6  Amikor együtt voltak, megkérdezték tőle: „Uram, nem ebben az időben állítod fel újra a királyságot Izráelnek?”
Acts HunUj 1:7  Így válaszolt: „Nem a ti dolgotok, hogy olyan időkről és alkalmakról tudjatok, amelyeket az Atya a maga hatalmába helyezett.
Acts HunUj 1:8  Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt egészen a föld végső határáig.”
Acts HunUj 1:9  Miután ezt mondta, szemük láttára felemeltetett, és felhő takarta el őt a szemük elől.
Acts HunUj 1:10  Amint távozása közben feszülten néztek az ég felé, íme, két férfi állt meg mellettük fehér ruhában,
Acts HunUj 1:11  és ezt mondta: „Galileai férfiak, miért álltok itt az ég felé nézve? Ez a Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe, úgy jön el, ahogyan láttátok őt felmenni a mennybe.”
Acts HunUj 1:12  Ezután visszatértek Jeruzsálembe az Olajfák hegyéről, amely Jeruzsálem közelében van egy szombatnapi járóföldre.
Acts HunUj 1:13  Amikor hazatértek, felmentek a felső szobába, ahol meg voltak szállva, mégpedig Péter és János, Jakab és András, Fülöp és Tamás, Bertalan és Máté, Jakab, az Alfeus fia, Simon, a Zélóta és Júdás, a Jakab fia.
Acts HunUj 1:14  Ezek valamennyien egy szívvel és egy lélekkel kitartóan vettek részt az imádkozásban, az asszonyokkal, Jézus anyjával, Máriával és testvéreivel együtt.
Acts HunUj 1:15  Azokban a napokban felállt Péter a testvérek körében, amikor mintegy százhúsz főnyi sokaság is volt velük együtt, és így szólt:
Acts HunUj 1:16  „Atyámfiai, férfiak! Be kellett teljesednie az Írásból annak, amit előre megmondott a Szentlélek Dávid szája által Júdásról, aki vezetője lett azoknak, akik elfogták Jézust;
Acts HunUj 1:17  közénk tartozott, és részt kapott ebből a szolgálatból.
Acts HunUj 1:18  Ez azután mezőt szerzett ennek a gonosztettnek jutalmából, de fejjel lezuhant, kettészakadt derékban, és egész belső része kifordult.
Acts HunUj 1:19  Közismertté is vált ez Jeruzsálem lakói előtt, ezért nevezték el azt a mezőt a maguk nyelvén Akeldamának, azaz Vérmezőnek.
Acts HunUj 1:20  Így van megírva a Zsoltárok könyvében: Legyen a szállása pusztává, és lakó ne legyen benne, tisztségét pedig más vegye át.
Acts HunUj 1:21  Szükséges tehát, hogy azok közül a férfiak közül, akik egész idő alatt együtt voltak velünk, amíg közöttünk járt az Úr Jézus,
Acts HunUj 1:22  kezdve a János keresztségétől addig a napig, amelyen felvitetett tőlünk: még valaki tanúja legyen velünk együtt az ő feltámadásának.”
Acts HunUj 1:23  Ekkor felállítottak kettőt: Józsefet, más néven Barsabbást, akinek mellékneve Jusztusz volt, és Mátyást,
Acts HunUj 1:24  és így imádkoztak: „Urunk, minden szív ismerője, te jelöld ki e kettő közül az egyiket, akit kiválasztottál magadnak,
Acts HunUj 1:25  hogy megkapja ebben a szolgálatban és apostolságban azt a helyet, amelyet Júdás elhagyott, hogy az őt megillető helyre jusson.”
Acts HunUj 1:26  Ekkor sorsot vetettek rájuk: a sors Mátyásra esett, és a tizenegy apostol közé sorolták őt.
Chapter 2
Acts HunUj 2:1  Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen,
Acts HunUj 2:2  hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek.
Acts HunUj 2:3  Majd valami lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre.
Acts HunUj 2:4  Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni; úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak.
Acts HunUj 2:5  Sok kegyes zsidó férfi tartózkodott akkor Jeruzsálemben azok közül, akik a föld minden nemzete között éltek.
Acts HunUj 2:6  Amikor a zúgás támadt, összefutott ez a sokaság, és nagy zavar keletkezett, mert mindenki a maga nyelvén hallotta őket beszélni.
Acts HunUj 2:7  Megdöbbentek, és csodálkozva mondták: „Íme, akik beszélnek, nem valamennyien Galileából valók-e?
Acts HunUj 2:8  Akkor hogyan hallhatja őket mindegyikünk a maga anyanyelvén:
Acts HunUj 2:9  pártusok, médek és elámiták, és akik Mezopotámiában laknak, vagy Júdeában és Kappadóciában, Pontuszban és Ázsiában,
Acts HunUj 2:10  Frígiában és Pamfíliában, Egyiptomban és Líbia vidékén, amely Ciréné mellett van, és a római jövevények,
Acts HunUj 2:11  zsidók és prozeliták, krétaiak és arabok: halljuk, amint a mi nyelvünkön beszélnek az Isten felséges dolgairól.”
Acts HunUj 2:12  Álmélkodtak mindnyájan, és nagy zavarban kérdezgették egymástól: „Mi akar ez lenni?”
Acts HunUj 2:13  Mások azonban gúnyolódva mondták: „Édes bortól részegedtek meg.”
Acts HunUj 2:14  Ekkor előállt Péter a tizeneggyel, felemelte a hangját, és így szólt hozzájuk: „Zsidó férfiak, és Jeruzsálem minden lakója! Vegyétek ezt tudomásul, és figyeljetek szavaimra!
Acts HunUj 2:15  Mert nem részegek ezek, ahogyan ti gondoljátok, hiszen a nap harmadik órája van.
Acts HunUj 2:17  Az utolsó napokban, így szól az Isten, kitöltök Lelkemből minden halandóra, és prófétálnak fiaitok és leányaitok, és ifjaitok látomásokat látnak, véneitek pedig álmokat álmodnak;
Acts HunUj 2:18  még szolgáimra és szolgálóleányaimra is kitöltök azokban a napokban Lelkemből, és ők is prófétálnak.
Acts HunUj 2:19  És csodákat teszek az égen fenn, és jeleket a földön lenn: vért, tüzet és füstfelleget.
Acts HunUj 2:20  A nap sötétté válik, és a hold vérré, mielőtt eljön az Úr nagy és fenséges napja.
Acts HunUj 2:21  Aki azonban segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül.
Acts HunUj 2:22  Izráelita férfiak, halljátok meg ezeket az igéket! A názáreti Jézust, azt a férfiút, akit az Isten igazolt előttetek erőkkel, csodákkal és jelekkel, amelyeket általa tett az Isten közöttetek, ahogyan magatok is tudjátok,
Acts HunUj 2:23  azt, aki az Isten elhatározott döntése és terve szerint adatott oda, ti a pogányok keze által felszegeztétek és megöltétek.
Acts HunUj 2:24  De őt az Isten, miután feloldotta a halál fájdalmait, feltámasztotta, mivel lehetetlen volt, hogy a halál fogva tartsa őt.
Acts HunUj 2:25  Mert ezt mondja róla Dávid: Láttam az Urat magam előtt mindenkor, mert jobbom felől van, hogy meg ne inogjak.
Acts HunUj 2:26  Azért vidult fel a szívem, és ujjongott fel a nyelvem, még testem is reménységben fog nyugodni,
Acts HunUj 2:27  mert nem hagyod lelkemet a halottak birodalmában, azt sem engeded, hogy Szented elmúlást lásson.
Acts HunUj 2:28  Megismertetted velem az élet útjait, betöltesz engem örvendezéssel a te orcád előtt.
Acts HunUj 2:29  Atyámfiai, férfiak! Nyíltan megmondhatom nektek ősatyánkról, Dávidról, hogy meghalt, és eltemették, sírja is nálunk van mindmáig.
Acts HunUj 2:30  De próféta volt, és tudta, hogy az Isten esküvel fogadta neki, hogy véréből valót ültet a trónjára;
Acts HunUj 2:31  ezért előretekintve, a Krisztus feltámadásáról mondta azt, hogy nem marad a halottak birodalmában, és teste sem lát elmúlást.
Acts HunUj 2:32  Ezt a Jézust támasztotta fel az Isten, aminek mi valamennyien tanúi vagyunk.
Acts HunUj 2:33  Miután tehát felemeltetett az Isten jobbjára, és megkapta az Atyától a megígért Szentlelket, kitöltötte ezt, amint látjátok is, halljátok is.
Acts HunUj 2:34  Mert nem Dávid ment fel a mennyekbe, hiszen ő maga mondja: Így szólt az Úr az én uramhoz: Ülj az én jobbomra,
Acts HunUj 2:35  amíg ellenségeidet lábad zsámolyává teszem.
Acts HunUj 2:36  Tudja meg tehát Izráel egész háza teljes bizonyossággal, hogy Úrrá és Krisztussá tette őt az Isten: azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek.”
Acts HunUj 2:37  Amikor ezt hallották, mintha szíven találták volna őket, ezt kérdezték Pétertől és a többi apostoltól: „Mit tegyünk, atyámfiai, férfiak?”
Acts HunUj 2:38  Péter így válaszolt: „Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg valamennyien Jézus Krisztus nevében, bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát.
Acts HunUj 2:39  Mert tiétek ez az ígéret és gyermekeiteké, sőt mindazoké is, akik távol vannak, akiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk.”
Acts HunUj 2:40  Még más szavakkal is lelkükre beszélt, és így kérlelte őket: „Szabaduljatok meg végre ettől az elfajult nemzedéktől!”
Acts HunUj 2:41  Akik pedig hittek a beszédének, megkeresztelkedtek, és azon a napon mintegy háromezer lélek csatlakozott hozzájuk.
Acts HunUj 2:42  Ezek pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban.
Acts HunUj 2:43  Félelem támadt minden lélekben, és az apostolok által sok csoda és jel történt.
Acts HunUj 2:44  Mindazok pedig, akik hittek, együtt voltak, és mindenük közös volt.
Acts HunUj 2:45  Vagyonukat és javaikat eladták, szétosztották mindenkinek: ahogyan éppen szükség volt rá.
Acts HunUj 2:46  Napról napra állhatatosan, egy szívvel, egy lélekkel voltak a templomban, és amikor házanként megtörték a kenyeret, örömmel és tiszta szívvel részesültek az ételben;
Acts HunUj 2:47  dicsérték az Istent, és kedvelte őket az egész nép. Az Úr pedig napról napra növelte a gyülekezetet az üdvözülőkkel.
Chapter 3
Acts HunUj 3:1  Péter és János felment a templomba, a délutáni imádkozás idejére, délután három órára.
Acts HunUj 3:2  Arra vittek egy születése óta sánta férfit, akit napról napra letettek a templomnak abba a kapujába, amelyet Ékes-kapunak hívtak, hogy alamizsnát kérjen a templomba menőktől.
Acts HunUj 3:3  Amikor meglátta, hogy Péter és János be akar menni a templomba, alamizsnát kért tőlük.
Acts HunUj 3:4  Péter pedig Jánossal együtt rátekintett, és azt mondta: „Nézz ránk!”
Acts HunUj 3:5  Ő felnézett rájuk, remélve, hogy kap tőlük valamit.
Acts HunUj 3:6  Péter ekkor így szólt hozzá: „Ezüstöm és aranyam nincsen, de amim van, azt adom neked: a názáreti Jézus Krisztus nevében, kelj fel, és járj!”
Acts HunUj 3:7  És jobb kezénél fogva felemelte, annak pedig azonnal megerősödött a lába és a bokája,
Acts HunUj 3:8  felugrott, talpra állt, és járt. Bement velük a templomba is, járkált, ugrándozott, és dicsérte az Istent.
Acts HunUj 3:9  Látta őt az egész nép, amint járkál, és dicséri az Istent.
Acts HunUj 3:10  Felismerték, hogy ő az, aki alamizsnáért szokott ülni a templom Ékes-kapujában. És félelemmel telve csodálkoztak azon, ami vele történt.
Acts HunUj 3:11  Mivel ez az ember feltartóztatta Pétert és Jánost, az egész nép megdöbbenve futott össze hozzájuk a Salamon csarnokába.
Acts HunUj 3:12  Amikor Péter ezt látta, így szólt a néphez: „Izráelita férfiak, mit csodálkoztok ezen? Mit néztek úgy ránk, mintha saját erőnkkel vagy kegyességünkkel értük volna el, hogy ő járjon?
Acts HunUj 3:13  Ábrahám, Izsák és Jákób Istene, a mi atyáink Istene megdicsőítette Fiát, Jézust, akit ti kiszolgáltattatok, és megtagadtatok Pilátus színe előtt, pedig az úgy döntött, hogy elbocsátja őt.
Acts HunUj 3:14  De ti a Szentet és Igazat megtagadtátok, és azt kértétek, hogy egy gyilkost bocsásson szabadon a kedvetekért,
Acts HunUj 3:15  az élet fejedelmét pedig megöltétek. Az Isten azonban feltámasztotta őt a halálból, aminek mi tanúi vagyunk.
Acts HunUj 3:16  Az ő nevébe vetett hitért erősítette meg az ő neve ezt az embert, akit itt láttok és ismertek, és a tőle való hit adta vissza neki a teljes egészségét mindnyájatok szeme láttára.
Acts HunUj 3:17  Most már tudom, atyámfiai, hogy tudatlanságból cselekedtetek, mint a ti elöljáróitok is.
Acts HunUj 3:18  De amit az Isten előre megmondott minden prófétája által, hogy az ő Krisztusa szenvedni fog, azt teljesítette be így.
Acts HunUj 3:19  Tartsatok tehát bűnbánatot, és térjetek meg, hogy eltöröltessenek a ti bűneitek;
Acts HunUj 3:20  hogy eljöjjön az Úrtól a felüdülés ideje, és elküldje Jézust, akit Messiásul rendelt nektek.
Acts HunUj 3:21  Őt azonban az égnek kell befogadnia addig, amíg a mindenség újjáteremtése meg nem történik. Erről az Isten öröktől fogva szólt szent prófétái szája által.
Acts HunUj 3:22  Maga Mózes mondta: Prófétát támaszt nektek testvéreitek közül az Úr, a ti Istenetek, olyat, mint én: őt hallgassátok mindenben, amit csak mond nektek.
Acts HunUj 3:23  És aki nem hallgat erre a prófétára, azt ki kell irtani a nép közül.
Acts HunUj 3:24  A próféták is - Sámueltől és az utána következőktől fogva -, akik csak szóltak, mind ezekről a napokról jövendöltek.
Acts HunUj 3:25  Ti vagytok a fiai ezeknek a prófétáknak és annak a szövetségnek, amelyet Isten atyáinkkal kötött, amikor így szólt Ábrahámhoz: És a te magodban áldatik meg a föld minden nemzetsége.
Acts HunUj 3:26  Isten elsősorban nektek támasztotta fel és küldte el Szolgáját, aki megáld titeket azzal, hogy mindenkit megtérít a maga gonoszságából.”
Chapter 4
Acts HunUj 4:1  Amíg beszéltek a néphez, eléjük álltak a papok, a templomőrség parancsnoka és a szadduceusok;
Acts HunUj 4:2  bosszankodtak ugyanis azon, hogy tanítják a népet, és azt hirdetik, hogy Jézus által van feltámadás a halálból.
Acts HunUj 4:3  Ezek elfogták őket, és mivel már este volt, őrizetbe vették őket másnapig.
Acts HunUj 4:4  De azok közül, akik hallgatták az igét, sokan hittek, és a hívő férfiak száma mintegy ötezerre emelkedett.
Acts HunUj 4:5  Másnap összegyűltek Jeruzsálemben a vezetők, a vének és az írástudók;
Acts HunUj 4:6  Annás a főpap, Kajafás, János, Sándor és a főpapi család valamennyi tagja.
Acts HunUj 4:7  Középre állították és vallatták őket: „Milyen hatalommal, vagy kinek a nevében tettétek ti ezt?”
Acts HunUj 4:8  Ekkor Péter, megtelve Szentlélekkel, így szólt hozzájuk: „Népünk vezetői, Izráel vénei!
Acts HunUj 4:9  Ha minket ma egy beteg emberen gyakorolt jótett felől vallattok, hogy mitől gyógyult meg,
Acts HunUj 4:10  vegyétek tudomásul valamennyien, Izráel egész népével együtt, hogy a názáreti Jézus Krisztus neve által, akit ti megfeszítettetek, akit Isten feltámasztott a halálból: őáltala áll ez előttetek egészségesen.
Acts HunUj 4:11  Ez lett a sarokkő, amelyet ti, az építők, megvetettetek,
Acts HunUj 4:12  és nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk.”
Acts HunUj 4:13  Amikor látták, hogy milyen bátran beszél Péter és János, és felfogták, hogy ők írástudatlan és iskolázatlan emberek, elcsodálkoztak. Fel is ismerték őket, hogy Jézussal voltak,
Acts HunUj 4:14  de mivel látták, hogy velük együtt ott áll a meggyógyult ember is, semmit sem szólhattak ellenük.
Acts HunUj 4:15  Felszólították tehát őket, hogy menjenek ki a nagytanács elől, és így tanakodtak egymás között:
Acts HunUj 4:16  „Mit tegyünk ezekkel az emberekkel? Mert hogy nyilvánvaló csoda történt általuk, azt tudja Jeruzsálem minden lakosa, és nem is tagadhatjuk.
Acts HunUj 4:17  De hogy tovább ne terjedjen a nép között, fenyegessük meg őket, hogy többé ne szóljanak az ő nevében egyetlen embernek se.”
Acts HunUj 4:18  Miután tehát behívták őket, megparancsolták, hogy egyáltalán ne beszéljenek és ne tanítsanak Jézus nevében.
Acts HunUj 4:19  Péter és János azonban így válaszolt nekik: „Igaz dolog-e az Isten szemében, hogy inkább rátok hallgassunk, mint Istenre: ítéljétek meg magatok;
Acts HunUj 4:20  mert nem tehetjük, hogy ne mondjuk el azt, amit láttunk és hallottunk.”
Acts HunUj 4:21  Azok pedig, miután megfenyegették, elbocsátották őket, mivel semmi lehetőséget nem találtak arra, hogy megbüntessék őket, a nép miatt, mivel mindenki dicsőítette az Istent a történtekért,
Acts HunUj 4:22  ugyanis több mint negyven éves volt az az ember, akin a gyógyításnak ez a csodája történt.
Acts HunUj 4:23  Amint elbocsátották őket, elmentek övéikhez, és elbeszélték, miket mondtak nekik a főpapok és a vének.
Acts HunUj 4:24  Amikor ezt meghallották, egy szívvel és egy lélekkel felemelték hangjukat az Istenhez, és így szóltak: „Urunk, te teremtetted az eget és a földet, a tengert és mindent, ami bennük van,
Acts HunUj 4:25  te mondtad atyánknak, a te szolgádnak, Dávidnak szájával a Szentlélek által: Miért zúdultak fel a pogányok, és a nemzetek miért terveznek hiábavalóságot?
Acts HunUj 4:26  Felkeltek a föld királyai, és a fejedelmek megegyeztek az Úr ellen és az ő Felkentje ellen.
Acts HunUj 4:27  Mert a te szent Szolgád, Jézus ellen, akit felkentél, valóban megegyezett Heródes és Poncius Pilátus ebben a városban a pogányokkal és Izráel népével,
Acts HunUj 4:28  hogy végrehajtsák mindazt, amiről kezed és akaratod előre elrendelte, hogy megtörténjék.
Acts HunUj 4:29  Most pedig, Urunk, tekints az ő fenyegetéseikre, és add meg szolgáidnak, hogy teljes bátorsággal hirdessék igédet;
Acts HunUj 4:30  te pedig nyújtsd ki a kezedet gyógyításra, hogy jelek és csodák történjenek a te szent Szolgád, Jézus neve által.”
Acts HunUj 4:31  Amint könyörögtek, megrendült az a hely, ahol együtt voltak, megteltek mindnyájan Szentlélekkel, és bátran hirdették az Isten igéjét.
Acts HunUj 4:32  A hivők egész gyülekezete pedig szívében és lelkében egy volt. Senki sem mondott vagyonából bármit is a magáénak, hanem mindenük közös volt.
Acts HunUj 4:33  Az apostolok pedig nagy erővel tettek bizonyságot az Úr Jézus feltámadásáról, és nagy kegyelem volt mindnyájukon.
Acts HunUj 4:34  Nem volt közöttük egyetlen szűkölködő sem, mert akiknek földjük vagy házuk volt, eladták azokat, az eladott javak árát pedig elhozták,
Acts HunUj 4:35  és letették az apostolok lába elé, azután szétosztották mindenkinek úgy, ahogyan szüksége volt rá.
Acts HunUj 4:36  József például, akinek az apostolok a Barnabás melléknevet adták, ami azt jelenti: Vigasztalás fia, egy ciprusi származású lévita,
Acts HunUj 4:37  mivel földje volt, szintén eladta, elhozta a pénzt, és letette az apostolok lába elé.
Chapter 5
Acts HunUj 5:1  Egy ember, név szerint Anániás, feleségével, Szafirával együtt eladott egy birtokot,
Acts HunUj 5:2  és árából feleségének tudtával félretett magának, egy részét pedig elvitte, és az apostolok lába elé tette.
Acts HunUj 5:3  Péter azonban így szólt: „Anániás, miért szállta meg a Sátán a szívedet, hogy hazudj a Szentléleknek, és félretegyél magadnak a föld árából?
Acts HunUj 5:4  Ha megmaradt volna, nem neked maradt volna-e meg, és miután eladtad, nem te rendelkeztél-e az árával? Mi indította szívedet ilyen cselekedetre? Nem embereknek hazudtál, hanem az Istennek.”
Acts HunUj 5:5  Amint meghallotta Anániás ezeket a szavakat, összeesett, és meghalt. Erre nagy félelem szállta meg mindazokat, akik ezt hallották.
Acts HunUj 5:6  Az ifjak pedig felálltak és betakarták őt, majd kivitték és eltemették.
Acts HunUj 5:7  Mintegy három óra múlva a felesége is bement, mit sem tudva a történtekről.
Acts HunUj 5:8  Péter megkérdezte tőle: „Mondd meg nekem, ennyiért adtátok-e el a földet?” Ő így felelt: „Úgy van, ennyiért.”
Acts HunUj 5:9  Péter erre így szólt hozzá: „Miért egyeztetek meg abban, hogy megkísértitek az Úr Lelkét? Íme, azok, akik a férjedet eltemették, az ajtó előtt állnak, és kivisznek téged.”
Acts HunUj 5:10  Az asszony pedig azonnal összeesett a lába előtt, és meghalt. Amikor bejöttek az ifjak, halva találták, kivitték őt is, és eltemették a férje mellé.
Acts HunUj 5:11  Erre nagy félelem szállta meg az egész gyülekezetet és mindazokat, akik hallották ezeket.
Acts HunUj 5:12  Az apostolok által sok jel és csoda történt a nép között. Mindnyájan a Salamon csarnokában tartózkodtak egy akarattal,
Acts HunUj 5:13  de mások közül senki sem mert hozzájuk csatlakozni. A nép azonban magasztalta őket.
Acts HunUj 5:14  Az Úrban hívők száma egyre növekedett, férfiak és nők tömegével.
Acts HunUj 5:15  A betegeket is kivitték az utcákra, ágyakra és fekvőhelyekre tették le őket, hogy ha arra jár Péter, legalább az árnyéka vetődjék rá valamelyikükre.
Acts HunUj 5:16  Összejött a Jeruzsálem körüli városok népe is, hoztak betegeket és tisztátalan lelkektől gyötörteket, s ezek mind meggyógyultak.
Acts HunUj 5:17  Ekkor megjelent a főpap és egész kísérete, a szadduceusok pártja, és irigység fogta el őket.
Acts HunUj 5:18  Elfogták az apostolokat, és hatósági őrizetbe vették őket.
Acts HunUj 5:19  De az Úr angyala éjszaka megnyitotta a börtön ajtaját, és kivezetve őket ezt mondta nekik:
Acts HunUj 5:20  „Menjetek, álljatok fel a templomban, és hirdessétek a népnek ennek az életnek minden beszédét.”
Acts HunUj 5:21  Ők engedelmeskedtek, korán reggel bementek a templomba, és tanítottak. Amikor megérkezett a főpap és kísérete, összehívták a nagytanácsot, Izráel véneinek egész testületét, és elküldtek a börtönbe, hogy vezessék elő őket.
Acts HunUj 5:22  A szolgák elmentek, de nem találták őket a börtönben; ezért visszatérve jelentették:
Acts HunUj 5:23  „A börtönt ugyan gondosan bezárva találtuk, az őrök is az ajtó előtt álltak, de amikor kinyitottuk, bent senkit sem találtunk.”
Acts HunUj 5:24  Amint a templomőrség parancsnoka és a főpapok meghallották ezeket a szavakat, zavarba jöttek: vajon mi lehet ez?
Acts HunUj 5:25  De valaki odament és jelentette nekik: „Íme, azok a férfiak, akiket börtönbe vetettetek, ott állnak a templomban, és tanítják a népet.”
Acts HunUj 5:26  Ekkor elment a parancsnok a szolgákkal, és elővezették őket, de minden erőszak nélkül, mert féltek a néptől, hogy megkövezi őket.
Acts HunUj 5:27  Bevitték, és a nagytanács elé állították őket, a főpap pedig elkezdte kihallgatásukat:
Acts HunUj 5:28  „Szigorúan megtiltottuk nektek, hogy tanítsatok annak nevében, és íme, betöltitek az egész Jeruzsálemet tanításotokkal, és ránk akarjátok hárítani annak az embernek a vérét.”
Acts HunUj 5:29  Péter és az apostolok így válaszoltak: „Istennek kell inkább engedelmeskednünk, mint az embereknek.
Acts HunUj 5:30  A mi atyáink Istene feltámasztotta Jézust, akit ti fára függesztve kivégeztetek.
Acts HunUj 5:31  Az Isten őt fejedelemmé és üdvözítővé emelte fel jobbjára, hogy megtérést és bűnbocsánatot adjon Izráelnek.
Acts HunUj 5:32  Mi pedig tanúi vagyunk ezeknek az eseményeknek, és tanúja a Szentlélek is, akit azoknak adott az Isten, akik engedelmeskednek neki.”
Acts HunUj 5:33  Amikor ezt meghallották, dühükben a fogukat csikorgatták, és arról tanácskoztak, hogy végeznek velük.
Acts HunUj 5:34  De felállt a nagytanácsban egy farizeus, név szerint Gamáliél, az egész nép előtt tiszteletben álló törvénytudó, és egy kis időre kivezettette az embereket.
Acts HunUj 5:35  Azután így szólt a nagytanácshoz: „Izráelita férfiak! Jól gondoljátok meg, hogy mit akartok tenni ezekkel az emberekkel.
Acts HunUj 5:36  Mert nem is olyan régen felkelt Teudás, és azt állította magáról, hogy ő valaki, csatlakozott is hozzá mintegy négyszáz ember, de végeztek vele; akik pedig bíztak benne, azok mind elszéledtek, és megsemmisültek.
Acts HunUj 5:37  Azután az összeírás idején felkelt a galileai Júdás is. Sok népet állított a maga pártjára, de elpusztult ő is; akik pedig bíztak benne, azok is mind szétszóródtak.
Acts HunUj 5:38  A mostani esetre is azt mondom: hagyjátok békén ezeket az embereket, és bocsássátok el őket. Mert ha emberektől való ez a szándék vagy ez a mozgalom, akkor megsemmisül;
Acts HunUj 5:39  ha pedig Istentől való, akkor úgysem tudjátok megsemmisíteni őket, és még úgy tűnhettek fel, mint akik Isten ellen harcoltok.” Azok hallgattak rá,
Acts HunUj 5:40  előhívták az apostolokat, megverették őket, azután megparancsolták nekik, hogy ne szóljanak Jézus nevében, és azzal elbocsátották őket.
Acts HunUj 5:41  Ők pedig örömmel távoztak a nagytanács színe elől, mert méltónak bizonyultak arra, hogy gyalázatot szenvedjenek az ő nevéért;
Acts HunUj 5:42  és nem hagytak fel a naponkénti tanítással, és hirdették a Krisztus Jézust a templomban és házanként.
Chapter 6
Acts HunUj 6:1  Azokban a napokban pedig, mivel nőtt a tanítványok száma, zúgolódás támadt a görögül beszélő zsidók között a héberek ellen, hogy mellőzik a közülük való özvegyasszonyokat a mindennapi szolgálatban.
Acts HunUj 6:2  Ekkor összehívta a tizenkettő a tanítványok egész gyülekezetét, és ezt mondták nekik: „Nem helyes az, hogy az Isten igéjét elhanyagolva mi szolgáljunk az asztaloknál.
Acts HunUj 6:3  Hanem válasszatok ki magatok közül, atyámfiai, hét férfit, akikről jó bizonyságot tesznek, akik telve vannak Lélekkel és bölcsességgel, és őket állítsuk be ebbe a munkába;
Acts HunUj 6:4  mi pedig megmaradunk az imádkozás és az ige szolgálata mellett.”
Acts HunUj 6:5  Tetszett ez a beszéd az egész gyülekezetnek, és kiválasztották Istvánt, aki hittel és Szentlélekkel teljes férfi volt, valamint Fülöpöt, Prokhoroszt, Nikánórt, Timónt, Parmenászt és Nikoláoszt, az antiókhiai prozelitát;
Acts HunUj 6:6  az apostolok elé állították őket, és miután imádkoztak, rájuk tették kezüket.
Acts HunUj 6:7  Az Isten igéje pedig terjedt, és nagyon megnövekedett a tanítványok száma Jeruzsálemben, sőt igen sok pap is engedelmeskedett a hitnek.
Acts HunUj 6:8  István pedig - kegyelemmel és erővel telve - nagy csodákat és jeleket tett a nép között.
Acts HunUj 6:9  Megjelentek azonban néhányan a szabadosok, a ciréneiek és az alexandriaiak zsinagógájából, valamint néhányan a ciliciaiak és ázsiaiak közül, és vitatkoztak Istvánnal;
Acts HunUj 6:10  de nem tudtak szembeszállni azzal a bölcsességgel és Lélekkel, amellyel beszélt.
Acts HunUj 6:11  Ekkor felbújtottak embereket, akik ezt mondták: „Hallottuk, amikor káromolta Mózest és az Istent.”
Acts HunUj 6:12  Ezzel fellázították a népet, a véneket és az írástudókat, rárohanva elfogták őt, és a nagytanács elé hurcolták.
Acts HunUj 6:13  Hamis tanúkat is állítottak, akik ezt mondták: „Ez az ember állandóan e szent hely és a törvény ellen beszél.
Acts HunUj 6:14  Hallottuk is, amikor azt mondta, hogy az a názáreti Jézus lerombolja ezt a helyet, és megváltoztatja azokat a szokásokat, amelyeket Mózes hagyott ránk.”
Acts HunUj 6:15  Ekkor a nagytanácsban ülők mind rátekintettek, és látták, hogy az arca olyan, mint egy angyalé.
Chapter 7
Acts HunUj 7:1  A főpap megkérdezte: „Valóban így van ez?”
Acts HunUj 7:2  Ő erre így szólt: „Atyámfiai, férfiak és atyák, halljátok! A dicsőség Istene megjelent a mi atyánknak, Ábrahámnak, amikor Mezopotámiában volt, mielőtt letelepedett Háránban,
Acts HunUj 7:3  és ezt mondta neki: Menj ki földedről és rokonaid közül, és menj arra a földre, amelyet mutatok neked.
Acts HunUj 7:4  Ekkor kiment a káldeusok földjéről, és letelepedett Háránban. Miután pedig meghalt az apja, Isten áttelepítette őt onnan erre a földre, amelyen ti most laktok.
Acts HunUj 7:5  Nem adott neki ebből örökségül egy talpalatnyit sem, de megígérte, hogy neki adja azt birtokul és majd utódjának, pedig nem volt gyermeke.
Acts HunUj 7:6  Így mondta meg Isten, hogy utódja jövevény lesz idegen földön, és rabszolgává teszik, és nyomorgatják négyszáz esztendeig.
Acts HunUj 7:7  De ezt a népet, amelynek szolgálnak, ítélettel sújtom, így szólt az Isten, ők pedig ezek után kiszabadulnak, és szolgálni fognak nekem ezen a helyen.
Acts HunUj 7:8  A körülmetélés szövetségét is adta neki. Így nemzette Ábrahám Izsákot, és körülmetélte őt a nyolcadik napon, Izsák pedig Jákóbot, Jákób viszont a tizenkét ősatyát.
Acts HunUj 7:9  Az ősatyák pedig féltékenykedtek Józsefre, és eladták Egyiptomba, de az Isten vele volt.
Acts HunUj 7:10  Megszabadította őt minden nyomorúságából, kedvessé és bölccsé tette Egyiptom királya, a fáraó előtt, és kormányzóvá emelte Egyiptom és a fáraó egész háza fölé.
Acts HunUj 7:11  Éhínség jött egész Egyiptomra és Kánaánra, és olyan nagy nyomorúság, hogy atyáink sem találtak élelmet.
Acts HunUj 7:12  Amikor azonban meghallotta Jákób, hogy van gabona Egyiptomban, elküldte atyáinkat. Először csak ez történt,
Acts HunUj 7:13  de József a második alkalommal megismertette magát testvéreivel, és így a fáraó tudomására jutott József származása.
Acts HunUj 7:14  József ekkor magához hívatta atyját, Jákóbot és hetvenöt főből álló egész rokonságát.
Acts HunUj 7:15  Lement tehát Jákób Egyiptomba, aztán meghalt ő is, meghaltak atyáink is.
Acts HunUj 7:16  Átvitték őket Sikembe, és elhelyezték abban a sírban, amelyet Ábrahám ezüstpénzért vásárolt Emór fiaitól Sikemben.
Acts HunUj 7:17  Amint közeledett az ígéret teljesülésének ideje, amelyet Isten kijelentett Ábrahámnak, elszaporodott a nép, és megsokasodott Egyiptomban.
Acts HunUj 7:18  De akkor más lett a király Egyiptomban, és ő nem tudott Józsefről.
Acts HunUj 7:19  Ez a király álnokul bánt népünkkel, és azzal nyomorította meg atyáinkat, hogy kitétette csecsemőiket, hogy ne maradjanak életben.
Acts HunUj 7:20  Ebben az időben született Mózes, aki kedves volt az Istennek. Három hónapig nevelték az apja házában,
Acts HunUj 7:21  amikor pedig kitették, a fáraó leánya felvette, és saját fiaként neveltette.
Acts HunUj 7:22  Megtanították Mózest az egyiptomiak minden bölcsességére, és kiváló volt mind szavaiban, mind tetteiben.
Acts HunUj 7:23  Amikor pedig betöltötte a negyvenedik életévét, az a gondolat támadt szívében, hogy meglátogatja testvéreit, Izráel fiait.
Acts HunUj 7:24  Amikor meglátta, hogy az egyiket bántalmazzák, védelmére kelt, bosszút állt az elnyomottért, és leütötte az egyiptomit.
Acts HunUj 7:25  Azt gondolta, megértik a testvérei, hogy Isten az ő keze által szabadítja meg őket. De nem értették meg.
Acts HunUj 7:26  Másnap éppen veszekedtek, amikor megjelent közöttük, békességre intette őket, és ezt mondta: Férfiak, testvérek vagytok, miért bántjátok egymást?
Acts HunUj 7:27  De aki bántalmazta felebarátját, elutasította őt, és ezt mondta: Ki rendelt fölénk téged fejedelemmé és bíróvá?
Acts HunUj 7:28  Talán meg akarsz ölni bennünket, mint ahogyan tegnap megölted az egyiptomit?
Acts HunUj 7:29  Mózes ezt a beszédet meghallva elmenekült, és jövevény lett Midján földjén, ahol két fia született.
Acts HunUj 7:30  Negyven esztendő elteltével a Sínai-hegy pusztájában megjelent neki egy angyal csipkebokor tüzének lángjában.
Acts HunUj 7:31  Amikor Mózes meglátta, csodálkozott a látomáson, de amint feléje tartott, hogy megnézze, megszólalt az Úr hangja:
Acts HunUj 7:32  Én vagyok a te atyáid Istene, Ábrahám, Izsák és Jákób Istene. Mózes megrémült és nem mert odanézni;
Acts HunUj 7:33  az Úr pedig ezt mondta: Oldd le a sarut a lábadról, mert ez a hely, amelyen állsz, szent föld.
Acts HunUj 7:34  Látván láttam népem nyomorúságát Egyiptomban, és meghallottam sóhajtozását, le is szálltam, hogy megszabadítsam őket. És most jöjj, elküldelek Egyiptomba.
Acts HunUj 7:35  Ezt a Mózest, akit megtagadtak, amikor ezt mondták: Ki tett téged fejedelemmé és bíróvá? - ezt küldte el az Isten fejedelmül és szabadítóul az angyal által, aki megjelent neki a csipkebokorban.
Acts HunUj 7:36  Ez hozta ki őket, ez tett csodákat és jeleket Egyiptom földjén, a Vörös-tengeren és a pusztában negyven esztendeig.
Acts HunUj 7:37  Ez az a Mózes, aki azt mondta Izráel fiainak: Prófétát támaszt nektek az Isten testvéreitek közül, hozzám hasonlót.
Acts HunUj 7:38  Ez az, aki ott volt a gyülekezet előtt a pusztában atyáink és az angyal között, aki szólt hozzá a Sínai-hegyen: ő vette át az élő igéket, hogy átadja nekünk.
Acts HunUj 7:39  Neki nem akartak engedelmeskedni atyáink, hanem elutasították maguktól, és visszafordultak szívükben Egyiptom felé,
Acts HunUj 7:40  amikor ezt mondták Áronnak: Készíts nekünk isteneket, hogy előttünk járjanak, mert ezzel a Mózessel, aki minket kivezetett Egyiptom földjéről, nem tudjuk, mi történt.
Acts HunUj 7:41  Elkészítették a borjút azokban a napokban, és áldozatot vittek a bálványnak, és gyönyörködtek kezük munkájában.
Acts HunUj 7:42  Isten pedig elfordult tőlük, és kiszolgáltatta őket arra, hogy imádják az ég csillagseregét, ahogyan meg van írva a próféták könyvében: Véres- és égőáldozatot hoztál-e nekem negyven esztendeig a pusztában, Izráel háza?
Acts HunUj 7:43  Sőt inkább hordoztátok a Molok sátorát és a Romfa isten csillagát, azokat a képeket, amelyeket készítettetek, hogy leboruljatok előttük. Száműzlek ezért titeket Babilonon túlra.”
Acts HunUj 7:44  A Bizonyság sátora ott volt atyáinknál a pusztában, amint parancsolta az, aki azt mondta Mózesnek, hogy készítse el arra a mintára, amelyet látott.
Acts HunUj 7:45  Ezt átvették atyáink, és behozták Józsuéval, amikor elfoglalták a pogányok földjét, akiket kiűzött az Isten atyáink elől. Így volt ez egészen Dávid idejéig.
Acts HunUj 7:46  Dávid pedig kegyelmet talált az Isten színe előtt, és könyörgött, hogy hajlékot találhasson Jákób Istenének,
Acts HunUj 7:48  A Magasságos azonban nem emberkéz alkotásaiban lakik, ahogyan a próféta mondja:
Acts HunUj 7:49  „A menny az én királyi trónusom, a föld pedig lábam zsámolya. Miféle házat építhetnél nekem - mondja az Úr -, vagy hol van az én nyugalmam helye?
Acts HunUj 7:51  Ti kemény nyakú, körülmetéletlen szívű és fülű emberek, mindig ellene szegültök a Szentléleknek, atyáitokhoz hasonlóan ti is.
Acts HunUj 7:52  A próféták közül kit nem üldöztek a ti atyáitok? Meg is ölték azokat, akik megjövendölték az Igaznak eljövetelét. Most pedig az ő árulóivá és gyilkosaivá lettetek ti,
Acts HunUj 7:53  akik bár angyalok közvetítésével kaptátok a törvényt, mégsem tartottátok meg.”
Acts HunUj 7:54  Amikor ezeket hallották, haragra gerjedtek szívükben, és fogukat csikorgatták ellene.
Acts HunUj 7:55  Ő azonban Szentlélekkel telve az égre függesztette a tekintetét, és látta Isten dicsőségét és Jézust, amint az Isten jobbja felől áll.
Acts HunUj 7:56  Ekkor így szólt: „Íme, látom az eget megnyílva, és az Emberfiát, amint az Isten jobbja felől áll.”
Acts HunUj 7:57  Erre hangosan kiáltoztak, bedugták a fülüket, és egy akarattal rárohantak;
Acts HunUj 7:58  azután kiűzték a városon kívülre, és megkövezték. A tanúk pedig felsőruháikat egy Saul nevű ifjú lába elé tették le.
Acts HunUj 7:59  Amikor megkövezték Istvánt, az így imádkozott: „Úr Jézus, vedd magadhoz lelkemet!”
Acts HunUj 7:60  Azután térdre esett, és hangosan felkiáltott: „Uram, ne ródd fel nekik ezt a bűnt!” És amikor ezt mondta, meghalt.
Chapter 8
Acts HunUj 8:1  Saul pedig egyetértett István kivégzésével. Azon a napon nagy üldözés kezdődött a jeruzsálemi gyülekezet ellen, és az apostolok kivételével mind szétszóródtak Júdea és Samária területén.
Acts HunUj 8:2  Kegyes férfiak azonban eltemették Istvánt, és nagy siratást tartottak felette.
Acts HunUj 8:3  Saul pedig pusztította az egyházat, házról házra járt, férfiakat és nőket hurcolt el, és börtönbe vetette őket.
Acts HunUj 8:4  Akik pedig szétszóródtak, elmentek, és hirdették az igét.
Acts HunUj 8:5  Fülöp lement Samária városába, és ott hirdette nekik a Krisztust.
Acts HunUj 8:6  A sokaság egy szívvel és egy lélekkel figyelt arra, amit Fülöp mondott, mivel hallották és látták azokat a jeleket, amelyeket tett.
Acts HunUj 8:7  A tisztátalan lelkek ugyanis sok megszállottból hangosan kiáltozva kimentek, sok béna és sánta is meggyógyult,
Acts HunUj 8:9  Már régebben élt abban a városban egy Simon nevű férfi, aki varázslással foglalkozott, és ámulatba ejtette Samária népét, mert valami igen nagynak állította magát.
Acts HunUj 8:10  A város apraja-nagyja hallgatott rá, és azt mondták: „Ő az Isten Hatalmasnak nevezett ereje.”
Acts HunUj 8:11  Hallgattak rá, mert varázslásával már jó ideje ámulatban tartotta őket.
Acts HunUj 8:12  De amikor hittek Fülöpnek, aki az Isten országáról és a Jézus Krisztus nevéről szóló evangéliumot hirdette, megkeresztelkedtek; férfiak és nők egyaránt.
Acts HunUj 8:13  Simon maga is hívő lett, majd miután megkeresztelkedett, Fülöp mellé szegődött, és amikor látta, hogy jelek és nagy csodák történnek, egészen elámult.
Acts HunUj 8:14  Amikor meghallották a Jeruzsálemben levő apostolok, hogy Samária befogadta az Isten igéjét, elküldték hozzájuk Pétert és Jánost.
Acts HunUj 8:15  Ők lementek, és imádkoztak értük, hogy részesüljenek a Szentlélek ajándékában,
Acts HunUj 8:16  mert még egyikükre sem szállt rá, csak meg voltak keresztelve az Úr Jézus nevére.
Acts HunUj 8:17  Akkor rájuk tették a kezüket, és részesültek a Szentlélek ajándékában.
Acts HunUj 8:18  Amikor látta Simon, hogy az apostolok kézrátételével adatik a Lélek, pénzt ajánlott fel nekik,
Acts HunUj 8:19  és így szólt: „Adjátok meg nekem is ezt a hatalmat, hogy akire ráteszem a kezemet, az vegye a Szentlelket.”
Acts HunUj 8:20  Péter azonban ezt mondta neki: „Vesszen el a pénzed veled együtt, amiért azt gondoltad, hogy pénzen megszerezheted az Isten ajándékát!
Acts HunUj 8:21  Nem részesülhetsz, és nem is örökölhetsz ebből, mert a szíved nem egyenes az Isten előtt.
Acts HunUj 8:22  Térj meg tehát e gazságodból, és könyörögj az Úrhoz, hátha megbocsátja neked szíved szándékát.
Acts HunUj 8:23  Mert látom, hogy a keserű irigység és a gonoszság fogságába estél.”
Acts HunUj 8:24  Simon így válaszolt: „Könyörögjetek értem az Úrhoz, hogy semmi se szálljon rám abból, amit mondtatok.”
Acts HunUj 8:25  Ők pedig bizonyságot tettek, és hirdették az Úr igéjét, azután visszaindultak Jeruzsálem felé; és közben sok samáriai faluban hirdették az evangéliumot.
Acts HunUj 8:26  Az Úr angyala pedig így szólt Fülöphöz: „Kelj fel, és menj Dél felé a Jeruzsálemből Gázába vezető útra, amely néptelen.”
Acts HunUj 8:27  Ő felkelt, és elindult. És íme, egy etióp férfi, a kandakénak, az etiópok királynőjének udvari főembere, aki egész kincstára fölé volt rendelve, és Jeruzsálemben járt az Istent imádni,
Acts HunUj 8:28  visszatérőben hintóján ülve olvasta Ézsaiás prófétát.
Acts HunUj 8:29  Ezt mondta a Lélek Fülöpnek: „Menj oda, és csatlakozz ahhoz a hintóhoz.”
Acts HunUj 8:30  Amikor Fülöp odafutott, hallotta, hogy Ézsaiás prófétát olvassa, és megkérdezte tőle: „Érted is, amit olvasol?”
Acts HunUj 8:31  Erre az így válaszolt: „Hogyan érthetném, míg valaki meg nem magyarázza?” És megkérte Fülöpöt, hogy szálljon fel, és üljön mellé.
Acts HunUj 8:32  Az Írásnak az a szakasza, amelyet olvasott, ez volt: „Amint a juhot levágni viszik, és amint a bárány néma a nyírója előtt, úgy nem nyitja meg a száját.
Acts HunUj 8:33  A megaláztatásért elvétetett róla az ítélet, nemzetségét ki sorolhatná fel? Mert élete felvitetik a földről.”
Acts HunUj 8:34  Az udvari főember megkérdezte Fülöptől: „Kérlek, kiről mondja ezt a próféta? Önmagáról vagy valaki másról?”
Acts HunUj 8:35  Fülöp beszélni kezdett, és az Írásnak ebből a helyéből kiindulva hirdette neki Jézust.
Acts HunUj 8:36  Amint tovább haladtak az úton, valami vízhez értek, és így szólt az udvari főember: „Íme, itt a víz! Mi akadálya annak, hogy megkeresztelkedjem?” (
Acts HunUj 8:37  Ezt mondta neki Fülöp: „Ha teljes szívedből hiszel, akkor lehet.” Ő pedig így válaszolt: „Hiszem, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia.”)
Acts HunUj 8:38  Megparancsolta, hogy álljon meg a hintó, és leszálltak a vízbe mind a ketten, Fülöp és az udvari főember, és megkeresztelte őt.
Acts HunUj 8:39  Amikor kijöttek a vízből, az Úr Lelke elragadta Fülöpöt, és nem látta őt többé az udvari főember, de örvendezve haladt tovább az útján.
Acts HunUj 8:40  Fülöp pedig Azótoszba került, és végigjárva valamennyi várost, hirdette az evangéliumot, míg Cézáreába nem ért.
Chapter 9
Acts HunUj 9:1  Saul pedig az Úr tanítványai elleni fenyegetéstől és öldökléstől lihegve elment a főpaphoz,
Acts HunUj 9:2  és leveleket kért tőle Damaszkuszba a zsinagógákhoz, hogy ha talál olyanokat, akik az Úr útjának hívei, akár férfiakat, akár nőket, megkötözve vihesse azokat Jeruzsálembe.
Acts HunUj 9:3  Útközben azonban, amikor éppen Damaszkuszhoz közeledett, hirtelen mennyei fény villant fel körülötte,
Acts HunUj 9:4  és amint a földre esett, hallotta, hogy egy hang így szólt hozzá: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?”
Acts HunUj 9:5  Ő pedig megkérdezte: „Ki vagy, Uram?” Az így válaszolt: „Én vagyok Jézus, akit te üldözöl.
Acts HunUj 9:6  De kelj fel, menj be a városba, és ott megmondják neked, mit kell tenned.”
Acts HunUj 9:7  A vele utazó férfiak pedig szótlanul álltak, mert hallották ugyan a hangot, de senkit sem láttak.
Acts HunUj 9:8  Saul pedig felkelt a földről, és kinyitotta szemét, de egyáltalán nem látott. Ezért kézen fogva vezették be Damaszkuszba,
Acts HunUj 9:9  és ott három napig nem látott, nem evett, és nem ivott.
Acts HunUj 9:10  Volt Damaszkuszban egy tanítvány, név szerint Anániás. Az Úr megszólította őt látomásban: „Anániás!” Ő így válaszolt: „Íme, itt vagyok, Uram.”
Acts HunUj 9:11  Az Úr pedig így szólt hozzá: „Kelj fel, menj el abba az utcába, amelyet Egyenes utcának hívnak, és keresd meg Júdás házában Sault, akit Tarzuszinak neveznek: mert íme, imádkozik,
Acts HunUj 9:12  és látomásban látja, hogy egy Anániás nevű férfi jön be hozzá, és ráteszi a kezét, hogy lásson.”
Acts HunUj 9:13  Anániás így válaszolt: „Uram, sokaktól hallottam erről a férfiról, mennyi rosszat tett a te szentjeid ellen Jeruzsálemben,
Acts HunUj 9:14  és ide is meghatalmazást kapott a főpapoktól, hogy elfogja mindazokat, akik segítségül hívják a te nevedet.”
Acts HunUj 9:15  Ezt mondta neki az Úr: „Menj el, mert választott eszközöm ő, hogy elvigye a nevemet a pogányok, a királyok és Izráel fiai elé.
Acts HunUj 9:16  Én pedig meg fogom mutatni neki, mennyit kell szenvednie az én nevemért.”
Acts HunUj 9:17  Anániás pedig elment, és bement abba a házba; rátette kezét, és ezt mondta: „Atyámfia, Saul, az Úr küldött engem, az a Jézus, aki megjelent neked az úton, amelyen jöttél, és azért küldött, hogy újra láss, és megtelj Szentlélekkel.”
Acts HunUj 9:18  És egyszerre, mintha pikkelyek estek volna le a szeméről, újra látott; azután felkelt, és megkeresztelkedett,
Acts HunUj 9:19  majd miután evett, erőre kapott. Néhány napig együtt volt a damaszkuszi tanítványokkal,
Acts HunUj 9:20  és azonnal hirdetni kezdte a zsinagógákban Jézusról, hogy ő az Isten Fia.
Acts HunUj 9:21  Mindenki csodálkozott, aki hallotta, és így szóltak: „Hát nem ő az, aki üldözte Jeruzsálemben azokat, akik segítségül hívják ezt a nevet, és aki ide is azért jött, hogy megkötözve a főpapok elé vigye őket?”
Acts HunUj 9:22  De Saul egyre jobban felbátorodott, és zavarba hozta a damaszkuszi zsidókat, bebizonyítva nekik, hogy Jézus a Krisztus.
Acts HunUj 9:23  Amikor pedig már jó néhány nap eltelt, a zsidók elhatározták, hogy végeznek vele.
Acts HunUj 9:24  Saulnak azonban tudomására jutott a merénylet terve. Még a kapukat is éjjel-nappal őrizték, hogy megölhessék;
Acts HunUj 9:25  de a tanítványok elvitték, és éjjel a városfalon lebocsátották egy kosárban.
Acts HunUj 9:26  Amikor Saul megérkezett Jeruzsálembe, csatlakozni próbált a tanítványokhoz, de mindenki félt tőle, mert nem hitték, hogy tanítvány.
Acts HunUj 9:27  Barnabás azonban maga mellé vette, elvitte az apostolokhoz, és elmondta nekik, hogyan látta az Urat az úton, és hogy beszélt vele, és milyen nyíltan szólt Damaszkuszban Jézus nevében.
Acts HunUj 9:28  Ettől fogva velük együtt járt-kelt Jeruzsálemben, nyíltan szólt az Úr nevében.
Acts HunUj 9:29  Beszélt és vitázott a görög nyelvűekkel, ezek pedig arra készülődtek, hogy végeznek vele.
Acts HunUj 9:30  Amikor azonban megtudták ezt az atyafiak, levitték őt Cézáreába, és elküldték Tarzuszba.
Acts HunUj 9:31  Az egyháznak tehát egész Júdeában, Galileában és Samáriában békessége volt: eközben épült, az Úr félelmében járt, és a Szentlélek segítségével számban is gyarapodott.
Acts HunUj 9:32  Amikor Péter valamennyi gyülekezetet végigjárta, eljutott a Liddában lakó szentekhez is.
Acts HunUj 9:33  Talált ott egy Éneász nevű embert, aki nyolc éve feküdt az ágyban bénultan.
Acts HunUj 9:34  Péter így szólt hozzá: „Éneász, meggyógyít téged Jézus Krisztus. Kelj fel, és magad vesd be az ágyadat!” És azonnal felkelt.
Acts HunUj 9:35  Lidda és Sáron lakói mind látták őt, és megtértek az Úrhoz.
Acts HunUj 9:36  Joppéban volt egy nőtanítvány, név szerint Tábita, ami azt jelenti: Dorkász, vagyis Zerge. Ez a nő sok jót tett, és bőven osztott alamizsnát.
Acts HunUj 9:37  Éppen azokban a napokban megbetegedett, és meghalt. Miután megmosták, kiterítették a felső szobában.
Acts HunUj 9:38  Mivel Lidda közel volt Joppéhoz, a tanítványok, akik meghallották, hogy Péter ott van, elküldtek hozzá két férfit, és kérték: „Késedelem nélkül jöjj át hozzánk!”
Acts HunUj 9:39  Péter felkelt, és velük ment. Amikor odaért, felvezették a felső szobába, az özvegyasszonyok pedig mind elébe álltak, sírtak és mutogatták azokat az ingeket és ruhákat, amelyeket Dorkász készített, amíg velük volt.
Acts HunUj 9:40  Péter ekkor kiküldött mindenkit, letérdelt, és imádkozott; azután a holttest felé fordulva ezt mondta: „Tábita, kelj fel!” Ő kinyitotta a szemét, és amikor meglátta Pétert, felült.
Acts HunUj 9:41  Péter odanyújtotta neki a kezét, és talpra állította; majd behívta a szenteket és az özvegyeket, s megmutatta nekik, hogy él.
Acts HunUj 9:42  Elterjedt ennek a híre egész Joppéban, és sokan hittek az Úrban.
Acts HunUj 9:43  Péter pedig több napig Joppéban maradt egy Simon nevű tímárnál.
Chapter 10
Acts HunUj 10:1  Élt Cézáreában egy Kornéliusz nevű férfi, az úgynevezett itáliai csapat századosa.
Acts HunUj 10:2  Egész háza népével együtt kegyes és istenfélő ember volt, aki sok alamizsnát osztogatott a népnek, és szüntelenül könyörgött Istenhez.
Acts HunUj 10:3  Ő egyik délután három óra tájban látomásban tisztán látta, hogy az Isten angyala bemegy hozzá, és megszólítja: „Kornéliusz!”
Acts HunUj 10:4  Ő pedig rátekintett, és megrémülve kérdezte: „Mi az, Uram?” Erre az angyal ezt mondta neki: „Imádságaid és alamizsnáid emlékeztetőül feljutottak az Isten elé.
Acts HunUj 10:5  Most azért küldj embereket Joppéba, és hívasd magadhoz azt a Simont, akit Péternek is hívnak.
Acts HunUj 10:6  Ő egy Simon nevű tímár vendége, akinek a háza a tengerparton van.”
Acts HunUj 10:7  Miután az angyal, aki vele beszélt, eltűnt, előhívott két szolgát, és egy istenfélő katonát azok közül, akik állandóan mellette voltak.
Acts HunUj 10:8  Ezeknek mindent elmondva elküldte őket Joppéba.
Acts HunUj 10:9  Másnap, amíg ők úton voltak, és a városhoz közeledtek, Péter déltájban felment a ház tetejére imádkozni.
Acts HunUj 10:10  Közben azonban megéhezett, és enni kívánt. Amíg az ételt készítették, révületbe esett,
Acts HunUj 10:11  és látta, hogy az ég megnyílik, és leszáll valami nagy lepedőhöz hasonló, amely négy sarkánál fogva ereszkedett le a földre.
Acts HunUj 10:12  Benne volt ebben a föld mindenféle négylábú és csúszómászó állata, és az ég mindenféle madara.
Acts HunUj 10:13  Ekkor hang hallatszott: „Kelj fel, Péter, öld és egyél!”
Acts HunUj 10:14  Péter azonban így szólt: „Semmiképpen nem, Uram, mert soha nem ettem semmi közönségest vagy tisztátalant.”
Acts HunUj 10:15  De másodszor is szólt hozzá a hang: „Amit az Isten megtisztított, azt te ne mondd tisztátalannak.”
Acts HunUj 10:16  Ez pedig három ízben is így történt, és azután az egész azonnal felemelkedett az égbe.
Acts HunUj 10:17  Amint pedig Péter azon tűnődött magában, hogy mi lehet az a látomás, amelyet látott, azok a férfiak, akiket Kornéliusz küldött, Simon háza után kérdezősködve megálltak a kapu előtt,
Acts HunUj 10:18  és bekiáltva érdeklődtek, hogy ott van-e szálláson Simon, akit Péternek is hívnak.
Acts HunUj 10:19  Amíg Péter a látomásról elmélkedett, ezt mondta neki a Lélek: „Íme, három férfi keres téged:
Acts HunUj 10:20  kelj fel, menj le, és eredj el velük. Semmit ne tétovázz, mert én küldtem őket!”
Acts HunUj 10:21  Péter tehát lement a férfiakhoz, és így szólt hozzájuk: „Íme, én vagyok az, akit kerestek. Milyen ügyben jártok itt?”
Acts HunUj 10:22  Azok így feleltek: „Kornéliusz százados, igaz és istenfélő ember, aki mellett bizonyságot tesz az egész zsidó nép, egy szent angyaltól azt az utasítást kapta, hogy hívasson téged a házába, és hallgassa meg, amit te mondasz.”
Acts HunUj 10:23  Erre Péter behívta, és vendégül látta őket. Másnap aztán velük együtt útra kelt, és a joppéi testvérek közül is vele tartottak néhányan.
Acts HunUj 10:24  A következő napon megérkeztek Cézáreába, Kornéliusz pedig összegyűjtötte rokonait és legjobb barátait, és úgy várta őket.
Acts HunUj 10:25  Amint Péter be akart lépni, Kornéliusz eléje ment, lábához borult, és imádni akarta.
Acts HunUj 10:26  Péter azonban felemelte, és így szólt hozzá: „Állj fel, én is ember vagyok!”
Acts HunUj 10:27  Amikor beszélgetve bement vele, sok embert talált ott összegyűlve.
Acts HunUj 10:28  Ekkor így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy tiltott dolog zsidó embernek idegennel kapcsolatot tartania, vagy hozzá bemenni. De nekem Isten megmutatta, hogy egyetlen embert se mondjak szentségtelennek vagy tisztátalannak.
Acts HunUj 10:29  Ezért el is jöttem vonakodás nélkül, amikor értem küldtetek. Most pedig hadd kérdezzem meg: miért küldtetek értem?”
Acts HunUj 10:30  Ekkor Kornéliusz így szólt: „Négy nappal ezelőtt körülbelül ebben az órában, délután három órakor imádkoztam, és íme, egy férfi állt meg előttem fénylő ruhában;
Acts HunUj 10:31  és azt mondta: Kornéliusz, imádságod meghallgatásra talált, és alamizsnáidról megemlékeztek az Isten előtt.
Acts HunUj 10:32  Küldj el tehát Joppéba, és hívasd át Simont, akit Péternek is hívnak. Ő Simon tímár házában van megszállva a tengerparton.
Acts HunUj 10:33  Nyomban elküldtem tehát hozzád, és te jól tetted, hogy eljöttél. Most tehát mind itt vagyunk az Isten színe előtt, hogy meghallgassuk mindazt, amit rád bízott az Úr.”
Acts HunUj 10:34  Erre Péter beszélni kezdett, és ezt mondta: „Most kezdem igazán megérteni, hogy nem személyválogató az Isten,
Acts HunUj 10:35  hanem minden nép között kedves előtte, aki féli őt, és igazságot cselekszik.
Acts HunUj 10:36  Ezt az igét küldte Izráel fiainak, amikor békességet hirdetett Jézus Krisztus által. Ő a mindenség Ura!
Acts HunUj 10:37  Ti tudjátok, mi történt, kezdve Galileától az egész Júdeában, az után a keresztség után, amelyet János hirdetett:
Acts HunUj 10:38  A názáreti Jézust felkente az Isten Szentlélekkel és hatalommal, és ő szertejárt, jót tett, és meggyógyított mindenkit, akik az ördög igájában vergődtek, mert az Isten volt vele.
Acts HunUj 10:39  Mi pedig tanúi vagyunk mindannak, amit ő tett a zsidók tartományában és Jeruzsálemben. Őt azonban fára feszítve megölték;
Acts HunUj 10:40  de az Isten harmadnapon feltámasztotta őt, és megadta neki, hogy láthatóan megjelenjék;
Acts HunUj 10:41  de nem az egész népnek, hanem csak azoknak a tanúknak, akiket előre kiválasztott erre az Isten: minekünk, akik együtt ettünk és ittunk vele, miután feltámadt a halálból.
Acts HunUj 10:42  És ő megparancsolta nekünk, hogy hirdessük a népnek, és tegyünk bizonyságot arról, hogy ő Istentől rendelt bírája élőknek és holtaknak.
Acts HunUj 10:43  Róla tesznek bizonyságot a próféták mind, hogy aki hisz őbenne, az ő neve által bűnbocsánatot nyer.”
Acts HunUj 10:44  Míg ezeket a szavakat mondta Péter, leszállt a Szentlélek mindazokra, akik hallgatták az igét.
Acts HunUj 10:45  És elámultak a zsidó származású hívők, akik Péterrel együtt jöttek, hogy a pogányokra is kitöltetett a Szentlélek ajándéka.
Acts HunUj 10:46  Hallották ugyanis, amint nyelveken szóltak, és magasztalták az Istent. Akkor megszólalt Péter:
Acts HunUj 10:47  „Vajon megtagadhatja-e a vizet valaki ezektől, hogy megkeresztelkedjenek, akik ugyanúgy megkapták a Szentlelket, mint mi?”
Acts HunUj 10:48  És úgy rendelkezett, hogy keresztelkedjenek meg a Jézus Krisztus nevében. Ők pedig megkérték, hogy maradjon náluk néhány napig.
Chapter 11
Acts HunUj 11:1  Meghallották azonban az apostolok és a Júdeában levő testvérek, hogy a pogányok is befogadták az Isten igéjét.
Acts HunUj 11:2  Amikor aztán felment Péter Jeruzsálembe, vitatkoztak vele a zsidó származású hivők, ezt mondva neki:
Acts HunUj 11:3  „Körülmetéletlen emberekhez mentél be, és együtt ettél velük.”
Acts HunUj 11:4  Ekkor Péter sorjában beszámolt a történtekről, és ezt mondta:
Acts HunUj 11:5  „Én éppen Joppé városában tartózkodtam, és imádkoztam, amikor révületben látomást láttam: valami nagy lepedőhöz hasonló szállt le, amely négy sarkánál fogva ereszkedett le az égből, és lejött egészen énhozzám.
Acts HunUj 11:6  Közelebbről megnéztem, és láttam benne a föld négylábú állatait, a vadakat, a csúszómászókat és az ég madarait.
Acts HunUj 11:7  Hallottam egy hangot is, amely így szólt hozzám: Kelj fel, Péter, öld és egyél!
Acts HunUj 11:8  Én azonban így szóltam: Semmiképpen sem, Uram, mert szentségtelen vagy tisztátalan még soha nem volt a számban.
Acts HunUj 11:9  De másodszor is megszólalt a hang az égből: Amit az Isten megtisztított, azt te ne mondd tisztátalannak.
Acts HunUj 11:10  Ez pedig három ízben történt, azután az egész felemelkedett újra az égbe.
Acts HunUj 11:11  És íme, abban a pillanatban három férfi állt meg az előtt a ház előtt, amelyben voltam, akiket Cézáreából küldtek hozzám.
Acts HunUj 11:12  A Lélek pedig azt mondta nekem: menj velük, és ne tégy semmilyen különbséget. Eljött azonban velem ez a hat testvér is, akikkel bementünk annak a férfiúnak a házába.
Acts HunUj 11:13  Ő pedig elbeszélte nekünk, hogy látta, amint az angyal megállt a házában, és ezt mondja neki: Küldj el Joppéba, és hívd át Simont, akit Péternek is neveznek:
Acts HunUj 11:14  aki olyan igéket hirdet neked, amelyek által üdvözülsz mind te, mind egész házad népe.
Acts HunUj 11:15  Amikor pedig elkezdtem beszélni, leszállt rájuk a Szentlélek, ahogyan ránk is leszállt kezdetben.
Acts HunUj 11:16  Ekkor eszembe jutott az Úr szava, aki így szólt: János vízzel keresztelt, de ti Szentlélekkel fogtok megkereszteltetni.
Acts HunUj 11:17  Ha tehát ugyanazt az ajándékot adta nekik is az Isten, mint nekünk, akik hittünk az Úr Jézus Krisztusban, akkor ki vagyok én, hogy akadályozzam az Istent?”
Acts HunUj 11:18  Amikor mindezt hallották, megnyugodtak, dicsőítették Istent, és így szóltak: „Akkor tehát a pogányoknak is megadta Isten a megtérést az életre.”
Acts HunUj 11:19  Azok, akik az István miatt támadt üldözés következtében szétszóródtak, eljutottak Föníciáig, Ciprusig és Antiókhiáig, de senki másnak nem hirdették az igét, csak a zsidóknak.
Acts HunUj 11:20  Volt azonban közöttük néhány ciprusi és cirénei férfi. Mikor ők eljutottak Antiókhiába, a görögökhöz is szóltak, és hirdették az Úr Jézust.
Acts HunUj 11:21  És az Úr keze velük volt, úgyhogy sokan hittek, és tértek meg az Úrhoz.
Acts HunUj 11:22  Ennek a híre eljutott a jeruzsálemi gyülekezet fülébe, ezért kiküldték Barnabást Antiókhiába.
Acts HunUj 11:23  Amikor megérkezett, és látta az Isten kegyelmét, megörült, és bátorította mindnyájukat, hogy szívük szándéka szerint maradjanak meg az Úrban;
Acts HunUj 11:24  mivel derék ember volt, telve Szentlélekkel és hittel. És igen nagy sokaság csatlakozott az Úrhoz.
Acts HunUj 11:25  Barnabás azután elment Tarzuszba, hogy felkeresse Sault. Amikor megtalálta, magával vitte Antiókhiába.
Acts HunUj 11:26  Így történt, hogy egy teljes esztendeig dolgoztak együtt a gyülekezetben, és igen nagy sokaságot tanítottak. A tanítványokat pedig Antiókhiában nevezték először keresztyéneknek.
Acts HunUj 11:27  Ezekben a napokban próféták jöttek le Jeruzsálemből Antiókhiába.
Acts HunUj 11:28  Előállt egyikük, név szerint Agabosz, és a Lélek által megjövendölte, hogy nagy éhínség lesz az egész földön. Ez be is következett Klaudiusz idejében.
Acts HunUj 11:29  A tanítványok pedig valamennyien elhatározták, hogy aszerint, amint kinek-kinek módjában áll, valami segítséget küldenek a Júdeában lakó testvéreknek.
Acts HunUj 11:30  Ezt meg is tették, és elküldték Barnabással és Saullal a gyülekezet elöljáróihoz.
Chapter 12
Acts HunUj 12:1  Abban az időben Heródes király kegyetlenkedni kezdett a gyülekezet egyes tagjaival.
Acts HunUj 12:2  Jakabot, János testvérét pedig karddal kivégeztette.
Acts HunUj 12:3  Amikor látta, hogy ez tetszik a zsidóknak, azzal folytatta, hogy elfogatta Pétert is. Akkor éppen a kovásztalan kenyerek napjai voltak.
Acts HunUj 12:4  Miután elfogatta Pétert, börtönbe vetette, és átadta négy, egyenként négy tagból álló katonai őrségnek, hogy őrizzék, mert a páskaünnep után akarta őt a nép elé vezettetni.
Acts HunUj 12:5  Pétert tehát a börtönben őrizték, a gyülekezet pedig buzgón imádkozott érte Istenhez.
Acts HunUj 12:6  Azon az éjszakán, amikor másnap Heródes elő akarta vezettetni, Péter - két bilinccsel megkötözve - két katona között aludt, az ajtó előtt pedig őrök őrizték a börtönt.
Acts HunUj 12:7  És íme, az Úr angyala odalépett hozzá, és világosság támadt a cellában; oldalát meglökve felébresztette Pétert, és így szólt hozzá: „Kelj fel gyorsan!” Erre lehulltak a bilincsek Péter kezéről.
Acts HunUj 12:8  Ezt mondta neki az angyal: „Övezd fel magadat, és kösd fel sarudat!” Péter megtette. Az angyal pedig ezt mondta neki: „Vedd fel a felsőruhádat, és kövess engem!”
Acts HunUj 12:9  Ekkor kiment, és követte őt, de nem tudta, hogy valóság az, amit az angyal cselekszik, hanem azt hitte, hogy látomást lát.
Acts HunUj 12:10  Amikor átmentek az első őrségen, majd a másodikon, eljutottak a vaskapuhoz, amely a városba visz. Ez magától megnyílt előttük. Mikor kiment rajta, végighaladtak egy utcán, aztán hirtelen eltávozott tőle az angyal.
Acts HunUj 12:11  Ekkor Péter magához tért, és így szólt: „Most tudom igazán, hogy az Úr elküldte az ő angyalát, és kimentett engem Heródes kezéből, és mindabból, amit a zsidó nép várt.”
Acts HunUj 12:12  Amikor feleszmélt, elment Mária házához. Ez anyja volt annak a Jánosnak, akit Márknak is neveztek. Itt sokan egybegyűlve imádkoztak.
Acts HunUj 12:13  Amikor megzörgette a bejárati ajtót, odament egy Rodé nevű szolgálóleány, hogy megtudja: Ki az?
Acts HunUj 12:14  Amikor megismerte Péter hangját, örömében nem nyitotta ki a kaput, hanem beszaladt, és hírül adta, hogy Péter áll a kapu előtt.
Acts HunUj 12:15  De azok azt mondták: „Elment az eszed!” Ő azonban bizonygatta, hogy úgy van. Azok erre így szóltak: „Az ő angyala az!”
Acts HunUj 12:16  Péter azonban tovább zörgetett. Amikor pedig kaput nyitottak, és meglátták őt, elámultak.
Acts HunUj 12:17  Akkor intett nekik a kezével, hogy hallgassanak, és elbeszélte nekik, hogyan vezette ki az Úr a börtönből, és így szólt: „Mondjátok el ezeket Jakabnak és a testvéreknek!” Azután kiment, és más helyre távozott.
Acts HunUj 12:18  Amikor megvirradt, nem csekély riadalom támadt a katonák között, hogy vajon mi történt Péterrel.
Acts HunUj 12:19  Heródes pedig kerestette őt, és amikor nem találta, kivallatta az őrséget, és megparancsolta, hogy vessék börtönbe őket. Aztán lement Júdeából Cézáreába, és ott tartózkodott.
Acts HunUj 12:20  Heródes ellenséges indulattal volt a tírusziak és szidóniak iránt. De azok egy akarattal eljöttek hozzá, és miután megnyerték Blásztuszt, a király kamarását, békét kértek, mivel tartományukat a királyéból élelmezték.
Acts HunUj 12:21  Egy kitűzött napon Heródes felöltözött királyi ruhába, és a trónjára ülve beszédet intézett hozzájuk.
Acts HunUj 12:22  A nép pedig felkiáltott: „Isten hangja ez, és nem emberé!”
Acts HunUj 12:23  Az Úr angyala pedig azonnal lesújtott rá, amiért nem Istennek adta a dicsőséget. Férgek emésztették meg, így pusztult el.
Acts HunUj 12:25  Barnabás és Saul, miután elvégezték szolgálatukat, visszatértek Jeruzsálemből, és magukkal vitték Jánost, akit Márknak is hívtak.
Chapter 13
Acts HunUj 13:1  Antiókhiában, az ottani gyülekezetben volt néhány próféta és tanító: Barnabás és Simeon, akit Nigernek is hívtak, cirénei Lucius és Manaén, aki Heródes negyedes fejedelemmel együtt nevelkedett, valamint Saul.
Acts HunUj 13:2  Egyszer, amikor ezek az Úrnak szolgáltak és böjtöltek, ezt mondta a Szentlélek: „Válasszátok ki nekem Barnabást és Sault arra a munkára, amelyre elhívtam őket.”
Acts HunUj 13:3  Akkor böjtölés, imádkozás és kézrátétel után elbocsátották őket.
Acts HunUj 13:4  Ők tehát a Szentlélektől kiküldve lementek Szeleukiába, onnan pedig elhajóztak Ciprusba.
Acts HunUj 13:5  Amikor Szalamiszba értek, hirdették az Isten igéjét a zsidók zsinagógáiban. János is velük volt, mint segítőtárs.
Acts HunUj 13:6  Miután bejárták az egész szigetet Páfoszig, találkoztak egy zsidó mágussal és álprófétával, akinek Barjézus volt a neve.
Acts HunUj 13:7  Ez közel állott Szergiusz Paulusz helytartóhoz, aki értelmes ember volt. Ő magához hívatta Barnabást és Sault, mert hallani kívánta az Isten igéjét.
Acts HunUj 13:8  De Elimás, a varázsló - neve ugyanis ezt jelenti -, szembeszállt velük, és igyekezett eltéríteni a helytartót a hittől.
Acts HunUj 13:9  Saul pedig, akit Pálnak is hívnak, megtelve Szentlélekkel erősen ránézett,
Acts HunUj 13:10  és így szólt: „Te mindenféle csalással és gonoszsággal tele ember, te ördögfajzat, te minden igazság ellensége, nem szűnsz meg elferdíteni az Úr egyenes útjait?
Acts HunUj 13:11  Most íme, az Úr keze rajtad van, és vak leszel, nem látod a napot egy ideig!” Erre hirtelen homály és sötétség szállt rá, és botorkálva keresett vezetőket.
Acts HunUj 13:12  Mikor a helytartó látta a történteket, hitt, elámulva az Úr tanításán.
Acts HunUj 13:13  Aztán Pál és kísérői elhajóztak Páfoszból, és eljutottak a pamfíliai Pergébe; János azonban elvált tőlük, és visszatért Jeruzsálembe.
Acts HunUj 13:14  Ők pedig továbbmentek Pergéből, és megérkeztek a pizidiai Antiókhiába. Itt szombaton elmentek a zsinagógába és leültek.
Acts HunUj 13:15  A törvény és a próféták felolvasása után a zsinagóga elöljárói odaküldtek hozzájuk, és azt üzenték nekik: „Atyámfiai, férfiak, ha van valami buzdító szavatok a néphez, szóljatok.”
Acts HunUj 13:16  Pál felállt, intett a kezével, és ezt mondta: „Férfiak, izráeliták, akik az Istent félitek, halljátok!
Acts HunUj 13:17  Ennek a népnek, Izráelnek Istene kiválasztotta atyáinkat, és naggyá tette a népet, amikor jövevények voltak Egyiptom földjén, és hatalmas karjával kivezette őket onnan.
Acts HunUj 13:18  Aztán közel negyven esztendeig hordozta őket a pusztában.
Acts HunUj 13:19  És miután eltörölt hét népet Kánaán földjén, örökségül adta nekik azoknak a földjét.
Acts HunUj 13:20  Mindez mintegy négyszázötven évig tartott. Ezután bírákat adott nekik egészen Sámuel prófétáig.
Acts HunUj 13:21  Ekkor királyt kértek maguknak, az Isten pedig Sault, a Kís fiát, a Benjámin törzséből való férfit adta nekik negyven esztendőre.
Acts HunUj 13:22  Amikor őt elvetette, Dávidot emelte királyukká, akiről bizonyságot is tett, és ezt mondta: Megtaláltam Dávidot, Isai fiát, a szívem szerint való férfit, aki teljesíti minden akaratomat.
Acts HunUj 13:23  Az ő utódai közül támasztotta Isten ígéret szerint Izráelnek üdvözítőül Jézust,
Acts HunUj 13:24  miután János előre, még az ő eljövetele előtt hirdette Izráel egész népének, hogy térjenek meg és keresztelkedjenek meg.
Acts HunUj 13:25  Amikor pedig János bevégezte pályafutását, így szólt: Én nem az vagyok, akinek ti gondoltok engem. Hanem íme, utánam jön az, akinek a saruját sem vagyok méltó leoldani.
Acts HunUj 13:26  Atyámfiai, férfiak, Ábrahám nemzetségének fiai, és a hozzátok csatlakozott istenfélők! Ennek az üdvösségnek az igéje nekünk küldetett el.
Acts HunUj 13:27  De Jeruzsálem lakói és vezetői nem ismerték fel őt, és a próféták szavait, amelyeket minden szombaton felolvasnak, betöltötték azáltal, hogy elítélték őt.
Acts HunUj 13:28  Bár semmiféle halálos büntetésre méltó okot nem találtak benne, mégis azt követelték Pilátustól, hogy ölesse meg.
Acts HunUj 13:29  Amikor véghez vitték mindazt, ami meg van írva róla, levették a fáról, és sírba tették.
Acts HunUj 13:31  és ő több napon át megjelent azoknak, akik együtt mentek fel vele Galileából Jeruzsálembe, és akik most az ő tanúi a nép előtt.
Acts HunUj 13:32  Mi is hirdetjük nektek, hogy azt az ígéretet, amelyet az atyáknak tett Isten, beteljesítette nekünk, az ő gyermekeiknek, amikor feltámasztotta Jézust.
Acts HunUj 13:33  Ahogyan meg van írva a második zsoltárban is: Fiam vagy te, ma nemzettelek.
Acts HunUj 13:34  Azt pedig, hogy feltámasztotta őt a halálból, és többé nem fog visszatérni az elmúlásba, így mondta meg: Nektek váltom be a Dávidnak tett biztos, szent ígéreteket.
Acts HunUj 13:35  Ezért más helyen is így szól: Nem engeded, hogy a te Szented elmúlást lásson.
Acts HunUj 13:36  Mert miután Dávid a maga nemzedékében, az Isten akarata szerint szolgált, meghalt, és eltemették atyái mellé, tehát elmúlást látott.
Acts HunUj 13:37  Akit azonban az Isten feltámasztott, az nem látott elmúlást.
Acts HunUj 13:38  Vegyétek tehát tudomásul, atyámfiai, férfiak, hogy őáltala hirdetjük nektek a bűnök bocsánatát,
Acts HunUj 13:39  és mindabból, amiből Mózes törvénye által nem igazulhattatok meg, őáltala mindenki megigazul, aki hisz.
Acts HunUj 13:40  Vigyázzatok tehát, hogy be ne következzék az, amit megmondott az Úr a próféták által:
Acts HunUj 13:41  Lássátok meg, ti gúnyolódók, és ámuljatok el, és semmisüljetek meg, mert olyasmit viszek véghez napjaitokban, amelyet el sem hinnétek, ha valaki elbeszélné nektek.”
Acts HunUj 13:42  Amikor pedig mentek kifelé, kérték őket, hogy a következő szombaton is hirdessék nekik ezeket a dolgokat.
Acts HunUj 13:43  Miután szétoszlott a gyülekezet, sokan követték a zsidók és az istenfélő prozeliták közül Pált és Barnabást, akik szóltak hozzájuk, és biztatták őket, hogy maradjanak meg Isten kegyelmében.
Acts HunUj 13:44  A következő szombaton azután majdnem az egész város összegyűlt, hogy hallgassa az Úr igéjét.
Acts HunUj 13:45  Amikor meglátták a zsidók a sokaságot, elteltek irigységgel, és káromolva ellene mondtak Pál beszédének.
Acts HunUj 13:46  Ekkor Pál és Barnabás bátran ezt mondta: „Először nektek kellett hirdetnünk az Isten igéjét, mivel azonban ti elutasítjátok, és nem tartjátok magatokat méltónak az örök életre, íme, a pogányokhoz fordulunk.
Acts HunUj 13:47  Mert így parancsolta meg nekünk az Úr: Pogányok világosságává teszlek, hogy üdvösségük légy a föld végső határáig.”
Acts HunUj 13:48  Ennek hallatára örvendeztek a pogányok, és magasztalták az Úr igéjét, és akik az örök életre választattak, mindnyájan hívővé lettek.
Acts HunUj 13:49  Az Úr igéje pedig elterjedt az egész tartományban.
Acts HunUj 13:50  De a zsidók felingerelték ellenük a tekintélyes istenfélő asszonyokat és a város előkelőit, üldözést támasztottak Pál és Barnabás ellen, és kiűzték őket határukból.
Acts HunUj 13:51  Ők pedig lerázták lábuk porát ellenük, és elmentek Ikóniumba.
Acts HunUj 13:52  A tanítványok azonban megteltek örömmel és Szentlélekkel.
Chapter 14
Acts HunUj 14:1  Ikóniumban történt, hogy együtt mentek be a zsidók zsinagógájába, és úgy szóltak, hogy a zsidókból is, a görögökből is igen sokan lettek hívővé.
Acts HunUj 14:2  De azok a zsidók, akik nem hittek, felingerelték és megharagították a pogányokat a testvérek ellen.
Acts HunUj 14:3  Mégis elég sok időt töltöttek ott, és bátran szóltak az Úrban bízva, aki bizonyságot tett kegyelmének igéje mellett, és megadta, hogy jeleket és csodákat vigyenek véghez.
Acts HunUj 14:4  A város népe azonban meghasonlott, és némelyek a zsidókkal, mások meg az apostolokkal tartottak.
Acts HunUj 14:5  De a pogányok és zsidók vezetőikkel együtt összefogtak, hogy bántalmazzák és megkövezzék őket.
Acts HunUj 14:6  Ők azonban ezt megtudva elmenekültek Likaónia városaiba, Lisztrába, Derbébe és a környékre,
Acts HunUj 14:8  Lisztrában élt egy sánta lábú ember, aki születésétől fogva sánta volt, és sohasem tudott járni.
Acts HunUj 14:9  Ő hallgatta Pál beszédét, aki rátekintett, és látta, hogy van hite ahhoz, hogy meggyógyuljon.
Acts HunUj 14:10  Ezért hangosan így szólt hozzá: „Állj a lábaidra egyenesen!” Ekkor az talpra ugrott, és járt.
Acts HunUj 14:11  Amikor a sokaság látta, amit Pál tett, likaóniai nyelven így kiáltottak: „Az istenek jöttek le hozzánk emberi alakban!”
Acts HunUj 14:12  Barnabást Zeusznak mondták, Pált pedig Hermésznek, mivel ő volt a szóvivő.
Acts HunUj 14:13  Zeusz papja pedig, akinek a temploma a város előtt volt, bikákat és koszorúkat vitt a kapuk elé, és a sokasággal együtt áldozatot akart bemutatni nekik.
Acts HunUj 14:14  Amikor meghallották ezt az apostolok, Barnabás és Pál, ruhájukat megszaggatva a sokaság közé futottak,
Acts HunUj 14:15  és így kiáltottak: „Emberek, miért teszitek ezt? Mi is hozzátok hasonló emberek vagyunk, és azt az evangéliumot hirdetjük nektek, hogy ezekből a hiábavaló dolgokból térjetek meg az élő Istenhez, aki teremtette az eget és a földet, a tengert és mindent, ami bennük van.
Acts HunUj 14:16  Ő az előző nemzedékek során megengedte, hogy minden nép a maga útján járjon,
Acts HunUj 14:17  bár nem hagyta magát bizonyság nélkül, mert jótevőtök volt, a mennyből esőt adott nektek és termést hozó időket; bőven adott nektek eledelt és szívbéli örömet.”
Acts HunUj 14:18  Így szóltak, és nagy nehezen lebeszélték a sokaságot arról, hogy áldozatot mutasson be nekik.
Acts HunUj 14:19  Antiókhiából és Ikóniumból azonban zsidók érkezetek oda, akik annyira felbujtották a tömeget, hogy megkövezték Pált, és kivonszolták a városon kívülre, mivel halottnak hitték.
Acts HunUj 14:20  De amikor körülvették a tanítványok, felkelt, és visszament a városba. Másnap pedig Barnabással együtt elment Derbébe.
Acts HunUj 14:21  Miután hirdették az evangéliumot ebben a városban, és sokakat tanítvánnyá tettek, visszatértek Lisztrába, Ikóniumba és Antiókhiába.
Acts HunUj 14:22  Erősítették a tanítványok lelkét, és bátorították őket, hogy maradjanak meg a hitben, mivel sok nyomorúságon át kell bemennünk az Isten országába.
Acts HunUj 14:23  Miután pedig gyülekezetenként elöljárókat választottak nekik, böjtölve és imádkozva az Úrnak ajánlották őket, akiben hittek.
Acts HunUj 14:24  Azután Pizidián áthaladva eljutottak Pamfíliába,
Acts HunUj 14:25  hirdették az igét Pergében, és lementek Attáliába.
Acts HunUj 14:26  Innen Antiókhiába hajóztak, ahonnan az Isten kegyelmébe ajánlva indították el őket a most elvégzett munkára.
Acts HunUj 14:27  Amikor megérkeztek, összehívták a gyülekezetet, és elbeszélték, milyen nagy dolgokat tett velük az Isten, és hogy kaput nyitott a pogányoknak a hitre.
Acts HunUj 14:28  Aztán elég sok időt töltöttek ott a tanítványokkal.
Chapter 15
Acts HunUj 15:1  Némelyek, akik Júdeából jöttek le, így tanították a testvéreket: „Ha nem metélkedtek körül a mózesi szokás szerint, nem üdvözülhettek.”
Acts HunUj 15:2  Mivel pedig Pálnak és Barnabásnak nem kis viszálya és vitája támadt velük, úgy rendelkeztek, hogy ebben a vitás ügyben Pál, Barnabás és néhányan mások is menjenek fel az apostolokhoz és a vénekhez Jeruzsálembe.
Acts HunUj 15:3  Miután a gyülekezet útnak indította őket, áthaladtak Fönícián és Samárián, elbeszélték a pogányok megtérését, és nagy örömet szereztek minden testvérnek.
Acts HunUj 15:4  Amikor megérkeztek Jeruzsálembe, örömmel fogadták őket az apostolok és a vének, ők pedig elbeszélték, mi mindent tett velük Isten.
Acts HunUj 15:5  Előálltak azonban néhányan, akik a farizeusok pártjából lettek hívőkké, és azt mondták, hogy körül kell metélni azokat, és meg kell parancsolni nekik, hogy tartsák meg Mózes törvényét.
Acts HunUj 15:6  Összegyűltek tehát az apostolok és a vének, hogy tanácskozzanak ebben az ügyben.
Acts HunUj 15:7  Amikor nagy vita támadt, Péter felállt, és így beszélt hozzájuk: „Atyámfiai, férfiak, ti tudjátok, hogy régtől fogva engem választott ki Isten közületek, hogy az én számból hallják a pogányok az evangélium igéjét, és higgyenek.
Acts HunUj 15:8  A szíveket ismerő Isten pedig bizonyságot tett mellettük, amikor éppen úgy megadta nekik is a Szentlelket, mint ahogyan nekünk,
Acts HunUj 15:9  és nem tett semmi különbséget közöttünk és közöttük, mert hit által megtisztította szívüket.
Acts HunUj 15:10  Most tehát miért kísértitek azzal Istent, hogy olyan igát tegyetek a tanítványok nyakába, amelyet sem atyáink, sem mi nem tudtunk elhordozni?
Acts HunUj 15:11  Ellenben abban hiszünk, hogy mi is az Úr Jézus kegyelme által üdvözülünk. Éppen úgy, mint ők.”
Acts HunUj 15:12  Ekkor elcsendesedett az egész gyűlés, és meghallgatták Pált és Barnabást, amint elbeszélték, milyen sok jelt és csodát tett általuk Isten a pogányok között.
Acts HunUj 15:13  Amikor elhallgattak, megszólalt Jakab, és ezt mondta: „Atyámfiai, férfiak, hallgassatok meg!
Acts HunUj 15:14  Simon elbeszélte, hogyan gondoskodott Isten először arról, hogy a pogányok közül népet szerezzen az ő nevének.
Acts HunUj 15:15  És ezzel egyeznek a próféták szavai, ahogyan meg van írva:
Acts HunUj 15:16  Ezután visszatérek, és felépítem Dávid leomlott sátorát, romjait is felépítem, és helyreállítom,
Acts HunUj 15:17  hogy keresse az emberek maradéka az Urat, és mindazok a pogányok, akik között elhangzik az én nevem. Így szól az Úr, aki ezt véghezviszi,
Acts HunUj 15:19  Ezért én úgy gondolom: ne terheljük meg azokat a pogányokat, akik megtérnek Istenhez,
Acts HunUj 15:20  hanem rendeljük el nekik, hogy tartózkodjanak a bálvány okozta tisztátalanságtól, a paráznaságtól, a megfulladt állattól és a vértől.
Acts HunUj 15:21  Mert Mózesnek ősidőktől fogva minden városban megvannak a hirdetői, hiszen a zsinagógákban minden szombaton olvassák őt.”
Acts HunUj 15:22  Akkor az apostolok és a vének, az egész gyülekezettel együtt, jónak látták, hogy férfiakat válasszanak ki maguk közül és elküldjék őket Pállal és Barnabással Antiókhiába: mégpedig Júdást, akit Barsabbásnak hívtak, és Szilászt, akik vezető emberek voltak a testvérek között.
Acts HunUj 15:23  Ezt a levelet küldték velük: „Mi, az apostolok és a vének, a ti testvéreitek, az antiókhiai, szíriai és ciliciai pogány származású testvéreknek üdvözletünket küldjük!
Acts HunUj 15:24  Mivel meghallottuk, hogy közülünk egyesek megzavartak titeket, és szavaikkal feldúlták lelketeket - pedig mi nem adtunk nekik megbízást -,
Acts HunUj 15:25  egymás között egyetértésre jutva, jónak láttuk, hogy férfiakat válasszunk és küldjünk hozzátok a mi szeretett Barnabásunkkal és Pálunkkal,
Acts HunUj 15:26  olyan emberekkel, akik életüket tették kockára a mi Urunk Jézus Krisztus nevéért.
Acts HunUj 15:27  Elküldtük tehát Júdást és Szilászt, hogy ők tudtotokra adják ugyanazt élőszóval.
Acts HunUj 15:28  Mert a Szentlélek jónak látta, és vele együtt mi is úgy láttuk jónak, hogy ne tegyünk több terhet rátok annál, ami föltétlenül szükséges:
Acts HunUj 15:29  hogy tartózkodjatok a bálványáldozati hústól, a vértől, a megfulladt állattól és a paráznaságtól. Ha ezektől őrizkedtek, jól teszitek. Legyetek egészségben!”
Acts HunUj 15:30  Ők tehát, miután útnak indították őket, le is mentek Antiókhiába, összehívták az egész gyülekezetet, és átadták a levelet.
Acts HunUj 15:31  Amikor felolvasták, megörültek a bátorításnak.
Acts HunUj 15:32  Júdás és Szilász, akik maguk is próféták voltak, sok beszéddel buzdították és erősítették a testvéreket.
Acts HunUj 15:33  Azután ott időztek még egy darabig, majd békességgel elbocsátották őket a testvérek azokhoz, akik küldték őket. (
Acts HunUj 15:35  Pál és Barnabás pedig Antiókhiában tartózkodott többekkel együtt, tanítva és hirdetve az Úr igéjét.
Acts HunUj 15:36  Néhány nap múlva pedig ezt mondta Pál Barnabásnak: „Térjünk vissza, látogassuk meg a testvéreket valamennyi városban, ahol hirdettük az Úr igéjét, és lássuk: hogy megy a soruk?”
Acts HunUj 15:37  Barnabás azt akarta, hogy vigyék magukkal Jánost is, akit Márknak hívtak.
Acts HunUj 15:38  Pál azonban úgy tartotta helyesnek, hogy ne vigyék magukkal azt, aki elvált tőlük Pamfíliánál, és nem ment velük együtt a munkába.
Acts HunUj 15:39  Emiatt meghasonlás támadt köztük, és ezért különváltak egymástól: Barnabás magával vitte Márkot, és elhajózott Ciprusba.
Acts HunUj 15:40  Pál pedig Szilászt választotta társul, és miután az Úr kegyelmébe ajánlották őt a testvérek, útnak indult;
Acts HunUj 15:41  bejárta Szíriát és Ciliciát, és erősítette a gyülekezeteket.
Chapter 16
Acts HunUj 16:1  Így jutott el Derbébe, majd Lisztrába is. Volt ott egy Timóteus nevű tanítvány, egy hívő zsidó asszonynak és egy görög apának a fia,
Acts HunUj 16:2  akiről dicsérőleg szóltak a lisztrai és ikóniumi testvérek.
Acts HunUj 16:3  Pál őt magával akarta vinni, ezért az ott lakó zsidókra tekintettel körülmetélte őt. Mert mindenki tudta, hogy az apja görög volt.
Acts HunUj 16:4  Amikor végigjárták a városokat, átadták nekik azokat a határozatokat, amelyeket a jeruzsálemi apostolok és vének hoztak, hogy tartsák meg azokat.
Acts HunUj 16:5  A gyülekezetek pedig erősödtek a hitben, és naponként gyarapodtak lélekszámban.
Acts HunUj 16:6  Azután átmentek Frígia és Galácia földjén, mivel a Szentlélek nem engedte nekik, hogy hirdessék az igét Ázsiában.
Acts HunUj 16:7  Amikor Mízia felé mentek, Bitíniába próbáltak eljutni, de Jézus Lelke nem engedte őket.
Acts HunUj 16:9  Egy éjjel látomás jelent meg Pálnak: egy macedón férfi állt előtte, és ezekkel a szavakkal kérlelte őt: „Jöjj át Macedóniába, légy segítségünkre!”
Acts HunUj 16:10  A látomás után nyomban igyekeztünk elmenni Macedóniába, mert megértettük: oda hívott minket az Isten, hogy hirdessük nekik az evangéliumot.
Acts HunUj 16:11  Elhajóztunk tehát Tróászból; egyenesen Szamotrákéba mentünk, másnap meg Neápoliszba,
Acts HunUj 16:12  onnan pedig Filippibe, amely Macedónia vidékének első városa, római település volt. Néhány napot ebben a városban töltöttünk.
Acts HunUj 16:13  Szombaton kimentünk a városkapun kívülre, egy folyó mellé, ahol tudomásunk szerint imádkozni szoktak. Leültünk, és szóltunk az egybegyűlt asszonyokhoz.
Acts HunUj 16:14  Hallgatott minket egy Lídia nevű istenfélő asszony, egy Thiatírából való bíborárus is, akinek az Úr megnyitotta a szívét, hogy figyeljen arra, amit Pál mond.
Acts HunUj 16:15  Amikor pedig házanépével együtt megkeresztelkedett, azt kérte: „Ha úgy látjátok, hogy az Úr híve vagyok, jöjjetek, szálljatok meg a házamban!” És kérlelt bennünket.
Acts HunUj 16:16  Történt pedig egyszer, hogy amikor az imádkozás helyére mentünk, egy szolgálóleány jött velünk szembe, akiben jövendőmondó lélek volt, és jóslásával nagy hasznot hajtott gazdáinak.
Acts HunUj 16:17  Követte Pált és minket, és így kiáltozott: „Ezek az emberek a Magasságos Isten szolgái, akik az üdvösség útját hirdetik nektek!”
Acts HunUj 16:18  Ezt több napon át is művelte. Pált azonban bosszantotta ez. Ezért megfordult, és ezt mondta a léleknek: „Parancsolom neked Jézus Krisztus nevében, hogy menj ki belőle!” És az még abban az órában kiment belőle.
Acts HunUj 16:19  Amikor látták urai, hogy odalett az, amiből hasznot reméltek, megragadva Pált és Szilászt, a hatóság elé, a főtérre hurcolták őket.
Acts HunUj 16:20  Azután az elöljárók elé vezették őket, és ezt mondták: „Ezek az emberek felforgatták városunkat.
Acts HunUj 16:21  Zsidók lévén, olyan szokásokat hirdetnek, amelyeket nekünk nem szabad sem átvennünk, sem követnünk, mert rómaiak vagyunk.”
Acts HunUj 16:22  Velük együtt a sokaság is rájuk támadt, az elöljárók pedig letépették ruhájukat, és megbotoztatták őket.
Acts HunUj 16:23  Sok ütést mértek rájuk, majd börtönbe vetették őket, és megparancsolták a börtönőrnek, hogy gondosan őrizze őket.
Acts HunUj 16:24  Az pedig, mivel ilyen parancsot kapott, a belső börtönbe vetette őket, és a lábukat kalodába zárta.
Acts HunUj 16:25  Éjféltájban Pál és Szilász imádkozott, és énekkel magasztalta az Istent. A foglyok pedig hallgatták őket.
Acts HunUj 16:26  Ekkor hirtelen nagy földrengés támadt, úgyhogy megrendültek a börtön alapjai, hirtelen kinyílt minden ajtó, és mindegyikükről lehulltak a bilincsek.
Acts HunUj 16:27  Amikor a börtönőr felriadt álmából, és meglátta, hogy nyitva vannak a börtönajtók, kivonta a kardját, és végezni akart magával, mert azt hitte, hogy megszöktek a foglyok.
Acts HunUj 16:28  Pál azonban hangosan rákiáltott: „Ne tégy kárt magadban, mert valamennyien itt vagyunk!”
Acts HunUj 16:29  Erre az világosságot kért, berohant, és remegve borult Pál és Szilász elé;
Acts HunUj 16:30  majd kivezette őket, és ezt kérdezte: „Uraim, mit kell cselekednem, hogy üdvözüljek?” Ők pedig így válaszoltak:
Acts HunUj 16:31  „Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe!”
Acts HunUj 16:32  Ekkor hirdették az Isten igéjét neki és mindazoknak, akik a házában voltak.
Acts HunUj 16:33  Ő pedig magához fogadta őket az éjszakának még abban az órájában, kimosta sebeiket, és azonnal megkeresztelkedett egész háza népével együtt.
Acts HunUj 16:34  Azután házába vitte őket, asztalt terített nekik, és örvendezett, hogy egész háza népével együtt hisz az Istenben.
Acts HunUj 16:35  Amikor megvirradt, elküldték az elöljárók a törvényszolgákat, és azt üzenték: „Bocsásd szabadon azokat az embereket!”
Acts HunUj 16:36  A börtönőr nyomban tudtára adta Pálnak ezt az üzenetet: „Az elöljárók ideküldtek, hogy bocsássalak szabadon titeket: most tehát távozzatok, menjetek el békességgel!”
Acts HunUj 16:37  Pál azonban így szólt hozzájuk: „Megvertek minket nyilvánosan, ítélet nélkül, és börtönbe vetettek, holott római polgárok vagyunk; most pedig titokban akarnak elküldeni minket? Azt nem, hanem jöjjenek ide, és ők maguk vezessenek ki bennünket!”
Acts HunUj 16:38  A törvényszolgák pedig jelentették ezt a dolgot az elöljáróknak. Amikor ezek meghallották, hogy rómaiakról van szó, megijedtek,
Acts HunUj 16:39  elmentek, és bocsánatot kértek tőlük, majd kivezették őket, és kérték, hogy távozzanak a városból.
Acts HunUj 16:40  Amint kijöttek a börtönből, elmentek Lídiához, és látva a testvéreket, bátorították őket, majd eltávoztak.
Chapter 17
Acts HunUj 17:1  Miután áthaladtak Amfipoliszon és Apollónián, Thesszalonikába értek, ahol zsinagógájuk volt a zsidóknak.
Acts HunUj 17:2  Pál pedig szokása szerint bement hozzájuk, és három szombaton is vitába szállt velük az Írások alapján.
Acts HunUj 17:3  Megmagyarázta és bizonyította nekik, hogy Krisztusnak szenvednie kellett, és fel kellett támadnia a halálból; és hogy ez a Jézus a Krisztus, akit én hirdetek nektek.
Acts HunUj 17:4  Néhányan hívőkké lettek közülük, csatlakoztak Pálhoz és Szilászhoz, ugyanúgy igen sok istenfélő görög is, valamint sok előkelő asszony.
Acts HunUj 17:5  Ez irigységgel töltötte el a zsidókat, ezért maguk mellé vettek a piaci csavargók közül néhány hitvány embert, csődületet támasztottak, és fellármázták a várost; felvonultak Jázon házához, és ki akarták vezetni Pálékat a népgyűlés elé.
Acts HunUj 17:6  Amikor nem találták ott őket, Jázont néhány testvérrel együtt a város elöljárói elé hurcolták, és így kiáltoztak: „Ezek, akik az egész világot felforgatták, itt is megjelentek.
Acts HunUj 17:7  Jázon befogadta őket, holott ezek mind a császár parancsai ellen cselekszenek, mivel mást tartanak királynak: Jézust.”
Acts HunUj 17:8  Ezzel fel is izgatták a sokaságot és a város elöljáróit, akik ezt hallották.
Acts HunUj 17:9  Amikor azonban kezességet kaptak Jázontól és a többiektől, elbocsátották őket.
Acts HunUj 17:10  A testvérek pedig még akkor éjjel elküldték Pált Szilásszal együtt Béreába. Amikor megérkeztek, bementek a zsidók zsinagógájába.
Acts HunUj 17:11  Ezek nemesebb lelkűek voltak, mint a thesszalonikaiak, teljes készséggel fogadták az igét, és napról napra kutatták az Írásokat, hogy valóban így vannak-e ezek a dolgok.
Acts HunUj 17:12  Sokan hittek tehát közülük, sőt még a tekintélyes görög asszonyok és férfiak közül sem kevesen.
Acts HunUj 17:13  De amint megtudták a thesszalonikai zsidók, hogy Pál Béreában is hirdeti az Isten igéjét, odajöttek és ott is fellázították és felizgatták a sokaságot.
Acts HunUj 17:14  Ám akkor a testvérek azonnal továbbküldték Pált, hogy menjen a tengerig. Szilász és Timóteus azonban ott maradt.
Acts HunUj 17:15  Pált pedig elvitték kísérői egészen Athénig, majd visszatértek azzal az utasítással, hogy Szilász és Timóteus minél hamarabb menjen hozzá.
Acts HunUj 17:16  Miközben Pál Athénben várta őket, háborgott a lelke, mert látta, hogy a város tele van bálványokkal.
Acts HunUj 17:17  Nap mint nap vitázott a zsinagógában a zsidókkal és a hozzájuk csatlakozott istenfélőkkel; a főtéren pedig azokkal, akiket éppen ott talált.
Acts HunUj 17:18  Néhány epikureus és sztoikus filozófus is vitázott vele, akik közül egyesek ezt kérdezték: „Mit akarhat ez a fecsegő mondani?” Mások ezt mondták: „Úgy látszik, hogy idegen istenségek hirdetője”, mivel Jézust és a feltámadást hirdette.
Acts HunUj 17:19  Ekkor megfogták, az Areopágoszra vitték, és megkérdezték tőle: „Megtudhatjuk-e, mi az az új tanítás, amelyet hirdetsz?
Acts HunUj 17:20  Mert, amint halljuk, idegenszerű dolgokkal hozakodsz elő; szeretnénk tehát megérteni, hogy miről is van szó.”
Acts HunUj 17:21  Az athéniek és a bevándorolt idegenek ugyanis egyébbel sem töltötték az idejüket, mint azzal, hogy valami újdonságot mondjanak vagy halljanak.
Acts HunUj 17:22  Pál ekkor kiállt az Areopágosz közepére, és így szólt: „Athéni férfiak, minden tekintetben nagyon vallásos embereknek látlak titeket,
Acts HunUj 17:23  mert amikor bejártam és megtekintettem szentélyeiteket, találtam olyan oltárt is, amelyre ez volt felírva: AZ ISMERETLEN ISTENNEK. Akit tehát ti ismeretlenül tiszteltek, én azt hirdetem nektek.
Acts HunUj 17:24  Az Isten, aki teremtette a világot és mindazt, ami benne van, aki mennynek és földnek Ura, nem lakik emberkéz alkotta templomokban,
Acts HunUj 17:25  nem szorul emberi kéz szolgálatára, mintha hiányt szenvedne valamiből; hiszen ő ad mindenkinek életet, leheletet és mindent.
Acts HunUj 17:26  Az egész emberi nemzetséget is egy vérből teremtette, hogy lakjon a föld egész felszínén; meghatározta elrendelt idejüket és lakóhelyük határait,
Acts HunUj 17:27  hogy keressék az Istent, hátha kitapinthatják és megtalálhatják, hiszen nincs is messzire egyikünktől sem;
Acts HunUj 17:28  mert őbenne élünk, mozgunk és vagyunk. Ahogy a ti költőitek közül is mondták némelyek: Bizony, az ő nemzetsége vagyunk.
Acts HunUj 17:29  Mivel tehát az Isten nemzetsége vagyunk, nem szabad azt hinnünk, hogy aranyhoz vagy ezüsthöz vagy kőhöz, művészi alkotáshoz vagy emberi elképzeléshez hasonló az istenség.
Acts HunUj 17:30  A tudatlanság időszakait ugyan elnézte Isten, de most azt hirdeti az embereknek, hogy mindenki mindenütt térjen meg.
Acts HunUj 17:31  Azért rendelt egy napot, amelyen igazságos ítéletet mond majd az egész földkerekség fölött egy férfi által, akit erre kiválasztott, akiről bizonyságot adott mindenki előtt azáltal, hogy feltámasztotta a halálból.”
Acts HunUj 17:32  Amikor a halottak feltámadásáról hallottak, egyesek gúnyolódtak, mások pedig azt mondták: „Majd meghallgatunk erről máskor is.”
Acts HunUj 17:34  Néhány férfi azonban csatlakozott hozzá, és hívővé lett: közöttük az areopágita Dioniziosz is, egy Damarisz nevű asszony, és velük együtt mások.
Chapter 18
Acts HunUj 18:1  Ezek után Pál eltávozott Athénből, és Korinthusba ment.
Acts HunUj 18:2  Ott találkozott egy Akvila nevű pontuszi származású zsidóval, aki nemrég jött Itáliából, feleségével, Priszcillával, mivel Klaudiusz elrendelte, hogy minden zsidó távozzék Rómából. Pál csatlakozott hozzájuk,
Acts HunUj 18:3  és mivel ugyanaz volt a mestersége, náluk lakott, együtt is dolgozott velük; ők ugyanis sátorkészítő mesterek voltak.
Acts HunUj 18:4  Szombatonként azonban a zsinagógában vitázott, és igyekezett meggyőzni zsidókat és görögöket.
Acts HunUj 18:5  Amikor pedig Szilász és Timóteus megérkezett Macedóniából, Pál teljesen az ige hirdetésének szentelte magát, és bizonyságot tett a zsidók előtt, hogy Jézus a Krisztus.
Acts HunUj 18:6  Amikor azonban ellene szegültek és szidalmazták, lerázta ruhájáról a port, és ezt mondta nekik: „Véretek a ti fejetekre szálljon: Én tiszta vagyok! Mostantól fogva a pogányokhoz megyek.”
Acts HunUj 18:7  Ekkor eltávozott onnan, és egy Titiusz Jusztusz nevű istenfélő ember házába költözött, akinek a háza szomszédos volt a zsinagógával.
Acts HunUj 18:8  Kriszpusz, a zsinagógai elöljáró pedig hitt az Úrban egész háza népével együtt; és a korinthusiak közül, akik hallgatták őt, szintén sokan hittek és megkeresztelkedtek.
Acts HunUj 18:9  Az Úr egy éjjel látomásban ezt mondta Pálnak: „Ne félj, hanem szólj, és ne hallgass:
Acts HunUj 18:10  mert én veled vagyok, és senki sem fog rád támadni és ártani neked, mert nekem sok népem van ebben a városban.”
Acts HunUj 18:11  Erre ott maradt egy évig és hat hónapig, és tanította közöttük az Isten igéjét.
Acts HunUj 18:12  Amikor pedig Gallió volt Akhája helytartója, a zsidók egy akarattal Pálra támadtak, a törvényszék elé vitték,
Acts HunUj 18:13  és így szóltak: „Ez az ember arra csábítja az embereket, hogy törvényellenes módra tiszteljék az Istent.”
Acts HunUj 18:14  Amikor azonban Pál szólásra akarta nyitni a száját, Gallió ezt mondta a zsidóknak: „Ha valami törvénytelenségről vagy súlyos bűntettről volna szó, ti zsidók, a törvény értelmében meghallgatnálak benneteket.
Acts HunUj 18:15  Ha viszont rátok tartozó ügyekről, nevekről és a ti törvényetekről van közöttetek vita, azt intézzétek el magatok, mert én ilyenekben nem kívánok bíró lenni.”
Acts HunUj 18:16  Aztán kiutasította őket a törvényszék elől.
Acts HunUj 18:17  Ekkor valamennyien megragadták Szószthenészt, a zsinagógai elöljárót, és ütlegelték a törvényszék előtt; de Gallió mit sem törődött ezzel.
Acts HunUj 18:18  Pál pedig még jó néhány napig ott maradt, azután elbúcsúzott a testvérektől, és Szíriába hajózott Priszcillával és Akvilával együtt, előbb azonban megnyíratta a fejét Kenkreában, mert fogadalma volt.
Acts HunUj 18:19  Efezusba érve elvált tőlük, maga pedig bement a zsinagógába, és vitázott a zsidókkal.
Acts HunUj 18:20  Amikor arra kérték, hogy hosszabb ideig maradjon náluk, nem volt rá hajlandó,
Acts HunUj 18:21  hanem búcsút vett tőlük, és ezt mondta: „Ismét visszatérek hozzátok, ha az Isten úgy akarja.” Aztán elhajózott Efezusból.
Acts HunUj 18:22  Miután Cézáreába érkezett, felment, köszöntötte a gyülekezetet, azután lement Antiókhiába.
Acts HunUj 18:23  Ott időzött egy darabig, majd útra kelt, sorra végigjárta Galácia vidékét és Frígiát, erősítve valamennyi tanítványt.
Acts HunUj 18:24  Eközben Efezusba érkezett egy Apollós nevű alexandriai származású zsidó férfi, aki ékesen szóló és az Írásokban jártas ember volt.
Acts HunUj 18:25  Ő már tanítást kapott az Úr útjáról, és buzgó lélekkel hirdette, és helyesen tanította a Jézusról szóló igéket, de csak János keresztségét ismerte.
Acts HunUj 18:26  Igen bátran kezdett beszélni a zsinagógában is. Amikor meghallgatta őt Akvila és Priszcilla, maguk mellé vették, és még alaposabban megmagyarázták neki az Isten útját.
Acts HunUj 18:27  Amikor pedig át akart menni Akhájába, a testvérek biztatták, és írtak a tanítványoknak, hogy fogadják be őt. Amikor megérkezett, nagy segítségükre volt azoknak, akik a kegyelem által hívőkké lettek.
Acts HunUj 18:28  Mert erélyesen cáfolta a zsidókat, és a nyilvánosság előtt bizonyította az Írások alapján, hogy Jézus a Krisztus.
Chapter 19
Acts HunUj 19:1  Amíg Apollós Korinthusban volt, Pál végigjárva a felső vidékeket, elérkezett Efezusba. Mikor ott néhány tanítványra talált,
Acts HunUj 19:2  így szólt hozzájuk: „Kaptatok-e Szentlelket, amikor hívőkké lettetek?” Ők így feleltek: „Hiszen még azt sem hallottuk, hogy van Szentlélek.”
Acts HunUj 19:3  Ezután megkérdezte tőlük: „Akkor hogyan keresztelkedtetek meg?” „A János keresztségével” - válaszolták ezek.
Acts HunUj 19:4  Pál ekkor így szólt: „János, amikor keresztelt, megtérést követelt, de azt mondta a népnek, hogy abban higgyenek, aki utána jön, azaz Jézusban.”
Acts HunUj 19:5  Amikor ezt meghallották, megkeresztelkedtek az Úr Jézus nevére.
Acts HunUj 19:6  És amikor Pál rájuk tette a kezét, leszállt rájuk a Szentlélek, úgyhogy különböző nyelveken szóltak, és prófétáltak.
Acts HunUj 19:7  Ezek a férfiak pedig összesen mintegy tizenketten voltak.
Acts HunUj 19:8  Azután eljárt a zsinagógába, ahol három hónapon át bátran szólt, vitázott, és igyekezett meggyőzni őket az Isten országának dolgairól.
Acts HunUj 19:9  Amikor pedig egyesek ellenálltak és nem hittek, sőt gyalázták az Úr útját az egész nép előtt, otthagyta őket, a tanítványokat is távol tartotta tőlük, és mindennap egy Tirannosz nevű ember iskolájában tanított.
Acts HunUj 19:10  Ez két éven át tartott, úgyhogy mindazok, akik Ázsiában laktak, meghallották az Úr igéjét, mind a zsidók, mind a görögök.
Acts HunUj 19:11  Isten pedig nem mindennapi csodákat tett Pál keze által;
Acts HunUj 19:12  úgyhogy még a testén levő kendőket vagy kötényeket is elvitték a betegekhez, és a betegségek eltávoztak tőlük, a gonosz lelkek pedig kimentek belőlük.
Acts HunUj 19:13  Erre a vándorló zsidó ördögűzők közül is megkísérelték néhányan, hogy a gonosz lelkektől megszállottak felett kimondják az Úr Jézus nevét. Így szóltak: „Kényszerítünk titeket arra a Jézusra, akit Pál hirdet!”
Acts HunUj 19:14  Egy Szkéva nevű zsidó főpap hét fia is ezt tette.
Acts HunUj 19:15  A gonosz lélek azonban visszafelelt, és azt mondta nekik: „Jézust ismerem, Pálról is tudok, de ti kik vagytok?”
Acts HunUj 19:16  Az az ember pedig, akiben a gonosz lélek volt, rájuk ugrott, legyűrte őket, és föléjük kerekedett, úgyhogy mezítelenül és sebesülten futottak ki abból a házból.
Acts HunUj 19:17  Tudomására jutott ez minden Efezusban lakó zsidónak és görögnek, úgyhogy félelem szállta meg mindnyájukat, és magasztalták az Úr Jézus nevét.
Acts HunUj 19:18  A hívők közül is sokan eljöttek, megvallották és elbeszélték ilyenféle mesterkedéseiket.
Acts HunUj 19:19  Azok közül sokan, akik a varázslást űzték, összehordták könyveiket, és mindenki szeme láttára elégették. Mikor kiszámították a könyvek értékét, ötvenezer ezüstpénzre becsülték.
Acts HunUj 19:20  Így az Úr ereje által az ige hatalmasan terjedt és megerősödött.
Acts HunUj 19:21  Amikor mindez megtörtént, Pál elhatározta a Lélek által, hogy Macedóniát és Akháját bejárva, Jeruzsálembe megy. Így szólt: „Miután ott már voltam, Rómát is meg kell látnom.”
Acts HunUj 19:22  Elküldött Macedóniába kettőt azok közül, akik neki szolgáltak, Timóteust és Erásztoszt; ő pedig egy ideig Ázsiában maradt.
Acts HunUj 19:23  Abban az időben nem csekély zavargás támadt az Úr útja miatt.
Acts HunUj 19:24  Mert egy ötvös, név szerint Demeter, ezüstből kis Artemisz-templomokat készített, és ezáltal nem csekély keresethez juttatta a mestereket.
Acts HunUj 19:25  Ez az ember összegyűjtötte a mestereket, valamint a hasonló foglalkozásúakat, és így szólt hozzájuk: „Férfiak, tudjátok, hogy ebből a keresetből származik a mi jólétünk.
Acts HunUj 19:26  De látjátok, és halljátok, hogy nemcsak Efezusban, hanem szinte az egész Ázsiában nagy tömeget nyert meg és vezetett félre ez a Pál, aki azt mondja, hogy amiket emberkéz alkot, azok nem istenek.
Acts HunUj 19:27  Nemcsak az a veszély fenyeget azonban, hogy ez a mesterség csődbe jut, hanem az is, hogy a nagy istennőnek, Artemisznek a templomát is semmibe veszik, és így ő, akit egész Ázsia és az egész földkerekség tisztel, el fogja veszteni dicsőségét.”
Acts HunUj 19:28  Amikor ezeket hallották, haragra gerjedtek, és így kiáltoztak: „Nagy az efezusi Artemisz!”
Acts HunUj 19:29  A zűrzavar kiterjedt az egész városra. Majd megragadva a macedón Gájuszt és Arisztarkhoszt, Pál útitársait, egy akarattal a színházba rohantak.
Acts HunUj 19:30  Pál is be akart menni a népgyűlésbe, de őt nem engedték a tanítványok.
Acts HunUj 19:31  Néhány ázsiai főtisztviselő, aki barátja volt, szintén üzent neki, és kérte, hogy ne menjen el a színházba.
Acts HunUj 19:32  Ott pedig az egyik ezt, a másik azt kiáltozta; a gyűlés ugyanis zűrzavarba torkollott, és a legtöbben azt sem tudták, miért jöttek össze.
Acts HunUj 19:33  A tömegből a zsidók Sándort állították az emelvényre, őt előre küldve, aki azután kezével intve védőbeszédet akart mondani a népgyűlés előtt.
Acts HunUj 19:34  De amikor felismerték, hogy zsidó, egyetlen kiáltás tört ki mindenkiből, és ezt lehetett hallani mintegy két órán át: „Nagy az efezusi Artemisz!”
Acts HunUj 19:35  Végre a város jegyzője lecsendesítette a sokaságot, és így szólt: „Efezusi férfiak, van-e olyan ember, aki ne tudná, hogy Efezus városa a nagy istennő, Artemisz templomának, és az ő égből leszállt képének az őrizője?
Acts HunUj 19:36  Mivel tehát ezt senki nem vitathatja, nyugodjatok meg, és ne kövessetek el semmiféle meggondolatlanságot.
Acts HunUj 19:37  Mert idehoztátok ezeket az embereket, akik nem templomrablók, és nem is káromolják a mi istennőnket.
Acts HunUj 19:38  Ha tehát Demeternek és a hozzá tartozó mestereknek panaszuk van valaki ellen, vannak törvénykezési napok, és vannak helytartók, pereljenek ott egymással.
Acts HunUj 19:39  Ha pedig ezenkívül van valami kívánságotok, a törvényes népgyűlésen azt is el lehet intézni.
Acts HunUj 19:40  Mert így is az a veszély fenyeget minket, hogy lázadással vádolnak a mai nap miatt; nincs ugyanis semmiféle oka, amellyel meg tudnánk magyarázni ezt a csődületet.” Ezeket mondva feloszlatta a gyűlést.
Chapter 20
Acts HunUj 20:1  Miután megszűnt a zavargás, magához hívatta Pál a tanítványokat, bátorította őket, és elköszönve tőlük elindult Macedóniába.
Acts HunUj 20:2  Bejárta annak tartományait, számos beszédben intette őket, majd elment Görögországba.
Acts HunUj 20:3  Három hónapig tartózkodott ott, mivel azonban a zsidók merényletet terveztek ellene, amikor hajóra akart szállni Szíria felé, úgy döntött, hogy Macedónián át tér vissza.
Acts HunUj 20:4  Elkísérte őt a béreai Szópatér, Pirrosz fia, a thesszalonikaiak közül pedig Arisztarkhosz és Szekundusz, a derbéi Gájusz és Timóteus, valamint az ázsiai Tükhikosz és Trofimosz.
Acts HunUj 20:5  Ezek előre mentek, és Tróászban vártak ránk.
Acts HunUj 20:6  Mi pedig a kovásztalan kenyerek napjai után elhajóztunk Filippiből, és öt nap múlva érkeztünk hozzájuk Tróászba, ahol hét napot töltöttünk.
Acts HunUj 20:7  A hét első napján pedig, amikor összegyűltünk, hogy megtörjük a kenyeret, Pál prédikált nekik, és mivel másnap már el akart utazni, a tanítást egészen éjfélig meghosszabbította.
Acts HunUj 20:8  Elég sok lámpás volt abban a felső szobában, ahol együtt voltunk.
Acts HunUj 20:9  Egy Eutikhosz nevű ifjú pedig, aki az ablakban ült, mély álomba merült, mivel Pál sokáig prédikált, és az álomtól elnehezülve leesett a harmadik emeletről, úgyhogy holtan szedték fel.
Acts HunUj 20:10  Ekkor Pál lement, ráborult, átölelte, és ezt mondta: „Ne zajongjatok, mert a lelke benne van.”
Acts HunUj 20:11  Azután felment, megtörte a kenyeret, evett, és még sokáig, egészen virradatig beszélt hozzájuk, majd útnak indult.
Acts HunUj 20:12  A fiút pedig élve hozták fel, és egészen megvigasztalódtak.
Acts HunUj 20:13  Mi pedig előre mentünk, és hajóra szállva Asszoszba utaztunk, hogy ott vegyük fel Pált, mivel így rendelkezett; odáig ugyanis gyalog akart jönni.
Acts HunUj 20:14  Amikor aztán Asszoszban ránk talált, felvettük a hajóra, és Mitilénébe mentünk.
Acts HunUj 20:15  Onnan tovább hajóztunk, és a következő napon eljutottunk Khiosz elé. Másnap befutottunk Számoszba, az ezt követő napon pedig elmentünk Milétoszba.
Acts HunUj 20:16  Pál ugyanis már előzőleg úgy döntött, hogy Efezus mellett csak elhajózik, hogy ne kelljen időt töltenie Ázsiában. Sietett, hogy lehetőleg pünkösd napjára Jeruzsálembe érkezzen.
Acts HunUj 20:17  Milétoszból azután elküldött Efezusba, és magához hívatta a gyülekezet véneit.
Acts HunUj 20:18  Mikor azok megérkeztek hozzá, így beszélt hozzájuk: „Ti tudjátok, hogy az első naptól fogva, amelyen Ázsia tartományába léptem, hogyan viselkedtem közöttetek az egész idő alatt:
Acts HunUj 20:19  szolgáltam az Úrnak teljes alázatossággal, könnyek és megpróbáltatások között, amelyek a zsidók cselszövései miatt értek.
Acts HunUj 20:20  Semmit sem hallgattam el abból, ami hasznos, hanem inkább hirdettem és tanítottam azt nektek nyilvánosan és házanként.
Acts HunUj 20:21  Bizonyságot tettem zsidóknak is meg görögöknek is az Istenhez való megtérésről és a mi Urunkban, Jézusban való hitről.
Acts HunUj 20:22  És most, íme, én a Lélektől kényszerítve megyek Jeruzsálembe, és hogy mi ér ott engem, nem tudom;
Acts HunUj 20:23  csak azt tudom, hogy a Szentlélek városról városra bizonyságot tesz, hogy fogság és nyomorúság vár rám.
Acts HunUj 20:24  De én mindezekkel nem gondolok, sőt még az életem sem drága, csakhogy elvégezhessem futásomat és azt a szolgálatot, amelyet az Úr Jézustól azért kaptam, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangéliumáról.
Acts HunUj 20:25  És most tudom, hogy közületek, akik között jártam, az Isten országát hirdetve, többé nem látja arcomat senki.
Acts HunUj 20:26  Ezért bizonyságot teszek előttetek a mai napon, hogy én mindenki vérétől tiszta vagyok.
Acts HunUj 20:27  Mert nem vonakodtam attól, hogy hirdessem nektek az Isten teljes akaratát.
Acts HunUj 20:28  Viseljetek gondot tehát magatokra és az egész nyájra, amelynek őrizőivé tett titeket a Szentlélek, hogy legeltessétek az Isten egyházát, amelyet tulajdon vérével szerzett.
Acts HunUj 20:29  Tudom, hogy távozásom után dühös farkasok jönnek közétek, akik nem kímélik a nyájat,
Acts HunUj 20:30  sőt közületek is támadnak majd férfiak, akik fonák dolgokat beszélnek, hogy magukhoz vonzzák a tanítványokat.
Acts HunUj 20:31  Vigyázzatok azért, és emlékezzetek arra, hogy három évig éjjel és nappal szüntelenül könnyek között intettelek mindnyájatokat.
Acts HunUj 20:32  Most pedig az Istennek és kegyelme igéjének ajánllak titeket, aki felépíthet benneteket, és örökséget adhat nektek a szentek között.
Acts HunUj 20:33  Senkinek ezüstjét, aranyát vagy ruháját nem kívántam,
Acts HunUj 20:34  sőt ti jól tudjátok, hogy a magam szükségleteiről, meg a velem levőkéről ezek a kezek gondoskodtak.
Acts HunUj 20:35  Minden tekintetben megmutattam nektek, hogy milyen kemény munkával kell az erőtlenekről gondoskodni, megemlékezve az Úr Jézus szavairól. Mert ő mondta: Nagyobb boldogság adni, mint kapni.”
Acts HunUj 20:36  Miután ezeket elmondta, mindnyájukkal együtt térdre borulva imádkozott.
Acts HunUj 20:37  Ekkor valamennyien nagy sírásra fakadtak, Pál nyakába borultak, és csókolgatták őt.
Acts HunUj 20:38  Különösen azon a szaván szomorodtak el, hogy többé nem fogják őt viszontlátni. Azután kikísérték a hajóhoz.
Chapter 21
Acts HunUj 21:1  Amikor elbúcsúztunk tőlük, útnak indultunk, és egyenes irányban haladva Kószba érkeztünk; másnap Rodoszba, onnan pedig Patarába.
Acts HunUj 21:2  Ott találtunk egy Föníciába induló hajót: beszálltunk és elhajóztunk.
Acts HunUj 21:3  Miután Ciprust megpillantottuk, és bal kéz felől elhagytuk, Szíria felé tartottunk, és Tíruszban kötöttünk ki, mert a hajó ott tette ki a rakományát.
Acts HunUj 21:4  Felkerestük a tanítványokat, és ott maradtunk hét napig: ők a Lélek indítására azt mondták Pálnak, hogy ne menjen fel Jeruzsálembe.
Acts HunUj 21:5  Amikor pedig eltöltöttük ezeket a napokat, és elindultunk, hogy utunkat folytassuk, valamennyien elkísértek bennünket feleségükkel és gyermekeikkel még a városon is túl, és a tengerparton térdre esve imádkoztunk.
Acts HunUj 21:6  Ezután elbúcsúztunk egymástól, mi hajóra szálltunk, ők pedig visszatértek otthonukba.
Acts HunUj 21:7  Hajóutunk végére érve Tíruszból Ptolemaiszba jutottunk. Köszöntöttük a testvéreket, és ott maradtunk náluk egy napig.
Acts HunUj 21:8  Másnap elindultunk, és megérkeztünk Cézáreába. Bementünk Fülöp evangélista házába, aki a hét közül való volt, és nála maradtunk.
Acts HunUj 21:9  Neki volt négy hajadon leánya, akik prófétáltak.
Acts HunUj 21:10  Több napon át tartózkodtunk ott, miközben lejött Júdeából egy Agabosz nevű próféta.
Acts HunUj 21:11  Odajött hozzánk, levette Pál övét, megkötözte vele saját kezét és lábát, és ezt mondta: „Így szól a Szentlélek: Azt a férfit, akié ez az öv, így kötözik meg Jeruzsálemben a zsidók, és pogányok kezébe adják.”
Acts HunUj 21:12  Amikor ezt meghallottuk, a helybeliekkel együtt arra kértük Pált, hogy ne menjen fel Jeruzsálembe.
Acts HunUj 21:13  De Pál így felelt: „Miért sírtok, és miért keserítitek meg a szívemet? Hiszen én nemcsak megkötöztetni, hanem meghalni is kész vagyok Jeruzsálemben az Úr Jézus nevéért.”
Acts HunUj 21:14  Amikor pedig nem hagyta magát meggyőzni, megnyugodtunk és azt mondtuk: „Legyen meg az Úr akarata!”
Acts HunUj 21:15  E napok után felkészültünk, és felmentünk Jeruzsálembe.
Acts HunUj 21:16  Velünk jött néhány cézáreai tanítvány is, akik elvezettek egy régi tanítványhoz, a ciprusi Mnázónhoz, hogy az ő vendégei legyünk.
Acts HunUj 21:17  Amikor Jeruzsálembe érkeztünk, örömmel fogadtak a testvérek.
Acts HunUj 21:18  Másnap eljött Pál velünk együtt Jakabhoz, ahol a vének is jelen voltak mindnyájan.
Acts HunUj 21:19  Köszöntötte őket, majd részletesen elbeszélte, mit tett az Isten a pogányok között az ő szolgálata által.
Acts HunUj 21:20  Amikor ezt hallották, dicsőítették az Istent, aztán így szóltak hozzá: „Látod, testvérem, milyen sok ezren vannak a zsidók között, akik hívők, és mindnyájan rajonganak a törvényért.
Acts HunUj 21:21  Rólad pedig azt hallottuk, hogy Mózestől való elszakadásra tanítod a pogányok között levő zsidókat, és azt mondod, hogy ne metéljék körül fiaikat, és hogy ne a zsidó szokás szerint éljenek.
Acts HunUj 21:22  Mi tehát a helyzet? Mindenképpen híre megy annak, hogy megjöttél.
Acts HunUj 21:23  Tedd hát azt, amit mondunk neked. Van nálunk négy férfi, akik fogadalmat tettek.
Acts HunUj 21:24  Vedd magad mellé őket, végezd el velük együtt a tisztulási szertartást, vállald a költségeiket, hogy megnyírhassák a fejüket. Így megtudja mindenki, hogy semmi sem igaz abból, amit hallott, hanem magad is megtartod a törvényt, és aszerint élsz.
Acts HunUj 21:25  A pogányokból lett hívőkkel pedig már közöltük azt a határozatunkat, hogy tartózkodjanak a bálványoknak áldozott hústól és a vértől, a megfulladt állattól, és a paráznaságtól.”
Acts HunUj 21:26  Akkor Pál maga mellé vette ezeket a férfiakat, a következő napon elvégezve velük együtt a tisztulási szertartást, bement a templomba, és bejelentette, hogy mikor telnek le az ő tisztulásának napjai; addig pedig mindegyikükért bemutatják az áldozatot.
Acts HunUj 21:27  Amikor végéhez közeledett a hét nap, az Ázsiából való zsidók meglátták őt a templomban. Fellázították az egész sokaságot, megragadták,
Acts HunUj 21:28  és így kiáltoztak: „Izráelita férfiak, segítsetek! Ez az az ember, aki a nép ellen, a törvény ellen és a szent hely ellen tanít mindenütt mindenkit, sőt még görögöket is hozott be a templomba, és megszentségtelenítette ezt a szent helyet.”
Acts HunUj 21:29  Néhányan ugyanis látták vele a városban azelőtt az efezusi Trofimoszt, és azt hitték, hogy Pál bevitte a templomba.
Acts HunUj 21:30  Felbolydult tehát az egész város, a nép összecsődült, Pált megragadták, kivonszolták a templomból, és a kapukat azonnal bezárták.
Acts HunUj 21:31  Mikor pedig meg akarták ölni, jelentés érkezett a helyőrség ezredeséhez, hogy az egész Jeruzsálem lázong.
Acts HunUj 21:32  Ez azonnal katonákat és századosokat vett maga mellé, és lerohant hozzájuk. Amikor azok meglátták az ezredest és a katonákat, abbahagyták Pál ütlegelését.
Acts HunUj 21:33  Amint az ezredes odaért, elfogatta őt, és megparancsolta, hogy verjék kettős bilincsbe; majd kérdezősködött, hogy ki ez, és mit követett el.
Acts HunUj 21:34  De a tömegből ki ezt, ki azt kiáltotta. Mivel tehát a zajongás miatt nem tudhatott meg semmi bizonyosat, megparancsolta, hogy vigyék a várba.
Acts HunUj 21:35  Amikor pedig a lépcsőhöz ért, valósággal vinniük kellett Pált a katonáknak a tömeg erőszakossága miatt,
Acts HunUj 21:36  mert az egész néptömeg követte, és kiáltozott: „Végeztesd ki!”
Acts HunUj 21:37  Amikor már éppen be akarták vinni Pált a várba, így szólt az ezredeshez: „Szabad valamit mondanom neked?” Az megkérdezte: „Hát te tudsz görögül?
Acts HunUj 21:38  Hát nem te vagy az az egyiptomi, aki néhány nappal ezelőtt fellázította és a pusztába vezette a szikáriusok négyezer emberét?”
Acts HunUj 21:39  Erre Pál így felelt: „Én Tarzuszból való zsidó vagyok, Cilicia eme nevezetes városának polgára. Arra kérlek, engedd meg, hogy szóljak a néphez.”
Acts HunUj 21:40  Miután ő megengedte, Pál a lépcsőkön állva intett kezével a népnek, és amikor nagy csend lett, héber nyelven így kezdett beszélni:
Chapter 22
Acts HunUj 22:1  „Atyámfiai, férfiak és atyák, hallgassátok meg védekezésemet, amelyet most hozzátok intézek.”
Acts HunUj 22:2  Mikor hallották, hogy héber nyelven szól hozzájuk, még jobban elcsendesedtek. Aztán így folytatta:
Acts HunUj 22:3  „Én zsidó ember vagyok, a ciliciai Tarzuszban születtem, de ebben a városban növekedtem fel; Gamáliél lábainál kaptam nevelést az ősi törvény szigora szerint, és én is így rajongtam Istenért, ahogyan ma ti mindnyájan.
Acts HunUj 22:4  E tanítás követőit halálra üldöztem, megkötöztem, és börtönbe juttattam férfiakat is, meg nőket is.
Acts HunUj 22:5  Tanúm erre a főpap és a vének egész tanácsa, akiktől levelet is kaptam a testvérekhez, és elmentem Damaszkuszba, hogy az odavalókat is megkötözve hozzam Jeruzsálembe, hogy megkapják büntetésüket.
Acts HunUj 22:6  Történt pedig, hogy útközben, amint déltájban közeledtem Damaszkuszhoz: hirtelen vakító fényesség sugárzott le rám az égből.
Acts HunUj 22:7  A földre estem, és hangot hallottam, amely így szólt: Saul, Saul, miért üldözöl engem?
Acts HunUj 22:8  Én pedig megkérdeztem: Ki vagy, Uram? És ő így szólt: Én vagyok a názáreti Jézus, akit te üldözöl.
Acts HunUj 22:9  Akik velem voltak, a fényt ugyan látták, de a velem beszélő hangját nem hallották.
Acts HunUj 22:10  Ezt kérdeztem akkor: Mit tegyek, Uram? Az Úr pedig azt felelte nekem: Kelj fel, menj Damaszkuszba, és ott megmondják neked mindazt, amit tenned kell, amit Isten felőled elrendelt.
Acts HunUj 22:11  Mivel pedig annak a fényességnek a ragyogása miatt nem láttam, a velem levők kézen fogva vezettek; úgy mentem be Damaszkuszba.
Acts HunUj 22:12  Egy bizonyos Anániás pedig, aki törvény szerint élő kegyes férfi, aki mellett bizonyságot tesznek az ott lakó zsidók mind,
Acts HunUj 22:13  eljött hozzám, elém állt, és így szólt: Testvérem, Saul, láss! És én abban a pillanatban ismét láttam, és rátekintettem.
Acts HunUj 22:14  Ő pedig ezt mondta nekem: Atyáink Istene választott ki téged, hogy megismerd az ő akaratát, meglásd az Igazat, és hangot hallj az ő ajkáról.
Acts HunUj 22:15  Mert az ő tanúja leszel minden ember előtt arról, amiket láttál és hallottál.
Acts HunUj 22:16  Most tehát miért késlekedsz? Kelj fel, keresztelkedj meg, mosd le bűneidet, segítségül híván az Úr nevét.
Acts HunUj 22:17  Történt azután, hogy visszatértem Jeruzsálembe, és a templomban imádkoztam: révületbe estem,
Acts HunUj 22:18  és láttam őt, aki ezt mondta nekem: Siess, és menj ki hamar Jeruzsálemből, mert nem fogadják el a te rólam való bizonyságtételedet.
Acts HunUj 22:19  Erre így szóltam: Uram, ők tudják, hogy én voltam az, aki börtönbe vetettem, és zsinagógáról zsinagógára járva megverettem a benned hívőket.
Acts HunUj 22:20  Amikor pedig kiontották Istvánnak, a te vértanúdnak a vérét, magam is ott álltam, helyeseltem az ő megölését, és őriztem azoknak a ruháját, akik megölték.
Acts HunUj 22:21  De ő azt mondta nekem: Eredj el, mert én messze küldelek téged, a pogányok közé.”
Acts HunUj 22:22  Eddig a kijelentésig hallgatták, de akkor így kezdtek kiáltozni: „Töröld el a föld színéről az ilyet, mert nem szabad neki élnie!”
Acts HunUj 22:23  Kiáltoztak, ruháikat eldobálták, és port szórtak a levegőbe.
Acts HunUj 22:24  Az ezredes elrendelte, hogy vigyék a várba, és meghagyta, hogy korbáccsal vallassák ki: hadd tudja meg, miért kiáltoztak így ellene.
Acts HunUj 22:25  Amikor pedig szíjakkal lekötötték, ezt kérdezte Pál az ott álló századostól: „Szabad-e római polgárt ítélet nélkül megkorbácsolnotok?”
Acts HunUj 22:26  Amikor ezt meghallotta a százados, az ezredeshez ment, és jelentést tett neki: „Mit akarsz tenni? Hiszen ez az ember római polgár.”
Acts HunUj 22:27  Erre az ezredes odament, és megkérdezte tőle: „Mondd meg nekem: csakugyan római polgár vagy?” Mire ő így felelt: „Az vagyok.”
Acts HunUj 22:28  Az ezredes erre így szólt: „Én nagy összegért szereztem meg ezt a polgárjogot.” Pál ezt mondta: „Én pedig már benne is születtem.”
Acts HunUj 22:29  Ekkor azonnal félreálltak mellőle azok, akik vallatni akarták. Sőt az ezredes is megijedt, amikor megtudta, hogy római polgár, akit megkötöztetett.
Acts HunUj 22:30  Másnap aztán meg akarta tudni a valóságot, hogy mivel vádolják a zsidók, levétette tehát bilincseit, és megparancsolta, hogy jöjjenek össze a főpapok és az egész nagytanács. Ekkor lehozatta Pált, és eléjük állította.
Chapter 23
Acts HunUj 23:1  Pál rátekintett a nagytanácsra, és így szólt: „Atyámfiai, férfiak, én teljesen jó lelkiismerettel szolgáltam Istennek, mind e mai napig.”
Acts HunUj 23:2  Anániás főpap ekkor megparancsolta a mellette állóknak, hogy üssék szájon.
Acts HunUj 23:3  Pál erre így szólt hozzá: „Megver téged az Isten, te meszelt fal! Itt ülsz, hogy ítélkezz felettem a törvény szerint, mégis a törvény ellenére azt parancsolod, hogy megüssenek?”
Acts HunUj 23:4  Erre az ott állók ezt mondták: „Isten főpapját gyalázod?”
Acts HunUj 23:5  Pál így válaszolt: „Nem tudtam, atyámfiai, hogy főpap.” Mert meg van írva: „Néped fejedelmét ne átkozd!”
Acts HunUj 23:6  Mivel pedig Pál tudta, hogy egyik részük a szadduceusok, másik részük pedig a farizeusok közül való, így kiáltott a nagytanács előtt: „Atyámfiai, férfiak, én farizeus vagyok, farizeus fia; a halottak reménysége és feltámadása miatt vádolnak engem.”
Acts HunUj 23:7  Mihelyt ezt mondta, vita támadt a farizeusok és a szadduceusok között, és a gyűlés véleménye megoszlott.
Acts HunUj 23:8  A szadduceusok ugyanis az állítják, hogy nincs feltámadás, sem angyal, sem lélek, a farizeusok pedig vallják mindegyiket.
Acts HunUj 23:9  Erre nagy kiáltozás támadt, a farizeuspárti írástudók közül néhányan felállva hevesen vitatkoztak, és így szóltak: „Semmi rosszat sem találunk ebben az emberben. Hátha Lélek szólt hozzá vagy angyal?”
Acts HunUj 23:10  Mivel a felfordulás egyre nagyobb lett, az ezredes attól félve, hogy Pált széttépik, megparancsolta, hogy a csapat menjen le, ragadja ki őt közülük, és vigye a várba.
Acts HunUj 23:11  A következő éjszaka pedig odaállt Pál mellé az Úr, és ezt mondta: „Bízzál, mert ahogyan bizonyságot tettél az én ügyem mellett Jeruzsálemben, úgy kell Rómában is bizonyságot tenned!”
Acts HunUj 23:12  Amikor megvirradt, a zsidók közül többen összesereglettek, és átokkal kötelezték magukat, hogy nem esznek és nem isznak addig, amíg meg nem ölik Pált.
Acts HunUj 23:13  Több mint negyvenen voltak, akik ezt az összeesküvést szőtték.
Acts HunUj 23:14  Ezek elmentek a főpapokhoz és a vénekhez, és így szóltak: „Súlyos átokkal köteleztük magunkat, hogy semmi táplálékot sem veszünk magunkhoz, amíg meg nem öljük Pált.
Acts HunUj 23:15  Most tehát a nagytanáccsal együtt javasoljátok az ezredesnek, hogy vezettesse őt hozzátok, mintha alaposabban akarnátok kivizsgálni az ügyét. Mi pedig készen állunk, hogy végezzünk vele, mielőtt ideér.”
Acts HunUj 23:16  Meghallotta azonban Pál nőtestvérének fia a cselszövést, elment, és a várba bejutva elmondta ezt Pálnak.
Acts HunUj 23:17  Pál magához kérette az egyik századost, és ezt kérte tőle: „Ezt az ifjút vezesd el az ezredeshez, mert jelenteni kíván valamit.”
Acts HunUj 23:18  Az tehát maga mellé vette az ifjút, elvezette az ezredeshez, és ezt mondta: „A fogoly Pál hívatott engem, és megkért, hogy ezt az ifjút vezessem hozzád, mert valamit mondani akar neked.”
Acts HunUj 23:19  Az ezredes kézen fogva félrevonta az ifjút, és megkérdezte tőle: „Mit akarsz nekem jelenteni?”
Acts HunUj 23:20  Az pedig így válaszolt: „A zsidók megegyeztek, hogy megkérnek téged: vezettesd le Pált holnap a nagytanács elé, mintha valamit pontosabban akarnának megtudni róla.
Acts HunUj 23:21  De te ne engedj nekik, mert közülük több mint negyven férfi leselkedik rá, akik átokkal kötelezték magukat, hogy addig se nem esznek, se nem isznak, amíg meg nem ölik. Már készen is állnak, csak üzenetedet várják.”
Acts HunUj 23:22  Az ezredes elbocsátotta az ifjút, és meghagyta neki: „Senkinek se szólj arról, hogy ezt jelentetted nekem.”
Acts HunUj 23:23  Ezután hívatott két századost, és megparancsolta nekik: „Éjszaka kilenc órától fogva állítsatok készenlétbe kétszáz katonát, valamint hetven lovast meg kétszáz lándzsást, hogy induljanak Cézáreába.
Acts HunUj 23:24  Adjatok melléjük hátas állatokat is, hogy Pált felültetve biztonságban juttassák el Félix helytartóhoz.”
Acts HunUj 23:25  Azután levelet írt, amelynek ez volt a tartalma:
Acts HunUj 23:26  „Klaudiusz Liziász a nagyra becsült helytartónak, Félixnek üdvözletét küldi.
Acts HunUj 23:27  Ezt a férfit a zsidók elfogták, és meg akarták ölni, de csapatommal megjelenve kiszabadítottam, mivel tudomásomra jutott, hogy római polgár.
Acts HunUj 23:28  Mivel meg akartam tudni, mivel vádolják, a nagytanácsuk elé vezettettem.
Acts HunUj 23:29  Megállapítottam, hogy az ő törvényük vitás kérdéseivel kapcsolatban vádolják, de nincs ellene semmiféle halált vagy fogságot érdemlő vád.
Acts HunUj 23:30  Mivel pedig jelentették nekem, hogy merénylet készül ez ellen a férfi ellen, azonnal elküldtem hozzád, és vádlóinak is meghagytam, hogy nálad emeljenek szót ellene.”
Acts HunUj 23:31  A katonák tehát a kapott parancs értelmében átvették Pált, és elvitték az éjszaka folyamán Antipatriszba.
Acts HunUj 23:32  Másnap a lovasokat tovább küldték vele, ők pedig visszatértek a várba.
Acts HunUj 23:33  Mikor megérkeztek Cézáreába, átadták a levelet a helytartónak, és elébe vezették Pált is.
Acts HunUj 23:34  Amikor a helytartó elolvasta a levelet, megkérdezte Páltól, hogy melyik tartományból való; és amikor megtudta, hogy Ciliciából,
Acts HunUj 23:35  így szólt: „Akkor foglak kihallgatni, ha vádlóid is megérkeztek.” És megparancsolta, hogy Heródes palotájában őrizzék.
Chapter 24
Acts HunUj 24:1  Öt nap múlva azután lement Anániás főpap néhány vénnel és egy Tertullusz nevű ügyvéddel, és panaszt tettek a helytartónál Pál ellen.
Acts HunUj 24:2  Amikor behívták, Tertullusz így kezdte vádolni:
Acts HunUj 24:3  „Nagy békességet biztosítasz számunkra, nagyra becsült Félix, és üdvös változások történnek népünk javára a te gondoskodásod folytán. Ezt mindenkor és mindenütt teljes hálával ismerjük el.
Acts HunUj 24:4  De hogy hosszan ne fárasszalak, kérlek, hallgasd meg rövid beszédünket, jóindulattal.
Acts HunUj 24:5  Mi ugyanis megállapítottuk, hogy ez az ember valóságos pestis, lázadást szít a földkerekségen élő valamennyi zsidó között, és a názáreti irányzat feje.
Acts HunUj 24:6  A templomot is meg akarta szentségteleníteni, de elfogtuk, (és a mi törvényünk szerint akartuk elítélni.
Acts HunUj 24:7  Liziász ezredes azonban odajött, és erőszakkal kivette őt a kezünk közül,
Acts HunUj 24:8  és azt parancsolta, hogy vádlói hozzád jöjjenek.) Magad is tudomást szerezhetsz mindarról, amivel vádoljuk, ha őt kihallgatod.”
Acts HunUj 24:9  Csatlakoztak ehhez a vádhoz a zsidók is, és bizonygatták, hogy mindez valóban így van.
Acts HunUj 24:10  Ezután Pál, amikor intett neki a helytartó, hogy beszélhet, így szólt: „Mivel tudom, hogy sok éve vagy már bírája ennek a népnek, nagyobb bizalommal védekezem a magam ügyében.
Acts HunUj 24:11  Megtudhatod, hogy nincs több, mint tizenkét napja, hogy feljöttem Jeruzsálembe imádkozni.
Acts HunUj 24:12  De nem láttak engem sem a templomban, sem a zsinagógákban, sem a városban bárkivel is vitatkozni vagy a nép között lázadást szítani.
Acts HunUj 24:13  Azt sem tudják rám bizonyítani, amivel most vádolnak.
Acts HunUj 24:14  De azt megvallom előtted, hogy én a szerint a tanítás szerint, amelyet ők eretnekségnek mondanak, úgy szolgálok atyáim Istenének, hogy hiszek mindabban, ami megfelel a törvénynek, és ami meg van írva a próféták könyvében.
Acts HunUj 24:15  És azt remélem Istentől, hogy - amit ők maguk is várnak - lesz feltámadásuk mind az igazaknak, mind a gonoszoknak.
Acts HunUj 24:16  Ezért magam is arra törekszem, hogy lelkiismeretem mindenkor tiszta legyen Isten és emberek előtt.
Acts HunUj 24:17  Több év múltán eljöttem népemhez, hogy alamizsnát adjak, és áldozatokat mutassak be.
Acts HunUj 24:18  A tisztulási fogadalom teljesítése közben talált rám a templomban néhány Ázsiából való zsidó, nem pedig csődületben vagy lázítás közben.
Acts HunUj 24:19  Nekik kellett volna megjelenniük előtted, és vádolniuk engem, ha valami panaszuk van ellenem.
Acts HunUj 24:20  Vagy mondják meg ezek maguk: találtak-e bennem valamilyen vétket, amikor a nagytanács előtt álltam.
Acts HunUj 24:21  Ha csak azt a kijelentést nem, amelyet közöttük állva kiáltottam: A halottak feltámadása miatt vádolnak engem ma előttetek.”
Acts HunUj 24:22  Erre Félix elnapolta az ügyet, mert sokat tudott erről a tanításról, és így szólt: „Amikor Liziász ezredes idejön, akkor fogok dönteni az ügyetekben.”
Acts HunUj 24:23  Ugyanakkor megparancsolta a századosnak, hogy tartsák őrizetben Pált, de enyhébb fogságban; és az övéi közül senkit se akadályozzanak abban, hogy szolgálatára legyen.
Acts HunUj 24:24  Néhány nap múlva pedig megjelent Félix a feleségével, Druzillával, aki zsidó származású volt. Magához hívatta Pált, és meghallgatta őt a Krisztus Jézusban való hitről.
Acts HunUj 24:25  De amikor az igazságról és önmegtartóztatásról meg a jövendő ítéletről kezdett beszélni, Félix megrémült, és így szólt: „Most menj el, de ha alkalmat találok, majd ismét hívatlak.”
Acts HunUj 24:26  Egyúttal azt is remélte, hogy pénzt kap Páltól, ezért gyakrabban hívatta, és elbeszélgetett vele.
Acts HunUj 24:27  Két esztendő múlva Porciusz Fesztusz lett Félix utóda. Félix pedig fogságban hagyta Pált, mert kedvébe akart járni a zsidóknak.
Chapter 25
Acts HunUj 25:1  Amint Fesztusz megérkezett a tartományba, három nap múlva felment Cézáreából Jeruzsálembe.
Acts HunUj 25:2  Ott a zsidók főpapjai és vezetői panaszt tettek Pál ellen, és kérték,
Acts HunUj 25:3  hogy - bár Pál ezt nem akarja - a kedvükért vitesse Pált Jeruzsálembe. Mert azt a tervet szőtték ellene, hogy megölik útközben.
Acts HunUj 25:4  Fesztusz azonban azt felelte, hogy Pál Cézáreában van őrizetben, ő maga pedig hamarosan odautazik.
Acts HunUj 25:5  „Ezért a közöttetek levő vezetők, mondta, jöjjenek le velem, és ha van valami kifogásolható abban az emberben, emeljenek vádat ellene!”
Acts HunUj 25:6  Miután pedig nyolc vagy tíz napnál tovább nem tartózkodott közöttük, lement Cézáreába. A következő napon pedig beült a bírói székbe, és elővezettette Pált.
Acts HunUj 25:7  Amikor Pál megjelent, körülállták a Jeruzsálemből lejött zsidók, és sok súlyos vádat emeltek ellene, amelyeket azonban nem tudtak bizonyítani.
Acts HunUj 25:8  Pál így védekezett: „Sem a zsidók törvénye ellen, sem a templom ellen, sem a császár ellen nem vétettem semmit.”
Acts HunUj 25:9  Fesztusz azonban a zsidók kedvében akart járni, és ezt kérdezte Páltól: „Akarsz-e Jeruzsálembe menni, hogy ott ítélkezzem feletted ebben az ügyben?”
Acts HunUj 25:10  Pál azonban így válaszolt: „A császár ítélőszéke előtt állok, itt kell ítélkezni felettem. A zsidók ellen nem vétettem semmit, amint magad is jól tudod.
Acts HunUj 25:11  Mert ha vétkes vagyok, és halált érdemlő dolgot cselekedtem, nem vonakodom a haláltól. Ha pedig ezek alaptalanul vádolnak engem, senki sem szolgáltathat ki nekik. A császárhoz fellebbezek.”
Acts HunUj 25:12  Akkor Fesztusz megbeszélést tartott a tanácsosaival, majd így válaszolt: „A császárhoz fellebbeztél, tehát a császár elé fogsz menni.”
Acts HunUj 25:13  Néhány nap elteltével Agrippa király és Bereniké Cézáreába érkezett, hogy köszöntsék Fesztuszt.
Acts HunUj 25:14  Amikor már több napja időztek ott, Fesztusz szóba hozta a király előtt Pál ügyét: „Van itt egy férfi, mondta, akit Félix hagyott itt fogolyként.
Acts HunUj 25:15  Mikor Jeruzsálemben voltam, panaszt emeltek ellene a zsidók főpapjai és vénei, és az elítélését kérték.
Acts HunUj 25:16  Azt válaszoltam nekik, hogy a rómaiaknak nem szokásuk bárkit is kiszolgáltatni, amíg a vádlott szemtől szemben nem áll vádlóival, és alkalmat nem kap arra, hogy védekezzék a vád ellen.
Acts HunUj 25:17  Mikor tehát megérkeztek ide, halogatás nélkül mindjárt másnap bírói székembe ültem, és elővezettettem azt a férfit.
Acts HunUj 25:18  Ekkor vádlói körülállták, de semmi olyan bűnt sem hoztak fel ellene, amilyenre gondoltam,
Acts HunUj 25:19  hanem valami vitás kérdéseik voltak vele a maguk vallásáról, meg egy bizonyos meghalt Jézusról, akiről Pál azt állította, hogy él.
Acts HunUj 25:20  Mivel pedig én nem tudtam eligazodni ezekben a vitás kérdésekben, azt kérdeztem tőle, nem akar-e Jeruzsálembe menni, és ott törvény elé állni ezek miatt a dolgok miatt.
Acts HunUj 25:21  Pál azonban fellebbezett, és azt kívánta, hogy tartsák őrizetben a császár döntéséig. Ezért parancsot adtam, hogy őrizzék őt, amíg a császárhoz küldhetem.”
Acts HunUj 25:22  Agrippa erre így szólt Fesztuszhoz: „Szeretném magam is hallani ezt az embert!” - „Holnap hallani fogod” - válaszolta ő.
Acts HunUj 25:23  Másnap aztán megérkezett Agrippa és Bereniké nagy pompával, és miután az ezredessel és a város előkelőségeivel együtt bevonultak a nagyterembe, Fesztusz parancsára elővezették Pált.
Acts HunUj 25:24  Fesztusz ezután így szólt: „Agrippa király és ti, férfiak, mind, akik velünk együtt jelen vagytok, látjátok ezt az embert, aki miatt megostromolt engem az egész zsidóság Jeruzsálemben, sőt még itt is, azt kiáltva, hogy ennek nem szabad tovább élnie.
Acts HunUj 25:25  Én azonban azt állapítottam meg, hogy semmi halált érdemlő dolgot nem cselekedett. De mivel a császárhoz fellebbezett, úgy döntöttem, hogy oda küldöm őt.
Acts HunUj 25:26  Ámde semmi bizonyosat nem tudok írni róla uramnak, ezért elétek vezettettem, elsősorban is eléd, Agrippa király, hogy kihallgatása után legyen mit írnom róla.
Acts HunUj 25:27  Mert értelmetlennek tartom, hogy aki foglyot küld, ne jelentse az ellene emelt vádat is.”
Chapter 26
Acts HunUj 26:1  Agrippa erre így szólt Pálhoz: „Megengedjük, hogy szólj a magad mentségére.” Akkor Pál kinyújtotta a kezét, és védőbeszédet mondott:
Acts HunUj 26:2  „Boldognak tartom magam, Agrippa király, hogy mindazok ellen, amikkel a zsidók vádolnak, ma előtted védekezhetem,
Acts HunUj 26:3  mert te kiváló ismerője vagy a zsidók minden szokásának és vitás kérdéseinek. Kérlek azért, hallgass meg engem türelemmel.
Acts HunUj 26:4  Életemet, amely kezdettől fogva népem között és Jeruzsálemben folyt, ifjúságomtól fogva ismerik a zsidók mindnyájan.
Acts HunUj 26:5  Mivel ők kezdettől fogva ismernek, tanúsíthatják, ha akarják, hogy kegyességünk legszigorúbb irányzata szerint éltem, mint farizeus.
Acts HunUj 26:6  Most is amiatt a reménység miatt állok itt vád alatt, amelyet atyáinknak ígért Isten.
Acts HunUj 26:7  Ennek a teljesülését reméli tizenkét törzsünk is, éjjel-nappal állhatatosan szolgálva Istennek. Ezért a reménységért vádolnak engem a zsidók, Agrippa király.
Acts HunUj 26:8  Miért tartjátok hihetetlennek, hogy Isten halottakat támaszt fel?
Acts HunUj 26:9  Én egykor elhatároztam magamban, hogy mindent meg kell tennem a názáreti Jézus neve ellen.
Acts HunUj 26:10  Meg is tettem ezt Jeruzsálemben, és a főpapoktól kapott felhatalmazás alapján a szentek közül sokat börtönbe vetettem. Amikor pedig megölték őket, én is ellenük szavaztam.
Acts HunUj 26:11  A zsinagógákban mindenfelé gyakran büntetéssel kényszerítettem őket káromlásra, sőt ellenük való féktelen őrjöngésemben egészen az idegen városokig üldöztem őket.
Acts HunUj 26:12  Egyszer éppen ilyen ügyben utaztam a főpapok felhatalmazásával és megbízásával Damaszkusz felé.
Acts HunUj 26:13  Déltájban az úton láttam, ó, király, amint a mennyből a nap fényénél is ragyogóbb világosság sugároz körül engem és útitársaimat.
Acts HunUj 26:14  Mikor pedig mindnyájan a földre estünk, egy hangot hallottam, amely így szólt hozzám héber nyelven: Saul, Saul, miért üldözöl engem? Nehéz neked az ösztöke ellen rugódoznod.
Acts HunUj 26:15  Erre ezt kérdeztem: Ki vagy, Uram? Az Úr pedig így válaszolt: Én vagyok Jézus, akit te üldözöl.
Acts HunUj 26:16  De kelj fel, és állj a lábadra, mert azért jelentem meg neked, hogy szolgámmá tegyelek, hogy tanúbizonyságot tegyél arról, amiket láttál, és arról, amit ezután fogok neked magamról kijelenteni.
Acts HunUj 26:17  Megoltalmazlak e néptől és a pogányoktól, akikhez küldelek.
Acts HunUj 26:18  Azért küldelek el, hogy nyisd meg a szemüket, hogy a sötétségből a világosságra, és a Sátán hatalmából az Istenhez térjenek; hogy az énbennem való hit által megkapják bűneik bocsánatát, és örökséget nyerjenek azok között, akik megszenteltettek.
Acts HunUj 26:19  Ezért, Agrippa király, nem voltam engedetlen a mennyei látomás iránt,
Acts HunUj 26:20  hanem először Damaszkuszban és Jeruzsálemben, majd Júdea lakóinak és a pogányoknak hirdettem, hogy térjenek meg, forduljanak az Istenhez, és éljenek a megtéréshez méltóan.
Acts HunUj 26:21  Ezért fogtak el engem a zsidók a templomban, és ezért akartak kivégezni.
Acts HunUj 26:22  De mivel az Isten mind e mai napig megsegített, itt állok, és bizonyságot teszek kicsinyeknek és nagyoknak, és semmit sem mondok azon kívül, amit Mózes és a próféták megjövendöltek:
Acts HunUj 26:23  a Krisztusnak szenvednie kell, és mint aki elsőnek támad fel a halottak közül, világosságot fog hirdetni a népnek és a pogányoknak.”
Acts HunUj 26:24  Mikor pedig ezeket hozta fel védelmére, Fesztusz hangosan így kiáltott: „Bolond vagy te, Pál! A sok tudomány őrültségbe visz.”
Acts HunUj 26:25  Pál azonban így válaszolt: „Nem vagyok bolond, nagyra becsült Fesztusz, hanem igaz és józan beszédet szólok.
Acts HunUj 26:26  Mert tud ezekről a király, akihez bátran szólok, mert nem hiszem, hogy rejtve volna előtte ezek közül bármi is, hiszen nem valami zugban történt dolgok ezek.
Acts HunUj 26:27  Hiszel-e Agrippa király a prófétáknak? Tudom, hogy hiszel.”
Acts HunUj 26:28  Agrippa így szólt Pálhoz: „Majdnem ráveszel engem is, hogy keresztyénné legyek!”
Acts HunUj 26:29  Pál pedig így válaszolt: „Kérem az Istentől, hogy előbb vagy utóbb nem csak te, hanem azok is, akik ma hallgatnak engem, olyanná legyenek, amilyen én is vagyok e bilincsek nélkül.”
Acts HunUj 26:30  Ezután felállt a király, a helytartó, Bereniké, és felálltak a velük együtt ülők.
Acts HunUj 26:31  Távozóban így beszélgettek egymás között: „Semmi halálra vagy fogságra méltó dolgot nem tett ez az ember.”
Acts HunUj 26:32  Agrippa pedig ezt mondta Fesztusznak: „Szabadon lehetne bocsátani ezt az embert, ha nem fellebbezett volna a császárhoz.”
Chapter 27
Acts HunUj 27:1  Miután úgy határoztak, hogy hajón szállítanak bennünket Itáliába, átadták Pált a többi fogollyal együtt a császári csapatból való Juliusz nevű századosnak.
Acts HunUj 27:2  Azután felszálltunk egy adramittiumi hajóra, amely Ázsia tartomány partvidékét akarta behajózni, és elindultunk. Velünk volt a thesszalonikai macedón Arisztarkhosz is.
Acts HunUj 27:3  Másnap befutottunk Szidónba. Mivel Juliusz emberségesen bánt Pállal, megengedte, hogy elmenjen barátaihoz, és azok gondoskodjanak róla.
Acts HunUj 27:4  Onnan továbbindulva Ciprus alatt hajóztunk el, mert ellenszél volt.
Acts HunUj 27:5  Majd Cilicia és Pamfília partja mentén haladva befutottunk a líciai Mirába.
Acts HunUj 27:6  Ott a százados egy Itáliába induló alexandriai hajót talált, és abba szállított be minket.
Acts HunUj 27:7  Több napig tartó lassú hajózás után nagy nehezen jutottunk el Knidoszig; de mivel a szél miatt nem tudtunk kikötni, elhajóztunk Kréta alatt Szalmóné közelében.
Acts HunUj 27:8  Nagy nehezen elhaladtunk mellette, és eljutottunk egy helyre, amelyet Szépkikötőnek neveznek, és amelyhez közel van Lázea városa.
Acts HunUj 27:9  Mivel pedig közben sok idő telt el, és a hajózás is veszedelmessé vált, hiszen a böjt is elmúlt már, Pál figyelmeztette őket:
Acts HunUj 27:10  „Férfiak, látom, hogy a további hajózás nemcsak a rakományra és a hajóra, hanem életünkre nézve is veszélyessé válik.”
Acts HunUj 27:11  De a százados inkább hitt a kormányosnak és a hajótulajdonosnak, mint annak, amit Pál mondott.
Acts HunUj 27:12  A kikötő nem volt alkalmas a telelésre, s ezért a többség úgy döntött, hogy továbbhajóznak onnan, hátha eljutnak Főnixbe, ahol áttelelhetnek. Ez Kréta egyik kikötője, amely délnyugat és északnyugat felé néz.
Acts HunUj 27:13  Mivel pedig déli szél kezdett fújni, azt hitték, hogy megvalósíthatják elhatározásukat; felszedték tehát a horgonyt, és továbbhajóztak Kréta közelébe.
Acts HunUj 27:14  Nemsokára azonban a sziget irányából az „Eurakviló”-nak nevezett szélvihar csapott le a tengerre.
Acts HunUj 27:15  Mikor az magával ragadta a hajót, úgyhogy nem tudott a széllel szemben haladni, rábíztuk a hajót, és sodortattuk magunkat vele.
Acts HunUj 27:16  Amikor egy kis sziget alá futottunk be, amelyet Klaudának hívnak, csak nagy nehezen tudtuk megtartani a mentőcsónakot.
Acts HunUj 27:17  Miután ezt felvonták, óvintézkedéseket tettek: alul átkötötték a hajót, és mivel féltek, hogy a Szirtisz tengeröböl zátonyaira futnak, a horgonyt leeresztették, és úgy sodródtak tova.
Acts HunUj 27:18  A vihar hevesen dobált bennünket, azért másnap kidobálták a hajóterhet,
Acts HunUj 27:19  harmadnap pedig a hajó felszerelését dobálták ki saját kezükkel.
Acts HunUj 27:20  Mivel pedig sem a nap, sem a csillagok nem látszottak több napon át, és erős vihar tombolt, végül elveszett megmenekülésünk minden reménye.
Acts HunUj 27:21  Minthogy már sokat éheztek is, Pál felállt közöttük, és így szólt: „Az lett volna a helyes, férfiak, ha rám hallgattok, és nem indulunk el Krétából, hogy elkerüljük ezt a veszélyt és ezt a kárt.
Acts HunUj 27:22  Én azonban most is azt tanácsolom nektek, hogy bizakodjatok, mert egy lélek sem vész el közületek, csak a hajó.
Acts HunUj 27:23  Mert ma éjjel elém állt annak az Istennek az angyala, akié vagyok, és akinek szolgálok.
Acts HunUj 27:24  Ez azt mondta: Ne félj, Pál, neked a császár elé kell állnod, és Isten neked ajándékozta mindazokat, akik veled vannak a hajón.
Acts HunUj 27:25  Ezért bizakodjatok, férfiak! Én hiszek az Istennek, hogy úgy lesz, ahogyan nekem megmondta.
Acts HunUj 27:27  Eljött a tizennegyedik éjszaka, mióta az Adrián sodródtunk tovább, amikor éjféltájban azt gyanították a hajósok, hogy valamilyen szárazföldhöz közelednek.
Acts HunUj 27:28  Lebocsátották a mérőónt, és húsz ölet állapítottak meg. Amikor pedig kissé továbbmentek, és ismét lebocsátották, tizenöt ölet állapítottak meg.
Acts HunUj 27:29  De mivel féltek, hogy esetleg sziklás helyre vetődünk, a hajó farából négy horgonyt vetettek ki, alig várva a virradatot.
Acts HunUj 27:30  Ekkor azonban a hajósok meg akartak szökni a hajóról. Le akarták ereszteni a mentőcsónakot a tengerre, azzal az ürüggyel, hogy a hajó orrából akarnak horgonyokat kifeszíteni.
Acts HunUj 27:31  Pál azonban így szólt a századoshoz és a katonákhoz: „Ha ezek nem maradnak a hajón, akkor ti sem menekülhettek meg.”
Acts HunUj 27:32  A katonák ekkor elvágták a mentőcsónak köteleit, és hagyták, hogy elsodorja az ár.
Acts HunUj 27:33  Addig pedig, amíg megvirradt, Pál mindnyájukat arra biztatta, hogy egyenek. Így szólt: „Ma a tizennegyedik napja, hogy étlen várakoztok, és semmit sem ettetek.
Acts HunUj 27:34  Ezért intelek titeket, hogy egyetek, mert az is megmeneküléseteket szolgálja. Mert közületek senkinek sem esik le egyetlen hajszál sem a fejéről.”
Acts HunUj 27:35  E szavak után vette a kenyeret, hálát adott Istennek mindnyájuk szeme láttára, megtörte, és enni kezdett.
Acts HunUj 27:36  Erre mindnyájan nekibátorodtak, és ők is enni kezdtek.
Acts HunUj 27:37  Lélekszám szerint kétszázhetvenhatan voltunk a hajón.
Acts HunUj 27:38  Miután jóllaktak, a gabonát a tengerbe szórva könnyítettek a hajón.
Acts HunUj 27:39  Amikor megvirradt, a szárazföldet nem ismerték fel, de egy öblöt vettek észre, amelynek lapos volt a partja. Elhatározták, hogy ha tudják, erre futtatják rá a hajót.
Acts HunUj 27:40  A horgonyokat eloldották, és a tengerben hagyták, egyúttal a kormányrúd tartóköteleit is megeresztették, és az orrvitorlát szélnek feszítve igyekeztek a part felé.
Acts HunUj 27:41  Mikor azonban a földnyelvhez értek, ráfuttatták a hajót, amelynek orra befúródva ott maradt mozdulatlanul, hátsó része pedig a hullámveréstől kezdett szakadozni.
Acts HunUj 27:42  A katonáknak az volt a szándékuk, hogy megölik a foglyokat, nehogy valaki kiúszva elmeneküljön.
Acts HunUj 27:43  De a százados meg akarta menteni Pált, visszatartotta őket elhatározásuktól, és megparancsolta, hogy akik úszni tudnak, azok ugorjanak először a tengerbe, és meneküljenek a szárazföldre,
Acts HunUj 27:44  azután a többiek pedig, ki deszkákon, ki a hajó egyéb darabjain. Így történt, hogy mindnyájan szerencsésen kimenekültek a szárazföldre.
Chapter 28
Acts HunUj 28:1  Miután megmenekültünk, akkor tudtuk meg, hogy Máltának hívják ezt a szigetet.
Acts HunUj 28:2  A barbárok nem mindennapi emberséget tanúsítottak irántunk, mert tüzet raktak, és a ránk zúduló eső és a hideg miatt mindnyájunkat befogadtak.
Acts HunUj 28:3  Amikor Pál összegyűjtött egy csomó rőzsét, és a tűzre tette, egy vipera jött elő a melegből, és a kezébe mart.
Acts HunUj 28:4  Amikor a barbárok meglátták a kezéről lecsüngő mérges kígyót, így szóltak egymáshoz: „Bizonyára gyilkos ez az ember, aki a tengerből kimenekült ugyan, de az isteni bosszúállás nem hagyja élni.”
Acts HunUj 28:5  Ő azonban lerázta a kígyót a tűzbe, és semmi baja sem esett.
Acts HunUj 28:6  Azok pedig azt várták, hogy feldagad, vagy hirtelen holtan esik össze. Mikor azonban a hosszas várakozás után azt látták, hogy nem történik semmi baja, megváltozott a véleményük, és azt mondták róla, hogy isten.
Acts HunUj 28:7  Azon a környéken volt a sziget elöljárójának, Publiusznak a birtoka, aki befogadott minket, és három napon át nagyon barátságosan megvendégelt.
Acts HunUj 28:8  Történt pedig, hogy Publiusz apja lázrohamoktól és vérhastól gyötörve ágynak esett. Pál bement hozzá, és miután imádkozott, rátette a kezét, és meggyógyította.
Acts HunUj 28:9  Miután ez megtörtént, a többi beteg szigetlakó is odament hozzá, és ő meggyógyította őket.
Acts HunUj 28:10  Ezért nagy megbecsülésben részesítettek minket, és amikor elhajóztunk, elláttak bennünket minden szükséges dologgal.
Acts HunUj 28:11  Három hónap múlva azután elindultunk egy alexandriai hajón, amely a szigeten telelt, és amelynek címerében Dioszkurok voltak.
Acts HunUj 28:12  Szirakuzába érkezve ott maradtunk három napig.
Acts HunUj 28:13  Innen a part mentén hajózva megérkeztünk Régiumba, és mivel egy nap múlva feltámadt a déli szél, így másnap Puteoliba értünk.
Acts HunUj 28:14  Itt testvéreket találtunk, akik kértek, hogy maradjunk náluk hat napig. Így érkeztünk Rómába.
Acts HunUj 28:15  Mikor az ottani testvérek hallottak érkezésünkről, elénk jöttek Appiusz fórumáig és Tres Tabernaeig. Amikor Pál meglátta őket, hálát adott Istennek, és megtelt bizakodással.
Acts HunUj 28:16  Amikor megérkeztünk Rómába, Pálnak megengedték, hogy külön lakjék az őt őrző katonával.
Acts HunUj 28:17  Három nap múlva magához hívatta a zsidók ottani elöljáróit. Amikor ezek összegyűltek, így szólt hozzájuk: „Atyámfiai, férfiak, bár semmit sem vétkeztem e nép ellen, vagy ősi szokásaik ellen, Jeruzsálemből mégis foglyul adtak engem a rómaiak kezébe.
Acts HunUj 28:18  Miután ezek kihallgattak, szabadon akartak bocsátani, mert semmi halállal büntetendő vétket nem találtak bennem.
Acts HunUj 28:19  Mivel azonban ez ellen tiltakoztak a zsidók, kénytelen voltam fellebbezni a császárhoz; de nem azért, mintha népem ellen akarnék vádaskodni.
Acts HunUj 28:20  Emiatt kértem, hogy láthassalak titeket, és beszélhessek veletek, hiszen Izráel reménységéért viselem ezt a láncot.”
Acts HunUj 28:21  Ők pedig ezt mondták erre: „Mi sem levelet nem kaptunk rólad Júdeából, sem az atyafiak közül nem jött ide senki, és nem jelentett vagy mondott rólad semmi rosszat.
Acts HunUj 28:22  Helyesnek tartjuk tehát, hogy tőled halljuk meg, hogyan gondolkozol. Mert erről az irányzatról tudjuk, hogy mindenfelé ellenzik.”
Acts HunUj 28:23  Kitűztek tehát neki egy napot, és akkor sokan eljöttek hozzá a szállására. Pál bizonyságot tett előttük az Isten országáról, és reggeltől estig igyekezett őket meggyőzni Jézusról Mózes törvénye és a próféták alapján.
Acts HunUj 28:24  Egyesek hittek a beszédének, mások meg nem hittek.
Acts HunUj 28:25  Mivel nem értettek egyet egymással, szétoszlottak, s ekkor Pál ezt az egy igét mondta nekik: „Helyesen szólt a Szentlélek Ézsaiás próféta által atyáitokról,
Acts HunUj 28:26  amikor ezt mondta: Menj el ehhez a néphez, és mondd meg: Hallván halljatok, és ne értsetek, és látván lássatok, és ne lássátok meg!
Acts HunUj 28:27  Mert megkövéredett e nép szíve, és fülükkel nehezen hallottak, és szemüket behunyták, hogy ne lássanak szemükkel, és ne halljanak fülükkel, szívükkel ne értsenek, és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket.
Acts HunUj 28:28  Vegyétek tehát tudomásul, hogy a pogányoknak küldetett el Istennek ez az üdvössége. Ők pedig meg is fogják azt hallani.”
Acts HunUj 28:29  (Miután ezt mondta, a zsidók maguk között sokat vitatkozva eltávoztak.)
Acts HunUj 28:30  Ő pedig ott maradt két teljes esztendeig saját bérelt szállásán, és fogadta mindazokat, akik felkeresték.
Acts HunUj 28:31  Hirdette az Isten országát, és tanított az Úr Jézus Krisztusról, teljes bátorsággal, minden akadályoztatás nélkül.