Chapter 1
| Luke | HunRUF | 1:1 | Miután sokan vállalkoztak már arra, hogy írásba foglalják a közöttünk beteljesedett eseményeket úgy, | |
| Luke | HunRUF | 1:2 | amint ránk hagyták azok, akik kezdettől fogva szemtanúi és szolgái voltak az igének: | |
| Luke | HunRUF | 1:3 | magam is jónak láttam, hogy miután elejétől kezdve mindennek pontosan utánajártam, szép rendben megírjam neked, nagyra becsült Teofilosz, | |
| Luke | HunRUF | 1:5 | Heródesnek, Júdea királyának idejében élt egy pap, név szerint Zakariás, Abijjá rendjéből; a felesége, Erzsébet Áron leányai közül való volt. | |
| Luke | HunRUF | 1:6 | Igazak voltak mindketten Isten előtt, és feddhetetlenül éltek az Úr minden parancsolata és rendelése szerint. | |
| Luke | HunRUF | 1:8 | Történt pedig egyszer, hogy amikor rendjének beosztása szerint papi szolgálatát végezte Isten előtt, | |
| Luke | HunRUF | 1:9 | a papi szolgálat szokott módja szerint, sorsolással őt jelölték ki arra, hogy bemenjen az Úr templomába, és bemutassa az illatáldozatot. | |
| Luke | HunRUF | 1:11 | Ekkor megjelent neki az Úr angyala, és megállt az illatáldozati oltár mellett jobb felől. | |
| Luke | HunRUF | 1:13 | De az angyal így szólt hozzá: Ne félj, Zakariás, meghallgatásra talált a te könyörgésed: feleséged, Erzsébet fiút szül neked, akit nevezz Jánosnak. | |
| Luke | HunRUF | 1:15 | mert nagy lesz ő az Úr előtt, bort és részegítő italt nem iszik, és már anyja méhétől fogva betelik Szentlélekkel, | |
| Luke | HunRUF | 1:17 | és őelőtte jár Illés lelkével és erejével, hogy az atyák szívét a gyermekekhez térítse, és az engedetleneket az igazak lelkületére, hogy felkészült népet állítson az Úr elé. | |
| Luke | HunRUF | 1:18 | Zakariás így szólt az angyalhoz: Miből tudom meg ezt? Hiszen én már öreg vagyok, és a feleségem is igen idős. | |
| Luke | HunRUF | 1:19 | Az angyal pedig így válaszolt: Én Gábriel vagyok, aki az Isten színe előtt állok. Elküldött engem, hogy beszéljek veled, és meghozzam neked ezt az örömhírt. | |
| Luke | HunRUF | 1:20 | De íme, most megnémulsz, és nem tudsz megszólalni egészen addig, amíg ezek végbe nem mennek, mert nem hittél szavaimnak, amelyek be fognak teljesedni a maguk idejében. | |
| Luke | HunRUF | 1:22 | Amikor mégis kijött, nem tudott hozzájuk szólni, és megértették, hogy látomást látott a templomban. Ő pedig csak integetett nekik, de néma maradt. | |
| Luke | HunRUF | 1:24 | E napok után fogant felesége, Erzsébet, és öt hónapon át nem mutatkozott. Ezt mondta: | |
| Luke | HunRUF | 1:25 | Így tett velem az Úr azokban a napokban, amikor gondja volt arra, hogy elvegye gyalázatomat az emberek előtt. | |
| Luke | HunRUF | 1:26 | A hatodik hónapban pedig Isten elküldte Gábriel angyalt Galilea egyik városába, Názáretbe | |
| Luke | HunRUF | 1:27 | egy szűzhöz, aki a Dávid házából származó József jegyese volt. A szűznek pedig Mária volt a neve. | |
| Luke | HunRUF | 1:28 | És hozzálépve így szólt az angyal: Üdvöz légy, kegyelembe fogadott, az Úr veled van! | |
| Luke | HunRUF | 1:32 | Nagy lesz ő, és a Magasságos Fiának nevezik majd; az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak a trónját, | |
| Luke | HunRUF | 1:35 | Az angyal így válaszolt neki: A Szentlélek száll reád, és a Magasságos ereje árnyékoz be téged, ezért a születendőt is Szentnek nevezik majd, Isten Fiának. | |
| Luke | HunRUF | 1:36 | Íme, Erzsébet, a te rokonod is fiút fogant öregségére, és már a hatodik hónapjában van az, akit meddőnek mondanak, | |
| Luke | HunRUF | 1:38 | Mária ezt mondta: Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem a te beszéded szerint! És eltávozott tőle az angyal. | |
| Luke | HunRUF | 1:39 | Azokban a napokban útra kelt Mária, és sietve elment a hegyvidékre, Júda egyik városába. | |
| Luke | HunRUF | 1:41 | Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, megmozdult a magzat a méhében. Betelt Erzsébet Szentlélekkel, | |
| Luke | HunRUF | 1:42 | és hangos szóval kiáltotta: Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhed gyümölcse! | |
| Luke | HunRUF | 1:48 | mert rátekintett szolgálóleányának megalázott voltára: és íme, mostantól fogva boldognak mond engem minden nemzedék, | |
| Luke | HunRUF | 1:51 | Hatalmas dolgot cselekedett karjával, szétszórta a szívük szándékában felfuvalkodottakat. | |
| Luke | HunRUF | 1:58 | Meghallották a szomszédai és a rokonai, hogy milyen nagy irgalmat tanúsított iránta az Úr, és vele együtt örültek. | |
| Luke | HunRUF | 1:59 | A nyolcadik napon eljöttek körülmetélni a gyermeket, és apja nevéről Zakariásnak akarták nevezni. | |
| Luke | HunRUF | 1:63 | Ő pedig egy írótáblát kért, és ezt írta rá: János a neve. Mindnyájan elcsodálkoztak. | |
| Luke | HunRUF | 1:64 | És azonnal megnyílt Zakariás szája, megoldódott a nyelve, beszélni kezdett, és áldotta az Istent. | |
| Luke | HunRUF | 1:65 | Valamennyi szomszédját félelem szállta meg, és Júdea egész hegyvidékén beszéltek minderről. | |
| Luke | HunRUF | 1:66 | Akik meghallották, szívükbe vésték, és így szóltak: Vajon mi lesz ebből a gyermekből? Az Úr keze pedig valóban vele volt. | |
| Luke | HunRUF | 1:76 | Téged pedig, kisgyermek, a Magasságos prófétájának neveznek majd, mert az Úr előtt jársz, hogy elkészítsd az ő útjait, | |
| Luke | HunRUF | 1:78 | Istenünk könyörülő irgalmáért, amellyel meglátogat minket a felkelő nap a magasságból, | |
| Luke | HunRUF | 1:79 | hogy világítson azoknak, akik sötétségben és a halál árnyékában lakoznak, hogy lábunkat a békesség útjára igazítsa. | |
Chapter 2
| Luke | HunRUF | 2:1 | Történt pedig azokban a napokban, hogy Augusztusz császár rendeletet adott ki: írják össze az egész földet. | |
| Luke | HunRUF | 2:4 | Felment József is a galileai Názáretből Júdeába, Dávid városába, amelyet Betlehemnek neveznek, mert Dávid házából és nemzetségéből származott, | |
| Luke | HunRUF | 2:7 | és megszülte elsőszülött fiát. Bepólyálta, és a jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely. | |
| Luke | HunRUF | 2:8 | Pásztorok tanyáztak azon a vidéken a szabad ég alatt, és őrködtek éjszaka a nyájuk mellett. | |
| Luke | HunRUF | 2:9 | És az Úr angyala megjelent nekik, körülragyogta őket az Úr dicsősége, és nagy félelem vett erőt rajtuk. | |
| Luke | HunRUF | 2:10 | Az angyal pedig ezt mondta nekik: Ne féljetek, mert íme, nagy örömet hirdetek nektek, amely az egész nép öröme lesz: | |
| Luke | HunRUF | 2:12 | A jel pedig ez lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a jászolban. | |
| Luke | HunRUF | 2:13 | És hirtelen mennyei seregek sokasága jelent meg az angyallal, akik dicsérték az Istent, és ezt mondták: | |
| Luke | HunRUF | 2:15 | Miután elmentek tőlük az angyalok a mennybe, a pásztorok így szóltak egymáshoz: Menjünk el Betlehembe, és nézzük meg azt, ami ott történt, amit az Úr tudtunkra adott. | |
| Luke | HunRUF | 2:16 | Elmentek tehát sietve, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő kisgyermeket. | |
| Luke | HunRUF | 2:17 | Amikor meglátták őt, elmondták mindazt, amit erről a kisgyermekről az angyalok hirdettek, | |
| Luke | HunRUF | 2:20 | A pásztorok pedig visszatértek, dicsőítve és magasztalva Istent mindazért, amit hallottak és láttak, úgy, ahogyan ő megüzente nekik. | |
| Luke | HunRUF | 2:21 | Amikor pedig eljött a nyolcadik nap, és körül kellett őt metélni, a Jézus nevet adták neki, ahogyan az angyal nevezte őt, mielőtt még anyja méhében megfogant. | |
| Luke | HunRUF | 2:22 | És amikor leteltek tisztulásuk napjai Mózes törvénye szerint, felvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, | |
| Luke | HunRUF | 2:23 | amint meg van írva az Úr törvényében, hogy „minden elsőszülött fiúgyermek az Úrnak szenteltessék”; | |
| Luke | HunRUF | 2:24 | és hogy áldozatot adjanak az Úr törvényében mondottak szerint, „egy pár gerlét vagy két galambfiókát”. | |
| Luke | HunRUF | 2:25 | És íme, élt egy ember Jeruzsálemben, akinek Simeon volt a neve. Igaz és kegyes ember volt, várta Izráel vigasztalását, és a Szentlélek volt rajta. | |
| Luke | HunRUF | 2:26 | Azt a kijelentést kapta a Szentlélektől, hogy nem hal meg addig, amíg meg nem látja az Úr Krisztusát. | |
| Luke | HunRUF | 2:27 | A Lélek indítására elment a templomba, és amikor a gyermek Jézust bevitték szülei, hogy eleget tegyenek a törvény előírásainak, | |
| Luke | HunRUF | 2:34 | Simeon pedig megáldotta őket, és ezt mondta anyjának, Máriának: Íme, ő sokak elesésére és felemelésére rendeltetett Izráelben, és jelül, amelynek ellene mondanak | |
| Luke | HunRUF | 2:35 | – a te lelkedet is éles kard járja majd át –, hogy nyilvánvalóvá legyen sok szív gondolata. | |
| Luke | HunRUF | 2:36 | Volt ott egy prófétanő is, Anna, Fánuél leánya, Ásér törzséből. Igen idős volt; csak hét évig élt férjével hajadonkora után, | |
| Luke | HunRUF | 2:37 | és nyolcvannégy éves özvegyasszony volt. Nem távozott el a templomból, hanem böjtöléssel és imádkozással szolgált éjjel és nappal. | |
| Luke | HunRUF | 2:38 | Abban az órában is megjelent, hálát adott Istennek, és beszélt róla mindazoknak, akik várták Jeruzsálem megváltását. | |
| Luke | HunRUF | 2:39 | Miután mindent elvégeztek az Úr törvénye szerint, visszatértek városukba, a galileai Názáretbe. | |
| Luke | HunRUF | 2:40 | A gyermek pedig növekedett és erősödött, megtelt bölcsességgel, és Isten kegyelme volt rajta. | |
| Luke | HunRUF | 2:42 | Amikor tizenkét éves lett, szintén felmentek Jeruzsálembe az ünnepi szokás szerint. | |
| Luke | HunRUF | 2:43 | Miután pedig elteltek az ünnepnapok, és hazafelé indultak, a gyermek Jézus ott maradt Jeruzsálemben. Szülei azonban ezt nem vették észre. | |
| Luke | HunRUF | 2:44 | Mivel azt hitték, hogy az útitársak között van, elmentek egynapi járóföldre, és csak akkor kezdték keresni a rokonok és az ismerősök között. | |
| Luke | HunRUF | 2:46 | Három nap múlva találták meg a templomban, amint a tanítómesterek körében ült, hallgatta és kérdezte őket, | |
| Luke | HunRUF | 2:48 | Amikor szülei meglátták, megdöbbentek, anyja pedig így szólt hozzá: Gyermekem, miért tetted ezt velünk? Íme, apád és én kétségbeesetten kerestünk téged. | |
| Luke | HunRUF | 2:49 | Ő pedig így válaszolt: Miért kerestetek engem? Nem tudtátok, hogy az én Atyám házában kell lennem? | |
| Luke | HunRUF | 2:51 | Jézus ezután elindult velük, elment Názáretbe, és engedelmeskedett nekik. Anyja mindezeket a szavakat megőrizte szívében, | |
Chapter 3
| Luke | HunRUF | 3:1 | Tibériusz császár uralkodásának tizenötödik évében, amikor Júdea helytartója Poncius Pilátus volt, Galilea negyedes fejedelme Heródes, Iturea és Trakhónitisz tartományának negyedes fejedelme Heródes testvére, Fülöp, Abiléné negyedes fejedelme pedig Liszániász volt, | |
| Luke | HunRUF | 3:3 | Ő pedig bejárta a Jordán egész környékét, és hirdette a megtérés keresztségét a bűnök bocsánatára, | |
| Luke | HunRUF | 3:4 | ahogyan meg van írva Ézsaiás próféta beszédeinek könyvében: „Kiáltó szava hangzik a pusztában: Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit! | |
| Luke | HunRUF | 3:5 | Minden völgyet töltsetek fel, minden hegyet és halmot hordjatok el, legyen a görbe út egyenessé, a göröngyös simává: | |
| Luke | HunRUF | 3:7 | A sokaságnak tehát, amely kiment hozzá, hogy megkeresztelkedjék, ezt mondta: Ti viperafajzatok! Ki figyelmeztetett titeket, hogy meneküljetek az eljövendő harag elől? | |
| Luke | HunRUF | 3:8 | Teremjetek hát megtéréshez méltó gyümölcsöket, és ne kezdjétek azt mondogatni magatokban: A mi atyánk Ábrahám! Mert mondom nektek, hogy Isten ezekből a kövekből is tud fiakat támasztani Ábrahámnak. | |
| Luke | HunRUF | 3:9 | A fejsze pedig már a fák gyökerén van: ezért minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágatik és tűzre vettetik. | |
| Luke | HunRUF | 3:11 | János így válaszolt nekik: Akinek két ruhája van, adjon annak, akinek nincs, és akinek van ennivalója, hasonlóan cselekedjék! | |
| Luke | HunRUF | 3:12 | Vámszedők is mentek hozzá, hogy keresztelje meg őket. Ezek szintén megkérdezték tőle: Mester, mit tegyünk? | |
| Luke | HunRUF | 3:14 | Megkérdezték tőle a katonák is: Mi pedig mit tegyünk? Nekik ezt felelte: Senkit ne bántalmazzatok, senkit meg ne zsaroljatok, hanem elégedjetek meg a zsoldotokkal! | |
| Luke | HunRUF | 3:15 | Mivel a nép reménykedve várakozott, és szívükben mind azt fontolgatták, vajon nem János-e a Krisztus, | |
| Luke | HunRUF | 3:16 | János így válaszolt mindenkinek: Én vízzel keresztellek titeket, de eljön az, aki erősebb nálam, és én arra sem vagyok méltó, hogy saruja szíját megoldjam: Ő majd Szentlélekkel és tűzzel keresztel titeket, | |
| Luke | HunRUF | 3:17 | kezében szórólapát lesz, és megtisztítja szérűjét: csűrébe hordja gabonáját, a pelyvát pedig megégeti olthatatlan tűzzel. | |
| Luke | HunRUF | 3:19 | Amikor pedig megintette Heródes negyedes fejedelmet Heródiásért, a testvére feleségéért, és minden gonosz tettéért, Heródes | |
| Luke | HunRUF | 3:21 | Történt, hogy amikor az egész nép megkeresztelkedett, és Jézus is megkeresztelkedett és imádkozott, megnyílt az ég, | |
| Luke | HunRUF | 3:22 | leszállt rá a Szentlélek galambhoz hasonló testi alakban, és hang hallatszott a mennyből: Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm. | |
| Luke | HunRUF | 3:23 | Jézus ekkor mintegy harmincesztendős volt, és úgy gondolták róla, hogy József fia, ez pedig Élié; | |
Chapter 4
| Luke | HunRUF | 4:1 | Jézus Szentlélekkel telve visszatért a Jordántól, és a Lélek indítására a pusztában tartózkodott | |
| Luke | HunRUF | 4:2 | negyven napon át, miközben kísértette az ördög. Nem evett semmit azokban a napokban, de azok elmúltával megéhezett. | |
| Luke | HunRUF | 4:3 | Az ördög pedig így szólt hozzá: Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kőnek, hogy változzék kenyérré. | |
| Luke | HunRUF | 4:5 | Ezután felvitte őt az ördög, megmutatta neki a földkerekség minden országát egy szempillantás alatt, | |
| Luke | HunRUF | 4:6 | és ezt mondta neki: Neked adom mindezt a hatalmat és dicsőséget, mert nekem adatott, és annak adom, akinek akarom. | |
| Luke | HunRUF | 4:8 | Jézus így válaszolt neki: Meg van írva: „Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj.” | |
| Luke | HunRUF | 4:9 | Ezután elvitte őt az ördög Jeruzsálembe, a templom párkányára állította, és ezt mondta neki: Ha Isten Fia vagy, vesd le innen magad, | |
| Luke | HunRUF | 4:14 | Jézus a Lélek erejével visszatért Galileába, és elterjedt a híre az egész környéken. | |
| Luke | HunRUF | 4:16 | Amikor Názáretbe ment, ahol felnevelkedett, szokása szerint bement szombaton a zsinagógába, és felállt, hogy felolvasson. | |
| Luke | HunRUF | 4:17 | Odanyújtották neki Ézsaiás próféta könyvét, ő pedig kinyitotta a könyvtekercset, és megkereste azt a helyet, ahol ez van megírva: | |
| Luke | HunRUF | 4:18 | „Az Úrnak Lelke van énrajtam, mert felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek; azért küldött el, hogy a szabadulást hirdessem a foglyoknak, és a vakoknak szemük megnyílását; hogy szabadon bocsássam a megkínzottakat, | |
| Luke | HunRUF | 4:20 | Ekkor összegöngyölítve a könyvtekercset, átadta a szolgának, és leült. A zsinagógában mindenkinek a tekintete rajta függött; | |
| Luke | HunRUF | 4:21 | ő pedig így kezdett beszélni hozzájuk: Ma teljesedett be ez az írás a fületek hallatára. | |
| Luke | HunRUF | 4:22 | Mindnyájan egyetértettek vele, majd elcsodálkoztak azon, hogy a kegyelem igéit hirdeti, és azt kérdezgették: Nem József fia ez? | |
| Luke | HunRUF | 4:23 | Ő pedig így szólt hozzájuk: Biztosan azt a közmondást mondjátok rám: Orvos, gyógyítsd meg magadat! Amiről hallottuk, hogy megtörtént Kapernaumban, tedd meg itt is, a saját hazádban! | |
| Luke | HunRUF | 4:24 | Majd így folytatta: Bizony mondom nektek, hogy egyetlen próféta sem kedves a maga hazájában. | |
| Luke | HunRUF | 4:25 | Igazán mondom nektek, hogy sok özvegyasszony élt Izráelben Illés napjaiban, amikor bezárult az ég három esztendőre és hat hónapra, úgyhogy nagy éhínség lett azon az egész vidéken, | |
| Luke | HunRUF | 4:26 | de egyikükhöz sem küldetett Illés, csak a Szidónhoz tartozó Sareptába egy özvegyasszonyhoz. | |
| Luke | HunRUF | 4:27 | És sok leprás volt Izráelben Elizeus próféta idejében, de egyikük sem tisztult meg, csak a szír Naamán. | |
| Luke | HunRUF | 4:29 | felkeltek, kiűzték őt a városból, és elvitték annak a hegynek a szakadékáig, amelyen városuk épült, hogy letaszítsák; | |
| Luke | HunRUF | 4:33 | A zsinagógában volt egy tisztátalan, ördögi lélektől megszállott ember, aki hangosan felkiáltott: | |
| Luke | HunRUF | 4:34 | Ah! Mi közünk hozzád, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom, ki vagy, az Isten Szentje! | |
| Luke | HunRUF | 4:35 | Jézus azonban ráparancsolt: Némulj el, és menj ki belőle! Erre az ördög odavetette az embert közéjük, kiment belőle, de semmi kárt nem tett benne. | |
| Luke | HunRUF | 4:36 | Rémület fogta el mindnyájukat, és így szóltak egymáshoz: Miféle beszéd ez, hogy hatalommal és erővel parancsol a tisztátalan lelkeknek, és azok kimennek?! | |
| Luke | HunRUF | 4:38 | A zsinagógából eltávozva elment Simon házába. Simon anyósát pedig magas láz gyötörte, és kérték Jézust, hogy segítsen rajta. | |
| Luke | HunRUF | 4:39 | Jézus ekkor fölé hajolva ráparancsolt a lázra, mire az elhagyta az asszonyt. Ő pedig azonnal felkelt, és szolgált nekik. | |
| Luke | HunRUF | 4:40 | Napnyugtakor mindenki hozzávitte a különféle bajokban szenvedő betegét; ő pedig mindegyikükre rátette a kezét, és meggyógyította őket. | |
| Luke | HunRUF | 4:41 | Sok emberből ördögök is kimentek, és ezt kiáltozták: Te vagy az Isten Fia! De rájuk parancsolt, és nem engedte őket beszélni, mert tudták, hogy ő a Krisztus. | |
| Luke | HunRUF | 4:42 | Napkeltekor pedig elindult, és kiment egy lakatlan helyre. De a sokaság megkereste őt, odamentek hozzá, és marasztalták, hogy ne menjen el tőlük. | |
| Luke | HunRUF | 4:43 | Ő azonban ezt mondta nekik: Más városokban is hirdetnem kell az Isten országának evangéliumát, mert ezért küldettem. | |
Chapter 5
| Luke | HunRUF | 5:1 | Amikor egyszer a sokaság Jézushoz tódult, és hallgatta Isten igéjét, ő a Genezáreti-tó partján állt. | |
| Luke | HunRUF | 5:2 | Meglátott két hajót, amely a part mentén vesztegelt; a halászok éppen kiszálltak belőlük, és hálóikat mosták. | |
| Luke | HunRUF | 5:3 | Beszállt az egyik hajóba, amelyik Simoné volt, és megkérte, hogy vigye őt egy kissé beljebb a parttól, azután leült, és a hajóból tanította a sokaságot. | |
| Luke | HunRUF | 5:4 | Miután abbahagyta a beszédet, ezt mondta Simonnak: Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat fogásra! | |
| Luke | HunRUF | 5:5 | Simon így felelt: Mester, egész éjszaka fáradoztunk ugyan, mégsem fogtunk semmit, de a te szavadra mégis kivetem a hálókat. | |
| Luke | HunRUF | 5:7 | ezért intettek társaiknak, akik a másik hajóban voltak, hogy jöjjenek, és segítsenek nekik. Azok pedig odamentek, és annyira megtöltötték mind a két hajót, hogy majdnem elsüllyedtek. | |
| Luke | HunRUF | 5:8 | Simon Péter ezt látva leborult Jézus lába elé, és így szólt: Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram! | |
| Luke | HunRUF | 5:10 | de ugyanígy Jakabot és Jánost is, Zebedeus fiait, akik Simon társai voltak. Jézus akkor így szólt Simonhoz: Ne félj, ezentúl emberhalász leszel! | |
| Luke | HunRUF | 5:12 | Amikor Jézus az egyik városban járt, egy leprával borított ember meglátva őt, arcra borult, és kérte: Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem. | |
| Luke | HunRUF | 5:13 | Jézus kinyújtva a kezét, megérintette őt, és így szólt: Akarom, tisztulj meg! És azonnal megtisztult a leprától. | |
| Luke | HunRUF | 5:14 | Ő pedig megparancsolta neki: Senkinek ne mondd el ezt, hanem menj el, mutasd meg magadat a papnak, és ajánlj fel áldozatot megtisztulásodért, ahogyan Mózes elrendelte, bizonyságul nekik. | |
| Luke | HunRUF | 5:15 | De a híre annál jobban terjedt, és nagy sokaság gyűlt össze, hogy hallgassák, és meggyógyítsa őket betegségeikből. | |
| Luke | HunRUF | 5:17 | Amikor az egyik napon tanított, és körülötte ültek a farizeusok és törvénytudók, akik Galilea és Júdea különböző falvaiból, továbbá Jeruzsálemből jöttek, az Úr ereje gyógyításra indította őt. | |
| Luke | HunRUF | 5:18 | És íme, férfiak ágyon hoztak egy béna embert, és igyekeztek bevinni és letenni eléje. | |
| Luke | HunRUF | 5:19 | Mivel a sokaság miatt nem találták módját, hogyan vigyék be, felmentek a háztetőre, és a cseréptetőn át eresztették le ágyastól Jézus elé a középre. | |
| Luke | HunRUF | 5:21 | Erre az írástudók és a farizeusok tanakodni kezdtek: Kicsoda ez, hogy így káromolja az Istent? Ki bocsáthat meg bűnöket az egy Istenen kívül? | |
| Luke | HunRUF | 5:22 | Jézus pedig ismerve gondolataikat, megkérdezte tőlük: Miről tanakodtok szívetekben? | |
| Luke | HunRUF | 5:23 | Melyik a könnyebb? Azt mondani, hogy megbocsáttattak a te bűneid, vagy azt mondani, kelj fel, és járj? | |
| Luke | HunRUF | 5:24 | Azért pedig, hogy megtudjátok: van hatalma az Emberfiának bűnöket megbocsátani a földön – így szólt a bénához: Neked mondom, kelj fel, vedd az ágyadat, és menj haza! | |
| Luke | HunRUF | 5:25 | Az pedig szemük láttára azonnal felkelt, fogta az ágyát, amelyen feküdt, és Istent dicsőítve hazament. | |
| Luke | HunRUF | 5:26 | Ámulat fogta el mindnyájukat, és dicsőítették az Istent, megteltek félelemmel, és ezt mondták: Csodálatos dolgokat láttunk ma! | |
| Luke | HunRUF | 5:27 | Ezután kiment, és meglátott egy Lévi nevű vámszedőt a vámszedő helyen ülni. Így szólt hozzá: Kövess engem! | |
| Luke | HunRUF | 5:29 | Lévi nagy vendégséget rendezett neki a házában. Nagy sokaság volt ott, vámszedők és mások, akik velük együtt telepedtek asztalhoz. | |
| Luke | HunRUF | 5:30 | A farizeusok és a közülük való írástudók pedig zúgolódtak, és ezt mondták tanítványainak: Miért esztek és isztok a vámszedőkkel és bűnösökkel együtt? | |
| Luke | HunRUF | 5:31 | Jézus így válaszolt nekik: Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. | |
| Luke | HunRUF | 5:33 | Ők pedig ezt mondták neki: János tanítványai gyakran böjtölnek és imádkoznak, ugyanígy a farizeusok tanítványai is; a tieid pedig esznek és isznak. | |
| Luke | HunRUF | 5:34 | Jézus így válaszolt: Kívánhatjátok-e a násznéptől, hogy böjtöljön, amíg velük van a vőlegény? | |
| Luke | HunRUF | 5:35 | De jönnek majd napok, amikor elvétetik tőlük a vőlegény, akkor azokban a napokban böjtölni fognak. | |
| Luke | HunRUF | 5:36 | Mondott nekik egy példázatot is: Senki sem készít foltot új ruhából, hogy régi ruhára varrja, mert így az újat is tönkretenné, és nem is illene a régihez az új ruhából való folt. | |
| Luke | HunRUF | 5:37 | Újbort sem tölt senki régi tömlőbe, mert az újbor szétrepesztené a tömlőt, és kiömlene, sőt a tömlő is tönkremenne. | |
Chapter 6
| Luke | HunRUF | 6:1 | Egyik szombaton gabonaföldeken ment át Jézus, és tanítványai kalászokat tépdestek, tenyerük között morzsolták és ették. | |
| Luke | HunRUF | 6:2 | A farizeusok közül némelyek megkérdezték: Miért tesztek olyat, amit szombaton nem szabad? | |
| Luke | HunRUF | 6:3 | Jézus így válaszolt nekik: Nem olvastátok, hogy mit tett Dávid, amikor megéhezett ő is meg azok is, akik vele voltak? | |
| Luke | HunRUF | 6:4 | Bement az Úr házába, elvette a szent kenyereket, és megette, sőt azoknak is adott, akik vele voltak; pedig a kenyereket nem lett volna szabad megenni, csak a papoknak. | |
| Luke | HunRUF | 6:6 | Egy másik szombaton bement a zsinagógába, és tanított. Volt ott egy ember, akinek a jobb keze sorvadt volt. | |
| Luke | HunRUF | 6:7 | Az írástudók és a farizeusok figyelték Jézust, vajon gyógyít-e szombaton, hogy találjanak valamit, amivel vádolhatják. | |
| Luke | HunRUF | 6:8 | Ő azonban, ismerve gondolataikat, ezt mondta a sorvadt kezű embernek: Kelj fel, és állj a középre! Az felkelt, és odaállt. | |
| Luke | HunRUF | 6:9 | Jézus pedig így szólt hozzájuk: Kérdezlek titeket: szabad-e szombaton jót tenni vagy rosszat tenni, életet menteni vagy kioltani? | |
| Luke | HunRUF | 6:10 | És végignézve mindnyájukon így szólt a beteghez: Nyújtsd ki a kezedet! Ő kinyújtotta, és meggyógyult a keze. | |
| Luke | HunRUF | 6:11 | Azokat pedig esztelen indulat szállta meg, és arról beszéltek egymás között, hogy mit tegyenek Jézussal. | |
| Luke | HunRUF | 6:12 | Történt azokban a napokban, hogy kiment a hegyre imádkozni, és Istenhez imádkozva virrasztotta át az éjszakát. | |
| Luke | HunRUF | 6:13 | Amikor megvirradt, odahívta tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt, akiket apostoloknak is nevezett: | |
| Luke | HunRUF | 6:14 | Simont, akit Péternek nevezett el, Andrást, a testvérét, Jakabot és Jánost, Fülöpöt és Bertalant, | |
| Luke | HunRUF | 6:17 | Azután lement velük, megállt egy sík helyen, vele együtt tanítványainak nagy sokasága és nagy néptömeg egész Júdeából, Jeruzsálemből, a tengermelléki Tíruszból és Szidónból. | |
| Luke | HunRUF | 6:18 | Azért jöttek, hogy hallgassák őt, és meggyógyuljanak betegségeikből. Akiket tisztátalan lelkek gyötörtek, meggyógyultak. | |
| Luke | HunRUF | 6:19 | Az egész sokaság igyekezett megérinteni őt, mert erő áradt ki belőle, és mindenkit meggyógyított. | |
| Luke | HunRUF | 6:20 | Ő pedig tanítványaira nézett, és így szólt: Boldogok vagytok, ti szegények, mert tiétek az Isten országa. | |
| Luke | HunRUF | 6:21 | Boldogok vagytok, akik most éheztek, mert majd megelégíttettek. Boldogok vagytok, akik most sírtok, mert nevetni fogtok. | |
| Luke | HunRUF | 6:22 | Boldogok vagytok, amikor gyűlölnek titeket az emberek, és amikor kiközösítenek, gyaláznak benneteket, és kitörlik neveteket mint gonosz nevet, az Emberfiáért. | |
| Luke | HunRUF | 6:23 | Örüljetek azon a napon, és ujjongjatok! Íme, nagy a ti jutalmatok a mennyben, mert ugyanezt tették atyáik a prófétákkal. | |
| Luke | HunRUF | 6:25 | Jaj nektek, akik most jóllaktatok, mert éhezni fogtok! Jaj, akik most nevettek, mert gyászolni és sírni fogtok! | |
| Luke | HunRUF | 6:26 | Jaj, amikor jót mond rólatok minden ember, mert ugyanezt tették atyáik a hamis prófétákkal! | |
| Luke | HunRUF | 6:27 | Nektek pedig, akik hallgattok engem, ezt mondom: szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket; | |
| Luke | HunRUF | 6:28 | áldjátok azokat, akik átkoznak, és imádkozzatok azokért, akik bántalmaznak titeket! | |
| Luke | HunRUF | 6:29 | Aki arcul üt téged, tartsd oda annak arcod másik felét is, és aki elveszi felsőruhádat, attól alsóruhádat se tagadd meg! | |
| Luke | HunRUF | 6:32 | Ha azokat szeretitek, akik szeretnek titeket, mi a jutalmatok? Hiszen a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. | |
| Luke | HunRUF | 6:33 | És ha azokkal tesztek jót, akik veletek jót tesznek, mi a jutalmatok? Hiszen a bűnösök is ugyanezt teszik. | |
| Luke | HunRUF | 6:34 | És ha azoknak adtok kölcsönt, akiktől remélitek, hogy visszakapjátok, mi a jutalmatok? Bűnösök is adnak kölcsönt bűnösöknek, hogy visszakapják azt, ami jár nekik. | |
| Luke | HunRUF | 6:35 | Ti azonban szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót, és adjatok kölcsön, semmit sem várva érte: nagy lesz akkor a jutalmatok, és a Magasságos fiai lesztek, mert ő jóságos a hálátlanok és gonoszok iránt. | |
| Luke | HunRUF | 6:37 | Ne ítéljetek, és nem ítéltettek. Ne kárhoztassatok, és nem lesz kárhoztatásotok. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsáttatik. | |
| Luke | HunRUF | 6:38 | Adjatok, és adatik nektek: jó, megnyomott, megrázott, megtetézett mértékkel adnak öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyan mértékkel mérnek viszonzásul nektek. | |
| Luke | HunRUF | 6:39 | Példázatot is mondott nekik: Vajon vezethet-e vak világtalant? Nem esnek-e mindketten verembe? | |
| Luke | HunRUF | 6:40 | A tanítvány nem feljebb való mesterénél; de aki teljesen felkészült, az mind olyan lesz, mint a mestere. | |
| Luke | HunRUF | 6:41 | Miért nézed a szálkát a testvéred szemében, a saját szemedben pedig még a gerendát sem veszed észre? | |
| Luke | HunRUF | 6:42 | Hogyan mondhatod testvérednek: Testvérem, hadd vegyem ki szemedből a szálkát! – mikor a saját szemedben nem látod a gerendát? Képmutató, előbb vedd ki a gerendát a saját szemedből, és akkor jól fogsz látni ahhoz, hogy kivehesd a szálkát testvéred szeméből. | |
| Luke | HunRUF | 6:43 | Nem jó fa az, amely rossz gyümölcsöt terem, és ugyanúgy nem rossz fa az, amely jó gyümölcsöt terem. | |
| Luke | HunRUF | 6:44 | Mert minden fát a maga gyümölcséről ismernek meg. Hiszen tüskebokorról nem szednek fügét, csipkebokorról sem szüretelnek szőlőt. | |
| Luke | HunRUF | 6:45 | A jó ember szíve jó kincséből hozza elő a jót, a gonosz ember pedig a gonoszból hozza elő a gonoszt. Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj. | |
| Luke | HunRUF | 6:47 | Megmutatom nektek, kihez hasonló az, aki hozzám jön, hallja beszédeimet, és cselekszi azokat. | |
| Luke | HunRUF | 6:48 | Hasonló ahhoz a házépítő emberhez, aki mélyre ásott, és a kősziklára alapozott: amikor árvíz jött, beleütközött az áradat abba a házba, de nem tudta megingatni, mert jól volt megépítve. | |
Chapter 7
| Luke | HunRUF | 7:1 | Miután befejezte minden beszédét, amelyet a nép füle hallatára mondott, bement Kapernaumba. | |
| Luke | HunRUF | 7:2 | Egy századosnak volt egy szolgája, akit nagyon kedvelt, s aki most beteg volt, és haldoklott. | |
| Luke | HunRUF | 7:3 | Amint hallott Jézusról, elküldte hozzá a zsidók véneit, és kérte őt, hogy jöjjön el, és mentse meg a szolgáját. | |
| Luke | HunRUF | 7:6 | Jézus pedig elindult velük. Amikor már közel járt a házhoz, a százados eléje küldte barátait, és ezt üzente neki: Uram, ne fáradj, mert nem vagyok méltó arra, hogy hajlékomba jöjj. | |
| Luke | HunRUF | 7:7 | Ezért magamat sem tartottam méltónak arra, hogy elmenjek hozzád, hanem csak szólj, és meggyógyul a szolgám. | |
| Luke | HunRUF | 7:8 | Mert én is hatalom alá rendelt ember vagyok, és nekem is vannak alárendelt katonáim. Ha szólok az egyiknek: Menj el – akkor az elmegy; és a másiknak: Jöjj ide – akkor az idejön; és ha azt mondom a szolgámnak: Tedd meg ezt – akkor az megteszi. | |
| Luke | HunRUF | 7:9 | Amikor Jézus ezt meghallotta, elcsodálkozott rajta, és hátrafordulva így szólt az őt követő sokasághoz: Mondom nektek, Izráelben sem találtam ekkora hitet. | |
| Luke | HunRUF | 7:11 | Ezután Jézus elment egy Nain nevű városba, és vele mentek tanítványai nagy sokasággal együtt. | |
| Luke | HunRUF | 7:12 | Amikor közeledett a város kapujához, íme, halottat hoztak kifelé, egy özvegyasszony egyetlen fiát, és a városból nagy sokaság követte. | |
| Luke | HunRUF | 7:14 | Azután odalépett, és megérintette a koporsót. Akik vitték, megálltak, ő pedig így szólt: Ifjú, neked mondom, kelj fel! | |
| Luke | HunRUF | 7:16 | Félelem fogta el mindnyájukat, dicsőítették az Istent, és ezt mondták: Nagy próféta támadt közöttünk, és meglátogatta Isten az ő népét. | |
| Luke | HunRUF | 7:18 | Mindezt hírül vitték Jánosnak a tanítványai. Ő pedig magához hívatott tanítványai közül kettőt, | |
| Luke | HunRUF | 7:19 | és elküldte őket az Úrhoz ezzel a kérdéssel: Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk? | |
| Luke | HunRUF | 7:20 | Amikor odaérkeztek hozzá ezek a férfiak, ezt mondták: Keresztelő János küldött minket hozzád ezzel a kérdéssel: Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk? | |
| Luke | HunRUF | 7:21 | Jézus abban az órában sokakat meggyógyított betegségükből és bajukból, megszabadított gonosz lelkektől, és sok vaknak adta vissza a látását. | |
| Luke | HunRUF | 7:22 | Ezért így válaszolt nekik: Menjetek el, vigyétek hírül Jánosnak, amit láttatok és hallottatok: Vakok látnak, sánták járnak, leprások tisztulnak meg, süketek hallanak, halottak támadnak fel, a szegényeknek hirdettetik az evangélium, | |
| Luke | HunRUF | 7:24 | Amikor János követei elmentek, beszélni kezdett a sokaságnak Jánosról: Miért mentetek ki a pusztába? Szélingatta nádszálat látni? | |
| Luke | HunRUF | 7:25 | Ugyan miért mentetek ki? Finom ruhákba öltözött embert látni? Hiszen akik drága ruhákat viselnek és fényűzően élnek, azok a királyi palotákban vannak. | |
| Luke | HunRUF | 7:26 | Ugyan miért mentetek ki? Prófétát látni? Bizony, mondom nektek, még prófétánál is nagyobbat! | |
| Luke | HunRUF | 7:27 | Ő az, akiről meg van írva: „Íme, elküldöm előtted követemet, aki elkészíti előtted az utat.” | |
| Luke | HunRUF | 7:28 | Mondom nektek, hogy asszonytól születettek közül senki nem nagyobb Jánosnál, de aki a legkisebb az Isten országában, nagyobb nála. | |
| Luke | HunRUF | 7:29 | Az egész nép, sőt még a vámszedők is hallgattak rá, és igazat adtak Istennek azzal, hogy megkeresztelkedtek János keresztségével, | |
| Luke | HunRUF | 7:30 | a farizeusok és a törvénytudók azonban elvetették Isten akaratát azzal, hogy nem keresztelkedtek meg általa. | |
| Luke | HunRUF | 7:32 | Hasonlók a piacon ülő gyermekekhez, akik azt kiáltják egymásnak: Zenéltünk nektek, és nem táncoltatok, siratót mondtunk, és nem sírtatok. | |
| Luke | HunRUF | 7:33 | Mert eljött Keresztelő János, aki nem eszik kenyeret, nem iszik bort, és azt mondjátok: Ördög van benne. | |
| Luke | HunRUF | 7:34 | Eljött az Emberfia, aki eszik és iszik, és azt mondjátok: Íme, falánk és részeges ember, vámszedők és bűnösök barátja. | |
| Luke | HunRUF | 7:36 | Egy farizeus arra kérte Jézust, hogy egyék nála. Ő bement a farizeus házába, és asztalhoz telepedett. | |
| Luke | HunRUF | 7:37 | Egy bűnös asszony pedig, aki abban a városban élt, megtudva, hogy Jézus a farizeus házának vendége, olajat vitt magával egy alabástromtartóban, | |
| Luke | HunRUF | 7:38 | megállt mögötte, a lábánál sírva, és könnyeivel kezdte öntözni a lábát, és hajával törölte meg; csókolgatta a lábát, és megkente olajjal. | |
| Luke | HunRUF | 7:39 | Amikor pedig látta ezt a farizeus, aki meghívta őt, ezt mondta magában: Ha ő próféta volna, tudná, ki és miféle asszony az, aki őt megérinti, mivel bűnös ez az asszony. | |
| Luke | HunRUF | 7:40 | Ekkor megszólalt Jézus, és ezt mondta neki: Simon, van valami mondanivalóm neked. Ő pedig így szólt: Mester, mondd! | |
| Luke | HunRUF | 7:41 | Jézus ezt mondta: Egy hitelezőnek volt két adósa: az egyik ötszáz dénárral tartozott, a másik ötvennel. | |
| Luke | HunRUF | 7:42 | Mivel nem volt miből megadniuk, mind a kettőnek elengedte. Vajon melyikük szereti őt jobban? | |
| Luke | HunRUF | 7:43 | Simon így válaszolt: Úgy gondolom, hogy az, akinek többet engedett el. Ő pedig ezt mondta neki: Helyesen ítéltél. | |
| Luke | HunRUF | 7:44 | Majd az asszony felé fordulva ezt mondta Simonnak: Látod ezt az asszonyt? Bejöttem a házadba, és nem adtál vizet a lábam megmosására, ő pedig könnyeivel öntözte lábamat, és hajával törölte meg. | |
| Luke | HunRUF | 7:47 | Ezért mondom neked: neki sok bűne bocsáttatott meg, hiszen nagyon szeretett. Akinek pedig kevés bocsáttatik meg, kevésbé szeret. | |
| Luke | HunRUF | 7:49 | Az asztalnál ülők erre kérdezgetni kezdték egymás között: Kicsoda ez, aki a bűnöket is megbocsátja? | |
Chapter 8
| Luke | HunRUF | 8:1 | Ezután városról városra és faluról falura járt, és hirdette az Isten országának evangéliumát. Vele volt a tizenkettő | |
| Luke | HunRUF | 8:2 | és néhány asszony, akiket gonosz lelkektől szabadított meg, és betegségekből gyógyított meg: Mária, akit Magdalainak neveztek, akiből hét ördög ment ki, | |
| Luke | HunRUF | 8:3 | Johanna, Kúzának, Heródes egyik főemberének felesége, és Zsuzsanna, de sok más asszony is, akik vagyonukból támogatták őket. | |
| Luke | HunRUF | 8:4 | Amikor pedig nagy sokaság gyűlt össze, és városról városra sokan csatlakoztak hozzá, egy példázatot mondott nekik: | |
| Luke | HunRUF | 8:5 | Kiment a magvető vetni. Vetés közben némely mag az útfélre esett, és eltaposták, vagy megették az égi madarak. | |
| Luke | HunRUF | 8:6 | Némelyik a köves helyre esett, és alighogy kihajtott, elszáradt, mert nem kapott nedvességet. | |
| Luke | HunRUF | 8:7 | Némelyik a tövisek közé esett, és amikor vele együtt felnőttek a tövisek is, megfojtották. | |
| Luke | HunRUF | 8:8 | Némelyik pedig a jó földbe esett, és amikor felnövekedett, százszoros termést hozott. Amikor ezeket elmondta, így kiáltott: Akinek van füle a hallásra, hallja! | |
| Luke | HunRUF | 8:10 | Ő ezt mondta: Nektek megadatott, hogy ismerjétek az Isten országának titkait, de a többieknek példázatokban adatik, hogy akik látnak, ne lássanak, és akik hallanak, ne értsenek. | |
| Luke | HunRUF | 8:12 | Akiknél az útfélre esett, azok meghallották az igét, de azután jön az ördög, és kiragadja a szívükből, hogy ne higgyenek, és ne üdvözüljenek. | |
| Luke | HunRUF | 8:13 | Akiknél a köves helyre esett, azok amikor hallják, örömmel fogadják az igét, de nem gyökerezik meg bennük: ezek hisznek egy ideig, de a megpróbáltatás idején elbuknak. | |
| Luke | HunRUF | 8:14 | A tövisek közé esett mag: ezek azok, akik hallották az igét, de mikor elmennek, az élet gondjai, gazdagsága és élvezetei megfojtják őket, és nem érlelnek termést. | |
| Luke | HunRUF | 8:15 | A jó földbe esett mag: ezek pedig azok, akik igaz és jó szívvel hallgatják az igét, meg is tartják, és termést hoznak állhatatossággal. | |
| Luke | HunRUF | 8:16 | Aki lámpást gyújt, nem takarja le edénnyel, ágy alá sem rejti, hanem a lámpatartóra teszi, hogy akik bemennek, lássák a világosságot. | |
| Luke | HunRUF | 8:17 | Mert nincs olyan rejtett dolog, amely napvilágra ne kerülne, és nincs olyan titok, amely ki ne tudódna, és ismertté ne válna. | |
| Luke | HunRUF | 8:18 | Vigyázzatok tehát, hogyan hallgatjátok! Mert akinek van, annak adatik, de akinek nincs, attól még az is elvétetik, amiről azt gondolja, hogy az övé. | |
| Luke | HunRUF | 8:19 | Egyszer elmentek hozzá anyja és testvérei, de nem tudtak Jézushoz jutni a sokaság miatt. | |
| Luke | HunRUF | 8:21 | Ő azonban így válaszolt: Az én anyám és az én testvéreim azok, akik Isten igéjét hallgatják, és megtartják. | |
| Luke | HunRUF | 8:22 | Történt egy napon, hogy Jézus tanítványaival együtt hajóra szállt, és így szólt hozzájuk: Menjünk át a tó túlsó partjára! És elindultak. | |
| Luke | HunRUF | 8:23 | Miközben hajóztak, ő elaludt. Ekkor szélvihar csapott le a tóra, és a hajó kezdett vízzel megtelni, úgyhogy nagy veszélyben voltak. | |
| Luke | HunRUF | 8:24 | Odamentek hozzá, felébresztették, és így szóltak: Mester, Mester, elveszünk! Ő pedig felkelt, ráparancsolt a szélre és a hullámokra, mire azok lecsillapodtak, és csendesség lett. | |
| Luke | HunRUF | 8:25 | Ekkor ezt kérdezte tőlük: Hol van a ti hitetek? Ők pedig megrettenve és csodálkozva mondogatták egymásnak: Hát ki ez, hogy a szeleknek és a víznek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki? | |
| Luke | HunRUF | 8:27 | Amikor partra szállt, a város felől szembejött vele egy ember, akiben ördögök voltak. Már régóta nem vett magára ruhát, és nem házban lakott, hanem sírboltokban. | |
| Luke | HunRUF | 8:28 | Amikor meglátta Jézust, felkiáltott, leborult előtte, és hangosan ezt mondta: Mi közöm hozzád Jézus, a magasságos Isten Fia? Kérlek, ne gyötörj engem! | |
| Luke | HunRUF | 8:29 | Jézus megparancsolta ugyanis a tisztátalan léleknek, hogy menjen ki ebből az emberből. Mivel az régóta tartotta megszállva, láncokkal és bilincsekkel kötözték meg, úgy őrizték, de ő elszaggatta a kötelékeket, a gonosz lélek pedig a pusztába hajtotta. | |
| Luke | HunRUF | 8:30 | Jézus megkérdezte tőle: Mi a neved? Az így felelt: Légió! – mert sok ördög költözött bele. | |
| Luke | HunRUF | 8:32 | Ott a hegyen egy nagy disznónyájat legeltettek; arra kérték őt a gonosz lelkek, engedje meg, hogy azokba mehessenek. Ő pedig megengedte nekik. | |
| Luke | HunRUF | 8:33 | Kijöttek az ördögök az emberből, és belementek a disznókba. A nyáj a meredekről a tóba rohant, és belefulladt. | |
| Luke | HunRUF | 8:34 | A pásztorok a történtek láttára elfutottak, és elvitték a hírt a városba és a környékre. | |
| Luke | HunRUF | 8:35 | Az emberek erre kijöttek, hogy lássák, mi történt. Amint odaértek, megdöbbenve látták, hogy felöltözve és ép elmével ül Jézus lábánál az az ember, akiből kimentek az ördögök. | |
| Luke | HunRUF | 8:37 | Ekkor Gadara vidékének egész népe kérte őt, hogy menjen el tőlük, mert nagy félelem lett úrrá rajtuk. Jézus ekkor hajóra szállt, és visszatért. | |
| Luke | HunRUF | 8:38 | Az az ember pedig, akiből kimentek az ördögök, arra kérte, hogy vele maradhasson. De Jézus elküldte, ezt mondva neki: | |
| Luke | HunRUF | 8:39 | Térj haza, és beszéld el, mit tett veled az Isten. Ő pedig elment, és hirdette az egész városban, hogy milyen nagy jót tett vele Jézus. | |
| Luke | HunRUF | 8:41 | Ekkor egy Jairus nevű ember jött hozzá, aki a zsinagóga elöljárója volt, és Jézus lába elé borulva kérlelte, hogy jöjjön el a házába, | |
| Luke | HunRUF | 8:42 | mivel egyetlen leánya, aki mintegy tizenkét éves volt, halálán van. Menet közben a sokaság minden oldalról szorongatta Jézust. | |
| Luke | HunRUF | 8:43 | Ekkor egy asszony, aki tizenkét éve vérfolyásos volt, és minden vagyonát az orvosokra költötte, de senki sem tudta meggyógyítani, | |
| Luke | HunRUF | 8:45 | Jézus ezt kérdezte: Ki érintett engem? Amikor mindnyájan tagadták, Péter ezt mondta: Mester, a sokaság szorongat és tolong körülötted! | |
| Luke | HunRUF | 8:46 | De Jézus ezt mondta: Valaki megérintett, mert észrevettem, hogy erő áradt ki belőlem. | |
| Luke | HunRUF | 8:47 | Mikor az asszony látta, hogy nem maradhat észrevétlen, remegve előjött, leborult előtte, és elbeszélte az egész nép előtt, hogy miért érintette meg őt, és hogy miként gyógyult meg azonnal. | |
| Luke | HunRUF | 8:49 | Még beszélt, amikor jött valaki a zsinagógai elöljáró házától, és így szólt: Meghalt a leányod, ne fáraszd tovább a Mestert! | |
| Luke | HunRUF | 8:50 | Amikor Jézus ezt meghallotta, így szólt az apához: Ne félj, csak higgy, és meggyógyul. | |
| Luke | HunRUF | 8:51 | Amikor bement a házba, senkit sem bocsátott be, csak Pétert, Jánost, Jakabot meg a kislány apját és anyját. | |
| Luke | HunRUF | 8:52 | Mindnyájan sírtak, és gyászolták a leányt, de Jézus így szólt hozzájuk: Ne sírjatok, nem halt meg, csak alszik! | |
| Luke | HunRUF | 8:55 | Ekkor visszatért belé a lelke, és azonnal felkelt. Jézus pedig meghagyta, hogy adjanak neki enni. | |
Chapter 9
| Luke | HunRUF | 9:1 | Miután összehívta a tizenkettőt, erőt és hatalmat adott nekik minden ördög felett és a betegségek gyógyítására. | |
| Luke | HunRUF | 9:3 | Ezt mondta nekik: Semmit ne vigyetek az útra, se botot, se tarisznyát, se kenyeret, se pénzt, második ruhátok se legyen! | |
| Luke | HunRUF | 9:5 | Ha valahol nem fogadnak be titeket, amikor kimentek abból a városból, verjétek le még a port is lábatokról, bizonyságul ellenük. | |
| Luke | HunRUF | 9:6 | Útra keltek tehát, és jártak faluról falura, hirdették az evangéliumot, és gyógyítottak mindenütt. | |
| Luke | HunRUF | 9:7 | Heródes, a negyedes fejedelem meghallotta mindazt, ami történt, és nem tudta, mit gondoljon, mert némelyek azt állították, hogy János támadt fel a halálból, | |
| Luke | HunRUF | 9:8 | némelyek azt, hogy Illés jelent meg, mások pedig azt, hogy valamelyik régi próféta támadt fel. | |
| Luke | HunRUF | 9:9 | Heródes ezt mondta: Jánost lefejeztettem, de ki lehet ez, akiről ezeket hallom? És látni akarta őt. | |
| Luke | HunRUF | 9:10 | Amikor az apostolok visszatértek, elbeszélték Jézusnak mindazt, amit tettek. Akkor maga mellé vette őket, és elvonult velük külön egy Bétsaida nevű városba. | |
| Luke | HunRUF | 9:11 | De amikor a sokaság ezt megtudta, utánament. Jézus örömmel fogadta őket; beszélt nekik az Isten országáról, és meggyógyította azokat, akiknek gyógyulásra volt szükségük. | |
| Luke | HunRUF | 9:12 | Amikor a nap már hanyatlani kezdett, a tizenkettő odament hozzá, és ezt mondta neki: Bocsásd el a sokaságot, hadd menjenek el a környező falvakba és tanyákra, hogy ott megszálljanak és élelmet szerezzenek, mert itt lakatlan helyen vagyunk. | |
| Luke | HunRUF | 9:13 | Ő azonban ezt mondta nekik: Ti adjatok nekik enni! Ők így válaszoltak: Nincs nálunk több, mint öt kenyér és két hal, hacsak el nem megyünk, és nem veszünk eledelt ennek az egész sokaságnak. | |
| Luke | HunRUF | 9:14 | Ugyanis mintegy ötezer férfi volt ott. Jézus így szólt a tanítványaihoz: Ültessétek le őket ötvenes csoportokban! | |
| Luke | HunRUF | 9:16 | Ő pedig vette az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre, megáldotta, megtörte, és a tanítványoknak adta, hogy tegyék a sokaság elé. | |
| Luke | HunRUF | 9:17 | Ettek és jóllaktak mindnyájan; azután összeszedték a megmaradt darabokat, tizenkét kosárral. | |
| Luke | HunRUF | 9:18 | Történt, hogy amikor egyszer magában imádkozott, és csak a tanítványok voltak vele, megkérdezte tőlük: Kinek mond engem a sokaság? | |
| Luke | HunRUF | 9:19 | Ők így válaszoltak: Keresztelő Jánosnak, de némelyek Illésnek, némelyek pedig azt mondják, hogy valamelyik régi próféta támadt fel. | |
| Luke | HunRUF | 9:20 | Ő megkérdezte tőlük: Hát ti kinek mondotok engem? Péter így felelt: Az Isten Krisztusának. | |
| Luke | HunRUF | 9:22 | Majd azt mondta, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie, el kell vettetnie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, és meg kell öletnie, de harmadnapon fel kell támadnia. | |
| Luke | HunRUF | 9:23 | Azután így szólt mindnyájukhoz: Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel naponként a keresztjét, és kövessen engem! | |
| Luke | HunRUF | 9:24 | Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem, megmenti azt. | |
| Luke | HunRUF | 9:25 | Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, önmagát pedig elveszti vagy romlásba viszi? | |
| Luke | HunRUF | 9:26 | Mert aki szégyell engem és az én beszédeimet, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor eljön a maga, az Atya és a szent angyalok dicsőségében. | |
| Luke | HunRUF | 9:27 | Bizony mondom nektek, vannak az itt állók között némelyek, akik nem ízlelik meg addig a halált, amíg meg nem látják az Isten országát. | |
| Luke | HunRUF | 9:28 | E beszédek után mintegy nyolc nappal Jézus maga mellé vette Pétert, Jánost meg Jakabot, és felment a hegyre imádkozni. | |
| Luke | HunRUF | 9:31 | akik dicsőségben megjelenve, élete végéről beszéltek, amelynek Jeruzsálemben kell beteljesednie. | |
| Luke | HunRUF | 9:32 | Pétert és társait pedig elnyomta az álom. Amikor azonban felébredtek, látták az ő dicsőségét és azt a két férfit, akik ott álltak vele. | |
| Luke | HunRUF | 9:33 | És amikor azok távozni akartak tőle, azt mondta Péter Jézusnak: Mester, jó nekünk itt lennünk, készítsünk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet. Mert nem tudta, mit beszél. | |
| Luke | HunRUF | 9:34 | Alighogy ezt kimondta, felhő támadt, és beárnyékolta őket. Nagyon megrémültek, amikor a felhőbe kerültek. | |
| Luke | HunRUF | 9:35 | És hang hallatszott a felhőből: Ez az én Fiam, akit kiválasztottam, reá hallgassatok! | |
| Luke | HunRUF | 9:36 | Amikor a hang hallatszott, Jézust egyedül találták. Ők pedig hallgattak, és azokban a napokban senkinek nem mondtak el semmit abból, amit láttak. | |
| Luke | HunRUF | 9:38 | És ekkor egy ember így kiáltott a sokaságból: Mester, kérlek, tekints a fiamra, mert ő az én egyetlenem. | |
| Luke | HunRUF | 9:39 | Időnként valami lélek ragadja meg, és hirtelen kiáltozni kezd, úgy rázza őt, hogy habzik a szája, és nehezen távozik tőle, miután meggyötörte. | |
| Luke | HunRUF | 9:41 | Jézus így szólt: Ó, hitetlen és elfajult nemzedék, meddig leszek még veletek, és meddig szenvedlek még titeket? Vezesd ide a fiadat! | |
| Luke | HunRUF | 9:42 | Még feléje tartott a fiú, amikor leteperte az ördög és megrázta. Jézus azonban ráparancsolt a tisztátalan lélekre, meggyógyította a gyermeket, és visszaadta az apjának. | |
| Luke | HunRUF | 9:43 | Mindnyájan elámultak az Isten nagyságán. Amikor mindnyájan csodálkoztak azon, amit tett, ezt mondta tanítványainak: | |
| Luke | HunRUF | 9:45 | De ők nem értették ezt a kijelentést, mivel el volt rejtve előlük, hogy ne tudják megérteni. És féltek őt megkérdezni a kijelentés értelméről. | |
| Luke | HunRUF | 9:47 | Jézus pedig ismerve szívük gondolatát, kézen fogott egy kisgyermeket, és maga mellé állította; | |
| Luke | HunRUF | 9:48 | majd ezt mondta nekik: Aki befogadja ezt a kisgyermeket az én nevemért, az engem fogad be, és aki engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött. Mert aki a legkisebb mindnyájatok között, az az igazán nagy. | |
| Luke | HunRUF | 9:49 | Ekkor megszólalt János: Mester, láttunk valakit, aki a te nevedben űzött ki ördögöket, és igyekeztünk megakadályozni ebben, mert nem követ téged velünk együtt. | |
| Luke | HunRUF | 9:50 | Jézus azonban ezt mondta neki: Ne akadályozzátok őt, mert aki nincs ellenetek, az mellettetek van. | |
| Luke | HunRUF | 9:51 | Amikor pedig közeledett felemeltetésének ideje, elhatározta, hogy felmegy Jeruzsálembe, | |
| Luke | HunRUF | 9:52 | és követeket küldött maga előtt. Azok útnak indultak, és betértek a samaritánusok egyik falujába, hogy szállást készítsenek neki. | |
| Luke | HunRUF | 9:54 | Látva ezt tanítványai, Jakab és János, így szóltak: Uram, akarod-e, hogy ezt mondjuk: Szálljon le tűz az égből, és eméssze meg őket!? | |
| Luke | HunRUF | 9:55 | De Jézus feléjük fordult, megdorgálta őket, és ezt mondta: Nem tudjátok, milyen lélek van bennetek, | |
| Luke | HunRUF | 9:56 | mert az Emberfia nem azért jött, hogy az emberek életét elveszítse, hanem hogy megmentse. Azután elmentek egy másik faluba. | |
| Luke | HunRUF | 9:58 | Jézus azonban így felelt: A rókáknak barlangjuk van, és az égi madaraknak fészkük, de az Emberfiának nincs hova fejét lehajtania. | |
| Luke | HunRUF | 9:59 | Egy másikhoz pedig így szólt: Kövess engem! De ő ezt kérte: Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek, és eltemessem apámat! | |
| Luke | HunRUF | 9:60 | Jézus így válaszolt neki: Hadd temessék el a halottak a halottaikat, te pedig menj el, és hirdesd az Isten országát! | |
| Luke | HunRUF | 9:61 | Egy másik is ezt mondta: Követlek, Uram, de előbb engedd meg, hogy búcsút vegyek házam népétől! | |
Chapter 10
| Luke | HunRUF | 10:1 | Ezek után az Úr szolgálatba állított másokat is, hetvenkét tanítványt, és elküldte őket maga előtt kettesével minden városba és helységbe, ahova menni készült. | |
| Luke | HunRUF | 10:2 | Így szólt hozzájuk: Az aratnivaló sok, de a munkás kevés, kérjétek tehát az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásába. | |
| Luke | HunRUF | 10:4 | Ne vigyetek magatokkal erszényt, se tarisznyát, se sarut! Útközben ne köszöntsetek senkit! | |
| Luke | HunRUF | 10:6 | Ha ott a békesség fia lakozik, megnyugszik rajta a békességetek, ha pedig nem, rátok száll vissza. | |
| Luke | HunRUF | 10:7 | Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek, igyátok, amit adnak, mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra! | |
| Luke | HunRUF | 10:9 | Gyógyítsátok az ott lévő betegeket, és mondjátok nekik: Elközelített hozzátok az Isten országa. | |
| Luke | HunRUF | 10:10 | Ha pedig bementek egy városba, és nem fogadnak be titeket, menjetek ki annak az utcáira, és mondjátok ezt: | |
| Luke | HunRUF | 10:11 | Leverjük még a port is, amely városotokból lábunkra tapadt, de tudjátok meg, hogy elközelített az Isten országa. | |
| Luke | HunRUF | 10:13 | Jaj neked, Korazin! Jaj neked, Bétsaida! Mert ha Tíruszban és Szidónban történtek volna azok a csodák, amelyek nálatok történtek, rég megtértek volna zsákruhában és hamuban ülve. | |
| Luke | HunRUF | 10:16 | Aki titeket hallgat, engem hallgat, és aki titeket elutasít, engem utasít el, és aki engem elutasít, az azt utasítja el, aki elküldött engem. | |
| Luke | HunRUF | 10:17 | Mikor a hetvenkét tanítvány visszatért, örömmel mondta: Uram, a te nevedre még az ördögök is engedelmeskednek nekünk! | |
| Luke | HunRUF | 10:19 | Íme, hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon, skorpiókon tapodjatok, és az ellenség minden erején; és semmi nem árthat nektek. | |
| Luke | HunRUF | 10:20 | De ne annak örüljetek, hogy a lelkek engedelmeskednek nektek, inkább annak örüljetek, hogy a nevetek fel van írva a mennyben. | |
| Luke | HunRUF | 10:21 | Abban az órában így ujjongott Jézus a Szentlélek által: Magasztallak, Atyám, menny és föld Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és felfedted az egyszerű embereknek. Igen, Atyám, mert így láttad jónak. | |
| Luke | HunRUF | 10:22 | Mindent nekem adott át az én Atyám, és senki sem tudja, hogy ki a Fiú, csak az Atya, és hogy ki az Atya, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú akarja kijelenteni. | |
| Luke | HunRUF | 10:23 | Tanítványaihoz fordult, és nekik külön ezt mondta: Boldog az a szem, amely látja, amit ti láttok. | |
| Luke | HunRUF | 10:24 | Mert mondom nektek: sok próféta és király szerette volna látni azt, amit ti láttok, de nem látták, és hallani azt, amit ti hallotok, de nem hallották. | |
| Luke | HunRUF | 10:25 | Ekkor felállt egy törvénytudó, hogy megkísértse őt, és ezt kérdezte: Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet? | |
| Luke | HunRUF | 10:27 | Ő pedig így válaszolt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, és felebarátodat, mint magadat.” | |
| Luke | HunRUF | 10:30 | Válaszul Jézus ezt mondta neki: Egy ember ment le Jeruzsálemből Jerikóba, és rablók kezébe esett, akik kifosztották, meg is verték, azután félholtan otthagyva elmentek. | |
| Luke | HunRUF | 10:32 | Hasonlóképpen egy lévita is odaért arra a helyre, de amikor meglátta, ő is elkerülte. | |
| Luke | HunRUF | 10:34 | odament, olajat és bort öntött sebeire, és bekötötte azokat. Azután feltette őt a saját állatára, elvitte egy fogadóba, és gondját viselte. | |
| Luke | HunRUF | 10:35 | Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak, és azt mondta neki: Viselj rá gondot, és ha valamit még ráköltesz, amikor visszatérek, megadom neked. | |
| Luke | HunRUF | 10:37 | Ő így felelt: Az, aki irgalmas volt hozzá. Jézus erre ezt mondta neki: Menj el, te is hasonlóképpen cselekedj! | |
| Luke | HunRUF | 10:38 | Amikor továbbhaladtak, betért egy faluba, ahol egy Márta nevű asszony a házába fogadta. | |
| Luke | HunRUF | 10:39 | Volt ennek egy Mária nevű testvére, aki leült az Úr lábához, és hallgatta beszédét. | |
| Luke | HunRUF | 10:40 | Mártát pedig teljesen lefoglalta a sok munka. Ezért odajött, és így szólt: Uram, nem törődsz azzal, hogy a testvérem magamra hagyott a munkában? Mondd hát neki, hogy segítsen! | |
| Luke | HunRUF | 10:41 | Az Úr azonban így felelt neki: Márta, Márta, sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz, | |
Chapter 11
| Luke | HunRUF | 11:1 | Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá egyik tanítványa: Uram, taníts minket imádkozni, ahogy János is tanította a tanítványait! | |
| Luke | HunRUF | 11:2 | Ő pedig ezt mondta nekik: Amikor imádkoztok, ezt mondjátok: Atyánk, szenteltessék meg a te neved! Jöjjön el a te országod! | |
| Luke | HunRUF | 11:4 | És bocsásd meg bűneinket, mert mi is megbocsátunk minden ellenünk vétkezőnek. És ne vígy minket kísértésbe! | |
| Luke | HunRUF | 11:5 | Azután így szólt hozzájuk: Ki az közületek, akinek van egy barátja, és az elmegy hozzá éjfélkor, és ezt mondja neki: Barátom, adj nekem kölcsön három kenyeret, | |
| Luke | HunRUF | 11:7 | – és az így válaszolna belülről: Hagyjál békén! Az ajtó már be van zárva, és velem együtt gyermekeim is ágyban vannak, nem kelhetek fel, hogy adjak neked. | |
| Luke | HunRUF | 11:8 | Mondom nektek, ha nem is kelne fel, és nem is adna neki azért, mert a barátja, tolakodása miatt fel fog kelni, és megadja neki, amire szüksége van. | |
| Luke | HunRUF | 11:9 | Én is azt mondom nektek: kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek. | |
| Luke | HunRUF | 11:13 | Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok gyermekeiteknek jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ad mennyei Atyátok Szentlelket azoknak, akik kérik tőle. | |
| Luke | HunRUF | 11:14 | Egyszer Jézus egy néma ördögöt űzött ki, és amikor kiment az ördög, megszólalt a néma. A sokaság pedig elcsodálkozott. | |
| Luke | HunRUF | 11:15 | Néhányan közülük azonban így szóltak: Belzebubbal, az ördögök fejedelmével űzi ki az ördögöket. | |
| Luke | HunRUF | 11:17 | Ő azonban ismerve gondolataikat, ezt mondta nekik: Minden ország, amely meghasonlik önmagával, elpusztul, és ház házra omlik. | |
| Luke | HunRUF | 11:18 | Ha a Sátán is meghasonlik önmagával, miképpen maradhat fenn az országa? Ti azt mondjátok, hogy én Belzebubbal űzöm ki az ördögöket. | |
| Luke | HunRUF | 11:19 | De ha én Belzebubbal űzöm ki az ördögöket, a ti fiaitok kivel űzik ki azokat? Ezért ők lesznek a bíráitok. | |
| Luke | HunRUF | 11:20 | Ha viszont én Isten ujjával űzöm ki az ördögöket, akkor bizony elérkezett hozzátok az Isten országa. | |
| Luke | HunRUF | 11:22 | De ha nála erősebb tör ellene, és legyőzi őt, akkor elveszi fegyverzetét, amelyben bízott, és szétosztja a zsákmányt. | |
| Luke | HunRUF | 11:24 | Amikor a tisztátalan lélek kimegy az emberből, víz nélküli helyeken bolyong nyugalmat keresve, és ha nem talál, akkor így szól: Visszatérek házamba, ahonnan kijöttem. | |
| Luke | HunRUF | 11:26 | Akkor elmegy, vesz maga mellé még másik hét, magánál is gonoszabb lelket, bemennek és ott laknak; és végül ennek az embernek az állapota rosszabb lesz, mint azelőtt volt. | |
| Luke | HunRUF | 11:27 | Amikor ezt mondta, a sokaságból egy asszony hangosan így szólt hozzá: Boldog az anyaméh, amely téged hordozott, és boldog az emlő, amely téged táplált! | |
| Luke | HunRUF | 11:28 | Erre ő így felelt: De még boldogabbak azok, akik hallgatják az Isten beszédét, és megtartják. | |
| Luke | HunRUF | 11:29 | Amikor pedig egyre nagyobb sokaság gyülekezett hozzá, ő így kezdett beszélni: Ez a nemzedék gonosz nemzedék: jelt követel, de nem adatik neki más jel, mint Jónás próféta jele. | |
| Luke | HunRUF | 11:30 | Mert amiképpen Jónás jel volt a niniveiek számára, úgy lesz az Emberfia is jellé ennek a nemzedéknek. | |
| Luke | HunRUF | 11:31 | Dél királynője feltámad majd az ítéletkor e nemzedék férfiaival együtt, és elítéli őket, mert ő eljött a föld végső határáról, hogy meghallgassa Salamon bölcsességét, de íme, nagyobb van itt Salamonnál. | |
| Luke | HunRUF | 11:32 | Ninive lakói feltámadnak az ítéletkor ezzel a nemzedékkel, és elítélik, mert ők megtértek Jónás prédikálására, de íme, nagyobb van itt Jónásnál. | |
| Luke | HunRUF | 11:33 | Aki lámpást gyújt, nem teszi rejtett helyre, sem véka alá, hanem a lámpatartóra, hogy a belépők lássák a világosságot. | |
| Luke | HunRUF | 11:34 | A test lámpása a szem. Ha a szemed tiszta, az egész tested világos, de ha gonosz, a tested is sötét. | |
| Luke | HunRUF | 11:36 | Ha tehát az egész tested világos, és nincsen benne semmi sötétség, akkor olyan világos lesz az egész, mint amikor a lámpás megvilágít téged a fényével. | |
| Luke | HunRUF | 11:37 | Amikor ezekről beszélt, egy farizeus arra kérte őt, hogy ebédeljen nála. Jézus bement, és asztalhoz telepedett. | |
| Luke | HunRUF | 11:39 | Az Úr azonban ezt mondta neki: Ti farizeusok a pohár és a tál külsejét megtisztítjátok, de belül telve vagytok rablásvággyal és gonoszsággal. | |
| Luke | HunRUF | 11:42 | De jaj nektek, farizeusok, mert tizedet adtok a mentából, a kaporból és minden veteményből, de elhanyagoljátok az igazságos ítéletet és az Isten szeretetét, pedig ezeket kellene cselekedni és amazokat sem elhanyagolni! | |
| Luke | HunRUF | 11:43 | Jaj nektek, farizeusok, mert szeretitek a főhelyet a zsinagógában és a köszöntéseket a tereken! | |
| Luke | HunRUF | 11:44 | Jaj nektek, mert olyanok vagytok, mint a jeltelen sírok: az emberek mit sem sejtve járnak felettük! | |
| Luke | HunRUF | 11:45 | Ekkor megszólalt egy törvénytudó, és ezt mondta neki: Mester, amikor ezt mondod, minket is megsértesz. | |
| Luke | HunRUF | 11:46 | De ő így válaszolt: Jaj nektek is, törvénytudók, mert megterhelitek az embereket elhordozhatatlan terhekkel, de magatok egyetlen ujjal sem érintitek azokat! | |
| Luke | HunRUF | 11:47 | Jaj nektek, mert síremlékeket építetek a prófétáknak, pedig atyáitok ölték meg őket! | |
| Luke | HunRUF | 11:48 | Tehát egyetértetek atyáitok tetteivel, és helyeslitek azokat, hiszen azok megölték őket, ti pedig síremlékeiket építitek. | |
| Luke | HunRUF | 11:49 | Ezért mondta az Isten bölcsessége is: Küldök hozzájuk prófétákat és apostolokat, és közülük némelyeket megölnek, másokat pedig üldöznek, | |
| Luke | HunRUF | 11:50 | hogy számot adjon ez a nemzedék minden próféta véréért, amelyet kiontottak a világ kezdete óta, | |
| Luke | HunRUF | 11:51 | Ábel vérétől Zekarjá véréig, akit az áldozati oltár és a templom között öltek meg. Bizony mondom nektek, számot kell adnia ennek a nemzedéknek. | |
| Luke | HunRUF | 11:52 | Jaj nektek, törvénytudók, mert elvettétek az ismeret kulcsát: ti nem mentek be, és azokat is megakadályoztátok, akik be akarnak menni! | |
| Luke | HunRUF | 11:53 | Amikor kiment onnan, az írástudók és a farizeusok hevesen támadni és mindenféléről faggatni kezdték őt, | |
Chapter 12
| Luke | HunRUF | 12:1 | Miközben megszámlálhatatlan sokaság gyűlt össze, úgyhogy majd letaposták egymást, beszélni kezdett, de először csak a tanítványaihoz: Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól! | |
| Luke | HunRUF | 12:2 | Nincsen olyan rejtett dolog, amely le ne lepleződnék, és olyan titok, amely ki ne tudódnék. | |
| Luke | HunRUF | 12:3 | Ezért tehát amit a sötétségben mondtatok, azt napvilágnál fogják hallani, és amit fülbe súgva mondtatok a belső szobában, azt a háztetőkről fogják hirdetni. | |
| Luke | HunRUF | 12:4 | Nektek, barátaimnak mondom: Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de azután többé nem árthatnak. | |
| Luke | HunRUF | 12:5 | Megmondom nektek, kitől féljetek: attól féljetek, akinek azonfelül, hogy megöl, arra is van hatalma, hogy a gyehennára vessen. Bizony mondom nektek: tőle féljetek! | |
| Luke | HunRUF | 12:7 | Nektek pedig még a hajatok szála is mind számon van tartva. Ne féljetek, ti sok verébnél értékesebbek vagytok! | |
| Luke | HunRUF | 12:8 | Mondom nektek: ha valaki vallást tesz rólam az emberek előtt, az Emberfia is vallást tesz arról az Isten angyalai előtt. | |
| Luke | HunRUF | 12:9 | Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt én is megtagadom az Isten angyalai előtt. | |
| Luke | HunRUF | 12:10 | Ha valaki az Emberfia ellen szól valamit, annak megbocsáttatik, de aki a Szentlelket káromolja, annak nem bocsáttatik meg. | |
| Luke | HunRUF | 12:11 | Amikor a zsinagógákba, a hatóság és a felsőbbség elé hurcolnak titeket, ne aggódjatok amiatt, hogyan vagy mivel védekezzetek, vagy mit mondjatok, | |
| Luke | HunRUF | 12:12 | mert a Szentlélek abban az órában megtanít majd titeket arra, amit mondanotok kell. | |
| Luke | HunRUF | 12:13 | A sokaságból így szólt hozzá valaki: Mester, mondd meg a testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget! | |
| Luke | HunRUF | 12:14 | De ő így válaszolt: Ember, ki tett engem bíróvá fölöttetek, hogy megosszam az örökséget? | |
| Luke | HunRUF | 12:15 | Azután ezt mondta nekik: Vigyázzatok, és őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert ha bőségben él is valaki, életét akkor sem a vagyona tartja meg. | |
| Luke | HunRUF | 12:18 | Majd így szólt: Ezt teszem: lebontom a csűreimet, nagyobbakat építek, oda gyűjtöm be minden gabonámat és javamat, | |
| Luke | HunRUF | 12:19 | és ezt mondom a lelkemnek: Én lelkem, sok javad van sok évre félretéve, pihenj, egyél, igyál, vigadozzál! | |
| Luke | HunRUF | 12:20 | Isten azonban azt mondta neki: Bolond, még ez éjjel elkérik tőled a lelkedet, kié lesz akkor mindaz, amit felhalmoztál? | |
| Luke | HunRUF | 12:22 | Tanítványaihoz pedig így szólt: Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, se testetekért, hogy mibe öltözködjetek, | |
| Luke | HunRUF | 12:24 | Nézzétek meg a hollókat: nem vetnek, nem is aratnak, nincsen kamrájuk, sem csűrük, Isten mégis táplálja őket. Mennyivel értékesebbek vagytok ti a madaraknál! | |
| Luke | HunRUF | 12:27 | Nézzétek a liliomokat, miként növekednek: nem fáradoznak, nem is fonnak, de mondom nektek, hogy Salamon teljes dicsőségében sem öltözött úgy, mint ezek közül bármelyik. | |
| Luke | HunRUF | 12:28 | Ha pedig a mező füvét, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, Isten így öltözteti, mennyivel inkább titeket, kicsinyhitűek! | |
| Luke | HunRUF | 12:29 | Ti se kérdezzétek tehát, hogy mit egyetek, vagy mit igyatok, és ne nyugtalankodjatok! | |
| Luke | HunRUF | 12:30 | Mert ilyesmikért a világ pogányai törik magukat, a ti Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van ezekre. | |
| Luke | HunRUF | 12:32 | Ne félj, te kicsiny nyáj, mert úgy tetszett a ti Atyátoknak, hogy nektek adja az országot! | |
| Luke | HunRUF | 12:33 | Adjátok el vagyonotokat, és adjátok alamizsnául, szerezzetek magatoknak el nem avuló erszényeket, el nem fogyó kincset a mennyben, ahol a tolvaj nem férkőzhet hozzá, a moly sem emészti meg. | |
| Luke | HunRUF | 12:36 | Ti pedig legyetek hasonlók az olyan emberekhez, akik várják, mikor tér vissza uruk a menyegzőről, hogy amikor megérkezik és zörget, azonnal ajtót nyithassanak neki. | |
| Luke | HunRUF | 12:37 | Boldogok azok a szolgák, akiket ébren talál az uruk, amikor megérkezik. Bizony mondom nektek, hogy felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, odamegy, és felszolgál nekik. | |
| Luke | HunRUF | 12:38 | És ha éjfélkor vagy ha éjfél után érkezik is meg, és virrasztva találja őket: boldogok azok a szolgák! | |
| Luke | HunRUF | 12:39 | Gondoljatok arra, ha tudná a ház ura, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem hagyná, hogy betörjön a házába. | |
| Luke | HunRUF | 12:40 | Ti is legyetek készen, mert abban az órában jön el az Emberfia, amelyikben nem is gondoljátok! | |
| Luke | HunRUF | 12:42 | Az Úr így válaszolt: Ki tehát a hű és okos sáfár, akit az úr a szolgái fölé rendel, hogy idejében kiadja élelmüket? | |
| Luke | HunRUF | 12:45 | Ha pedig ezt mondaná szívében az a szolga: Késik az én uram – és kezdené verni a szolgákat és szolgálóleányokat, elkezdene enni, inni és részegeskedni; | |
| Luke | HunRUF | 12:46 | azon a napon jön meg annak a szolgának az ura, amelyen nem várja, és abban az órában, amelyben nem gondolja: kettévágatja, és a hűtlenek sorsára juttatja. | |
| Luke | HunRUF | 12:47 | Az a szolga, aki ismerte ura akaratát, és nem teljesítette azt, vagy nem cselekedett akarata szerint, sok verést kap; | |
| Luke | HunRUF | 12:48 | aki viszont nem ismerte ura akaratát, és úgy cselekedett verést érdemlő dolgokat, az kevés verést kap. Akinek sokat adtak, attól sokat kívánnak, és akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon. | |
| Luke | HunRUF | 12:49 | Azért jöttem, hogy tüzet bocsássak a földre, és mennyire szeretném, ha már lángolna! | |
| Luke | HunRUF | 12:50 | Keresztséggel kell azonban még megkereszteltetnem, és mennyire gyötrődöm, míg ez végbe nem megy! | |
| Luke | HunRUF | 12:51 | Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy békességet hozzak a földre? Mondom nektek: semmiképpen, hanem inkább meghasonlást. | |
| Luke | HunRUF | 12:52 | Mert mostantól fogva, ha öten lesznek egy családban, meghasonlik három a kettővel, és kettő a hárommal. | |
| Luke | HunRUF | 12:53 | Meghasonlik az apa a fiával, és a fiú az apjával, az anya a leányával, és a leány az anyjával, az anyós a menyével, és a meny az anyósával. | |
| Luke | HunRUF | 12:54 | Azután szólt a sokasághoz is: Amikor látjátok, hogy felhő támad nyugatról, mindjárt azt mondjátok, hogy eső jön, és úgy lesz. | |
| Luke | HunRUF | 12:56 | Képmutatók, a föld és az ég jelenségeit felismeritek, e mostani időt miért nem tudjátok felismerni? | |
| Luke | HunRUF | 12:58 | Amikor ellenfeleddel az elöljáró elé mégy, még útközben igyekezz megegyezni vele, nehogy a bíró elé hurcoljon, és a bíró átadjon a börtönőrnek, a börtönőr pedig tömlöcbe vessen téged. | |
Chapter 13
| Luke | HunRUF | 13:1 | Abban az időben néhányan hírt hoztak neki azokról a galileaiakról, akiknek a vérét Pilátus az áldozati állataik vérével elegyítette. | |
| Luke | HunRUF | 13:2 | Jézus megszólalt, és ezt mondta nekik: Azt gondoljátok, hogy ezek a galileai emberek bűnösebbek voltak a többi galileainál, mivel ezeket kellett elszenvedniük? | |
| Luke | HunRUF | 13:4 | Vagy azt gondoljátok, hogy az a tizennyolc, akire rádőlt a torony Siloámnál, és megölte őket, vétkesebb volt minden más embernél, aki Jeruzsálemben lakik? | |
| Luke | HunRUF | 13:6 | Azután ezt a példázatot mondta: Egy embernek volt egy fügefája a szőlőjében, és kiment, hogy gyümölcsöt keressen rajta, de nem talált. | |
| Luke | HunRUF | 13:7 | Azt mondta a vincellérnek: Íme, három éve, hogy idejárok gyümölcsöt keresni ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki, miért foglalja a földet hiába? | |
| Luke | HunRUF | 13:8 | De az így válaszolt neki: Uram, hagyd meg még ebben az évben, míg körülásom és megtrágyázom, | |
| Luke | HunRUF | 13:11 | Íme, volt ott egy asszony, akiben betegség lelke lakott tizennyolc éve, és annyira meggörnyedt, hogy egyáltalán nem volt képes felegyenesedni. | |
| Luke | HunRUF | 13:12 | Amikor Jézus meglátta őt, előszólította, és ezt mondta neki: Asszony, megszabadultál betegségedből. | |
| Luke | HunRUF | 13:14 | A zsinagógai elöljáró azonban megharagudott, hogy szombaton gyógyított Jézus, és így szólt a sokasághoz: Hat nap van, amelyen munkálkodni kell, azokon jöjjetek gyógyíttatni magatokat, és ne szombaton! | |
| Luke | HunRUF | 13:15 | Az Úr így válaszolt neki: Képmutatók, vajon szombaton nem oldja-e el mindegyikőtök a maga ökrét vagy szamarát a jászoltól, és nem vezeti-e ki itatni? | |
| Luke | HunRUF | 13:16 | Hát Ábrahámnak ezt a leányát, akit tizennyolc éve megkötözött a Sátán, nem kellett-e feloldani ebből a kötelékből szombaton? | |
| Luke | HunRUF | 13:17 | Amikor ezt mondta, ellenfelei mindnyájan megszégyenültek, de az egész sokaság örült mindazoknak a csodáknak, amelyeket ő vitt véghez. | |
| Luke | HunRUF | 13:19 | Hasonló a mustármaghoz, amelyet fogott egy ember, és elvetett a kertjében, az pedig felnövekedett, és fává lett, úgyhogy az égi madarak fészket raktak ágai között. | |
| Luke | HunRUF | 13:21 | Hasonló a kovászhoz, amelyet fogott egy asszony, és belekevert három mérce lisztbe, míg végül az egész megkelt. | |
| Luke | HunRUF | 13:22 | Amikor Jeruzsálem felé tartott, városról városra és faluról falura haladva mindenütt tanított. | |
| Luke | HunRUF | 13:23 | Valaki ezt kérdezte tőle: Uram, kevesen vannak-e, akik üdvözülnek? Ő így felelt nekik: | |
| Luke | HunRUF | 13:24 | Igyekezzetek bemenni a szoros kapun, mert mondom nektek, hogy sokan akarnak majd bemenni, de nem tudnak. | |
| Luke | HunRUF | 13:25 | Amikor már felkelt a ház ura, és bezárta az ajtót, megálltok kívül, és zörgetni kezdtek az ajtón, és így szóltok: Uram, nyiss ajtót nekünk! De ő így válaszol nektek: Nem tudom, honnan valók vagytok. | |
| Luke | HunRUF | 13:26 | Akkor kezditek majd mondani: Előtted ettünk és ittunk, és az utcáinkon tanítottál. | |
| Luke | HunRUF | 13:27 | Ő pedig ezt mondja nektek: Nem tudom, honnan valók vagytok, távozzatok tőlem mindnyájan, ti gonosztevők! | |
| Luke | HunRUF | 13:28 | Ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás, amikor látjátok Ábrahámot, Izsákot, Jákóbot és a prófétákat mind az Isten országában, és hogy ti magatok ki vagytok rekesztve onnan. | |
| Luke | HunRUF | 13:29 | Akkor eljönnek napkeletről és napnyugatról, északról és délről, és asztalhoz telepednek az Isten országában. | |
| Luke | HunRUF | 13:30 | És íme, vannak utolsók, akik elsők lesznek, és vannak elsők, akik utolsók lesznek. | |
| Luke | HunRUF | 13:31 | Még abban az órában néhány farizeus ment oda hozzá, és így szóltak: Menj, távozz el innen, mert Heródes meg akar ölni. | |
| Luke | HunRUF | 13:32 | Ő ezt mondta nekik: Menjetek, mondjátok meg annak a rókának: Íme, ma és holnap ördögöket űzök ki, és gyógyítok, de harmadnap bevégzem küldetésemet. | |
| Luke | HunRUF | 13:33 | Viszont ma, holnap és a következő napon úton kell lennem, mert nem veszhet el próféta Jeruzsálemen kívül. | |
| Luke | HunRUF | 13:34 | Jeruzsálem, Jeruzsálem, aki megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akik hozzád küldettek, hányszor akartam összegyűjteni gyermekeidet, mint a kotlós a csibéit szárnyai alá, de nem akartátok! | |
Chapter 14
| Luke | HunRUF | 14:1 | Amikor egyszer szombaton bement Jézus a farizeusok egyik vezetőjének a házába ebédelni, azok figyelték őt. | |
| Luke | HunRUF | 14:3 | Ekkor Jézus megkérdezte a törvénytudóktól és a farizeusoktól: Szabad-e szombaton gyógyítani, vagy nem? | |
| Luke | HunRUF | 14:5 | Hozzájuk pedig így szólt: Ha közületek valakinek a fia vagy ökre szombaton esik a kútba, vajon nem húzza-e ki azonnal? | |
| Luke | HunRUF | 14:7 | Azután egy példázatot mondott a meghívottaknak, amikor látta, hogyan válogatják a főhelyeket: | |
| Luke | HunRUF | 14:8 | Ha valaki lakodalomba hív, ne ülj a főhelyre, mert lehet, hogy nálad érdemesebb embert is meghívott. | |
| Luke | HunRUF | 14:9 | És ha odamegy hozzád, aki meghívott téged is meg őt is, és így szól: Engedd át neki a helyed! – akkor szégyenszemre az utolsó helyre fogsz kerülni. | |
| Luke | HunRUF | 14:10 | Hanem ha meghívnak, menj el, ülj le az utolsó helyre, hogy amikor jön az, aki meghívott, így szóljon hozzád: Barátom, ülj feljebb! Akkor becsületed lesz minden asztaltársad előtt. | |
| Luke | HunRUF | 14:11 | Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik. | |
| Luke | HunRUF | 14:12 | Azután szólt Jézus ahhoz is, aki őt meghívta: Ha ebédet vagy vacsorát készítesz, ne a barátaidat hívd meg, ne is a testvéreidet, a rokonaidat vagy a gazdag szomszédaidat, nehogy viszonzásul ők is meghívjanak téged. | |
| Luke | HunRUF | 14:13 | Hanem ha vendégséget rendezel, szegényeket, nyomorékokat, sántákat, vakokat hívjál meg, | |
| Luke | HunRUF | 14:14 | és boldog leszel, mert nincs miből viszonozniuk. Te pedig viszonzásban részesülsz majd az igazak feltámadásakor. | |
| Luke | HunRUF | 14:15 | Mikor pedig ezt az egyik vendég meghallotta, így szólt hozzá: Boldog az, aki Isten országának vendége. | |
| Luke | HunRUF | 14:16 | Ő pedig a következőképpen válaszolt: Egy ember nagy vacsorát készített, és sok vendéget hívott meg. | |
| Luke | HunRUF | 14:17 | A vacsora órájában elküldte a szolgáját, hogy mondja meg a meghívottaknak: Jöjjetek, mert már minden készen van! | |
| Luke | HunRUF | 14:18 | De azok egytől egyig mentegetőzni kezdtek. Az első azt üzente neki: Földet vettem, kénytelen vagyok kimenni, hogy megnézzem. Kérlek, ments ki engem! | |
| Luke | HunRUF | 14:19 | A másik azt mondta: Öt pár ökröt vettem, megyek, hogy lássam, mit érnek. Kérlek, ments ki engem! | |
| Luke | HunRUF | 14:21 | Amikor visszatért a szolga, jelentette mindezt urának. A ház ura ekkor megharagudott, és ezt mondta szolgájának: Menj ki gyorsan a város útjaira és utcáira, és hozd be ide a szegényeket, a nyomorékokat, a sántákat és a vakokat! | |
| Luke | HunRUF | 14:23 | Akkor az úr ezt mondta a szolgájának: Menj el az utakra és a kerítésekhez, és kényszeríts bejönni mindenkit, hogy megteljék a házam. | |
| Luke | HunRUF | 14:24 | Mert mondom nektek, hogy azok közül, akiket meghívtam, senki sem kóstolja meg a vacsorámat. | |
| Luke | HunRUF | 14:26 | Ha valaki hozzám jön, de nem gyűlöli meg apját, anyját, feleségét, gyermekeit, testvéreit, sőt még a saját lelkét is, az nem lehet az én tanítványom. | |
| Luke | HunRUF | 14:27 | Ha valaki nem hordozza a maga keresztjét, és nem jön utánam, az nem lehet az én tanítványom. | |
| Luke | HunRUF | 14:28 | Mert ki az közületek, aki tornyot akar építeni, és nem ül le előbb, és nem számítja ki a költséget, hogy telik-e mindenre a befejezésig? | |
| Luke | HunRUF | 14:29 | Nehogy – miután alapot vetett, de nem tudta befejezni – gúnyolni kezdje mindenki, aki látja, | |
| Luke | HunRUF | 14:31 | Vagy ha egy király elmegy, hogy harcba bocsátkozzék egy másik királlyal, vajon nem ül le előbb, és nem tart tanácsot arról, hogy szembeszállhat-e tízezer élén azzal, aki húszezerrel jön ellene? | |
| Luke | HunRUF | 14:32 | Mert ha nem, akkor követséget küld, amikor az még távol van, és megkérdezi a békefeltételeket. | |
| Luke | HunRUF | 14:33 | Így tehát, aki közületek nem mond le minden vagyonáról, az nem lehet az én tanítványom. | |
Chapter 15
| Luke | HunRUF | 15:2 | A farizeusok és az írástudók pedig így zúgolódtak: Ez bűnösöket fogad magához, és együtt eszik velük. | |
| Luke | HunRUF | 15:4 | Ha valakinek közületek száz juha van, és elveszít közülük egyet, vajon nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a pusztában, és nem megy-e addig az elveszett után, amíg meg nem találja? | |
| Luke | HunRUF | 15:6 | hazamegy, összehívja barátait és szomszédait, majd így szól hozzájuk: Örüljetek velem, mert megtaláltam az elveszett juhomat. | |
| Luke | HunRUF | 15:7 | Mondom nektek, hogy ugyanígy egyetlen megtérő bűnös miatt nagyobb öröm lesz a mennyben, mint kilencvenkilenc igaz miatt, akiknek nincs szüksége megtérésre. | |
| Luke | HunRUF | 15:8 | Vagy ha egy asszonynak tíz drahmája van, és elveszít egy drahmát, vajon nem gyújt-e lámpást, nem söpri-e ki a házát, és nem keresi-e gondosan, míg meg nem találja? | |
| Luke | HunRUF | 15:9 | Ha pedig megtalálta, összehívja barátnőit és szomszédasszonyait, és így szól: Örüljetek velem, mert megtaláltam a drahmát, amelyet elvesztettem. | |
| Luke | HunRUF | 15:12 | A fiatalabb ezt mondta az apjának: Atyám, add ki nekem a vagyon rám eső részét! Ő pedig megosztotta közöttük a vagyont. | |
| Luke | HunRUF | 15:13 | Néhány nap múlva a fiatalabb fiú összeszedett mindent, elköltözött egy távoli vidékre, és ott eltékozolta a vagyonát, mert kicsapongó életet élt. | |
| Luke | HunRUF | 15:14 | Miután elköltötte mindenét, nagy éhínség támadt azon a vidéken, úgyhogy nélkülözni kezdett. | |
| Luke | HunRUF | 15:15 | Ekkor elment, és elszegődött annak a vidéknek egyik polgárához, aki kiküldte őt a földjeire disznókat legeltetni. | |
| Luke | HunRUF | 15:16 | Ő pedig szívesen jóllakott volna akár azzal az eleséggel is, amit a disznók ettek, de senki sem adott neki. | |
| Luke | HunRUF | 15:17 | Ekkor magába szállt, és ezt mondta: Az én apámnak hány bérese bővelkedik kenyérben, én pedig itt éhen halok! | |
| Luke | HunRUF | 15:18 | Útra kelek, elmegyek apámhoz, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. | |
| Luke | HunRUF | 15:19 | Nem vagyok többé méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek, tégy engem olyanná, mint béreseid közül egy. | |
| Luke | HunRUF | 15:20 | És útra kelve el is ment az apjához. Még távol volt, amikor apja meglátta őt, megszánta, elébe futott, nyakába borult, és megcsókolta őt. | |
| Luke | HunRUF | 15:21 | A fiú ekkor így szólt hozzá: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened, és nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek. | |
| Luke | HunRUF | 15:22 | Az apa viszont ezt mondta szolgáinak: Hozzátok ki hamar a legszebb ruhát, és adjátok rá, húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára! | |
| Luke | HunRUF | 15:24 | mert ez az én fiam meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott. És vigadozni kezdtek. | |
| Luke | HunRUF | 15:25 | Az idősebb fiú pedig a mezőn volt, és amikor hazajövet közeledett a házhoz, hallotta a zenét és a táncot. | |
| Luke | HunRUF | 15:27 | A szolga így felelt: A testvéred jött meg, és apád levágatta a hízott borjút, mivel egészségben visszakapta őt. | |
| Luke | HunRUF | 15:29 | Ő azonban ezt mondta az apjának: Látod, hány esztendeje szolgálok neked, soha nem szegtem meg parancsodat, de te sohasem adtál nekem még egy kecskegidát sem, hogy mulathassak barátaimmal. | |
| Luke | HunRUF | 15:30 | Amikor pedig megjött ez a te fiad, aki parázna nőkkel tékozolta el vagyonodat, levágattad neki a hízott borjút. | |
Chapter 16
| Luke | HunRUF | 16:1 | Majd szólt Jézus a tanítványaihoz is: Volt egy gazdag ember, akinek volt egy sáfára. Ezt bevádolták nála, hogy eltékozolja a vagyonát. | |
| Luke | HunRUF | 16:2 | Ezért előhívatta őt, és így szólt hozzá: Mit hallok rólad? Adj számot a sáfárságodról, mert nem lehetsz többé sáfár. | |
| Luke | HunRUF | 16:3 | Erre a sáfár így gondolkozott magában: Mit tegyek, ha uram elveszi tőlem a sáfárságot? Kapálni nem bírok, koldulni szégyellek. | |
| Luke | HunRUF | 16:4 | Tudom már, mit tegyek, hogy amikor elmozdítanak a sáfárságból, legyen, aki befogadjon a házába. | |
| Luke | HunRUF | 16:5 | Egyenként magához hívatta urának minden adósát, és megkérdezte az elsőtől: Mennyivel tartozol az én uramnak? | |
| Luke | HunRUF | 16:6 | Az így felelt: Száz korsó olajjal. Erre azt mondta neki: Vedd az írásodat, ülj le gyorsan, és írj ötvenet! | |
| Luke | HunRUF | 16:7 | Azután a másiktól is megkérdezte: Te mennyivel tartozol? Az így válaszolt: Száz kórus búzával. Erre így szólt hozzá: Vedd az írásodat, és írj nyolcvanat! | |
| Luke | HunRUF | 16:8 | Az ura pedig megdicsérte a hamis sáfárt, hogy okosan cselekedett, mert e világ fiai a maguk nemében okosabbak, mint a világosság fiai. | |
| Luke | HunRUF | 16:9 | Én is mondom nektek: szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonnal, hogy amikor elfogy, befogadjanak titeket az örök hajlékokba. | |
| Luke | HunRUF | 16:13 | Egy szolga sem szolgálhat két úrnak, mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak. | |
| Luke | HunRUF | 16:15 | Ő pedig ezt mondta nekik: Ti igazaknak tartjátok magatokat az emberek előtt, de Isten ismeri a szíveteket. Mert ami az emberek előtt magasztos, Isten előtt utálatos. | |
| Luke | HunRUF | 16:16 | A törvényt és a prófétákat Jánosig hirdették, azóta Isten országát hirdetik, és mindenki erőnek erejével törekszik felé. | |
| Luke | HunRUF | 16:17 | De hamarabb elmúlik az ég és a föld, mint hogy a törvényből egyetlen vessző is elveszne. | |
| Luke | HunRUF | 16:18 | Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörő, és aki férjétől elbocsátott asszonyt vesz el, szintén házasságtörő. | |
| Luke | HunRUF | 16:19 | Volt egy gazdag ember, aki bíborba és patyolatba öltözött, és nap mint nap fényes lakomát rendezett. | |
| Luke | HunRUF | 16:21 | és azt kívánta, hogy bárcsak jóllakhatna a gazdag asztaláról lehulló morzsákkal, de csak a kutyák jöttek hozzá, és nyaldosták a sebeit. | |
| Luke | HunRUF | 16:22 | Történt pedig, hogy meghalt a koldus, és felvitték az angyalok Ábrahám kebelére. Meghalt a gazdag is, és eltemették. | |
| Luke | HunRUF | 16:23 | Amint ez a pokolban kínok között gyötrődve felemelte a tekintetét, látta távolról Ábrahámot és kebelén Lázárt. | |
| Luke | HunRUF | 16:24 | Ekkor felkiáltott: Atyám, Ábrahám, könyörülj rajtam, és küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét mártsa vízbe, és azzal hűsítse nyelvemet, mert igen gyötrődöm e lángban. | |
| Luke | HunRUF | 16:25 | De Ábrahám így válaszolt: Fiam, jusson eszedbe, hogy te megkaptad javaidat életedben, éppen úgy, mint Lázár a rosszat. Ő most itt vigasztalódik, te pedig gyötrődsz. | |
| Luke | HunRUF | 16:26 | Ezenfelül még közöttünk és közöttetek nagy szakadék is tátong, hogy akik innen át akarnak menni hozzátok, ne mehessenek, se onnan ide át ne jöhessen senki. | |
| Luke | HunRUF | 16:28 | mert van öt testvérem, beszéljen a lelkükre, nehogy ők is ide kerüljenek, a gyötrelem helyére. | |
| Luke | HunRUF | 16:30 | Ő pedig ezt mondta: Nem úgy, atyám, Ábrahám, hanem ha a halottak közül megy valaki hozzájuk, akkor megtérnek. | |
Chapter 17
| Luke | HunRUF | 17:1 | Jézus így szólt a tanítványaihoz: Lehetetlen, hogy botránkozások ne essenek; de jaj annak, aki által esnek. | |
| Luke | HunRUF | 17:2 | Jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakába, és a tengerbe vetik, mintsem egyet is megbotránkoztasson e kicsinyek közül. | |
| Luke | HunRUF | 17:3 | Vigyázzatok magatokra! Ha vétkezik ellened a testvéred, figyelmeztesd, és ha megbánja, bocsáss meg neki! | |
| Luke | HunRUF | 17:4 | És ha naponta hétszer vétkezik ellened, és hétszer visszatér hozzád ezt mondva: Megbántam – akkor is bocsáss meg neki! | |
| Luke | HunRUF | 17:6 | Az Úr ezt válaszolta: Ha akkora hitetek volna, mint egy mustármag, és így szólnátok ehhez a vadfügefához: Szakadj ki gyökerestől, és gyökerezz meg a tengerben – az engedelmeskedne nektek. | |
| Luke | HunRUF | 17:7 | Ki az közületek, aki ezt mondja szolgájának, amikor az szántás vagy legeltetés után megjön a mezőről: Jöjj ide hamar, és ülj az asztalhoz! | |
| Luke | HunRUF | 17:8 | Nem azt mondja-e inkább neki: Készíts nekem valami vacsorára valót, övezd fel magadat, és szolgálj fel nekem, míg eszem és iszom, te majd azután egyél és igyál! | |
| Luke | HunRUF | 17:10 | Azért tehát ti is, ha teljesítettétek mindazt, amit parancsoltak nektek, mondjátok ezt: Haszontalan szolgák vagyunk, azt tettük, ami kötelességünk volt. | |
| Luke | HunRUF | 17:14 | Amikor meglátta őket, így szólt hozzájuk: Menjetek el, és mutassátok meg magatokat a papoknak! És amíg odaértek, megtisztultak. | |
| Luke | HunRUF | 17:15 | Egyikük pedig, amikor látta, hogy meggyógyult, visszatért, és fennhangon dicsőítette Istent. | |
| Luke | HunRUF | 17:17 | Megszólalt Jézus, és ezt kérdezte: Vajon nem tízen tisztultak-e meg? Hol van a többi kilenc? | |
| Luke | HunRUF | 17:20 | Amikor a farizeusok megkérdezték tőle, hogy mikor jön el az Isten országa, így válaszolt nekik: Az Isten országa nem úgy jön el, hogy az ember azt előre kiszámíthatná. | |
| Luke | HunRUF | 17:21 | Azt sem mondhatják: Íme, itt, vagy íme, ott van! Mert az Isten országa közöttetek van! | |
| Luke | HunRUF | 17:22 | A tanítványoknak pedig ezt mondta: Jönnek majd napok, amikor szeretnétek akár egyetlenegyet is látni az Emberfiának napjai közül, de nem láttok. | |
| Luke | HunRUF | 17:23 | Ha ezt mondják majd nektek: Íme, ott, vagy íme, itt van – ne menjetek oda, és ne fussatok utána! | |
| Luke | HunRUF | 17:24 | Mert ahogyan a villám az egész égbolton egyszerre villan fel és fénylik, úgy jön el az Emberfia is az ő napján. | |
| Luke | HunRUF | 17:27 | ettek, ittak, házasodtak, férjhez mentek, egészen addig a napig, amíg Nóé be nem ment a bárkába. Azután jött az özönvíz, és elpusztított mindenkit. | |
| Luke | HunRUF | 17:28 | Éppen úgy lesz, mint ahogy Lót napjaiban történt: ettek, ittak, adtak, vettek, ültettek, építettek; | |
| Luke | HunRUF | 17:29 | de amely napon Lót kiment Sodomából, tűz és kénkő esett az égből, és elpusztított mindenkit. | |
| Luke | HunRUF | 17:31 | Aki azon a napon a háztetőn lesz, a holmija pedig a házban, ne jöjjön le, hogy elvigye, és aki a mezőn lesz, az se forduljon vissza! | |
| Luke | HunRUF | 17:34 | Mondom nektek: azon az éjszakán ketten lesznek egy ágyban, az egyik felvétetik, a másik pedig otthagyatik. | |
Chapter 18
| Luke | HunRUF | 18:1 | Jézus arról is mondott nekik példázatot, hogy mindenkor imádkozniuk kell, és nem szabad belefáradniuk. | |
| Luke | HunRUF | 18:2 | Így szólt: Az egyik városban volt egy bíró, aki Istent nem félte, az embereket pedig nem becsülte. | |
| Luke | HunRUF | 18:3 | Élt abban a városban egy özvegyasszony is, aki gyakran elment hozzá, és azt kérte tőle: Szolgáltass nekem igazságot ellenfelemmel szemben! | |
| Luke | HunRUF | 18:4 | Az egy ideig nem volt rá hajlandó, de azután azt mondta magában: Ha nem is félem az Istent, és az embereket sem becsülöm, | |
| Luke | HunRUF | 18:5 | mégis mivel terhemre van ez az özvegyasszony, igazságot szolgáltatok neki, hogy ne járjon ide, és ne zaklasson engem vég nélkül. | |
| Luke | HunRUF | 18:7 | Vajon Isten nem szolgáltat-e igazságot választottainak, akik éjjel-nappal kiáltanak hozzá? És várakoztatja-e őket? | |
| Luke | HunRUF | 18:8 | Mondom nektek, hogy igazságot szolgáltat nekik hamarosan. De amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön? | |
| Luke | HunRUF | 18:9 | Némely elbizakodott embernek, aki igaznak tartotta magát, a többieket pedig lenézte, ezt a példázatot mondta: | |
| Luke | HunRUF | 18:11 | A farizeus megállt, és így imádkozott magában: Istenem, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember: rabló, gonosz, parázna, vagy mint ez a vámszedő is. | |
| Luke | HunRUF | 18:13 | A vámszedő pedig távol állva, még szemét sem akarta az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: Istenem, légy irgalmas nekem, bűnösnek! | |
| Luke | HunRUF | 18:14 | Mondom nektek, ez megigazulva ment haza, nem úgy, mint amaz. Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik. | |
| Luke | HunRUF | 18:15 | Kisgyermekeket is vittek hozzá, hogy megérintse őket. Amikor a tanítványok ezt meglátták, rájuk szóltak, | |
| Luke | HunRUF | 18:16 | Jézus azonban magához hívta őket, és így szólt: Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa. | |
| Luke | HunRUF | 18:17 | Bizony mondom nektek, aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen nem megy be abba. | |
| Luke | HunRUF | 18:18 | Akkor egy előkelő ember megkérdezte tőle: Jó Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet? | |
| Luke | HunRUF | 18:19 | Jézus ezt válaszolta neki: Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó az egy Istenen kívül. | |
| Luke | HunRUF | 18:20 | A parancsolatokat tudod: „Ne paráználkodj, ne ölj, ne lopj, ne tanúskodj hamisan, tiszteld apádat és anyádat!” | |
| Luke | HunRUF | 18:22 | Amikor Jézus ezt hallotta, így szólt hozzá: Még egy fogyatkozásod van: add el minden vagyonodat, oszd szét a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben, azután jöjj, és kövess engem! | |
| Luke | HunRUF | 18:24 | Jézus ezt látva, így szólt: Milyen nehezen mennek be a gazdagok az Isten országába! | |
| Luke | HunRUF | 18:25 | Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak az Isten országába bejutni. | |
| Luke | HunRUF | 18:29 | Ő pedig ezt mondta nekik: Bizony mondom nektek, hogy mindaz, aki elhagyta házát vagy feleségét, testvéreit, szüleit vagy gyermekeit az Isten országáért, | |
| Luke | HunRUF | 18:30 | az a sokszorosát kapja vissza már ebben a világban, a jövendő világban pedig az örök életet. | |
| Luke | HunRUF | 18:31 | Azután maga mellé vette a tizenkettőt, és így szólt hozzájuk: Íme, felmegyünk Jeruzsálembe, és beteljesedik mindaz, amit a próféták az Emberfiáról megírtak. | |
| Luke | HunRUF | 18:34 | Ők azonban semmit sem értettek ezekből. Ez a beszéd rejtve maradt előlük, és nem értették meg a mondottakat. | |
| Luke | HunRUF | 18:35 | Történt pedig, amikor Jerikóhoz közeledett, hogy egy vak ült az út mellett, és koldult. | |
| Luke | HunRUF | 18:39 | Akik elöl mentek, rászóltak, hogy hallgasson el, de ő annál inkább kiáltozott: Dávid Fia, könyörülj rajtam! | |
| Luke | HunRUF | 18:40 | Jézus megállt, és megparancsolta, hogy vezessék hozzá. Amikor közel jött, megkérdezte tőle: | |
Chapter 19
| Luke | HunRUF | 19:3 | Szerette volna látni, hogy ki az a Jézus, de kis termetű lévén, nem láthatta a sokaságtól. | |
| Luke | HunRUF | 19:4 | Ezért előrefutott, és felmászott egy vadfügefára, hogy lássa őt, mert arra kellett elmennie. | |
| Luke | HunRUF | 19:5 | Amikor Jézus odaért, felnézett, és így szólt hozzá: Zákeus, jöjj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom. | |
| Luke | HunRUF | 19:8 | Zákeus pedig odaállt az Úr elé, és ezt mondta: Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit törvénytelenül vettem el, a négyszeresét adom vissza annak. | |
| Luke | HunRUF | 19:9 | Jézus így felelt neki: Ma lett üdvössége ennek a háznak, mivelhogy ő is Ábrahám fia. | |
| Luke | HunRUF | 19:11 | Amikor pedig ezeket hallották, mondott egy példázatot is, mert közel volt Jeruzsálemhez, és azt gondolták, hogy azonnal meg fog jelenni az Isten országa. | |
| Luke | HunRUF | 19:12 | Így szólt tehát: Egy előkelő ember távoli országba utazott, hogy királyi méltóságot szerezzen magának, és úgy térjen vissza. | |
| Luke | HunRUF | 19:13 | Hívatta tíz szolgáját, átadott nekik tíz minát, és azt mondta nekik: Kereskedjetek, amíg vissza nem jövök. | |
| Luke | HunRUF | 19:14 | Alattvalói azonban gyűlölték őt, ezért küldöttséget menesztettek utána, és azt üzenték: Nem akarjuk, hogy ez uralkodjék felettünk. | |
| Luke | HunRUF | 19:15 | Amikor pedig megszerezte a királyi méltóságot és visszatért, magához hívatta azokat a szolgákat, akiknek a pénzt adta, hogy megtudja, ki hogyan kereskedett. | |
| Luke | HunRUF | 19:17 | Az erre így szólt: Jól van, jó szolgám, mivel hű voltál a kevésen, legyen hatalmad tíz város fölött! | |
| Luke | HunRUF | 19:20 | Jött a harmadik is, aki így beszélt: Uram, itt a minád. Egy kendőbe kötve őriztem. | |
| Luke | HunRUF | 19:21 | Féltem ugyanis tőled, mivel könyörtelen ember vagy: azt is behajtod, amit nem fektettél be, és learatod azt is, amit nem vetettél el. | |
| Luke | HunRUF | 19:22 | Ekkor az így szólt hozzá: A saját szavaid alapján ítéllek meg, gonosz szolga! Tudtad, hogy én könyörtelen ember vagyok, hogy behajtom azt is, amit nem fektettem be, és hogy learatom azt is, amit nem vetettem el? | |
| Luke | HunRUF | 19:23 | Miért nem tetted hát a pénzemet a pénzváltók asztalára, hogy amikor megjövök, kamatostul kapjam meg? | |
| Luke | HunRUF | 19:24 | Az ott állóknak pedig ezt mondta: Vegyétek el tőle a minát, és adjátok annak, akinek tíz minája van! | |
| Luke | HunRUF | 19:26 | De ő így válaszolt: Mondom nektek, hogy akinek van, annak adatik, akinek pedig nincs, attól még az is elvétetik, amije van. | |
| Luke | HunRUF | 19:27 | Ellenségeimet pedig, akik nem akarták, hogy királlyá legyek felettük, hozzátok ide, és vágjátok le itt előttem. | |
| Luke | HunRUF | 19:29 | Amikor közeledett Bétfagéhoz és Betániához, az Olajfák hegyénél elküldött tanítványai közül kettőt, és ezt mondta nekik: | |
| Luke | HunRUF | 19:30 | Menjetek a szemben fekvő faluba, és amikor beértek, találtok egy megkötött szamárcsikót, amelyen még nem ült ember: oldjátok el, és vezessétek ide! | |
| Luke | HunRUF | 19:31 | Ha pedig valaki megkérdezi tőletek: Miért oldjátok el? – mondjátok ezt: Az Úrnak van szüksége rá. | |
| Luke | HunRUF | 19:33 | Miközben eloldották a szamárcsikót, gazdái ezt kérdezték tőlük: Miért oldjátok el a szamárcsikót? | |
| Luke | HunRUF | 19:35 | Azután elvezették Jézushoz a szamárcsikót, ráterítették felsőruhájukat, és felültették rá Jézust. | |
| Luke | HunRUF | 19:37 | Mikor pedig már közeledett az Olajfák hegyének lejtőjéhez, a tanítványok egész sokasága örvendezve fennhangon dicsérni kezdte Istent mindazokért a csodákért, amelyeket láttak, | |
| Luke | HunRUF | 19:38 | és ezt kiáltották: Áldott a király, aki az Úr nevében jön! A mennyben békesség, és dicsőség a magasságban! | |
| Luke | HunRUF | 19:39 | A sokaságból néhány farizeus ezt mondta neki: Mester, utasítsd rendre a tanítványaidat! | |
| Luke | HunRUF | 19:42 | és így szólt: Bárcsak felismerted volna ezen a napon te is a békességre vezető utat! De most már el van rejtve a szemed elől. | |
| Luke | HunRUF | 19:43 | Mert jönnek majd rád napok, amikor ellenségeid ostromfalat emelnek körülötted, körülzárnak, és mindenfelől szorongatnak, | |
| Luke | HunRUF | 19:44 | földre tipornak téged és fiaidat, akik falaid között laknak, és kő kövön nem marad benned, mert nem ismerted fel meglátogatásod idejét. | |
| Luke | HunRUF | 19:46 | ezt mondva nekik: Meg van írva: „Az én házam imádság háza lesz”, ti pedig rablók barlangjává tettétek. | |
| Luke | HunRUF | 19:47 | Ezután naponként tanított a templomban. A főpapok, az írástudók és a nép vezetői arra törekedtek, hogy elveszítsék őt, | |
Chapter 20
| Luke | HunRUF | 20:1 | Történt az egyik napon, amikor a templomban tanította a népet, és hirdette az evangéliumot, hogy odaléptek a főpapok és az írástudók a vénekkel együtt, | |
| Luke | HunRUF | 20:2 | és megkérdezték tőle: Mondd meg nekünk, milyen hatalommal cselekszed ezeket, vagy ki adta neked ezt a hatalmat? | |
| Luke | HunRUF | 20:5 | Ők pedig így tanakodtak egymás között: Ha azt mondjuk, mennyből, azt fogja mondani: Akkor miért nem hittetek neki? | |
| Luke | HunRUF | 20:6 | Ha pedig azt mondjuk, emberektől, az egész nép megkövez minket, mert meg van győződve arról, hogy János próféta volt. | |
| Luke | HunRUF | 20:8 | Erre Jézus így szólt hozzájuk: Én sem mondom meg nektek, milyen hatalommal cselekszem ezeket. | |
| Luke | HunRUF | 20:9 | Azután ezt a példázatot mondta a népnek: Egy ember szőlőt ültetett, és munkásoknak adta bérbe, majd hosszú időre idegenbe távozott. | |
| Luke | HunRUF | 20:10 | És amikor eljött az ideje, elküldött a munkásokhoz egy szolgát, hogy adják oda neki a részét a szőlő terméséből. De a munkások megverték, és üres kézzel küldték el. | |
| Luke | HunRUF | 20:11 | Azután egy másik szolgát küldött, de azt is megverték, megalázták, és üres kézzel küldték vissza. | |
| Luke | HunRUF | 20:13 | Akkor így szólt a szőlő gazdája: Mit tegyek? Elküldöm szeretett fiamat, őt talán meg fogják becsülni. | |
| Luke | HunRUF | 20:14 | De mikor meglátták őt a munkások, így tanakodtak egymás között: Ez az örökös! Öljük meg őt, hogy mienk legyen az örökség! | |
| Luke | HunRUF | 20:16 | Eljön, és elpusztítja ezeket a munkásokat, a szőlőt pedig másoknak adja. Amikor ezt hallották, így szóltak: Ez nem történhet meg! | |
| Luke | HunRUF | 20:17 | Ő azonban rájuk nézett, és ezt mondta: Akkor mit jelent az Írásnak ez a szava: „A kő, amelyet az építők megvetettek, az lett a sarokkő”? | |
| Luke | HunRUF | 20:18 | Aki erre a kőre esik, összezúzódik, akire pedig ez a kő ráesik, szétmorzsolja azt. | |
| Luke | HunRUF | 20:19 | Az írástudók és főpapok már abban az órában el akarták őt fogni, de féltek a néptől, mert megértették, hogy róluk mondta ezt a példázatot. | |
| Luke | HunRUF | 20:20 | Ezután szemmel tartották őt, és kémeket küldtek utána. Azok igazaknak tettették magukat, hogy Jézust egy kérdéssel tőrbe csalják, és átadhassák a hatóságnak és a helytartói hatalomnak. | |
| Luke | HunRUF | 20:21 | Ezek megkérdezték tőle: Mester, tudjuk, hogy helyesen szólsz és tanítasz, és nem vagy személyválogató, hanem az igazsághoz ragaszkodva tanítod az Isten útját. | |
| Luke | HunRUF | 20:24 | Mutassatok nekem egy dénárt! Kinek a képe és felirata van rajta? Ők ezt felelték: A császáré. | |
| Luke | HunRUF | 20:25 | Ő pedig így válaszolt nekik: Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené! | |
| Luke | HunRUF | 20:26 | Így tehát nem tudták tőrbe csalni a nép előtt, hanem elcsodálkoztak válaszán, és elhallgattak. | |
| Luke | HunRUF | 20:27 | Azután odamentek hozzá néhányan a szadduceusok közül, akik tagadják, hogy van feltámadás, és ezt kérdezték tőle: | |
| Luke | HunRUF | 20:28 | Mester, Mózes elrendelte nekünk, hogy ha valakinek meghal a testvére, akinek volt felesége, de gyermeke nem, akkor annak a testvére vegye el az asszonyt, és támasszon utódot az ő testvérének. | |
| Luke | HunRUF | 20:31 | aztán a harmadik, majd sorban mind a hét, de mind úgy haltak meg, hogy nem hagytak maguk után gyermeket. | |
| Luke | HunRUF | 20:33 | Ez az asszony melyikük felesége lesz a feltámadáskor, hiszen mind a hétnek a felesége volt? | |
| Luke | HunRUF | 20:35 | de akik méltónak ítéltetnek ama eljövendő világra, hogy részük legyen a halottak közül való feltámadásban, azok nem házasodnak majd, és férjhez sem mennek. | |
| Luke | HunRUF | 20:36 | Sőt meg sem halhatnak többé, mert az angyalokhoz lesznek hasonlók, és Isten fiaivá lesznek, mivel feltámadnak a halálból. | |
| Luke | HunRUF | 20:37 | Arra pedig, hogy a halottak feltámadnak, már Mózes is rámutatott a csipkebokorról szóló részben, amikor az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákób Istenének mondta. | |
| Luke | HunRUF | 20:42 | Hiszen maga Dávid mondja a Zsoltárok könyvében: „Így szólt az Úr az én Uramhoz: Ülj a jobb kezem felől, | |
| Luke | HunRUF | 20:46 | Óvakodjatok az írástudóktól, akik szeretnek hosszú köntösben járni, és szívesen veszik a köszöntéseket a tereken, szeretnek a zsinagógákban a főhelyeken ülni és a lakomákon az asztalfőn, | |
Chapter 21
| Luke | HunRUF | 21:1 | Amikor Jézus feltekintett, látta, amint a gazdagok áldozati ajándékaikat a perselybe dobják. | |
| Luke | HunRUF | 21:3 | és így szólt: Bizony mondom nektek, hogy ez a szegény özvegyasszony mindenkinél többet dobott a perselybe. | |
| Luke | HunRUF | 21:4 | Azok ugyanis mind a feleslegükből dobtak az áldozati ajándékokhoz, ő azonban szegénységéből mindent beledobott, amije volt, az egész vagyonát. | |
| Luke | HunRUF | 21:5 | Amikor némelyek azt mondták a templomról, hogy az gyönyörű kövekkel és fogadalmi ajándékokkal van díszítve, ő így szólt: | |
| Luke | HunRUF | 21:6 | Jönnek majd napok, amikor ezekből, amiket itt láttok, nem marad kő kövön, amit le ne rombolnának. | |
| Luke | HunRUF | 21:7 | Ekkor azt kérdezték tőle: Mester, mikor lesz ez, és mi lesz annak a jele, hogy ez megtörténik? | |
| Luke | HunRUF | 21:8 | Ő pedig így válaszolt: Vigyázzatok, hogy meg ne tévesszenek titeket! Mert sokan jönnek majd az én nevemben, és azt mondják: Én vagyok! – meg azt: Eljött az idő! De ti ne kövessétek őket! | |
| Luke | HunRUF | 21:9 | Amikor pedig háborúkról és lázadásokról hallotok, ne rettenjetek meg, mert ezeknek előbb meg kell történniük, de ez még nem a vég. | |
| Luke | HunRUF | 21:11 | mindenfelé nagy földrengések, járványok és éhínségek lesznek, rettenetes dolgok történnek, és hatalmas jelek tűnnek fel az égen. | |
| Luke | HunRUF | 21:12 | De mindezek előtt kezet emelnek rátok, és üldöznek titeket, átadnak benneteket a zsinagógáknak, és börtönbe vetnek, királyok és helytartók elé vezetnek titeket az én nevemért. | |
| Luke | HunRUF | 21:15 | mert én adok nektek szájat és bölcsességet, amelynek nem tud ellenállni vagy ellene mondani egyetlen ellenfeletek sem. | |
| Luke | HunRUF | 21:16 | Kiszolgáltatnak titeket még a szülők, testvérek, rokonok és barátok is, egyeseket meg is ölnek közületek, | |
| Luke | HunRUF | 21:20 | Amikor pedig látjátok, hogy Jeruzsálemet ellenséges seregek kerítik be, akkor tudjátok meg, hogy elközelített annak pusztulása. | |
| Luke | HunRUF | 21:21 | Akkor azok, akik Júdeában vannak, meneküljenek a hegyekbe, és akik a városban vannak, menjenek ki onnan, akik pedig vidéken vannak, ne menjenek be oda. | |
| Luke | HunRUF | 21:23 | Jaj azokban a napokban a terhes és a szoptatós anyáknak, mert nagy nyomorúság szakad a földre és harag erre a népre. | |
| Luke | HunRUF | 21:24 | Kardélre hányják és fogságba viszik őket mindenféle nép közé, és pogányok tapossák Jeruzsálemet, amíg be nem telik a pogányok ideje. | |
| Luke | HunRUF | 21:25 | És jelek lesznek a napban, a holdban és a csillagokban, a földön pedig a tenger zúgása és háborgása miatt kétségbeesnek a népek tanácstalanságukban. | |
| Luke | HunRUF | 21:26 | Az emberek megdermednek a félelemtől és annak sejtésétől, ami az egész földre vár, mert az egek tartóoszlopai megrendülnek. | |
| Luke | HunRUF | 21:27 | És akkor meglátják az Emberfiát eljönni a felhőben nagy hatalommal és dicsőséggel. | |
| Luke | HunRUF | 21:28 | Amikor pedig ezek elkezdődnek, egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a megváltásotok. | |
| Luke | HunRUF | 21:30 | Amikor látjátok, hogy már kihajtottak, magatoktól is tudjátok, hogy már közel van a nyár. | |
| Luke | HunRUF | 21:31 | Így ti is, amikor látjátok, hogy mindezek bekövetkeznek, tudjátok meg: közel van az Isten országa. | |
| Luke | HunRUF | 21:34 | Vigyázzatok magatokra, nehogy szívetek elnehezedjék mámortól, részegségtől vagy a megélhetés gondjaitól, és hirtelen lepjen meg titeket az a nap, | |
| Luke | HunRUF | 21:36 | Legyetek tehát éberek, és szüntelen könyörögjetek, hogy legyen erőtök kimenekülni mindazokból, amik történni fognak, és hogy megállhassatok az Emberfia előtt. | |
| Luke | HunRUF | 21:37 | Nappal a templomban tanított, éjszakánként pedig az Olajfák hegyére ment, és ott töltötte az éjszakákat. | |
Chapter 22
| Luke | HunRUF | 22:2 | A főpapok és az írástudók keresték a módját, hogyan öljék meg Jézust. Féltek ugyanis a néptől. | |
| Luke | HunRUF | 22:3 | A Sátán pedig bement Júdásba, akit Iskáriótesnek neveztek, és egyike volt a tizenkettőnek. | |
| Luke | HunRUF | 22:4 | Elment, és megbeszélte a főpapokkal és a templomőrség vezetőivel, hogyan adja őt a kezükre. | |
| Luke | HunRUF | 22:6 | Ő elfogadta az egyezséget, és kedvező alkalmat keresett arra, hogy a kezükre adhassa őt, amikor nincs jelen a sokaság. | |
| Luke | HunRUF | 22:7 | Elérkezett a kovásztalan kenyerek napja, amikor fel kellett áldozni a páskabárányt. | |
| Luke | HunRUF | 22:8 | Jézus elküldte Pétert és Jánost ezt mondva: Menjetek el, és készítsétek el nekünk a páskavacsorát, hogy megehessük. | |
| Luke | HunRUF | 22:10 | Ő így válaszolt: Amikor beértek a városba, szembejön veletek egy ember, aki egy korsó vizet visz, kövessétek őt abba a házba, ahova bemegy, | |
| Luke | HunRUF | 22:11 | és mondjátok meg a ház gazdájának: A Mester ezt üzeni neked: hol van a szállás, ahol tanítványaimmal együtt megehetem a páskavacsorát? | |
| Luke | HunRUF | 22:13 | Akkor elmentek, és mindent úgy találtak, amint előre megmondta nekik; és elkészítették a páskavacsorát. | |
| Luke | HunRUF | 22:15 | és ezt mondta nekik: Vágyva vágytam arra, hogy szenvedésem előtt megegyem veletek ezt a páskavacsorát. | |
| Luke | HunRUF | 22:16 | Mert mondom nektek, hogy többé nem eszem ebből a páskavacsorából, amíg csak be nem teljesedik az Isten országában. | |
| Luke | HunRUF | 22:17 | Azután vette a poharat, hálát adott, és ezt mondta: Vegyétek, és osszátok el magatok között! | |
| Luke | HunRUF | 22:18 | Mert mondom nektek, hogy nem iszom mostantól fogva a szőlőtő terméséből, amíg el nem jön az Isten országa. | |
| Luke | HunRUF | 22:19 | És vette a kenyeret, hálát adott, megtörte, és e szavakkal adta nekik: Ez az én testem, amely tiérettetek adatik: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre! | |
| Luke | HunRUF | 22:20 | Hasonlóképpen vette a poharat is, miután megvacsoráztak, és ezt mondta: E pohár az új szövetség az én vérem által, amely tiérettetek ontatik ki. | |
| Luke | HunRUF | 22:22 | Mert az Emberfia elmegy ugyan, amint elrendeltetett, de jaj annak az embernek, aki elárulja őt. | |
| Luke | HunRUF | 22:23 | Azok pedig kérdezgetni kezdték egymástól, hogy ki lehet az közülük, aki ezt meg fogja tenni. | |
| Luke | HunRUF | 22:25 | Ő így felelt nekik: A királyok uralkodnak népeiken, és akik hatalmuk alá hajtják őket, jótevőknek hívatják magukat. | |
| Luke | HunRUF | 22:26 | Ti azonban ne így cselekedjetek, hanem aki a legnagyobb közöttetek, olyan legyen, mint a legkisebb, és aki vezet, olyan legyen, mint aki szolgál. | |
| Luke | HunRUF | 22:27 | Mert ki a nagyobb? Az, aki asztalnál ül, vagy aki szolgál? Ugye az, aki asztalnál ül? Én pedig olyan vagyok közöttetek, mint aki szolgál. | |
| Luke | HunRUF | 22:30 | hogy egyetek és igyatok az én asztalomnál az én országomban, és trónszékekbe ülve ítéljétek Izráel tizenkét törzsét. | |
| Luke | HunRUF | 22:32 | de én könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited: azért, ha majd megtérsz, erősítsd a testvéreidet! | |
| Luke | HunRUF | 22:33 | Ő így válaszolt: Uram, kész vagyok veled menni akár a börtönbe, akár a halálba is! | |
| Luke | HunRUF | 22:34 | Jézus azonban ezt felelte: Mondom neked, Péter: nem szólal meg a kakas ma, amíg háromszor meg nem tagadod, hogy ismersz engem. | |
| Luke | HunRUF | 22:35 | Azután ezt kérdezte tőlük: Amikor kiküldtelek titeket erszény, tarisznya és saru nélkül, volt-e hiányotok valamiben? Semmiben – válaszolták. | |
| Luke | HunRUF | 22:36 | Majd ezt mondta nekik: Most azonban, akinek van erszénye, vegye elő, ugyanúgy a tarisznyát is; és akinek nincs kardja, adja el felsőruháját, és vegyen. | |
| Luke | HunRUF | 22:37 | Mert mondom nektek, hogy be kell teljesednie rajtam annak, ami meg van írva: „És a bűnösök közé sorolták.” Mert ami felőlem megíratott, az most beteljesedik. | |
| Luke | HunRUF | 22:39 | Ezután eltávozott onnan, és szokása szerint az Olajfák hegyére ment. Követték a tanítványai is. | |
| Luke | HunRUF | 22:41 | Azután eltávolodott tőlük mintegy kőhajításnyira, és térdre borulva így imádkozott: | |
| Luke | HunRUF | 22:42 | Atyám, ha akarod, vedd el tőlem ezt a poharat; mindazáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied. | |
| Luke | HunRUF | 22:44 | Halálos gyötrődésében még kitartóbban imádkozott, és verejtéke olyan volt, mint a földre hulló nagy vércseppek. | |
| Luke | HunRUF | 22:45 | Amikor az imádkozás után felkelt, odament tanítványaihoz, és látta, hogy a szomorúságtól kimerülve alszanak. | |
| Luke | HunRUF | 22:46 | Ekkor így szólt hozzájuk: Miért alusztok? Keljetek fel, és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek! | |
| Luke | HunRUF | 22:47 | Miközben ezeket mondta, íme, sokaság közeledett. Júdás jött elöl, a tizenkettő egyike, és Jézushoz lépett, hogy megcsókolja. | |
| Luke | HunRUF | 22:49 | Amikor a körülötte levők látták, hogy mi készül, megkérdezték: Uram, odavágjunk a karddal? | |
| Luke | HunRUF | 22:51 | Jézus azonban megszólalt, és ezt mondta nekik: Hagyjátok abba! És megérintve a fülét, meggyógyította őt. | |
| Luke | HunRUF | 22:52 | Majd ezt mondta az ellene kivonuló főpapoknak, a templomőrség vezetőinek és a véneknek: Úgy vonultok ki ellenem kardokkal és botokkal, mint valami rabló ellen. | |
| Luke | HunRUF | 22:53 | Mindennap veletek voltam a templomban, mégsem emeltetek rám kezet. De ez a ti órátok és a sötétség hatalmának ideje. | |
| Luke | HunRUF | 22:54 | Miután pedig elfogták őt, elvitték és bekísérték a főpap házába. Péter pedig távolról követte. | |
| Luke | HunRUF | 22:56 | Amint ott ült a tűz világánál, meglátta őt egy szolgáló, szemügyre vette, és így szólt: Ez is vele volt. | |
| Luke | HunRUF | 22:58 | Röviddel ezután más látta meg, és ezt mondta: Te is közülük való vagy! De Péter így válaszolt: Ember, nem vagyok! | |
| Luke | HunRUF | 22:59 | Körülbelül egy óra múlva másvalaki is bizonygatta: De bizony, ez is vele volt, hiszen ő is Galileából való. | |
| Luke | HunRUF | 22:60 | Péter azonban ismét tagadta: Ember, nem tudom, mit beszélsz. És amikor ezt mondta, egyszerre megszólalt a kakas. | |
| Luke | HunRUF | 22:61 | Ekkor megfordult az Úr, és rátekintett Péterre. Péter pedig visszaemlékezett az Úr szavára, amikor azt mondta neki: Ma, mielőtt megszólal a kakas, háromszor tagadsz meg engem. | |
| Luke | HunRUF | 22:66 | Amint megvirradt, összegyűlt a nép véneinek tanácsa, a főpapok és az írástudók. Jézust a nagytanács elé vezették, | |
| Luke | HunRUF | 22:67 | és felszólították: Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nekünk! Ő pedig így válaszolt: Ha megmondom nektek, nem hiszitek, | |
| Luke | HunRUF | 22:70 | Erre mind azt kérdezték: Akkor hát te vagy az Isten Fia? Ti mondjátok, hogy én vagyok – felelte nekik. | |
Chapter 23
| Luke | HunRUF | 23:2 | Ott így kezdték vádolni: Megállapítottuk, hogy félrevezeti népünket, ellenzi, hogy adót fizessünk a császárnak, és azt állítja magáról, hogy ő a felkent király. | |
| Luke | HunRUF | 23:3 | Pilátus megkérdezte tőle: Te vagy a zsidók királya? Ő pedig ezt felelte: Te mondod. | |
| Luke | HunRUF | 23:4 | Pilátus erre így szólt a főpapokhoz és a sokasághoz: Semmi bűnt nem találok ebben az emberben. | |
| Luke | HunRUF | 23:5 | De azok még erősebben kiáltozták: Fellázítja a népet tanításával egész Júdeában, Galileától kezdve egészen idáig. | |
| Luke | HunRUF | 23:7 | Amikor pedig megtudta, hogy Heródes fennhatósága alá tartozik, átküldte Heródeshez, aki szintén Jeruzsálemben tartózkodott ezekben a napokban. | |
| Luke | HunRUF | 23:8 | Amikor Heródes meglátta Jézust, nagyon megörült. Már jó ideje szerette volna látni, mert hallott róla, és azt remélte, hogy valami csodát tesz majd a szeme láttára. | |
| Luke | HunRUF | 23:11 | Heródes pedig katonai kíséretével együtt megvetően bánt vele, kigúnyolta, és fényes ruhába öltöztetve visszaküldte Pilátushoz. | |
| Luke | HunRUF | 23:12 | Ezen a napon Heródes és Pilátus barátságot kötöttek egymással, korábban ugyanis ellenségek voltak. | |
| Luke | HunRUF | 23:14 | és így szólt hozzájuk: Ezt az embert elém hoztátok azzal, hogy a népet félrevezeti. Íme, én előttetek hallgattam ki, és semmi olyan bűnt nem találtam ebben az emberben, amivel vádoljátok. | |
| Luke | HunRUF | 23:15 | De még Heródes sem, mert visszaküldte hozzánk. Láthatjátok, hogy semmi halált érdemlő dolgot nem követett el: | |
| Luke | HunRUF | 23:22 | Ő azonban harmadszor is így szólt hozzájuk: De hát mi rosszat tett ez az ember? Nem találtam benne semmiféle halált érdemlő bűnt: megfenyítem tehát, és elbocsátom. | |
| Luke | HunRUF | 23:23 | De azok hangos kiáltásokkal sürgették és követelték, hogy feszítsék meg. És kiáltozásuk győzött. | |
| Luke | HunRUF | 23:25 | szabadon bocsátotta azt, akit kértek, aki lázadás és gyilkosság miatt volt börtönben, Jézust pedig kiszolgáltatta akaratuknak. | |
| Luke | HunRUF | 23:26 | Amikor elvezették őt, megragadtak egy bizonyos cirénei Simont, aki a mezőről jött, és rátették a keresztet, hogy vigye Jézus után. | |
| Luke | HunRUF | 23:28 | Jézus pedig feléjük fordulva ezt mondta nekik: Jeruzsálem leányai, ne engem sirassatok, hanem magatokat és gyermekeiteket sirassátok, | |
| Luke | HunRUF | 23:29 | mert íme, jönnek majd napok, amikor ezt mondják: Boldogok a meddők, az anyaméhek, amelyek nem szültek, és az emlők, amelyek nem szoptattak! | |
| Luke | HunRUF | 23:30 | Akkor majd kiáltani kezdik a hegyeknek: Essetek ránk! – és a halmoknak: Borítsatok el minket! | |
| Luke | HunRUF | 23:33 | Amikor arra a helyre értek, amelyet Koponya-helynek hívtak, keresztre feszítették őt és a gonosztevőket: az egyiket a jobb, a másikat a bal keze felől. | |
| Luke | HunRUF | 23:34 | Jézus pedig így könyörgött: Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek! Azután sorsvetéssel megosztoztak ruháin. | |
| Luke | HunRUF | 23:35 | A nép ott állt és nézte. A főemberek pedig velük együtt így csúfolódtak: Másokat megmentett, mentse meg magát, ha ő a Krisztus, az Isten választottja! | |
| Luke | HunRUF | 23:38 | Felirat is volt a feje fölött görög, latin és héber betűkkel írva: EZ A ZSIDÓK KIRÁLYA. | |
| Luke | HunRUF | 23:39 | A megfeszített gonosztevők közül az egyik így káromolta őt: Nem te vagy a Krisztus? Mentsd meg magadat és minket is! | |
| Luke | HunRUF | 23:40 | De a másik megrótta, ezt mondva neki: Nem féled az Istent? Hiszen te is ugyanazon ítélet alatt vagy! | |
| Luke | HunRUF | 23:41 | Mi ugyan jogosan, mert tetteink méltó büntetését kapjuk, de ő semmi rosszat sem követett el. | |
| Luke | HunRUF | 23:46 | Ekkor Jézus hangosan felkiáltott: Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet! És ezt mondva meghalt. | |
| Luke | HunRUF | 23:47 | Amikor a százados látta, hogy mi történt, dicsőítette Istent, és így szólt: Ez az ember valóban igaz volt. | |
| Luke | HunRUF | 23:48 | És az egész sokaság, amely erre a látványra összeverődött, amikor látta a történteket, mellét verve tért haza. | |
| Luke | HunRUF | 23:49 | Jézus ismerősei pedig mindnyájan és az őt Galileától fogva követő asszonyok távolabb állva szemlélték mindezt. | |
| Luke | HunRUF | 23:50 | Volt egy József nevű ember, Arimátiából, a júdeaiak egyik városából, a nagytanács tagja, derék és igaz férfiú, | |
| Luke | HunRUF | 23:51 | aki nem értett egyet a többiek döntésével és eljárásával, mert várta az Isten országát. | |
| Luke | HunRUF | 23:53 | Azután levette, gyolcsba göngyölte, és elhelyezte egy sziklába vágott sírboltban, amelyben még soha senki sem feküdt. | |
| Luke | HunRUF | 23:55 | Elkísérték őt az asszonyok, akik együtt jöttek Jézussal Galileából, és megnézték a sírboltot meg azt is, hogyan helyezték el Jézus testét. | |
Chapter 24
| Luke | HunRUF | 24:1 | A hét első napján pedig kora hajnalban elmentek a sírhoz, és magukkal vitték az elkészített illatszereket. | |
| Luke | HunRUF | 24:5 | Az asszonyok megrémültek, és a földre szegezték tekintetüket, de azok így szóltak hozzájuk: Miért keresitek a holtak között az élőt? | |
| Luke | HunRUF | 24:6 | Nincsen itt, hanem feltámadt. Emlékezzetek vissza: megmondta nektek még Galileában, | |
| Luke | HunRUF | 24:7 | hogy az Emberfiának bűnös emberek kezébe kell adatnia és megfeszíttetnie, de a harmadik napon fel kell támadnia. | |
| Luke | HunRUF | 24:10 | A magdalai Mária, Johanna, valamint a Jakab anyja, Mária és más, velük lévő asszonyok elmondták mindezt az apostoloknak, | |
| Luke | HunRUF | 24:12 | Péter azonban felkelt, elfutott a sírhoz, és amikor behajolt, csak a lepedőket látta ott. Erre elment, és csodálkozott magában a történteken. | |
| Luke | HunRUF | 24:13 | Tanítványai közül ketten aznap egy faluba mentek, amely Jeruzsálemtől hatvanfutamnyira volt, és amelynek Emmaus a neve, | |
| Luke | HunRUF | 24:15 | Miközben egymással beszélgettek és vitáztak, maga Jézus is melléjük szegődött, és együtt ment velük. | |
| Luke | HunRUF | 24:17 | Ő pedig így szólt hozzájuk: Miről beszélgettek egymással útközben? Erre szomorúan megálltak. | |
| Luke | HunRUF | 24:18 | Majd megszólalt az egyik, név szerint Kleopás, és ezt mondta neki: Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod, mi történt ott ezekben a napokban? | |
| Luke | HunRUF | 24:19 | Mi történt? – kérdezte tőlük. Ők így válaszoltak neki: Az, ami a názáreti Jézussal esett, aki cselekedetben és szóban hatalmas próféta volt Isten és az egész nép előtt; | |
| Luke | HunRUF | 24:20 | és hogyan adták át főpapjaink és főembereink halálos ítéletre, és hogyan feszítették meg. | |
| Luke | HunRUF | 24:21 | Pedig mi abban reménykedtünk, hogy ő fogja megváltani Izráelt. De ma már harmadik napja, hogy ezek történtek. | |
| Luke | HunRUF | 24:22 | Ezenfelül néhány közülünk való asszony is megdöbbentett minket, akik kora hajnalban ott voltak a sírboltnál, | |
| Luke | HunRUF | 24:23 | de nem találták ott a testét; eljöttek, és azt beszélték, hogy angyalok jelenését is látták, akik azt hirdették, hogy ő él. | |
| Luke | HunRUF | 24:24 | El is mentek néhányan a velünk levők közül a sírhoz, és mindent úgy találtak, ahogyan az asszonyok beszélték; őt azonban nem látták. | |
| Luke | HunRUF | 24:25 | Akkor ő így szólt hozzájuk: Ó, ti balgák! Milyen rest a szívetek, hogy mindazt elhiggyétek, amit megmondtak a próféták! | |
| Luke | HunRUF | 24:27 | És Mózestől meg valamennyi prófétától kezdve elmagyarázta nekik mindazt, ami az Írásokban róla szólt. | |
| Luke | HunRUF | 24:28 | Így értek el ahhoz a faluhoz, amelybe igyekeztek. Ő azonban úgy tett, mintha tovább akarna menni. | |
| Luke | HunRUF | 24:29 | De azok unszolták és kérték: Maradj velünk, mert esteledik, a nap is lehanyatlott már! Bement hát, hogy velük maradjon. | |
| Luke | HunRUF | 24:30 | És amikor asztalhoz telepedett velük, vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és nekik adta. | |
| Luke | HunRUF | 24:32 | Ekkor így szóltak egymáshoz: Nem hevült-e a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, amikor feltárta előttünk az Írásokat? | |
| Luke | HunRUF | 24:33 | Még abban az órában útra keltek, és visszatértek Jeruzsálembe, ahol egybegyűlve találták a tizenegyet és a velük levőket. | |
| Luke | HunRUF | 24:35 | Erre ők is elbeszélték, ami az úton történt, és hogy miként ismerték fel őt a kenyér megtöréséről. | |
| Luke | HunRUF | 24:36 | Miközben ezekről beszélgettek, maga Jézus állt meg közöttük, és így köszöntötte őket: Békesség nektek! | |
| Luke | HunRUF | 24:38 | Ő azonban így szólt hozzájuk: Miért rémültetek meg, és miért támad kétség a szívetekben? | |
| Luke | HunRUF | 24:39 | Nézzétek meg a kezeimet és a lábaimat, hogy valóban én vagyok! Tapintsatok meg, és nézzetek meg jól! Mert a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van. | |
| Luke | HunRUF | 24:41 | Amikor pedig még mindig hitetlenkedtek örömükben, és csodálkoztak, megkérdezte tőlük: Van itt valami ennivalótok? | |
| Luke | HunRUF | 24:44 | Majd így szólt hozzájuk: Ezt mondtam nektek, amikor még veletek voltam: be kell teljesednie mindannak, ami meg van írva rólam Mózes törvényében, a prófétáknál és a zsoltárokban. | |
| Luke | HunRUF | 24:46 | és így szólt hozzájuk: Úgy van megírva, hogy a Krisztusnak szenvednie kell, de a harmadik napon fel kell támadnia a halottak közül, | |
| Luke | HunRUF | 24:47 | és hirdetni kell az ő nevében a megtérést és a bűnbocsánatot minden nép között, Jeruzsálemtől kezdve. | |
| Luke | HunRUF | 24:49 | És íme, én elküldöm nektek, akit Atyám ígért, ti pedig maradjatok a városban, amíg fel nem ruháztattok mennyei erővel. | |